Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás?

Hogyan tudják az informatikát használó vállalatok támogatni az informatika oktatását? Mire van szükségük az iskoláknak és az egyetemeknek?

Ma folytatom a múlt héten elkezdett írásomat a VISZ INFOHAJÓ konferencia kerekasztal-beszélgetéséről az utánpótlás-nevelés témakörében.

ashs-teacher-and-studentsEljutottunk az egyetemekig: Mi a szerepük ebben a folyamatban? Hogyan tehetik vonzóvá az informatikus pályát? Dr. Szabó Zoltán érdekes külföldi példát mondott el: egy stadionba gyűjtötte össze egy vidéki egyetem az összes harmadéves alapszakos hallgatóját, és kiállításon mutatták be az abban az évben külső cégekkel együtt megvalósított projektjeiket. Ennek nagy sajtónyilvánossága volt, és néhány száz általános iskolás gyereket is elvittek oda. Nekik játékokon keresztül mutatták be, hogy a computer science milyen szexi dolog. A gyerekek ezt „megvették”, és majd jelentkezni fognak informatikát tanulni a felsőoktatásban. Nálunk sokan egyáltalán nem tudják, hogy az informatika micsoda, sőt a jelentkezés után, elsősként is csak nagyon halvány elképzelésük van, hogy mi is ez és mit lehet vele csinálni. Jó lenne a karrierlehetőségekkel kampányolni itthon is!

A hosszú távú lehetőségeken túlmenően az is fontos, hogy az oktatás minden szintjén legyenek változások. Szabó Zoltán tapasztalata szerint egyre gyengébb az az „anyag”, amit a felsőoktatás kap. Ez nem azért van, mintha a mai fiatalok gyengébbek lennének. Mások, másképp kell tanítani őket, más módszerekre van szükség. Erre sem a középfokú oktatás, sem a felsőoktatás nincs felkészülve. Léteznek azok a módszertanok, amikkel előre lehetne lépni (játékosítás, e-learning), de használni kellene ezeket. Sokkal kevesebb egyoldalú információátadás (előadás) kellene, hiszen annak jelentős részét el tudnák olvasni a hallgatók, és az oktatónak csak a saját tapasztalatát, gyakorlati ismereteit kellene elmondania.

Kapcsolódjon be a piac az oktatásba! Szabó Zoltán sok lehetőséget lát erre a felsőoktatásban. Nem csak arra van szükség, hogy vendégként megjelenjenek a tapasztalt szakemberek, hanem a hallgatók aktív foglalkoztatására is. Jó feladatokat, valódi komoly projekteket kell adni a gyakornokoknak! Már az alapszakos hallgatókkal is jók a tapasztalatok a nagy tanácsadó cégeknél. A legjobbak gyorsan elkelnek már a képzés alatt. Tovább lehetne fejleszteni ezt a gyakorlatot, hogy a szakdolgozatokat valódi gyakorlati témákból írják, ne elméletből.

A piac és a felsőoktatás szorosabb kapcsolata segítene az egyetemeknek a jobb, hasznosabb tananyag kialakításában, és be tudná hozni a legfrissebb műszaki fejlesztéseket is. Szűts Ildikó tapasztalata az, hogy az egyetemi diákszervezetek megkeresnek vállalatokat azért, hogy nagy komplex projektekben vehessenek részt a hallgatók. Azt javasolja, hogy a cégek proaktívan keressék meg a diákszervezeteket, ha vannak erre alkalmas projektjeik. Ez is egy módja a legjobb munkaerő megszerzésének! Csudutov Csudinka javasolta, hogy a most aktuális és fontos digitális átállásban támaszkodjanak a vállalatok a diákokra, akik sokkal jobban érzik ezt, mint az idősebbek. Nekik lennének (sőt vannak is) javaslataik!

Érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely: azt emelte ki, hogy mi magyarok főleg az empatikus személyiségtípusba tartozunk, ezért meg kell szeretnünk azt, amivel foglalkozni akarunk. A kívülállók számára az informatikát az óriásplakátokon túl „IT celebekkel” is vonzóbbá lehetne tenni. Nos, hol vannak ezek a celebek?

A dolgok megszeretéséhez az is hozzásegít minket, ha alaposan meg tudjuk ismerni a működését, magunk tudjuk létrehozni, megcsinálni. A barkácsolás azért veszített a népszerűségéből, mert a mai, informatikával működő eszközöket nem lehet szétszedni, megnézni és megérteni a működésüket, majd szerelgetni. A szoftverek és a számítógépek nem ilyenek. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődést valami iránt, aminek a működését nem tudjuk megismerni.

Hogyan befolyásolja a digitális átállás, amiről mostanában olyan sokat hallunk és olvasunk, az oktatással és a továbbképzéssel kapcsolatos igényeket és lehetőségeket? Amellett, hogy kevesebb frontális képzés és több e-learning kellene, hagyni kellene, hogy a hallgatók maguknak alkossanak képet a dolgokról. A mai „libatömés” se nem élvezetes, se nem eredményes – mondta Koltányi Gergely. A digitális eszközök Magyarországon iszonyúan kis mértékben terjedtek el. A meglévő e-learning is lényegében prezentációk és tankönyvek elektronikus átadását jelenti. A valóban erre tervezett, interaktív és játékos oktatási anyagok aránya elhanyagolható. Sokkal többet lehetne, kellene tenni ezen a területen, és az oktatóknak valóban élményt kellene adniuk, mert az élmény fogja meghatározni az érzelmi kötödést, ahhoz amit tanulunk. Ha kialakul ez a kötődés, akkor nem kell külső motiváció (vizsgakényszer vagy jövőbeli karrier), hanem a belső motiváció hajt a tanulásban.

Ha a munka közbeni tanulásra gondolunk, fontos figyelembe vennünk azt, hogy nem az a lényeges, amit ma tudunk, hiszen senki se tudja megmondani, hogy 2-3-5-10 év múlva milyen tudásra lesz szükségünk. Az alkalmazkodásra és a tanulásra való képesség fogja meghatározni a sikerességet – mondta Koltányi Gergely. Ha valakinek széles látóköre van, ha képes többféle tudományterületről proaktívan kombinálni a tudást és így innovációt létrehozni, akkor tud első lenni, és a kezdeti nagy hasznot learatni. Aki az előzőt másolja (reaktív), annak kevesebb sikere lesz. Ez a munka közbeni tanulás lényege: nincs külön a munka és külön a tanulás. Korábban az volt a gyakorlat, hogy időben és helyileg is elkülönült a képzés és a munka egymástól. Főleg az informatikában igaz, hogy a tanulás a munkába integráltan történik, hiszen néhány havonta kell valami nagyon újat megtanulnunk. Minden nap szükség van arra, hogy újat tanuljunk, leszűrjük és rendszerezzük a tapasztalatainkat. Hasonló jelenség látszik az iskolai oktatásban, amikor már az egyetem első évfolyamán, vagy akár a középiskolában valódi feladatot végeznek a diákok, és így gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez egy új fajta tanulási stílus és életstílus, amit az iskolában lehet elkezdeni.

A munka közbeni tanulásra hozta példaként Csudutov Csudinka azt a nagy nemzetközi informatikai szolgáltató központot, ahova nem informatikusokat, hanem nyelvtudással rendelkező bölcsészeket vesznek fel. A szükséges szakmai tudást a cégnél szerzik meg. Ezt az irányzatot erősítette meg Szűts Ildikó, amikor elmondta, hogy nincs időnk kivárni, amíg a hiányzó 22 ezer informatikust a felsőoktatás (vagy akár egy OKJ-s képzés) kiképzi. Alaposan át kell gondolni, át kell alakítani a kezdeti munkaköri követelményeket. Utána munka közben lehet megszerezni a szükséges speciális tudást.

Beszéltünk arról is egy keveset, hogy mi a cég imázsának a szerepe a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Nem elsősorban annak, amit a cég magáról hirdet a Facebookon, hanem annak, hogy a céget ismerő emberek mit mondanak a cégről. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó egy friss hazai kutatás alapján mondta, hogy a válaszoló cégvezetőknek csak 12%-a tartja vonzónak a saját munkáltatói márkáját. Ez katasztrofálisan alacsony arány! Ma már nem az a munkáltatói márka szerepe, mint pár évvel ezelőtt, amikor azt gondolhatta a munkáltató, hogy ő választ a munkaerőpiacról. Ma ez fordítva van! Egészen másfajta módszerekkel kellene dolgozniuk ebben a helyzetben a cégeknek.

Pulay Gellért közösségi terekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk. Akárcsak a B2B szektorban, itt se lehet eredményt elérni ismertség nélkül. Sőt azt is fontos tudni, hogy a célközönségünk honnan tájékozódik. Tudjuk, hogy az emberek általában a Facebookról szerzik az ismereteiket, de igaz ez vajon az informatikusokra is? Fontos szerepe van az időzítésnek is: ha tudjuk, hogy a legjobbak az egyetem első évében elkelnek, akkor még az első év előtt kell megmutatkoznunk neki. Nem elég az ismertség, a hitelesség is kulcs! A potenciális jelentkező meg fog keresni pár embert, aki korábban a cégnél dolgozott, és rajtuk keresztül fogja ellenőrizni, hogy igaz-e mindaz, amit a cég állít saját magáról. Így hamar kiderülnek a valótlanságok. Ha már megszereztük az embert, meg is akarjuk tartani. Itt mi a fontos? Ismerni kell az embereink igényeit, a nekik személyesen fontos „üzenetet”, oda kell figyelni rájuk! Valóban a csúszdára van szükség az irodában, vagy inkább a kiszámítható jövőre? Pulay egyik ügyfelénél nulla az IT-s elvándorlás, és ezt azzal érték el, hogy havonta tisztázzák a dolgozókkal az elvárásokat és az ígéreteket (amiket be is tartanak). Vissza a közösségi terekhez: az is kell, hogy emlékezzenek ránk. Ehhez a megfelelő időben és a megfelelő rendszerességgel kell szólnunk ahhoz a közönséghez, akik közül a következő 2-3 évben fel akarunk venni új dolgozókat.

Természetesen szóba került az elvándorlás és a külföldi munkavégzés is. Pulay szerint nincs óriási technológiai lemaradás, hiszen „kis németországok” vannak itthon, ahol ezres nagyságrendben alkalmaznak német cégek embereket technológiailag igényes területen. Az IT-s fizetésben sincs nagy lemaradás. Ezzel együtt népszerűbbé is kell tenni a magyar piacot, mert külföldön még nagyobb a hiány, és nagy az elszívás.

Csudutov Csudinka tapasztalata szerint igenis van technológiai lemaradás. A német bankokhoz képest talán nincs, de angol cégektől olyan szaktudásra vonatkozó igényeket kapnak heti rendszerességgel, amikről még csak nem is hallottak. Alig-alig találnak itthon olyan IT-st, aki már foglalkozott azokkal a technológiákkal. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „informatika”. Húszezer informatikus hiányzik itthon, de nem húszezer egyforma kellene, hanem sokféle speciális területen van a hiány.

Végezetül az iskolai oktatással kapcsolatban javasolta Csudutov Csudinka azt a programot, amiben informatikai vállalkozások mentorálnak informatikai tanárokat. Legyen minden tanárnak egy olyan céggel kapcsolata, ahova évente egyszer bemehet szakmai tapasztalatot gyűjteni, például, részt venni egy projektmegbeszélésen, megismerni, hogy mit fejlesztenek, milyen piacra, esetleg egy-egy tanfolyamot finanszírozzon neki a cég. Ez azért fontos, mert a legtöbb informatika tanár még sose látott belülről üzleti alapon működő céget. Kósa Judit megerősítette, hogy óriási szükségük van a cégek segítségére az iskolákban. Az eszközökre még csak-csak jut pályázati pénz, de az azokhoz kapcsolódó tanulást (pl. a programozásét) maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak. Nagy segítség lenne a gyerekek tanításában, ha támogatnák a tanárok informatikai képzését a vállalkozások.

Kedves Olvasó! Tudsz ebben segíteni? Fel tudsz ajánlani ilyen lehetőségeket a tanároknak?

Tanítás, tanulás felsőfokon

A félév végén leül a tanár, végiggondolja, hogy mit csinált, mit ért el – és mit csináljon másképp…

thinkingA jövő héten vége az őszi félévnek, és ezen a héten már elkezdődik a tavaszi. Nem igazán jut idő a kettő között az elmélkedésre és a tapasztalatok leszűrésére, de ma eszembe jutott, hogy mégis jó lenne megtenni.

Mit tanítottam az elmúlt félévben?

  • A Budapesti Metropolitan Főiskolán az „Executive MBA for IT” szakon a szokásos tárgyamat, az informatikai üzemeltetést. Ez diplomás, szakmai gyakorlattal rendelkező embereknek szóló kurzus. Ők érdeklődnek, tudják, hogy hasznos nekik, amit tanulnak, sokuk maga fizeti a tandíjat. Az órákra eljönnek, és aktívan részt vesznek a közös tanulásban és tanításban. A létszám mindig 20 körül alakul. Ez jó létszám, van idő az együttműködésre, mindenkinek jut lehetőség saját prezentáció tartására.
  • A Zsigmond Király Főiskolán ebben a félévben csak az infrastruktúramenedzsment tárgyat tanítottam a gazdaságinformatikus hallgatóknak (nappalin és levelezőn) kis létszám és kis óraszám mellett. Kevesen voltunk ahhoz, hogy valódi együttműködés, interakció, egymástól való tanulás jöjjön létre.
  • A CEU Business School ebben a félévben is izgalmas és érdekes feladatokat adott. Két alkalommal tarthattam az informatikai vezető (CIO) munkájáról, jelenéről és jövőjéről 3-3 órát az „IT for Managers” MSc kurzuson. Ez olyan téma, amire minden félévben lehet és kell új dolgokkal készülni, mert gyorsan változik a vállalati informatika szerepe és helyzete. Mindig lehetőségem van a friss szakirodalomban elmerülni az órák előtt.
  • Szintén a CEU-n voltam tagja a képzeletbeli bank felső vezetésének azokban a helyzetgyakorlatokban, amelyekben a bank IT-osztálya jött egy-egy kritikus fontosságú projekt általuk javasolt megoldását „eladni”, megszerezni az igazgatóság jóváhagyását és a szükséges pénzt.
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán három társaságnak is tanítottam az őszi félévben (ott később kezdődött, és csak most ér véget a félév). Mostanában ezek jelentik számomra a legtöbb izgalmat és kihívást, ezért ezekről írok majd részletesebben.

Előtte még vissza a Metropolitan Főiskolára, ami januártól már Metropolitan Egyetem lett. Itt nagyon szeretek tanítani, mert minden félévben kb. 20 komolyan érdeklődő felnőtt emberrel találkozom, akiket nem csak tanítok, hanem tanulok is tőlük. A tananyag struktúráját az ITIL (Information Technology Infrastructure Library) adja, ami három évtized alatt rengeteg ember által összeállított és állandóan fejlesztett tudás gyűjteménye. Jó ötvözete az elméletnek és a gyakorlatnak, mert valójában a gyakorlat ismeretében létrehozott elmélet – a legjobban bevált módszerek összegzése, szintézise. Erre a struktúrára építem rá a saját közel 20 éves informatikai vezetői tapasztalatom bemutatását, és a hallgatók egy része is a saját hasonló tapasztalatát mondja el nekünk az órai prezentációjában. Mások behoznak nem informatikai témákat is, amiket ugyanennek a módszertannak a szemszögéből mutatnak meg nekünk. Ezek igazán izgalmas témák, és azt bizonyítják, hogy a jó minőségű szolgáltatások alapelvei szakterülettől függetlenek lehetnek. A cél nem csak az informatikában, hanem más területeken is az kell legyen, hogy a használónak valódi értéket nyújtsunk – és ezt előre megállapodott és mindenki számára világos szabályok szerint és megegyezett költségen belül. Ahol az informatika már magas érettségi szintet ért el, ott mostanában sokszor éppen az jelenti a problémát, hogy az informatikai területen bevezetnek jól megtervezett folyamatokat, amik nem illeszkednek az üzlet kevésbé átgondolt folyamataihoz.

MET-2015-osz-mennyire-hasznos-prezentaciok

A hallgatók szeretik ezt a tárgyat, úgy találják, hogy hasznos a számukra, tanulnak belőle. Minden félév végén megkérem őket, hogy mondjanak névtelenül véleményt. A legutóbbi félévről született vélemények összegzése itt látható. A jelek szerint az elmélet és a gyakorlat arányát sikerült jól eltalálnom a számukra, és sikerült érdekessé tennem az órákat. Majdnem mindenki elég sok újat tanult – vagy tőlem, vagy a kollégáktól. A végén azt kértem tőlük, hogy a saját tudásukat értékeljék, és nagyon reális képet festettek róla.

A Metropolitanon ebben a félévben is fogok tanítani, és örömmel teszem. A nyitott kérdésekre adott válaszok irányt is mutatnak, hogy min dolgozzak még, min változtassak, hogy még hasznosabb legyen a hallgatóknak.

Azt ígértem, hogy a Wekerléről írok részletesebben. Itt három tárgyat tanítok, mindhármat a marketing és kereskedelem szakon tanuló külföldi hallgatóknak. (Ennek megfelelően angolul.) A tárgyak a gyakorlatra fókuszálnak. Minden órán kell a hallgatóknak kisebb vagy nagyobb feladatokon dolgozniuk, néha házi feladat is van.

A posztgraduális informatika és infografika tárgyat diplomás, szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok tanulják, akik sokféle szakmából jöttek (jog, közgazdaságtan, geológia, bank, turizmus, oktatás), és az a céljuk, hogy azt a sok hasznos ismeretet, amit az itteni MBA képzés során megszereznek, konkrét haszonra váltsák majd. 93% volt a részvételi arány, ez kiemelkedően jó, és mutatja az érdeklődésüket. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan dolgot tanultak meg, gyakoroltak be, aminek hasznát veszik a munkájukban. A modern marketinges technológiák közül alap szinten gyakorlatot szereztek a blogolásban, az infografikák készítésében, a közösségi együttműködésben és az email hírlevelek küldésében. Profi szakértőnek, persze, egyikben sem mondhatjuk őket – ezek a témák mind megérdemelnének egy-egy külön tanfolyamot, de ismerik, tudják használni mindegyiket. Abban maradtunk, hogy folytatják a gyakorlást ezeken a területeken, nem hagyják elkopni a megszerzett tudásukat.

Összességében csak jót tudok mondani a csapatról. Néhányan egy kicsit nehezen lendültek bele a munkába. Volt, akinek az elején elég sokat kellett segítenem, amíg belejött a majdnem folyamatos órai munkába, de a végére mindenki aktív lett és igazán akart tanulni és jó eredményt elérni. Többen is visszatértek korábbi feladatokhoz, és újra megcsinálták azt, ami először gyengén sikerült. Az volt a jellemző, hogy valóban odatették magukat a feladatok megoldása során. Nem próbálták meg “alibi”, éppen csak jó megoldással kiszúrni a szemem, hanem valódi szövegeket írtak (töltöttek le, és használtak fel), gyűjtöttek képeket, hivatkozásokat.

Tőlük is kértem névtelen kérdőíven való visszajelzést, de eddig csak nagyon kevesen válaszoltak. Mit találtak érdekesnek és hasznosnak? A Google táblázatok és az email kampány (hírlevél) vitte el eddig a pálmát, de a blogolás és a szófelhők (word clouds) készítése sem sokkal maradt le. Itt látszik a teljes kiértékelés, ami még bővül majd, ahogy többen válaszolnak. Az eddigi válaszolók szerettek volna több órát, és más témákat is tanulni. Meglátjuk, hogy lehet-e majd bővíteni a jövőben…

Az alapszakon (BA) és az előkészítő éven tanulók esetében látszott, hogy ők még fiatalabbak, alig valakinek van munkatapasztalata, most ismerkednek a felsőoktatással. Szemben az előzőekben említett csapattal, ahol a túlnyomó többség jelest kap, itt csak a hallgatók fele tudta teljesíteni a követelményeket, a többiek újra nekifuthatnak. Mit tanultak? A Microsoft Word egyes rejtelmeit, a Google dokumentumok és táblázatok használatát, az ezekkel való közös munkát, együttműködést, és hasonló alap szintű ismereteket. Nem csak ez volt – jutott időnk a marketingesek egyik fontos eszközére, a blogolásra is. Erre rendesen rácuppantak, és lelkesen írták a bejegyzéseket, gyakorolták a hozzászólásokat. Többen is túlteljesítették a követelményeket, mind darabszámban, mind minőségben (képek, hivatkozások). A következő félévben ők is hasonlóan érdekes témákat kapnak, mint most a „nagyok” – remélem, még lelkesebbek lesznek.

Kétféléves statisztika tárgyat tanítok másodéveseknek, akiket már megismertem az előző tanévben, amikor informatikát tanultak tőlem. Ez kicsit más, valamivel több benne az elmélet, de minden órán sok kisebb-nagyobb gyakorló feladatot is megoldunk együtt, vagy a hallgatók önállóan. Az első félévben sikerült lerakni az alapokat, amikre a marketing, logisztika és pénzügy területén hasznos statisztikai ismereteket építjük majd a másodikban.

A most kezdődő félévben a Wekerlén mindhárom tárgy folytatódik.

A ZSKF-en az infrastruktúramenedzsment nagyobb létszámú lesz (20 feletti), és mellette ismét lesz mobil biztonság. Ez alaposan megdolgoztat, mert a terület nem évről évre, hanem hónapról hónapra változik. Minden pillanatban megjelennek új típusú veszélyek és új válaszok is ezekre. A nagy változás pedig az, hogy a mobil eszközök használata mára már nem valami furcsaság, vagy feltörekvő terület, hanem ez lett a tipikus. Majdnem minden mobil eszközökön történik. Ez teljesen felforgatja a biztonság kezelését is. Ma van az első órám ebben a félévben, és már a felvezetést is alaposan átdolgoztam a tavalyihoz képest. Nem ülhetek a babérjaimon, hétről hétre újítanom kell a tananyagon. Ettől érdekes 🙂

Ami újdonság ebben a félévben, az Óbudai Egyetemen az ITIL-alapú szolgáltatásmenedzsment tárgy. Erre még készülök – az alapokat az ottani korábbi tanévek anyaga és a saját tapasztalataim adják. A félév után majd kiderül, hogy mennyire jól tudtam összerakni és átadni az ismereteket.

Kedves Olvasó! Ez az írás eltért a szokásostól, de remélem, nem untattalak vele. Szívesen mesélek ezekről a dolgokról, amik az időm nagy részét kitöltik – nem elsősorban a tanórák alatt, hanem a készülés, a feladatok előkészítése és kiértékelése közben is. Örülök, amikor úgy érzem, hogy sikerült értéket adnom a hallgatóknak. Nem örülök, amikor nem sikerül, hanem azt látom, hogy nem érzik hasznosnak és fontosnak a témát.

 

Évértékelő vagy valami hasonló…

Már megint itt az új év – már jócskán benne is vagyunk! Sőt, még a tél is megérkezett januárra! Jó ez nekünk? Mármint az új év? Az életünk folytatódik, nem kezdődik egy új… Csak az év új!

81001_4UFA2O5GIOHZKLOIULEQBZ6IVWOHUN_champ7_H130457_LMár szokásommá vált (hiszen ez a második alkalom), hogy az év első írásában az elmúlt évet foglalom össze, és megpróbálok előrenézni az előttem lévőbe.

Mit írtam egy évvel ezelőtt?

Kezdjem azzal, hogy mennyire váltak be a 2015-ös jóslataim? A főiskolai tanítás tényleg több lett, mint 2014-ben volt, és a várakozásaimnál is több.

Mindkét új főiskola érdekes élményeket hozott, és tanultam is belőlük elég sokat:

  • A Gábor Dénes Főiskolán matematikát (operációkutatást, ami lényegében bonyolult folyamatok optimalizálásával foglalkozó tudomány) tanítottam Brazíliából jött mérnökhallgatóknak. A tárgy számomra is izgalmas volt, mert nekem is meg kellett tanulnom. Ugyan tanították nekem is az ilyen nevű tantárgyat annak idején az egyetemen, de egyrészt már elfelejtettem, másrészt egészen mást és másképp kell ma tanítani egy mérnöknek, mint amit akkoriban egy matematikusnak kellett. Szerencsére nagyon jó tankönyvet ajánlott a főiskola. A gyakorlati alkalmazások voltak a középpontjában. A hallgatók szerint is érdekesek voltak az órák, de ez nem volt elég ok arra, hogy rendszeresen bejárjanak. Annyi más fontos dolguk volt – mondták. Utazgatni Európában tényleg izgalmasabb a főiskolánál…
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán már a harmadik félévben tanítok informatikát elsős marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak. Az alapok után sok olyasmire is sor került, ami kifejezetten neki való, pl.: blogolás és email hírlevelek. A bejárás nekik sem volt az erősségük, és anélkül nem is tudták a minimumot sem elsajátítani. Az órák szinte teljesen gyakorlásról szóltak, elmélet alig volt. Kialakult egy „kemény mag”, akik részt vettek a közös munkában – a többiek sajnos lemorzsolódtak.
  • Ugyanott ősszel indult egy posztgraduális képzés Nekik haladóbb dolgokat lehet tanítani, mert az alapjaik megvannak, és – főleg – akarnak is tanulni. Náluk eddig a legnagyobb sikere a kedvenc témámnak, a cégen belüli közösségi együttműködésnek, volt. Arra teljesen rákattantak! A blogolás is megérintette őket, nagyon komolyan vették tartalmi és formai szempontból is. Velük csak egy félévem van, február végéig tanítom őket. Szerintem mind simán teljesítik majd a tárgyat.
  • Szintén Wekerle: félév közben megkaptam a statisztika oktatását ugyanannak a társaságnak, akiknek informatikát tanítottam az első évben. Még az összeszokás stádiumában vagyunk, de vannak pozitív jelek. Az egyikük korábbi tanulmányai beszámításával felmentést kapott a tárgyból, de annyira érdekli, hogy mégis bejár az órákra – sőt tegnap még a félévközi vizsgát is megírta önszorgalomból. Ez nem semmi! 🙂

Ahol korábban is tanítottam, nem történtek óriási változások:

  • A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ami szeptembertől Budapesti Metropolitan Főiskola néven működött) folytattam az informatikai üzemeltetés oktatását az MBA for IT szakon. Nyáron elég sok időt eltöltöttem a tananyag modernizálásával és átdolgozásával. Ezen a főiskolán stabilan 20 körül van a csoportok létszáma, jelentős munkatapasztalatuk van a hallgatóknak, és komolyan érdekli őket a tanulás. Sok időt szánunk az általuk tartott rövid előadásokra, amiket megbeszélünk, és sokat tanulunk egymás tapasztalataiból. Én is… (A hallgatók értékelése a tavaszi és az őszi félév után.)
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódott a gazdaságinformatikusoknak szóló képzés, szintén alaposan átdolgozott tananyaggal. Itt jelentősen csökkent a hallgatók száma, a tavaszi félévben 20 körül volt a nappalin és a levelezőn is. Nekik is tetszett a gyakorlatra fókuszált tananyag és oktatás. (A levelező hallgatók értékelő lapjainak eredménye.) Az őszi félévben már 10 alá esett a hallgatók száma. Remélem, idén tavasszal többen lesznek! A mobil biztonság tantárgy ismét indult a tavaszi félévben 20 körüli hallgatóval. Ez a tárgy az egyik kedvencem, mert állandóan új fejlemények történnek a világban, minden évben új dolgokat is lehet tanítani. A hallgatóknak is tetszett, bár csak kevesen töltötték a ki a félév végén az értékelő lapot.
  • A CEU Business School 2015-ben is három alkalmat jelentett. Két alkalommal arról tartottam előadást, hogy mi az informatikai vezető (CIO) feladata, és az hogyan változik mostanában (némi jóslással a jövőre vonatkozóan). Mindkét alkalommal nagyon érdeklődő, sokat kérdező és időnként vitatkozó társasággal találkoztam. Jó volt! A harmadik alkalommal egy elképzelt cég igazgatósági tagja voltam harmadmagammal, és a hallgatók alkották az informatikai csapatot. Az volt a feladatuk, hogy „eladják” nekünk a fontos projekteket. Nagyon érdekes és tanulságos egy-egy ilyen beszélgetés!

Mi nem úgy alakult, ahogy terveztem? Voltak terveim a céges oktatások területén:

  • Az informatikai vezetőkkel kapcsolatba kerülő embereknek (főleg kereskedőknek) akartam a tapasztalatommal, „bennfentes” ismereteimmel segíteni. Ebből eddig nem lett semmi, bár érdeklődésben nem volt (és nincs most se) hiány. Még nem adtam fel, sőt adódott komoly segítség az ügyben J
  • A belső együttműködés, a közösségi technikák cégen belüli alkalmazása a kedvencem, és indult is valami ezen a területen az év elején, majd az év közepén is, de egyik se hozott (eddig) eredményt. Folytatom…

Összességében: magvalósult az a tervem, hogy 2015-ben sem akartam unatkozni. Tavasszal még jóval több is volt a munka, mint a jóleső. Jó tanulság volt, hogy mennyit bírok, hol kell abbahagyni a feladatok elvállalását… 🙂

Majd kiderül, hogy a 2016-os tavasz mit hoz. Mire számítok?

A tavaszi félévre a főiskolák tervei már kialakultak:

  • A Metropolitan Egyetemen (korábban BKF) folytatódik az „Executive MBA for IT” képzés. Ott idén is jó színvonalú, érdeklődő csapatra számítok.
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódik mindkét tantárgy (informatikai üzemeltetés és mobil biztonság), és várakozásom szerint az eddigiekhez hasonlóan mennek majd.
  • A Wekerlén a tavaszi félévre megvan a három tárgy. Mindhárom érdekes, és mindháromban módom van az IT mellett a marketinggel is foglalkozni egy kicsit.

Várható, hogy a CEU-n is az eddigiekhez hasonlóan számítanak majd rám. Az őszi félév még a jövő titka, annyira nem kell előre szaladni.

Írtam, hogy a közösségi együttműködés témájában nem jöttek össze a remélt vállalati oktatások és hasonló munkák. Ennek ellenére ezzel a területtel sem vagyok elégedetlen, voltak kedvező fejlemények, nevezetesen felkérések cikkírásra és konferenciákon való előadásra:

Örülök, hogy lehetőségeket kapok a téma bemutatására, mert ez nagyon fontos, mind a cégeknek, mind a dolgozóknak.

Mi jön még 2016-ban? Nem tudom, de biztos, hogy érdekes és jó dolgok lesznek közöttük!

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak is 2016-ra. Nézzenek pozitív várakozással előre – és váljon is valóra! 🙂 

Kiváló tanárok, kiváló eredmények

MVISZ-logoTegnap délután adtuk át a BME-n az Év Informatikai Oktatója Díjat.  Szépen megtelt a terem, a VISZ tagjain kívül jelen voltak egyetemi és főiskolai oktatók és vezetők is.

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége 2002 óta minden évben pályázatot ír ki a magyar felsőoktatási intézményeknek az Év Informatikai Oktatója Díjra. Minden olyan felsőoktatási intézménytől várjuk a pályázatokat, ahol főállású oktatókkal folyik informatikai képzés. Idén 19 főiskolát és egyetemet hívtunk meg, de mások számára is nyitott volt a jelentkezés lehetősége.

Ez volt a a 14. alkalom, hogy átadtuk ezt az elismerést, és minden évben nagyszerű oktatókat tudtunk díjazni. Idén sincs ez másképp; nagyon jó pályázatokat kapott a szakmai zsűri, amelynek tagjai:

  • Braun Péter, a VISZ elnöke,
  • Dömölki Bálint matematikus,
  • Havass Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja,
  • Kerékfy Pál, főiskolai oktató, a VISZ tiszteletbeli tagja,
  • Mester Sándor, B2B üzletágvezető, a Computerworld lapigazgatója,
  • Sziebig Andrea, az IT Business főszerkesztője,
  • Turmezey László, a CEU oktatója és
  • Dervenkár István a Bitport főszerkesztője.

Szokás mondani, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt – de ezt most inkább nem mondanám. A zsűri valójában kellemes helyzetben volt, mert nagyon jó pályázatokat kaptunk. Mindegyik pályázatot tudtuk szeretni valamiért, mindegyik oktató valamiben kiemelkedőt alkotott. Örömmel tapasztaltuk, hogy milyen értékes munkát végeznek, és nem csak a konkrét informatikai ismeretek átadása területén.

Miket találtunk kiemelkedőnek és fontosnak a pályázók oktatói munkájában?

  • Nagyon fontos a kapcsolat a gyakorlattal. Az informatika komoly elméleti alapokkal rendelkező tudomány, aminek eredményét a gyakorlatban is megvalósított rendszerekben és szolgáltatásokban látjuk. Ha a hallgatók lehetőséget kapnak valódi gyakorlati feladatokban való részvételre, akkor az elméleti tudásukat már a tanulmányaik során ki tudják tenni a valóság próbájának. Mennyire más az, ha nem csak elvileg jó egy szoftver (ami – egyébként – nagyon fontos, és sajnos nem mindig teljesül), hanem egyben a várt eredményt is nyújtja – beleértve ebbe az üzleti eredményt is. Miközben ezeken a feladatokon dolgoznak a hallgatók, a szakma mellett a csapatban végzett munkát és a projekt munkát is gyakorolják. Ezek nagyon fontosak, akár nagyvállalat, akár saját vállalkozás a hallgató által megcélzott terület a diploma megszerzése után.
  • Amikor informatikát tanítunk, használjuk is azt. Ha új ötleteket, megoldásokat mutatunk a hallgatóknak az oktatás folyamatában is, akkor inspiráljuk őket. Megismerik a modern eszközök gyakorlati használatát, és arra látnak példát, hogy akár egyetlen ember (a tanáruk) is létrehozhat valami újat és hasznosat, ami megváltoztatja a munkát és a tanulást.
  • Nem csak az informatika oktatásában van kulcsszerepe az informatikának! Minden tanárnak jó barátságban kell lennie az informatikával – ennek hiányában nem fogja kreatívan és a tanulók örömére használni a modern eszközöket. Ezért fontos az, hogy tanulástechnológiát és interaktív médiát, sőt: szoftvertechnológiát is tanuljanak a jövő tanárai, beleértve a humán tudományokat és a művészeteket tanítókat is. Ez nem ábránd, hanem igenis valóság! Akár a diploma megszerzése előtt, akár azt követően barátkozik össze az informatikával szakmaként nem foglalkozó pedagógus a modern technikával, nagyon fontos ismeretekre és készségekre tesz szert!
  • Minden tantárgyban fontos a tematika és a módszerek folyamatos megújítása, de abban biztos mind egyetértünk, hogy az informatika oktatásában ez elkerülhetetlen, ha jó informatikusokat és jó tanárokat akar kibocsátani az iskola. A helyzet kulcsa a területet vezető tanárok kezében van, az ő példamutatásuk és irányításuk nélkül ez nagyon nehezen menne. Ezen a területen is fontos az egyéni kezdeményezés, nem kell a központi utasításokra várni! Az egyik díjazottunk éppen az iskolateremtő munkája miatt vehette át a díjat.
  • A VISZ nagyon fontosnak tartja az informatika oktatását minden szinten, nem csak a felsőoktatásban. Ezért örültünk annak, hogy a saját intézményükön kívül, középiskolások között is terjesztik a főiskolai oktatók az informatikai tudást. Ezt különböző programozási és robotikai táborokban teszik.

Ebben az évben a VISZ is bekapcsolódott a középiskolásoknak szóló oktatásba, az iskolai szünetekben táborokat szervezünk, ahol a gyerekek egyszerre tanulnak és játszanak. Megismerkednek a legújabb programozási nyelvekkel és robotokat is programoznak. Nagyon sikeresek ezek a táborok, lelkesek a gyerekek. A következő ilyen tábor most lesz a téli szünetben.

Az egyetemi oktatásban már hosszú ideje részt vesznek tagjaink. Mivel járulunk hozzá az oktatáshoz? Bevisszük a vállalati tapasztalatot, megmutatjuk, hogy az elmélet hogyan működik a gyakorlatban, hogyan teremt értéket az informatika, és milyen problémákkal találkozunk a mindennapi munkánkban. Ezeket a tapasztalatokat a felsőoktatás minden szintjén, az alapképzésben, a mesterképzésben és a posztgraduális MBA kurzusokon is értékelik, hasznosnak tartják a hallgatók. A saját tapasztalataimról az elmúlt években írtam már, itt van néhány:

Visszatérve az idei pályázatra…

A zsűri nem csak papírokból dolgozott, hanem meg is hallgatta a jelölteket, akik jól éltek a lehetőséggel, bemutatták oktatói filozófiájukat, céljaikat és eredményeiket. A díjazottak tegnap is tartottak nekünk egy-egy rövid bemutatkozó előadást. Ebből a hallgatóság számára is kiderült, hogy melyik pályázatban mit találtunk nagyon lényegesnek az előbb felsorolt szempontok közül.

A díjazottak listáját elárulom mindjárt, de előtte még egy kis kitérő. Mindegyik díjazott munkájában tetszett az is, hogy a tanítás során nem csak a konkrét tantárgyi ismeretekre tanítják meg a hallgatóikat, hanem valami többet is adnak nekik: módszertant, gyakorlati tapasztalatot, inspirációt, … Ennek kapcsán eszembe jutott az egyetemi orosztanárnőm. Matematikus hallgatókként nem csak az orosz nyelvre akart minket megtanítani, hanem a fordítás technológiájára is. Ennek az óta is nagy hasznát veszem, miközben az eredeti tárgyát sok-sok éve nem hasznosítom.

Megint vissza a pályázatokra: A zsűri javaslata alapján a VISZ elnöksége döntött a díjazottakról. 2015-ben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének informatikai oktatói díját négyen, megosztva kapták meg:

  • Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar egyetemi docense,
  • Czirkos Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi adjunktusa,
  • Kis-Tóth Lajos főiskolai tanár, az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézetének igazgatója,
  • Turcsányi-Szabó Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar csoportvezető egyetemi docense.

Kedves Olvasó! Ha nem volt alkalmad személyesen meghallgatni, megnézni a díjazottak bemutatkozását, keresd meg őket az elektronikus nagyvilágban, érdemes! Mindegyikük tud mutatni valami érdemlegeset.

 

Merre tovább, digitális vezetők?

Merre tovább? A felső vezetők tanulják meg a digitális világot, vagy a már azzal megfertőzött emberekből lesznek az új felső vezetők?

Meglepő választ adok: mindkét irány működik. Van itt egy új kifejezés: “e-leadership”.

Follow the LeaderMi az az “e-leadership“? A “leader” még csak meglenne, “vezető” a szó jelentése, de azért ebbe is mélyedjünk bele egy kicsit… Mit is jelent? Olyan embert, aki vezet (nem járművet, hanem embereket). Mit nem jelent? Nem jelenti a főnököt, a menedzsert. Bizonyos tevékenységek közösek, de vezetőnek lenni egy kicsit más, mint főnöknek lenni. Mi a különbség?

A “vezetés” mint tudomány először W.C.H. Prentice: “Understanding Leadership” című írásában jelent meg (Harvard Business Review, 1961). Úgy definiálta, mint egy cél elérését a minket segítő emberek irányítása révén. A vezető az, aki ezeket az embereket sikeresen vezeti meghatározott célok elérésére. A nagyszerű vezető ezt napról napra, évről évre, változó körülmények között éri el.

Ugye jó lenne megtalálni, hogy mik is a különbségek a vezető és a főnök között? Nos, nem múlt el eseménytelenül öt évtized, született pár megkülönböztető definíció. Itt látható néhány kulcsszó a vezetőről és a menedzserről.

leader-vs-manager

Ez nem jelent antagonisztikus ellentétet, hiába látszik azt sugallni a táblázat. Valójában nem sokat ér az innovatív gondolkodás, a bátorság és a vízió a jó végrehajtás nélkül. A valóságban a vezetők többnyire menedzserek is, és a menedzserek is rendelkeznek vezetői képességekkel – anélkül nem nagyon megy… A különbség lényege az, hogy a vezető új irányokat tűz ki, és eléri, hogy az emberek kövessék, mert bíznak benne.

Kedves Olvasó! Találkoztál esetleg a szélsőértékekkel? Vezetővel menedzseri képességek hiányában, vagy menedzserrel, aki tényleg csak a végrehajtást irányította, de a táblázat balfelén felsoroltak nem jellemezték?

Na, ez meglenne… Mi az “e-leadership” ezek után? A konferencián hallott egyik definíció (Werner B. Korte, empirica GmbH) szerint az e-leader háromlábú lény: az egyik lába a szakmai, üzleti tudás, a másik az IT ismerete, és  a harmadik pedig az, hogy eredményesen kommunikál olyanokkal, akik csak egyetlen nyelvet beszélnek (az IT vagy a saját üzleti területük nyelvét). Ez igencsak emlékeztet az “MBA for IT” kurzusra a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ahol a hallgatóim egy része nem informatikus, hanem kereskedelem, marketing, oktatás, szolgáltatások, HR, pénzügy vagy kontrolling háttérrel érkezett, és éppen az volt a célja, hogy a különböző szakterületek között tudjon közvetíteni. Kicsit hasonló a helyzet a CEU Business School kurzusán is, ahol az egyik tantárgy az IT vezetés és menedzsment, és még helyzetgyakorlattal (az IT csapat és az igazgatóság tárgyalása) is kiegészül a tananyag.

Az vezető, a menedzser, a vállalkozó, és ezek “e-” verzióinak kapcsolatát ez az ábra szemlélteti:

forrás: "E-Leadership: Skills for Competitiveness and Innovation" - European Commission

forrás: “E-Leadership: Skills for Competitiveness and Innovation” – European Commission

Vissza a konferenciára! Az e-leadership fejlesztése, az oktatás, a vezetők kinevelése volt a téma. Ez egy EU célkitűzés, amin minden tagország közösen dolgozik, és a tíz regionális konferencia egyikét Budapesten tartották (a CEU szerepének elismeréseként). Engem azért delegált a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ), mert sok éven át nagyvállalati informatikai vezető (CIO) voltam.

Az előadók nagyobb részt az oktatás területéről jöttek, de az elemző és a gyakorló CEO és CIO sem hiányozhatott. Íme a lista: CEU Business School, EuroCIO, ASIIN, Henley Business School, EIT ICT Labs, IDC Europe, European Commission, Takarékbank, GROW. A konferenciát záró moderált beszélgetésben részt vett az IBM, az IVSZ és a VISZ is.

Mi az új ebben az “e-” dologban? Vezetni eddig is kellett, különböző emberekkel és különböző szakterületekkel eddig is kellett kommunikálni…

Az egy fontos változás, hogy az új technológiák vadonatúj lehetőségeket teremtenek, és közben megölnek meglévő üzleteket. Ilyen régebben is volt, de most nagyon gyorsan történik, és az új kicsik félelmetes sebességgel nőnek (nagyrészt azért, mert az egész világot tudják pillanatok alatt elérni, megszólítani). Ráadásul: az IT-hoz mindenki ért, és mindenkinek vannak nagyszerű ötletei. Ezek egy része tényleg nagyszerű, van közöttük megvalósítható is, de rengeteg haszontalan (Martin Canning, IDC). A vezető hatalmas feladata a hasznosítható és a hulladék szétválasztása. Nem hiszem, hogy ezt lehet tökéletesen csinálni, de igyekezni kell… Ehhez otthonosan kell mozogni az új, informatikai alapú világban, nem lehet külső szemlélőként nézelődni. Be lehet vonni sok embert, külső embereket, vevőket is a termékek megtervezésébe. A közösségi együttműködés sok területen hoz ötleteket, amiket a gyártók hasznosítani tudnak (Lego, pólók, stb.) és közben erősítik a vevők kötődését. A méretek csökkenése és a teljesítmények növekedése nem csak mennyiségi változást hoz, hanem valóban új dolgokra teremt lehetőséget. Ilyenek, például, a gombostűfej méretű érzékelők és adatgyűjtők, amikkel korábban elképzelhetetlen dolgokat lehet megvalósítani. Jönnek majd a darázs méretű repülő robotok is, pici kamerával felszerelve. Nem ennyire átütő, de hasonló a Tile is, amiről tavaly írtam. A kitalálói időben felismerték az új Bluetooth Low Energy technológiában rejlő lehetőséget, és létrehoztak egy új megoldást egy régi problémára.

Az már közhely, hogy a felhő és a mobil alkalmazások felforgatják a piacot, új üzletet teremtenek és régieket szüntetnek meg. Az hogy ki nyer és ki veszít ezzel, sokszor éppen a vezetőn, a vezető “e-” képességein múlik! Canning egyik példája az a kábeleket gyártó cég volt, amelyik kihasználva a felhő adta lehetőségeket új üzletet épített (az érzékelők által mért hőmérsékleti és egyéb adatokat szolgáltatásként is elérhetővé tette – szinte beruházás nélkül!).

A közösségi együttműködés és általában ilyen az alapokra helyezett működés még nem igazán jelent meg a nagy cégek életében – ott inkább a kisebb és fiatal cégek aratják le a hasznot. Ez is jön, és erre is igaz a mondás: aki kimarad, az lemarad!

Óvatos becslések szerint az EU-ban 680 ezer e-leader szükséges. Az alábbi táblázatból látszik, hogy nem dobálóztak nagy számokkal a becslés összeállítói.

forrás: "E-Leadership: Skills for Competitiveness and Innovation" - European Commission

forrás: “E-Leadership: Skills for Competitiveness and Innovation” – European Commission

Honnan lesznek ezek a vezetők? Természetesen tanulás és oktatás révén.

Kit és mire lehet oktatni? Hogyan? Érdemes?

Itt folytatom legközelebb

Mit játsszunk? Legyen döntésesdi!

Munka nemzetközi cégben. Tanulás nemzetközi egyetemen. Mit kezdünk egy más országból, más kultúrából jövő emberrel? Megértjük egymást? Mit jelent az, ha elkésik a megbeszélésről? Mit, miért és hogyan ért félre? Mit jelent, ha igent vagy nemet mond? CEU Boardplay.

CEU Business School logo

Üzleti vezetők és informatikusok megbeszélései nemzetközi cégben, másképpen: egyetemi gyakorlat. A Közép-Európai Egyetem Üzleti Iskola (CEU Business School) Executive MBA kurzusán a félévet lezáró tárgyalási gyakorlaton vettek részt a hallgatók júliusban.

A harminc hallgatót csapatokba osztották, ők voltak az informatikusok, és így tárgyaltak az igazgatóság tagjaival egy-egy meghatározott nagy projektről. Az igazgatósági tagok szerepét külső meghívottak játszották. Én is közöttük voltam, kétszer voltam CEO (első számú vezető) és egyszer CFO (pénzügyi vezető). Az igazgatóság három tagú csapatában volt még COO (a cég és a szolgáltatások működéséért felelős vezető) is. Mi hárman (ki-ki a szerepének megfelelő szempontok hangsúlyozásával) tárgyaltunk az ötfős informatikus csapatokkal.

A hallgatók voltak az IT-sok: CIO (informatikai vezető), projektvezető, üzemeltetési-, minőségbiztosítási-, fejlesztési- és support vezető. Az volt a feladatuk, hogy az igazgatóságnak “eladják” azt a megoldást, amit a legjobbnak tartottak mind a cég üzleti igényei, mind a megvalósíthatóság és az üzemeltethetőség szempontjából. Természetesen, az asztal mindkét oldalán, minden résztvevőnek a legjobb megoldás megtalálása volt a célja, de – a kiosztott szerepünk és a saját személyiségünk és tapasztalataink alapján – más és más módon képviseltük ezt a közös célt.

Nekünk, a bank igazgatóságának, három megbeszélésünk volt (három különböző IT osztállyal), és ezeken egy-egy nagyon fontos kezdeményezést tárgyaltunk meg. A három téma különböző jellegű volt:

  1. külső követelmény (hatósági szabályozás) által megkövetelt változás a bank tranzakció-kezelésében;
  2. belső üzleti igény, üzleti innováció, aminek megvalósítása előnyt jelent a konkurenciával szemben;
  3. üzemeltetési jellegű változtatás, ami az IT és az üzleti területek közötti jobb kapcsolatot, egymás jobb megértését eredményezi.

A feladatok összeállítója igyekezett a valóságot modellezni a feladatok leírásánál. Ennek az is része volt, hogy a Board és az IT osztály nem pontosan ugyanazokkal az információkkal rendelkezett, és kissé eltérő célok voltak számukra megfogalmazva. Például, a vezetőség elemezte a külső szállító és a kiszervezés lehetőségét is. Ami ezen a területen nem vág egybe a tapasztalataimmal: az igazgatóság mindhárom esetben arra számított, hogy a külső szállító igénybevétele nem csak újabb kockázatokat hozna be, de jelentősen, 25-50%-kal meg is hosszabbítaná a projektet. Nem tudom, hogy ez mennyire tipikus – én inkább olyan várakozásokat hallottam eddig, hogy a külső szállító csodákra képes, és kevesebb erőforrással és olcsóbban tudja elvégezni a munkát (azt nem szokták figyelembe venni, hogy mekkora mértékű belső erőforrás kell, és mennyi időbe kerül, amíg a külsők beletanulnak a cégbe). Abban is reális volt a Board elvárása mindhárom projekt esetében, hogy 3 éves megtérülésre számítottak.

Az igazgatóságban tapasztalt, informatikai vezetői előélettel rendelkező kollégákkal ültem együtt, ezért jól ismertük a CIO és a csapata helyzetét. Jól el tudtuk játszani a CEO, CFO és COO szerepeket is, hiszen sokat dolgoztunk együtt ilyen vezetőkkel, és elég jól megtanultuk a “működésüket”. A kiosztott szerepünknek megfelelő szempontokat helyeztük előtérbe, de természetesen az eddigi tapasztalatunkat is hoztuk magunkkal, ezért, pl., két CEO nem egyformán látta a dolgokat.

A projektek megvalósítására több lehetőség is kínálkozott. Meglévő szoftverek továbbfejlesztése vagy teljesen új rendszer beszerzése és bevezetése között lehetett választani, és voltak kisebb-nagyobb egyéb eltérések is. Az üzleti célok megvalósulása és a pénzügyi részletek mellett figyelembe kellett vennünk, többek között,

  • a rendelkezésre álló tudást és szakértelmet,
  • a projektek esetleges elhúzódásását és a menet közbeni változások hatásait,
  • a meglévő rendszerek módosításának vagy új verzióra való frissítésének mellékhatásait,
  • új rendszer bevezetése esetében a párhuzamos futás időtartamát és költségét,
  • meg kell-e tartani a régi rendszert az információ elérése érdekében, és hány évig,
  • a tesztelést, különösen abban az esetben, amikor nem csak a bank saját rendszereit kell tesztelni, hanem az egyidejűleg megváltozó külső rendszerekkel való kapcsolatait is,
  • a visszaállási lehetőségeket súlyos problémák esetén.

Mindegyik IT-s csapat jól végezte a munkáját, be tudta mutatni az igazgatóságnak, hogy melyik a jó megoldás és miért. Érdekes volt megfigyelni, hogy a CIO és a csapatának tagjai hogyan osztották fel egymás között a szerepeket és hogyan koreografálták a megbeszélést. Természetesen, mindig a CIO volt a tárgyaló csapat vezetője, de nem mindegyik csapat esetében tartotta szorosan kézben a beszélgetés menetét. A projektvezető vagy a rendszerek tervezéséért felelős vezető is vihette a prímet. Ilyenkor a CIO inkább csak akkor vette át a szót, amikor szükségesnek érezte. A csapatok dinamikája is különböző volt, és függött attól is, hogy a tagok melyik országokból voltak. Jól meg lehetett figyelni, például, a déliek és az északiak közötti különbséget (bármennyire is sztereotípia ez). A CEU hallgatói Magyarország mellett sok közeli országból kerülnek ki, nekünk Lengyelországtól Görögországig voltak hallgatóink, és tényleg különbözően tárgyaltak és érveltek.

Úgy gondolom, hogy az ilyen nemzetközi csapatokban folyó tanulás és gyakorlás nagyon hasznos mindenkinek, jól segít mindenkit a későbbi munkájában ez a tapasztalat. Visszagondolva közép-európai CIO munkámra: bizony sok idő kellett a különböző kultúrák összecsiszolódására, annak megértésére, hogy nem rossz szándék vagy inkompetencia van amögött, ha valaki késik, nem pontosan végzi el a munkáját, vagy félreérti a feladatot. Emlékszem a kezdeti nehézségeinkre, amik megtanítottak bennünket a nemzetközi munkára. Ezek, kisebb mértékben, később ismét előjöttek, amikor egy új kollégának kellett egy számára “furcsa” országban dolgoznia, ahol az időpontokat és a határidőket másképp értelmezték. Miután jobban megismerte őket, nem érezte már se sértőnek, se súlyos problémának az ilyesmit. Jó, hogy ezeket a dolgokat is megtapasztalják itt a hallgatók!

Kedves Olvasó! Neked mekkora gondot jelent egy más kultúrából jövő emberrel megértetned magad? Szoktak ilyen problémáid lenni? Mindig úgy értik a szándékodat, ahogy Te gondolod?

Szóval, mint annyi más helyen, itt is arról van szó, hogy a jó együttműködés, együttes dolgozás megköveteli a többiek kultúrájának, gondolkozásmódjának, viselkedésének megértését. Legyen ez országok, kultúrák, vagy generációk közötti különbség – ugyanoda lyukadunk ki. Nyitottság és tapasztalás segíti az embereket mások megértésében. Minél nagyobb a távolság (földrajzi vagy egyéb), annál inkább szükségünk van mindkettőre.

A hallgatók visszajelzései nagyon pozitívak voltak. Keménynek és nagyon hasznosnak találták ezeket az egy-egy órás szeánszokat, és szeretnének újabbakban részt venni. Én is úgy gondolom, hogy a félév során megszerzett ismeretek ilyen játékokban való kipróbálása, hasznosítása segít azok elmélyítésében és perspektívába helyezésében.

Játszottál már ilyen játékot Kedves Olvasó?

Nekünk, akik az igazgatóság szerepét játszottuk, szintén érdekes és hasznos volt ez a júliusi hétvége. Mindegyik megbeszélés alkalmat nyújtott arra, hogy egymástól és a hallgatóktól is tanuljunk egy picit. (Lehet, hogy ez csak az én látásmódom, de én egy jó ideje mindent tanulási lehetőségnek látok… Így voltam a felkészüléssel és ezekkel a megbeszélésekkel is.)

Remélem, hogy folytatódnak ezek a szerepjátékok ilyen nemzetközi társaságban, és tovább tanulunk…

Nemzedékek – kultúrák – emberek. Munka – iskola.

Együtt a nemzedékek, együtt a kultúrák, együtt az emberek.

Tanulás, munka, együttműködés – itt is ott is azt csináljuk, hogy a különbségek ellenére (vagy éppen azok miatt?) együttes erővel érünk el valamit, és közben jobban megismerjük egymást. Erről írok már egy ideje, közben több területről kerülnek elő példák. Előbb csak a munka világából, mostanában az oktatás és a nevelés területéről is.

Az elmúlt hetekben a nevelés és „a net” volt a témám, sőt erről elmélkedtem Balatonakarattya ünnepén is egy kis élő közönségnek a sok itteni „virtuális” megszólalás mellett.

Ezen a héten is oktatás jön: alkalmam volt a Közép-Európai Egyetem (CEU Business School) sok országból jött hallgatóival egy kis szerepjátékra júliusban – ennek ürügyén elmélkedem holnapután.

Várlak, Kedves Olvasó! Ha inkább nyaralsz, akkor jó nyaralást, kellemes kikapcsolódást kívánok!

Személyes példa az internet világában: mi a szerepe?

Szörföljünk együtt! Ültessük magunk mellé, mutassuk meg neki a jó dolgokat! Üljünk mellé, vegyünk részt a böngészésében! Értsünk ahhoz, ami a gyerekeket, diákokat érdekli! Szánjuk rá az időt, legyünk türelmesek!

surfing-together-crop

Az internet, a Facebook és a többi nem ellenségünk vagy ellenfelünk, hanem a világ része, az életünk része, a fiatalok életének a része – sőt színtere. Ennek megfelelően viszonyuljunk hozzá! A múlt héten kezdtem leírni a gondolataimat, és tegnapelőtt módom volt Balatonakarattya ünnepi rendezvényén is szólni a hallgatósághoz, akik között több érintett korosztály is jelen volt, és maguk is tapasztalták a problémákat és a lehetőségeket.

Mit gondolok én erről?

A nevelésnek része kell legyen az online világban való lét megtanítása is! A cél a tanítás. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy mi a jó és mi a rossz, miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk. Ehhez példát kell tudnunk mutatni, ezen a területen is hitelesnek kell lennünk.

Hogyan tudjuk elkülöníteni a magot az ocsútól az interneten? Ez a tudás tulajdonképpen nem is olyan nagyon különbözik attól, ahogy egyébként kutatunk, vagy szakmai dolgozatot írunk. Mindig az az egyik feladat, hogy a forrásokat ellenőrizzük és értékeljük. Hogyan tesszük ezt? Az ember hajlamos elhinni azt, amit sokszor lát, hall, olvas. A régi, papír alapú világban volt ennek létjogosultsága, hiszen sokba került a hírt sokszor, sok helyen megjeleníteni, így csak kevesen engedhették meg maguknak az álhírek és hamis információk nagyüzemi terjesztését. Manapság ennek alig van költsége, és olyanok is nagyban csinálják, akiknek nem is fűződik érdekük hozzá (csak nagy forgalmat, sok like-ot szeretnének elérni).

Néhány indikátor, ami – szerintem – gyanút kell ébresszen bennünk:
  • Ugyanaz a szöveg megjelenik sok weblapon. Miért gyanús ez nekem? Kereső optimalizálásra utal, vagyis sok találatot akar elérni, azért másolja be a sokat keresett szavakat tartalmazó szöveget. Különösen gyanús, ha nem is kapcsolódik szorosan a weblap témájához a szöveg!
  • Rengeteg adat támasztja alá az igazságot, de nincs megjelölve a forrás. Felsorol több tucat összetevőt, természetes anyagot, de nem derül ki, hogy azoknak mi a hatása külön-külön és főleg így együtt. Ez mostanában nagyon gyakori, minden “természetes”, amit el akarnak adni.
  • Csodás gyógyulások, amik szóbeszéd alapján ismertek, de nincsenek tudományos vizsgálatok mögöttük. Ha van is valami, arról előbb-utóbb kiderül, hogy nem független vizsgálat, hanem anyagilag érdekeltek végezték.
  • Sok helyen jelenik meg ugyanaz az állítás, de azonos a forrásuk. Itt nehéz helyzetben vagyunk, mert tipikusan nem jelölik meg a valódi forrást, és az is jellemző, hogy eltorzítva adják vissza az információt. Nem ritka az sem, hogy tekintélyes forrásra hivatkoznak, de nem lehet lenyomozni, hogy az tényleg mondta-e azt, amit neki tulajdonítanak. (Ezt, ugye, ismerjük a tévéből is? Mennyi különböző dolgot ajánl “a legtöbb fogorvos”!)
  • …és akkor még nem is említettem az egyszerű szenzációhajhász rohanást, ami már a “komoly” újságokat is elérte. Nincs idejük a híreket ellenőrizni, mert elsőnek kell közzétenni (szenzációs címmel és első bekezdéssel, mert csak annyit olvasunk el).

A cél a tanítás. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Egyre biztosabban mozognak majd ebben a térben, egyre kevesebb segítségre lesz szükségük. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk. Az ember nem így születik. A hagyományos nevelés éppen azon alapszik, hogy a gyerek elfogadja a normáinkat, követ minket, átveszi a gondolkodásunkat. Az emberiség évezredes tudásának továbbadása csak a tekintély elfogadása révén lehetséges – nem ismételheti meg minden egyes ember az összes tudományos kísérletet, nem végezheti el az összes megfigyelést és számítást. Ez az elfogadás és bizalom sokáig megmarad, néha túlságosan sokáig marad kritikátlan, különösen „a neten” megjelenő, és a barátok által lájkolt vagy megosztott dolgokkal kapcsolatban. Nevelőként az lehet a célunk, hogy mi is benne legyünk a tekintéllyel rendelkező, elfogadott körben.

Ehhez szükség van nyílt gondolkodásmódra és el kell viselni az ostobaság megnyilvánulásait – közöttük a tudatlanok támadásait is. Azok okos kezelésével lehet a tekintélyünket megalapozni  🙂

Azt gondolom, hogy van még egy nehéz feladatunk: el kell olvasni olyan szövegeket is, amikről tapasztalatból, ösztönösen tudjuk, hogy nem érdemes. Miért vesztegessük ilyesmire az időnket? Hiszen, tudjuk, hogy ostobaság.  Meg is mondhatjuk rögtön, és annyi! Ha azt várjuk az emberektől, hogy maguk tudjanak okos döntéseket hozni, akkor nem a végeredményt, hanem az oda vezető utat kell megmutatnunk. Erről szól a tanítás és a nevelés. Néha strapás és bosszantó a butaságokkal foglalkozni, és nem is mindig sikerül ezt abszolút türelmesen tenni, de próbálkozni érdemes.

Hol a határ? Meddig megyek el abban, hogy elolvassak dolgokat csak azért, hogy alaposan megindokolt véleményem legyen róluk? Nem tudom, nincs biztos határvonalam. Az élet rövid, mindent nem olvashatok el. Változik ez a határ, függ sok mindentől (elfoglaltság, munka, hangulat), és a reakcióm sem mindig ugyanaz: néha csak legyintek egyet, máskor elmondom, leírom a véleményemet (finomabban vagy karcosabban). Ha segíteni akarok másoknak a tájékozódásban, olyan dolgoknak is utánajárok, amiket egyébként hagynék a csudába.

Neked hol a határ, Kedves Olvasó? Utánajársz annak, hogy honnan tanul a gyereked, tanítványod az interneten? Tudsz erről beszélgetni vele?

Nem is olyan egyszerű ez! Meg kell találnunk az egyensúlyt, vigyáznunk kell, mert a kellőképpen alá nem támasztott kijelentések visszaütnek! Ismerjük a csakazértis jelenséget? Mindannyiunkban jelen van, de a fiatalokban erősebben. Hitelesen és számukra is elfogadhatóan kell megmutatnunk, hogy mi a hiba vagy tévedés egy-egy okosságban, amit olvastak. Ex cathedra kijelentések helyett rá kell szánnunk az időt és energiát, elemeznünk kell az állításokat, utána kell néznünk a hivatkozásoknak, a forrásoknak. Kinek van erre ideje??? Akárhogy is, ha nevelni, oktatni akarunk, meg kell találnunk a módját!

A tagadás nem annyira eredményes, mint az igenlés. A rosszal és a veszélyessel a jót és a hasznosat kell szembeállítanunk. Aktívan vezessük el azokra a helyekre, ahol hasznos és értékes tartalmat talál. A bulvár és a szemét ebben az esetben is el fogja érni, de tud majd különbséget tenni.

Persze, nem csak az internet nyújt érdekes és vonzó lehetőségeket. Egy olvasóm a hagyományos időtöltésekre hívta fel a figyelmet hozzászólásában (diafilm, diótörés, főzés, beszélgetés, kirándulás, és sok más): https://www.linkedin.com/nhome/updates?activity=5900524928561618944

Nagyon igaz!

Jut erre időnk? Honnan lesz rá időnk és energiánk?

 

Balatonakarattya – fiatalság…

Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy Balatonakarattya ünnepén a közéleti sátorEljenAkarattya-1ban én lehettem az egyik megszólaltatott. Szellő István felvezetése után és kérdéseire válaszolva beszéltem egyik kedvenc témámról, a fiatal generációkhoz való viszonyunkról, a nevelés és az online élet kapcsolatáról. A hallgatóság reakciói, visszajelzései is megerősítettek abban, hogy érdemes ezzel a témával tovább foglalkoznom, és többeknél nem zárt ajtókat döngetek…

Két út vezetett el engem ehhez a témakörhöz:

Holnap találkozunk!

Tudósítás az ünnepről (videó)

Internet vs. nevelés. Vak vezet világtalant?

 

surfing-together

Lehet egyáltalán nevelni az internet világában? Hallgatnak ránk az ifjak? Figyelnek ránk egyáltalán ebben a hangzavarban? Ömlik rájuk az információ és a sok szemét. Belefulladnak! Vagy nem is?

Mennyire megbízható az, amit „a neten” találunk? Mi minden jelenik ott meg? Nézzük meg a tudás és az információ szempontjából:

  • Sok ember osztja meg komoly tudását, amit sok tanulással, kutatással és munkával szerzett. Legyünk ezért hálásak nekik, és becsüljük meg őket!
  • Találkozunk rengeteg jó szándékú emberrel, akik lelkesen megosztják, amit valahol találtak. Ők sokat segítenek abban, hogy eljussanak hozzánk az érdekes és fontos dolgok.
  • Jó lehetőséget ad az internet népszerűsége azoknak is, akik szándékosan elferdített vagy hamis információt és híreket, óriási szenzációkat tesznek közzé. Sokszor vírusként terjednek az ilyenek, és nem nagyon tudjuk megkülönböztetni őket a valódi, értékes információtól.
  • Sokszor látjuk azt is, hogy a látogatottság, a forgalom növelése érdekében másolnak érdeklődésre számot tartó szövegeket a saját lapjukra emberek és szervezetek. Ezzel jó sok keresési találatot érnek el, és a náluk hirdetőktől több bevételre tesznek szert. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy érték vagy szemét, amit megtalálunk – a lényeg a keresési találatok száma.

Hogy igazodunk el ebben a dzsungelban? Hogy választjuk szét a magot az ocsútól? Felmérések szerint nagyrészt a rokonaink és ismerőseink véleményére támaszkodunk – és ezzel sok esetben „vak vezet világtalant”. Hányszor bosszankodik egy szakember, tudós kutató, amikor az ő tudáson alapuló véleményét felülírja „a net” szava… Ismerjük ezt az érzést? Hasonlít a kereskedő érzésére, aki alaposan bemutatja az áruját, megválaszol minden kérdést, de a vevőjelölt még egy kicsit gondolkozni akar. Közben megbeszéli a sógorával vagy a lányával, aki ugyan nem ért a dologhoz, de határozott véleménye van, és le is beszéli a vásárlásról.

Hogy jön ez ide, és főleg miért írom ezeket, amikor eddig a közösségi együttműködés mellett tettem le a garast? Továbbra is azt gondolom, hogy kell és hasznos a közösségi együttműködés! Azonban: meg kell tanulnunk értelmezni és értékelni azt, amit ott olvasunk.

Mit jelent mindez a tanárnak, az oktatónak? A diákok hatalmas mennyiségű információhoz tudnak pillanatok alatt hozzájutni – akár az óra közben is, amikor a tanár éppen magyaráz. Ez az információ ellentétes is lehet azzal, amit a tanár éppen mond – és akár igaz is lehet. Hogy van ez? Butaságot mond a tanár? Nem feltétlenül – csak éppen nem ismeri a legújabb kutatási eredményeket. Akármennyire is igyekszik követni a saját tantárgyában minden újdonságot, a helyzete „reménytelen”. Sose lehet minden friss felfedezésnek a birtokában. Ez régen is probléma volt, sose lehetett a tanár minden tudás birtokosa (van saját emlékem általános iskolás koromból is), és akkor is okosan kellett a tanárnak ezt a helyzetet kezelnie.

Mennyiben más ez most a „Z generáció” esetében? Most még jobban oda kell figyelnie a tanárnak a hitelessége megőrzésére.

  • Több az információ és gyorsabban jutnak hozzá a diákok.
  • Sok a félrevezető, téves vagy pontatlan információ.
  • Gyorsan terjednek az új felfedezések, kutatási eredmények (sokszor még a tudományos igazolás előtt tényként, szenzációként jelennek meg).
  • Igényesebbek a diákok a tanárral szemben, és kevésbé tisztelik a hivatalos tekintélyt.

Mit tehetünk? A cenzúra nem működik, nem lehet elzárni őket az internettől. Nem tudnak nélküle tanulni, kapcsolatot tartani a barátaikkal. Ez az életterük. Fordítsuk ezt hasznunkra, a nevelés, oktatás hasznára (pedagógusként és szülőként is)!

Régen tudtuk befolyásolni, hogy milyen könyveket és újságokat olvas a gyerekünk – egy darabig működött a tiltás, a negatív befolyásolás is. Ma jobbára csak a pozitív befolyásolás működik. Ha hitelesek vagyunk, akkor – valamennyire – követnek minket.

Hogy segíthetünk?

  • Keressük meg azokat a helyeket, ahol hasznos és értelmes, az értékítéletünk szerint jó dolgok vannak, és ezeket mutassuk meg nekik.
  • Ismerjük meg azokat a helyeket, ahol ők és az ismerőseik, kortársaik a buta és káros tartalmat találják.
  • Ha butaságokat osztanak meg vagy olyasmit mondanak, ami ellentétes az értékrendünkkel, magyarázzuk el, hogy miért nem igaz, miért rossz az.

Kedves Olvasó! Mennyire tudsz türelmes lenni, amikor a gyereked vagy a tanítványod olyan oldalakat olvas, amikről tudod, hogy nem kellene?

A cél a tanítás. Ehhez benne kell lennünk a számukra elfogadott, tekintéllyel rendelkező emberek körében. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Egyre biztosabban mozognak majd ebben a térben, egyre kevesebb segítségre lesz szükségük. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk.

Hogy fogja kezelni az ifjú ember a konfliktusokat? Kinek hisz? Hogy különbözteti meg az igazat a hamistól? Sok esetben magunk sem tudjuk ezt biztosan, de mi tudunk támaszkodni az élettapasztalatunkra. Azt, természetesen, nem tudjuk tölcséren át a fejébe tölteni, de megoszthatjuk vele. Hoppá, itt a “megosztás” szó! Igen, valóban, akár az online közösségi tereket is használhatjuk! Szerintem a szülő és a tanár is részt vehet az ifjakkal együtt az ottani életben. Sőt, igyekezzen is részt venni benne! Sok pedagógus meg is teszi. Megtanulta az ottani élet szabályait, és okosan tudja orientálni a diákjait.

Kedves Olvasó! Mennyire vagy benne a tanítványaid és a gyerekeid „online” terében? Hogy érzed, tudod befolyásolni az ottani életét? Mennyire sikeres a nevelésnek ez a része? Elkülöníthető ez a rész?

Folytatás itt…

 

Létezik egyáltalán az Y és a Z generáció?

dupla-cica-Web

Már a létezés kérdése is felmerült a beszélgetések (viták) során, amiket az oktatásról szóló írásaim indítottak el.

Az is felmerült, hogy egyáltalán újak-e a problémák.

Hogy sikerült ezt elérnem?

Írtam két szubjektív beszámolót az Információs Társadalom Parlamentje második napjáról:

Ezek előtt pedig a saját főiskolai oktatási tapasztalataimat és terveimet írtam le:

Továbbra is keresem a kérdéseket és a válaszokat ebben a témában. Szeretnék hasznosabb oktatójuk lenni a 22-23 éves fiataloknak.

Ezen a héten is a fiatalokról írok: a cégen belüli fiatalos lendületről. Érdekel, hogy elég lendületes leszek-e…

 

Hasznos fecsegés és taníthatatlan Z generáció?

Hogyan mérjük a fecsegés anyagi hasznát? Van neki? Szerintem van, le is írtam! Múlt csütörtökön foglaltam össze röviden, és szívesen belemegyek alaposabban az érdeklődőknek.

Múlt szerdán írtam egyet soron kívül, mert már feszítettek a gondolatok az oktatás és az informatikai kapcsolatáról. Tari Annamária pszichológus és a Z generáció tanítása volt az egyik téma. Holnapután Rab Árpád szociológus és a kultúra fejlődése vagy hanyatlása jön. Csattanós választ kapunk arra is kritikára is, hogy az egyetemekről nem megfelelő tudással jönnek ki a mérnökök.

Csütörtökön találkozunk azokkal, akit érdekel…

Közoktatás és informatika, Y-Z-alfa

Június 26-án és 27-én volt az Információs Társadalom Parlamentje. Én a második napon vettem részt, amikor az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma.

Parlament

Megemlékezéssel kezdtünk. Roska Tamás akadémikus, a Bionikai Innovációs Központ kezdeményezője, az MTA SZTAKI kutatója és több egyetem professzora egy hete hunyt el, róla emlékeztünk meg egy perces néma felállással.

Szubjektív lesz az írásom, nem akarok az egész rendezvényről beszámolni, megteszik biztos sokan, például az Informatika a Társadalomért Egyesület.

Bennem a legtöbb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta.

Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Az Y generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők már a fogyasztói társadalomba születtek bele, és ambivalens a hozzá való viszonyuk. Rájuk jellemző a közösségi együttműködés felhasználása az ismeretek megszerzésében és a döntések meghozatalában. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról márciusban írtam „Találjuk meg!” címmel. A velük való munkában, együttműködésben fontos megértenünk ezt, és okosan alkalmazkodnunk. Családilag is látom ezt: Y generációsok vesznek körül, de nem egyformák, ebben a 15 éves intervallumban is látok különbségeket.

A Z generáció tagjai még fiatalabbak és sok tekintetben mások, ők digitális bennszülöttek, akik beleszülettek a digitális világba – az nem eszköz a számukra, hanem maga az élettér. Ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk, akármilyen kapcsolatban is vagyunk velük, mert különben nem érthetjük meg a viselkedésüket, a reakcióikat. (Amúgy se egyszerű…)

Nekem most ez a Z generáció az újdonság, őket próbálom tanítani a főiskolán. A múltkorjában írtam már az oktatási tapasztalataimról és hallgatói véleményekről is. Azóta leveleztem is erről a témáról egy hallgatómmal, és tőle is kaptam hasznos véleményt.

Visszatérve Tari Annamáriához: meg kell ismerünk a fiatalok gondolkodását, életmódját. Az identifikációjukban és a szocializációjukban kulcsfontosságú szerepe van ennek a közösségi térnek. Ez nagyon különbözik attól a világtól, amiben az előző generációk nőttek fel. Ha kapcsolatban akarunk lenni velük, tanuljuk meg más szemmel nézni őket! Ugye, néha nehéz türelmesen kezelni a türelmetlenségüket? Tari szerint alapvető jellemzőjük a gyorsaság és a szükségletek azonnali kielégítésének igénye. (Hadd szúrjam itt közbe, hogy nem csak a Z generáció esetében fordul ez elő – inkább csak arról van szó, hogy az ő esetükben ez jellemző.)

Hogyan tanítsuk a Z generációt? Azt magam is tapasztaltam, hogy a hagyományos 4-6 óráig tartó iskolai tanítást akkor se viselik könnyen, ha fellazítom csoportos és egyéni feladatokkal. Nem csak a gyorsaság és a türelmetlenség a jellemzőjük, de a kognitív folyamataik is mások, másképp működik náluk a tanulás, az emlékezés és a felidézés. Ezt meg kell értenünk és támaszkodhatunk is rá – mondja Tari. Nagymértékben képesek a megosztott figyelemre, több dologgal tudnak egy időben foglalkozni. Ezt használjuk ki! Különben az osztott figyelmüket valami másra fogják fordítani…

Interaktív tanítással, sok cselekvéssel és kooperálással tudjuk bevonni őket és fenntartani a figyelmüket. Én is azon töprengek, hogy tudnám a tantermi órát és a közösségi együttműködést ötvözni. Először arra gondoltam, hogy az órákon kívül, valamilyen online közösségi térben jöhetnénk össze. Ezt attól tartva vetettem el, hogy se nekem, se a hallgatóknak nem lesz idejük még többet foglalkozni a témával. Nem tudom, hogy jól tettem-e. Most az jár a fejemben, hogy az órai munkába kellene valahogy bekapcsolni az online kooperációt. Hogy kellene ezt csinálni? Nyilván ott van a lehetőség az órai feladatok online megoldására. Ennek örülne a hallgatók jó része, mert nehezükre esik kézzel írni. Nekem is jó lenne, mert részben automatizálná a kiértékelést, és a többi feladat esetében is megkönnyítené az olvasást (a kézírás olvasásával voltak gondjaim, néha tényleg találgattam). Adhatnék azonnal megoldandó kutatási, keresési feladatokat is. Vajon ez működne?

Jár erre főiskolai, egyetemi hallgató? Érdekelne a véleménye!

Tari Annamária arra is emlékeztetett minket (ha nem vettük volna még észre), hogy megváltozott a tekintélyhez és az alázathoz való viszony. A „mi időnkben” nem volt kérdéses, hogy a felnőtt a tudás letéteményese. Ma ez másképp van. Pillanatok alatt rengeteg (valódi vagy félrevezető) információt lehet begyűjteni – akár az óra közben is. Hogy tudja ezt a tanár kezelni? Mit mondok, ha rákérdez valamire a hallgató, amit most olvasott, és én nem olvastam? Nyitottnak kell lenni, benne kell lennie a tanárnak ebben a világban. Akármilyen sokat olvasok, böngészek, mindig lesz rengeteg dolog, amit nem olvastam, és nem is fér bele az életembe elolvasni. Mi lenne, ha megvitatnánk az órán az ilyen kérdéseket?

Valami átütőbbet keresek, de még nem találtam meg. Annak nem sok hasznát látnám, hogy Facebook csoportokban „beszélgessünk” az óra alatt. Ha már úgyis egy teremben vagyunk, nem kell hozzá számítógép. Az tetszene, ha magát a tanítást tudnám (esetleg opcionálisan) hálózaton keresztül csinálni. Így otthonról (vagy munka közben) is be tudnának kapcsolódni a hallgatók, nem kellene a teremben ülniük. Magukat a prezentációkat és a magam látványát el tudnám juttatni hozzájuk. Ennél szebbet és jobbat szeretnék! Azt hiszem, ahhoz sok idő és nem kevés pénz kell, hogy igazi online tananyagom legyen.

Meg fogok próbálni olyan témákat kiadni hallgatói prezentációra, amikhez online keresést, kutatást kell végezniük. Eddig is volt kötelező házi dolgozat vagy prezentáció, de a többség (minden ösztökélésem ellenére) a házi dolgozatot választotta. Azt hiszem, féltek a nyilvános szerepléstől. Talán azzal teszek nekik jó szolgálatot, ha ebbe az irányba motiválom őket.

Mit gondolsz, Kedves Olvasó?

Na, vissza a konferenciához!

Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár előadását nem fogom részletesen ismertetni, csak egy-két gondolatot emelek ki belőle. A tanterv lehetséges változtatásai között megemlítette a nyelvtudás és a digitális kompetencia fejlesztését. Meg kell találni, hogy milyen tárgyak óraszámát lehet csökkenteni, mert nagyobb óraszámot már nem lenne jó a gyerekekre terhelni. (Saját megjegyzés: pont ez az a két terület, ahol az óraszám egy részét lehetne iskolán kívül, a gyerekek online élete részeként végezni. Ez a játékosabb forma hatékonyabb lehet.) Az eredményekről és a mérésről azt mondta, hogy megvannak a jó mérési módszerek, használni kell őket. A versenyeken jók az eredményeink, az átlagos tudásszinttel van a baj, az csökkent. (A 70-es és a 80-as években még elsők voltunk, mára sokat romlott a helyzet.) Hangsúlyozta az innováció, a kreativitás és a közösségi élettér használatának fontosságát. (Ebben az utóbbi témában a kerekasztal beszélgetésben elmondta, hogy sok iskolában van a tanároknak saját online közösségük, de ezek nem kapcsolódnak össze. Szerintem a kritikus tömeg elérése nagyon fontos lenne, akárcsak az országos, sőt szélesebb tapasztalatcsere.)

A kerekasztal beszélgetésben Laufer Tamás (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) az iskolai és a felsőfokú informatikai oktatás gazdasági szerepéről beszélt. Ha az általa hangsúlyozott hiányzó tízezer informatikai szakemberünk meglenne, akkor jelentősen nagyobb lehetne a GDP (egy szakember évente kb. 15 milliót hoz). Hiányolta a szakmával való együttműködést az oktatás tartalmának megtervezésében. Az irodai programok használatát sokkal kisebb óraszámban tanítaná, helyette játékos programozás kellene a felső tagozatban. Ezt iskolán kívül, alapítványi támogatással, nyári táborban csinálják is. Nem kell feltétlenül diplomásnak lennie az informatikusnak, kellene sok OKJ-s képzés is.

Ollé Jánostól (ELTE) megtudtuk, hogy Angliában a mobilra való alkalmazásfejlesztés középiskolai követelmény. Ez nagyon meglepett! Hangsúlyozta, hogy maga az informatika használata tantárgytól független készség kell legyen.

Itt most abbahagyom ezt a témát. Legközelebb Rab Árpád szociológussal folytatom, aki nagyon érdekes előadást tartott a kultúra, az oktatás és a mai világunk minősége témájában.

Kedves Olvasó!

Mit gondolsz az informatika és az oktatás kapcsolatáról? Mennyi kell belőle az általános- és a középiskolában? Mennyit és mit kellene mindenkinek tudnia?

Hogyan csináljuk a felsőoktatásban?

Márai Sándor a XX. századról

marai_sandor

„Egy levélíró nosztalgikusan említi a XIX. századot, a békés haladás emlékeit. A század küszöbén érkeztem ide, és ha visszagondolok életem első évtizedére, amikor a XIX. század még valóság volt, csak arra emlékezem, hogy a mindennapos élet elmondhatatlanul fáradtságosabb, primitívebb, egészségtelenebb volt, mint az átkozott XX. század, amikor emberek százmillióját ölték meg háborúkban és forradalmakban, de ugyanakkor a létezés emberibb volt a tömegek számára is, mint a XIX., vagy bármely előző században. És az életkor kétszerese, mint volt 150 év előtt. … Apai nagybátyám 1849-ben meghalt »hazánk szerencsétlen viszonyai által elősegített bélgyengülésben«, ma vakbélgyulladásban csak a balek hal meg. »Jobb« volt a múlt században? Mi a jobb? Mindenestül ma sokkal gyorsabban és tovább élünk.”

Márai Sándor: Napló 1984-1990. Helikon Kiadó. p.7. (1984. január 7.)

Biztonság, mobil, főiskola

Két hete írtam az infrastruktúramenedzsment órák tapasztalatairól és a további terveimről. Ma a mobil biztonság tantárgy lesz a téma. Ebből is tanítottam nappali és levelező tagozaton is, a két csoport létszáma hasonló volt (31, illetve 24 fő), de a levelezős órák korai időpontban voltak, így közülük többen nem, vagy csak alig tudtak eljönni a munkahelyi elfoglaltságaik miatt.

phone-chain

A féléves jegyekben itt nem volt különbség a két csoport között, egyformán 3,5 lett az átlag. Ez nem volt kötelező tárgy senkinek sem, és így főleg olyanok vették fel, akiket valóban érdekelt, ezért az “érdektelenség faktor” (kevés kivételtől eltekintve) nem játszott be. A levelezőn hátrányt jelentett az, hogy sok órát mulasztottak.

A felmérésre itt is nagyobb arányban válaszoltak a levelező hallgatók, és ők találták hasznosabbnak és érdekesebbnek az órákat, és ők írtak jobb házi dolgozatokat. Lehet, hogy nekik jobban kapcsolódott a téma a már meglévő ismereteikhez, és így jobban megérintette őket.

A kérdőívek összegzése: levelező és nappali

Annak nagyon örültem, hogy mindkét tagozaton néhány hallgató (12% és 21%) többet kapott, mint amit várt. Ezt mindig jó olvasni! Sajnos a nappalin volt három hallgató, akiknek csak félig valósult meg a várakozása, ők több gyakorlati ismeretet szerettek volna kapni. Közülük ketten igazából valami más tárgyat szerettek volna tanulni, és a megosztott anyagokat sem találták valami hasznosnak.

A házi dolgozatokat olvasva, meglepett, hogy a téma iránt érdeklődők egy részének is ugyanazok a tévképzetei vannak a biztonság egyes kérdéseiben, mint amiket a nagyvilágban tapasztalok. Ez az egyik oka annak az elhatározásomnak, hogy írok erről a témáról.

A nagy összkép (mobil stratégia, szabályzatok, oktatás, műszaki megoldások, MDM és társai) mellett összegyűjtöttem sok valódi incidenst és problémát. Ezekkel jól be tudtam mutatni, hogy mi minden történik nap mint nap a világban. (Az egyik ilyenről írtam a múlt héten.) Elmeséltem más érdekes és tanulságos eseteket is, például a Forbes és az AP (Associated Press) Twitter fiókjának megszerzését, amiket álhírek terjesztésére használtak fel. Ezeknek végül nem volt súlyos következményük, mert igazából csak erőfitogtatás és fenyegetés volt a támadók (a Syrian Electronic Army) célja. Az egyik ilyen álhír arról szólt, hogy robbanás volt a Fehér Házban és Obama elnök megsérült. Ettől kb. 200 milliárd dollárral esett a tőzsdeindex arra a néhány percre, amíg a cáfolat meg nem érkezett. Ha egyszerre több hírügynökséget tudnának pontosan időzítve elfoglalni, akkor egy ilyen akcióval akár keresni is lehetne rengeteg pénzt. (De itt nem ez volt a cél.)

Mindkét említett támadás alapja az adathalászat (phishing) volt, amiről a múlt héten írtam. Emellett kihasználták a megtámadott cégek gyenge IT biztonságát is. (Néhány jól kitalált és precízen betartott szabály útját állta volna ezeknek a támadásoknak!) Az ilyen támadásokhoz általában elég egy gyenge láncszem (jobbára egy kis emberi figyelmetlenség), és utána már csak jönnek, jönnek a lépések egymás után. Itt is alkalmazható Archimédesz mondása: „Adjatok egy szilárd pontot, és kiforgatom sarkaiból a világot!”.

Az incidensek keresése és feldolgozása nagyon érdekessé tette az órákra való felkészülést. És, persze, többszöröse volt a készülés ideje az előadásénak. Ez valószínűleg hasonló lesz a következő félévben is, hiszen akkor is lesznek új incidensek.

A keresésben segítettek a Cisco konferenciák és a LinkedIn-en megosztott friss hírek is. Volt alkalmam az IVSZ és a Gartner által szervezett biztonsági eseményre is eljutni, és ott sok érdekes információt gyűjtöttem össze az IT biztonság helyzetéről, és főleg a várakozásokról. Így arról is frissiben értesülhettek a hallgatók, hogy merre megy a világ ezen a területen. Újdonság volt számomra is az „Identity as a Service” (IDaaS), ami várhatóan egyre inkább tért nyer a nagyvállalati körben, egymás közötti és belső felhasználásra is. (Egyes más körökben a terjedése valójában már el is kezdődött egy jó ideje. Ez történik, például, amikor a Facebook azonosítóval jelentkezünk be egy internetes áruházba.)

Nem maradtak ki az új felhasználó igények sem – ezek meghatározzák a fejlesztési irányokat, és a vállalati belső rendszerek sem tudják függetleníteni magukat. Feldolgoztam több felmérés és kutatás eredményeit. Ezek nem elsősorban a technikai részletekkel foglalkoztak, hanem stratégiával, fejlődési irányokkal. Még a „Mobile Backend as a Service” (azaz MBaaS) is téma volt. Ez a mobilra való fejlesztés eszköze lehet, és különösen jól tudja segíteni a minőséget és a biztonságot (amit, BTW, bele kell tervezni a szoftverbe, nem utólag köré építeni).

Remélem, hogy a „kötelező” anyagon felül is tudtam nekik valami hasznosat adni! Ezt jobbára megerősítette a hallgatók véleménye, tetszettek nekik a friss információk és a gyakorlatban előfordult esetek.

Hogyan tervezem a következő félévet?

  • Ennél a tárgynál is bevezetem az órai feladatokat, amikkel a jegybe beszámító pontokat lehet majd szerezni. Nem a látogatottság növelése a célom (ellentétben az infrastruktúra tárggyal), hanem az aktívan érdeklődő hallgatóknak könnyebbé akarom tenni a jó jegy megszerzését.
  • Megmaradnak a valóságból vett példák (persze, újakkal), sőt megpróbálok még többet megmutatni. A nappalin ez viszonylag könnyen belefér az időbe.
  • A levelezőn az elméleti részt majd tömörítem, így jut idő több eset megbeszélésére.
  • Igyekszem több gyakorlati ismeretet bepréselni az időbe, mert ezt kevesellték (21% és 29%). Azt még nem tudom, hogy tényleges szoftveres gyakorlat lesz-e. Ezt is javasolta egy hallgató.
  • Szeretném bevonni a hallgatókat online együttműködésbe. Ez természetes azoknak, akik már használnak egy-két közösségi fórumot – nem lesz nehéz, ha sikerül az érdeklődésüket felkeltenem. Na, ez a feladat! Még nincs meg a pontos terv, ennek a kitalálása az egyik programom a nyárra.

Várom minden olvasóm hozzászólását és tanácsait.

Kedves Hallgatók! Örömmel veszek minden hozzászólást, kiegészítést, további javaslatot!

Kedves Oktatók! Örülnék minden jó tanácsnak és javaslatnak!