Diákjaim véleménye

A feladatoknak köszönhetően vadidegen emberekből egy szuper jó csapatot hozott össze. Nem használtam eddig semmilyen hasonló közösségi felületet, így legalább megismerkedtem használatával. Így számomra ez nagyon hasznos volt. Szerencsére olyan jók a feladatleírások, hogy az olyan analfabétáknak, mint én is tud segítséget nyújtani. Köszönöm az órákat, sok hasznos dolgot tanultam, és megerősítést is kaptam. Rengeteg … Diákjaim véleménye olvasásának folytatása

Kellenek csoportos feladatok a főiskolán?

Jók vagy rosszak az ilyen feladatok? Mit kezdenek velük a diákok? Azt gondolom, hogy meg kell tanulniuk a munkával kapcsolatos digitális kommunikációt, és ezt érvényesítem is az oktatásban. Nem idén találtam ki, és nem idén kezdtem terjeszteni az okosságot ebben a témában.  Az első ilyen írásaim 2014 elején jelentek meg, de előtte már néhány évig … Kellenek csoportos feladatok a főiskolán? olvasásának folytatása

Jó gyakorlatok a középiskolákban

Hadd mutassak néhány magyar középiskolát, ahol mesterien bánnak a digitális eszközökkel! Az előző cikkemben a saját felsőoktatási tapasztalataimról írtam. Most mások középiskolai munkája kerül terítékre. Önmagában az, hogy digitális eszközöket használunk, még nem távoktatás, de jó előkészület. Akik már évek óta sok tantárgyban dolgoznak így, könnyebb helyzetben vannak.  Nagyon szívesen osztják meg tudásukat tapasztalataikat más … Jó gyakorlatok a középiskolákban olvasásának folytatása

Digitális oktatási tapasztalatok

Nem annak indult (mert nem volt valódi szükség rá), de az évek alatt összejött egy kis tapasztalatom a témában. Felsőoktatási tapasztalatokról lesz szó – nem minden vihető át simán az általános iskolákba. A középiskolákban valószínűleg inkább alkalmazhatók a tapasztalataim.  Az első igény az órai prezentációk (és egyebek) elérhetővé tétele volt. Ezeket eleinte az óra után … Digitális oktatási tapasztalatok olvasásának folytatása

Kiművelt emberfők

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” (Széchenyi István: Hitel) Ezt már régen tudjuk, és sok-sok elhivatott ember dolgozik is azon, hogy több és több kiművelt emberfőnk legyen. Itt és most nem általában a kiművelésükről szeretnék elmélkedni, hanem néhány konkrét változásról, amit a közelmúlt és a közeljövő hozott el és ír elő nekünk. Széchenyi … Kiművelt emberfők olvasásának folytatása

Uborkaszezon OFF

Közel három hónapja nem írtam, és most már nagyon úgy érzem, hogy itt az ideje! Közben elég sokat olvastam, és még több olvasnivalót írtam össze. Nekifogtam ezek áttekintésének, és remélhetőleg a héten írásmű is keletkezik az olvasmányok rendszerezése során. Az utóbbi időben a mesterséges intelligencia volt a témám, legutóbb orvosi témáról írtam. Ennek apropója a … Uborkaszezon OFF olvasásának folytatása

És amit megeszünk?

Eljutunk a laborban előállított vagy az elfogyasztás után is nyomon követett élelmiszerig? Jó lenne az nekünk? Jó lesz az nekünk? Az új technológiák ipari gyártásban, a termékek életútjának nyomon követésében, a karbantartásban, a használati tapasztalatok alapján való továbbfejlesztésében való használatáról már elég sokat tudunk. Nem csak tervek, elképzelések vannak, de a mindennapi gyakorlatban is látszik … És amit megeszünk? olvasásának folytatása

Felhő, kütyük, okosság

Beborít mindent az okos felhő. Ma még ritkás a felhő és szerényen viselkedik, de ez nem sokáig lesz így… Amikor három új technológia összefog majd, nagy dolgok jönnek létre. Mi ez a három dolog? Felhő, számítási felhő, „cloud” Internetre kapcsolt dolgok, dolgok internete, IoT Mesterséges intelligencia, okos gépek, cognitive computing Erről a három jelenségről mindenki … Felhő, kütyük, okosság olvasásának folytatása

2016

Mit hozott 2016, mennyire jöttek be a várakozásaim? Nem a világ nagy dolgairól akarok írni, azt megteszik sokan mások, akiknek ez a munkájuk. Sőt, a saját kis világomból is csak a munka lesz terítéken, a többi nem ide tartozik. Mire számítottam egy évvel ezelőtt? Az megvalósult, hogy nem unatkoztam, állandóan el tudtam magam foglalni munkával. … 2016 olvasásának folytatása

Digitális optimalizálás

A digitális átállás (digitalizáció, digitization) egy új aspektusáról, az egész cégre kiterjedő költségoptimalizálásról kezdtem írni múlt héten. A téma mindjárt nagyon jól passzolt a szombati órámhoz a Budapesti Metropolitan Egyetem "Executive MBA for IT" szakán, ami az informatikai szolgáltatások üzleti szemléletű megközelítésével is foglalkozott. Érdekelte a hallgatókat a téma. Nagyon jó a csoport, interaktív, beszélgetős … Digitális optimalizálás olvasásának folytatása

Robotpilóták

A múlt héten visszatértem az "okos" dolgok egyik legújabb területére, az önvezető autókhoz. A tradicionális gyártók (Volvo, Mercedes) mellett itt vannak az újak (Google, Baidu, Apple) és az ismeretlenek, akik a háttérben maradnak (Mobileye, Delphi). Nekik lesz jelentős szerepük az eddig csendben várakozó autógyártók (pl.: Volkswagen) beindulásában. Holnapután előkerül a magyar szál is – méghozzá … Robotpilóták olvasásának folytatása

Autózni fogunk

Az elmúlt két hét az utánpótlás-nevelésről szólt. A VISZ INFOHAJÓ konferencián tartott kerekasztal-beszélgetésről írtam. Jó társaság jött össze, általános iskolai és egyetemi tanár, fejvadász, céges képzésekkel foglalkozó beszélgetőtársam is volt: Hol és hogyan oktassunk informatikust? Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás? Még sok pixelt megérdemel a téma, de most mégis visszatérek egy … Autózni fogunk olvasásának folytatása

Informatika: munka + tanulás

Augusztus utolsó napján tartottuk a VISZ INFOHAJÓ konferenciáját, amin az egyik téma az utánpótlás-nevelés volt. Nagyszerű panel jött össze, jót beszélgettünk, és sikerült felkelteni (és lekötni) a hallgatóság figyelmét, pedig a vacsora már ott várt... A múlt héten kezdtem el a kerekasztal-beszélgetésről szóló beszámolómat, ezen a héten folytatom. Úgy gondolom, érdemes eljönni és elolvasni!

Hol és hogyan oktassunk informatikust?

Honnan jöjjön az a 22 ezer informatikus, akiket tárt karokkal vár a magyar gazdaság? Itthon képezzük közoktatásban és a felsőoktatásban? Lesz jelentkező? Átképezzük a zenészeket? A Dunán úszva volt alkalmam hat kiváló szakemberrel beszélgetni az informatikai utánpótlás-nevelésről a múlt héten. Ők az oktatás, a felnőttképzés és a fejvadászat különböző területein rendelkeznek sok hasznos tapasztalattal, és … Hol és hogyan oktassunk informatikust? olvasásának folytatása

Utánpótlás-nevelés a Dunán

Miért nincs elég ember, megfelelő utánpótlás az IT-ban? Hol dől el a dolog, az iskolában, az egyetemen vagy a munkahelyen? Mi a baj az oktatással, konkrétabban azzal a részével, amin az elegendő számú és megfelelő tudással rendelkező informatikus megléte múlik? Mi a baj a munkahelyekkel, konkrétabban abból a szempontból, hogy megfelelően tartják-e fenn és fejlesztik-e … Utánpótlás-nevelés a Dunán olvasásának folytatása