Hajtunk hasznot?

Mire megy egymással az informatikai és az üzleti vezetés? Értik egymás szavát és értékeit?

Óriási változásokat élünk át az élet sok területén, és természetesen az informatikában is. Nem az a változás, hogy új verziók, új operációs rendszerek, új telefonok jönnek szembe nap, mint nap. A néhány éve elkezdődött változás, amit digitalizációnak is neveznek, teljesen új üzleti lehetőséget és módszereket hozott magával. Előzetes tudás nélkül, nagy kezdeti beruházás nélkül és kevés kockázattal lehet olyan területeken labdába rúgni, amelyek régebben sok-sok tanulást, tapasztalatot, számtalan szabály betartását és sok eszköz megvásárlását igényelték. Ez egyszerre lehetőség és veszély – kinek ez, kinek az.

Az autók és gépkocsivezetők nélküli taxis társaság, az épületek és szállodai dolgozók nélküli szállodacég, a nagy számítóközpont, székház, bankfiókok, bankárok és rengeteg külső szabály nélkül működő pénzügyi szolgáltatók – ez csupa olyan üzleti modell, ami felkavarja a világot.

Ebben a felkavarodó világban az informatika szerepe teljesen más lett, mint korábban volt. Már nem a működést segítő, a háttérben meghúzódó tevékenységeket végez. Nem is az a feladata, hogy olcsóbban és gyorsabban végezze el gépekkel azt a munkát, amit korábban emberek végeztek. Nem, valójában már maga az informatika jelenti a cég működését!

Azt mindannyian tudjuk, hogy – mint mindennek, amit csinálunk – az informatikának is az értékteremtésről kell szólnia. Minek is csinálnánk egyébként?

Na igen, ez az elmélet, de vajon így van ez mindig? Vajon tudja ezt minden üzleti és informatikai vezető? Ez volt az első kérdés, amit feltettem beszélgetőtársaimnak a VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az idei INFOTÉR konferencián.

Kik adták a válaszokat?

  • Both András (Lechner Tudásközpont)
  • Bödör László (OTP Mobil Kft.)
  • Gál Tamás (Szerencsejáték Zrt.)
  • Takács Tibor (VISZ és Magyar Fejlesztési Bank)
  • Tarján Gábor (Magicom Kft., Metropolitan Egyetem, ISACA)

Itt lehet többet olvasni róluk.

Hogy látják ezt a kérdést kollégáink? A jó hír az, hogy mind az üzleti területek, mind az informatikusok tisztában vannak azzal, hogy az informatikai osztály fontos értékteremtő tényező a cég életében. Ehhez kapcsolódóan azt emelte ki Gál Tamás, hogy az informatikus egy olyan „furcsa állatfajta”, aki mindig tudni akarja, hogy miért csinálja, amit csinál. Sőt, élveznie is kell neki a munkáját, hogy később a felhasználó is élvezettel dolgozzon az általa létrehozott eszközzel. Mindenkiben benne van az alkotási vágy, értéket akar teremteni, azért megy dolgozni minden reggel.

Tarján Gábor kicsit másképp látja a helyzetet, az ő tapasztalata szerint időnként mindkét oldalon kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy tényleg teremt-e értéket az IT. Emlékeztetett minket a Gartner által használt kategorizálásra, ahol a C kategória azt jelenti, hogy az IT-ra költséghelyként tekintenek. Mivel mindig azt kapjuk, amit várunk egy kapcsolattól, valóban költségtemetőként működik az informatikai osztály ezekben a cégekben. A B kategóriában már termelékenységi célokra használják az informatikát – ettől lesz gyorsabb és olcsóbb a termelés. Az A kategóriában várnak (és kapnak) valódi versenyelőnyt az IT-tól. Az egyetemen sok olyan kollégával találkozik, akik B és C kategóriás cégnél dolgoznak, és őket próbáljuk az A irányába mozgatni.

Mindjárt fel is tettem a kérdést a hallgatóságnak, hogy a saját cégük melyik kategóriába esik. Főleg B és néhány A jelentkezés volt. Ezek szerint az átlagosnál jobb a helyzet azoknál, akik eljöttek erre a konferenciára és erre a beszélgetésre.

Bödör László szerint mind az üzleti vezetés, mind az informatikai vezetés szerepe új definíciót kapott. Kérdés, hogy hogyan látják ezt az egyes emberek és cégek. Beszélünk CDO-ról (Chief Digital Officer) CIO-ról (Chief Information Officer), CTO-ról (Chief Technology Officer) és más CxO-król. Nagyon fontos, hogy ki, hova helyezi el magát. Az informatika sok esetben hendikeppel indul a beidegződött negatív kép miatt. Egyéni szinten dől el, hogy kinek milyen érdekérvényesítő képessége van, hogy tudja kihasználni a jó lapjárást. Mit tud az adott cég keretein belül megvalósítani, mennyire tudja elmondani és láttatni azokat az értékeket, amiket az informatika teremt. Sok esetben a háttérben marad, nem látszik ez az érték, ha nem tudatosítjuk az üzleti vezetésben – ugyan megteremtjük a vadonatúj infrastruktúrát és rendszereket, de meg kell mutatni, hogy ezzel nem csak elköltünk rengeteg pénzt, hanem üzleti értéket is teremtünk, amikor egy masszív, több lábon álló rendszerrel biztosítjuk az üzlet folyamatos működését. Bödör László szerint az üzleti és az informatikai vezetők közös feladata ennek láttatása, és ehhez azt is közösen kell meghatározniuk, hogy mi az érték a cég számára, és itt lát problémát, mert ezt mindenki másképp látja. Tisztázni kell, hogy mi az érték az adott cég számára, és mi az odavezető út. Utána lehet tudni, hogy mit kell a vezetőknek tenniük a cél elérése, az érték létrehozása érdekében. Ha ebben sikerrel járnak, akkor valóban teremt értéket az informatikai osztály!

Az informatikai vezető a kulcsszereplő, az ő dolga, hogy megfelelően mutassa be a részlege szerepét, értékét!

Both András egy régi példával kezdte, ezzel illusztrálta, milyen változások között élünk most. Az 1800-as évek közepén egy ládagyár kiváló ládákat gyártott, sikeres volt, de a tulajdonos ennek ellenére nem szeretett ládákat gyártani. Azt vette a fejébe, hogy hangszereket fog készíteni. A szakma természetesen azt mondta, hogy erre egy ládagyáros nem alkalmas – maradjon csak a saját szakmájánál. Nem hallgatott rájuk, és ő találta fel a gitárok mai húrozását és nagy siker lett a Martin Guitar. Erre tekintettel, inkább lehetőségnek tekinti a váratlan változásokat.

Visszatérve a kategóriákkal kapcsolatos kérdésemre: szerinte a Lechner és az egész közigazgatás valahol a B és a C kategória között van. Rengeteg olyan fejlesztés folyik, olyan funkcionalitás jön létre, ami azután senkit sem érdekel. Ez nem magyar sajátosság, hanem általánosabb jelenség, de baj. A közigazgatásban dolgozó informatikai vezető helyzete nem könnyű. Neki személyesen az a célja, hogy megváltozzon a helyzet. Ne legyenek olyan fejlesztések, amik nem értéket teremtenek!

Az első kérdésemre Takács Tibor adta az utolsó választ. Hangsúlyozta, hogy a Bödör László által kitűzött első feladat, az érték meghatározása a legfontosabb. Sok különböző szektorban dolgozott, és mindenütt azt tapasztalta, hogy az informatikai szervezet akkor tud jól működni, ha tiszta és világos, hogy mit várnak tőle. Az érték mást és mást jelenthet az egyes üzleti területek számára, és ezeket az értékeket világosan kell artikulálni. Két éve egy bankban dolgozik, ahol az elmúlt évből 6-8 hónapot egy új üzleti stratégia megalkotásával töltöttek. Ezt hagyományos módon csinálták, fentről lefelé, a nagy céloktól az egyes üzleti területek saját céljaiig. Azt látta, hogy az informatikai vezetőnek az üzleti területekkel beszélgetve kell tisztáznia és bemutatnia, hogy mivel tud hozzájárulni a céljaik eléréséhez. Ha a valós értékeket nem artikulálják, hanem csak számokkal és általánosságokkal dobálóznak, akkor a végén az derül ki, hogy valami teljesen más alapján mérik az IT teljesítményét.

Összefoglalva, ezek a legfontosabbak:

  • A cégen belül kinek, mit jelent az érték?
  • Hogyan mérjük? (Ha nem tudjuk mérni, nem is tudjuk irányítani.)

Azt gondolom, hogy az iskolában tanított elmélethez képest nem kaptunk forradalmian újat az első kérdésre adott válaszokból, de mindenképpen hasznos volt a helyzettel és a lehetőségekkel szembesülnünk.

Az alapok tisztázása után azt firtattam, hogy az új technológiák megjelenése hogyan változtatta meg a kollégák (és a cégek) helyzetét, hogyan változott az informatikai és az üzleti területek közötti viszony, a kommunikáció.

Ezzel folytatom a jövő héten…

Addig is várom a Kedves Olvasók véleményét, hozzászólását!

Gondolkodom, tehát…?

„Gondolkodom, tehát vagyok” – erre a következtetésre jutott Descartes a XVII. században. Milyen folyományai vannak ennek a megállapításnak ma, és milyenek lesznek holnap, holnapután?

blue-river-technology-see-spray-machine

Forrás: Blue River Technology

Az NJSZT (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság) idén is nagyon aktuális témát választott a DE! (Digitális Esélyegyenlőség) konferenciájának, ami immár a tizedik volt a sorban. A gondolkodó embernek szükségképpen látnia kell a veszélyeket is, amik a hihetetlen sebességű és irányú fejlődés mögött vannak, és hozzáértő (írástudó) embernek a felelősséget is vállalnia kell. Ezzel adta meg a konferencia alaphangját bevezetőjében Alföldi István.

Valóban nagy a felelőssége mindenkinek, akinek bármilyen szerepe van ebben a folyamatban, és még nem is tudjuk, hogy hova vezet ez az egész. Látunk „apró” részleteket, itt vannak a nyakunkon a robotok, a majdnem gondolkodó számítógépek, amelyeknek már nem csak az a jellemzője, hogy sok adatot tudnak gyorsan tárolni, előszedni és elemezni, hanem olyan következtetésekre is pillanatok alatt jutnak el, amikhez az embernek napok vagy hetek kellenének (ha egyáltalán). Vajon fejlődés vagy forradalom az, ami elkezdődött?

Mit jelent a gondolkodás mint az embert a géptől megkülönböztető képesség? Számomra az egyik fontos eleme az, hogy mi akkor is tudunk döntést hozni, ha nincs előre megírt algoritmusunk. A gép viszont előre megírt programok mentén halad. Ez azt is jelenti, hogy a programot létrehozó embernek sokkal magasabb szintű képességei vannak, mint az általa létrehozott programnak, „mesterséges intelligenciának”. Meddig igaz ez az állítás, hol vannak a határai? Ha a Watson képességeit nézzük, azt hihetjük, hogy eltűnik ez a különbség. Van félnivalónk, vagy örömteli a fejlődés?

Bőgel György professzor – szokás szerint – alapos kutatással készült az előadására, nagyon sok adatot és információt osztott meg velünk, és mindjárt segített is megértenünk a teljes képet. Már amennyire meg lehet azt ma érteni…

A gépek régen jelen vannak az életünkben, és az sem újdonság, hogy „elveszik” a munkánkat. Ha a gép olcsóbban, gyorsabban, pontosabban végzi el a munkát, akkor a tőkés, a vállalkozó, a tulajdonos lecseréli az embert a gépre. Az ember kereshet magának más munkát… Ez nagyszerű, hiszen nő a termelés, csökkennek az árak, javul a minőség. Az emberek megszabadulnak a nehéz, testet gyötrő fizikai munkától, felszabadulnak, magasabb szintű, alkotó munkát végezhetnek. Akik be tudnak  illeszkedni, el tudják végezni azokat a munkákat… A többi munkanélküli lesz, kilátástalan lesz az élete neki is és a gyerekeinek is. A munkanélküliség folyamatosan nő az egész világon, és főleg a fiatalokat sújtja már elég sok éve Nyugat-Európában is. Máshol még rosszabb a helyzet, rengeteg embernek reménytelen az élete emiatt.

Az ipari fejlődés során a mezőgazdaságban feleslegessé vált munkaerőt a városok és az ipar szívta fel. Vajon folytatódik ez a folyamat, így lesz ez a jövőben is? Az a része biztos, hogy egyre kevesebb kétkezi munka van a mezőgazdaságban. Már nem csak az egyszerű feladatokat veszik át a gépek, hanem megkezdődött ez a folyamat a tudást, tapasztalatot igénylő területeken is. Bőgel professzor a salátaritkító gépet hozta fel egyik példának. A saláta egyelése nem egy egyszerű, mechanikus feladat. Nem könnyű a pici növénykék esetében megkülönböztetni egymástól a gyomot és a salátát, és még azt is el kell dönteni, hogy a saláták közül melyik maradjon, melyiket kell kihúzni. Az erre a célra alkotott gép lát, gondolkodik, cselekszik, tanul. És mindezt gyorsan csinálja, két óra alatt elvégzi egy egész brigád tíznapi munkáját. Innentől kezdve már egyszerű gazdasági a kérdés: ki csinálja olcsóbban és megbízhatóbban?

Mi lesz azokkal, akik a salátát egyelik? Találnak másik munkát a földeken? Elmennek a városba rosszul fizetett, betanított munkát végezni? Ezek a lehetőségek gyorsan szűkülnek. Egy nagyon rossz folyamatot erősít ez a technológiai változás most. Valamikor a gyerekek általában arra számíthattak, hogy jobb életük lesz, mint a szüleiknek volt. Sajnos évtizedek óta romlik a helyzet, és a mai harmincasoknak már csak a fele számíthat erre (ez USA-adat, de Nyugat-Európában is hasonló a romlás). Ez kapcsolódik az egyre fokozódó vagyoni polarizációhoz is, ami ma már ott tart, hogy a 8 leggazdagabb emberé az összes vagyon fele, és az összes vagyon 89%-a van az emberek 10%-ának a kezében. A többi 90%-nak szinte semmi se jut. Ez súlyos probléma, érzik az emberek (és szerintem sok bajunk gyökere). Itt van még a Gallup felmérése: Obama elnök nyolc éve után megkérdezték az amerikaiakat, hogy melyik területen javult, és melyiken romlott a helyzet. Az általános kép egyáltalán nem fényes, de itt most csak ezt az egyet akarom megmutatni. Az emberek gazdasági helyzetében mutatkozó korábban is veszélyes szakadék tovább mélyült.

usa-obama-weath-gap

Bőgel professzor több példát és statisztikát mutatott arra a jelenségre, hogy a közepesen fizetett munkahelyek tűnnek el, és általában csökkennek az átlagfizetések. Az olcsó munkaerőre még szükség van (talán csak azért, mert olcsóbb a gépesítésnél). A magasabb képzettségű dolgozók is kellenek (amíg ott is tömegesen meg nem jelennek a számítógépek).

Ma az a helyzet, hogy az automatizálás és a gépesítés a középen elhelyezkedő munkahelyeket szünteti meg a legnagyobb számban, azonban nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. A cikkem elején említettem a Watson szuperszámítógépet. Ezt – természetesen – úgy pozícionálja az IBM, hogy nem elveszi az ember munkáját, hanem jó kolléga, aki segít a tanácsaival. Az eddigi alkalmazásaiban ez így is van, még az orvosi területeken is, ahol a legnagyobbat alkotja a diagnózisok felállításában segítve a szakorvosokat. (Erre a témára majd még visszatérek.)

Nagyon megragadott, ahogy Bőgel György átadta nekünk Andrew McAfee gondolatait a különböző típusú munkakörökben dolgozó emberek helyzetéről. Röviden összefoglalva: a középen elhelyezkedő, vagyis alacsonyabb képzettséget igénylő „fehérgalléros” munkát vagy magasabbra értékelt „kékgalléros” munkát végző emberek helyzete, élete drasztikusan romlik, egyre többen kerülnek börtönbe, válnak el, nevelik egyedül a gyereküket, veszítik el az érdeklődésüket az ország dolgai iránt. A teljes TED-előadást is érdemes megnézni (15 perc, magyar felirattal).

A gépek már ismerik, és jól csinálják a finom, precíz mozgást, megfogást igénylő feladatokat. Az optikai felismerési képességeik gyorsan fejlődnek, már nemcsak az arcok megismerése, hanem a jellemvonások felismerése is realitás. A közösségi térben is kezdenek egyre jobban mozogni (ha eltekintünk egy-két nagyon rosszul sikerült kísérlettől, pl.: @TayAndYou).

Bőgel György rámutatott arra, hogy még keveset tudunk ezekről a folyamatokról. Annyi látszik, hogy a kapitalizmus szelleme működik, a gyorsuló technikai fejlődés ezt támogatja, és globális és többé-kevésbé korlátok nélküli világban növekszik az egyenlőtlenség. Azt még nem tudjuk, hogy a technikai csodák, az óriási feszültségek milyen újabb radikális változásokhoz vezetnek majd. Van sok világmegváltó ötlet: erős állam, megváltozó oktatás, progresszív adó, alapjövedelem, több innováció, közmunka, vezetői jövedelmek korlátozása.

Remélem, sokaknak felkeltettem az érdeklődését! Nekik javaslom Bőgel György előadását (28 perc).

Ahogy szoktam, ebben az írásomban is több forrást használtam fel, és ezeket kiegészítettem a saját gondolataimmal, véleményemmel. A forrásokra hivatkoztam. Azok a bekezdések alapulnak Bőgel professzor előadásán, amelyekben megemlítettem a nevét.

Továbbiak erről a konferenciáról:

 

Élethossziglan

Meddig tart az élethosszig? Mitől lesz és milyen lesz?

Folytatom a múlt héten kezdett beszámolómat az INFOTÉR konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésről, amin több szakterület hozzáértőivel elemeztük az informatikai képzés és munkaerőhelyzet jelenét és jövőjét. A téma szerteágazó, és nyolcvan perc nem elég minden részlet alapos kifejtésére, de elhangzott sok értékes gondolat, amit érdemes megörökíteni.

visz-infoter-15056471_1287543941264730_6994166534630521008_n

A kompetenciákkal és a valóban lényeges elemek keresésével kezdtünk – ezekben nem voltak egy véleményen a résztvevők, mint ahogy később az oktatás tartalmában és módszereiben sem. Vajon a további kérdésekben mekkora lesz az összhang? Mindjárt meglátjuk…

A módszerek és a tartalom mellett nagyon fontos a kontextus, hogy hova érkezik a tudás – hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely. Már a gyerekek szintjén is óriási különbség van a szociális hátterükben, értékrendjükben, tapasztalatukban – a felnőttek esetében még nagyobbak a különbségek, és még nehezebb a változtatás. Nem is lehet összehasonlítani annak a gyereknek a helyzetét, aki az „anyatejjel szívja magába” ezeket a technikákat, és otthon minden sarokban egy táblagépet lát, egy mélyszegénységben élő gyerekével, aki eddig csak osztálytársánál látott ilyet. Egészen másképp tudja fogadni és feldolgozni az új ismereteket a két gyerek! Itt az iskolának fontos feladata a különbségek kezelése. Hogyan tud az iskola azoknak is megfelelni, akiknek még egyáltalán nem mindennapi élmény a digitális eszközökkel való találkozás, és azoknak is, akiknek a 2-3 éves eszköz már elavult, és nem akarják használni? Az lenne az ideális, ha az iskola eszközökben, programnyelvekben széles portfóliót tudna biztosítani, amiből mindenki (egyéni mentorálás mellett) választhatna. Ehhez szemléletváltás kellene.

Ehhez kapcsolódóan kérdeztem meg a beszélgetőtársaimtól, hogy szerintük az iskola képes-e felkészíteni a gyerekeket az élethosszig tartó tanulásra. Meglehetősen egybehangzó „nem” volt a válasz. Ezt támasztotta alá Tarján Gábor, aki a munkahelyén mérnökökkel dolgozik, akiknél elemi igénynek tűnne a rendszeres önképzés. Kevés kivételtől eltekintve nincs „beléjük égetve” ez az igény.  Inkább csak a megfelelésre törekszenek, és csak a megkövetelt minősítések megszerzésével foglalkoznak. Családapaként szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk. A gyerekei az oktatási rendszertől teljesen független térben mozognak, és egymástól is nagyon különböznek. Az egyiket úgy kell leállítani, hogy ne akarjon még több információt magába szívni minden nap, mert a feldolgozására is kellene idő, míg másik a minimumra játszik. A látásproblémával élő gyerek segítése meg egy egészen más kérdés – az ő támogatásában is nagy szerepe van az informatikának. Gazdag Ferenc azt hangsúlyozta, hogy ez nem csak az iskola feladata. Nagyon fontos a családi háttér, ami az inspirációt adhatja. Itt nem a család anyagi helyzete a lényeges, hanem az élethez, a munkához való hozzáállás. Ha jó példát lát otthon, akkor a technikai lyukakat hamar be tudja tömni. Másrészt, hiába indul sok otthonról kapott tudással a gyerek, ha elkényelmesedik, nem tesz erőfeszítéseket.

Boda József egy másik szemponttal egészítette ki az eszmecserénket. Látta reggel hatkor a munkásokat a gyárba szállító buszt, akik most boldog emberek, mert van munkájuk, de néhány év múlva esetleg már nem lesz – ezt mondja minden előrejelzés. Nem fogják tudni elsajátítani azokat a kompetenciákat, amik 8-10 év múlva kellenek majd a gyárakban. Nekik is szükségük lenne az élethosszig való tanulás attitűdjére, hogy legyen lehetőségük dolgozni. Ezt gyerekkorban kell elkezdeni, mert nagyon valószínű, hogy egy mai gyerek az élete során 4-5 különböző dologgal fog majd foglalkozni. Az ehhez szükséges tudás egy részét felnőtt korában kell felszednie. Annak a világnak vége van, amikor egy megszerzett végzettségből élete végéig megélhetett az ember!

A kedvcsinálás fontosságát hangsúlyozta Pulay Gellért, aki szerint ez nem feltétlenül a szülők feladata, hiszen a gyereknek sok esetben máshoz lenne kedve, mint amivel a szülők foglalkoznak. Az iskola helyzete viszont nagyon nehéz, ha 45 percben harminc gyereket kellene mentorálni. Itt nagyon fontos, hogy mit tanítunk, és mit tanítunk először. Visszatérve az informatikai munkaerőhiány örökzöld témájára, megosztotta velünk, hogy felmérések szerint évfolyamonként tízezer olyan gyerek van, aki elvileg alkalmas lenne erre a pályára. (Megjegyzés: évente háromezret képezünk informatikusból.) Hogyan tudnánk mind a tízezernek kedvet csinálni, azoknak is, akik szociális hátterük és meglévő tudásuk alapján ma nem látszanak esélyesnek? Gazdag Ferenc itt ismét a család fontosságát emelte ki, mert szerinte az nem fontos, hogy a szülők mivel foglalkoznak, mihez értenek – a hozzáállásuk, a példájuk fontos. Megosztotta velünk egy érdekes élményét a kedvcsinálással kapcsolatban. Az előbb említett elkényelmesedett, a meglévő tudásából az iskolában jól „megélő” gyereket is lehet motiválni. Ugyan az iskolába menéshez nem lehet 6:20-kor felkelteni, amikor a VISZ programozó táborba lehet menni, már 5:40-kor türelmetlenkedik, mert indulna már. A lényeg a kíváncsiság, az előrelépés, a tanulás igényének felkeltése!

A következő nagy felnőttképzési program témája az legyen, hogy hogyan csináljunk kedvet a gyerekeinknek bármihez! Azt tudjuk, hogy kedvet kell csinálni, de mi a módja? Koltányi Gergely egy viszonylag egyszerű választ is adott a saját kérdésére. A gyerekek mintákat követnek. Így lehet olvasásra és bármi másra rászoktatni a gyerekeket. Ha mást mondunk, mint amit lát tőlünk, akkor csak kinevet minket.

Itt a munka és a tanulás egymáshoz való viszonyát kezdtem el feszegetni. Ez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanuláshoz. Hogy is néz ez ki Koltányi szerint? A gyerek először otthon, a családban tanul meg sok mindent. Utána az iskolában és a felsőoktatásban főállású tanuló lesz, majd egyszer csak elkezd dolgozni. Ez ma kicsit másképp van, mert már egyetem közben elkezdenek dolgozni a fiatalok. Sokszor az első évtől kezdve munka mellett tanulnak. Valamikor fiatal felnőtt korban elkezdődik a munka és a tanulás párhuzamos művelése, ami a work-life balance problémájához hasonló. Itt az integráció lenne fontos. A problémát jól illusztrálja az előbb említett helyzet, amikor a mérnök kollégáknak nincs igényük az önképzésre, hanem csak a kötelező végzettségeket akarják megszerezni. Az elméleti motivációs fázis hiányzik nagyon. Ez lenne az, ami tanulásra, dolgok megismerésére hajtaná az embert – lényegében bárminek a megtanulására (persze az alapvető érdeklődése befolyásolja a konkrét témát). Ez a közelmúltban nem volt társadalmi igény. Az ipari forradalom idején beindult iskolai oktatásnak az volt a célja, hogy egy szintre hozza az embereket, értsenek a munkájukhoz szükséges dolgokhoz, és azt egyformán jól csinálják. Ez kellett a gyártósorra. Korábban még szükség volt az önálló akaratra – így váltak szakmájukban mesterekké a fiatalok. Így váltak tudóssá a kutatók. Maguknak kellett megkeresniük a tudást és azt, akitől tanulhattak. A mai társadalmi rendszer és az iskolarendszer még az ipari forradalom utáni helyzetet tükrözi. A mintát követő gyerek vajon látja-e az iskolában sem a tanáron azt az elképesztő kíváncsiságot? Megosztja a tanár a saját tanulni vágyását a gyerekkel? Ad mintás a tanulásra az érdeklődésre? Kutat, tanul a gyerekekkel közösen?

Oda vezetett a közelmúlt oktatási rendszere, hogy a ma dolgozó felnőttek többsége csak akkor tanul, ha muszáj. Ez a jelentős többség. Vannak, akikben szülői vagy más minta alapján kialakult az elméleti motiváció, a belső hajtóerő, hogy tanulni akarjon. Ők úgy élik az életüket, hogy akár a munkája közben is nyelvet tanul, podcastokat hallgat, internetről tanul. Náluk ezzel nincs probléma. A megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben már csak egy alapvető kompetencia van Koltányi szerint – ez az alkalmazkodó képesség. Képes vagyok viszonylag gyorsan tanulni? Ez az új követelmény, és nem a korábbi norma, a gyártósornak vagy az egyetemi kimeneti követelményeknek való megfelelés. Az oktatásban tisztázni kell, hogy a tanuló vevő, vagy elszenvedője a tanítási folyamatnak.

Aki egész nap dolgozik, a megélhetésre keres, és nem tud közben tanulni, egyszer csak azt veszi majd észre, hogy kiszalad alóla a gyár. Ahol az innováció van a középpontban, ott nem azt nézik, hogy mit tudsz, hanem hogy milyen gyorsan tudsz valamit megtanulni. Ebben – Koltányi szerint – a cégek egyáltalán nem segítenek a munkavállalóknak. A céges képzések tömege csak teljesítendő feladat, esetleg juttatás. A céget nem érdekli a munkavállaló alkalmazkodó képességének fejlesztése.  A munka és a tanulás integrációja az új kihívás. Ettől függ, hogy lesz-e munkánk a jövőben.

Vajon ebben segít-e a digitális átállás? Mi annak a szerepe a munka és a tanulás integrációjában? Ezzel a kérdéssel folytattuk, és ez következik a jövő héten. Remélem, sikerült felkelteni az érdeklődésedet, Kedves Olvasó. Várunk jövő csütörtökön is!

Álom és valóság (kompetenciák)

Két hete volt az INFOTÉR konferencián egy érdekes kerekasztal-beszélgetés a jövő nemzedék kompetenciáiról, amit szerencsém volt vezetni. Nagyszerű beszélgetőtársaim voltak, akik az oktatás és a munka világának sok területéről hozták tapasztalatukat.

A beszélgetést a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szervezte. Erről a beszélgetésről írok ma és a jövő héten (talán még a következőn is), és remélem, olvasóim is találnak benne érdekességeket. A minket helyben nézők és hallgatók jól tűrték, hogy egy kicsivel tovább beszélgettünk a tervezettnél – nem szaladtak rögtön ebédelni. Vegyük ezt értékítéletnek!

2016-infoter-img_1130

Hadd kezdjem a beszélgetőtársak bemutatásával! Itt csak a neveket írom le, de a részletesebb bemutatást sem akarom megspórolni. Itt található.

  • Boda József
  • Gazdag Ferenc
  • Koltányi Gergely
  • Pulay Gellért
  • Sós Zsuzsanna
  • Tarján Gábor

Amikor az informatikának a közoktatásban elfoglalt helyéről kezdünk beszélgetni, érdemes tisztázni, hogy tantárgyról vagy tantárgyaktól független készségekről beszélünk.

Általános iskolában tanító beszélgetőtársunk (Sós Zsuzsanna) adta meg az alaphangot azzal a véleményével, hogy az általános iskolában, ahol az egész kezdődik, mindenképpen szaktárgyként is meg kell jelennie az informatikának. Önálló tantárgyként az ötödik évfolyamon kezdik tanítani, de a tanterv fontos kompetenciának tekinti, ezért tantárgyak sokaságában jelenik meg, akár már alsó tagozaton is. Korosztályonként másként kell foglalkozni vele. A kötelező tananyagban szerinte felső tagozaton kell csak elkezdeni, de az iskolájában éppen most indul egy program, ami lehetővé teszi, hogy szabadon tervezhető órakeretben akár már elsőben elérhető legyen az informatika a szülők igényei szerint.

Itt Koltányi Gergely mindjárt előhozta azt a fontos (és sokszor nem eléggé tisztázott) kérdést, hogy miről is beszélünk, amikor informatikát mondunk. Melyik részéről van szó: a digitális készségek használatáról, üzemeltetésről, fejlesztésről, tervezésről? Éppen ennek a tisztázatlansága szokta azt okozni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Itt abban maradtunk, hogy nem csak egyik vagy másik részéről lesz szó, hanem igyekszünk mindegyikre kitérni.

A kompetenciák kérdésében Gazdag Ferenc adta meg az alaphangot azzal a jó párhuzammal, hogy elsőben az írás is tantárgyként jelenik meg, amikor megtanítják írni a gyerekeket. Ehhez mindjárt kapcsolódott az a kérdés is, hogy a gépelés vajon digitális kompetencia-e, amit meg kell tanítani a gyerekeknek, vagy rájuk bízzuk, hogy megtanuljanak egy ujjal pötyögni a billentyűzeten. Még az se egyértelmű, hogy min: billentyűzeten vagy képernyőn. Szerinte ez olyan kompetencia, ami nem az informatika körébe tartozik, hanem ahhoz szükséges, hogy létezhessünk. Hasonlóan fontos kompetencia (lenne) a digitális biztonság alapjainak ismerete. Már akkor megtaníthatnánk ezt a gyerekeknek, amikor kisiskolás korukban először lesz valamilyen saját eszközük. A jó jelszó kiválasztását, és annak titokban tartását már nekik is el lehet magyarázni, ők is megértik (és akkor kevesebb olyan felnőtt lesz a világban, akinek ez nem természetes). Ez is egy olyan alapkészség, ami az informatikai eszközök használatához szükséges!

A nagy és gyors változások fényében Koltányi Gergely megkérdőjelezte, hogy a mai számítógép-vezérlési módszereket (billentyűzet, egér, tapizás) valóban kell-e alapkészségként tanítani a közoktatásban. Milyen messzire vagyunk a hangvezérléstől?

Koltányi szerint valami sokkal fontosabbra kellene gondolnunk, amikor az informatika alapkészségeiről beszélünk. A logikus, algoritmikus gondolkodás képessége lenne az alap. Az, hogy milyen szoftverrel, milyen eszközön, milyen beviteli rendszerrel, milyen alkalmazással dolgozunk, inkább korlátozó tényező a gondolkodásban, mert ezek pillanatnyi állapotok. A digitális világban való jártasság megszerzéséhez inkább a gondolkodás fejlesztése lenne szükséges. A versek algoritmizálását (vagyis szabályok szintjén való elemzését) hozta fel példaként. A szabályok és a logika keresése, az erre való igény felkeltése lenne szerinte fontos a közoktatásban. Azt az alapot kell megtalálni és megtanítani, ami az eszközök és szoftverek területén előttünk álló nagyon gyors változáshoz való alkalmazkodást teszi lehetővé. Öt év múlva talán már nem is lesznek azok a dolgok (pl.: gépelés, biztonsági beállítások), amikről manapság beszélünk.

Ehhez kapcsolódva Gazdag Ferenc egy nagyon fontos, és tulajdonképpen nem is csak ide tartozó, készséget hozott szóba. Legyen képes valamire figyelni, azt azonnal megérteni, és jegyzetelni. Itt mindegy, hogy kézzel vagy géppel. Ő éppen géppel szokott előadásokon és megbeszéléseken jegyzetelni, de a technika nem lényeges. (Ha szabad itt közbevetnem: magam is nagyon hasznosnak találom, hogy konferenciákon az előadással egyidejűleg tudok jegyzetelni. Ezt nem helyettesíti az, hogy utólag elküldik a prezentációkat. Jó előadók esetében éppen az a lényeg, amit mondanak – azt kell jegyzetelni.) Aki ezt tudja, az versenyelőnyben van az oktatásban és a munkában is, ezért érdemes megtanítani – az eszközöktől függetlenül.

Boda József is egyetértett azzal, hogy bizonyos alapokat mindenképpen meg kell tanítanunk, akár sejtjük, hogy mi lesz öt év múlva, akár nem. Ezen túlmenően, viszont el kell dönteni, hogy a konkrét ismeretek és technológiák közül mit tanítsunk. Az általa vezetett cég programozókat képez, ezért náluk a programozás van középpontban, de azt látja a munkaerőpiacon, hogy más téren is hiány van: a gazdaságinformatikai és az üzleti informatikai területeken. Ezeken a területeken komplexebb informatikai tudásra van szükség, nem csak programozásra. Figyelni kell arra, hogy ne billenjen át a mérleg, ne csak programozókat oktassunk!

Mit tanítsunk az iskolában? Egyértelműen a felhasználást! A programozás sokak számára egy misztikum, és ezzel a gyereke is így vannak. A nagyobb gyerekeknél ez varázsszó, ezért a vonzóak programozó táborok. Az iskolában az alapokat kell megtanítani, az írás, olvasás, számolás mindig szükséges képességek lesznek Sós Zsuzsanna szerint. Az új eszközöket, például a digitális táblát itt is nagyon jól tudják használni, például az íráselemek tanításában.

Itt mindjárt felmerül a kérdés, hogy mi van az iskolai informatikai rendszerekkel, kik és hogyan üzemeltetik, mennyire jól működnek. A gyerekek egyik első találkozása az informatikával az iskolában van, és a kezdeti élmények meghatározók lehetnek. Az informatika tanításának egyik problémája az, hogy a gyerekek sokszor a tanárok fölé nőnek, többet tudnak náluk. Ehhez kapcsolódott Tarján Gábor (mint iskolás gyerekeket nevelő apa), aki szerint egyáltalán nem készségközpontú az oktatás. A gond a technológiai lemaradással kezdődik. Ez ott kisebb, ahol egy-egy szülő hozzá tud járulni adománnyal az iskola informatikai felszereléséhez. A gyerekek sok esetben az iskolainál 3-4 generációval frissebb eszközökkel ülnek a padban, és ezt a tanár gyakran azzal kezeli, hogy tiltja a saját eszközök használatát. Még a meglévő modern eszközökkel (pl.: digitális táblák) sincs minden rendben, mert csak az eszközök beszerzésén volt a hangsúly, azzal senki sem törődött, hogy meg is kellene tanítani a pedagógusokat a használatukra. Hiányzik az ezekre fejlesztett tartalom is, vagy nem a korosztálynak megfelelő logika lapján épülnek fel a tananyagok, így nem vált ki érdeklődést a gyerekekből. Ezeken a területeken komoly fejlesztésekre van szükség!

A szakemberhiány orvoslásának egyik hatásos módja az, amikor szakmaként tekintünk a programozásra, és ennek megfelelően oktatjuk. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Boda Józsefet, aki egy alternatív felnőttképzési modellben foglalkozik programozók oktatásával. Mint a többi szakmát, ezt is gyakorlatra fókuszálva kell oktatni, és utána lehet elmagyarázni, hogy miért úgy működik, ahogy. Ez a szokásos szakmatanítási módszer, és jól működik a programozás oktatásában is. Náluk hagyományos frontális oktatás, amikor kint áll az oktató, és a tanulók a monitorok mögött ülnek, egyáltalán nincs. Erre valójában nincs is szükség, mert olyan jó tananyagok érhetők el, amiknél nem is tudnának jobbat csinálni. Ez az oktatás minden szintjén igaz: soha nem látott mennyiségű, kedvcsináló, élvezetes anyag áll rendelkezésre minden területen (nem csak a programozásban). Ezeket használva, a saját tempójában szeri meg a tudást a diák, és a saját tempóban megszerzett tudás sokkal jobban beépül. Ez nem azt jelenti, hogy el lehet engedni a diák kezét, hanem követni kell, hogy hol jár, és segítséget kell adni neki, ha elakad, de alapvetően rá kell bízni a tempót.

A felnőttek oktatásával szembeállította Gazdag Ferenc azt, hogy a gyerekeket előbb meg kell tanítani a logikus gondolkodásra, a feladat végiggondolására, lépésekre bontására. Ebben szüksége lehet szöveges leírásra vagy folyamatábrára is. Ezt számítógép nélkül is lehet! Saját szakközépiskolai tanulmányaiban azt tapasztalta, hogy így jól és hatékonyan dolgozó programozókat lehetett képezni. Később, amikor egyetemen tanított, azt látta, hogy a gondolkodás módszerét kellett először megtanítania a hallgatóknak. Erre mielőbb meg kell tanítani az embereket. Utána az már majdnem mindegy, hogy milyen eszközzel dolgoznak.

Koltányi Gergely a generációs problémákra hívta fel a figyelmünket ezen a ponton. Ha nincs gyors sikerélmény, akkor hamar eltávolodik a fiatal a témától! Meg kell találni az egyensúlyt. Ma már nem lehet egy éven keresztül folyamatábrákat rajzoltatni a tanulókkal. Nem véletlen, hogy ő jegyezte ezt meg, hiszen a „játékosítás” az egyik szakterülete, aminek ez lényeges eleme.

Kedves Olvasó! Sokáig tartott még a beszélgetés, és érdekes újabb témák jöttek szóba. A jövő héten ott folytatom, hogy milyen kontextusban oktatunk, milyen értékrendű és tapasztalatú gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozunk. Nagyon sokat számít, hogy otthon minden sarokban egy táblagépbe botlik a gyerek, vagy még sose foghatott a kezébe ilyet.

A kerekasztal-beszélgetés nagyszerű csapata (INFOTÉR 2016)

Boda József

a Codecool programozó iskola egyik alapítója. Azon dolgoznak, hogy olyan tehetséges fiatalok számára nyújtsanak IT karrierlehetőséget, akik korábban még nem programoztak. Jelenleg három iskolájuk van: Miskolcon, Budapesten és Krakkóban. 5 éven belül 10-12 további iskolát szeretnének indítani Európában.

Gazdag Ferenc

Gazdag Ferenc, Magyar Államkincstár IT elnöki tanácsadója. Korábbi munkái során vezető részt vállalt az IVSZ felhő fogalomtár kidolgozásában, a Kormányzati felhő létrehozásában és több, gyógyszeripari cég informatikája korszerűsítésében, kiemelve a kritikus rendszerek virtualizációját. A Vezető Informatikusok Szövetségében részt vesz a képzéssel, oktatással kapcsolatos munkáinkban.

Koltányi Gergely

Képzési és fejlesztési tanácsadó. Szakterülete a felnőttképzés, vállalati képzés, továbbképzés, valamint a digitális technológiák alkalmazása a képzési és fejlesztési programokban.Jelenleg a digitális képzést és fejlesztést terjeszti hazánkban mint a Learning Works stratégiai tanácsadó cég társalapítója és tanácsadó partnere. Rendszeresen publikál és tart előadásokat és szemináriumokat képzésfejlesztéssel, képzési trendekkel és az online tanulás világával kapcsolatban.

Pulay Gellért

10 éve foglalkozik HR tanácsadással, elsősorban az informatikai szektorban, 4 éve saját céget építve. A drasztikus erőforráshiányt és annak folyamatos növekedését látva, egy új kezdeményezést indított az elvándorlás megállítására, az IT szakemberek visszacsábítására és az IT szakma népszerűsítésére.

Sós Zsuzsanna

a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. Az iskola székhelyére és tagintézményébe 880 tanuló jár, 90 pedagógus dolgozik velük. KLIK által fenntartott, jelenleg még a Kőbányai Önkormányzat által működtetett alapfokú oktatási intézmény, melyben magas szintű oktató-nevelő munka folyik. A kerület egyik legnépszerűbb iskolája, kimagasló kompetencia mérési eredményei is a legjobbak közé emelik. Tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértőként az oktatás más szintjeire, és színtereire (Budapesten kívül) is rálátása van Zsuzsannának.

Tarján Gábor

több sapkában van most közöttünk:

  • a Metropolitan Egyetem Executive MBA for IT szak szakvezetője
  • a MagiCom Kft. ügyvezető partnere (bizonyos IT outsourcing szolgáltatások szolgáltatásvezetője elsősorban CISCO közeli technológiák esetében multinacionális környezetben)
  • apa három gyermekkel a közoktatásban és a felsőoktatásban (19 éves fiú – most lett egyetemi polgár és non IT BSc-ért megy, 17 éves lány – gimnazista, 13 éves lány – speciális látássérült általános iskola)

.

.

Költségoptimalizálásból fejlesztés?

Kinek a zsebéből, és kinek a zsebébe megy a technológiára költött pénz?

Forrás: i-Tango / Gartner

Forrás: i-Tango / Gartner

Elég sokat írok a technológiai innovációról és a digitális átállásról mostanában. Az előbbinek elég sok vonatkozásáról (automatizálás, robotok, „okos” mindenfélék, szuperszámítógépek, önvezető autók) írtam már idén: Összekapcsolt mindenség címen lehet megtalálni. A digitális átállás mindben benne van, de specifikusabban is összefoglaltam egy négyrészes sorozatban, aminek az első darabja: Irány a digitális világ.

Mindjárt azt is elárulom, hogy jönnek ezek most ide, amikor a pénzről írok. Ezek a dolgok sok-sok pénzt hoznak (fognak hozni) a cégeknek, de előtte rengeteget kell költeni rájuk.

  • Ki dönt ezekről a beruházásokról és kiadásokról?
  • Kinek a költségvetéséből megy? Informatikai vezető, az érintett üzleti területek, külön innovációs költségvetés fedezi?
  • Ettől nő vagy csökken az informatikai költségkeret vagy általában a technológiára szánt összeg?
  • Hogy alakulnak manapság az informatikai költségvetések, mire megy a pénz, ki dönt a felhasználásáról?

Először menjünk vissza pár évet, hogy legyen összehasonlítási alapunk. A Gartner 2011-ben közzétett számai szerint az informatikai költések 26%-át a pénzügyi vezetők (CFO-k) egyedül döntötték el. Ezzel szemben az informatikai vezetők (CIO-k) csak 5%-ról döntöttek egyedül. Ugyanekkor csak a CFO-k 41%-a mondta, hogy az informatika megfelelően van ellátva pénzzel, és csak 30%-uk szerint voltak üzleti előnyei az IT-nak. Egy idei felmérés szerint az informatikai költések többségéről nem az IT-osztály dönt, sőt egyre több ilyen döntés születik az informatikusokkal való egyeztetés nélkül.

Mi a helyzet, amikor egyre többet kell a technológiával foglalkozni a digitális átállás miatt? John-David Lovelock (Gartner alelnök) szerint senkinek se növekszik eléggé a bevétele ahhoz, hogy finanszírozni tudja ezt a területet: „No one has revenue growth to transform to a digital business.”

Itt nem ér véget a dolog, mert azt is mondta, hogy a meglévő üzleti rendszerek optimalizálása teremtheti meg a szükséges pénzügyi forrást. Éppen azt szokták a digitalizáció első lépésének tekinteni, hogy integráljuk és optimalizáljuk a meglévő rendszereinket – ezzel megtakarításokat érünk el, amiket majd fejlesztésekre tudunk felhasználni.

A bevétel mekkora része származik "digitális" üzletből? Forrás: Gartner (2015-2016)

A bevétel mekkora része származik “digitális” üzletből?
Forrás: Gartner (2015-2016)

Mekkora fejlesztésekről van szó? Jelenleg kb. 22% a „digitális” üzlet szerepe a bevételben, és ez 41%-ra nő öt éven belül a vezérigazgatók szerint. Ez elég jelentős növekedés, érdemes komolyan rástartolni, hogy le ne maradjunk!

Optimalizálás, a költségek optimalizálása: ez volt a múlt heti Gartner üzleti reggeli témája. Jó hír (azoknak az IT-vezetőknek, akinél ez így van), hogy nem a költségek csökkentését írták a zászlóra. Ugyan tudjuk, hogy az „optimalizálás” időnként csökkentést jelent a valóságban, de mégis van remény, hogy átcsoportosításról is lehet szó. Sőt, az is lehetséges, hogy más üzleti területeken csökkentünk költséget az IT jobb használatával, és ennek a pénznek egy részét fektetjük modern technológiába. Ma még elsősorban azt várják a digitalizációtól, hogy hatékonyabban megy az üzlet, ami több bevételt hoz (a meglévő üzleti területeken és üzleti modellel – valódi átalakulás nélkül). Később majd eléri a nagyvállalatokat a valódi átalakulás is.

Mit jelent az optimalizáció a csökkentéshez képest? Van pár üzleti szempontú kérdés, amiket meg kell válaszolnunk, hogy optimalizálni tudjunk:

  1. Mire megy el a pénz? Itt nem csak a szokásos IT-kategóriák (hardver, szoftver, stb.) a lényegesek, hanem az üzleti cél is, amire felhasználjuk (pl.: munkahely és eszközök a dolgozóknak, számlázás, ügyfélszolgálat, gyártás, termékfejlesztés, üzleti folyamatok javítása és automatizálása).
  2. Hogy tudjuk csökkenteni? Ehhez meg kell néznünk a költségeinket a szokásos IT-s osztályozás szerint, és össze kell hasonlítanunk mások számaival. Ebből elég jól kiderülhet, hogy hol vannak lehetőségeink.
  3. Mi a költési szint üzleti hatása? Ez nagyon fontos kérdés, és mindenképpen fel kell tenni mielőtt nekilátunk egy-egy területen visszafogni a pénzt!

sanil-solankiSanil Solanki (kutatási igazgató), a múlt heti Gartner rendezvény első előadója hozott is gyakorlati példát az óvatosság szükségességére. Egy nagyvállalati IT-vezető bízta meg a költségeik elemzésével, vagyis inkább azzal, hogy megerősítse, hogy nincs szükség csökkentésre, mert megfelelnek a szokásosan elvárt számoknak. Valóban minden mutatóban jobbak voltak az iparági átlagnál, akár az egy felhasználóra, akár az árbevételre vagy más megszokott értékre vetítették a költségeket. Megnézte azt is, hogy a legnagyobb konkurensükhöz képest hogy álltak, és ebből az összehasonlításból is jól jöttek ki. Azonban itt nem állt meg: azt is megnézte, hogy a másik cégnek mekkora az egy alkalmazottra eső árbevétele és profitja. Nos, ebben is magasabb számai voltak a másiknak, nem csak az IT költségekben! Mi történt? A vizsgálat ahelyett, hogy visszaigazolta volna a megfelelő költségszintet, a részletes elemzésen alapuló szelektív növelésre adott javaslatot.

Itt az az egyik tanulság, hogy a CIO vagy CFO megközelítése, amikor azt nézik, hogy az informatikai költségek az árbevétel vagy az összes működési költségek mekkora hányadát teszik ki, és ezekre tűznek ki célokat, pl.: az árbevétel 4%-a alatti IT-költségeket céloznak meg, nem vág össze a valódi üzleti célokkal. Az üzleti vezető más mérőszámokat használ, pl.: az egy dolgozóra eső árbevételt vagy profitot. Ha sikerült átalakítanunk az IT-szolgáltatásokat, és csökkentenünk a költségekre vonatkozó mutatókat, de közben romlott a dolgozók termelékenysége, akkor nem jól szolgáltuk az üzleti érdekeket.

Hogyan tudunk kitörni ebből az ördögi körből? Az egyes költségelemeket össze kell kapcsolni az üzleti értékkel! Ki kell mutatni, hogy egy adott IT-szolgáltatásnak az ára mit jelent üzleti értelemben.

  • Ha többet vagy kevesebbet vesz belőle igénybe az üzleti részleg, akkor hogy változik az üzleti eredmény?
  • Ha csökken a költség és csökken a színvonal, akkor mennyivel csökken a dolgozók termelékenysége?
  • Ha többet költünk automatizálásra vagy önkiszolgáló szolgáltatásokra, és ezzel csökkentjük a dolgozók által végzett manuális munkát, akkor mennyivel nő a bevétel és a nyereség? (És fordítva?)

Emellett érdemes megvizsgálni azokat a lehetőségeket, amikkel a szolgáltatás változatlan vagy magasabb szintje mellett tudunk költségeket csökkenteni. Ehhez az IT-költségeket is üzleti célokhoz kell rendelni.

Például, nagy cégeknél tipikus, hogy hasonló célra más és más szoftvert használnak a különböző osztályokon – ennek többnyire „történelmi” okai vannak, és nem szívesen változtatnak a helyzeten a felhasználók, de mégis érdemes megcélozni az egységesítést. Ha, pl., a négy dokumentumkezelő rendszer helyett hárommal is mindenki számára megfelelő megoldást tudunk nyújtani, akkor máris találtunk költségcsökkentést, ami nem hátráltatja a munkát. Általános tanácsként azt mondta az előadó, hogy az alkalmazások száma osztva az üzleti kimenetelek számával legyen három alatt (az iparban 1,5 a tipikus arány).

A szükséges szolgáltatási szint (SLA) meghatározása is segíthet a költségek értelmes csökkentésében. Jó példa az, amit egy CIO kollégától hallottam nemrégiben: A rendszerek kihasználtságának felmérése arra vezetett, hogy hétvégékre csökkentették a bekapcsolt szerverek számát, és az áramfogyasztáson sokat spóroltak. Lehetnek más helyzetek is, amikor az informatikai osztály több és drágább szolgáltatást nyújt, mint amire valódi üzleti igény van. Ezeket fel kell deríteni, és meg kell változtatni.

Azonban az igazi kitörési pont az IT-osztály számára az, ha technológiai szolgáltatóból üzleti partner, sőt az üzlet fejlesztője lehet. Mi történik ekkor? Megvalósul a Gartner által ITO360-nak nevezett folyamat, amiben az üzlet digitális átalakításával maximalizáljuk az üzleti eredményt, miközben optimalizáljuk az üzleti folyamatokat, az információ elérését és felhasználását, sőt az üzleti modellt is. Ilyenkor:

  • Költségcsökkentés helyett értékteremtésről beszélünk.
  • Az IT-n belüli lehetőségek helyett üzleti lehetőségekről beszélünk.
  • Az IT-költségek már nem az IT felelősségi körébe tartoznak, hanem az üzleti vezetésébe.
  • Nem csak könyvelési szempontból, hanem többféle üzleti szempontból tárgyaljuk és elemezzük az IT-költségeket.
  • A költségeket és az általuk termelt értéket világosan érti, elfogadja és ellenőrzi az üzleti vezetés.
Forrás: Gartner

Forrás: Gartner

Ehhez a műszaki emberek mellett mások is kellenek az IT-osztályra, és őket sok esetben éppen az üzleti területeken lehet megtalálni. Sok olyan ember van ott, aki érdeklődik az informatika iránt, és érti is azt – így képes kapocs lenni a két terület között. Őket be kell vonni ebbe a folyamatba! (Kedvező mellékhatás: nem az „árnyék” IT fejlesztését végzik majd.)

Az előadó tanácsai azoknak az informatikai vezetőknek, akik ki akarnak szabadulni a költségcsökkentés ördögi köréből:

  • Hozza létre a költségoptimalizálási kompetenciát az IT-osztályon belül.
  • Fogjon bele a (digitális) átalakításba.
  • Üzleti és IT csapattal fókuszáljon az egész cég optimalizálására.
  • Az üzleti területekkel együttműködve alakítsa ki az ITO360-at a cégen belül.
Forrás: Gartner

Forrás: Gartner

Egyszerű, ugye?

Ez az írás részben Sanil Solanki kutatási igazgató (Gartner) 2016. szeptember 27-én Budapesten tartott előadásának felhasználásával készült, és még folytatom majd a témát.

Folytatás: Informatikus prés alatt

Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás?

Hogyan tudják az informatikát használó vállalatok támogatni az informatika oktatását? Mire van szükségük az iskoláknak és az egyetemeknek?

Ma folytatom a múlt héten elkezdett írásomat a VISZ INFOHAJÓ konferencia kerekasztal-beszélgetéséről az utánpótlás-nevelés témakörében.

ashs-teacher-and-studentsEljutottunk az egyetemekig: Mi a szerepük ebben a folyamatban? Hogyan tehetik vonzóvá az informatikus pályát? Dr. Szabó Zoltán érdekes külföldi példát mondott el: egy stadionba gyűjtötte össze egy vidéki egyetem az összes harmadéves alapszakos hallgatóját, és kiállításon mutatták be az abban az évben külső cégekkel együtt megvalósított projektjeiket. Ennek nagy sajtónyilvánossága volt, és néhány száz általános iskolás gyereket is elvittek oda. Nekik játékokon keresztül mutatták be, hogy a computer science milyen szexi dolog. A gyerekek ezt „megvették”, és majd jelentkezni fognak informatikát tanulni a felsőoktatásban. Nálunk sokan egyáltalán nem tudják, hogy az informatika micsoda, sőt a jelentkezés után, elsősként is csak nagyon halvány elképzelésük van, hogy mi is ez és mit lehet vele csinálni. Jó lenne a karrierlehetőségekkel kampányolni itthon is!

A hosszú távú lehetőségeken túlmenően az is fontos, hogy az oktatás minden szintjén legyenek változások. Szabó Zoltán tapasztalata szerint egyre gyengébb az az „anyag”, amit a felsőoktatás kap. Ez nem azért van, mintha a mai fiatalok gyengébbek lennének. Mások, másképp kell tanítani őket, más módszerekre van szükség. Erre sem a középfokú oktatás, sem a felsőoktatás nincs felkészülve. Léteznek azok a módszertanok, amikkel előre lehetne lépni (játékosítás, e-learning), de használni kellene ezeket. Sokkal kevesebb egyoldalú információátadás (előadás) kellene, hiszen annak jelentős részét el tudnák olvasni a hallgatók, és az oktatónak csak a saját tapasztalatát, gyakorlati ismereteit kellene elmondania.

Kapcsolódjon be a piac az oktatásba! Szabó Zoltán sok lehetőséget lát erre a felsőoktatásban. Nem csak arra van szükség, hogy vendégként megjelenjenek a tapasztalt szakemberek, hanem a hallgatók aktív foglalkoztatására is. Jó feladatokat, valódi komoly projekteket kell adni a gyakornokoknak! Már az alapszakos hallgatókkal is jók a tapasztalatok a nagy tanácsadó cégeknél. A legjobbak gyorsan elkelnek már a képzés alatt. Tovább lehetne fejleszteni ezt a gyakorlatot, hogy a szakdolgozatokat valódi gyakorlati témákból írják, ne elméletből.

A piac és a felsőoktatás szorosabb kapcsolata segítene az egyetemeknek a jobb, hasznosabb tananyag kialakításában, és be tudná hozni a legfrissebb műszaki fejlesztéseket is. Szűts Ildikó tapasztalata az, hogy az egyetemi diákszervezetek megkeresnek vállalatokat azért, hogy nagy komplex projektekben vehessenek részt a hallgatók. Azt javasolja, hogy a cégek proaktívan keressék meg a diákszervezeteket, ha vannak erre alkalmas projektjeik. Ez is egy módja a legjobb munkaerő megszerzésének! Csudutov Csudinka javasolta, hogy a most aktuális és fontos digitális átállásban támaszkodjanak a vállalatok a diákokra, akik sokkal jobban érzik ezt, mint az idősebbek. Nekik lennének (sőt vannak is) javaslataik!

Érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely: azt emelte ki, hogy mi magyarok főleg az empatikus személyiségtípusba tartozunk, ezért meg kell szeretnünk azt, amivel foglalkozni akarunk. A kívülállók számára az informatikát az óriásplakátokon túl „IT celebekkel” is vonzóbbá lehetne tenni. Nos, hol vannak ezek a celebek?

A dolgok megszeretéséhez az is hozzásegít minket, ha alaposan meg tudjuk ismerni a működését, magunk tudjuk létrehozni, megcsinálni. A barkácsolás azért veszített a népszerűségéből, mert a mai, informatikával működő eszközöket nem lehet szétszedni, megnézni és megérteni a működésüket, majd szerelgetni. A szoftverek és a számítógépek nem ilyenek. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődést valami iránt, aminek a működését nem tudjuk megismerni.

Hogyan befolyásolja a digitális átállás, amiről mostanában olyan sokat hallunk és olvasunk, az oktatással és a továbbképzéssel kapcsolatos igényeket és lehetőségeket? Amellett, hogy kevesebb frontális képzés és több e-learning kellene, hagyni kellene, hogy a hallgatók maguknak alkossanak képet a dolgokról. A mai „libatömés” se nem élvezetes, se nem eredményes – mondta Koltányi Gergely. A digitális eszközök Magyarországon iszonyúan kis mértékben terjedtek el. A meglévő e-learning is lényegében prezentációk és tankönyvek elektronikus átadását jelenti. A valóban erre tervezett, interaktív és játékos oktatási anyagok aránya elhanyagolható. Sokkal többet lehetne, kellene tenni ezen a területen, és az oktatóknak valóban élményt kellene adniuk, mert az élmény fogja meghatározni az érzelmi kötödést, ahhoz amit tanulunk. Ha kialakul ez a kötődés, akkor nem kell külső motiváció (vizsgakényszer vagy jövőbeli karrier), hanem a belső motiváció hajt a tanulásban.

Ha a munka közbeni tanulásra gondolunk, fontos figyelembe vennünk azt, hogy nem az a lényeges, amit ma tudunk, hiszen senki se tudja megmondani, hogy 2-3-5-10 év múlva milyen tudásra lesz szükségünk. Az alkalmazkodásra és a tanulásra való képesség fogja meghatározni a sikerességet – mondta Koltányi Gergely. Ha valakinek széles látóköre van, ha képes többféle tudományterületről proaktívan kombinálni a tudást és így innovációt létrehozni, akkor tud első lenni, és a kezdeti nagy hasznot learatni. Aki az előzőt másolja (reaktív), annak kevesebb sikere lesz. Ez a munka közbeni tanulás lényege: nincs külön a munka és külön a tanulás. Korábban az volt a gyakorlat, hogy időben és helyileg is elkülönült a képzés és a munka egymástól. Főleg az informatikában igaz, hogy a tanulás a munkába integráltan történik, hiszen néhány havonta kell valami nagyon újat megtanulnunk. Minden nap szükség van arra, hogy újat tanuljunk, leszűrjük és rendszerezzük a tapasztalatainkat. Hasonló jelenség látszik az iskolai oktatásban, amikor már az egyetem első évfolyamán, vagy akár a középiskolában valódi feladatot végeznek a diákok, és így gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez egy új fajta tanulási stílus és életstílus, amit az iskolában lehet elkezdeni.

A munka közbeni tanulásra hozta példaként Csudutov Csudinka azt a nagy nemzetközi informatikai szolgáltató központot, ahova nem informatikusokat, hanem nyelvtudással rendelkező bölcsészeket vesznek fel. A szükséges szakmai tudást a cégnél szerzik meg. Ezt az irányzatot erősítette meg Szűts Ildikó, amikor elmondta, hogy nincs időnk kivárni, amíg a hiányzó 22 ezer informatikust a felsőoktatás (vagy akár egy OKJ-s képzés) kiképzi. Alaposan át kell gondolni, át kell alakítani a kezdeti munkaköri követelményeket. Utána munka közben lehet megszerezni a szükséges speciális tudást.

Beszéltünk arról is egy keveset, hogy mi a cég imázsának a szerepe a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Nem elsősorban annak, amit a cég magáról hirdet a Facebookon, hanem annak, hogy a céget ismerő emberek mit mondanak a cégről. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó egy friss hazai kutatás alapján mondta, hogy a válaszoló cégvezetőknek csak 12%-a tartja vonzónak a saját munkáltatói márkáját. Ez katasztrofálisan alacsony arány! Ma már nem az a munkáltatói márka szerepe, mint pár évvel ezelőtt, amikor azt gondolhatta a munkáltató, hogy ő választ a munkaerőpiacról. Ma ez fordítva van! Egészen másfajta módszerekkel kellene dolgozniuk ebben a helyzetben a cégeknek.

Pulay Gellért közösségi terekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk. Akárcsak a B2B szektorban, itt se lehet eredményt elérni ismertség nélkül. Sőt azt is fontos tudni, hogy a célközönségünk honnan tájékozódik. Tudjuk, hogy az emberek általában a Facebookról szerzik az ismereteiket, de igaz ez vajon az informatikusokra is? Fontos szerepe van az időzítésnek is: ha tudjuk, hogy a legjobbak az egyetem első évében elkelnek, akkor még az első év előtt kell megmutatkoznunk neki. Nem elég az ismertség, a hitelesség is kulcs! A potenciális jelentkező meg fog keresni pár embert, aki korábban a cégnél dolgozott, és rajtuk keresztül fogja ellenőrizni, hogy igaz-e mindaz, amit a cég állít saját magáról. Így hamar kiderülnek a valótlanságok. Ha már megszereztük az embert, meg is akarjuk tartani. Itt mi a fontos? Ismerni kell az embereink igényeit, a nekik személyesen fontos „üzenetet”, oda kell figyelni rájuk! Valóban a csúszdára van szükség az irodában, vagy inkább a kiszámítható jövőre? Pulay egyik ügyfelénél nulla az IT-s elvándorlás, és ezt azzal érték el, hogy havonta tisztázzák a dolgozókkal az elvárásokat és az ígéreteket (amiket be is tartanak). Vissza a közösségi terekhez: az is kell, hogy emlékezzenek ránk. Ehhez a megfelelő időben és a megfelelő rendszerességgel kell szólnunk ahhoz a közönséghez, akik közül a következő 2-3 évben fel akarunk venni új dolgozókat.

Természetesen szóba került az elvándorlás és a külföldi munkavégzés is. Pulay szerint nincs óriási technológiai lemaradás, hiszen „kis németországok” vannak itthon, ahol ezres nagyságrendben alkalmaznak német cégek embereket technológiailag igényes területen. Az IT-s fizetésben sincs nagy lemaradás. Ezzel együtt népszerűbbé is kell tenni a magyar piacot, mert külföldön még nagyobb a hiány, és nagy az elszívás.

Csudutov Csudinka tapasztalata szerint igenis van technológiai lemaradás. A német bankokhoz képest talán nincs, de angol cégektől olyan szaktudásra vonatkozó igényeket kapnak heti rendszerességgel, amikről még csak nem is hallottak. Alig-alig találnak itthon olyan IT-st aki már foglalkozott azokkal a technológiákkal. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „informatika”. Húszezer informatikus hiányzik itthon, de nem húszezer egyforma kellene, hanem sokféle speciális területen van a hiány.

Végezetül az iskolai oktatással kapcsolatban javasolta Csudutov Csudinka azt a programot, amiben informatikai vállalkozások mentorálnak informatikai tanárokat. Legyen minden tanárnak egy olyan céggel kapcsolata, ahova évente egyszer bemehet szakmai tapasztalatot gyűjteni, például, részt venni egy projektmegbeszélésen, megismerni, hogy mit fejlesztenek, milyen piacra, esetleg egy-egy tanfolyamot finanszírozzon neki a cég. Ez azért fontos, mert a legtöbb informatika tanár még sose látott belülről üzleti alapon működő céget. Kósa Judit megerősítette, hogy óriási szükségük van a cégek segítségére az iskolákban. Az eszközökre még csak-csak jut pályázati pénz, de az azokhoz kapcsolódó tanulást (pl. a programozásét) maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak. Nagy segítség lenne a gyerekek tanításában, ha támogatnák a tanárok informatikai képzését a vállalkozások.

Kedves Olvasó! Tudsz ebben segíteni? Fel tudsz ajánlani ilyen lehetőségeket a tanároknak?

Hol és hogyan oktassunk informatikust?

Honnan jöjjön az a 22 ezer informatikus, akiket tárt karokkal vár a magyar gazdaság? Itthon képezzük közoktatásban és a felsőoktatásban? Lesz jelentkező? Átképezzük a zenészeket?

robot-shootA Dunán úszva volt alkalmam hat kiváló szakemberrel beszélgetni az informatikai utánpótlás-nevelésről a múlt héten. Ők az oktatás, a felnőttképzés és a fejvadászat különböző területein rendelkeznek sok hasznos tapasztalattal, és ezek egy részét osztották meg az INFOHAJÓ konferencia hallgatóságával a kerekasztal-beszélgetés keretében.

Három témakörben készültem kérdésekkel, a többiek pedig válaszokkal, amik jól megvilágították problémákat és a lehetőségeinket. Örültem, hogy a hallgatóságot érdekelték a témák, és nem szivárogtak el a késői befejezés ellenére sem, pedig a vacsora már várta őket, sőt a kerekasztal után még egyénileg is beszélgettek a résztvevőkkel.

Az informatika iskolai oktatásával kezdtük a beszélgetést. Itt alapvető kérdés, hogy csak informatikát tanítunk, vagy a szaktárgyon kívül hogyan épül bele az informatika az egyéb tantárgyakba mint általános kompetencia. Ahogy az életünk minden területén jelen van, bele kellene épülnie minden tantárgyba is, a magyartól, a rajzon át a testnevelésig – mondta Kósa Judit, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt tanévben módjuk volt kísérletképpen a számítógépet, a mobiltelefont és a táblagépet bevetni sok tantárgy óráin (nem informatika szakos, önként jelentkező tanárokkal együtt dolgozva, akik beépítették a tananyagba az informatika által adott lehetőségeket). Ezen kívül meg tudtak hívni az általános iskolába szakembereket különböző informatikai cégektől, akik például weblapszerkesztést és digitális fényképezést tanítottak. Megmutatták a hetedikes és nyolcadikos diákoknak, hogy mivé lehet fejlődni, ha az informatikában tanulnak tovább. Ez sokkal meghatározóbb élmény, mintha egy informatika tanár beszélne nekik a lehetőségekről.

A játék és a számítógép a kezdetek óta összekapcsolódott egymással, és ma is elképzelhetetlenül sokféle játékot lehet a gépeken és telefonokon játszani. Mi a gyerekek viszonya ehhez, és mi legyen a viszonyuk? A játékos tanítás lényeges, mert közben nem is veszik észre a gyerekek, hogy éppen tanulnak valamit, hanem játékként élik meg az új ismeretek megszerzését. Nagyon sok fejlesztő készít játékokat az általános iskolai korosztálynak, és nagyon jó lenne együttműködni velük – mondta Kósa Judit. Egy pedagógus sok jó tanácsot adhatna nekik, hiszen ismeri a gyerekeket és a problémákat. Sőt, a gyerekek részt vehetnének a nekik szánt játékok tesztelésében – és ezzel nemcsak segítenének a fejlesztőknek, de tanulnának is.

A játéknak nem csak az iskolások életében és tanításában van fontos szerepe, de a felnőttek életében is. A játékosítás (gamification) arról szól, hogy a játékokban használt módszereket bevisszük a munkával kapcsolatos fejlesztésekbe is. Ahogy Koltányi Gergely mondta, a tanulás az egy kemény játék (hard fun). A tanulás munkával jár, kemény munka az újabb ismeretek elsajátítása, begyakorlása. Ha ezt örömmel tudja tenni az ember, akkor nyert ügyünk van! A játékok arra építenek, hogy küldetéseket teljesítünk, miközben jól szórakozunk. Ahogy más területeken, a tanulásban is nagyon fontos a felhasználói élmény, amit a játékok mechanizmusának alkalmazása ad meg.

Honnan lesz utánpótlás és egyre több informatikus? Most úgy fest a helyzet, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az informatikai szakokra. Vajon elment az emberek kedve az informatikától? Pulay Gellért szerint nem csak azért jelentkeznek kevesen, mert kevés gyerek születik. Az is gond, hogy a nem műszaki érdeklődésű emberek és az ő gyerekeik nem hallanak, nem tudnak eleget az informatikáról, és így fel sem merül bennük, hogy ilyen szakra jelentkezzenek. Ha ismertebbé és szimpatikusabbá akarjuk tenni számukra az informatikát, akkor ezt a játékokon keresztül tudjuk megtenni. Ezért jók azok a kezdeményezések (például a VISZ programozó táborai), ahol a gyerekek játékos formában ismerik meg a programozást. Így lehet olyan fiatalokhoz közel vinni az informatikát, akik a családban, a szüleiktől nem hallanak róla.

Nem csak a gyerekeknek, hanem másoknak is sokkal többször kellene találkozniuk az informatikával, ha sok-sok ezer új informatikust akarunk képezni. Sláger csak úgy lehet valami, ha sokat játsszák – mondta Pulay Gellért. Ehhez kapcsolódott Csudutov Csudinka is, amikor azt javasolta, hogy a 11 ezer választókörzetben állítsunk fel egy-egy óriásplakátot azzal az egyszerű üzenettel, hogy a pályakezdő diplomás informatikus fizetése bruttó 480 ezer forint. Fel is szólította a jelenlévőket, hogy adakozzanak erre a célra. Tapasztalata szerint a vidéki városokban a helyi értelmiség nem informatikusnak, hanem orvosnak vagy jogásznak szánja a gyerekét. Ezért kell tudatosítani a szülőkben, hogy ez egy lehetőség. Akik ezt felismerték, azok összetörik a kezüket, hogy a gyerekeik mehessenek programozó táborba, mert tudják, hogy ez biztos megélhetést, stabil munkavégzést biztosító szakma, ami változatos és élethosszig szól. Ezt az üzenetet kell addig ismételni, amíg sláger nem lesz belőle!

Csudutov Csudinka azt tapasztalja, hogy kezdik már felismerni az emberek a lehetőséget. Az informatikusokat közvetítő cégében idén már a karrier tanácsadások fele nem informatikusoknak szólt. Interjúzott csellistát, jogászt, orvost, bölcsészt, akik mind tudták, hogy az IT mekkora üzlet. A példájában említett bölcsész Python fejlesztőként helyezkedett el. Mivel az itthon rendelkezésre álló informatikusok száma még az átképzett bölcsészekkel és orvosokkal együtt sem elég, külföldről is szükségünk lenne sok szakemberre. Azt a problémát látja, hogy az EU-n kívüliek behozatala túl sok akadállyal jár és túl sok ideig tart. Korábban lehetett számítani az erdélyi magyarokra, de nekik már otthon is nagyon jó lehetőségeik vannak, nem jönnek ide. Ha oroszt, ukránt vagy amerikait akar behozni, az a legjobb esetben is hat hónapba telik és sok nehézséggel jár. Arra lenne szükség, hogy egy külföldi informatikus behozását két hét alatt le lehessen bonyolítani!

Szűts Ildikó megerősítette a család és a tanárok szerepét a gyerekek pályaválasztásában. Nemrég végeztek egy felmérést erről a kérdésről, és nem a Facebook jött ki meghatározónak (bár sokan azt várták), hanem a család és az iskola. Ott dől el, hogy milyen irányban akar továbbtanulni a gyerek. Sokkal szorosabb együttműködést kellene kialakítania a szakmának a pedagógusokkal! Akár a középiskola első éveiben lehetne ösztöndíj-programokat indítani, nem kell kivárni a felsőoktatást.

Az átképzés, a pályamódosítás lehetőségét is hangsúlyozta Szűts Ildikó. Mint mondta, százezer üres állás, de több mint kétszer ennyi álláskereső van most az országban. Elvileg lenne elég munkaerő, de nem a szükséges végzettséggel és tudással rendelkeznek az emberek. Van egy csomó ötven körüli és a feletti ember, akiket rá kellene arra ébreszteni, hogy tizenöt évig vagy hosszabb ideig kell még dolgozniuk, és ehhez tanulniuk is kell (és érdemes). Ezt a korosztályt miért nem lehet rávenni szakma tanulására, karrierváltásra? Ezzel ma Magyarországon nem foglalkoznak, pedig ezeknek az embereknek a bevonzása egyre fontosabb lesz.

Itt még egyáltalán nem ért véget a kerekasztal-beszélgetésünk, a fele még előttünk van, amire a jövő héten kerítek sort. Az egyetemekkel és dr. Szabó Zoltánnal folytatjuk… 

 

Irány a digitális világ!

Digitalizálódunk. Digitalizálódunk? Mi az a digitalizálódás?!?

digitization_binary-1332894_1920Lassacskán már minden „digitális” lesz. Modern gondolkodású vállalati vezető (akár az üzleti, akár a technológiai területen vezet) nem hagyhatja figyelmen kívül a digitális átállást, sőt a stratégia mellett a mindennapjaiba is bele kell terveznie.

Mi ez a „digitális” vagy „digitális átállás” vagy „digitalizáció”? Ugye, valami rémlik, mintha tudnánk… De valóban értjük? Milyen kulcsszavak ugranak be? Például ilyenek:

  • papírmentes
  • mobil
  • felhő
  • „big data”, sok adat gyors elemzése
  • „közösségi” kapcsolatok, együttműködés, termelés, értékesítés, …
  • képek, videók
  • okostelefonok, táblagépek
  • virtuális valóság (VR), kiterjesztett valóság (AR)
  • önkiszolgálás
  • automatizálás, folyamatok átalakítása
  • 3D nyomtatás
  • távmunka
  • virtuális iroda
  • online együttműködés, együtt dolgozás
  • e-kereskedelem
  • „okos” mindenfélék (fitnesz, sport, lakás, …)
  • robotok
  • globális szolgáltató központok

Jó sok mindent felsoroltam, és biztos kihagytam rengeteg témát és területet.

Kedves Olvasó! Mondasz még párat?

Azt hiszem, elég nehéz egyszerűen elmagyarázni, hogy mit akarunk, amikor arról beszélünk, hogy az új technikai lehetőségek felhasználásával milyen modernizációt vagy inkább áttörést akarunk elérni az üzletben. Igen, az üzleti életben, mert itt egyáltalán nem technikai dolgokról van szó!

Májusban a Gartner idei CIO-felmérése elért Budapestre is, és a véleményünk begyűjtése mellett a tavalyi eredményeket ismertette Mary Mesaglio. Közben arra is sort kerített, hogy ezt a „digitális” dolgot megvilágítsa nekünk.

Sokat lehet beszélni erről a dologról, és sok a mellébeszélés, hiszen minden vezető kötelességének érzi, hogy belevegye a stratégiájába. De értjük is? Szerinte a megértés tesztje az, hogy el tudjuk-e mondani két percben, vezetői zsargon („corporate speak”) nélkül valakinek, aki a vállalati hierarchiában négy szinttel lejjebb van.

Próbáljuk meg! Nem is olyan egyszerű…

Mit ad(na) nekünk a digitalizáció? A bevétel hány százalékára lehet ráragasztani ezt a címkét? A Gartner felmérése szerint 2015-ben 16-22% volt, két év múlva 25-31%, öt év múlva 37-41% lesz ez az arány. A kisebb értékeket az informatikai vezetők (CIO-k), a nagyobbakat az első számú üzleti vezetők (CEO-k) mondták. Vajon mi az oka ennek a nem jelentéktelen eltérésnek? Mást értenek digitális gazdaságon, másképp értékelik a cégük érettségét, vagy valami egyéb? Abból kiindulva, hogy a jelen helyzetet is eléggé eltérően ítélik meg, arra gondolnék, hogy másképp értelmezik a fogalmat. De van itt még valami! A cégek technológiai költéseinek több mint egyharmadát nem az IT-osztály tartja a kezében (2014-es adat). Érdekes, hogy a 16% és a 22% között is közel egyharmad az eltérés. Könnyen lehet, hogy a CIO nem tud mindenről, ami a digitális területen történik a cégnél.

Szóval, mit ad nekünk a digitalizáció?

  • Elsőre főleg a meglévő termékek és szolgáltatások kisebb változtatását tekintik digitalizációnak. Az új technológiát lehet a folyamatok összehangolására, a költségek csökkentésére és a terjesztés, a vevők elérésének javítására használni. A nemrég megjelent magyarországi felmérés szerint lényegében ebben gondolkoznak most a cégek. Egy másik (nemzetközi) felmérésben megjelenik az adatelemzés is mint a digitalizáció egy eleme.
  • Azonban akkor kezd igazán érdekessé válni a dolog, amikor új bevétel keletkezik (új termék vagy szolgáltatás révén). Itt már valóban jelentős szerepe van az új technológiának.
  • Amikor pedig teljesen új üzleti modellek jönnek létre, új területekre tudunk betörni (és sose látott vagy eddig elképzelhetetlen új versenytársak bukkannak fel), akkor jutottunk el a valódi digitális küzdőtérre.

A Gartner felmérése is azt mutatja, hogy a digitalizáció terén még csak az üzemeltetésre, a jelenlegi működés javítgatására koncentrálunk.

  • A legfontosabb cél a működés javítása révén több bevételt elérni. Ez a válaszadók egyharmadánál volt az első helyen, és kétharmaduknál az első háromban.
  • Második helyre került a digitális csatornákon folyó üzlet növelése, de ez már csak az egyötödük számára volt a legfontosabb (és a felüknél került az első háromba).
  • Az új piacok megszerzése, az szorosabb együttműködés a partnerekkel és a dolgozók jobb bevonása („engaging and empowering”) sokkal lejjebb szorult a fontossági sorrendben (az utóbbi 40%-nál még bent volt az első háromban).

Mit mutat ez? Számomra azt, hogy még sok tartalékot látnak a működés javításában. Ha ez így van, akkor érthető, hogy a többi dolog – amik valamilyen változtatást kívánnának – hátrébb kerül. A változás kockázatos és kényelmetlen. Ugye?

Érdekes ezt összevetni az informatikai prioritásokkal, ahol a listát az adatelemzés, az infrastruktúra (adatközpont) és a felhő vezeti (ezek szerepelnek az első három hely valamelyikén a válaszadók több mint negyedénél, és a sorrend nem változott az előző évhez képest). A sorrend ugyan maradt, de jelentősen csökkent a gyakoriság: az élen 10 százalékponttal két év alatt.

Forrás: Gartner - The Deepening of the Digital Journey

Forrás: Gartner – The Deepening of the Digital Journey

A saját infrastruktúra és a felhő – így egymás után, nagyjából azonos prioritással. Ezek szerint a cégek egy nagy része a saját adatközpont és technológia fejlesztését tartja fontos feladatnak, míg hasonlóan sokan a felhőre koncentrálnak. Számomra érdekes ez! Lehet, hogy a hibrid felhő van a jelenség mögött? Ahhoz mindkettőt fejleszteni kell. Ez egybevág azzal, hogy többen is a hibrid felhő további terjedését jósolják 2016-ra. Meglátjuk …

Mit is jelent valójában a digitalizáció? Mivel lehet hozzáfogni?

Kedves Olvasó! Mennyire érint a digitalizáció? Neked mit jelent ez az egész?

Az nem rossz, sőt szükséges, amit első lépésként szoktak csinálni (költségcsökkentésre, folyamatok javítására, összehangolására használni az új technológiát). Ez egyrészt azért jó, mert a költségcsökkentés forrásokat teremt a további technológiai fejlesztésekhez, másrészt pedig hitelesebbé teszi az informatikai osztályt és a vezetőjét az üzleti vezetők szemében. A költségcsökkentés esetében az is fontos, hogy nem csak és nem elsősorban az IT-költségeket kell csökkenteni. Azok apró részét teszik ki a cég összes költségének, ezért egy ott elért 10%-os csökkentés még fél százalékot se jelent céges szinten. Helyette arra kell használni az IT-t, hogy más területeken csökkenjenek a költségek!

Mi jön utána? Itt folytatom legközelebb.

Folytatás:
A túlélés nem kötelező
Egy platformon vagyunk?  
Digitális vezető

Évértékelő vagy valami hasonló…

Már megint itt az új év – már jócskán benne is vagyunk! Sőt, még a tél is megérkezett januárra! Jó ez nekünk? Mármint az új év? Az életünk folytatódik, nem kezdődik egy új… Csak az év új!

81001_4UFA2O5GIOHZKLOIULEQBZ6IVWOHUN_champ7_H130457_LMár szokásommá vált (hiszen ez a második alkalom), hogy az év első írásában az elmúlt évet foglalom össze, és megpróbálok előrenézni az előttem lévőbe.

Mit írtam egy évvel ezelőtt?

Kezdjem azzal, hogy mennyire váltak be a 2015-ös jóslataim? A főiskolai tanítás tényleg több lett, mint 2014-ben volt, és a várakozásaimnál is több.

Mindkét új főiskola érdekes élményeket hozott, és tanultam is belőlük elég sokat:

  • A Gábor Dénes Főiskolán matematikát (operációkutatást, ami lényegében bonyolult folyamatok optimalizálásával foglalkozó tudomány) tanítottam Brazíliából jött mérnökhallgatóknak. A tárgy számomra is izgalmas volt, mert nekem is meg kellett tanulnom. Ugyan tanították nekem is az ilyen nevű tantárgyat annak idején az egyetemen, de egyrészt már elfelejtettem, másrészt egészen mást és másképp kell ma tanítani egy mérnöknek, mint amit akkoriban egy matematikusnak kellett. Szerencsére nagyon jó tankönyvet ajánlott a főiskola. A gyakorlati alkalmazások voltak a középpontjában. A hallgatók szerint is érdekesek voltak az órák, de ez nem volt elég ok arra, hogy rendszeresen bejárjanak. Annyi más fontos dolguk volt – mondták. Utazgatni Európában tényleg izgalmasabb a főiskolánál…
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán már a harmadik félévben tanítok informatikát elsős marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak. Az alapok után sok olyasmire is sor került, ami kifejezetten neki való, pl.: blogolás és email hírlevelek. A bejárás nekik sem volt az erősségük, és anélkül nem is tudták a minimumot sem elsajátítani. Az órák szinte teljesen gyakorlásról szóltak, elmélet alig volt. Kialakult egy „kemény mag”, akik részt vettek a közös munkában – a többiek sajnos lemorzsolódtak.
  • Ugyanott ősszel indult egy posztgraduális képzés Nekik haladóbb dolgokat lehet tanítani, mert az alapjaik megvannak, és – főleg – akarnak is tanulni. Náluk eddig a legnagyobb sikere a kedvenc témámnak, a cégen belüli közösségi együttműködésnek, volt. Arra teljesen rákattantak! A blogolás is megérintette őket, nagyon komolyan vették tartalmi és formai szempontból is. Velük csak egy félévem van, február végéig tanítom őket. Szerintem mind simán teljesítik majd a tárgyat.
  • Szintén Wekerle: félév közben megkaptam a statisztika oktatását ugyanannak a társaságnak, akiknek informatikát tanítottam az első évben. Még az összeszokás stádiumában vagyunk, de vannak pozitív jelek. Az egyikük korábbi tanulmányai beszámításával felmentést kapott a tárgyból, de annyira érdekli, hogy mégis bejár az órákra – sőt tegnap még a félévközi vizsgát is megírta önszorgalomból. Ez nem semmi! 🙂

Ahol korábban is tanítottam, nem történtek óriási változások:

  • A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ami szeptembertől Budapesti Metropolitan Főiskola néven működött) folytattam az informatikai üzemeltetés oktatását az MBA for IT szakon. Nyáron elég sok időt eltöltöttem a tananyag modernizálásával és átdolgozásával. Ezen a főiskolán stabilan 20 körül van a csoportok létszáma, jelentős munkatapasztalatuk van a hallgatóknak, és komolyan érdekli őket a tanulás. Sok időt szánunk az általuk tartott rövid előadásokra, amiket megbeszélünk, és sokat tanulunk egymás tapasztalataiból. Én is… (A hallgatók értékelése a tavaszi és az őszi félév után.)
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódott a gazdaságinformatikusoknak szóló képzés, szintén alaposan átdolgozott tananyaggal. Itt jelentősen csökkent a hallgatók száma, a tavaszi félévben 20 körül volt a nappalin és a levelezőn is. Nekik is tetszett a gyakorlatra fókuszált tananyag és oktatás. (A levelező hallgatók értékelő lapjainak eredménye.) Az őszi félévben már 10 alá esett a hallgatók száma. Remélem, idén tavasszal többen lesznek! A mobil biztonság tantárgy ismét indult a tavaszi félévben 20 körüli hallgatóval. Ez a tárgy az egyik kedvencem, mert állandóan új fejlemények történnek a világban, minden évben új dolgokat is lehet tanítani. A hallgatóknak is tetszett, bár csak kevesen töltötték a ki a félév végén az értékelő lapot.
  • A CEU Business School 2015-ben is három alkalmat jelentett. Két alkalommal arról tartottam előadást, hogy mi az informatikai vezető (CIO) feladata, és az hogyan változik mostanában (némi jóslással a jövőre vonatkozóan). Mindkét alkalommal nagyon érdeklődő, sokat kérdező és időnként vitatkozó társasággal találkoztam. Jó volt! A harmadik alkalommal egy elképzelt cég igazgatósági tagja voltam harmadmagammal, és a hallgatók alkották az informatikai csapatot. Az volt a feladatuk, hogy „eladják” nekünk a fontos projekteket. Nagyon érdekes és tanulságos egy-egy ilyen beszélgetés!

Mi nem úgy alakult, ahogy terveztem? Voltak terveim a céges oktatások területén:

  • Az informatikai vezetőkkel kapcsolatba kerülő embereknek (főleg kereskedőknek) akartam a tapasztalatommal, „bennfentes” ismereteimmel segíteni. Ebből eddig nem lett semmi, bár érdeklődésben nem volt (és nincs most se) hiány. Még nem adtam fel, sőt adódott komoly segítség az ügyben J
  • A belső együttműködés, a közösségi technikák cégen belüli alkalmazása a kedvencem, és indult is valami ezen a területen az év elején, majd az év közepén is, de egyik se hozott (eddig) eredményt. Folytatom…

Összességében: magvalósult az a tervem, hogy 2015-ben sem akartam unatkozni. Tavasszal még jóval több is volt a munka, mint a jóleső. Jó tanulság volt, hogy mennyit bírok, hol kell abbahagyni a feladatok elvállalását… 🙂

Majd kiderül, hogy a 2016-os tavasz mit hoz. Mire számítok?

A tavaszi félévre a főiskolák tervei már kialakultak:

  • A Metropolitan Egyetemen (korábban BKF) folytatódik az „Executive MBA for IT” képzés. Ott idén is jó színvonalú, érdeklődő csapatra számítok.
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódik mindkét tantárgy (informatikai üzemeltetés és mobil biztonság), és várakozásom szerint az eddigiekhez hasonlóan mennek majd.
  • A Wekerlén a tavaszi félévre megvan a három tárgy. Mindhárom érdekes, és mindháromban módom van az IT mellett a marketinggel is foglalkozni egy kicsit.

Várható, hogy a CEU-n is az eddigiekhez hasonlóan számítanak majd rám. Az őszi félév még a jövő titka, annyira nem kell előre szaladni.

Írtam, hogy a közösségi együttműködés témájában nem jöttek össze a remélt vállalati oktatások és hasonló munkák. Ennek ellenére ezzel a területtel sem vagyok elégedetlen, voltak kedvező fejlemények, nevezetesen felkérések cikkírásra és konferenciákon való előadásra:

Örülök, hogy lehetőségeket kapok a téma bemutatására, mert ez nagyon fontos, mind a cégeknek, mind a dolgozóknak.

Mi jön még 2016-ban? Nem tudom, de biztos, hogy érdekes és jó dolgok lesznek közöttük!

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak is 2016-ra. Nézzenek pozitív várakozással előre – és váljon is valóra! 🙂 

A CIO mint üzleti vezető

Az informatikai vezető (CIO) hogyan lesz az üzleti fejlődés előmozdítója és az üzleti vezetés tagja? Mit gondolnak erről nagyvállalati CIO-k?

Érdekes konferencián voltam a múlt héten (és emiatt elszalasztottam más érdekes eseményeket).

CIO Summit GDSA GDS International szervezett egy európai CIO konferenciát (elsősorban nagyvállalati informatikai vezetők részére). A program sok területet fedett le, és főleg üzleti szempontból tárgyalta azokat.

A CIO (informatikai igazgató) szerepét, és az ezzel kapcsolatos várakozásokat több szempontból is megbeszéltük. Az egyik előadó (Robbert Heekelaar, Prologis) az ingatlanüzletből jött. Ez egy meglehetősen tradicionális terület, a nagy átalakulások még nem érintették meg, az üzlet nem változott meg drasztikusan. Ennek ellenére fel kell készülnie a cégnek a változásokra, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor és milyen formában jelenik majd meg a „disruption”. Mi is ez a disruption? Valami olyasmire gondoljunk, amit az AirBnB tett a szállodákkal vagy az Uber a taxisokkal, illetve sokkal korábban a webshop a tradicionális kiskereskedelemmel. Ezekre a hatásokra senki sem számított, nem volt felkészülve, és alaposan megtépázta a bevételeiket.

Mi a CIO szerepe, osztanak neki kártyát? Sok helyen igen, de főleg csak akkor, amikor már érzik a veszélyt, kiderült, hogy alaposan meg kell újítani az üzleti modellt – és ehhez technológiai ugrás is kell. Miért nem készülnek fel korábban? Az üzleti vezetők általában nem tudják, hogy mit tehetne az IT. Az általános elvárás csak az, hogy olcsón (egyre olcsóbban) és hibátlanul (és egyre gyorsabban) menjen minden. A technológiai innovációra nincs igény. Ha addig várunk, amíg megjelenik a teljesen újfajta módon működő versenytárs, akkor már többnyire késő – nem lehet nagy veszteség nélkül megúszni.

Ha az informatikai vezető fel akar készülni, mit tehet? Heekelaar három dolgot javasol az igazgatóság megnyerésére:

  1. Bizalmon alapuló kapcsolatot kell kiépíteni az üzleti vezetéssel. Ez az alsóbb szinteken kezdődik, és utána könnyebb eljutni a felső szintekre.
  2. Figyelni kell, időben észre kell venni az (üzleti) innovációs lehetőségeket.
  3. Minden alkalmat meg kell ragadni az „igehirdetésre” – vagyis annak bemutatására, hogy az informatika mit tud tenni az üzlet előmozdítására.

Hogyan készüljön fel és alkalmazkodjon az informatikai osztály azon kívül, hogy igyekszik szorosabbra fűzni a kapcsolatait az üzleti vezetéssel? Fel kell mérni, hogy mely területeken lehet valódi új értéket teremteni. Az IT jelentős része egységesített, bárhonnan megvehető szolgáltatásokat nyújt. Ezeket természetesen jó minőségben és olcsón kell nyújtani, de nem biztos, hogy érdemes sok energiát fordítani rájuk házon belül, ha kívülről is meg lehet venni. Az üzlet számára látható és felismerhető érték nyújtására kell összpontosítani, és ennek érdekében szükség lehet az informatikai osztályon belül a tudás és a képességek megváltoztatására is.

A CIO egyik tipikus problémája az, hogy rajta csapódik le az üzleti osztályok közötti versengés, amikor öntik a nyakába az igényeket, és ráhagyják a prioritások meghatározását (ami valójában az üzleti vezetés feladata lenne). Mit tehet ezzel a CIO? Azzal nem sokra menne, ha egyenként próbálná meg visszadobálni a feladatokat. Ehelyett inkább álljon az élére az üzleti prioritásokon alapuló portfóliómenedzsmentnek, vagyis hozza létre azt a folyamatot, amely kiválasztja az igények közül a valóban fontosakat, és meghatározza a sorrendjüket. Ha ezt sikerül elérni, akkor sokkal nyugodtabb lesz az IT osztály munkája, és jobb lesz a kapcsolat az üzleti területekkel.

A hallgatósággal való beszélgetésben többek között az a tapasztalat jött elő, hogy érdemes felépíteni egy szabványosított belső platformot, ami minden fejlesztésnek az alapja lehet. Ezt (legalább részben) az informatikai osztály saját erőforrásaiból kell létrehozni, mert ilyesmire nem nagyon adnak pénzt. Amikor már valamennyire működik, és jól bemutatható eredményei vannak, lehet az utolsó simításokra erőforrást kapni, és hivatalossá tenni. Az egységes platform nem csak azért hasznos, mert gyorsabbá és olcsóbbá teszi a szoftverfejlesztést és a szoftverek beszerzését, hanem azért is, mert megkíméli a céget egy csomó felesleges vitától. Ahogy az egyik hozzászóló mondta, egyébként „IT is chasing the wild rabbits”. Azt hiszem, hogy ez ismerős sok informatikai vezetőnek. Jönnek a jobbnál jobb új ötletek, és csak kapkodjuk a fejünket, hogy melyikkel foglalkozzunk előbb, és milyen technológiával fogjunk hozzá… Ne felejtsük el azt sem, hogy jönnek a felhőből vásárolt szolgáltatások – azokkal tényleg teljes a szerteszét szaladó nyulak csapata.

Ehhez a témához is kapcsolódott az a munkacsoport, amit én vezettem: „Redefining what it means to be a CIO in 2016 and beyond”. A csoport kétszer ült össze, először a konferencia kezdetén. Ekkor megbeszéltük, hogy milyen témaköröket tartunk fontosnak az informatikai vezetők számára a közeljövőben. Az egyik a biztonság volt, azon belül is annak elérése, hogy az informatikai biztonság ne valamilyen utált és a munkát akadályozó dolog legyen, hanem inkább segítse a munkát. A másik két téma elég szorosan kapcsolódott: a CIO mint vezető és az üzlet elősegítője, valamint a CIO szerepe a cég digitális átalakításában. A konferencia végén ismét összejöttünk, és megbeszéltük a tanulságokat és a tervezett lépéseket.

Mit találtunk, mi segítheti a CIO és az üzleti vezetés közeledését?

  • Találjuk meg, hogy kikkel akarunk párbeszédet! Ha van az igazgatóságban olyan, akivel könnyen szót tudunk érteni, kezdhetjük vele. Az előbbi előadásban azt a tanácsot kaptuk, hogy alsóbb szinten érdemes elkezdeni a kapcsolatok kiépítését.
  • A startup vállalkozásokat érdemes példaként felhozni az IT fontos üzleti szerepének illusztrálására. Ott kulcsfontosságú az informatika szerepe, és arra is jó a példájuk, hogy a piacra lépés sebessége és az IT közötti összefüggést bemutassuk.
  • Legyünk marketingesek és kereskedők befelé az üzleti felhasználóink felé.
  • A Kártyavár (House of Cards) megismerése. Ebben az angol és amerikai politikai élet fondorlatait lehet tanulmányozni – ezek ismerete igen hasznos a cégen belül is.

Kire számíthat a CIO? Elsősorban saját magára és a csapatára. A többi háttérosztály vezetőjére kevésbe, mert egyes esetekben éppen velük kell megküzdenie az igazgatóság figyelméért. Az nagyon jó, ha talál az igazgatóságban támogatót. A csoport tagjai azt is javasolták, hogy a nagy cégek CIO-i fogjanak össze ezen a területen is. Ez a munkacsoport esetleg jó kiindulási pont lehet. Vajon sikerül fenntartani a tagok közötti kapcsolatot?

Mit gondolt a csoport, hogyan lehetne mérni az eredményeket? Három dolog került fel a táblára: az IT osztály által nyújtott új képességek, a növekvő beruházási keret és végül a CIO igazgatósági tagsága. Érdekes lista lett! Miért pont ezek? Azt hiszem, egyik sem igényel túl sok magyarázatot.

Volt még több érdekes téma – majd azokról is írok…

 

Elszállingóznak a felhők, jön a közösségi tér

Három hét felhős idő után mi jön ezen a héten?

Az online közösségi tér használata, hasznossá tétele kerül terítékre. Nem nagy dolgok lesznek, hanem apró, követhető tanácsok.

Addig egy kis összefoglaló arról, hogy miről írtam a felhőkkel és a behálózottságunkkal kapcsolatban:

Csütörtökön jön, amit ígértem. Várok mindenkit!

 

Egy felhőnyi bizalom

Kiben bízunk meg nagyon, kire bízzuk az adatainkat és az ügyfeleink adatait? Kiben bízunk meg annyira, hogy az általa ajánlott üzleti szoftvert, szolgáltatást letöltjük és használjuk? Mi jobb: diverzifikálni, sok szolgáltatót használni, vagy koncentrálni kevésre?

A múlt héten azt írtam, hogy innováció jön a felhőből, ezen a héten mégis kaptunk felhőszakadást és jeget is onnan fentről. Ez csak egy kis kisiklás volt, ezen a héten is jön az innováció, a sok új dolog, amit ötletes emberek kitalálnak és meg is valósítanak. Hogy jut el ez hozzánk, hogy találjuk meg azt, ami nekünk jó és hasznos? Hogy talál meg minket a szoftver előállítója? Ki vezet el minket egymáshoz?

Az egyik jól bevált lehetőség az, hogy a barátaink, ismerőseink már használják, jók a tapasztalataik, ajánlják nekünk is. Tipikusan így kerülünk bele a közösségi hálókba (Facebook, LinkedIn, Twitter), és így hálóznak be a beszélgetős és telefonálós szolgáltatások is (Messenger, Viber, Skype és társaik). A többi dolgot is részben az ismerőseinktől, részben reklámok hatására kezdjük el használni.

A CIO Hungary konferencián hallottam egy másik lehetőségről: a mobilszolgáltatók is beszállhatnak ebbe a láncba. Tóth Levente (Telenor; EuroCloud Magyarország) beszélt a tervekről, hogy a Telenor a saját szolgáltatásaival együtt a felhőben elérhető egyéb szolgáltatásokat is árul majd. Ez nem teljesen új dolog, elkezdődött már egy ideje – most az benne az új, hogy mások által kifejlesztett és nyújtott üzleti szolgáltatásokat adnának tovább a céges ügyfeleiknek, nem is csak egyet-kettőt, hanem lényegesen többet.  Mi ebben a jó? Természetesen jó az ügyfélnek, aki könnyen jut hozzá ahhoz, ami az üzletét segíti. Jó annak, aki a szolgáltatást létrehozta és el akarja juttatni sok vevőhöz, hiszen a mobilszolgáltató rengeteg ügyfelét tudja elérni.

Lighthouse, beaconAz a mobilszolgáltató, amelyik rendelkezik a szükséges kompetenciákkal, és ki tudja számunkra válogatni a hasznos mobilalkalmazásokat, betöltheti a „digital beacon” szerepét, azaz irányt mutathat nekünk az appok végeláthatatlan tengerében.

Vajon lesz igény erre a tudásra, tapasztalatra, vagy inkább mindenki maga kutat az appok után és tanul a saját kárán? Tud majd felelősséget vállalni a mobilszolgáltató az általa ajánlott vagy közvetített dolgokért?

A mobilszolgáltatók azt keresik, hogy a hatalmas ügyfélbázisukat (világszerte közel 7 milliárd!) hogyan tudnák még jobban hasznosítani. Mi is van emögött? Nyilván több bevételt akarnak szerezni, de nem ez az egyetlen motiváló tényező. Az is benne van, hogy részesedni akarnak a mások által a mobilinternet-hálózat révén megszerzett bevételből – és erre a nagy ügyfélbázis alapján van is lehetőségük, ha jól csinálják. (Az interneten tartalmat árusító OTT – over-the-top – szolgáltatók egyre nagyobb fejfájást okoznak a távközlési cégeknek és a szabályozó hatóságoknak is. Ezek a szolgáltatások kívül vannak a régi, megszokott körökön, nehéz megfogni és szabályozni őket. Érdekes a téma, megér egy külön írást. A júniusi ITBusiness Club ezzel a kérdéskörrel foglalkozott, és több volt a kérdés, mint a válasz.)

Nem csak mások szolgáltatásait közvetítik az ügyfeleiknek, hanem felhőszolgáltatóvá is válnak a távközlési cégek. A „telco cloud” elnevezés már létezik egy ideje, és azokhoz a nagy távközlési cégekhez kapcsolódik, amelyek beléptek a felhő üzletbe, így jobban kihasználva a meglévő infrastruktúrájukat, és plusz bevételi forrást szerezve maguknak. A jelenség nem új, már hat éve nemzetközi konferenciákat is rendeznek ezzel a címmel, de még nagy a fejlődési lehetőség.

Jó az, ha az internetszolgáltató egyben felhőt is szolgáltat nekünk? Szívesebben megyünk bele abba a felhőbe, mint másokéba? Mik lehetnek az előnyei?

Ha az internetszolgáltatónk saját hálózati központjában üzemelteti a nekünk nyújtott felhőszolgáltatást is, akkor jó minőségű elérést tud adni, hiszen nem a globális interneten keresztül kapcsolódunk, hanem a szolgáltató saját infrastruktúráján. Kevesebb problémánk lesz a sebességgel és a minőséggel.

A felhőben lévő adataink és rendszereink elérhetőségén kívül még azért szoktunk aggódni, hogy másnál vannak, más is elérheti őket. Vajon megbízhatunk a szolgáltatóban? Mit csinál a Google, az Amazon, a Microsoft és az Apple a nála tartott adatainkkal? Beleolvas a levelezésünkbe? Belenéz a vállalati rendszereinkbe? Megszerzi magának az ügyfeleink adatait? Hát igen, ezek a veszélyek mindig ott leselkednek, amikor másra bízzuk a fontos adatainkat… Ahogy Tóth Levente előadásában hallottuk, a telefonszolgáltatónk egy kicsit más kategória ebből a szempontból – már egyébként is rábíztuk sok értékes adatunkat, és nem élt vissza ezzel a lehetőséggel. Benne már eddig is megbíztunk, és így könnyebb még nagyobb bizalmat belé helyeznünk.

Azt célozzák meg a telefonszolgáltatók, hogy megbízhatónak tekintsük őket abból a szempontból is, hogy akár minden fontos üzleti adatunkat tárolhassák (természetesen titkosítva és jól őrizve).

Mit gondolunk erről? Tényleg nem olyan nagy lépés az, hogy az üzleti folyamataink is a telefonszolgáltatónk kezébe kerülnek?

Ha a mobilszolgáltatónk adja nekünk a felhőt, hogyan lesz a forgalom mérése és számlázása? Láttunk már olyan szolgáltatást, aminek a forgalma nem számított bele a havi keretbe. Vannak olyan csomagok, amikben a Facebook használata nem számít bele a forgalomba, és ingyenes. A mobilszolgáltatók megtehetik, hogy a saját tartalomszolgáltatásuk által generált forgalmat is kiveszik a fizetős forgalmi keretből, és ezt kiterjeszthetik a felhőszolgáltatásukra is. Így nem csak jobb minőségű, hanem ingyenes is lehet a szolgáltatás elérése, hogy még vonzóbb legyen, még jobban megérje az ügyfélnek a telco cloud használata.

Szóval, egy pillanatra úgy tűnik, hogy a telefonszolgáltatónk lesz egyben a felhőszolgáltatónk is, és mindenki boldog lesz. Ha egy kicsit jobban belegondolok, vannak ennek az elképzelésnek korlátai is. Milyen felhőről beszélünk? Ha szervereket, számítási kapacitást és tárterületet bérlünk (IaaS felhő), akkor stimmelhet a dolog. Ezek meglehetősen szabványos szolgáltatások, majdnem mindenki ugyanazt tudja nyújtani. De ez nem arról szól, hogy innovációhoz jutunk a felhőből. Ha kapacitást vásárolunk, akkor megtakaríthatunk beruházást és költséget, rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a gyorsan változó kapacitásigényekhez, de sem a szolgáltatásainkban, sem a rendszereinkben nem történik lényeges változás. Persze a kockázat se nagy…

Mi a helyzet, ha egy nagyszerű új rendszerre, szolgáltatásra bukkanunk a felhőben, és azt akarjuk használni (vagyis szoftvert, SaaS szolgáltatást akarunk venni)? Lehet, hogy ezt éppen a mi telefonszolgáltatónk nyújtja, de az igazán új dolgok esetében sokkal valószínűbb az, hogy tőle teljesen független az, aki kitalálta, akitől megvehetjük. Mit csinálunk? Indulunk és megvesszük?

Ha korlátozzuk magunkat egy szolgáltatóra, akkor hamar ugyanott leszünk, ahol voltunk: az üzleti osztályok azt látják, hogy az IT nem tud gyorsan alkalmazkodni a változó üzleti igényekhez, kerékkötője a változásnak… Ne legyünk kerékkötők! Tartsuk inkább nyitva a szemünket, vegyük észre azokat az új dolgokat, amik segíthetik a cég fejlődését, vizsgáljuk meg alaposan, és álljunk készen a bevezetésükre, amikor felmerül az üzleti igény!

Van még egy alaptípusa a felhőnek, a platform (PaaS). Ebben az esetben szoftverfejlesztő és -futtató eszközöket használunk a felhőből, ebben nagyon jó partner lehet az internetszolgáltatónk. A felhőben való fejlesztésnek rengeteg előnye van (ezekbe most nem megyek bele részletesen – Szentiványi Gábor előadásaiból minden lényegeset meg lehet tudni erről a témáról). Ez tipikusan olyan terület, ahol a kapacitást nagyon rugalmasan kell változtatni a fejlesztés és a tesztelés különböző fázisaiban. Ha külső fejlesztők is bekapcsolódnak a munkába, még jobb szolgálatot tehet a felhő: nem kell a belső hálózaton dolgozniuk, hanem a jól elkülönített szolgáltatói felhőben tudunk együttműködni velük.

A felhők szépen, lassan elvonulnak, jön a napsütés…

 

Jégeső és felhőszakadás után – barátságos felhők

Már két hete a felhőkről írok – tegnap be is futottak, hozták a felhőszakadást és a jégesőt 😦

Nem az ilyen felhőkre gondoltam a CIO Hungary konferencia kapcsán írt cikkeimben. Úgy látom, mára már elmentek. Holnap igyekszem nem visszavonzani őket, amikor folytatom a témát…

A behálózottságunk volt az egyik fontos aspektusa a felhő témának. Több szempontból is be vagyunk hálózva, és ezek között fontos az, hogy beleragadhatunk a felhőbe, mert az ragacsos tud lenni, nem könnyen enged el, ha már benne vagyunk.

Az egyik legjobb dolog, amit a felhőből nyerhetünk, az új szolgáltatások elérése, az innováció, más emberek nagyszerű ötleteinek a hasznosítása. Az a nagy kérdés, hogy az előnyök vagy a kockázatok vannak túlsúlyban, mi milyen mértékben esik latba nálunk. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, nincs univerzális válasz…

További kérdések…

Záporozik az innováció! Csak kapkodjuk a fejünket…

Mit kapunk a felhőből? Esőt, havat? Megtermékenyítő új ötleteket? Innovációt?

snow-crystals-cloudA CIO Hungary konferencia („Behálózva”) kapcsán írtam a múlt héten, és mára is maradt még írnivalóm. A problémák és a kiszolgáltatottságok jutnak sokszor eszünkbe a felhőről és a behálózottságról – de ne ragadjunk le itt!

Sokkal több van a felhőben: nagyon gyakran innovációt hoz, olyan innovációt, amit másképp nem kaphatnánk meg. Rengeteg ember, rengeteg kisebb-nagyobb (főleg kisebb) cég talál ki nagyszerű dolgokat minden nap. Ezek egy része tényleg nagyszerű, és óriási változásokat képes okozni. Nem is vesszük észre, hogy mennyi mindent használunk, ami ma már természetes, de néhány évvel ezelőtt még csak nem is gondoltunk rá.

A mindennapi életünkben okozott változásokra az előző írásomban hoztam néhány példát (email, naptár, dokumentumok, táblázatok, navigáció, tömegközlekedés tervezése), és biztos vagyok benne, hogy még sok van belőlük.

Mit hagytam ki a fontos dolgok közül? Mi lényeges még a számodra, Kedves Olvasó?

Mi a helyzet vállalati körben? Ahogy az egyik kerekasztal-beszélgetésben is hallottuk, az innováció nagy része a felhőből jön a cégek számára is. Miért? Egyszerűen azért, mert jobbára ott keletkezik, ott jelenik meg. Szinte minden újdonság a felhőben kezdi az életét mostanában.

Hogyan kavart fel mindent a felhő a cégek életében?  Az innovatív, feltörekvő vállalkozásoknak a felhő nélkül alig lenne esélyük, így viszont sokszor nagyot durran az új ötletük, és megzavarja a nagyok által fenntartott langyos állóvizet. Sok ilyen példa van. A nagy rendszerek területén talán a salesforce.com az egyik legjelentősebb. Ez a cég teljesen új alapokra helyezte az ügyfélkapcsolati (CRM) rendszereket, amikor létrehozta a sajátját mint szolgáltatást (felhőben, helyi telepítés lehetősége nélkül). Most már ez is nagy cég, a szolgáltatása lényegesen több lett, mint CRM, és a korábbi nagyok rohanva követik a példáját a saját felhőjükkel.

Igazi nagy durranás lett Zuckerberg ötlete, ami kicsinek és zártnak indult 2004-ben, de a 2006-os nyilvános bevezetés után száguldó növekedésnek indult. Alaposan megváltoztatta az internethez való viszonyunkat, és a közösségi együttműködés korábban sose látott lehetőségeit hozta létre. Elsőre nem is látszott, hogy mekkora lesz ez a változás… Az a téma, amiről több mint egy éve írok, valójában a Facebook alapján indult. Ugyan a cégen belüli közösségi együttműködés és tudásmegosztás technikailag nem Facebook, a kiindulási pont mégis az volt, és a működése ma is sok tekintetben hasonló (szokás „céges Facebook” néven emlegetni, de ezzel én nem értek egyet, mert ahhoz túl sok a különbség a kettő között).

Egy nagyon fontos közös jellemzője a nyilvános és a cégen belüli közösségi rendszereknek az, hogy olyan emberektől kapunk információt és tanácsot, akikben megbízunk, mert ismerjük őket. Mennyire különbözik ez attól, amikor névtelen és arctalan, vagy ismeretlen tudományos hátterű forrásokból származó „okosság” ömlik ránk mindenhonnan!

Mi itt a lényeg? A barátunkról vagy a kollégánkról tudjuk, hogy mit tanult, mivel foglalkozik, mihez ért, miben van személyes tapasztalata. Ha tőle kapunk információt, ő oszt meg velünk valamit, akkor bízhatunk abban, hogy ő elolvasta, megértette, korrektnek találta a dolgot. Ez egész más, mint a mindenhez értő, mindent egyben tartalmazó, mindentudó blogok, ahol az élet és a tudományok minden területéről kapunk okosságot, de fogalmunk sincs az információ forrásáról, és nem tudjuk, hogy van-e bármilyen szakértelme az írójának. Az ilyen névtelen, arctalan, mindenhez értő szerzők számomra gyanúsak. Nagyszerű kijelentéseket tesznek, de nem jelölik meg a forrást, nem lehet tudni, hogy valójában kitől származik az információ, van-e bármilyen valóságalapja. (Azt ne tekintsük valóságalapnak, hogy „kutatók megállapították”! Ennél konkrétabb kell.)

Amikor ismert körben, cégen belül vagy ismerősök között zajlik a kommunikáció, tudjuk, mire számíthatunk. Természetesen ott sem veszek készpénznek mindent, sőt vannak olyan ismerőseim, akikről tudom, hogy kritikátlanul osztanak meg mindent – az ő megosztásaikat már figyelmen kívül hagyom.

Mindezekről a dolgokról nem is elmélkedhetnék most, ha nem indult volna útjára a Facebook 8-9 évvel ezelőtt. A Facebook se létezhetne a számítástechnikai felhő nélkül.

A cégen belüli közösségi együttműködés esetében is a felhő a szokásos és természetes közeg. Miért? Több oka is lehet ennek. Az egyik az, hogy sokszor az informatikusok nélkül születik meg a döntés a kipróbálásáról, esetleg a használatáról is. Ezt úgy lehet egyszerűen megtenni, ha nem kell semmit se telepíteni, hanem elég egy böngésző is a használatához.

Fontosabb oka is van ennek, és ez éppen az innováció, a folyamatos innováció. Az online együttműködés új, modern, gyorsan változó terület. Szinte minden héten vagy hónapban támad egy nagyszerű új ötletük a fejlesztőknek. Hogy jutnának el ezek gyorsan a kipróbálásig és a bevezetésig, ha az ezt használó vállalatok szerverein kellene frissíteni a szoftvert? Mennyi idő kellene a kipróbáláshoz? Jó esetben hónapok telnének el, mire érdemleges számú felhasználóhoz eljutna az új változat. A mai dinamikus (agilis) világban néhány héten belül akarjuk már tudni, hogy jó volt-e az ötlet, maradhat-e az új változat, vagy javítani kell rajta, esetleg megy a kukába. Nincsenek erre hosszú hónapok!

Szóval, bejön a felhő, hozza az innovatív szolgáltatásokat – vagy jönnek az új, innovatív szolgáltatások, és mellékesen a felhőt is hozzák magukkal. Akár így nézzük, akár úgy, mindenképpen az történik, hogy újfajta szolgáltatás (pl., a belső közösségi együttműködés) és újfajta technológia jelenik meg a jól megtervezett, szépen összerakott, integrált vállalati rendszer mellett. Ez így elsőre nem is tűnik problémának, de hamarosan kiderül, hogy kellenek a kapcsolatok a belső rendszerekhez. Mihez? Elsőre a címtár, a dolgozók neve és néhány alapadata jut eszünkbe, meg a bejelentkezési jogok (hiszen nem akarjuk ezt külön, manuálisan kezelni). Hopp, mindjárt az is jó lenne, ha néhány egyéb információ (munkakör, beosztás, osztály, mióta dolgozik nálunk, milyen projektekben vett részt, milyen képzettsége van, és még sok hasonló) is automatikusan bekerülne a profiljába, hiszen az ilyen adatok hasznosak egy közösségi rendszerben. Mindjárt borul is az az egyszerű képlet, hogy ez egy új, független, a régi belső dolgokhoz nem kapcsolódó szolgáltatás! Mégis jobb lett volna az IT-osztályt az elején bevonni, de még most sem késő – legfeljebb egy kicsit zökkenősebb lesz az integrálás (amiről a múlt héten is megírtam – Braun Péter bevezető előadására hivatkozva –, hogy mindig alábecsüljük a bonyolultságát és a költségeit). Lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy nem látunk minden nehézséget előre! Sok dolog elakadna még az indulás előtt, ha az összes bonyodalom előttünk lebegne…

Mit gondolsz erről Kedves Olvasó? Meg tudunk mindent előre tervezni? Akarunk minden integrációs feladatot előre látni, vagy jöhetnek a meglepetések?

Folytatás…