Élethossziglan

Meddig tart az élethosszig? Mitől lesz és milyen lesz?

Folytatom a múlt héten kezdett beszámolómat az INFOTÉR konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésről, amin több szakterület hozzáértőivel elemeztük az informatikai képzés és munkaerőhelyzet jelenét és jövőjét. A téma szerteágazó, és nyolcvan perc nem elég minden részlet alapos kifejtésére, de elhangzott sok értékes gondolat, amit érdemes megörökíteni.

visz-infoter-15056471_1287543941264730_6994166534630521008_n

A kompetenciákkal és a valóban lényeges elemek keresésével kezdtünk – ezekben nem voltak egy véleményen a résztvevők, mint ahogy később az oktatás tartalmában és módszereiben sem. Vajon a további kérdésekben mekkora lesz az összhang? Mindjárt meglátjuk…

A módszerek és a tartalom mellett nagyon fontos a kontextus, hogy hova érkezik a tudás – hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely. Már a gyerekek szintjén is óriási különbség van a szociális hátterükben, értékrendjükben, tapasztalatukban – a felnőttek esetében még nagyobbak a különbségek, és még nehezebb a változtatás. Nem is lehet összehasonlítani annak a gyereknek a helyzetét, aki az „anyatejjel szívja magába” ezeket a technikákat, és otthon minden sarokban egy táblagépet lát, egy mélyszegénységben élő gyerekével, aki eddig csak osztálytársánál látott ilyet. Egészen másképp tudja fogadni és feldolgozni az új ismereteket a két gyerek! Itt az iskolának fontos feladata a különbségek kezelése. Hogyan tud az iskola azoknak is megfelelni, akiknek még egyáltalán nem mindennapi élmény a digitális eszközökkel való találkozás, és azoknak is, akiknek a 2-3 éves eszköz már elavult, és nem akarják használni? Az lenne az ideális, ha az iskola eszközökben, programnyelvekben széles portfóliót tudna biztosítani, amiből mindenki (egyéni mentorálás mellett) választhatna. Ehhez szemléletváltás kellene.

Ehhez kapcsolódóan kérdeztem meg a beszélgetőtársaimtól, hogy szerintük az iskola képes-e felkészíteni a gyerekeket az élethosszig tartó tanulásra. Meglehetősen egybehangzó „nem” volt a válasz. Ezt támasztotta alá Tarján Gábor, aki a munkahelyén mérnökökkel dolgozik, akiknél elemi igénynek tűnne a rendszeres önképzés. Kevés kivételtől eltekintve nincs „beléjük égetve” ez az igény.  Inkább csak a megfelelésre törekszenek, és csak a megkövetelt minősítések megszerzésével foglalkoznak. Családapaként szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk. A gyerekei az oktatási rendszertől teljesen független térben mozognak, és egymástól is nagyon különböznek. Az egyiket úgy kell leállítani, hogy ne akarjon még több információt magába szívni minden nap, mert a feldolgozására is kellene idő, míg másik a minimumra játszik. A látásproblémával élő gyerek segítése meg egy egészen más kérdés – az ő támogatásában is nagy szerepe van az informatikának. Gazdag Ferenc azt hangsúlyozta, hogy ez nem csak az iskola feladata. Nagyon fontos a családi háttér, ami az inspirációt adhatja. Itt nem a család anyagi helyzete a lényeges, hanem az élethez, a munkához való hozzáállás. Ha jó példát lát otthon, akkor a technikai lyukakat hamar be tudja tömni. Másrészt, hiába indul sok otthonról kapott tudással a gyerek, ha elkényelmesedik, nem tesz erőfeszítéseket.

Boda József egy másik szemponttal egészítette ki az eszmecserénket. Látta reggel hatkor a munkásokat a gyárba szállító buszt, akik most boldog emberek, mert van munkájuk, de néhány év múlva esetleg már nem lesz – ezt mondja minden előrejelzés. Nem fogják tudni elsajátítani azokat a kompetenciákat, amik 8-10 év múlva kellenek majd a gyárakban. Nekik is szükségük lenne az élethosszig való tanulás attitűdjére, hogy legyen lehetőségük dolgozni. Ezt gyerekkorban kell elkezdeni, mert nagyon valószínű, hogy egy mai gyerek az élete során 4-5 különböző dologgal fog majd foglalkozni. Az ehhez szükséges tudás egy részét felnőtt korában kell felszednie. Annak a világnak vége van, amikor egy megszerzett végzettségből élete végéig megélhetett az ember!

A kedvcsinálás fontosságát hangsúlyozta Pulay Gellért, aki szerint ez nem feltétlenül a szülők feladata, hiszen a gyereknek sok esetben máshoz lenne kedve, mint amivel a szülők foglalkoznak. Az iskola helyzete viszont nagyon nehéz, ha 45 percben harminc gyereket kellene mentorálni. Itt nagyon fontos, hogy mit tanítunk, és mit tanítunk először. Visszatérve az informatikai munkaerőhiány örökzöld témájára, megosztotta velünk, hogy felmérések szerint évfolyamonként tízezer olyan gyerek van, aki elvileg alkalmas lenne erre a pályára. (Megjegyzés: évente háromezret képezünk informatikusból.) Hogyan tudnánk mind a tízezernek kedvet csinálni, azoknak is, akik szociális hátterük és meglévő tudásuk alapján ma nem látszanak esélyesnek? Gazdag Ferenc itt ismét a család fontosságát emelte ki, mert szerinte az nem fontos, hogy a szülők mivel foglalkoznak, mihez értenek – a hozzáállásuk, a példájuk fontos. Megosztotta velünk egy érdekes élményét a kedvcsinálással kapcsolatban. Az előbb említett elkényelmesedett, a meglévő tudásából az iskolában jól „megélő” gyereket is lehet motiválni. Ugyan az iskolába menéshez nem lehet 6:20-kor felkelteni, amikor a VISZ programozó táborba lehet menni, már 5:40-kor türelmetlenkedik, mert indulna már. A lényeg a kíváncsiság, az előrelépés, a tanulás igényének felkeltése!

A következő nagy felnőttképzési program témája az legyen, hogy hogyan csináljunk kedvet a gyerekeinknek bármihez! Azt tudjuk, hogy kedvet kell csinálni, de mi a módja? Koltányi Gergely egy viszonylag egyszerű választ is adott a saját kérdésére. A gyerekek mintákat követnek. Így lehet olvasásra és bármi másra rászoktatni a gyerekeket. Ha mást mondunk, mint amit lát tőlünk, akkor csak kinevet minket.

Itt a munka és a tanulás egymáshoz való viszonyát kezdtem el feszegetni. Ez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanuláshoz. Hogy is néz ez ki Koltányi szerint? A gyerek először otthon, a családban tanul meg sok mindent. Utána az iskolában és a felsőoktatásban főállású tanuló lesz, majd egyszer csak elkezd dolgozni. Ez ma kicsit másképp van, mert már egyetem közben elkezdenek dolgozni a fiatalok. Sokszor az első évtől kezdve munka mellett tanulnak. Valamikor fiatal felnőtt korban elkezdődik a munka és a tanulás párhuzamos művelése, ami a work-life balance problémájához hasonló. Itt az integráció lenne fontos. A problémát jól illusztrálja az előbb említett helyzet, amikor a mérnök kollégáknak nincs igényük az önképzésre, hanem csak a kötelező végzettségeket akarják megszerezni. Az elméleti motivációs fázis hiányzik nagyon. Ez lenne az, ami tanulásra, dolgok megismerésére hajtaná az embert – lényegében bárminek a megtanulására (persze az alapvető érdeklődése befolyásolja a konkrét témát). Ez a közelmúltban nem volt társadalmi igény. Az ipari forradalom idején beindult iskolai oktatásnak az volt a célja, hogy egy szintre hozza az embereket, értsenek a munkájukhoz szükséges dolgokhoz, és azt egyformán jól csinálják. Ez kellett a gyártósorra. Korábban még szükség volt az önálló akaratra – így váltak szakmájukban mesterekké a fiatalok. Így váltak tudóssá a kutatók. Maguknak kellett megkeresniük a tudást és azt, akitől tanulhattak. A mai társadalmi rendszer és az iskolarendszer még az ipari forradalom utáni helyzetet tükrözi. A mintát követő gyerek vajon látja-e az iskolában sem a tanáron azt az elképesztő kíváncsiságot? Megosztja a tanár a saját tanulni vágyását a gyerekkel? Ad mintás a tanulásra az érdeklődésre? Kutat, tanul a gyerekekkel közösen?

Oda vezetett a közelmúlt oktatási rendszere, hogy a ma dolgozó felnőttek többsége csak akkor tanul, ha muszáj. Ez a jelentős többség. Vannak, akikben szülői vagy más minta alapján kialakult az elméleti motiváció, a belső hajtóerő, hogy tanulni akarjon. Ők úgy élik az életüket, hogy akár a munkája közben is nyelvet tanul, podcastokat hallgat, internetről tanul. Náluk ezzel nincs probléma. A megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben már csak egy alapvető kompetencia van Koltányi szerint – ez az alkalmazkodó képesség. Képes vagyok viszonylag gyorsan tanulni? Ez az új követelmény, és nem a korábbi norma, a gyártósornak vagy az egyetemi kimeneti követelményeknek való megfelelés. Az oktatásban tisztázni kell, hogy a tanuló vevő, vagy elszenvedője a tanítási folyamatnak.

Aki egész nap dolgozik, a megélhetésre keres, és nem tud közben tanulni, egyszer csak azt veszi majd észre, hogy kiszalad alóla a gyár. Ahol az innováció van a középpontban, ott nem azt nézik, hogy mit tudsz, hanem hogy milyen gyorsan tudsz valamit megtanulni. Ebben – Koltányi szerint – a cégek egyáltalán nem segítenek a munkavállalóknak. A céges képzések tömege csak teljesítendő feladat, esetleg juttatás. A céget nem érdekli a munkavállaló alkalmazkodó képességének fejlesztése.  A munka és a tanulás integrációja az új kihívás. Ettől függ, hogy lesz-e munkánk a jövőben.

Vajon ebben segít-e a digitális átállás? Mi annak a szerepe a munka és a tanulás integrációjában? Ezzel a kérdéssel folytattuk, és ez következik a jövő héten. Remélem, sikerült felkelteni az érdeklődésedet, Kedves Olvasó. Várunk jövő csütörtökön is!

Álom és valóság (kompetenciák)

Két hete volt az INFOTÉR konferencián egy érdekes kerekasztal-beszélgetés a jövő nemzedék kompetenciáiról, amit szerencsém volt vezetni. Nagyszerű beszélgetőtársaim voltak, akik az oktatás és a munka világának sok területéről hozták tapasztalatukat.

A beszélgetést a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szervezte. Erről a beszélgetésről írok ma és a jövő héten (talán még a következőn is), és remélem, olvasóim is találnak benne érdekességeket. A minket helyben nézők és hallgatók jól tűrték, hogy egy kicsivel tovább beszélgettünk a tervezettnél – nem szaladtak rögtön ebédelni. Vegyük ezt értékítéletnek!

2016-infoter-img_1130

Hadd kezdjem a beszélgetőtársak bemutatásával! Itt csak a neveket írom le, de a részletesebb bemutatást sem akarom megspórolni. Itt található.

  • Boda József
  • Gazdag Ferenc
  • Koltányi Gergely
  • Pulay Gellért
  • Sós Zsuzsanna
  • Tarján Gábor

Amikor az informatikának a közoktatásban elfoglalt helyéről kezdünk beszélgetni, érdemes tisztázni, hogy tantárgyról vagy tantárgyaktól független készségekről beszélünk.

Általános iskolában tanító beszélgetőtársunk (Sós Zsuzsanna) adta meg az alaphangot azzal a véleményével, hogy az általános iskolában, ahol az egész kezdődik, mindenképpen szaktárgyként is meg kell jelennie az informatikának. Önálló tantárgyként az ötödik évfolyamon kezdik tanítani, de a tanterv fontos kompetenciának tekinti, ezért tantárgyak sokaságában jelenik meg, akár már alsó tagozaton is. Korosztályonként másként kell foglalkozni vele. A kötelező tananyagban szerinte felső tagozaton kell csak elkezdeni, de az iskolájában éppen most indul egy program, ami lehetővé teszi, hogy szabadon tervezhető órakeretben akár már elsőben elérhető legyen az informatika a szülők igényei szerint.

Itt Koltányi Gergely mindjárt előhozta azt a fontos (és sokszor nem eléggé tisztázott) kérdést, hogy miről is beszélünk, amikor informatikát mondunk. Melyik részéről van szó: a digitális készségek használatáról, üzemeltetésről, fejlesztésről, tervezésről? Éppen ennek a tisztázatlansága szokta azt okozni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Itt abban maradtunk, hogy nem csak egyik vagy másik részéről lesz szó, hanem igyekszünk mindegyikre kitérni.

A kompetenciák kérdésében Gazdag Ferenc adta meg az alaphangot azzal a jó párhuzammal, hogy elsőben az írás is tantárgyként jelenik meg, amikor megtanítják írni a gyerekeket. Ehhez mindjárt kapcsolódott az a kérdés is, hogy a gépelés vajon digitális kompetencia-e, amit meg kell tanítani a gyerekeknek, vagy rájuk bízzuk, hogy megtanuljanak egy ujjal pötyögni a billentyűzeten. Még az se egyértelmű, hogy min: billentyűzeten vagy képernyőn. Szerinte ez olyan kompetencia, ami nem az informatika körébe tartozik, hanem ahhoz szükséges, hogy létezhessünk. Hasonlóan fontos kompetencia (lenne) a digitális biztonság alapjainak ismerete. Már akkor megtaníthatnánk ezt a gyerekeknek, amikor kisiskolás korukban először lesz valamilyen saját eszközük. A jó jelszó kiválasztását, és annak titokban tartását már nekik is el lehet magyarázni, ők is megértik (és akkor kevesebb olyan felnőtt lesz a világban, akinek ez nem természetes). Ez is egy olyan alapkészség, ami az informatikai eszközök használatához szükséges!

A nagy és gyors változások fényében Koltányi Gergely megkérdőjelezte, hogy a mai számítógép-vezérlési módszereket (billentyűzet, egér, tapizás) valóban kell-e alapkészségként tanítani a közoktatásban. Milyen messzire vagyunk a hangvezérléstől?

Koltányi szerint valami sokkal fontosabbra kellene gondolnunk, amikor az informatika alapkészségeiről beszélünk. A logikus, algoritmikus gondolkodás képessége lenne az alap. Az, hogy milyen szoftverrel, milyen eszközön, milyen beviteli rendszerrel, milyen alkalmazással dolgozunk, inkább korlátozó tényező a gondolkodásban, mert ezek pillanatnyi állapotok. A digitális világban való jártasság megszerzéséhez inkább a gondolkodás fejlesztése lenne szükséges. A versek algoritmizálását (vagyis szabályok szintjén való elemzését) hozta fel példaként. A szabályok és a logika keresése, az erre való igény felkeltése lenne szerinte fontos a közoktatásban. Azt az alapot kell megtalálni és megtanítani, ami az eszközök és szoftverek területén előttünk álló nagyon gyors változáshoz való alkalmazkodást teszi lehetővé. Öt év múlva talán már nem is lesznek azok a dolgok (pl.: gépelés, biztonsági beállítások), amikről manapság beszélünk.

Ehhez kapcsolódva Gazdag Ferenc egy nagyon fontos, és tulajdonképpen nem is csak ide tartozó, készséget hozott szóba. Legyen képes valamire figyelni, azt azonnal megérteni, és jegyzetelni. Itt mindegy, hogy kézzel vagy géppel. Ő éppen géppel szokott előadásokon és megbeszéléseken jegyzetelni, de a technika nem lényeges. (Ha szabad itt közbevetnem: magam is nagyon hasznosnak találom, hogy konferenciákon az előadással egyidejűleg tudok jegyzetelni. Ezt nem helyettesíti az, hogy utólag elküldik a prezentációkat. Jó előadók esetében éppen az a lényeg, amit mondanak – azt kell jegyzetelni.) Aki ezt tudja, az versenyelőnyben van az oktatásban és a munkában is, ezért érdemes megtanítani – az eszközöktől függetlenül.

Boda József is egyetértett azzal, hogy bizonyos alapokat mindenképpen meg kell tanítanunk, akár sejtjük, hogy mi lesz öt év múlva, akár nem. Ezen túlmenően, viszont el kell dönteni, hogy a konkrét ismeretek és technológiák közül mit tanítsunk. Az általa vezetett cég programozókat képez, ezért náluk a programozás van középpontban, de azt látja a munkaerőpiacon, hogy más téren is hiány van: a gazdaságinformatikai és az üzleti informatikai területeken. Ezeken a területeken komplexebb informatikai tudásra van szükség, nem csak programozásra. Figyelni kell arra, hogy ne billenjen át a mérleg, ne csak programozókat oktassunk!

Mit tanítsunk az iskolában? Egyértelműen a felhasználást! A programozás sokak számára egy misztikum, és ezzel a gyereke is így vannak. A nagyobb gyerekeknél ez varázsszó, ezért a vonzóak programozó táborok. Az iskolában az alapokat kell megtanítani, az írás, olvasás, számolás mindig szükséges képességek lesznek Sós Zsuzsanna szerint. Az új eszközöket, például a digitális táblát itt is nagyon jól tudják használni, például az íráselemek tanításában.

Itt mindjárt felmerül a kérdés, hogy mi van az iskolai informatikai rendszerekkel, kik és hogyan üzemeltetik, mennyire jól működnek. A gyerekek egyik első találkozása az informatikával az iskolában van, és a kezdeti élmények meghatározók lehetnek. Az informatika tanításának egyik problémája az, hogy a gyerekek sokszor a tanárok fölé nőnek, többet tudnak náluk. Ehhez kapcsolódott Tarján Gábor (mint iskolás gyerekeket nevelő apa), aki szerint egyáltalán nem készségközpontú az oktatás. A gond a technológiai lemaradással kezdődik. Ez ott kisebb, ahol egy-egy szülő hozzá tud járulni adománnyal az iskola informatikai felszereléséhez. A gyerekek sok esetben az iskolainál 3-4 generációval frissebb eszközökkel ülnek a padban, és ezt a tanár gyakran azzal kezeli, hogy tiltja a saját eszközök használatát. Még a meglévő modern eszközökkel (pl.: digitális táblák) sincs minden rendben, mert csak az eszközök beszerzésén volt a hangsúly, azzal senki sem törődött, hogy meg is kellene tanítani a pedagógusokat a használatukra. Hiányzik az ezekre fejlesztett tartalom is, vagy nem a korosztálynak megfelelő logika lapján épülnek fel a tananyagok, így nem vált ki érdeklődést a gyerekekből. Ezeken a területeken komoly fejlesztésekre van szükség!

A szakemberhiány orvoslásának egyik hatásos módja az, amikor szakmaként tekintünk a programozásra, és ennek megfelelően oktatjuk. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Boda Józsefet, aki egy alternatív felnőttképzési modellben foglalkozik programozók oktatásával. Mint a többi szakmát, ezt is gyakorlatra fókuszálva kell oktatni, és utána lehet elmagyarázni, hogy miért úgy működik, ahogy. Ez a szokásos szakmatanítási módszer, és jól működik a programozás oktatásában is. Náluk hagyományos frontális oktatás, amikor kint áll az oktató, és a tanulók a monitorok mögött ülnek, egyáltalán nincs. Erre valójában nincs is szükség, mert olyan jó tananyagok érhetők el, amiknél nem is tudnának jobbat csinálni. Ez az oktatás minden szintjén igaz: soha nem látott mennyiségű, kedvcsináló, élvezetes anyag áll rendelkezésre minden területen (nem csak a programozásban). Ezeket használva, a saját tempójában szeri meg a tudást a diák, és a saját tempóban megszerzett tudás sokkal jobban beépül. Ez nem azt jelenti, hogy el lehet engedni a diák kezét, hanem követni kell, hogy hol jár, és segítséget kell adni neki, ha elakad, de alapvetően rá kell bízni a tempót.

A felnőttek oktatásával szembeállította Gazdag Ferenc azt, hogy a gyerekeket előbb meg kell tanítani a logikus gondolkodásra, a feladat végiggondolására, lépésekre bontására. Ebben szüksége lehet szöveges leírásra vagy folyamatábrára is. Ezt számítógép nélkül is lehet! Saját szakközépiskolai tanulmányaiban azt tapasztalta, hogy így jól és hatékonyan dolgozó programozókat lehetett képezni. Később, amikor egyetemen tanított, azt látta, hogy a gondolkodás módszerét kellett először megtanítania a hallgatóknak. Erre mielőbb meg kell tanítani az embereket. Utána az már majdnem mindegy, hogy milyen eszközzel dolgoznak.

Koltányi Gergely a generációs problémákra hívta fel a figyelmünket ezen a ponton. Ha nincs gyors sikerélmény, akkor hamar eltávolodik a fiatal a témától! Meg kell találni az egyensúlyt. Ma már nem lehet egy éven keresztül folyamatábrákat rajzoltatni a tanulókkal. Nem véletlen, hogy ő jegyezte ezt meg, hiszen a „játékosítás” az egyik szakterülete, aminek ez lényeges eleme.

Kedves Olvasó! Sokáig tartott még a beszélgetés, és érdekes újabb témák jöttek szóba. A jövő héten ott folytatom, hogy milyen kontextusban oktatunk, milyen értékrendű és tapasztalatú gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozunk. Nagyon sokat számít, hogy otthon minden sarokban egy táblagépbe botlik a gyerek, vagy még sose foghatott a kezébe ilyet.

A kerekasztal-beszélgetés nagyszerű csapata (INFOTÉR 2016)

Boda József

a Codecool programozó iskola egyik alapítója. Azon dolgoznak, hogy olyan tehetséges fiatalok számára nyújtsanak IT karrierlehetőséget, akik korábban még nem programoztak. Jelenleg három iskolájuk van: Miskolcon, Budapesten és Krakkóban. 5 éven belül 10-12 további iskolát szeretnének indítani Európában.

Gazdag Ferenc

Gazdag Ferenc, Magyar Államkincstár IT elnöki tanácsadója. Korábbi munkái során vezető részt vállalt az IVSZ felhő fogalomtár kidolgozásában, a Kormányzati felhő létrehozásában és több, gyógyszeripari cég informatikája korszerűsítésében, kiemelve a kritikus rendszerek virtualizációját. A Vezető Informatikusok Szövetségében részt vesz a képzéssel, oktatással kapcsolatos munkáinkban.

Koltányi Gergely

Képzési és fejlesztési tanácsadó. Szakterülete a felnőttképzés, vállalati képzés, továbbképzés, valamint a digitális technológiák alkalmazása a képzési és fejlesztési programokban.Jelenleg a digitális képzést és fejlesztést terjeszti hazánkban mint a Learning Works stratégiai tanácsadó cég társalapítója és tanácsadó partnere. Rendszeresen publikál és tart előadásokat és szemináriumokat képzésfejlesztéssel, képzési trendekkel és az online tanulás világával kapcsolatban.

Pulay Gellért

10 éve foglalkozik HR tanácsadással, elsősorban az informatikai szektorban, 4 éve saját céget építve. A drasztikus erőforráshiányt és annak folyamatos növekedését látva, egy új kezdeményezést indított az elvándorlás megállítására, az IT szakemberek visszacsábítására és az IT szakma népszerűsítésére.

Sós Zsuzsanna

a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. Az iskola székhelyére és tagintézményébe 880 tanuló jár, 90 pedagógus dolgozik velük. KLIK által fenntartott, jelenleg még a Kőbányai Önkormányzat által működtetett alapfokú oktatási intézmény, melyben magas szintű oktató-nevelő munka folyik. A kerület egyik legnépszerűbb iskolája, kimagasló kompetencia mérési eredményei is a legjobbak közé emelik. Tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértőként az oktatás más szintjeire, és színtereire (Budapesten kívül) is rálátása van Zsuzsannának.

Tarján Gábor

több sapkában van most közöttünk:

  • a Metropolitan Egyetem Executive MBA for IT szak szakvezetője
  • a MagiCom Kft. ügyvezető partnere (bizonyos IT outsourcing szolgáltatások szolgáltatásvezetője elsősorban CISCO közeli technológiák esetében multinacionális környezetben)
  • apa három gyermekkel a közoktatásban és a felsőoktatásban (19 éves fiú – most lett egyetemi polgár és non IT BSc-ért megy, 17 éves lány – gimnazista, 13 éves lány – speciális látássérült általános iskola)

.

.

Költségoptimalizálásból fejlesztés?

Kinek a zsebéből, és kinek a zsebébe megy a technológiára költött pénz?

Forrás: i-Tango / Gartner

Forrás: i-Tango / Gartner

Elég sokat írok a technológiai innovációról és a digitális átállásról mostanában. Az előbbinek elég sok vonatkozásáról (automatizálás, robotok, „okos” mindenfélék, szuperszámítógépek, önvezető autók) írtam már idén: Összekapcsolt mindenség címen lehet megtalálni. A digitális átállás mindben benne van, de specifikusabban is összefoglaltam egy négyrészes sorozatban, aminek az első darabja: Irány a digitális világ.

Mindjárt azt is elárulom, hogy jönnek ezek most ide, amikor a pénzről írok. Ezek a dolgok sok-sok pénzt hoznak (fognak hozni) a cégeknek, de előtte rengeteget kell költeni rájuk.

  • Ki dönt ezekről a beruházásokról és kiadásokról?
  • Kinek a költségvetéséből megy? Informatikai vezető, az érintett üzleti területek, külön innovációs költségvetés fedezi?
  • Ettől nő vagy csökken az informatikai költségkeret vagy általában a technológiára szánt összeg?
  • Hogy alakulnak manapság az informatikai költségvetések, mire megy a pénz, ki dönt a felhasználásáról?

Először menjünk vissza pár évet, hogy legyen összehasonlítási alapunk. A Gartner 2011-ben közzétett számai szerint az informatikai költések 26%-át a pénzügyi vezetők (CFO-k) egyedül döntötték el. Ezzel szemben az informatikai vezetők (CIO-k) csak 5%-ról döntöttek egyedül. Ugyanekkor csak a CFO-k 41%-a mondta, hogy az informatika megfelelően van ellátva pénzzel, és csak 30%-uk szerint voltak üzleti előnyei az IT-nak. Egy idei felmérés szerint az informatikai költések többségéről nem az IT-osztály dönt, sőt egyre több ilyen döntés születik az informatikusokkal való egyeztetés nélkül.

Mi a helyzet, amikor egyre többet kell a technológiával foglalkozni a digitális átállás miatt? John-David Lovelock (Gartner alelnök) szerint senkinek se növekszik eléggé a bevétele ahhoz, hogy finanszírozni tudja ezt a területet: „No one has revenue growth to transform to a digital business.”

Itt nem ér véget a dolog, mert azt is mondta, hogy a meglévő üzleti rendszerek optimalizálása teremtheti meg a szükséges pénzügyi forrást. Éppen azt szokták a digitalizáció első lépésének tekinteni, hogy integráljuk és optimalizáljuk a meglévő rendszereinket – ezzel megtakarításokat érünk el, amiket majd fejlesztésekre tudunk felhasználni.

A bevétel mekkora része származik "digitális" üzletből? Forrás: Gartner (2015-2016)

A bevétel mekkora része származik “digitális” üzletből?
Forrás: Gartner (2015-2016)

Mekkora fejlesztésekről van szó? Jelenleg kb. 22% a „digitális” üzlet szerepe a bevételben, és ez 41%-ra nő öt éven belül a vezérigazgatók szerint. Ez elég jelentős növekedés, érdemes komolyan rástartolni, hogy le ne maradjunk!

Optimalizálás, a költségek optimalizálása: ez volt a múlt heti Gartner üzleti reggeli témája. Jó hír (azoknak az IT-vezetőknek, akinél ez így van), hogy nem a költségek csökkentését írták a zászlóra. Ugyan tudjuk, hogy az „optimalizálás” időnként csökkentést jelent a valóságban, de mégis van remény, hogy átcsoportosításról is lehet szó. Sőt, az is lehetséges, hogy más üzleti területeken csökkentünk költséget az IT jobb használatával, és ennek a pénznek egy részét fektetjük modern technológiába. Ma még elsősorban azt várják a digitalizációtól, hogy hatékonyabban megy az üzlet, ami több bevételt hoz (a meglévő üzleti területeken és üzleti modellel – valódi átalakulás nélkül). Később majd eléri a nagyvállalatokat a valódi átalakulás is.

Mit jelent az optimalizáció a csökkentéshez képest? Van pár üzleti szempontú kérdés, amiket meg kell válaszolnunk, hogy optimalizálni tudjunk:

  1. Mire megy el a pénz? Itt nem csak a szokásos IT-kategóriák (hardver, szoftver, stb.) a lényegesek, hanem az üzleti cél is, amire felhasználjuk (pl.: munkahely és eszközök a dolgozóknak, számlázás, ügyfélszolgálat, gyártás, termékfejlesztés, üzleti folyamatok javítása és automatizálása).
  2. Hogy tudjuk csökkenteni? Ehhez meg kell néznünk a költségeinket a szokásos IT-s osztályozás szerint, és össze kell hasonlítanunk mások számaival. Ebből elég jól kiderülhet, hogy hol vannak lehetőségeink.
  3. Mi a költési szint üzleti hatása? Ez nagyon fontos kérdés, és mindenképpen fel kell tenni mielőtt nekilátunk egy-egy területen visszafogni a pénzt!

sanil-solankiSanil Solanki (kutatási igazgató), a múlt heti Gartner rendezvény első előadója hozott is gyakorlati példát az óvatosság szükségességére. Egy nagyvállalati IT-vezető bízta meg a költségeik elemzésével, vagyis inkább azzal, hogy megerősítse, hogy nincs szükség csökkentésre, mert megfelelnek a szokásosan elvárt számoknak. Valóban minden mutatóban jobbak voltak az iparági átlagnál, akár az egy felhasználóra, akár az árbevételre vagy más megszokott értékre vetítették a költségeket. Megnézte azt is, hogy a legnagyobb konkurensükhöz képest hogy álltak, és ebből az összehasonlításból is jól jöttek ki. Azonban itt nem állt meg: azt is megnézte, hogy a másik cégnek mekkora az egy alkalmazottra eső árbevétele és profitja. Nos, ebben is magasabb számai voltak a másiknak, nem csak az IT költségekben! Mi történt? A vizsgálat ahelyett, hogy visszaigazolta volna a megfelelő költségszintet, a részletes elemzésen alapuló szelektív növelésre adott javaslatot.

Itt az az egyik tanulság, hogy a CIO vagy CFO megközelítése, amikor azt nézik, hogy az informatikai költségek az árbevétel vagy az összes működési költségek mekkora hányadát teszik ki, és ezekre tűznek ki célokat, pl.: az árbevétel 4%-a alatti IT-költségeket céloznak meg, nem vág össze a valódi üzleti célokkal. Az üzleti vezető más mérőszámokat használ, pl.: az egy dolgozóra eső árbevételt vagy profitot. Ha sikerült átalakítanunk az IT-szolgáltatásokat, és csökkentenünk a költségekre vonatkozó mutatókat, de közben romlott a dolgozók termelékenysége, akkor nem jól szolgáltuk az üzleti érdekeket.

Hogyan tudunk kitörni ebből az ördögi körből? Az egyes költségelemeket össze kell kapcsolni az üzleti értékkel! Ki kell mutatni, hogy egy adott IT-szolgáltatásnak az ára mit jelent üzleti értelemben.

  • Ha többet vagy kevesebbet vesz belőle igénybe az üzleti részleg, akkor hogy változik az üzleti eredmény?
  • Ha csökken a költség és csökken a színvonal, akkor mennyivel csökken a dolgozók termelékenysége?
  • Ha többet költünk automatizálásra vagy önkiszolgáló szolgáltatásokra, és ezzel csökkentjük a dolgozók által végzett manuális munkát, akkor mennyivel nő a bevétel és a nyereség? (És fordítva?)

Emellett érdemes megvizsgálni azokat a lehetőségeket, amikkel a szolgáltatás változatlan vagy magasabb szintje mellett tudunk költségeket csökkenteni. Ehhez az IT-költségeket is üzleti célokhoz kell rendelni.

Például, nagy cégeknél tipikus, hogy hasonló célra más és más szoftvert használnak a különböző osztályokon – ennek többnyire „történelmi” okai vannak, és nem szívesen változtatnak a helyzeten a felhasználók, de mégis érdemes megcélozni az egységesítést. Ha, pl., a négy dokumentumkezelő rendszer helyett hárommal is mindenki számára megfelelő megoldást tudunk nyújtani, akkor máris találtunk költségcsökkentést, ami nem hátráltatja a munkát. Általános tanácsként azt mondta az előadó, hogy az alkalmazások száma osztva az üzleti kimenetelek számával legyen három alatt (az iparban 1,5 a tipikus arány).

A szükséges szolgáltatási szint (SLA) meghatározása is segíthet a költségek értelmes csökkentésében. Jó példa az, amit egy CIO kollégától hallottam nemrégiben: A rendszerek kihasználtságának felmérése arra vezetett, hogy hétvégékre csökkentették a bekapcsolt szerverek számát, és az áramfogyasztáson sokat spóroltak. Lehetnek más helyzetek is, amikor az informatikai osztály több és drágább szolgáltatást nyújt, mint amire valódi üzleti igény van. Ezeket fel kell deríteni, és meg kell változtatni.

Azonban az igazi kitörési pont az IT-osztály számára az, ha technológiai szolgáltatóból üzleti partner, sőt az üzlet fejlesztője lehet. Mi történik ekkor? Megvalósul a Gartner által ITO360-nak nevezett folyamat, amiben az üzlet digitális átalakításával maximalizáljuk az üzleti eredményt, miközben optimalizáljuk az üzleti folyamatokat, az információ elérését és felhasználását, sőt az üzleti modellt is. Ilyenkor:

  • Költségcsökkentés helyett értékteremtésről beszélünk.
  • Az IT-n belüli lehetőségek helyett üzleti lehetőségekről beszélünk.
  • Az IT-költségek már nem az IT felelősségi körébe tartoznak, hanem az üzleti vezetésébe.
  • Nem csak könyvelési szempontból, hanem többféle üzleti szempontból tárgyaljuk és elemezzük az IT-költségeket.
  • A költségeket és az általuk termelt értéket világosan érti, elfogadja és ellenőrzi az üzleti vezetés.
Forrás: Gartner

Forrás: Gartner

Ehhez a műszaki emberek mellett mások is kellenek az IT-osztályra, és őket sok esetben éppen az üzleti területeken lehet megtalálni. Sok olyan ember van ott, aki érdeklődik az informatika iránt, és érti is azt – így képes kapocs lenni a két terület között. Őket be kell vonni ebbe a folyamatba! (Kedvező mellékhatás: nem az „árnyék” IT fejlesztését végzik majd.)

Az előadó tanácsai azoknak az informatikai vezetőknek, akik ki akarnak szabadulni a költségcsökkentés ördögi köréből:

  • Hozza létre a költségoptimalizálási kompetenciát az IT-osztályon belül.
  • Fogjon bele a (digitális) átalakításba.
  • Üzleti és IT csapattal fókuszáljon az egész cég optimalizálására.
  • Az üzleti területekkel együttműködve alakítsa ki az ITO360-at a cégen belül.
Forrás: Gartner

Forrás: Gartner

Egyszerű, ugye?

Ez az írás részben Sanil Solanki kutatási igazgató (Gartner) 2016. szeptember 27-én Budapesten tartott előadásának felhasználásával készült, és még folytatom majd a témát.

Folytatás: Informatikus prés alatt

Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás?

Hogyan tudják az informatikát használó vállalatok támogatni az informatika oktatását? Mire van szükségük az iskoláknak és az egyetemeknek?

Ma folytatom a múlt héten elkezdett írásomat a VISZ INFOHAJÓ konferencia kerekasztal-beszélgetéséről az utánpótlás-nevelés témakörében.

ashs-teacher-and-studentsEljutottunk az egyetemekig: Mi a szerepük ebben a folyamatban? Hogyan tehetik vonzóvá az informatikus pályát? Dr. Szabó Zoltán érdekes külföldi példát mondott el: egy stadionba gyűjtötte össze egy vidéki egyetem az összes harmadéves alapszakos hallgatóját, és kiállításon mutatták be az abban az évben külső cégekkel együtt megvalósított projektjeiket. Ennek nagy sajtónyilvánossága volt, és néhány száz általános iskolás gyereket is elvittek oda. Nekik játékokon keresztül mutatták be, hogy a computer science milyen szexi dolog. A gyerekek ezt „megvették”, és majd jelentkezni fognak informatikát tanulni a felsőoktatásban. Nálunk sokan egyáltalán nem tudják, hogy az informatika micsoda, sőt a jelentkezés után, elsősként is csak nagyon halvány elképzelésük van, hogy mi is ez és mit lehet vele csinálni. Jó lenne a karrierlehetőségekkel kampányolni itthon is!

A hosszú távú lehetőségeken túlmenően az is fontos, hogy az oktatás minden szintjén legyenek változások. Szabó Zoltán tapasztalata szerint egyre gyengébb az az „anyag”, amit a felsőoktatás kap. Ez nem azért van, mintha a mai fiatalok gyengébbek lennének. Mások, másképp kell tanítani őket, más módszerekre van szükség. Erre sem a középfokú oktatás, sem a felsőoktatás nincs felkészülve. Léteznek azok a módszertanok, amikkel előre lehetne lépni (játékosítás, e-learning), de használni kellene ezeket. Sokkal kevesebb egyoldalú információátadás (előadás) kellene, hiszen annak jelentős részét el tudnák olvasni a hallgatók, és az oktatónak csak a saját tapasztalatát, gyakorlati ismereteit kellene elmondania.

Kapcsolódjon be a piac az oktatásba! Szabó Zoltán sok lehetőséget lát erre a felsőoktatásban. Nem csak arra van szükség, hogy vendégként megjelenjenek a tapasztalt szakemberek, hanem a hallgatók aktív foglalkoztatására is. Jó feladatokat, valódi komoly projekteket kell adni a gyakornokoknak! Már az alapszakos hallgatókkal is jók a tapasztalatok a nagy tanácsadó cégeknél. A legjobbak gyorsan elkelnek már a képzés alatt. Tovább lehetne fejleszteni ezt a gyakorlatot, hogy a szakdolgozatokat valódi gyakorlati témákból írják, ne elméletből.

A piac és a felsőoktatás szorosabb kapcsolata segítene az egyetemeknek a jobb, hasznosabb tananyag kialakításában, és be tudná hozni a legfrissebb műszaki fejlesztéseket is. Szűts Ildikó tapasztalata az, hogy az egyetemi diákszervezetek megkeresnek vállalatokat azért, hogy nagy komplex projektekben vehessenek részt a hallgatók. Azt javasolja, hogy a cégek proaktívan keressék meg a diákszervezeteket, ha vannak erre alkalmas projektjeik. Ez is egy módja a legjobb munkaerő megszerzésének! Csudutov Csudinka javasolta, hogy a most aktuális és fontos digitális átállásban támaszkodjanak a vállalatok a diákokra, akik sokkal jobban érzik ezt, mint az idősebbek. Nekik lennének (sőt vannak is) javaslataik!

Érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely: azt emelte ki, hogy mi magyarok főleg az empatikus személyiségtípusba tartozunk, ezért meg kell szeretnünk azt, amivel foglalkozni akarunk. A kívülállók számára az informatikát az óriásplakátokon túl „IT celebekkel” is vonzóbbá lehetne tenni. Nos, hol vannak ezek a celebek?

A dolgok megszeretéséhez az is hozzásegít minket, ha alaposan meg tudjuk ismerni a működését, magunk tudjuk létrehozni, megcsinálni. A barkácsolás azért veszített a népszerűségéből, mert a mai, informatikával működő eszközöket nem lehet szétszedni, megnézni és megérteni a működésüket, majd szerelgetni. A szoftverek és a számítógépek nem ilyenek. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődést valami iránt, aminek a működését nem tudjuk megismerni.

Hogyan befolyásolja a digitális átállás, amiről mostanában olyan sokat hallunk és olvasunk, az oktatással és a továbbképzéssel kapcsolatos igényeket és lehetőségeket? Amellett, hogy kevesebb frontális képzés és több e-learning kellene, hagyni kellene, hogy a hallgatók maguknak alkossanak képet a dolgokról. A mai „libatömés” se nem élvezetes, se nem eredményes – mondta Koltányi Gergely. A digitális eszközök Magyarországon iszonyúan kis mértékben terjedtek el. A meglévő e-learning is lényegében prezentációk és tankönyvek elektronikus átadását jelenti. A valóban erre tervezett, interaktív és játékos oktatási anyagok aránya elhanyagolható. Sokkal többet lehetne, kellene tenni ezen a területen, és az oktatóknak valóban élményt kellene adniuk, mert az élmény fogja meghatározni az érzelmi kötödést, ahhoz amit tanulunk. Ha kialakul ez a kötődés, akkor nem kell külső motiváció (vizsgakényszer vagy jövőbeli karrier), hanem a belső motiváció hajt a tanulásban.

Ha a munka közbeni tanulásra gondolunk, fontos figyelembe vennünk azt, hogy nem az a lényeges, amit ma tudunk, hiszen senki se tudja megmondani, hogy 2-3-5-10 év múlva milyen tudásra lesz szükségünk. Az alkalmazkodásra és a tanulásra való képesség fogja meghatározni a sikerességet – mondta Koltányi Gergely. Ha valakinek széles látóköre van, ha képes többféle tudományterületről proaktívan kombinálni a tudást és így innovációt létrehozni, akkor tud első lenni, és a kezdeti nagy hasznot learatni. Aki az előzőt másolja (reaktív), annak kevesebb sikere lesz. Ez a munka közbeni tanulás lényege: nincs külön a munka és külön a tanulás. Korábban az volt a gyakorlat, hogy időben és helyileg is elkülönült a képzés és a munka egymástól. Főleg az informatikában igaz, hogy a tanulás a munkába integráltan történik, hiszen néhány havonta kell valami nagyon újat megtanulnunk. Minden nap szükség van arra, hogy újat tanuljunk, leszűrjük és rendszerezzük a tapasztalatainkat. Hasonló jelenség látszik az iskolai oktatásban, amikor már az egyetem első évfolyamán, vagy akár a középiskolában valódi feladatot végeznek a diákok, és így gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez egy új fajta tanulási stílus és életstílus, amit az iskolában lehet elkezdeni.

A munka közbeni tanulásra hozta példaként Csudutov Csudinka azt a nagy nemzetközi informatikai szolgáltató központot, ahova nem informatikusokat, hanem nyelvtudással rendelkező bölcsészeket vesznek fel. A szükséges szakmai tudást a cégnél szerzik meg. Ezt az irányzatot erősítette meg Szűts Ildikó, amikor elmondta, hogy nincs időnk kivárni, amíg a hiányzó 22 ezer informatikust a felsőoktatás (vagy akár egy OKJ-s képzés) kiképzi. Alaposan át kell gondolni, át kell alakítani a kezdeti munkaköri követelményeket. Utána munka közben lehet megszerezni a szükséges speciális tudást.

Beszéltünk arról is egy keveset, hogy mi a cég imázsának a szerepe a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Nem elsősorban annak, amit a cég magáról hirdet a Facebookon, hanem annak, hogy a céget ismerő emberek mit mondanak a cégről. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó egy friss hazai kutatás alapján mondta, hogy a válaszoló cégvezetőknek csak 12%-a tartja vonzónak a saját munkáltatói márkáját. Ez katasztrofálisan alacsony arány! Ma már nem az a munkáltatói márka szerepe, mint pár évvel ezelőtt, amikor azt gondolhatta a munkáltató, hogy ő választ a munkaerőpiacról. Ma ez fordítva van! Egészen másfajta módszerekkel kellene dolgozniuk ebben a helyzetben a cégeknek.

Pulay Gellért közösségi terekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk. Akárcsak a B2B szektorban, itt se lehet eredményt elérni ismertség nélkül. Sőt azt is fontos tudni, hogy a célközönségünk honnan tájékozódik. Tudjuk, hogy az emberek általában a Facebookról szerzik az ismereteiket, de igaz ez vajon az informatikusokra is? Fontos szerepe van az időzítésnek is: ha tudjuk, hogy a legjobbak az egyetem első évében elkelnek, akkor még az első év előtt kell megmutatkoznunk neki. Nem elég az ismertség, a hitelesség is kulcs! A potenciális jelentkező meg fog keresni pár embert, aki korábban a cégnél dolgozott, és rajtuk keresztül fogja ellenőrizni, hogy igaz-e mindaz, amit a cég állít saját magáról. Így hamar kiderülnek a valótlanságok. Ha már megszereztük az embert, meg is akarjuk tartani. Itt mi a fontos? Ismerni kell az embereink igényeit, a nekik személyesen fontos „üzenetet”, oda kell figyelni rájuk! Valóban a csúszdára van szükség az irodában, vagy inkább a kiszámítható jövőre? Pulay egyik ügyfelénél nulla az IT-s elvándorlás, és ezt azzal érték el, hogy havonta tisztázzák a dolgozókkal az elvárásokat és az ígéreteket (amiket be is tartanak). Vissza a közösségi terekhez: az is kell, hogy emlékezzenek ránk. Ehhez a megfelelő időben és a megfelelő rendszerességgel kell szólnunk ahhoz a közönséghez, akik közül a következő 2-3 évben fel akarunk venni új dolgozókat.

Természetesen szóba került az elvándorlás és a külföldi munkavégzés is. Pulay szerint nincs óriási technológiai lemaradás, hiszen „kis németországok” vannak itthon, ahol ezres nagyságrendben alkalmaznak német cégek embereket technológiailag igényes területen. Az IT-s fizetésben sincs nagy lemaradás. Ezzel együtt népszerűbbé is kell tenni a magyar piacot, mert külföldön még nagyobb a hiány, és nagy az elszívás.

Csudutov Csudinka tapasztalata szerint igenis van technológiai lemaradás. A német bankokhoz képest talán nincs, de angol cégektől olyan szaktudásra vonatkozó igényeket kapnak heti rendszerességgel, amikről még csak nem is hallottak. Alig-alig találnak itthon olyan IT-st, aki már foglalkozott azokkal a technológiákkal. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „informatika”. Húszezer informatikus hiányzik itthon, de nem húszezer egyforma kellene, hanem sokféle speciális területen van a hiány.

Végezetül az iskolai oktatással kapcsolatban javasolta Csudutov Csudinka azt a programot, amiben informatikai vállalkozások mentorálnak informatikai tanárokat. Legyen minden tanárnak egy olyan céggel kapcsolata, ahova évente egyszer bemehet szakmai tapasztalatot gyűjteni, például, részt venni egy projektmegbeszélésen, megismerni, hogy mit fejlesztenek, milyen piacra, esetleg egy-egy tanfolyamot finanszírozzon neki a cég. Ez azért fontos, mert a legtöbb informatika tanár még sose látott belülről üzleti alapon működő céget. Kósa Judit megerősítette, hogy óriási szükségük van a cégek segítségére az iskolákban. Az eszközökre még csak-csak jut pályázati pénz, de az azokhoz kapcsolódó tanulást (pl. a programozásét) maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak. Nagy segítség lenne a gyerekek tanításában, ha támogatnák a tanárok informatikai képzését a vállalkozások.

Kedves Olvasó! Tudsz ebben segíteni? Fel tudsz ajánlani ilyen lehetőségeket a tanároknak?

Hol és hogyan oktassunk informatikust?

Honnan jöjjön az a 22 ezer informatikus, akiket tárt karokkal vár a magyar gazdaság? Itthon képezzük közoktatásban és a felsőoktatásban? Lesz jelentkező? Átképezzük a zenészeket?

robot-shootA Dunán úszva volt alkalmam hat kiváló szakemberrel beszélgetni az informatikai utánpótlás-nevelésről a múlt héten. Ők az oktatás, a felnőttképzés és a fejvadászat különböző területein rendelkeznek sok hasznos tapasztalattal, és ezek egy részét osztották meg az INFOHAJÓ konferencia hallgatóságával a kerekasztal-beszélgetés keretében.

Három témakörben készültem kérdésekkel, a többiek pedig válaszokkal, amik jól megvilágították problémákat és a lehetőségeinket. Örültem, hogy a hallgatóságot érdekelték a témák, és nem szivárogtak el a késői befejezés ellenére sem, pedig a vacsora már várta őket, sőt a kerekasztal után még egyénileg is beszélgettek a résztvevőkkel.

Az informatika iskolai oktatásával kezdtük a beszélgetést. Itt alapvető kérdés, hogy csak informatikát tanítunk, vagy a szaktárgyon kívül hogyan épül bele az informatika az egyéb tantárgyakba mint általános kompetencia. Ahogy az életünk minden területén jelen van, bele kellene épülnie minden tantárgyba is, a magyartól, a rajzon át a testnevelésig – mondta Kósa Judit, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt tanévben módjuk volt kísérletképpen a számítógépet, a mobiltelefont és a táblagépet bevetni sok tantárgy óráin (nem informatika szakos, önként jelentkező tanárokkal együtt dolgozva, akik beépítették a tananyagba az informatika által adott lehetőségeket). Ezen kívül meg tudtak hívni az általános iskolába szakembereket különböző informatikai cégektől, akik például weblapszerkesztést és digitális fényképezést tanítottak. Megmutatták a hetedikes és nyolcadikos diákoknak, hogy mivé lehet fejlődni, ha az informatikában tanulnak tovább. Ez sokkal meghatározóbb élmény, mintha egy informatika tanár beszélne nekik a lehetőségekről.

A játék és a számítógép a kezdetek óta összekapcsolódott egymással, és ma is elképzelhetetlenül sokféle játékot lehet a gépeken és telefonokon játszani. Mi a gyerekek viszonya ehhez, és mi legyen a viszonyuk? A játékos tanítás lényeges, mert közben nem is veszik észre a gyerekek, hogy éppen tanulnak valamit, hanem játékként élik meg az új ismeretek megszerzését. Nagyon sok fejlesztő készít játékokat az általános iskolai korosztálynak, és nagyon jó lenne együttműködni velük – mondta Kósa Judit. Egy pedagógus sok jó tanácsot adhatna nekik, hiszen ismeri a gyerekeket és a problémákat. Sőt, a gyerekek részt vehetnének a nekik szánt játékok tesztelésében – és ezzel nemcsak segítenének a fejlesztőknek, de tanulnának is.

A játéknak nem csak az iskolások életében és tanításában van fontos szerepe, de a felnőttek életében is. A játékosítás (gamification) arról szól, hogy a játékokban használt módszereket bevisszük a munkával kapcsolatos fejlesztésekbe is. Ahogy Koltányi Gergely mondta, a tanulás az egy kemény játék (hard fun). A tanulás munkával jár, kemény munka az újabb ismeretek elsajátítása, begyakorlása. Ha ezt örömmel tudja tenni az ember, akkor nyert ügyünk van! A játékok arra építenek, hogy küldetéseket teljesítünk, miközben jól szórakozunk. Ahogy más területeken, a tanulásban is nagyon fontos a felhasználói élmény, amit a játékok mechanizmusának alkalmazása ad meg.

Honnan lesz utánpótlás és egyre több informatikus? Most úgy fest a helyzet, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az informatikai szakokra. Vajon elment az emberek kedve az informatikától? Pulay Gellért szerint nem csak azért jelentkeznek kevesen, mert kevés gyerek születik. Az is gond, hogy a nem műszaki érdeklődésű emberek és az ő gyerekeik nem hallanak, nem tudnak eleget az informatikáról, és így fel sem merül bennük, hogy ilyen szakra jelentkezzenek. Ha ismertebbé és szimpatikusabbá akarjuk tenni számukra az informatikát, akkor ezt a játékokon keresztül tudjuk megtenni. Ezért jók azok a kezdeményezések (például a VISZ programozó táborai), ahol a gyerekek játékos formában ismerik meg a programozást. Így lehet olyan fiatalokhoz közel vinni az informatikát, akik a családban, a szüleiktől nem hallanak róla.

Nem csak a gyerekeknek, hanem másoknak is sokkal többször kellene találkozniuk az informatikával, ha sok-sok ezer új informatikust akarunk képezni. Sláger csak úgy lehet valami, ha sokat játsszák – mondta Pulay Gellért. Ehhez kapcsolódott Csudutov Csudinka is, amikor azt javasolta, hogy a 11 ezer választókörzetben állítsunk fel egy-egy óriásplakátot azzal az egyszerű üzenettel, hogy a pályakezdő diplomás informatikus fizetése bruttó 480 ezer forint. Fel is szólította a jelenlévőket, hogy adakozzanak erre a célra. Tapasztalata szerint a vidéki városokban a helyi értelmiség nem informatikusnak, hanem orvosnak vagy jogásznak szánja a gyerekét. Ezért kell tudatosítani a szülőkben, hogy ez egy lehetőség. Akik ezt felismerték, azok összetörik a kezüket, hogy a gyerekeik mehessenek programozó táborba, mert tudják, hogy ez biztos megélhetést, stabil munkavégzést biztosító szakma, ami változatos és élethosszig szól. Ezt az üzenetet kell addig ismételni, amíg sláger nem lesz belőle!

Csudutov Csudinka azt tapasztalja, hogy kezdik már felismerni az emberek a lehetőséget. Az informatikusokat közvetítő cégében idén már a karrier tanácsadások fele nem informatikusoknak szólt. Interjúzott csellistát, jogászt, orvost, bölcsészt, akik mind tudták, hogy az IT mekkora üzlet. A példájában említett bölcsész Python fejlesztőként helyezkedett el. Mivel az itthon rendelkezésre álló informatikusok száma még az átképzett bölcsészekkel és orvosokkal együtt sem elég, külföldről is szükségünk lenne sok szakemberre. Azt a problémát látja, hogy az EU-n kívüliek behozatala túl sok akadállyal jár és túl sok ideig tart. Korábban lehetett számítani az erdélyi magyarokra, de nekik már otthon is nagyon jó lehetőségeik vannak, nem jönnek ide. Ha oroszt, ukránt vagy amerikait akar behozni, az a legjobb esetben is hat hónapba telik és sok nehézséggel jár. Arra lenne szükség, hogy egy külföldi informatikus behozását két hét alatt le lehessen bonyolítani!

Szűts Ildikó megerősítette a család és a tanárok szerepét a gyerekek pályaválasztásában. Nemrég végeztek egy felmérést erről a kérdésről, és nem a Facebook jött ki meghatározónak (bár sokan azt várták), hanem a család és az iskola. Ott dől el, hogy milyen irányban akar továbbtanulni a gyerek. Sokkal szorosabb együttműködést kellene kialakítania a szakmának a pedagógusokkal! Akár a középiskola első éveiben lehetne ösztöndíj-programokat indítani, nem kell kivárni a felsőoktatást.

Az átképzés, a pályamódosítás lehetőségét is hangsúlyozta Szűts Ildikó. Mint mondta, százezer üres állás, de több mint kétszer ennyi álláskereső van most az országban. Elvileg lenne elég munkaerő, de nem a szükséges végzettséggel és tudással rendelkeznek az emberek. Van egy csomó ötven körüli és a feletti ember, akiket rá kellene arra ébreszteni, hogy tizenöt évig vagy hosszabb ideig kell még dolgozniuk, és ehhez tanulniuk is kell (és érdemes). Ezt a korosztályt miért nem lehet rávenni szakma tanulására, karrierváltásra? Ezzel ma Magyarországon nem foglalkoznak, pedig ezeknek az embereknek a bevonzása egyre fontosabb lesz.

Itt még egyáltalán nem ért véget a kerekasztal-beszélgetésünk, a fele még előttünk van, amire a jövő héten kerítek sort. Az egyetemekkel és dr. Szabó Zoltánnal folytatjuk… 

 

Digitális vezető

Mivel jár, mi kell a digitális világban való eligazodáshoz? Milyen képességek kellenek a dolgozóknak és a vezetőknek?

innovation-man-879092_1920Megindult az agyam és a billentyűzetem. Most már negyedik hete írok azokról a dolgokról, amiket a Gartner 2016-os CIO felmérése kapcsán hallottam, és ami még eszembe jutott róla. Az üzleti elvárásokat, a technológiát, a platformokat és a bimodális végrehajtást már alaposan elemeztük. Mi kell még?

Ugye megvan a válasz? Hát az emberek! A talent, ahogy mostanában mondják. A megkérdezett informatikai vezetők 22%-a számára ez a terület a legnagyobb probléma, a pénz és a kulturális változás csak utána következik. Kétharmad részük szerint a megfelelő emberek hiánya már kezd kritikus méretet ölteni. A vezérigazgatóknak – ezzel szemben – a fele úgy véli, hogy ez csak egy mítosz. Mi lehet a nagy eltérés oka? (Arról, hogy ez a hiány valódi vagy látszólagos, januárban vitatkoztunk az ITBusiness Clubban, majd utána online. Itt foglaltam össze a véleményeket.)

Milyen képességekre, milyen emberekre van szükségünk, ha be akarunk lépni a digitális világba és ott sikeresek akarunk lenni?

A Gartner korábban említett CIO felmérése szerint ezeken a területeken van a legnagyobb hiány szakemberekből az IT osztályokon belül:

  1. információkezelés, -elemzés (analytics)
  2. üzleti ismeretek és éleslátás
  3. biztonság és kockázatkezelés
  4. digitalizáció
  5. projektvezetés

Ebből az elsőt több mint kétszer annyian mondták (40%), mint a következő legfontosabbat. Ez egybevág azzal, hogy ugyanez a terület lett a győztes a technológiák versenyében. Három éve mindig ez a legfontosabb prioritás, bár csökkenő arányban (2014-ben a válaszadók felénél, idén már csak 39%-ánál).

Az igazi az lenne, ha egyre több olyan emberünk lenne, aki az első két területen is alapos ismeretekkel rendelkezik. Honnan kerülhetnek elő ezek az emberek?

Egy részük talán már meg is van a cégen belül! Egyre több ember van az üzleti osztályokon, aki IT tudással is rendelkezik. Részben ők okozzák az „árnyék IT” (shadow IT) problémát. Velük meg lehet szerezni az üzleti vonalon hiányzó szakértelmet és tapasztalatot. Hogy lehet őket átcsábítani az IT-ra? Érdekes munkával! Bár, nem is biztos, hogy át kell őket csábítani. Jó megoldás lehet az is, ha szoros együttműködés alakul ki az osztályok között, és ezek az emberek a helyükön maradva vesznek részt a saját osztályuk és az informatikai osztály közösen megvalósított digitalizációjában.

Hasznos lesz, ha együtt dolgoznak a mérnökökkel – a két megközelítés jól kiegészítheti egymást, hiszen a műszaki embereket elsősorban a „hogy működik?” érdekli, és hajlamosak elhanyagolni azt a kérdést, hogy létrejön-e új érték, míg az üzleti területeken épp ez a legfontosabb kérdés, és a működés mikéntje nem annyira izgalmas.

Én úgy érzem, hogy a biztonság és a kockázatkezelés – az a terület, ami majdnem ugyanannyi válaszadónál volt a legnagyobb probléma, mint az üzleti ismeretek hiánya (18%. ill. 17%) – nehezebben kezelhető. Az IT-biztonsági szakemberek tradicionálisan merevek szoktak lenni, keményen ragaszkodnak az általuk jónak tartott műszaki megoldásokhoz. Ha nem jó az üzletfejlesztőkkel való kommunikációjuk, akkor sok jó nem sülhet ki belőle. Vagy megakadályozza a biztonság a kreatív ötletek megvalósítását, vagy elfogadható biztonsági megoldások nélkül jönnek létre (pl.: „fű alatt”, külső szolgáltatónál, felhőben).

Ha már vannak alkalmas embereink, mi kell még ahhoz, hogy igazán nagyot alkossanak, kitalálják az új termékünket vagy szolgáltatásunkat? Hagyni kell őket dolgozni!

“… technology innovation is not achieved by management but by fully motivating the employees’ enthusiasm and potential by allowing them to work on what they want.” – mondja Jing Wang a Baidu alelnöke, az önvezető autókkal foglalkozó részleg vezetője. Ő csak tudja!

Nemrég részletesebben írtam arról, hogy mi kell ahhoz, hogy sok dolgozó vegyen részt az innovációban, erről most nem írnék többet.

Milyen javaslatokat adott még az előadó? Itt van néhány példa:

  • Az egyetemekkel való szoros kapcsolat, gyakornokok, szakdolgozók, frissen végzettek bevonása.
  • A technológiában élen járó cégek felvásárlása is behozhatja a szükséges embereket.
  • A modern munkahely és vállalati kultúra segít megtartani őket.
  • Érdemes a digitális üzletben vezető cégektől (pl.: Google, Alibaba) elcsábítani embereket.

Bár az előbbi idézet szerint nem menedzseléssel lehet az innovációt elérni, mégse feledkezzünk meg a vezetők szerepéről! A felmérés szerint a digitális átállásra dedikált vezető (Chief Digital Officer) még nagyon kevés cégnél van (10% alatt).

Az informatikai vezetők (CIO-k) közel 40%-a ezt a szerepet is betölti. Töprengtem azon, hogy ez jó, vagy nem jó. Ha úgy nézzük, hogy a CIO nagyobb megbecsülést szerez, fontosabb (kulcsfontosságú) szerepe lesz a cégen belül, akkor (CIO-ként) csak örülhetek ennek. Miért vagyok mégis bizonytalan? Ha ez azt jelenti, hogy a digitalizációt „IT-s” dolognak tekintik, akkor viszont káros. Egy darabig lehet annak tekinteni, amíg az alapvető feladatokat (költségcsökkentés, folyamatok racionalizálása) elvégezzük az új technológiák segítségével, de nem szabad itt megragadni.

A felmérés azt mutatja, hogy a CIO-k egyre közelebb érzik magukat a vezérigazgatókhoz. Két éve még csak kétharmaduk volt szövetségese vagy partnere a nagyfőnöknek, most már háromnegyedük érzi itt magát. (Azt nem vizsgálta ez a felmérés, hogy a CEO-k mit gondolnak ugyanerről.)

Gartner-2016-CIO-CEO-relationship

Az önképük jól egybecseng azzal, hogy vezető szerepet és felelősségi kört keresnek a CIO-k a digitalizációban, és az üzleti eredményekre is hatással akarnak lenni. Ez így jól is hangzik, de közben utálják a cégen belüli „politikát”, és a sok munka nyomását és a stresszt. Vajon lehet ezek nélkül üzleti hatást és változásokat elérni egy nagy cégnél? Tisztáznia kell magával az informatikai vezetőnek, hogy tudja-e mindazt vállalni, amivel a vezetői kulcsszerep jár! Ha igen, nem vonhatja ki magát a cégen belüli, sőt a cégen kívüli (partnerekkel és szabályozó hatóságokkal való) tárgyalásokból, alkudozásokból, harcokból.

A vezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a forradalmian új megoldások kitalálása, megtervezése, létrehozása és üzemeltetése nem mehet a megszokott módszerekkel. Ez azt is jelenti, hogy időnként keményen ki kell állnia a szabályoknak és a hagyományos teljesítménymérési, minősítési rendszereknek meg nem felelő kreatív emberei mellett. Enélkül elfogynak…

Kedves Olvasó! Ezzel végére értem a Gartner CIO Survey által inspirált cikksorozatomnak. Remélem, adtam valami hasznosat! Úgy érzem, hogy ez a téma nem tartozik a könnyen emészthetők közé, ezért érdemes lesz még egy kicsit csócsálni…

Előzmények:
Irány a digitális világ
A túlélés nem kötelező
Egy platformon vagyunk?

 

A túlélés nem kötelező

Mi van a CIO-k fejében? Merre mennek, mire számítanak?

Digitization_head_icon-1327505_1920A múlt héten kezdtem el a Gartner globális CIO-felmérését bemutató rendezvényen beindult gondolataim leírását. Mit jelent az, hogy digitalizáció? Sok mindent, és nagyon különböző dolgokat attól függően, hogy kit kérdezünk. Vezetői szinten már a csapból is ez folyik, bár kétséges, hogy érti-e mindenki, hogy miről beszél.

Egyelőre úgy látszik, hogy a legtöbb cégnél a hatékonyság javítását (költségcsökkentést), folyamatok összehangolását, a meglévő üzleti területek növekvő bevételét jelenti. Csak semmi érdemi változást! (A W. Edward Demingnek tulajdonított mondás szerint változni nem szükséges, és a túlélés sem kötelező.)

Lassacskán már minden „digitális” lesz. A papírmentes irodától az online mindenféléken keresztül a mesterséges intelligenciáig és a robotokig mindenre rá lehet aggatni ezt a címkét. Meg is tesszük… Így, persze, csak még nagyobb lesz a zűrzavar a fejekben és a vezetői megbeszéléseken is. Egyre inkább elvárás lesz mindenhol erről beszélni, ezzel foglalkozni, belevenni a stratégiába. Ha ez olyan, mint az újévi fogadalom, amit nem teljesítünk, akkor rosszabb, mintha nem is foglalkoznánk vele.

Az előző cikkemben idézett magyarországi és nemzetközi felmérések és a Gartner CIO-felmérése is arra jutott, hogy gyerekcipőben jár még a vállalatoknál a digitalizáció. Kivéve néhány sokat emlegetett kirívó példát: AirBnB, Über és hasonlók. Mellettük van még egy egészen más vonulata ennek, aminek egyik példája az, ahogy más területeken domináns szereplők betörnek a pénzügyi tranzakciók világába (pl., a mobilszolgáltatók és az internetes óriások). Ezek az üzleti digitalizáció csúcsait jelentik manapság, de itt nem ér véget a történet, hiszen a robotika és a mesterséges intelligencia is döngeti már a kapukat.

Sok példa van előttünk, csak az a kérdés, hogy megtaláljuk-e a saját cégünknek, a saját üzletünknek megfelelőt…

Az nem rossz, sőt szükséges, amit első lépésként szoktak csinálni (költségcsökkentésre, folyamatok javítására, összehangolására használni az új technológiát). Ez egyrészt azért jó, mert a költségcsökkentés forrásokat teremt a további technológiai fejlesztésekhez, másrészt pedig hitelesebbé teszi az informatikai osztályt és a vezetőjét az üzleti vezetők szemében. A költségcsökkentés esetében az is fontos, hogy nem csak és nem elsősorban az IT-költségeket kell csökkenteni. Azok apró részét teszik ki a cég összes költségének, ezért egy ott elért 10%-os csökkentés még fél százalékot se jelent céges szinten. Helyette arra kell használni az IT-t, hogy más területeken csökkenjenek a költségek! Ez abban is segít az informatikának, hogy kimásszon abból a dobozból, hogy elsősorban költség, csak másodsorban értékteremtő. Sőt, a cég fejlődésének motorjává is csak akkor válhat, ha előbb megmutatja, hogy tud értéket teremteni.

A digitalizáció erősíti az informatikai és a működéssel kapcsolatos egyéb technológiák konvergenciáját. Ez már jó régen folyik, de lassan már tényleg minden IT-ra jár az irodában és a gyárban is. (Most ne essék szó a hihetetlen kockázatokról, amikkel szembe kell néznünk!)

Mi jön ez után az első lépés után?

Vissza Mary Mesaglio májusi előadására, ahonnan ez az egész gondolatmenet indult…

Egyre jobban terjednek az iteratív módszertanok. Nem a felső vezetés által egyszer meghozott nagy döntés hónapokig, évekig tartó követése, megvalósítása az új irányvonal, hanem a kisebb döntések, kisebb megvalósítási lépések, sok visszacsatolással, ellenőrzéssel. (Az informatikai fejlesztésekben ezt agilis módszernek nevezik.) Ez az iteratív fejlődés alkalmas a gyorsan változó üzleti és technológiai környezet követésére, és csökkenti az döntés elavulásának a kockázatát. Nem mellékesen, arra is alkalmas, hogy jobban bevonja a dolgozókat a stratégia megalkotásába és a tervezésbe. Ezáltal ez elkötelezettségük (engagement) is javul, ami nagyon jót tesz a dolgozónak és a cégnek is.

Ezek csak akkor jók és hasznosak (akárcsak a digitalizáció), ha nem újévi fogadalmak és nem divatos címkék, hanem valódi tartalom is van mögöttük, amihez szükséges a megértésük. A múlt heti írásomban idézett nemzetközi és magyarországi felmérések szerint általában még nem világos a vezetők számára, hogy a digitalizáció lényege nem a költségcsökkentés, sőt nem is az adatelemzés. Lassan csak-csak kezd felépülni ez a tudás – ha más nem, akkor a versenytársak segítenek ebben.

A lényeg megértésén túl bátorság is kell, mert nem csak lehetőségek, hanem kockázatok is leselkednek ránk. Kockázatok, akár azért mert belevágunk, akár azért mert nem vágunk bele. A felmérés válaszadóinak 59%-a biztonsági kockázatokat, 41%-a viszont a lemaradást ítélte súlyosabbnak (az EMEA térségben 54-46% volt az arány). Szóval, melyik ujjunkat harapjuk meg?

Kevésbé látványos egy másik kockázat: Egyre több informatikai költésről döntenek az informatikai osztályon kívül. Két-három évvel ezelőtt 40%-ra becsülték ennek az arányát, az idei becslések szerint a cégek többségénél hoznak más osztályokon IT költéssel kapcsolatos döntéseket, és egyre több esetben egyeztetés nélkül. Ennek nagyon sok veszélye van, és komolyan kell ezeket venniük az üzleti vezetőknek, mert különben egyre nagyobb zűrzavar lesz a rendszerekben, és az nem csak drága, de egy idő után már a hatékony működést is veszélyezteti.

Forrás: Gartner - The Deepening of the Digital Journey

Forrás: Gartner – The Deepening of the Digital Journey

Volt egy másik kérdés is a kockázatokról a felmérésben: Mi nagyobb kockázat, a hagyományos versenytársak belépése a digitális piacra, vagy a más iparágakból érkezők megjelenése a digitális eszközök segítségével? A globális felmérésben 53-47%, az EMEA-ban fele-fele volt a válasz. Azt hiszem, ezt nem tekinthetjük szignifikáns különbségnek még a globális felmérésben sem, vagyis a teljesen más területekről érkezők egyformán veszélyesnek tűnnek, mint a már meglévő versenytársak.

  • A teljesen újakra látunk példákat a világban (Über, AirBnB, Netflix), de nem kell olyan messzire menni, hiszen a magyar Prezi is a digitalizáció kihasználásával jelent meg a piacon.
  • A teljesen más területről érkezők is itt vannak, pl.:
    • A mobilszolgáltatók pénzügyi szolgáltatókká is válnak.
    • Az internetes óriások (Google, Amazon, Facebook) is simán betörhetnek a pénzügyi piacra, hiszen az emberek szívesen bankolnának náluk.
    • A YouTube egyre nagyobb szerepet játszik a tanulásban és az oktatásban.

Ha eljutottunk oda, hogy szükségesnek érezzük a digitális átállást, hogyan fogjunk bele?

  • Ne felejtsük el, amit korábban idéztem az előadótól: a megértés tesztje az, hogy el tudjuk-e mondani két percben, vezetői zsargon („corporate speak”) nélkül valakinek, aki a vállalati hierarchiában négy szinttel lejjebb van.
  • A következő fontos üzenete: Ez nem csak egy utazás, meg is kell érkezni valahova, kell lennie kitűzött célnak!
  • Meg kell hekkelni a vállalati kultúrát! Nem szükséges mindenre kiterjedő elemzés és cselekvési terv (hány ember, hány évig készítené?), elég találni egy megfelelő pontot. Ilyen lehet, pl.: ha a vezérigazgató személyes blogot ír, vagy az értekezleteket mindig egy ötlettel kell kezdeni.

A megfelelő támadási pont lehet, pl., az online együttműködés is (ezen belül az első számú vezető jól látható személyes jelenléte). Egy másik példa: nemrég olvastam egy érdekes leírást, arról hogyan tették igazán produktívvá a távmunkát. Ez szintén az új technológia kihasználása az üzlet fejlesztésére: új, más hátterű, más kultúrájú embereket vonnak be a cég munkájába.

Ha lényeges eredményeket akarunk elérni a digitalizácóval, akkor ennél sokkal többre van szükségünk. Át kell alakítani az IT működését, és a megbízható, kiszámítható üzemeltetés és fejlesztés mellett képesnek kell lennünk a kísérletezésre, a hirtelen döntésekre.

A jövő héten a bimodal (bimodális) IT témával folytatom a Gartner rendezvény ismertetését. Jönnek a nindzsák is!

Előzmény: Irány a digitális világ!

Folytatás: Egy platformon vagyunk?
Digitális vezető

Irány a digitális világ!

Digitalizálódunk. Digitalizálódunk? Mi az a digitalizálódás?!?

digitization_binary-1332894_1920Lassacskán már minden „digitális” lesz. Modern gondolkodású vállalati vezető (akár az üzleti, akár a technológiai területen vezet) nem hagyhatja figyelmen kívül a digitális átállást, sőt a stratégia mellett a mindennapjaiba is bele kell terveznie.

Mi ez a „digitális” vagy „digitális átállás” vagy „digitalizáció”? Ugye, valami rémlik, mintha tudnánk… De valóban értjük? Milyen kulcsszavak ugranak be? Például ilyenek:

  • papírmentes
  • mobil
  • felhő
  • „big data”, sok adat gyors elemzése
  • „közösségi” kapcsolatok, együttműködés, termelés, értékesítés, …
  • képek, videók
  • okostelefonok, táblagépek
  • virtuális valóság (VR), kiterjesztett valóság (AR)
  • önkiszolgálás
  • automatizálás, folyamatok átalakítása
  • 3D nyomtatás
  • távmunka
  • virtuális iroda
  • online együttműködés, együtt dolgozás
  • e-kereskedelem
  • „okos” mindenfélék (fitnesz, sport, lakás, …)
  • robotok
  • globális szolgáltató központok

Jó sok mindent felsoroltam, és biztos kihagytam rengeteg témát és területet.

Kedves Olvasó! Mondasz még párat?

Azt hiszem, elég nehéz egyszerűen elmagyarázni, hogy mit akarunk, amikor arról beszélünk, hogy az új technikai lehetőségek felhasználásával milyen modernizációt vagy inkább áttörést akarunk elérni az üzletben. Igen, az üzleti életben, mert itt egyáltalán nem technikai dolgokról van szó!

Májusban a Gartner idei CIO-felmérése elért Budapestre is, és a véleményünk begyűjtése mellett a tavalyi eredményeket ismertette Mary Mesaglio. Közben arra is sort kerített, hogy ezt a „digitális” dolgot megvilágítsa nekünk.

Sokat lehet beszélni erről a dologról, és sok a mellébeszélés, hiszen minden vezető kötelességének érzi, hogy belevegye a stratégiájába. De értjük is? Szerinte a megértés tesztje az, hogy el tudjuk-e mondani két percben, vezetői zsargon („corporate speak”) nélkül valakinek, aki a vállalati hierarchiában négy szinttel lejjebb van.

Próbáljuk meg! Nem is olyan egyszerű…

Mit ad(na) nekünk a digitalizáció? A bevétel hány százalékára lehet ráragasztani ezt a címkét? A Gartner felmérése szerint 2015-ben 16-22% volt, két év múlva 25-31%, öt év múlva 37-41% lesz ez az arány. A kisebb értékeket az informatikai vezetők (CIO-k), a nagyobbakat az első számú üzleti vezetők (CEO-k) mondták. Vajon mi az oka ennek a nem jelentéktelen eltérésnek? Mást értenek digitális gazdaságon, másképp értékelik a cégük érettségét, vagy valami egyéb? Abból kiindulva, hogy a jelen helyzetet is eléggé eltérően ítélik meg, arra gondolnék, hogy másképp értelmezik a fogalmat. De van itt még valami! A cégek technológiai költéseinek több mint egyharmadát nem az IT-osztály tartja a kezében (2014-es adat). Érdekes, hogy a 16% és a 22% között is közel egyharmad az eltérés. Könnyen lehet, hogy a CIO nem tud mindenről, ami a digitális területen történik a cégnél.

Szóval, mit ad nekünk a digitalizáció?

  • Elsőre főleg a meglévő termékek és szolgáltatások kisebb változtatását tekintik digitalizációnak. Az új technológiát lehet a folyamatok összehangolására, a költségek csökkentésére és a terjesztés, a vevők elérésének javítására használni. A nemrég megjelent magyarországi felmérés szerint lényegében ebben gondolkoznak most a cégek. Egy másik (nemzetközi) felmérésben megjelenik az adatelemzés is mint a digitalizáció egy eleme.
  • Azonban akkor kezd igazán érdekessé válni a dolog, amikor új bevétel keletkezik (új termék vagy szolgáltatás révén). Itt már valóban jelentős szerepe van az új technológiának.
  • Amikor pedig teljesen új üzleti modellek jönnek létre, új területekre tudunk betörni (és sose látott vagy eddig elképzelhetetlen új versenytársak bukkannak fel), akkor jutottunk el a valódi digitális küzdőtérre.

A Gartner felmérése is azt mutatja, hogy a digitalizáció terén még csak az üzemeltetésre, a jelenlegi működés javítgatására koncentrálunk.

  • A legfontosabb cél a működés javítása révén több bevételt elérni. Ez a válaszadók egyharmadánál volt az első helyen, és kétharmaduknál az első háromban.
  • Második helyre került a digitális csatornákon folyó üzlet növelése, de ez már csak az egyötödük számára volt a legfontosabb (és a felüknél került az első háromba).
  • Az új piacok megszerzése, az szorosabb együttműködés a partnerekkel és a dolgozók jobb bevonása („engaging and empowering”) sokkal lejjebb szorult a fontossági sorrendben (az utóbbi 40%-nál még bent volt az első háromban).

Mit mutat ez? Számomra azt, hogy még sok tartalékot látnak a működés javításában. Ha ez így van, akkor érthető, hogy a többi dolog – amik valamilyen változtatást kívánnának – hátrébb kerül. A változás kockázatos és kényelmetlen. Ugye?

Érdekes ezt összevetni az informatikai prioritásokkal, ahol a listát az adatelemzés, az infrastruktúra (adatközpont) és a felhő vezeti (ezek szerepelnek az első három hely valamelyikén a válaszadók több mint negyedénél, és a sorrend nem változott az előző évhez képest). A sorrend ugyan maradt, de jelentősen csökkent a gyakoriság: az élen 10 százalékponttal két év alatt.

Forrás: Gartner - The Deepening of the Digital Journey

Forrás: Gartner – The Deepening of the Digital Journey

A saját infrastruktúra és a felhő – így egymás után, nagyjából azonos prioritással. Ezek szerint a cégek egy nagy része a saját adatközpont és technológia fejlesztését tartja fontos feladatnak, míg hasonlóan sokan a felhőre koncentrálnak. Számomra érdekes ez! Lehet, hogy a hibrid felhő van a jelenség mögött? Ahhoz mindkettőt fejleszteni kell. Ez egybevág azzal, hogy többen is a hibrid felhő további terjedését jósolják 2016-ra. Meglátjuk …

Mit is jelent valójában a digitalizáció? Mivel lehet hozzáfogni?

Kedves Olvasó! Mennyire érint a digitalizáció? Neked mit jelent ez az egész?

Az nem rossz, sőt szükséges, amit első lépésként szoktak csinálni (költségcsökkentésre, folyamatok javítására, összehangolására használni az új technológiát). Ez egyrészt azért jó, mert a költségcsökkentés forrásokat teremt a további technológiai fejlesztésekhez, másrészt pedig hitelesebbé teszi az informatikai osztályt és a vezetőjét az üzleti vezetők szemében. A költségcsökkentés esetében az is fontos, hogy nem csak és nem elsősorban az IT-költségeket kell csökkenteni. Azok apró részét teszik ki a cég összes költségének, ezért egy ott elért 10%-os csökkentés még fél százalékot se jelent céges szinten. Helyette arra kell használni az IT-t, hogy más területeken csökkenjenek a költségek!

Mi jön utána? Itt folytatom legközelebb.

Folytatás:
A túlélés nem kötelező
Egy platformon vagyunk?  
Digitális vezető

Együtt tanultunk marketingesekkel

Mire tudom én tanítani a marketingeseket?

blog 97 word cloudNagyon élveztem a posztgraduális képzésen részt vevő hallgatókkal való munkát a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola nemzetközi intézetében. Miért élveztem? Olyan emberekkel találkoztam, akik nagyon akartak tanulni és nyitottak voltak minden új dologra, amit megmutattam nekik. A tantárgy címe „Informatics and Infographics”, és ebbe nagyon sok érdekes téma fér bele. A csoportban heten voltak, így mindenkivel egyénileg tudtam foglalkozni az órákon (ezt értékelték is a hallgatók). Tízszer három óránk volt, és ez volt évek óta az egyetlen társaság, akik nem igényeltek szünetet, hanem folyamatosan akartak és tudtak figyelni és dolgozni a három tanítási óra alatt. (Ezt nekem is szoknom kellett.)

Mit csináltunk együtt, hogy zajlottak az órák? A harminc óra alatt összesen huszonöt feladatot oldottak meg a hallgatók többé-kevésbé önállóan. Ezek között voltak egyszerűbbek, amikkel 15-20 perc alatt végeztek, és összetettebbek, amikre akár egy egész óra sem volt elég. Egyszer-egyszer házi feladat lett az órai feladat befejezése. Az elején egy kicsit zötyögős volt, nem jöttek azonnal bele ebbe az intenzív munkába, de hamar megszerették.

Google eszközökkel való együttműködéssel kezdtük (Gmail, Google Drive, táblázatok, naptár). Ezek egyszerű dolgok, de hasznosak. Érdemes megtanulni és gyakorolni akkor is, ha nem pont ezekkel dolgoznak majd, hiszen a munkában használt többi eszköz is hasonló alapelvek szerint működik. A félév végén az értékelésben a táblázatokkal való együttes munkát a hasznos ismeretek közé tette majdnem minden hallgató. Valóban újdonság volt számukra, hogy egy táblázaton többen tudnak egyszerre dolgozni. (Talán másoknak is újdonság lenne, hogy nem kell levélben küldözgetni a verziókat, hanem egyidejűleg tudják szerkeszteni, módosítani, és azonnal látják, hogy mit csinálnak a többiek.)

Sok alapvető ismeret, amit informatikából tanítani szoktak, pl.: Word, Excel, PowerPoint, email, ebből a kurzusból kimaradt. Munkatapasztalattal rendelkező marketing és kereskedelem szakos hallgatók számára ezeknél fontosabb és hasznosabb ismereteket is lehet tanítani. Inkább sok időt töltöttünk el azokkal.

Mik voltak ezek?

  • blogolás,
  • cégen belüli közösségi együttműködés,
  • infografika, szófelhők és
  • email kampányok, hírlevelek.

A blogolást és az email hírleveleket már tanítottam ugyanebben az iskolában alapszakos (MA) hallgatóknak, és óriási különbség volt a munkájuk, hozzáállásuk között. Az MA-n elvégezték a feladatot, hogy megkapják a pontokat. Itt nem sajnálták az időt és a munkát, színvonalas szövegeket hoztak össze, gyűjtöttek releváns képeket és hivatkozásokat is.

Mit csináltunk a blogolás területén?

  • Az általam erre a célra létrehozott blogban írták meg az első cikküket. Eközben megtanulták a regisztrációt és a komplett felhasználói profil létrehozását. Utána gyakorolták a szöveg formázását, a képek és a hivatkozások (linkek) elhelyezését és a kategóriák és kulcsszavak használatát.
  • A következő írásuk más a saját maguk által létrehozott blogban jelent meg. Maguk választhatták ki és állíthatták be az egész blog megjelenését és stílusát. Természetesen a témát is teljesen rájuk bíztam, volt minden: kultúra, oktatás, turizmus, munkahely, barátság, vicces apróságok.
  • Nem csak írtak, hanem olvastak is. Egymás írásait olvasták el, és hozzáfűzték a saját megjegyzéseiket. Arról sem feledkeztünk el, hogy a szerzőnek illik és ajánlott az olvasók megjegyzéseire válaszolnia.

Elég sok időt töltöttünk el ezzel a témával, házi feladat is lett belőle. Úgy láttam, hogy élvezték. A félév végi értékelésben ez is a leghasznosabbak között szerepelt náluk. Most már ismerik a blogolás alapjait, tudják használni a WordPresst. Ha végül marketing területen dolgoznak majd, nekik már nem lesz ismeretlen és idegen a tartalommarketing (content marketing) technológiája. (A tartalmat majd adja a konkrét munka.)

Nem hagyhattam ki a kedvenc témámat, a cégen belüli közösségi együttműködést (enterprise social collaboration) sem. Erre csak egy alkalmat (három órát) szántam. Ez elég volt a használat megmutatására, begyakorlására, hiszen a Facebook és a Twitter ismeretében már nem bonyolult. Létrehoztam a számukra egy saját Yammer hálózatot, ahol magunk között voltunk. Gyorsan belejöttek és élvezték. Kétharmaduk számára volt érdekes a téma, de csak egyharmaduk ítélte hasznosnak és fontosnak. Ha majd a munkájukban használniuk kell, nem lesz ismeretlen a számukra, és nem fogják összekeverni a nyilvános közösségi rendszerekkel (Facebook, Twitter).

Az infografikák készítését majdnem mind érdekesnek találták. (Szerintem is az.) Mutattam nekik sok példát – van belőlük rengeteg, tele van az internet képekkel és ábrákkal, amik egyszerűbb vagy bonyolultabb módon vizualizálnak adatokat, információt és tudást. Demográfiai, oktatási, egészségügyi és választási adatokat mutatnak be térképeken, vásárlási szokásokat és statisztikákat demonstrálnak ábrákkal, történelmi eseményeket ábrázolnak idővonalon, döntési gráfokat és mindenféle összehasonlításokat láthatunk szebbnél szebb színes ábrákon.

  • Meglévő dolgokkal kezdtük a gyakorlást. Találtam nekik egy nagyon jól használható (és angolul is elérhető) magyar weblapot oktatással összefüggő adatokról. Itt sokféle adatot lehet változatosan megjeleníteni, lehetőségük volt a beállítások és a paraméterezés gyakorlására.
  • A szófelhő (word cloud) az infografika egy látványos és könnyen használható fajtája. Megmutattam nekik a működését (a tagul.com volt a gyakorlás színhelye), majd saját maguk alkottak érdekes szófelhőket saját szövegeikből vagy az internetről beszerzett szövegekből. Hamar belejöttek, és élvezték. A szófelhő nagyon jó és egyszerűen használható eszköz a mondanivalók szemléltetésére.
  • A komolyabb infografikák készítéséhez az easelly adott ötleteket és technikai hátteret. Változatos témákat dolgoztak fel, pl.: marketing stratégia, a saját blogjuk egy cikke, demográfiai adatok.

Azt hiszem, hogy ezeket a módszereket mindenkinek érdemes megismernie és használnia, aki figyelemfelkeltő módon akar adatokat és információt megosztani – és a marketingesek és a kereskedők biztos ezt akarják tenni. A hallgatóim közül majdnem mindenki érdekesnek találta, de csak a felük tartotta fontosnak. Meglátjuk, mit hoz az élet és a munka…

Végére hagyom azt, amit mindenki hasznosnak tartott, az email hírlevelek és kampányok kezelését. Ezzel elég sokat foglalkoztunk:

  • Az elméleti és jogi (adatkezelési) háttér fontos, ezt is vettük alapszinten, és olyan eszközt választottam (MailChimp), ami ezeket figyelembe veszi és alkalmazza.
  • Gyakorolták a feliratkozások és az előfizetők kezelését, maguk is feliratkoztak egymás levelezési listájára.
  • Létrehozták az első hírlevelüket, amiben szépen formázott szöveg és kép is volt, majd pedig követték és értelmezték a statisztikákat.

Az email kampányokat lehet nagyon jól és nagyon rosszul is csinálni – biztos minden olvasóm találkozott ezzel is, azzal is. Azt nem merem állítani, hogy a hallgatóim ennyi gyakorlással a jók közé kerültek, de a követelményeket és a technikai hátteret már ismerik – a jó tartalom már rajtuk és a cégükön múlik.

Az az érzésem, hogy hasznos tudást és gyakorlati tapasztalatot szerzett ez a pár ember az informatika marketinges használatából. A visszajelzéseik alapján nekik is ez a véleményük. Várom a következő csapatot!

Kedves Olvasó! Melyik téma érdekes a számodra ezek közül? Foglalkozol valamelyikkel? Mit gondolsz, mennyire vannak ezek benne már a marketinges életben? 

Watson segít

Szia, Watson! Ülj ide, beszéljük meg ezt a dolgot!

Watson hatAz okos mindenféléről írva, két hónappal ezelőtt ott hagytam abba, hogy a vajon mi lesz, amikor az IBM beveti a Watsont.

Mi ez a Watson? Olyan számítógép, ami „gondolkodik” abban az értelemben, hogy megtanul és feldolgoz iszonyatos tömegű információt, könyvekben és adatbázisokban megtalálható tudást. Ennek birtokában keres választ a felmerülő kérdésekre, és ezt gyorsan és jól csinálja. Ez a „cognitive computing”. Ha megkap rengeteg adatot az emberek viselkedéséről, a Watson képes lesz olyan következtetések levonására, amikre eddig nem is gondoltunk. Ezek sok esetben hasznosak lesznek, de nem biztos, hogy mindig. Ugyan nagyon jó munkát végez a Watson, de néha azért hibázhat is. Lesz esélyünk arra, hogy „fellebbezzünk” a döntése ellen? Lesz hozzá elegendő tudásunk és információnk, hogy sikeresen vegyük fel a küzdelmet, ha a kárunkra téved? Nem tudom, ez még nagyon a jövő zenéjének tűnik…

Szóval, mi lesz, ha a „dolgok internete” (IoT) a Watson karmai közé kerül? Hamarosan megtudjuk! December 15-én jelentette be az IBM, hogy Münchenben megnyitotta a Watson IoT Global Headquarterst. Itt kezdetben ezer szakember dolgozik, akik kutatnak, terveznek, fejlesztenek és tanácsot adnak azoknak a cégeknek, amelyek a Watson segítéségével akarják a rengeteg összekapcsolt dolog által szállított információt feldolgozni és értelmezni. Vevőkkel, partnerekkel, kutatókkal és adattudósokkal dolgoznak együtt, hogy új lehetőségeket találjanak a dolgok internete területén.

Nem elsősorban arról van szó, hogy mindenhova be akarják erőltetni a gondolkodó számítógépüket. Sok-sok helyen még nem arra van szükség, hanem sokkal egyszerűbb megoldásokkal is nagy fejlődést lehet elérni.

Mik ezek az egyszerű megoldások?

  • Az egyik a lakásokban már meglévő félig-meddig vagy semennyire sem okos eszközök információinak és vezérlésének központosítása. Nem a garázsnyitóba próbálnak extra észt belerakni, hanem bekötik a szolgáltató központjába, ahol sok más „egyszerű gondolkodású” eszközzel találkozik (pl.: riasztórendszer, biztonsági kamerák, termosztát), és ez az egész a tulajdonos okostelefonjával kommunikál. Ez egy viszonylag egyszerű, a kényelmet és a biztonságot egyszerre szolgáló megoldás. Sok-sok további lehetőség van a rendszer bővítésére, ezekről tavaly írtam az Álom otthon című cikkemben.
  • Találtam egy olyan példát, ami jobban rezonálhat mifelénk. Kenya nagy problémája az utak minősége és a nagy forgalom. Nap mint nap keletkeznek kátyúk a nehéz teherautók és az időjárás miatt. Pénz nem jut elég az utak karbantartására. Ismerős? A forgalom mérésére vannak jól bevált módszerek (érzékelők, kamerák), de ezek drágák, és nem ezekre akarják elkölteni azt a kevés pénzt, ami van. Ezek nem is adnának információt az utcák állapotáról. Mit tettek hát? Segítségükre jött egy másik probléma megoldása. A szemétszállítás se volt valami jó Nairobiban, ezért vettek új, modern járműveket, de nem lett elég hatékony a szolgáltatás, mert a dugók és a kátyúk akadályozták a munkát. Két legyet ütöttek egy csapásra azzal, hogy a szemetesautókat átalakított okostelefonokkal látták el. Ezek a sebesség és a GPS-pozíció mellett a gyorsulást és a rázkódást is folyamatosan beküldik a központba. Az adatok elemzéséből egy valós idejű térkép jön létre, amin a kátyúk és egyéb akadályok is látszanak. Ez az elsődleges cél – a szemetesek munkájának optimalizálása – mellett az útjavítások ütemezését is segíti. További részletek Nairobiból.

Mit akarnak még elérni a Watsonnal?

Az IBM szerint az érzékelők és az „okos” berendezések által összegyűjtött adatok feldolgozása és elemzése megoldhatatlan lesz a hagyományos számítógépes programokkal. A 2016-ra jósolt több mint 6 milliárd ilyen eszköz még csak a kezdet, 2020-ra már 21 milliárd körül lesz a számuk. Mennyi adat jön ki ezekből? Hogy gyűjtjük össze? Hol tároljuk? Ezek sem egyszerű kérdések, de „csak” mennyiségi kérdések. A minőségi ugrás akkor következik be, amikor fel is kell dolgozni ezt a sok adatot, és következtetéseket akarunk levonni, előrejelzéseket akarunk készíteni. Itt lép be az újfajta informatika, a „cognitive computing”, a gondolkozó gép – vagyis a Watson. Ebben nem előre beprogramozott algoritmusok döntenek, hanem tanul a fizikai világból, a gépektől és az emberektől is.

Miért érdekes ez számomra?

Mindig azt mondogattam (kollégáim megerősíthetik), hogy az automatizálásnak az a korlátja, hogy egy szinttel jobban kell értenünk a dolgot, ha előre le akarjuk írni a döntésekhez vezető utat, mintha az adott helyzetben kellene döntenünk. Ebben van az ember és a gép közötti különbség lényege: mi akkor is tudunk döntéseket hozni, ha nincs meg előre az algoritmusunk. A Watson éppen azt a lehetőséget vetíti előre, hogy a gép is képes lesz ilyesmire. Tényleg képes lesz? Nem tudom. Amit eddig a Watson tényleges eredményeiről olvastam, még nem igazolja ezt. A bemutatott példákból csak hihetetlen sok információ gyors elemzése, és az elemzés alapján döntési javaslatok megfogalmazása derült ki. Nem kell ezt sem lebecsülni! Sokat ér az, ha napok vagy hetek munkája helyett percek alatt előttünk van az, ami az adatokból levonható következtetés. Utána az ember dönt, de sokkal alaposabb háttér birtokában. Ha így marad, akkor a gondolkozó és döntést hozó emberre továbbra is szükség lesz. Az okos számítógép segítőkész kolléga lesz. Ez a jövőkép tetszik nekem!

 

Mi lesz veled?

Mi lesz veled, ember? Mi lesz velünk, emberek, hogy egyre okosabbak lesznek a gépek?

És most nem arra gondolok, hogy a telefonunk, az autónk és a lakásunk egyre okosabb, és majd egyre okoskodóbb, belebeszélőbb lesz. Ezek is izgalmas témák, el is merültem bennük rendesen az elmúlt hónapokban. Most egy kicsit másról lesz szó: a nagyon okos gépek és a munkánk viszonyáról.

458px-Artificial.intelligenceHogyan változtatja meg a munkánkat az egyre okosabb gép? Mennyire okos a gép? Most már talán tényleg használhatjuk a „mesterséges intelligencia” (artificial intelligence) kifejezést, amit évtizedekkel ezelőtt már elkezdtek kutatni és bedobtak a köztudatba. Az, hogy egy számítógép emberi nyelven beszélve, hálózati kapcsolat nélkül győz tudást és gondolkodást igénylő versenyen a legjobb emberi versenyzők ellen, már jelent valamit. Ez még kirívó, még csak egy gép, de előre vetíti a lehetőségeket. Vajon könnyebb vagy nehezebb a dolga Watsonnak, amikor gyerekjátékba épül bele, és nem két felnőttel, hanem sok-sok gyerek kérdéseivel kell tartania a lépést?

Ha igaza van Gerd Leonhard jövőkutatónak, akkor néhány éven belül sokkal többre képes gépek vesznek majd körül minket. A Google és a NASA új számítógépe (a D-Wave kvantumszámítógép, ami most egyes esetekben 100 milliószor gyorsabban számol egy hagyományos számítógépnél) 2025-re nagyobb kapacitással rendelkezik majd, mint az akkor élő tíz milliárd ember együtt. Ez még egy pár évvel odébb van, és amúgy sem igazán világos, hogy mit jelent a gyakorlatban. Meglátjuk. Egyelőre visszatérnék a közelebbi jövőre (vagy a jelenre).

Kedves Olvasó! Jó az nekünk, ha ekkora számítási és elemzési kapacitás vesz a kezébe mindent, amit valaha feltöltöttünk, kerestünk, letöltöttünk, lefényképeztünk? Milyen nagyszerűen tud majd segíteni minket az életünk minden területén – vagy nem?

Ember vagy technológia? Rossz kérdés! Nem csak ma rossz, és holnap lesz rossz, az egyre többre képes gépek világában, mindig is rossz volt… A gép nem ér sokat az ember nélkül. Hiába egyre tökéletesebb a technika, az emberben van egy kis plusz, és ez a megtervezetlen fejlődés, az evolúció képessége. Lesz ilyenje a gépnek valamikor? Nem tudom… Talán lesz neki, de nem egyhamar. Egyelőre ott tartunk, hogy a megtervezett működésének a hibátlan végrehajtását szeretnénk elérni – de nem nagyon megy…

Most beugrott egy régi emlék. Talán 1998 elején lehetett, hogy az új rendszereink üzemeltetéséhez egy drága szoftver megvásárlására és egy-két ember felvételére kértem engedélyt a pénzügyi vezetőnktől. Azt mondta, hogy ennyi pénzt nem ad, választanom kell, vagy a szoftver, vagy ez emberek. Meglepődött, amikor az embereket választottam, mert a szoftverre számított (mit várhatott egy informatikai vezetőtől?!?). Meg kellett magyaráznom, hogy a szoftver semmit sem ér ez emberek nélkül. Mindkettőre kaptam pénzt végül.

Olvastam mostanában ezt-azt ebben a gép-ember témában, és előjöttek a saját gondolataim is. (Aki követi a tartalomgondozási tevékenységemet, már látta, hogy miket osztottam meg, és számíthatott arra, hogy erről írok majd.)

Érdekes a CIO.com írása, ami a címe szerint kifejezetten az informatikusokra való hatással foglalkozik. Valójában ennél szélesebb a kör, mert szerintem a cikkben emlegetett adattudós munkakörök (pl.: Chief Data Intelligence Officer) nem esnek a hagyományos IT-s körökbe. Sőt! Azt hallottuk Bőgel Györgytől 2014 novemberében az NJSZT konferenciáján, hogy az adattudósok az orvosok, biológusok, fizikusok, asztrofizikusok közül kerülnek ki. Újra lesznek sok mindenhez értő reneszánsz emberek? Magam is olvastam egy magyar asztrofizikusról, aki a malária gyógyításával foglalkozik a Columbia Egyetemen. Meglátjuk, hogy az informatikusok milyen arányban lesznek képesek felnőni az ilyen feladatokhoz…

Nos, kiket és hogyan érintenek az egyre okosabb gépek az informatikusok közül? Az üzemeltetés területén nyilván folytatódik a sok éve folyó automatizálás. Egyre kevesebb mechanikus, rutin munka marad az embereknek. Nem kell emberi gondolkozás a megtervezett, ütemezhető üzemeltetési feladatok (pl.: éjszakai mentések, rendszerfrissítések, újraindítások) végrehajtásához. Ezt már sok helyen nem is ember csinálja, csak az utólagos ellenőrzés maradt részben emberi feladat. Ebben még lehet változás, hiszen az ellenőrzés és az esetleges hibák kijavítása is nagyrészt algoritmizálható.

Az igazi kérdés az, hogy mi lesz azokkal a munkákkal, amik nem teljesen algoritmizálhatók. Az algoritmusokkal eljutunk egy olyan pontig, ahol már nem tudjuk előre megtervezni a döntést, és itt szokott belépni az ember, aki kitalálja, hogy abban a nem várt helyzetben mit kell tenni. Meg tudja ezt tanulni a gép? Látok rá lehetőséget. Sok-sok ismeret és tapasztalat alapján jó eséllyel lehet megtalálni a jó döntést, és erre a gép is képes lehet.

Mi lesz a dolgozókkal, ha egyre több és több feladatot vesznek át a gépek? Hogy viszonyuljanak ehhez a dolgozók és a munkáltatók?

Ha a gépesítés csökkenti a költségeket és növeli a nyereséget, mindenkinek bele kell fognia előbb-utóbb. Ha a cég figyelmen kívül hagyja ezeket a lehetőségeket, a konkurencia megelőzi, legyőzi. Ha a cégnek rosszul megy, akkor a dolgozóknak is rosszul megy. Ha a cég zsugorodik, akkor munkahelyek vesznek el. Ezért sem jó stratégia a dolgozók részéről az okosabb technológia ellenzése, akadályozása.

Ha nem géprombolás, akkor mi legyen? Elsősorban a munkáltatónak kell racionálisan megközelítenie ezt a kérdést! Tévedés lenne azt gondolnia, hogy akár a Watsonnal is teljesen helyettesíteni tudná az embereket. Ezért nagyon fontos a dolgozókkal való kapcsolat, a dolgozók oktatása. Meg kell tanulniuk együtt dolgozni a döntések meghozatalára is képes („intelligens”) gépekkel. A gépek által feldolgozott hihetetlen mennyiségű adatot és információt végső soron emberek fogják üzletileg felhasználható tudássá alakítani. Ők látják meg az értelmet az egész mögött. Ehhez képzés és tanulás kell! Ha ezt jól csinálják, a rutin tevékenységek alól felszabadult emberek élvezetesebb, alkotó munkát végezhetnek.

Valóban nem kell ellenségként tekintenünk az egyre „okosodó” gépekre? Ha helyettünk dolgoznak, mi lesz a mi munkánkkal? Megváltozik a munka. Mást és másképp kell majd csinálni, és új munkák, új feladatok jönnek létre. Ehhez tudni kell alkalmazkodni, nyitottnak és tanulásra képesnek kell lenni! Megy majd? Mi lesz az idősebb dolgozókkal? Hány éves a túl öreg? Saját tapasztalatom szerint hatvan körül még lehetséges és élvezetes teljesen új dolgokat megtanulni, teljesen új feladatokkal foglalkozni. Lehet olvasni hetvenes és nyolcvanas emberekről is, akik képesek voltak gyökeresen újat tanulni és azon a területen dolgozni. Jól ismert „Mamy Rock” a DJ nagyi, aki hatvan felett tanulta ki ezt a szakmát. Talán nem is az életkoron múlik?

Rövidlátó lenne annak a cégnek a gondolkodása, amelyik csak a műszaki fejlődésre koncentrálna, és nem venné észre, hogy meg kell változtatnia a cég kultúráját. Emberek kellenek ehhez is, és a megfelelő üzleti és informatikai stratégia kialakításához is! Kik? Ugyanazok, akik az eddig szokásos munkákat végezték, vagy mások? Könnyű lenne azt mondani, hogy mások, hiszen mások lettek a feladatok is. Szerintem ez nem teljesen így van! Sokszor tapasztaltam, hogy az emberekben sokkal több van, mint amit az adott munkájuk során meg tudnak mutatni. Nem arra gondolok, hogy gyorsabban és jobban tud dolgozni, hanem arra, hogy teljesen más munkát is el tud végezni kiváló minőségben. Ezeket a képességeket nehéz felismerni és felderíteni, mert a hagyományos karriertervező és teljesítményértékelő rendszerek erre alkalmatlanok. Hát akkor, hogyan? Nem lévén szakember ezen a területen, nem is próbálok meg teljes választ adni, de azt tapasztaltam, hogy a „mély vízbe dobás” működik. Többször adtam kollégáknak teljesen új típusú feladatokat, és ezekből végül új munkakör és előrelépés jött ki. Tudom, van benne kockázat, de érdemes megpróbálni. Nekem minden alkalommal bejött! A munkában nem használt képességek felderítésében hasznos a cégen belüli közösségi együttműködés is a maga „szervezetlenségével”. (Erről régebben írtam a „Mit nyer a vezető…?” cikkemben.)

A megoldás nem az emberek gépekre való lecserélése, hanem az új technológia felhasználása arra, hogy ez emberek folyamatosan tanuljanak, fejlődjenek, a változás motorjai legyenek. Így tudnak állandóan új eredményeket elérni. Nem csak a termékek, hanem a folyamatok és az üzleti modellek is változnak, és ehhez újfajta együttműködésre van szükség az emberek között – miközben a szabadúszók és a külső partnerek szerepe is egyre nagyobb lesz.

A sikeres cégek egyre inkább a rugalmas munkaerőt keresik. Már nem az számít, hogy egy adott területen sok éves tapasztalata legyen az embernek, hanem a változás és a tanulás képessége. Az új munkaerő keresésénél az egy adott feladattal kapcsolatos alapos tapasztalat már csak az ötödik helyen van a fontossági listán. Megelőzi a gyors tanulás és a több dologgal való foglalkozás képessége. Szintén fontosabb a változáshoz való viszony.

Tudunk fejlődni? Tudunk, és vannak lehetőségek, ha akarunk. Azoknak, akik lépést akarnak tartani a technológiai változással és a változó követelményekkel, éppen maga a változó technológia segíthet. Rengeteg tanulási lehetőség áll rendelkezésre a világhálón, és közülük sok ingyenes vagy csak jelképes összegbe kerül. Egyáltalán nem lehetetlen akár munka mellett valami teljesen újat tanulni!

Persze, nem csak a dolgozóknak kell rugalmasoknak lenniük, hanem a cégek dolgozókhoz való viszonyának is. A „dolgozó” egyre inkább jelent viszonylag szabad partnert, mint alárendelt beosztottat. Az Accenture előrejelzése szerint az USA összes dolgozójának 43%-a lesz szabadúszó 2020-ra. Ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy sok kis, külső cég is jelentősen hozzájárul a nagyok eredményeihez, többségben lesznek azok, akiket egyáltalán nem lehet a hagyományos módszerekkel menedzselni.

Kedves Olvasó! Mit gondolsz erről az egészről? Mi van itt több, veszély vagy lehetőség? Van személyes tapasztalatod, amit szívesen megosztanál velünk?

Tanítás, tanulás felsőfokon

A félév végén leül a tanár, végiggondolja, hogy mit csinált, mit ért el – és mit csináljon másképp…

thinkingA jövő héten vége az őszi félévnek, és ezen a héten már elkezdődik a tavaszi. Nem igazán jut idő a kettő között az elmélkedésre és a tapasztalatok leszűrésére, de ma eszembe jutott, hogy mégis jó lenne megtenni.

Mit tanítottam az elmúlt félévben?

  • A Budapesti Metropolitan Főiskolán az „Executive MBA for IT” szakon a szokásos tárgyamat, az informatikai üzemeltetést. Ez diplomás, szakmai gyakorlattal rendelkező embereknek szóló kurzus. Ők érdeklődnek, tudják, hogy hasznos nekik, amit tanulnak, sokuk maga fizeti a tandíjat. Az órákra eljönnek, és aktívan részt vesznek a közös tanulásban és tanításban. A létszám mindig 20 körül alakul. Ez jó létszám, van idő az együttműködésre, mindenkinek jut lehetőség saját prezentáció tartására.
  • A Zsigmond Király Főiskolán ebben a félévben csak az infrastruktúramenedzsment tárgyat tanítottam a gazdaságinformatikus hallgatóknak (nappalin és levelezőn) kis létszám és kis óraszám mellett. Kevesen voltunk ahhoz, hogy valódi együttműködés, interakció, egymástól való tanulás jöjjön létre.
  • A CEU Business School ebben a félévben is izgalmas és érdekes feladatokat adott. Két alkalommal tarthattam az informatikai vezető (CIO) munkájáról, jelenéről és jövőjéről 3-3 órát az „IT for Managers” MSc kurzuson. Ez olyan téma, amire minden félévben lehet és kell új dolgokkal készülni, mert gyorsan változik a vállalati informatika szerepe és helyzete. Mindig lehetőségem van a friss szakirodalomban elmerülni az órák előtt.
  • Szintén a CEU-n voltam tagja a képzeletbeli bank felső vezetésének azokban a helyzetgyakorlatokban, amelyekben a bank IT-osztálya jött egy-egy kritikus fontosságú projekt általuk javasolt megoldását „eladni”, megszerezni az igazgatóság jóváhagyását és a szükséges pénzt.
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán három társaságnak is tanítottam az őszi félévben (ott később kezdődött, és csak most ér véget a félév). Mostanában ezek jelentik számomra a legtöbb izgalmat és kihívást, ezért ezekről írok majd részletesebben.

Előtte még vissza a Metropolitan Főiskolára, ami januártól már Metropolitan Egyetem lett. Itt nagyon szeretek tanítani, mert minden félévben kb. 20 komolyan érdeklődő felnőtt emberrel találkozom, akiket nem csak tanítok, hanem tanulok is tőlük. A tananyag struktúráját az ITIL (Information Technology Infrastructure Library) adja, ami három évtized alatt rengeteg ember által összeállított és állandóan fejlesztett tudás gyűjteménye. Jó ötvözete az elméletnek és a gyakorlatnak, mert valójában a gyakorlat ismeretében létrehozott elmélet – a legjobban bevált módszerek összegzése, szintézise. Erre a struktúrára építem rá a saját közel 20 éves informatikai vezetői tapasztalatom bemutatását, és a hallgatók egy része is a saját hasonló tapasztalatát mondja el nekünk az órai prezentációjában. Mások behoznak nem informatikai témákat is, amiket ugyanennek a módszertannak a szemszögéből mutatnak meg nekünk. Ezek igazán izgalmas témák, és azt bizonyítják, hogy a jó minőségű szolgáltatások alapelvei szakterülettől függetlenek lehetnek. A cél nem csak az informatikában, hanem más területeken is az kell legyen, hogy a használónak valódi értéket nyújtsunk – és ezt előre megállapodott és mindenki számára világos szabályok szerint és megegyezett költségen belül. Ahol az informatika már magas érettségi szintet ért el, ott mostanában sokszor éppen az jelenti a problémát, hogy az informatikai területen bevezetnek jól megtervezett folyamatokat, amik nem illeszkednek az üzlet kevésbé átgondolt folyamataihoz.

MET-2015-osz-mennyire-hasznos-prezentaciok

A hallgatók szeretik ezt a tárgyat, úgy találják, hogy hasznos a számukra, tanulnak belőle. Minden félév végén megkérem őket, hogy mondjanak névtelenül véleményt. A legutóbbi félévről született vélemények összegzése itt látható. A jelek szerint az elmélet és a gyakorlat arányát sikerült jól eltalálnom a számukra, és sikerült érdekessé tennem az órákat. Majdnem mindenki elég sok újat tanult – vagy tőlem, vagy a kollégáktól. A végén azt kértem tőlük, hogy a saját tudásukat értékeljék, és nagyon reális képet festettek róla.

A Metropolitanon ebben a félévben is fogok tanítani, és örömmel teszem. A nyitott kérdésekre adott válaszok irányt is mutatnak, hogy min dolgozzak még, min változtassak, hogy még hasznosabb legyen a hallgatóknak.

Azt ígértem, hogy a Wekerléről írok részletesebben. Itt három tárgyat tanítok, mindhármat a marketing és kereskedelem szakon tanuló külföldi hallgatóknak. (Ennek megfelelően angolul.) A tárgyak a gyakorlatra fókuszálnak. Minden órán kell a hallgatóknak kisebb vagy nagyobb feladatokon dolgozniuk, néha házi feladat is van.

A posztgraduális informatika és infografika tárgyat diplomás, szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok tanulják, akik sokféle szakmából jöttek (jog, közgazdaságtan, geológia, bank, turizmus, oktatás), és az a céljuk, hogy azt a sok hasznos ismeretet, amit az itteni MBA képzés során megszereznek, konkrét haszonra váltsák majd. 93% volt a részvételi arány, ez kiemelkedően jó, és mutatja az érdeklődésüket. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan dolgot tanultak meg, gyakoroltak be, aminek hasznát veszik a munkájukban. A modern marketinges technológiák közül alap szinten gyakorlatot szereztek a blogolásban, az infografikák készítésében, a közösségi együttműködésben és az email hírlevelek küldésében. Profi szakértőnek, persze, egyikben sem mondhatjuk őket – ezek a témák mind megérdemelnének egy-egy külön tanfolyamot, de ismerik, tudják használni mindegyiket. Abban maradtunk, hogy folytatják a gyakorlást ezeken a területeken, nem hagyják elkopni a megszerzett tudásukat.

Összességében csak jót tudok mondani a csapatról. Néhányan egy kicsit nehezen lendültek bele a munkába. Volt, akinek az elején elég sokat kellett segítenem, amíg belejött a majdnem folyamatos órai munkába, de a végére mindenki aktív lett és igazán akart tanulni és jó eredményt elérni. Többen is visszatértek korábbi feladatokhoz, és újra megcsinálták azt, ami először gyengén sikerült. Az volt a jellemző, hogy valóban odatették magukat a feladatok megoldása során. Nem próbálták meg “alibi”, éppen csak jó megoldással kiszúrni a szemem, hanem valódi szövegeket írtak (töltöttek le, és használtak fel), gyűjtöttek képeket, hivatkozásokat.

Tőlük is kértem névtelen kérdőíven való visszajelzést, de eddig csak nagyon kevesen válaszoltak. Mit találtak érdekesnek és hasznosnak? A Google táblázatok és az email kampány (hírlevél) vitte el eddig a pálmát, de a blogolás és a szófelhők (word clouds) készítése sem sokkal maradt le. Itt látszik a teljes kiértékelés, ami még bővül majd, ahogy többen válaszolnak. Az eddigi válaszolók szerettek volna több órát, és más témákat is tanulni. Meglátjuk, hogy lehet-e majd bővíteni a jövőben…

Az alapszakon (BA) és az előkészítő éven tanulók esetében látszott, hogy ők még fiatalabbak, alig valakinek van munkatapasztalata, most ismerkednek a felsőoktatással. Szemben az előzőekben említett csapattal, ahol a túlnyomó többség jelest kap, itt csak a hallgatók fele tudta teljesíteni a követelményeket, a többiek újra nekifuthatnak. Mit tanultak? A Microsoft Word egyes rejtelmeit, a Google dokumentumok és táblázatok használatát, az ezekkel való közös munkát, együttműködést, és hasonló alap szintű ismereteket. Nem csak ez volt – jutott időnk a marketingesek egyik fontos eszközére, a blogolásra is. Erre rendesen rácuppantak, és lelkesen írták a bejegyzéseket, gyakorolták a hozzászólásokat. Többen is túlteljesítették a követelményeket, mind darabszámban, mind minőségben (képek, hivatkozások). A következő félévben ők is hasonlóan érdekes témákat kapnak, mint most a „nagyok” – remélem, még lelkesebbek lesznek.

Kétféléves statisztika tárgyat tanítok másodéveseknek, akiket már megismertem az előző tanévben, amikor informatikát tanultak tőlem. Ez kicsit más, valamivel több benne az elmélet, de minden órán sok kisebb-nagyobb gyakorló feladatot is megoldunk együtt, vagy a hallgatók önállóan. Az első félévben sikerült lerakni az alapokat, amikre a marketing, logisztika és pénzügy területén hasznos statisztikai ismereteket építjük majd a másodikban.

A most kezdődő félévben a Wekerlén mindhárom tárgy folytatódik.

A ZSKF-en az infrastruktúramenedzsment nagyobb létszámú lesz (20 feletti), és mellette ismét lesz mobil biztonság. Ez alaposan megdolgoztat, mert a terület nem évről évre, hanem hónapról hónapra változik. Minden pillanatban megjelennek új típusú veszélyek és új válaszok is ezekre. A nagy változás pedig az, hogy a mobil eszközök használata mára már nem valami furcsaság, vagy feltörekvő terület, hanem ez lett a tipikus. Majdnem minden mobil eszközökön történik. Ez teljesen felforgatja a biztonság kezelését is. Ma van az első órám ebben a félévben, és már a felvezetést is alaposan átdolgoztam a tavalyihoz képest. Nem ülhetek a babérjaimon, hétről hétre újítanom kell a tananyagon. Ettől érdekes 🙂

Ami újdonság ebben a félévben, az Óbudai Egyetemen az ITIL-alapú szolgáltatásmenedzsment tárgy. Erre még készülök – az alapokat az ottani korábbi tanévek anyaga és a saját tapasztalataim adják. A félév után majd kiderül, hogy mennyire jól tudtam összerakni és átadni az ismereteket.

Kedves Olvasó! Ez az írás eltért a szokásostól, de remélem, nem untattalak vele. Szívesen mesélek ezekről a dolgokról, amik az időm nagy részét kitöltik – nem elsősorban a tanórák alatt, hanem a készülés, a feladatok előkészítése és kiértékelése közben is. Örülök, amikor úgy érzem, hogy sikerült értéket adnom a hallgatóknak. Nem örülök, amikor nem sikerül, hanem azt látom, hogy nem érzik hasznosnak és fontosnak a témát.

 

Idegen tollakkal

Nem tudtam ellenállni a késztetésnek – a mai írásom a múlt heti cikkemre érkezett válaszok alapján készült.

Corvus_Sidney_wireNagyon értékes hozzászólásokat és kiegészítéseket kaptam a legutóbbi írásomra, amiben a januári ITBusiness Club összejövetellel foglalkoztam. A téma az IT-s munkaerőhiány volt.

Több helyen szóltak hozzá az olvasók, és így nem is mindig látták egymás hozzászólásait. Ez az egyik oka annak, hogy most írok egy összefoglalót a hozzászólásokból. A másik – és fontosabb – ok az, hogy érdemes összegezni a véleményeket, mert jól egészítik ki az írásomat és a Clubban folytatott beszélgetést.

Miről írtak az olvasóim?

  • a nem valódi (látszólagos) munkaerőhiány okairól,
  • arról, hogy a projektre szerződött emberek esetében nincs értelme a cég iránti hűségről beszélni,
  • azokról, akik nem fejlesztési projekteken dolgoznak,
  • arról, hogy miért mentek külföldre az emberek,
  • az olcsóbb munkaerőre való váltásról,
  • az életkor szempontjából vegyes összetételű csapatok fontosságáról,
  • a mai veréb és a holnapi túzok viszonyáról (a tapasztaltabb emberek leépítése kapcsán),
  • a távmunka szerepéről,
  • az itthoni és a külföldi szakmai lehetőségekről,
  • az önéletrajzok, a felvételi beszélgetések és a munkahelyi értékelések szerepéről.

A látszólagos munkaerőhiány okait Túri Ferenc olyan jól és tömören foglalta össze, hogy legjobbnak látom eredetiben idézni:

  • „A munkaerőhiány egy része papír alapú és nem valóságos. Pl. ha a cég irreális felvételi követelményeket támaszt, akkor természetesen nem fog embert találni. (Pl. keresek embert, aki legalább 3 budapesti hidat tervezett már…) Valójában elég lenne kevesebb referenciával rendelkező személy is.
  • A virtuális munkaerőhiány az a munkaerőhiány, amit a cég nagyon könnyen fel tudna számolni. Pl. speciális követelményei vannak a jelentkezővel szemben, de ezt a tudást kvázi 1-2 hónapos tréninggel el lehetne sajátítani. Ennek ellenére a cég hónapokig folytatja a fejvadászatot eredmény nélkül, erőszakolva a hülyeséget.
  • A cikkben említett tény, hogy a cégek nem ismerik a rendelkezésre álló erőforrásaikat teljesen reális. Sokszor meglenne a kapacitás, szakmai tudás a cégen belül is, de a legtöbb cég nem vezeti és gyűjti a dolgozóinak referenciáit.
  • Munkaszervezésből eredő munkaerőhiány. Speciális szaktudású embert olyan projektre osztanak be, amit más is el tudna végezni, azonban mégse tudják levenni a projektről.
  • Mesterséges munkaerőhiány: A cég egyfelől kirugdossa a tapasztalt, drága és motiválatlan munkaerőit. Másik kézzel meg fiatal, motivált embereket akar begyűjteni olyan szaktudással, amellyel a régiek rendelkeztek.
  • Fluktuációból származó átmeneti munkaerőhiány. A cég sokszor saját maga felelős, hogy nem tudja motiválni a dolgozóit, akik elhagyják a céget és rövidebb-hosszabb munkaerőhiány keletkezik a cégnél.
  • Kereslet – kínálati aszimmetria. A cég adott bérszinttel rendelkező embereket keres, csak ez nem illeszkedik a kínálat által elvárt bérszinthez.”

Az ITBusiness Clubban a beszélgetés főleg a fejlesztőkről szólt (bár ezt nem mondtuk ki egyértelműen). Suba Péter, aki hosszabb ideje Angliában dolgozik, hozzászólásában felsorolt még jó pár IT-hoz kapcsolódó munkaterületet, amikre más szempontok érvényesek. Ilyen területek, pl.:

  • infrastruktúra megtervezése, felépítése,
  • üzemeltetés,
  • rendszerszervezés,
  • jogi megfelelés (compliance) és audit,
  • üzleti elemzés,
  • informatikai vezetés.

Az utóbbi területeken viszonylag kevés lehetőség van Magyarországon, kevés cégnél léteznek ezek a munkakörök. A cégek „kevéssé vannak tisztában ezeknek a szakmai területeknek sokszor a létezésével is, nemhogy azzal, ezek hogyan járulnak hozzá egy egészséges informatikai szervezet működéséhez”.  Azt gondolom, hogy ez sajnos valóban így van – ezért az ezen területeken fejlődni akaró szakembereknek nem sok lehetőségük van itthon.

Suba Péter kitér az írásomnak arra a részére is, ahol a külföldre menő szakemberek személyiségtípusával foglalkozom (Palencsár Miklós nyomán), és vitatkozik az ott írtakkal. A saját (százas nagyságrendű) ismeretségi köre alapján azt gondolja, hogy sok ember nem a személyisége miatt megy külföldre, vagyis nem igaz, hogy „úgyis elmenne”. Szerinte „a legnagyobb arányban olyanok vannak, akik egyszerűen olyan szakmai irányba lépnének tovább, amelyre Magyarországon nincs elég kereslet (lásd a fenti felsorolásom), vagy nincs lehetőség továbbfejlődésre”. A kevés szakmai tapasztalattal rendelkező informatikusok egy része a nagy konkurenciával találkozva elhagyja a szakmát és kétkezi munkát vállal (amit ott elég jól megfizetnek).

Az új és nagyobb lehetőségek fontosságát emelte ki – saját tapasztalata alapján – Maczák Andrea: „A mostani cégemnél “talenteket” kerestek egy igencsak új technológia igencsak új projektjébe. Itt megkaptam azt a lehetőséget, amit otthon nem, hogy bár MÉG lehet nem értek hozzá, de rövid idő alatt BÁRMIT megtanulok. És roppant hálás vagyok ezért a lehetőségért, ami kapukat nyit meg.” Ez szerintem is egy nagyon fontos szempont. Rövidlátó az a cég, amelyik mindenképpen „kész” embereket akar felvenni. A nyitott és tanulni képes dolgozó aranyat ér! Gondoljunk csak a technológia és a követelmények gyors változásaira…

A tapasztalt szakemberek olcsóbbakkal való lecseréléséről több olvasómnak is van véleménye és tapasztalata. Idézet Hegedűs Gábortól ebben a témában: „A 90-es évek eleje óta tapasztalom közvetlenül és következményein keresztül is a jó – és ennek megfelelően első látásra drága – szakemberek leépítését, és e leépítés következményeit. A leépítő (vagy fel sem építő) cég viszonylag hosszan tartó problémák és elszalasztott lehetőségek előre nehezen becsülhető költségeként biztosan többet veszít, mint a mennyit a biztos bérmegtakarítással nyer, de döntéskor biztosat vet össze bizonytalannal, és nagyon gyakran választja a mai verebet a holnapi túzok helyett. Esetenként ez lehet jó döntés, de az összkép azt mutatja, hogy az észszerűnél gyakoribb.”

Mészáros Gyula is azt tapasztalta, hogy „a cégek általában a legrövidebb távú legegyszerűbb pillanatnyi (vélt vagy valós) profitérdekeik szerint döntenek, és egyszerűen nem tudnak ellenállni az alacsonyabb árnak még ellenkező tapasztalatok birtokában sem.”

Azt hiszem, hogy érdemes Csudi Csudutov véleményére is figyelnünk, aki szerint: „Van azért egy kis önáltatás is abban, hogy ha valaki sérelmezi, hogy a szakértelmét nem akarják megfizetni, és azért tették ki. A cégek általában racionális döntéseket hoznak, más kérdés, hogy a munkavállaló nem biztos, hogy minden információ birtokában van.” Azt gondolom, hogy az is szerepet játszik itt, hogy a vezető és a munkavállaló még azonos információk birtokában sem egyformán döntene…

Palencsár Miklóstól azt hallottuk, hogy a toborzás nem probléma, jó kiírás és jó hírű cég esetében ömlenek az önéletrajzok. Ehhez kapcsolódóan is jöttek hozzászólások. Suri Éva és Pénzes Tamás is az önmagukat túlértékelő pályázókról írt. Suri Éva kitért a személyiség felismerésének problémájára is: „Az érem másik oldala pedig, hogy az interjúztató vezetőben, megvan-e az a képesség, hogy már az elején, időben felismerje a bizonyos személyiségvonásokat. (…)A cégeknek luxus, hogy 6-9 hónap után derüljön ki, hogy a felvételt nyert kolléga alkalmatlan a feladatra.” Ha most itt lenne Palencsár Miklós, nyilván rögtön mondaná, hogy éppen ezért éri meg velük dolgozni J

Köszönöm minden kedves hozzászólónak, hogy megosztotta velem és a többi olvasóval a véleményét, tapasztalatát. Ha valaki nem ért egyet azzal, hogy idéztem, vagy ahogy idéztem, kérem, hogy szóljon, és elvégzem a szükséges változtatásokat.

Köszönöm a több száz olvasómnak, hogy elolvasta az írásomat!

Hiánygazdálkodás

Hiány van! Elveszítjük a milliárdos lehetőségeket! Az oktatás nem jól működik!

JavaProgrammerMár a vízcsapból is ez folyik; mindenki álmából felébresztve tudja mondani, aki IT-val, HR-rel, közoktatással, felsőoktatással, gazdasági tervezéssel foglalkozik, hogy 10-20 ezer informatikus hiányzik ma Magyarországon. A jobbak be is szorozzák azt azzal, hogy évente mennyi árbevételt termelne egy informatikus, és kijön a sok milliárd potenciális GDP.

Az év elején érdemes áttekinteni, hogy hol vagyunk, és merre akarunk menni. Ennek jegyében beszélgettünk az IT Business Club januári összejövetelén, 19-én. Az új év egyben új formákat is hozott: vendéglátónk (Sziebig Andrea) kerek bárasztal mellett beszélgetett a vendéggel (Palencsár Miklóssal), és kaptunk interjúkat videóban. (Hiába volt bárasztal, koktélokat nem kaptunk. Talán majd legközelebb…)

Palencsár Miklóst már régen ismerjük, a személyiségtípusokra alapozott módszereiről már többször beszélt az IT Business rendezvényein, például 2014-ben a Human Hungary konferencián, amiről én is írtam egy szubjektív beszámolót. Most két éves toborzási tapasztalatai (és tízezer önéletrajz) alapján vezette fel a témát és a beszélgetést. Az ő tapasztalatai kicsit árnyalják a hiánnyal kapcsolatos képet. Szerinte valójában nem a szakemberek számával van a baj, hanem azzal, hogy a cégeken belül nem ismerik a meglévő, rendelkezésre álló tudást és kapacitást. Túlbiztosítják a kapacitást, és ennek oka a vezetőkben van, akik nem tudják reálisan felmérni, hogy mijük van, és mire van szükségük. Az informatikai területen azt látná megoldásnak, hogy a csak kommunikálni tudó vezetőket jó szakemberekre kellene lecserélni. (Érdekes gondolat – és meglehetősen ellentmond néhány nagy cég gyakorlatának!)

Kitért a szakemberhiány és a külföldi munkavállalás kapcsolatára is. Úgy látja, hogy a tipikus informatikus szakembereket meg lehet tartani Magyarországon. Kik mennek külföldre? Két jellemző csoport. Az egyikbe azok tartoznak, akik gyorsan akarnak hatalmi pozícióba kerülni (a nagyon-nagyon uralkodó személyiségtípusba tartozók). Ők szívesen mennek külföldre, olyan céghez, ahol gyorsan lehet a ranglétrán haladni, és az elsődleges céljuk az image építése. A másik könnyen távozó típus ennek éppen az ellenkezője: a rossz érdekérvényesítő képességűek.

Nem csak az a gond az informatikai munkaerőpiacon, hogy nehéz megtalálni és levadászni a jó szakembereket – a meglévők megtartása is nehéz. A megtartáshoz szükséges a személyiségtípus alapos elemzése, amit – tapasztalataik szerint – nem lehet a hagyományos módszerekkel eredményesen elvégezni, hanem többhónapos vagy éves teszteket kell folytatni. Ennek egyik oka az, hogy 87%-os az álarcviselési arány. (Az „álarc” viselése nem feltétlenül valamilyen rossz szándékot jelent. Egyszerűen arról van szó, hogy a környezethez és a feladatokhoz való alkalmazkodás idővel úgy változtatja meg az ember személyiségét, hogy ez az alkalmazkodott személyiség már neki magának is valódinak, elsődlegesnek tűnik.) Az emberek ezt a módosult személyiségüket érzik valódinak, de krízishelyzetben felülkerekedik az eredeti személyiségük. (Ezt lehetett látni a válság idején sok cégvezető esetében.)

Az IT Business Club találkozóin az idő nagyobb részét a beszélgetés és a vita teszi ki. Sokunknak van kérdésünk vagy véleményünk az asztalra kerülő izgalmas témákról, így hamar be szokott indulni a beszélgetés. Kedves Olvasóim az írásaimból biztos megsejtették már, hogy én sem szoktam visszatartani magam, ha kérdezni és hozzászólni lehet. Most azt vetettem fel, hogy barátok, kollégák körében látok egy olyan folyamatot, amiben a komoly tapasztalattal rendelkező (és drága) szakembereket lecserélik olcsóbb és kevesebb (vagy szinte semmi) szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezőkre. Palencsár meg tudta erősíteni, hogy tavaly november óta észlelik ezt a tendenciát; egyre több komoly tapasztalattal rendelkező szakember válik elérhetővé. Emögött az van, hogy a bérmunka iránti igény egyre növekszik, amit viszont a túl jól kommunikáló emberek idéztek elő. A hozzászólók tapasztalata szerint ott fordul elő ilyen, ahol az IT nem az üzlet fontos része, hanem a háttérben meghúzódó belső szolgáltatás.

Hogyan tudnak a cégek hozzájutni a jó informatikusokhoz? Palencsár tapasztalata szerint a toborzás nem probléma, ömlenek az önéletrajzok, ha jó a kiírás, és jó a kereső cégről kialakult kép. Mi kell a jó kiírásba? Benne kell lennie elég sok konkrétumnak, és olyannak kell lennie, hogy a keresett személyiségtípusú embereket vonzza. Nagyon fontos a vezetőről kialakult kép is! Már nem lehet sikeres a cég, ha a vezetője „láthatatlan”, nem jelenik meg a médiában és a közösségi terekben. A jó szakemberek nem akarnak láthatatlan cégnél dolgozni, hiszen a munka nem elsősorban a pénzről, hanem inkább az érdekes feladatokról, a fejlődésről, és a további lehetőségekre való felkészülésről szól.

Hozzászólók is megerősítették, hogy a cégről kialakult image mennyire fontos. Kiélezett a piac a fejlesztői oldalon, a céget „el kell adni” a munkavállalóknak, ehhez jó marketing kell. Egy sikertelen vagy rossz hírt keltő projekt évekre visszavetheti a céget ezen a versenypályán. Az is hátrányt jelent, ha kizárólag belföldi piacra dolgoznak, mert a nemzetközi lehetőségekre igény van. Nem kell feltétlenül tartós külföldi munka, már egy néhány hónapos projekttel is eredményesen lehet jó szakembereket bevonzani.

A multiknak sikerül ez a bevonzás, hiszen általában tudnak érdekes és külföldi munkát ajánlani, sokat lehet tanulni, el lehet sajátítani olyan technológiákat, folyamatokat is, amik kisebb cégekben elérhetetlenek. Jól mutat az önéletrajzban is az ilyen helyen eltöltött néhány év. Az üzleti modelljükben viszont fontos szerepe van a munkaerő alacsony árának, ezért sokan hagyják el őket 5-6 év után, amikor már van tudásuk és tapasztalatuk, és többet akarnak keresni. (A multinál az alacsonyabb és kevésbé megfizetett pozícióban töltött idő tulajdonképpen befektetésnek is tekinthető.)

Nem meglepő, hogy a bérigényekről hosszabb eszmecsere alakult ki, ami azzal a példával kezdődött, hogy a 2 éves tapasztalattal rendelkező Java fejlesztő bruttó 650 ezer forintot kér, és ezt meg is adják neki. Ez a túlzás ördögi spirált indít el. Ez egyik közvetítő cég tapasztalata szerint már nem tudnak Németországba kivinni fejlesztőket, mert ott sem fizetnek többet. Java fejlesztők ilyen igényekkel is 4-5 nap alatt találnak munkát, ezért nem csak a pénz, hanem a felvételi folyamat tekintetében is lehetnek igényeik. Egyre kevésbé hajlandóak fél napokat interjúval tölteni. Szívesebben veszik, ha próba feladatot kapnak, amit otthon elvégeznek, és a munkájuk alapján ítélik meg a szakmai tudásukat.

Nemrég olvastam, hogy az Automattic (az a cég, ami az általam is használt WordPress blogoló rendszert üzemelteti) úgy veszi fel a munkatársait, hogy sose találkoznak személyesen, de még telefonos interjú sincsen. A felvételi folyamat egyik fontos eleme a próbamunka, amit a saját időbeosztása szerint végezhet el a jelentkező. Érdekes!

Sok ez a 650 ezer bruttó, vagy nem? Azt hallottam a mellettem ülőtől, hogy ez valójában nem sok, csak a tanárok és a rezidensek fizetéséhez képest rengeteg. Az elvárható értelmiségi lét finanszírozásához egyáltalán nem sok.

Palencsár szerint is vannak túlzott bérigények. Az egyik problémának azt látja, hogy a magyar cégek vezetői nincsenek tisztában a külföldi élettel (nem utaznak eleget), így nem tudják elmondani a fiataloknak, hogy az a külföldi fizetés csak látszólag sokkal több a magyarnál. Ha azt nézzük, hogy mennyit kap érte a vendéglőben, a boltban, akkor már nincs is akkora különbség. Ha túl sokat kér a jelentkező (vagy a meglévő fiatal kolléga), hagyni kell, hadd menjen. Egy év múlva akkor is elmenne, ha most megkapná a kért összeget. Inkább olyat vegyenek fel, aki először tanulni akar, utána többet keresni!

Nincs értelme a fizetéseket és általában a munkaerő helyzetét Németországgal összehasonlítani. Ott másképp működnek az emberek. Ha azt mondják nekik, hogy jobbra kell menni, akkor kérdés nélkül arra mennek. Magyarországon előbb megkérdezik, hogy miért, majd nem mennek arra…  Ott az emberek 85%-a a professzionalista személyiségtípusba tartozik, nálunk majdnem mindenki önmegvalósító típus.

Frissítés, egy szempont, ami a beszélgetésben elhangzott, de kimaradt az eredeti beszámolómból: Egyre nagyobb a fejlesztési projektre jelentkező, szerződő emberek aránya. Németországban már ez a jellemző munkavállalási forma, nálunk még nem tipikus, de egyre gyakoribb. (Ha rákeresünk a „freelance software developer” kifejezésre, sok millió találatot kapunk – az elsők között azokat a szolgáltatókat, akik a szabadúszó fejlesztők millióinak közvetítésével foglalkoznak. Szabványos fejlesztési eszközök és PaaS felhő használata esetén a világ bármely részéről alkalmazhatunk fejlesztőket, és a magyar fejlesztő is dolgozhat a világ bármely részére.) Tekintetbe véve, hogy egy-egy munka elvállalásában sokat nyom a latba, hogy az a projekt hogyan növeli a dolgozó értékét, ez egy teljesen racionális megközelítés.

Fontos kérdést vetett fel az egyik hozzászóló: Hogyan reagálnak az informatikusok a környezet kihívásaira és változásaira? Mi lesz velük, amikor elkezdenek vezetővé válni? A jó fejlesztő megkapja egy csapat vezetését. A saját fejlesztési tevékenysége mellett már embereket is kell menedzselnie, felelős lesz a projektek mérföldköveinek eléréséért, új személyiségjegyeket kell elsajátítania, és közben továbbra is jónak kell lennie szakmailag, hogy elfogadják az emberek. Hol a határ? Meddig tud fejlődni vezetőként? Palencsár Miklós szerint az informatikusok meg akarják tanulni a vezetést, jó vezetők akarnak lenni. Ebben segíteni kell őket a szükséges képzésekkel, de az is fontos, hogy megfelelő személyiségű emberek kerüljenek ebbe a helyzetbe – leginkább az uralkodó + professzionalista személyiségűek.

A beszélgetés végén konszenzus alakult ki abban, hogy a jó szakemberek megtartásával lehetne a szakemberhiányt enyhíteni. Az új ember megtalálása, integrálása, termőre fordulása hosszú idő – és még az is kérdés, hogy meddig marad ennyi befektetés után. A külföldi munkának sem elsősorban a több pénz a motivációja, hanem a munkakörülmények és a fejlődési, kutatási lehetőségek is fontosak.

Kedves Olvasó! Ha eljutottál idáig az olvasásban, a téma melyik aspektusa hiányzik?

Nekem az tűnt fel, hogy a generációk, az „Y generáció” specialitásai nem jöttek elő. A jelek szerint ez itt nem igazán fontos probléma. Talán azért, mert főleg fejlesztőkről volt szó, és ők tipikusan a fiatalabb generációkba tartoznak, így nem különül el az életkor mint tényező.

Ez az írásom nem csak itt, hanem a közösségi térben (LinkedIn, Facebook) is gerjesztett vitát. Az első hét hozzászólásait foglaltam össze az Idegen tollakkal című cikkemben.