Jó úton járnak!

Sok jó példa – remélem ragadós!

Forrás: a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola Hipersuli tanári csapatának pályázata

Forrás: a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola Hipersuli tanári csapatának pályázata

A múlt héten megírtam, hogy kik nyerték a VISZ és a Scientific Games Kft. díját, amit középiskolai tanári csapatoknak írtunk ki a modern technika lehetőségeinek iskolai, oktatási alkalmazását elismerendő. Ahogy írtam, kifejezetten nem az informatika oktatása érdekelt minket, hanem egy sokkal fontosabb cél: az informatikai eszközök használata az oktatásban és a tanulásban, és ezen keresztül a szükséges kompetenciák elsajátítása, gyakorlása. A közeljövő írástudói azok lesznek, akik jól forgatják ezeket az eszközöket, úgy és arra tudják használni őket, ahogy azok hasznosak.

Sokszor hallottuk, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulsz, de ez általában nem látszik igaznak a diákok számára. Ha mindig valamilyen „megmérettetésre” készítjük fel őket, legyen az érettségi, felvételi, nyelvvizsga vagy PISA-felmérés, akkor a kimeneti követelményeknek való megfelelés a tanulás célja. Nem mondom azt, hogy felesleges a diákok teljesítményének mérése és a kimeneti követelmények teljesítése, de látom annak a veszélyét, amikor ilyen könnyen, szinte mechanikusan értékelhető feladatokat teszünk eléjük. A sikeres iskolák és tanárok az adott mérési módszerre optimalizáltan tanítanak. Ezzel az a baj, hogy mindegyik vizsga a múltról szól. Azt tükrözi, hogy a készítői mit gondoltak fontosnak évekkel ezelőtt. A világ viszont gyorsan változik, és bár a tudás maga nem avul el gyorsan, a megszerzésének és felhasználásának módszerei állandóan változnak.

Nem szabad úgy felnőniük a gyerekeknek, hogy a számítástechnikai eszközök és az azokkal elérhető hihetetlen mennyiségű információ (és manapság már tudás is) valami félelmetes, ismeretlen, sőt rossz és üldözendő dolgok legyenek! Talán tudjuk ezt, de mégis sok iskolában „üldözik” az okostelefonok és táblagépek órán való használatát. Az már külön kegynek számít, ha egy diáknak megengedik, hogy azon jegyzeteljen, az értelmes használatát viszont nem tanítják. Amíg otthon és az iskolában „gépezés” és „netezés” a modern technika használatának a neve, és valami időrabló, káros tevékenységnek tekintjük, addig ne számítsunk arra, hogy jövőálló tudással, az életben való eligazodásra képesen kerülnek ki a gyerekek az iskolából. Ezen az sem változtat, ha minden tesztet sikeresen töltenek ki.

Azt talán nem tudjuk ma megmondani, hogy pontosan mik azok a képességek és begyakorolt tevékenységek, amik 15-20 év múlva majd kellenek az akkori világban való eligazodáshoz és sikeres élethez, abban talán egyetérthetünk, hogy a mai modern technika készségszintű használata jó alapot ad azok elsajátításához. Jót beszélgettünk, vitatkoztunk erről a kérdésről az idei INFOTÉR konferencián – további kapcsolódó gondolatok az arról szóló cikksorozatban megtalálhatók.

A kicsit hosszúra sikerült bevezető után arról lesz szó, hogy a két díjazott mellett milyen eredményekért részesítette a VISZ elismerő oklevélben a többi pályázó csapatot. Emlékeztetőül, a két díjazott csapat a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma egy-egy tanári közössége volt.

Az elismerő okleveleket kiérdemelt csapatok ezekből az iskolákból kerültek ki:

  • Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola (Törökbálint)
  • Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium
  • Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
  • Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest)

Nagyon változatos képet mutatnak ezek az iskolák. Az egyikben még az elején vannak, még éppen csak alakul az informatika sok tantárgyban való használata, a másikban több mint tíz éve ez az alap.

A pályázatokból is látszik, hogy hihetetlen bőségben állnak rendelkezésünkre a tanításban felhasználható szoftverek és rendszerek, és élnek is a lehetőséggel a tanárok. Néhány a sok-sok használt eszköz közül:

Classdojo ESLFlow EGO4U
freerice Quizlet flocabulary.com
education.com Superteacherworksheets.com Kahoot
Tedtalks Anglophenia Ted-Ed
Crash Course Beyond the Trailer Moodle
Geogebra Facebook sites.google.com
Slideshare Prezi Youtube
NEO LMS OneNote PowerPoint

Nem csak meglévő eszközöket és tananyagokat használnak, hanem maguk is fejlesztenek a tanárok – és ne arra gondoljunk, hogy az informatikusok programoznak. Nem, a tanárok, a humán tárgyak tanárai is, maguk használják alkotó módon a technika adta lehetőségeket. Ezzel egyben mintát is adnak a diákjainak arra, hogy nem a korlátozódnak a fejlesztési lehetőségek csak azokra, akiknek ez a szakmájuk. Mindenki bátran belefoghat ilyesmibe, és még sikerrel is járhat. Sőt, azt is láthatják, hogy a tanár is tanul és fejlődik, nem ragad meg a valamikor megtanult ismeretekben. Talán ez az egyik legfontosabb haszon a gyerekek számára: a folyamatosan tanuló felnőtt látványa. Hátha ők is ilyenek lesznek!

Fontos aspektusa ezeknek a módszereknek, hogy távoktatásban is használhatók, illetve az órákról hiányzott tanulók számára is elérhetővé teszi az órai anyagot. Ezekkel a lehetőségekkel élnek is az iskolák. A tanulók az online tanulás során nagyobb szabadsággal rendelkeznek, nagyobb a saját felelősségük, és így autonómiájuk is fejlődik. Szakköri munkát is végeznek, szaktárgyi versenyeket is tartanak online csatornákon.  Sőt, nemzetközi online projektekben is részt vesznek, ahol akár tucatnyi európai és ázsiai iskola diákjai együtt hozzák létre a végeredményt (pl.: Asia-Europe ClassroomNet).

Arra is figyelnek a jó tanárok, hogy ne az eszköz uralkodjék, az maradjon csak eszköz. Akkor kell használni, amikor valóban hozzáadott értéke van – ez az érték lehet az ismeretek bővítése vagy rögzítése, kompetencia fejlesztése, vagy akár segítség a tananyag könnyedebb, játékosabb feldolgozásában. Több tanár is fejleszt és használ játékokat a tantárgya oktatásában. Olyan feladatokat adnak ki, amiket a gyerekek önállóan vagy csoportosan, a tanár részvétele nélkül is meg tudnak oldani. Eközben kutatniuk, keresniük is kell, és együtt kell működniük. A kutatás és az adatgyűjtés során megtanítják őket a források értő használatára.

Az ő tanítványaik közül több olyan felnőtt kerül majd ki, aki érti ezt a világot, nem vész el benne, nem lehet olyan könnyen félrevezetni, mint ahogy azt ma látjuk. Ehhez azzal is hozzájárulnak a tanáraik, hogy a gyakorlatban, iskolai és tantárgyi Facebook-csoportokban mutatják meg nekik a jó használatot.

Ehhez tegyük hozzá ismét, hogy nem műszaki vagy természettudományos tárgyakról van csak szó! A pályázók 23 tantárgy tanításában használják aktívan a modern technikát (a lista az előző cikkben található).

Nagyon örülök, hogy ennyi jó példával találkozhattam a pályázat kiértékelése során, és bízom benne, hogy egyre több és jobb pályázatot kapunk majd az évek során. Ők már hosszabb-rövidebb ideje azon az úton járnak, amire minden iskolának hamarosan rá kell lépnie, ha releváns akar maradni. Azok, akik még az elején járnak az útnak, keressék meg a fent említett iskolákat – szívesen mutatják az utat.

Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás?

Hogyan tudják az informatikát használó vállalatok támogatni az informatika oktatását? Mire van szükségük az iskoláknak és az egyetemeknek?

Ma folytatom a múlt héten elkezdett írásomat a VISZ INFOHAJÓ konferencia kerekasztal-beszélgetéséről az utánpótlás-nevelés témakörében.

ashs-teacher-and-studentsEljutottunk az egyetemekig: Mi a szerepük ebben a folyamatban? Hogyan tehetik vonzóvá az informatikus pályát? Dr. Szabó Zoltán érdekes külföldi példát mondott el: egy stadionba gyűjtötte össze egy vidéki egyetem az összes harmadéves alapszakos hallgatóját, és kiállításon mutatták be az abban az évben külső cégekkel együtt megvalósított projektjeiket. Ennek nagy sajtónyilvánossága volt, és néhány száz általános iskolás gyereket is elvittek oda. Nekik játékokon keresztül mutatták be, hogy a computer science milyen szexi dolog. A gyerekek ezt „megvették”, és majd jelentkezni fognak informatikát tanulni a felsőoktatásban. Nálunk sokan egyáltalán nem tudják, hogy az informatika micsoda, sőt a jelentkezés után, elsősként is csak nagyon halvány elképzelésük van, hogy mi is ez és mit lehet vele csinálni. Jó lenne a karrierlehetőségekkel kampányolni itthon is!

A hosszú távú lehetőségeken túlmenően az is fontos, hogy az oktatás minden szintjén legyenek változások. Szabó Zoltán tapasztalata szerint egyre gyengébb az az „anyag”, amit a felsőoktatás kap. Ez nem azért van, mintha a mai fiatalok gyengébbek lennének. Mások, másképp kell tanítani őket, más módszerekre van szükség. Erre sem a középfokú oktatás, sem a felsőoktatás nincs felkészülve. Léteznek azok a módszertanok, amikkel előre lehetne lépni (játékosítás, e-learning), de használni kellene ezeket. Sokkal kevesebb egyoldalú információátadás (előadás) kellene, hiszen annak jelentős részét el tudnák olvasni a hallgatók, és az oktatónak csak a saját tapasztalatát, gyakorlati ismereteit kellene elmondania.

Kapcsolódjon be a piac az oktatásba! Szabó Zoltán sok lehetőséget lát erre a felsőoktatásban. Nem csak arra van szükség, hogy vendégként megjelenjenek a tapasztalt szakemberek, hanem a hallgatók aktív foglalkoztatására is. Jó feladatokat, valódi komoly projekteket kell adni a gyakornokoknak! Már az alapszakos hallgatókkal is jók a tapasztalatok a nagy tanácsadó cégeknél. A legjobbak gyorsan elkelnek már a képzés alatt. Tovább lehetne fejleszteni ezt a gyakorlatot, hogy a szakdolgozatokat valódi gyakorlati témákból írják, ne elméletből.

A piac és a felsőoktatás szorosabb kapcsolata segítene az egyetemeknek a jobb, hasznosabb tananyag kialakításában, és be tudná hozni a legfrissebb műszaki fejlesztéseket is. Szűts Ildikó tapasztalata az, hogy az egyetemi diákszervezetek megkeresnek vállalatokat azért, hogy nagy komplex projektekben vehessenek részt a hallgatók. Azt javasolja, hogy a cégek proaktívan keressék meg a diákszervezeteket, ha vannak erre alkalmas projektjeik. Ez is egy módja a legjobb munkaerő megszerzésének! Csudutov Csudinka javasolta, hogy a most aktuális és fontos digitális átállásban támaszkodjanak a vállalatok a diákokra, akik sokkal jobban érzik ezt, mint az idősebbek. Nekik lennének (sőt vannak is) javaslataik!

Érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely: azt emelte ki, hogy mi magyarok főleg az empatikus személyiségtípusba tartozunk, ezért meg kell szeretnünk azt, amivel foglalkozni akarunk. A kívülállók számára az informatikát az óriásplakátokon túl „IT celebekkel” is vonzóbbá lehetne tenni. Nos, hol vannak ezek a celebek?

A dolgok megszeretéséhez az is hozzásegít minket, ha alaposan meg tudjuk ismerni a működését, magunk tudjuk létrehozni, megcsinálni. A barkácsolás azért veszített a népszerűségéből, mert a mai, informatikával működő eszközöket nem lehet szétszedni, megnézni és megérteni a működésüket, majd szerelgetni. A szoftverek és a számítógépek nem ilyenek. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődést valami iránt, aminek a működését nem tudjuk megismerni.

Hogyan befolyásolja a digitális átállás, amiről mostanában olyan sokat hallunk és olvasunk, az oktatással és a továbbképzéssel kapcsolatos igényeket és lehetőségeket? Amellett, hogy kevesebb frontális képzés és több e-learning kellene, hagyni kellene, hogy a hallgatók maguknak alkossanak képet a dolgokról. A mai „libatömés” se nem élvezetes, se nem eredményes – mondta Koltányi Gergely. A digitális eszközök Magyarországon iszonyúan kis mértékben terjedtek el. A meglévő e-learning is lényegében prezentációk és tankönyvek elektronikus átadását jelenti. A valóban erre tervezett, interaktív és játékos oktatási anyagok aránya elhanyagolható. Sokkal többet lehetne, kellene tenni ezen a területen, és az oktatóknak valóban élményt kellene adniuk, mert az élmény fogja meghatározni az érzelmi kötödést, ahhoz amit tanulunk. Ha kialakul ez a kötődés, akkor nem kell külső motiváció (vizsgakényszer vagy jövőbeli karrier), hanem a belső motiváció hajt a tanulásban.

Ha a munka közbeni tanulásra gondolunk, fontos figyelembe vennünk azt, hogy nem az a lényeges, amit ma tudunk, hiszen senki se tudja megmondani, hogy 2-3-5-10 év múlva milyen tudásra lesz szükségünk. Az alkalmazkodásra és a tanulásra való képesség fogja meghatározni a sikerességet – mondta Koltányi Gergely. Ha valakinek széles látóköre van, ha képes többféle tudományterületről proaktívan kombinálni a tudást és így innovációt létrehozni, akkor tud első lenni, és a kezdeti nagy hasznot learatni. Aki az előzőt másolja (reaktív), annak kevesebb sikere lesz. Ez a munka közbeni tanulás lényege: nincs külön a munka és külön a tanulás. Korábban az volt a gyakorlat, hogy időben és helyileg is elkülönült a képzés és a munka egymástól. Főleg az informatikában igaz, hogy a tanulás a munkába integráltan történik, hiszen néhány havonta kell valami nagyon újat megtanulnunk. Minden nap szükség van arra, hogy újat tanuljunk, leszűrjük és rendszerezzük a tapasztalatainkat. Hasonló jelenség látszik az iskolai oktatásban, amikor már az egyetem első évfolyamán, vagy akár a középiskolában valódi feladatot végeznek a diákok, és így gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez egy új fajta tanulási stílus és életstílus, amit az iskolában lehet elkezdeni.

A munka közbeni tanulásra hozta példaként Csudutov Csudinka azt a nagy nemzetközi informatikai szolgáltató központot, ahova nem informatikusokat, hanem nyelvtudással rendelkező bölcsészeket vesznek fel. A szükséges szakmai tudást a cégnél szerzik meg. Ezt az irányzatot erősítette meg Szűts Ildikó, amikor elmondta, hogy nincs időnk kivárni, amíg a hiányzó 22 ezer informatikust a felsőoktatás (vagy akár egy OKJ-s képzés) kiképzi. Alaposan át kell gondolni, át kell alakítani a kezdeti munkaköri követelményeket. Utána munka közben lehet megszerezni a szükséges speciális tudást.

Beszéltünk arról is egy keveset, hogy mi a cég imázsának a szerepe a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Nem elsősorban annak, amit a cég magáról hirdet a Facebookon, hanem annak, hogy a céget ismerő emberek mit mondanak a cégről. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó egy friss hazai kutatás alapján mondta, hogy a válaszoló cégvezetőknek csak 12%-a tartja vonzónak a saját munkáltatói márkáját. Ez katasztrofálisan alacsony arány! Ma már nem az a munkáltatói márka szerepe, mint pár évvel ezelőtt, amikor azt gondolhatta a munkáltató, hogy ő választ a munkaerőpiacról. Ma ez fordítva van! Egészen másfajta módszerekkel kellene dolgozniuk ebben a helyzetben a cégeknek.

Pulay Gellért közösségi terekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk. Akárcsak a B2B szektorban, itt se lehet eredményt elérni ismertség nélkül. Sőt azt is fontos tudni, hogy a célközönségünk honnan tájékozódik. Tudjuk, hogy az emberek általában a Facebookról szerzik az ismereteiket, de igaz ez vajon az informatikusokra is? Fontos szerepe van az időzítésnek is: ha tudjuk, hogy a legjobbak az egyetem első évében elkelnek, akkor még az első év előtt kell megmutatkoznunk neki. Nem elég az ismertség, a hitelesség is kulcs! A potenciális jelentkező meg fog keresni pár embert, aki korábban a cégnél dolgozott, és rajtuk keresztül fogja ellenőrizni, hogy igaz-e mindaz, amit a cég állít saját magáról. Így hamar kiderülnek a valótlanságok. Ha már megszereztük az embert, meg is akarjuk tartani. Itt mi a fontos? Ismerni kell az embereink igényeit, a nekik személyesen fontos „üzenetet”, oda kell figyelni rájuk! Valóban a csúszdára van szükség az irodában, vagy inkább a kiszámítható jövőre? Pulay egyik ügyfelénél nulla az IT-s elvándorlás, és ezt azzal érték el, hogy havonta tisztázzák a dolgozókkal az elvárásokat és az ígéreteket (amiket be is tartanak). Vissza a közösségi terekhez: az is kell, hogy emlékezzenek ránk. Ehhez a megfelelő időben és a megfelelő rendszerességgel kell szólnunk ahhoz a közönséghez, akik közül a következő 2-3 évben fel akarunk venni új dolgozókat.

Természetesen szóba került az elvándorlás és a külföldi munkavégzés is. Pulay szerint nincs óriási technológiai lemaradás, hiszen „kis németországok” vannak itthon, ahol ezres nagyságrendben alkalmaznak német cégek embereket technológiailag igényes területen. Az IT-s fizetésben sincs nagy lemaradás. Ezzel együtt népszerűbbé is kell tenni a magyar piacot, mert külföldön még nagyobb a hiány, és nagy az elszívás.

Csudutov Csudinka tapasztalata szerint igenis van technológiai lemaradás. A német bankokhoz képest talán nincs, de angol cégektől olyan szaktudásra vonatkozó igényeket kapnak heti rendszerességgel, amikről még csak nem is hallottak. Alig-alig találnak itthon olyan IT-st, aki már foglalkozott azokkal a technológiákkal. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „informatika”. Húszezer informatikus hiányzik itthon, de nem húszezer egyforma kellene, hanem sokféle speciális területen van a hiány.

Végezetül az iskolai oktatással kapcsolatban javasolta Csudutov Csudinka azt a programot, amiben informatikai vállalkozások mentorálnak informatikai tanárokat. Legyen minden tanárnak egy olyan céggel kapcsolata, ahova évente egyszer bemehet szakmai tapasztalatot gyűjteni, például, részt venni egy projektmegbeszélésen, megismerni, hogy mit fejlesztenek, milyen piacra, esetleg egy-egy tanfolyamot finanszírozzon neki a cég. Ez azért fontos, mert a legtöbb informatika tanár még sose látott belülről üzleti alapon működő céget. Kósa Judit megerősítette, hogy óriási szükségük van a cégek segítségére az iskolákban. Az eszközökre még csak-csak jut pályázati pénz, de az azokhoz kapcsolódó tanulást (pl. a programozásét) maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak. Nagy segítség lenne a gyerekek tanításában, ha támogatnák a tanárok informatikai képzését a vállalkozások.

Kedves Olvasó! Tudsz ebben segíteni? Fel tudsz ajánlani ilyen lehetőségeket a tanároknak?

Hol és hogyan oktassunk informatikust?

Honnan jöjjön az a 22 ezer informatikus, akiket tárt karokkal vár a magyar gazdaság? Itthon képezzük közoktatásban és a felsőoktatásban? Lesz jelentkező? Átképezzük a zenészeket?

robot-shootA Dunán úszva volt alkalmam hat kiváló szakemberrel beszélgetni az informatikai utánpótlás-nevelésről a múlt héten. Ők az oktatás, a felnőttképzés és a fejvadászat különböző területein rendelkeznek sok hasznos tapasztalattal, és ezek egy részét osztották meg az INFOHAJÓ konferencia hallgatóságával a kerekasztal-beszélgetés keretében.

Három témakörben készültem kérdésekkel, a többiek pedig válaszokkal, amik jól megvilágították problémákat és a lehetőségeinket. Örültem, hogy a hallgatóságot érdekelték a témák, és nem szivárogtak el a késői befejezés ellenére sem, pedig a vacsora már várta őket, sőt a kerekasztal után még egyénileg is beszélgettek a résztvevőkkel.

Az informatika iskolai oktatásával kezdtük a beszélgetést. Itt alapvető kérdés, hogy csak informatikát tanítunk, vagy a szaktárgyon kívül hogyan épül bele az informatika az egyéb tantárgyakba mint általános kompetencia. Ahogy az életünk minden területén jelen van, bele kellene épülnie minden tantárgyba is, a magyartól, a rajzon át a testnevelésig – mondta Kósa Judit, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt tanévben módjuk volt kísérletképpen a számítógépet, a mobiltelefont és a táblagépet bevetni sok tantárgy óráin (nem informatika szakos, önként jelentkező tanárokkal együtt dolgozva, akik beépítették a tananyagba az informatika által adott lehetőségeket). Ezen kívül meg tudtak hívni az általános iskolába szakembereket különböző informatikai cégektől, akik például weblapszerkesztést és digitális fényképezést tanítottak. Megmutatták a hetedikes és nyolcadikos diákoknak, hogy mivé lehet fejlődni, ha az informatikában tanulnak tovább. Ez sokkal meghatározóbb élmény, mintha egy informatika tanár beszélne nekik a lehetőségekről.

A játék és a számítógép a kezdetek óta összekapcsolódott egymással, és ma is elképzelhetetlenül sokféle játékot lehet a gépeken és telefonokon játszani. Mi a gyerekek viszonya ehhez, és mi legyen a viszonyuk? A játékos tanítás lényeges, mert közben nem is veszik észre a gyerekek, hogy éppen tanulnak valamit, hanem játékként élik meg az új ismeretek megszerzését. Nagyon sok fejlesztő készít játékokat az általános iskolai korosztálynak, és nagyon jó lenne együttműködni velük – mondta Kósa Judit. Egy pedagógus sok jó tanácsot adhatna nekik, hiszen ismeri a gyerekeket és a problémákat. Sőt, a gyerekek részt vehetnének a nekik szánt játékok tesztelésében – és ezzel nemcsak segítenének a fejlesztőknek, de tanulnának is.

A játéknak nem csak az iskolások életében és tanításában van fontos szerepe, de a felnőttek életében is. A játékosítás (gamification) arról szól, hogy a játékokban használt módszereket bevisszük a munkával kapcsolatos fejlesztésekbe is. Ahogy Koltányi Gergely mondta, a tanulás az egy kemény játék (hard fun). A tanulás munkával jár, kemény munka az újabb ismeretek elsajátítása, begyakorlása. Ha ezt örömmel tudja tenni az ember, akkor nyert ügyünk van! A játékok arra építenek, hogy küldetéseket teljesítünk, miközben jól szórakozunk. Ahogy más területeken, a tanulásban is nagyon fontos a felhasználói élmény, amit a játékok mechanizmusának alkalmazása ad meg.

Honnan lesz utánpótlás és egyre több informatikus? Most úgy fest a helyzet, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az informatikai szakokra. Vajon elment az emberek kedve az informatikától? Pulay Gellért szerint nem csak azért jelentkeznek kevesen, mert kevés gyerek születik. Az is gond, hogy a nem műszaki érdeklődésű emberek és az ő gyerekeik nem hallanak, nem tudnak eleget az informatikáról, és így fel sem merül bennük, hogy ilyen szakra jelentkezzenek. Ha ismertebbé és szimpatikusabbá akarjuk tenni számukra az informatikát, akkor ezt a játékokon keresztül tudjuk megtenni. Ezért jók azok a kezdeményezések (például a VISZ programozó táborai), ahol a gyerekek játékos formában ismerik meg a programozást. Így lehet olyan fiatalokhoz közel vinni az informatikát, akik a családban, a szüleiktől nem hallanak róla.

Nem csak a gyerekeknek, hanem másoknak is sokkal többször kellene találkozniuk az informatikával, ha sok-sok ezer új informatikust akarunk képezni. Sláger csak úgy lehet valami, ha sokat játsszák – mondta Pulay Gellért. Ehhez kapcsolódott Csudutov Csudinka is, amikor azt javasolta, hogy a 11 ezer választókörzetben állítsunk fel egy-egy óriásplakátot azzal az egyszerű üzenettel, hogy a pályakezdő diplomás informatikus fizetése bruttó 480 ezer forint. Fel is szólította a jelenlévőket, hogy adakozzanak erre a célra. Tapasztalata szerint a vidéki városokban a helyi értelmiség nem informatikusnak, hanem orvosnak vagy jogásznak szánja a gyerekét. Ezért kell tudatosítani a szülőkben, hogy ez egy lehetőség. Akik ezt felismerték, azok összetörik a kezüket, hogy a gyerekeik mehessenek programozó táborba, mert tudják, hogy ez biztos megélhetést, stabil munkavégzést biztosító szakma, ami változatos és élethosszig szól. Ezt az üzenetet kell addig ismételni, amíg sláger nem lesz belőle!

Csudutov Csudinka azt tapasztalja, hogy kezdik már felismerni az emberek a lehetőséget. Az informatikusokat közvetítő cégében idén már a karrier tanácsadások fele nem informatikusoknak szólt. Interjúzott csellistát, jogászt, orvost, bölcsészt, akik mind tudták, hogy az IT mekkora üzlet. A példájában említett bölcsész Python fejlesztőként helyezkedett el. Mivel az itthon rendelkezésre álló informatikusok száma még az átképzett bölcsészekkel és orvosokkal együtt sem elég, külföldről is szükségünk lenne sok szakemberre. Azt a problémát látja, hogy az EU-n kívüliek behozatala túl sok akadállyal jár és túl sok ideig tart. Korábban lehetett számítani az erdélyi magyarokra, de nekik már otthon is nagyon jó lehetőségeik vannak, nem jönnek ide. Ha oroszt, ukránt vagy amerikait akar behozni, az a legjobb esetben is hat hónapba telik és sok nehézséggel jár. Arra lenne szükség, hogy egy külföldi informatikus behozását két hét alatt le lehessen bonyolítani!

Szűts Ildikó megerősítette a család és a tanárok szerepét a gyerekek pályaválasztásában. Nemrég végeztek egy felmérést erről a kérdésről, és nem a Facebook jött ki meghatározónak (bár sokan azt várták), hanem a család és az iskola. Ott dől el, hogy milyen irányban akar továbbtanulni a gyerek. Sokkal szorosabb együttműködést kellene kialakítania a szakmának a pedagógusokkal! Akár a középiskola első éveiben lehetne ösztöndíj-programokat indítani, nem kell kivárni a felsőoktatást.

Az átképzés, a pályamódosítás lehetőségét is hangsúlyozta Szűts Ildikó. Mint mondta, százezer üres állás, de több mint kétszer ennyi álláskereső van most az országban. Elvileg lenne elég munkaerő, de nem a szükséges végzettséggel és tudással rendelkeznek az emberek. Van egy csomó ötven körüli és a feletti ember, akiket rá kellene arra ébreszteni, hogy tizenöt évig vagy hosszabb ideig kell még dolgozniuk, és ehhez tanulniuk is kell (és érdemes). Ezt a korosztályt miért nem lehet rávenni szakma tanulására, karrierváltásra? Ezzel ma Magyarországon nem foglalkoznak, pedig ezeknek az embereknek a bevonzása egyre fontosabb lesz.

Itt még egyáltalán nem ért véget a kerekasztal-beszélgetésünk, a fele még előttünk van, amire a jövő héten kerítek sort. Az egyetemekkel és dr. Szabó Zoltánnal folytatjuk… 

 

Tanítás, tanulás felsőfokon

A félév végén leül a tanár, végiggondolja, hogy mit csinált, mit ért el – és mit csináljon másképp…

thinkingA jövő héten vége az őszi félévnek, és ezen a héten már elkezdődik a tavaszi. Nem igazán jut idő a kettő között az elmélkedésre és a tapasztalatok leszűrésére, de ma eszembe jutott, hogy mégis jó lenne megtenni.

Mit tanítottam az elmúlt félévben?

  • A Budapesti Metropolitan Főiskolán az „Executive MBA for IT” szakon a szokásos tárgyamat, az informatikai üzemeltetést. Ez diplomás, szakmai gyakorlattal rendelkező embereknek szóló kurzus. Ők érdeklődnek, tudják, hogy hasznos nekik, amit tanulnak, sokuk maga fizeti a tandíjat. Az órákra eljönnek, és aktívan részt vesznek a közös tanulásban és tanításban. A létszám mindig 20 körül alakul. Ez jó létszám, van idő az együttműködésre, mindenkinek jut lehetőség saját prezentáció tartására.
  • A Zsigmond Király Főiskolán ebben a félévben csak az infrastruktúramenedzsment tárgyat tanítottam a gazdaságinformatikus hallgatóknak (nappalin és levelezőn) kis létszám és kis óraszám mellett. Kevesen voltunk ahhoz, hogy valódi együttműködés, interakció, egymástól való tanulás jöjjön létre.
  • A CEU Business School ebben a félévben is izgalmas és érdekes feladatokat adott. Két alkalommal tarthattam az informatikai vezető (CIO) munkájáról, jelenéről és jövőjéről 3-3 órát az „IT for Managers” MSc kurzuson. Ez olyan téma, amire minden félévben lehet és kell új dolgokkal készülni, mert gyorsan változik a vállalati informatika szerepe és helyzete. Mindig lehetőségem van a friss szakirodalomban elmerülni az órák előtt.
  • Szintén a CEU-n voltam tagja a képzeletbeli bank felső vezetésének azokban a helyzetgyakorlatokban, amelyekben a bank IT-osztálya jött egy-egy kritikus fontosságú projekt általuk javasolt megoldását „eladni”, megszerezni az igazgatóság jóváhagyását és a szükséges pénzt.
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán három társaságnak is tanítottam az őszi félévben (ott később kezdődött, és csak most ér véget a félév). Mostanában ezek jelentik számomra a legtöbb izgalmat és kihívást, ezért ezekről írok majd részletesebben.

Előtte még vissza a Metropolitan Főiskolára, ami januártól már Metropolitan Egyetem lett. Itt nagyon szeretek tanítani, mert minden félévben kb. 20 komolyan érdeklődő felnőtt emberrel találkozom, akiket nem csak tanítok, hanem tanulok is tőlük. A tananyag struktúráját az ITIL (Information Technology Infrastructure Library) adja, ami három évtized alatt rengeteg ember által összeállított és állandóan fejlesztett tudás gyűjteménye. Jó ötvözete az elméletnek és a gyakorlatnak, mert valójában a gyakorlat ismeretében létrehozott elmélet – a legjobban bevált módszerek összegzése, szintézise. Erre a struktúrára építem rá a saját közel 20 éves informatikai vezetői tapasztalatom bemutatását, és a hallgatók egy része is a saját hasonló tapasztalatát mondja el nekünk az órai prezentációjában. Mások behoznak nem informatikai témákat is, amiket ugyanennek a módszertannak a szemszögéből mutatnak meg nekünk. Ezek igazán izgalmas témák, és azt bizonyítják, hogy a jó minőségű szolgáltatások alapelvei szakterülettől függetlenek lehetnek. A cél nem csak az informatikában, hanem más területeken is az kell legyen, hogy a használónak valódi értéket nyújtsunk – és ezt előre megállapodott és mindenki számára világos szabályok szerint és megegyezett költségen belül. Ahol az informatika már magas érettségi szintet ért el, ott mostanában sokszor éppen az jelenti a problémát, hogy az informatikai területen bevezetnek jól megtervezett folyamatokat, amik nem illeszkednek az üzlet kevésbé átgondolt folyamataihoz.

MET-2015-osz-mennyire-hasznos-prezentaciok

A hallgatók szeretik ezt a tárgyat, úgy találják, hogy hasznos a számukra, tanulnak belőle. Minden félév végén megkérem őket, hogy mondjanak névtelenül véleményt. A legutóbbi félévről született vélemények összegzése itt látható. A jelek szerint az elmélet és a gyakorlat arányát sikerült jól eltalálnom a számukra, és sikerült érdekessé tennem az órákat. Majdnem mindenki elég sok újat tanult – vagy tőlem, vagy a kollégáktól. A végén azt kértem tőlük, hogy a saját tudásukat értékeljék, és nagyon reális képet festettek róla.

A Metropolitanon ebben a félévben is fogok tanítani, és örömmel teszem. A nyitott kérdésekre adott válaszok irányt is mutatnak, hogy min dolgozzak még, min változtassak, hogy még hasznosabb legyen a hallgatóknak.

Azt ígértem, hogy a Wekerléről írok részletesebben. Itt három tárgyat tanítok, mindhármat a marketing és kereskedelem szakon tanuló külföldi hallgatóknak. (Ennek megfelelően angolul.) A tárgyak a gyakorlatra fókuszálnak. Minden órán kell a hallgatóknak kisebb vagy nagyobb feladatokon dolgozniuk, néha házi feladat is van.

A posztgraduális informatika és infografika tárgyat diplomás, szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok tanulják, akik sokféle szakmából jöttek (jog, közgazdaságtan, geológia, bank, turizmus, oktatás), és az a céljuk, hogy azt a sok hasznos ismeretet, amit az itteni MBA képzés során megszereznek, konkrét haszonra váltsák majd. 93% volt a részvételi arány, ez kiemelkedően jó, és mutatja az érdeklődésüket. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan dolgot tanultak meg, gyakoroltak be, aminek hasznát veszik a munkájukban. A modern marketinges technológiák közül alap szinten gyakorlatot szereztek a blogolásban, az infografikák készítésében, a közösségi együttműködésben és az email hírlevelek küldésében. Profi szakértőnek, persze, egyikben sem mondhatjuk őket – ezek a témák mind megérdemelnének egy-egy külön tanfolyamot, de ismerik, tudják használni mindegyiket. Abban maradtunk, hogy folytatják a gyakorlást ezeken a területeken, nem hagyják elkopni a megszerzett tudásukat.

Összességében csak jót tudok mondani a csapatról. Néhányan egy kicsit nehezen lendültek bele a munkába. Volt, akinek az elején elég sokat kellett segítenem, amíg belejött a majdnem folyamatos órai munkába, de a végére mindenki aktív lett és igazán akart tanulni és jó eredményt elérni. Többen is visszatértek korábbi feladatokhoz, és újra megcsinálták azt, ami először gyengén sikerült. Az volt a jellemző, hogy valóban odatették magukat a feladatok megoldása során. Nem próbálták meg “alibi”, éppen csak jó megoldással kiszúrni a szemem, hanem valódi szövegeket írtak (töltöttek le, és használtak fel), gyűjtöttek képeket, hivatkozásokat.

Tőlük is kértem névtelen kérdőíven való visszajelzést, de eddig csak nagyon kevesen válaszoltak. Mit találtak érdekesnek és hasznosnak? A Google táblázatok és az email kampány (hírlevél) vitte el eddig a pálmát, de a blogolás és a szófelhők (word clouds) készítése sem sokkal maradt le. Itt látszik a teljes kiértékelés, ami még bővül majd, ahogy többen válaszolnak. Az eddigi válaszolók szerettek volna több órát, és más témákat is tanulni. Meglátjuk, hogy lehet-e majd bővíteni a jövőben…

Az alapszakon (BA) és az előkészítő éven tanulók esetében látszott, hogy ők még fiatalabbak, alig valakinek van munkatapasztalata, most ismerkednek a felsőoktatással. Szemben az előzőekben említett csapattal, ahol a túlnyomó többség jelest kap, itt csak a hallgatók fele tudta teljesíteni a követelményeket, a többiek újra nekifuthatnak. Mit tanultak? A Microsoft Word egyes rejtelmeit, a Google dokumentumok és táblázatok használatát, az ezekkel való közös munkát, együttműködést, és hasonló alap szintű ismereteket. Nem csak ez volt – jutott időnk a marketingesek egyik fontos eszközére, a blogolásra is. Erre rendesen rácuppantak, és lelkesen írták a bejegyzéseket, gyakorolták a hozzászólásokat. Többen is túlteljesítették a követelményeket, mind darabszámban, mind minőségben (képek, hivatkozások). A következő félévben ők is hasonlóan érdekes témákat kapnak, mint most a „nagyok” – remélem, még lelkesebbek lesznek.

Kétféléves statisztika tárgyat tanítok másodéveseknek, akiket már megismertem az előző tanévben, amikor informatikát tanultak tőlem. Ez kicsit más, valamivel több benne az elmélet, de minden órán sok kisebb-nagyobb gyakorló feladatot is megoldunk együtt, vagy a hallgatók önállóan. Az első félévben sikerült lerakni az alapokat, amikre a marketing, logisztika és pénzügy területén hasznos statisztikai ismereteket építjük majd a másodikban.

A most kezdődő félévben a Wekerlén mindhárom tárgy folytatódik.

A ZSKF-en az infrastruktúramenedzsment nagyobb létszámú lesz (20 feletti), és mellette ismét lesz mobil biztonság. Ez alaposan megdolgoztat, mert a terület nem évről évre, hanem hónapról hónapra változik. Minden pillanatban megjelennek új típusú veszélyek és új válaszok is ezekre. A nagy változás pedig az, hogy a mobil eszközök használata mára már nem valami furcsaság, vagy feltörekvő terület, hanem ez lett a tipikus. Majdnem minden mobil eszközökön történik. Ez teljesen felforgatja a biztonság kezelését is. Ma van az első órám ebben a félévben, és már a felvezetést is alaposan átdolgoztam a tavalyihoz képest. Nem ülhetek a babérjaimon, hétről hétre újítanom kell a tananyagon. Ettől érdekes 🙂

Ami újdonság ebben a félévben, az Óbudai Egyetemen az ITIL-alapú szolgáltatásmenedzsment tárgy. Erre még készülök – az alapokat az ottani korábbi tanévek anyaga és a saját tapasztalataim adják. A félév után majd kiderül, hogy mennyire jól tudtam összerakni és átadni az ismereteket.

Kedves Olvasó! Ez az írás eltért a szokásostól, de remélem, nem untattalak vele. Szívesen mesélek ezekről a dolgokról, amik az időm nagy részét kitöltik – nem elsősorban a tanórák alatt, hanem a készülés, a feladatok előkészítése és kiértékelése közben is. Örülök, amikor úgy érzem, hogy sikerült értéket adnom a hallgatóknak. Nem örülök, amikor nem sikerül, hanem azt látom, hogy nem érzik hasznosnak és fontosnak a témát.

 

Évértékelő vagy valami hasonló…

Már megint itt az új év – már jócskán benne is vagyunk! Sőt, még a tél is megérkezett januárra! Jó ez nekünk? Mármint az új év? Az életünk folytatódik, nem kezdődik egy új… Csak az év új!

81001_4UFA2O5GIOHZKLOIULEQBZ6IVWOHUN_champ7_H130457_LMár szokásommá vált (hiszen ez a második alkalom), hogy az év első írásában az elmúlt évet foglalom össze, és megpróbálok előrenézni az előttem lévőbe.

Mit írtam egy évvel ezelőtt?

Kezdjem azzal, hogy mennyire váltak be a 2015-ös jóslataim? A főiskolai tanítás tényleg több lett, mint 2014-ben volt, és a várakozásaimnál is több.

Mindkét új főiskola érdekes élményeket hozott, és tanultam is belőlük elég sokat:

  • A Gábor Dénes Főiskolán matematikát (operációkutatást, ami lényegében bonyolult folyamatok optimalizálásával foglalkozó tudomány) tanítottam Brazíliából jött mérnökhallgatóknak. A tárgy számomra is izgalmas volt, mert nekem is meg kellett tanulnom. Ugyan tanították nekem is az ilyen nevű tantárgyat annak idején az egyetemen, de egyrészt már elfelejtettem, másrészt egészen mást és másképp kell ma tanítani egy mérnöknek, mint amit akkoriban egy matematikusnak kellett. Szerencsére nagyon jó tankönyvet ajánlott a főiskola. A gyakorlati alkalmazások voltak a középpontjában. A hallgatók szerint is érdekesek voltak az órák, de ez nem volt elég ok arra, hogy rendszeresen bejárjanak. Annyi más fontos dolguk volt – mondták. Utazgatni Európában tényleg izgalmasabb a főiskolánál…
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán már a harmadik félévben tanítok informatikát elsős marketing és kereskedelem szakos hallgatóknak. Az alapok után sok olyasmire is sor került, ami kifejezetten neki való, pl.: blogolás és email hírlevelek. A bejárás nekik sem volt az erősségük, és anélkül nem is tudták a minimumot sem elsajátítani. Az órák szinte teljesen gyakorlásról szóltak, elmélet alig volt. Kialakult egy „kemény mag”, akik részt vettek a közös munkában – a többiek sajnos lemorzsolódtak.
  • Ugyanott ősszel indult egy posztgraduális képzés Nekik haladóbb dolgokat lehet tanítani, mert az alapjaik megvannak, és – főleg – akarnak is tanulni. Náluk eddig a legnagyobb sikere a kedvenc témámnak, a cégen belüli közösségi együttműködésnek, volt. Arra teljesen rákattantak! A blogolás is megérintette őket, nagyon komolyan vették tartalmi és formai szempontból is. Velük csak egy félévem van, február végéig tanítom őket. Szerintem mind simán teljesítik majd a tárgyat.
  • Szintén Wekerle: félév közben megkaptam a statisztika oktatását ugyanannak a társaságnak, akiknek informatikát tanítottam az első évben. Még az összeszokás stádiumában vagyunk, de vannak pozitív jelek. Az egyikük korábbi tanulmányai beszámításával felmentést kapott a tárgyból, de annyira érdekli, hogy mégis bejár az órákra – sőt tegnap még a félévközi vizsgát is megírta önszorgalomból. Ez nem semmi! 🙂

Ahol korábban is tanítottam, nem történtek óriási változások:

  • A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ami szeptembertől Budapesti Metropolitan Főiskola néven működött) folytattam az informatikai üzemeltetés oktatását az MBA for IT szakon. Nyáron elég sok időt eltöltöttem a tananyag modernizálásával és átdolgozásával. Ezen a főiskolán stabilan 20 körül van a csoportok létszáma, jelentős munkatapasztalatuk van a hallgatóknak, és komolyan érdekli őket a tanulás. Sok időt szánunk az általuk tartott rövid előadásokra, amiket megbeszélünk, és sokat tanulunk egymás tapasztalataiból. Én is… (A hallgatók értékelése a tavaszi és az őszi félév után.)
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódott a gazdaságinformatikusoknak szóló képzés, szintén alaposan átdolgozott tananyaggal. Itt jelentősen csökkent a hallgatók száma, a tavaszi félévben 20 körül volt a nappalin és a levelezőn is. Nekik is tetszett a gyakorlatra fókuszált tananyag és oktatás. (A levelező hallgatók értékelő lapjainak eredménye.) Az őszi félévben már 10 alá esett a hallgatók száma. Remélem, idén tavasszal többen lesznek! A mobil biztonság tantárgy ismét indult a tavaszi félévben 20 körüli hallgatóval. Ez a tárgy az egyik kedvencem, mert állandóan új fejlemények történnek a világban, minden évben új dolgokat is lehet tanítani. A hallgatóknak is tetszett, bár csak kevesen töltötték a ki a félév végén az értékelő lapot.
  • A CEU Business School 2015-ben is három alkalmat jelentett. Két alkalommal arról tartottam előadást, hogy mi az informatikai vezető (CIO) feladata, és az hogyan változik mostanában (némi jóslással a jövőre vonatkozóan). Mindkét alkalommal nagyon érdeklődő, sokat kérdező és időnként vitatkozó társasággal találkoztam. Jó volt! A harmadik alkalommal egy elképzelt cég igazgatósági tagja voltam harmadmagammal, és a hallgatók alkották az informatikai csapatot. Az volt a feladatuk, hogy „eladják” nekünk a fontos projekteket. Nagyon érdekes és tanulságos egy-egy ilyen beszélgetés!

Mi nem úgy alakult, ahogy terveztem? Voltak terveim a céges oktatások területén:

  • Az informatikai vezetőkkel kapcsolatba kerülő embereknek (főleg kereskedőknek) akartam a tapasztalatommal, „bennfentes” ismereteimmel segíteni. Ebből eddig nem lett semmi, bár érdeklődésben nem volt (és nincs most se) hiány. Még nem adtam fel, sőt adódott komoly segítség az ügyben J
  • A belső együttműködés, a közösségi technikák cégen belüli alkalmazása a kedvencem, és indult is valami ezen a területen az év elején, majd az év közepén is, de egyik se hozott (eddig) eredményt. Folytatom…

Összességében: magvalósult az a tervem, hogy 2015-ben sem akartam unatkozni. Tavasszal még jóval több is volt a munka, mint a jóleső. Jó tanulság volt, hogy mennyit bírok, hol kell abbahagyni a feladatok elvállalását… 🙂

Majd kiderül, hogy a 2016-os tavasz mit hoz. Mire számítok?

A tavaszi félévre a főiskolák tervei már kialakultak:

  • A Metropolitan Egyetemen (korábban BKF) folytatódik az „Executive MBA for IT” képzés. Ott idén is jó színvonalú, érdeklődő csapatra számítok.
  • A Zsigmond Király Főiskolán is folytatódik mindkét tantárgy (informatikai üzemeltetés és mobil biztonság), és várakozásom szerint az eddigiekhez hasonlóan mennek majd.
  • A Wekerlén a tavaszi félévre megvan a három tárgy. Mindhárom érdekes, és mindháromban módom van az IT mellett a marketinggel is foglalkozni egy kicsit.

Várható, hogy a CEU-n is az eddigiekhez hasonlóan számítanak majd rám. Az őszi félév még a jövő titka, annyira nem kell előre szaladni.

Írtam, hogy a közösségi együttműködés témájában nem jöttek össze a remélt vállalati oktatások és hasonló munkák. Ennek ellenére ezzel a területtel sem vagyok elégedetlen, voltak kedvező fejlemények, nevezetesen felkérések cikkírásra és konferenciákon való előadásra:

Örülök, hogy lehetőségeket kapok a téma bemutatására, mert ez nagyon fontos, mind a cégeknek, mind a dolgozóknak.

Mi jön még 2016-ban? Nem tudom, de biztos, hogy érdekes és jó dolgok lesznek közöttük!

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak is 2016-ra. Nézzenek pozitív várakozással előre – és váljon is valóra! 🙂 

Kiváló tanárok, kiváló eredmények

MVISZ-logoTegnap délután adtuk át a BME-n az Év Informatikai Oktatója Díjat.  Szépen megtelt a terem, a VISZ tagjain kívül jelen voltak egyetemi és főiskolai oktatók és vezetők is.

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége 2002 óta minden évben pályázatot ír ki a magyar felsőoktatási intézményeknek az Év Informatikai Oktatója Díjra. Minden olyan felsőoktatási intézménytől várjuk a pályázatokat, ahol főállású oktatókkal folyik informatikai képzés. Idén 19 főiskolát és egyetemet hívtunk meg, de mások számára is nyitott volt a jelentkezés lehetősége.

Ez volt a a 14. alkalom, hogy átadtuk ezt az elismerést, és minden évben nagyszerű oktatókat tudtunk díjazni. Idén sincs ez másképp; nagyon jó pályázatokat kapott a szakmai zsűri, amelynek tagjai:

  • Braun Péter, a VISZ elnöke,
  • Dömölki Bálint matematikus,
  • Havass Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja,
  • Kerékfy Pál, főiskolai oktató, a VISZ tiszteletbeli tagja,
  • Mester Sándor, B2B üzletágvezető, a Computerworld lapigazgatója,
  • Sziebig Andrea, az IT Business főszerkesztője,
  • Turmezey László, a CEU oktatója és
  • Dervenkár István a Bitport főszerkesztője.

Szokás mondani, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt – de ezt most inkább nem mondanám. A zsűri valójában kellemes helyzetben volt, mert nagyon jó pályázatokat kaptunk. Mindegyik pályázatot tudtuk szeretni valamiért, mindegyik oktató valamiben kiemelkedőt alkotott. Örömmel tapasztaltuk, hogy milyen értékes munkát végeznek, és nem csak a konkrét informatikai ismeretek átadása területén.

Miket találtunk kiemelkedőnek és fontosnak a pályázók oktatói munkájában?

  • Nagyon fontos a kapcsolat a gyakorlattal. Az informatika komoly elméleti alapokkal rendelkező tudomány, aminek eredményét a gyakorlatban is megvalósított rendszerekben és szolgáltatásokban látjuk. Ha a hallgatók lehetőséget kapnak valódi gyakorlati feladatokban való részvételre, akkor az elméleti tudásukat már a tanulmányaik során ki tudják tenni a valóság próbájának. Mennyire más az, ha nem csak elvileg jó egy szoftver (ami – egyébként – nagyon fontos, és sajnos nem mindig teljesül), hanem egyben a várt eredményt is nyújtja – beleértve ebbe az üzleti eredményt is. Miközben ezeken a feladatokon dolgoznak a hallgatók, a szakma mellett a csapatban végzett munkát és a projekt munkát is gyakorolják. Ezek nagyon fontosak, akár nagyvállalat, akár saját vállalkozás a hallgató által megcélzott terület a diploma megszerzése után.
  • Amikor informatikát tanítunk, használjuk is azt. Ha új ötleteket, megoldásokat mutatunk a hallgatóknak az oktatás folyamatában is, akkor inspiráljuk őket. Megismerik a modern eszközök gyakorlati használatát, és arra látnak példát, hogy akár egyetlen ember (a tanáruk) is létrehozhat valami újat és hasznosat, ami megváltoztatja a munkát és a tanulást.
  • Nem csak az informatika oktatásában van kulcsszerepe az informatikának! Minden tanárnak jó barátságban kell lennie az informatikával – ennek hiányában nem fogja kreatívan és a tanulók örömére használni a modern eszközöket. Ezért fontos az, hogy tanulástechnológiát és interaktív médiát, sőt: szoftvertechnológiát is tanuljanak a jövő tanárai, beleértve a humán tudományokat és a művészeteket tanítókat is. Ez nem ábránd, hanem igenis valóság! Akár a diploma megszerzése előtt, akár azt követően barátkozik össze az informatikával szakmaként nem foglalkozó pedagógus a modern technikával, nagyon fontos ismeretekre és készségekre tesz szert!
  • Minden tantárgyban fontos a tematika és a módszerek folyamatos megújítása, de abban biztos mind egyetértünk, hogy az informatika oktatásában ez elkerülhetetlen, ha jó informatikusokat és jó tanárokat akar kibocsátani az iskola. A helyzet kulcsa a területet vezető tanárok kezében van, az ő példamutatásuk és irányításuk nélkül ez nagyon nehezen menne. Ezen a területen is fontos az egyéni kezdeményezés, nem kell a központi utasításokra várni! Az egyik díjazottunk éppen az iskolateremtő munkája miatt vehette át a díjat.
  • A VISZ nagyon fontosnak tartja az informatika oktatását minden szinten, nem csak a felsőoktatásban. Ezért örültünk annak, hogy a saját intézményükön kívül, középiskolások között is terjesztik a főiskolai oktatók az informatikai tudást. Ezt különböző programozási és robotikai táborokban teszik.

Ebben az évben a VISZ is bekapcsolódott a középiskolásoknak szóló oktatásba, az iskolai szünetekben táborokat szervezünk, ahol a gyerekek egyszerre tanulnak és játszanak. Megismerkednek a legújabb programozási nyelvekkel és robotokat is programoznak. Nagyon sikeresek ezek a táborok, lelkesek a gyerekek. A következő ilyen tábor most lesz a téli szünetben.

Az egyetemi oktatásban már hosszú ideje részt vesznek tagjaink. Mivel járulunk hozzá az oktatáshoz? Bevisszük a vállalati tapasztalatot, megmutatjuk, hogy az elmélet hogyan működik a gyakorlatban, hogyan teremt értéket az informatika, és milyen problémákkal találkozunk a mindennapi munkánkban. Ezeket a tapasztalatokat a felsőoktatás minden szintjén, az alapképzésben, a mesterképzésben és a posztgraduális MBA kurzusokon is értékelik, hasznosnak tartják a hallgatók. A saját tapasztalataimról az elmúlt években írtam már, itt van néhány:

Visszatérve az idei pályázatra…

A zsűri nem csak papírokból dolgozott, hanem meg is hallgatta a jelölteket, akik jól éltek a lehetőséggel, bemutatták oktatói filozófiájukat, céljaikat és eredményeiket. A díjazottak tegnap is tartottak nekünk egy-egy rövid bemutatkozó előadást. Ebből a hallgatóság számára is kiderült, hogy melyik pályázatban mit találtunk nagyon lényegesnek az előbb felsorolt szempontok közül.

A díjazottak listáját elárulom mindjárt, de előtte még egy kis kitérő. Mindegyik díjazott munkájában tetszett az is, hogy a tanítás során nem csak a konkrét tantárgyi ismeretekre tanítják meg a hallgatóikat, hanem valami többet is adnak nekik: módszertant, gyakorlati tapasztalatot, inspirációt, … Ennek kapcsán eszembe jutott az egyetemi orosztanárnőm. Matematikus hallgatókként nem csak az orosz nyelvre akart minket megtanítani, hanem a fordítás technológiájára is. Ennek az óta is nagy hasznát veszem, miközben az eredeti tárgyát sok-sok éve nem hasznosítom.

Megint vissza a pályázatokra: A zsűri javaslata alapján a VISZ elnöksége döntött a díjazottakról. 2015-ben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének informatikai oktatói díját négyen, megosztva kapták meg:

  • Cserey György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar egyetemi docense,
  • Czirkos Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi adjunktusa,
  • Kis-Tóth Lajos főiskolai tanár, az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézetének igazgatója,
  • Turcsányi-Szabó Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar csoportvezető egyetemi docense.

Kedves Olvasó! Ha nem volt alkalmad személyesen meghallgatni, megnézni a díjazottak bemutatkozását, keresd meg őket az elektronikus nagyvilágban, érdemes! Mindegyikük tud mutatni valami érdemlegeset.

 

A fürge rágcsálók játszva tanulnak. És a behemót dinók?

A múlt héten a behemót, lassú dinók és a mozgékony rágcsálók voltak terítéken. Hogyan tudja a behemót szervezet hasznosítani minden tagjának tudását, tapasztalatát, lelkesedését, amikor a közös értékeket és célokat kell meghatároznia? Tudja egyáltalán? Tud a multi ugyanolyan friss és alkalmazkodóképes lenni, mint a start-up? Ha nem is annyira, de meg tudja esetleg közelíteni?

Min múlik a sikere? Szerintem, sok egyéb mellett, szükség van arra is, hogy igyekezzenek a szervezet minden tagját bevonni célok és a stratégia megalkotásába. Ne vesszen kárba senkinek se a tudása és lelkesedése! Hogyan? A közösségi együttműködés kultúrája és eszközei már kialakultak és elfogadottá is váltak – ezeket sikeresen lehet alkalmazni még a legnagyobb multiknál is. Ezt saját gyakorlati tapasztalataim is igazolják.

A közös kultúrához az is hozzá tartozik, hogy legyenek közös ismereteink, ismerjük a cég működését és a működésére vonatkozó szabályokat. Ezt könnyebb mondani, mint csinálni, mert elég rossz a céges oktatások fogadtatása – különösen, ha nem a munkában használt szakmai anyagról van szó. Ezen a problémán segítenek azzal, hogy játékot csinálnak a tanulásból. Ezzel még a legunalmasabb kötelező témát is fel lehet dobni – erről írok csütörtökön.

Várlak, Kedves Olvasó!

Mit játsszunk? Legyen döntésesdi!

Munka nemzetközi cégben. Tanulás nemzetközi egyetemen. Mit kezdünk egy más országból, más kultúrából jövő emberrel? Megértjük egymást? Mit jelent az, ha elkésik a megbeszélésről? Mit, miért és hogyan ért félre? Mit jelent, ha igent vagy nemet mond? CEU Boardplay.

CEU Business School logo

Üzleti vezetők és informatikusok megbeszélései nemzetközi cégben, másképpen: egyetemi gyakorlat. A Közép-Európai Egyetem Üzleti Iskola (CEU Business School) Executive MBA kurzusán a félévet lezáró tárgyalási gyakorlaton vettek részt a hallgatók júliusban.

A harminc hallgatót csapatokba osztották, ők voltak az informatikusok, és így tárgyaltak az igazgatóság tagjaival egy-egy meghatározott nagy projektről. Az igazgatósági tagok szerepét külső meghívottak játszották. Én is közöttük voltam, kétszer voltam CEO (első számú vezető) és egyszer CFO (pénzügyi vezető). Az igazgatóság három tagú csapatában volt még COO (a cég és a szolgáltatások működéséért felelős vezető) is. Mi hárman (ki-ki a szerepének megfelelő szempontok hangsúlyozásával) tárgyaltunk az ötfős informatikus csapatokkal.

A hallgatók voltak az IT-sok: CIO (informatikai vezető), projektvezető, üzemeltetési-, minőségbiztosítási-, fejlesztési- és support vezető. Az volt a feladatuk, hogy az igazgatóságnak “eladják” azt a megoldást, amit a legjobbnak tartottak mind a cég üzleti igényei, mind a megvalósíthatóság és az üzemeltethetőség szempontjából. Természetesen, az asztal mindkét oldalán, minden résztvevőnek a legjobb megoldás megtalálása volt a célja, de – a kiosztott szerepünk és a saját személyiségünk és tapasztalataink alapján – más és más módon képviseltük ezt a közös célt.

Nekünk, a bank igazgatóságának, három megbeszélésünk volt (három különböző IT osztállyal), és ezeken egy-egy nagyon fontos kezdeményezést tárgyaltunk meg. A három téma különböző jellegű volt:

  1. külső követelmény (hatósági szabályozás) által megkövetelt változás a bank tranzakció-kezelésében;
  2. belső üzleti igény, üzleti innováció, aminek megvalósítása előnyt jelent a konkurenciával szemben;
  3. üzemeltetési jellegű változtatás, ami az IT és az üzleti területek közötti jobb kapcsolatot, egymás jobb megértését eredményezi.

A feladatok összeállítója igyekezett a valóságot modellezni a feladatok leírásánál. Ennek az is része volt, hogy a Board és az IT osztály nem pontosan ugyanazokkal az információkkal rendelkezett, és kissé eltérő célok voltak számukra megfogalmazva. Például, a vezetőség elemezte a külső szállító és a kiszervezés lehetőségét is. Ami ezen a területen nem vág egybe a tapasztalataimmal: az igazgatóság mindhárom esetben arra számított, hogy a külső szállító igénybevétele nem csak újabb kockázatokat hozna be, de jelentősen, 25-50%-kal meg is hosszabbítaná a projektet. Nem tudom, hogy ez mennyire tipikus – én inkább olyan várakozásokat hallottam eddig, hogy a külső szállító csodákra képes, és kevesebb erőforrással és olcsóbban tudja elvégezni a munkát (azt nem szokták figyelembe venni, hogy mekkora mértékű belső erőforrás kell, és mennyi időbe kerül, amíg a külsők beletanulnak a cégbe). Abban is reális volt a Board elvárása mindhárom projekt esetében, hogy 3 éves megtérülésre számítottak.

Az igazgatóságban tapasztalt, informatikai vezetői előélettel rendelkező kollégákkal ültem együtt, ezért jól ismertük a CIO és a csapata helyzetét. Jól el tudtuk játszani a CEO, CFO és COO szerepeket is, hiszen sokat dolgoztunk együtt ilyen vezetőkkel, és elég jól megtanultuk a “működésüket”. A kiosztott szerepünknek megfelelő szempontokat helyeztük előtérbe, de természetesen az eddigi tapasztalatunkat is hoztuk magunkkal, ezért, pl., két CEO nem egyformán látta a dolgokat.

A projektek megvalósítására több lehetőség is kínálkozott. Meglévő szoftverek továbbfejlesztése vagy teljesen új rendszer beszerzése és bevezetése között lehetett választani, és voltak kisebb-nagyobb egyéb eltérések is. Az üzleti célok megvalósulása és a pénzügyi részletek mellett figyelembe kellett vennünk, többek között,

  • a rendelkezésre álló tudást és szakértelmet,
  • a projektek esetleges elhúzódásását és a menet közbeni változások hatásait,
  • a meglévő rendszerek módosításának vagy új verzióra való frissítésének mellékhatásait,
  • új rendszer bevezetése esetében a párhuzamos futás időtartamát és költségét,
  • meg kell-e tartani a régi rendszert az információ elérése érdekében, és hány évig,
  • a tesztelést, különösen abban az esetben, amikor nem csak a bank saját rendszereit kell tesztelni, hanem az egyidejűleg megváltozó külső rendszerekkel való kapcsolatait is,
  • a visszaállási lehetőségeket súlyos problémák esetén.

Mindegyik IT-s csapat jól végezte a munkáját, be tudta mutatni az igazgatóságnak, hogy melyik a jó megoldás és miért. Érdekes volt megfigyelni, hogy a CIO és a csapatának tagjai hogyan osztották fel egymás között a szerepeket és hogyan koreografálták a megbeszélést. Természetesen, mindig a CIO volt a tárgyaló csapat vezetője, de nem mindegyik csapat esetében tartotta szorosan kézben a beszélgetés menetét. A projektvezető vagy a rendszerek tervezéséért felelős vezető is vihette a prímet. Ilyenkor a CIO inkább csak akkor vette át a szót, amikor szükségesnek érezte. A csapatok dinamikája is különböző volt, és függött attól is, hogy a tagok melyik országokból voltak. Jól meg lehetett figyelni, például, a déliek és az északiak közötti különbséget (bármennyire is sztereotípia ez). A CEU hallgatói Magyarország mellett sok közeli országból kerülnek ki, nekünk Lengyelországtól Görögországig voltak hallgatóink, és tényleg különbözően tárgyaltak és érveltek.

Úgy gondolom, hogy az ilyen nemzetközi csapatokban folyó tanulás és gyakorlás nagyon hasznos mindenkinek, jól segít mindenkit a későbbi munkájában ez a tapasztalat. Visszagondolva közép-európai CIO munkámra: bizony sok idő kellett a különböző kultúrák összecsiszolódására, annak megértésére, hogy nem rossz szándék vagy inkompetencia van amögött, ha valaki késik, nem pontosan végzi el a munkáját, vagy félreérti a feladatot. Emlékszem a kezdeti nehézségeinkre, amik megtanítottak bennünket a nemzetközi munkára. Ezek, kisebb mértékben, később ismét előjöttek, amikor egy új kollégának kellett egy számára “furcsa” országban dolgoznia, ahol az időpontokat és a határidőket másképp értelmezték. Miután jobban megismerte őket, nem érezte már se sértőnek, se súlyos problémának az ilyesmit. Jó, hogy ezeket a dolgokat is megtapasztalják itt a hallgatók!

Kedves Olvasó! Neked mekkora gondot jelent egy más kultúrából jövő emberrel megértetned magad? Szoktak ilyen problémáid lenni? Mindig úgy értik a szándékodat, ahogy Te gondolod?

Szóval, mint annyi más helyen, itt is arról van szó, hogy a jó együttműködés, együttes dolgozás megköveteli a többiek kultúrájának, gondolkozásmódjának, viselkedésének megértését. Legyen ez országok, kultúrák, vagy generációk közötti különbség – ugyanoda lyukadunk ki. Nyitottság és tapasztalás segíti az embereket mások megértésében. Minél nagyobb a távolság (földrajzi vagy egyéb), annál inkább szükségünk van mindkettőre.

A hallgatók visszajelzései nagyon pozitívak voltak. Keménynek és nagyon hasznosnak találták ezeket az egy-egy órás szeánszokat, és szeretnének újabbakban részt venni. Én is úgy gondolom, hogy a félév során megszerzett ismeretek ilyen játékokban való kipróbálása, hasznosítása segít azok elmélyítésében és perspektívába helyezésében.

Játszottál már ilyen játékot Kedves Olvasó?

Nekünk, akik az igazgatóság szerepét játszottuk, szintén érdekes és hasznos volt ez a júliusi hétvége. Mindegyik megbeszélés alkalmat nyújtott arra, hogy egymástól és a hallgatóktól is tanuljunk egy picit. (Lehet, hogy ez csak az én látásmódom, de én egy jó ideje mindent tanulási lehetőségnek látok… Így voltam a felkészüléssel és ezekkel a megbeszélésekkel is.)

Remélem, hogy folytatódnak ezek a szerepjátékok ilyen nemzetközi társaságban, és tovább tanulunk…

Nemzedékek – kultúrák – emberek. Munka – iskola.

Együtt a nemzedékek, együtt a kultúrák, együtt az emberek.

Tanulás, munka, együttműködés – itt is ott is azt csináljuk, hogy a különbségek ellenére (vagy éppen azok miatt?) együttes erővel érünk el valamit, és közben jobban megismerjük egymást. Erről írok már egy ideje, közben több területről kerülnek elő példák. Előbb csak a munka világából, mostanában az oktatás és a nevelés területéről is.

Az elmúlt hetekben a nevelés és „a net” volt a témám, sőt erről elmélkedtem Balatonakarattya ünnepén is egy kis élő közönségnek a sok itteni „virtuális” megszólalás mellett.

Ezen a héten is oktatás jön: alkalmam volt a Közép-Európai Egyetem (CEU Business School) sok országból jött hallgatóival egy kis szerepjátékra júliusban – ennek ürügyén elmélkedem holnapután.

Várlak, Kedves Olvasó! Ha inkább nyaralsz, akkor jó nyaralást, kellemes kikapcsolódást kívánok!

Személyes példa az internet világában: mi a szerepe?

Szörföljünk együtt! Ültessük magunk mellé, mutassuk meg neki a jó dolgokat! Üljünk mellé, vegyünk részt a böngészésében! Értsünk ahhoz, ami a gyerekeket, diákokat érdekli! Szánjuk rá az időt, legyünk türelmesek!

surfing-together-crop

Az internet, a Facebook és a többi nem ellenségünk vagy ellenfelünk, hanem a világ része, az életünk része, a fiatalok életének a része – sőt színtere. Ennek megfelelően viszonyuljunk hozzá! A múlt héten kezdtem leírni a gondolataimat, és tegnapelőtt módom volt Balatonakarattya ünnepi rendezvényén is szólni a hallgatósághoz, akik között több érintett korosztály is jelen volt, és maguk is tapasztalták a problémákat és a lehetőségeket.

Mit gondolok én erről?

A nevelésnek része kell legyen az online világban való lét megtanítása is! A cél a tanítás. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy mi a jó és mi a rossz, miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk. Ehhez példát kell tudnunk mutatni, ezen a területen is hitelesnek kell lennünk.

Hogyan tudjuk elkülöníteni a magot az ocsútól az interneten? Ez a tudás tulajdonképpen nem is olyan nagyon különbözik attól, ahogy egyébként kutatunk, vagy szakmai dolgozatot írunk. Mindig az az egyik feladat, hogy a forrásokat ellenőrizzük és értékeljük. Hogyan tesszük ezt? Az ember hajlamos elhinni azt, amit sokszor lát, hall, olvas. A régi, papír alapú világban volt ennek létjogosultsága, hiszen sokba került a hírt sokszor, sok helyen megjeleníteni, így csak kevesen engedhették meg maguknak az álhírek és hamis információk nagyüzemi terjesztését. Manapság ennek alig van költsége, és olyanok is nagyban csinálják, akiknek nem is fűződik érdekük hozzá (csak nagy forgalmat, sok like-ot szeretnének elérni).

Néhány indikátor, ami – szerintem – gyanút kell ébresszen bennünk:
  • Ugyanaz a szöveg megjelenik sok weblapon. Miért gyanús ez nekem? Kereső optimalizálásra utal, vagyis sok találatot akar elérni, azért másolja be a sokat keresett szavakat tartalmazó szöveget. Különösen gyanús, ha nem is kapcsolódik szorosan a weblap témájához a szöveg!
  • Rengeteg adat támasztja alá az igazságot, de nincs megjelölve a forrás. Felsorol több tucat összetevőt, természetes anyagot, de nem derül ki, hogy azoknak mi a hatása külön-külön és főleg így együtt. Ez mostanában nagyon gyakori, minden “természetes”, amit el akarnak adni.
  • Csodás gyógyulások, amik szóbeszéd alapján ismertek, de nincsenek tudományos vizsgálatok mögöttük. Ha van is valami, arról előbb-utóbb kiderül, hogy nem független vizsgálat, hanem anyagilag érdekeltek végezték.
  • Sok helyen jelenik meg ugyanaz az állítás, de azonos a forrásuk. Itt nehéz helyzetben vagyunk, mert tipikusan nem jelölik meg a valódi forrást, és az is jellemző, hogy eltorzítva adják vissza az információt. Nem ritka az sem, hogy tekintélyes forrásra hivatkoznak, de nem lehet lenyomozni, hogy az tényleg mondta-e azt, amit neki tulajdonítanak. (Ezt, ugye, ismerjük a tévéből is? Mennyi különböző dolgot ajánl “a legtöbb fogorvos”!)
  • …és akkor még nem is említettem az egyszerű szenzációhajhász rohanást, ami már a “komoly” újságokat is elérte. Nincs idejük a híreket ellenőrizni, mert elsőnek kell közzétenni (szenzációs címmel és első bekezdéssel, mert csak annyit olvasunk el).

A cél a tanítás. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Egyre biztosabban mozognak majd ebben a térben, egyre kevesebb segítségre lesz szükségük. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk. Az ember nem így születik. A hagyományos nevelés éppen azon alapszik, hogy a gyerek elfogadja a normáinkat, követ minket, átveszi a gondolkodásunkat. Az emberiség évezredes tudásának továbbadása csak a tekintély elfogadása révén lehetséges – nem ismételheti meg minden egyes ember az összes tudományos kísérletet, nem végezheti el az összes megfigyelést és számítást. Ez az elfogadás és bizalom sokáig megmarad, néha túlságosan sokáig marad kritikátlan, különösen „a neten” megjelenő, és a barátok által lájkolt vagy megosztott dolgokkal kapcsolatban. Nevelőként az lehet a célunk, hogy mi is benne legyünk a tekintéllyel rendelkező, elfogadott körben.

Ehhez szükség van nyílt gondolkodásmódra és el kell viselni az ostobaság megnyilvánulásait – közöttük a tudatlanok támadásait is. Azok okos kezelésével lehet a tekintélyünket megalapozni  🙂

Azt gondolom, hogy van még egy nehéz feladatunk: el kell olvasni olyan szövegeket is, amikről tapasztalatból, ösztönösen tudjuk, hogy nem érdemes. Miért vesztegessük ilyesmire az időnket? Hiszen, tudjuk, hogy ostobaság.  Meg is mondhatjuk rögtön, és annyi! Ha azt várjuk az emberektől, hogy maguk tudjanak okos döntéseket hozni, akkor nem a végeredményt, hanem az oda vezető utat kell megmutatnunk. Erről szól a tanítás és a nevelés. Néha strapás és bosszantó a butaságokkal foglalkozni, és nem is mindig sikerül ezt abszolút türelmesen tenni, de próbálkozni érdemes.

Hol a határ? Meddig megyek el abban, hogy elolvassak dolgokat csak azért, hogy alaposan megindokolt véleményem legyen róluk? Nem tudom, nincs biztos határvonalam. Az élet rövid, mindent nem olvashatok el. Változik ez a határ, függ sok mindentől (elfoglaltság, munka, hangulat), és a reakcióm sem mindig ugyanaz: néha csak legyintek egyet, máskor elmondom, leírom a véleményemet (finomabban vagy karcosabban). Ha segíteni akarok másoknak a tájékozódásban, olyan dolgoknak is utánajárok, amiket egyébként hagynék a csudába.

Neked hol a határ, Kedves Olvasó? Utánajársz annak, hogy honnan tanul a gyereked, tanítványod az interneten? Tudsz erről beszélgetni vele?

Nem is olyan egyszerű ez! Meg kell találnunk az egyensúlyt, vigyáznunk kell, mert a kellőképpen alá nem támasztott kijelentések visszaütnek! Ismerjük a csakazértis jelenséget? Mindannyiunkban jelen van, de a fiatalokban erősebben. Hitelesen és számukra is elfogadhatóan kell megmutatnunk, hogy mi a hiba vagy tévedés egy-egy okosságban, amit olvastak. Ex cathedra kijelentések helyett rá kell szánnunk az időt és energiát, elemeznünk kell az állításokat, utána kell néznünk a hivatkozásoknak, a forrásoknak. Kinek van erre ideje??? Akárhogy is, ha nevelni, oktatni akarunk, meg kell találnunk a módját!

A tagadás nem annyira eredményes, mint az igenlés. A rosszal és a veszélyessel a jót és a hasznosat kell szembeállítanunk. Aktívan vezessük el azokra a helyekre, ahol hasznos és értékes tartalmat talál. A bulvár és a szemét ebben az esetben is el fogja érni, de tud majd különbséget tenni.

Persze, nem csak az internet nyújt érdekes és vonzó lehetőségeket. Egy olvasóm a hagyományos időtöltésekre hívta fel a figyelmet hozzászólásában (diafilm, diótörés, főzés, beszélgetés, kirándulás, és sok más): https://www.linkedin.com/nhome/updates?activity=5900524928561618944

Nagyon igaz!

Jut erre időnk? Honnan lesz rá időnk és energiánk?

 

Balatonakarattya – fiatalság…

Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy Balatonakarattya ünnepén a közéleti sátorEljenAkarattya-1ban én lehettem az egyik megszólaltatott. Szellő István felvezetése után és kérdéseire válaszolva beszéltem egyik kedvenc témámról, a fiatal generációkhoz való viszonyunkról, a nevelés és az online élet kapcsolatáról. A hallgatóság reakciói, visszajelzései is megerősítettek abban, hogy érdemes ezzel a témával tovább foglalkoznom, és többeknél nem zárt ajtókat döngetek…

Két út vezetett el engem ehhez a témakörhöz:

Holnap találkozunk!

Tudósítás az ünnepről (videó)

Internet vs. nevelés. Vak vezet világtalant?

 

surfing-together

Lehet egyáltalán nevelni az internet világában? Hallgatnak ránk az ifjak? Figyelnek ránk egyáltalán ebben a hangzavarban? Ömlik rájuk az információ és a sok szemét. Belefulladnak! Vagy nem is?

Mennyire megbízható az, amit „a neten” találunk? Mi minden jelenik ott meg? Nézzük meg a tudás és az információ szempontjából:

  • Sok ember osztja meg komoly tudását, amit sok tanulással, kutatással és munkával szerzett. Legyünk ezért hálásak nekik, és becsüljük meg őket!
  • Találkozunk rengeteg jó szándékú emberrel, akik lelkesen megosztják, amit valahol találtak. Ők sokat segítenek abban, hogy eljussanak hozzánk az érdekes és fontos dolgok.
  • Jó lehetőséget ad az internet népszerűsége azoknak is, akik szándékosan elferdített vagy hamis információt és híreket, óriási szenzációkat tesznek közzé. Sokszor vírusként terjednek az ilyenek, és nem nagyon tudjuk megkülönböztetni őket a valódi, értékes információtól.
  • Sokszor látjuk azt is, hogy a látogatottság, a forgalom növelése érdekében másolnak érdeklődésre számot tartó szövegeket a saját lapjukra emberek és szervezetek. Ezzel jó sok keresési találatot érnek el, és a náluk hirdetőktől több bevételre tesznek szert. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy érték vagy szemét, amit megtalálunk – a lényeg a keresési találatok száma.

Hogy igazodunk el ebben a dzsungelban? Hogy választjuk szét a magot az ocsútól? Felmérések szerint nagyrészt a rokonaink és ismerőseink véleményére támaszkodunk – és ezzel sok esetben „vak vezet világtalant”. Hányszor bosszankodik egy szakember, tudós kutató, amikor az ő tudáson alapuló véleményét felülírja „a net” szava… Ismerjük ezt az érzést? Hasonlít a kereskedő érzésére, aki alaposan bemutatja az áruját, megválaszol minden kérdést, de a vevőjelölt még egy kicsit gondolkozni akar. Közben megbeszéli a sógorával vagy a lányával, aki ugyan nem ért a dologhoz, de határozott véleménye van, és le is beszéli a vásárlásról.

Hogy jön ez ide, és főleg miért írom ezeket, amikor eddig a közösségi együttműködés mellett tettem le a garast? Továbbra is azt gondolom, hogy kell és hasznos a közösségi együttműködés! Azonban: meg kell tanulnunk értelmezni és értékelni azt, amit ott olvasunk.

Mit jelent mindez a tanárnak, az oktatónak? A diákok hatalmas mennyiségű információhoz tudnak pillanatok alatt hozzájutni – akár az óra közben is, amikor a tanár éppen magyaráz. Ez az információ ellentétes is lehet azzal, amit a tanár éppen mond – és akár igaz is lehet. Hogy van ez? Butaságot mond a tanár? Nem feltétlenül – csak éppen nem ismeri a legújabb kutatási eredményeket. Akármennyire is igyekszik követni a saját tantárgyában minden újdonságot, a helyzete „reménytelen”. Sose lehet minden friss felfedezésnek a birtokában. Ez régen is probléma volt, sose lehetett a tanár minden tudás birtokosa (van saját emlékem általános iskolás koromból is), és akkor is okosan kellett a tanárnak ezt a helyzetet kezelnie.

Mennyiben más ez most a „Z generáció” esetében? Most még jobban oda kell figyelnie a tanárnak a hitelessége megőrzésére.

  • Több az információ és gyorsabban jutnak hozzá a diákok.
  • Sok a félrevezető, téves vagy pontatlan információ.
  • Gyorsan terjednek az új felfedezések, kutatási eredmények (sokszor még a tudományos igazolás előtt tényként, szenzációként jelennek meg).
  • Igényesebbek a diákok a tanárral szemben, és kevésbé tisztelik a hivatalos tekintélyt.

Mit tehetünk? A cenzúra nem működik, nem lehet elzárni őket az internettől. Nem tudnak nélküle tanulni, kapcsolatot tartani a barátaikkal. Ez az életterük. Fordítsuk ezt hasznunkra, a nevelés, oktatás hasznára (pedagógusként és szülőként is)!

Régen tudtuk befolyásolni, hogy milyen könyveket és újságokat olvas a gyerekünk – egy darabig működött a tiltás, a negatív befolyásolás is. Ma jobbára csak a pozitív befolyásolás működik. Ha hitelesek vagyunk, akkor – valamennyire – követnek minket.

Hogy segíthetünk?

  • Keressük meg azokat a helyeket, ahol hasznos és értelmes, az értékítéletünk szerint jó dolgok vannak, és ezeket mutassuk meg nekik.
  • Ismerjük meg azokat a helyeket, ahol ők és az ismerőseik, kortársaik a buta és káros tartalmat találják.
  • Ha butaságokat osztanak meg vagy olyasmit mondanak, ami ellentétes az értékrendünkkel, magyarázzuk el, hogy miért nem igaz, miért rossz az.

Kedves Olvasó! Mennyire tudsz türelmes lenni, amikor a gyereked vagy a tanítványod olyan oldalakat olvas, amikről tudod, hogy nem kellene?

A cél a tanítás. Ehhez benne kell lennünk a számukra elfogadott, tekintéllyel rendelkező emberek körében. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Egyre biztosabban mozognak majd ebben a térben, egyre kevesebb segítségre lesz szükségük. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk.

Hogy fogja kezelni az ifjú ember a konfliktusokat? Kinek hisz? Hogy különbözteti meg az igazat a hamistól? Sok esetben magunk sem tudjuk ezt biztosan, de mi tudunk támaszkodni az élettapasztalatunkra. Azt, természetesen, nem tudjuk tölcséren át a fejébe tölteni, de megoszthatjuk vele. Hoppá, itt a “megosztás” szó! Igen, valóban, akár az online közösségi tereket is használhatjuk! Szerintem a szülő és a tanár is részt vehet az ifjakkal együtt az ottani életben. Sőt, igyekezzen is részt venni benne! Sok pedagógus meg is teszi. Megtanulta az ottani élet szabályait, és okosan tudja orientálni a diákjait.

Kedves Olvasó! Mennyire vagy benne a tanítványaid és a gyerekeid „online” terében? Hogy érzed, tudod befolyásolni az ottani életét? Mennyire sikeres a nevelésnek ez a része? Elkülöníthető ez a rész?

Folytatás itt…

 

Létezik egyáltalán az Y és a Z generáció?

dupla-cica-Web

Már a létezés kérdése is felmerült a beszélgetések (viták) során, amiket az oktatásról szóló írásaim indítottak el.

Az is felmerült, hogy egyáltalán újak-e a problémák.

Hogy sikerült ezt elérnem?

Írtam két szubjektív beszámolót az Információs Társadalom Parlamentje második napjáról:

Ezek előtt pedig a saját főiskolai oktatási tapasztalataimat és terveimet írtam le:

Továbbra is keresem a kérdéseket és a válaszokat ebben a témában. Szeretnék hasznosabb oktatójuk lenni a 22-23 éves fiataloknak.

Ezen a héten is a fiatalokról írok: a cégen belüli fiatalos lendületről. Érdekel, hogy elég lendületes leszek-e…

 

Emelkedünk – süllyedünk? Elefántcsonttorony – ipar?

Mit keresnek robotok és drónok az általános iskolákban? Keveset tudunk, mert túl sok az információ? Használhatatlan tudást ad az egyetem, vagy szuper mérnököket képez? Életet ment az internetes játék?

Parlament belső

Folytatom szubjektív írásomat Információs Társadalom Parlamentjéről (június 26-27). A második nap az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma. Bennem a legnagyobb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta. Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Ehhez kapcsolódó gondolataimat már leírtam, most Rab Árpáddal folytatom.

Rab Árpád azzal kezdte, hogy a kultúra a legerősebb fegyver, és a célja az emberek életét jobbá tenni. Mutatott néhány érvet annak alátámasztására, hogy a világunk egyáltalán nem rosszabb – sőt jobb –, mint az állandóan visszasírt régi szép idők. (Ebben teljesen megegyezik a véleményünk, én is így gondolom. Sőt, már előttem is gondolták így okos emberek, például Márai Sándor). Csak két példa abból a sokból, amiket Rab Árpád említett:

  1. A XX. század szignifikánsan kevésbé volt agresszív, mint bármelyik megelőző. A két világháborúval együtt is sokkal kisebb volt az erőszakos halál valószínűsége, mint a XIX. században és a korábbiakban.
  2. 1800-tól 2000-ig kétszeresére nőtt az élettartamunk (ezzel együtt, sajnos, jelentősen megnőtt a szórása is).

Érdekes volt a technológiák elterjedésével kapcsolatban, hogy a vasútnak 150 év kellett, amíg elterjedt az egész világban, a mobil internetnek 5 év is elég volt. Hogy lesz ez a következő újdonsággal?

Ami a tanítást és a tanulást illeti: Rab szerint az, hogy mindent villámgyorsan meg lehet találni, nem okosabbá, hanem butábbá teszi az embereket. Az okossághoz rendszerezni kellene az információt, kontextusba kellene helyezni. Az azonnali hozzáférés miatt viszont látszólag nincs szükség arra, hogy bármit is tudjunk, rendszerezzünk – és ez hiányzik. Példaként említette, hogy az Árpád-ház kihalásának évét egy pillanat alatt megkereshetjük. Ha, viszont, nem tudjuk ezt kontextusba helyezni (mi volt a jelentősége, milyen más történelmi eseményekkel és milyen kapcsolatban van), ez csak egy magában lógó információ darab lesz, nem valódi tudás. (Magam azt tenném hozzá, hogy a rendszer és sok-sok tény ismerete kellene ahhoz, hogy az interneten fellelt rengeteg mindenféléből ki tudjuk válogatni a valódit és a hamisat. Ennek hiányára láttam példát hallgatók házi dolgozatában is, például a Wikipédiáról szedett hibás információkat használtak fel. Itt lenne szerepünk nekünk, oktatóknak is: látogassuk azokat a helyeket, ahonnan a hallgatók gyűjtik a tudásukat, és igyekezzünk kijavítani a hibákat, megbírálni a butaságokat!)

Tudjuk, hogy a játékok fontosak a tanulásban – ez régi dolog. Az internetes játékokat nem szokás ilyen szempontból pozitív fényben emlegetni. Kaptunk két példát Rabtól ezen a területen is. Egy kisfiú a World of Warcraft révén tudta, hogy kell a rénszarvast elterelni a kisöccsétől, aki nagyon megijedt tőle, amikor az erdő szélén feléjük ment. Egy másik fiú pedig egy lövöldözős játékban tanulta meg az elsősegélynyújtást, és több ember életét megmentette egy közlekedési balesetnél. Ugye, ezek nem jutnak eszünkbe a számítógépes játékokról?

Az oktatásról még azt mondta, hogy a 10-20 éves stratégia nagyon fontos, de az 1-2 éves távra is kell terveznünk, mert tíz év alatt túl sokat változik a világ, odáig nem is látunk el. Figyelembe kell vennünk az új generációk más fajta motivációját és koncentrációs képességeit. A játékosítás mellett az is, hogy bedodjuk a hallgatókat a mély vízbe. (Erről hallottunk a kerekasztal beszélgetésben is, a BME MSc képzésével kapcsolatban. A mély vizet magam is alkalmaztam munkahelyi vezetőként, és ott is nagyon bevált. Erről mesélhetne néhány volt kollégám.)

Mit tanítsunk? Annak a felismerését, hogy milyen információnk hiányzik, és azt a tudást, hogy azt hol és hogyan lehet beszerezni. Az információ morzsákat tudjuk rendszerbe helyezni, és tudjuk megkülönböztetni a hamisat a valóditól!

Érdekes kerekasztal beszélgetést hallgathattunk meg az egyetemi oktatással kapcsolatban. Honti Pál jövőkutató beszélt egy párizsi magánegyetemről, ahol nincs is formális tantárgyi curriculum, hanem csak gyakorlati feladatokat oldanak meg a hallgatók. Sőt, osztályzatok sincsenek: vagy megfelelt, vagy nem felelt meg, mert az életben sem az a cél, hogy egy kicsit működjön az, amit csinálunk. Azt javasolja, hogy az egyetemi oktatás vegye át az agilis módszereket a modern projektmenedzsmentből. Szerintem ez jelentős változást igényel, mert nagyon messze van a klasszikus egyetemi oktatástól, ahol a beiratkozáskor tudni akarja a hallgató, hogy mit fognak tanítani neki. A nano-diplomára vonatkozó javaslata segíthet ebben (rövid, 6-12 hónapos részekre lehetne bontani a tanulmányokat). Fontosnak tartja azt is, hogy nincs ingyen ebéd, vagyis a hallgatónak tanúbizonyságot kell tennie arról, hogy valóban akar tanulni.

Az egyetemeket Horváth Zoltán (ELTE, dékán) és Charaf Hassan (BME, docens) képviselte a beszélgetésben. Válaszolva azokra a bírálatokra, hogy nem tanítanak a gazdaság számára hasznos ismereteket, mindketten elmondták, hogy mit tesznek ennek érdekében. Az ELTE mesterképzésén a szakmai ismeretek mellett tanítanak vállalkozási és innovációs ismereteket is, és üzletileg alkalmazható diplomamunkát készítenek a hallgatók. A tanulmányaik során közös kutatási és fejlesztési feladatokban vesznek részt – ezek valódi projektek az ipar számára. A BME-nek erős szakmai kapcsolatai vannak, és szintén közös ipari projektekben dolgoznak a hallgatók. Charaf szerint az informatikában nincs szükség a duális képzésre (amiről korábban a Kecskeméti Főiskola rektora tartott érdekes előadást), mert az egyetem tudja az infrastruktúrát és a mentort is biztosítani a hallgatóknak a projektekhez (alkalmasint modernebb felszerelést is, mint az iparban). Hangsúlyozta a friss tananyag fontosságát – ők azzal csábítják a hallgatókat, hogy mindig a legújabb technológiával dolgozhatnak.  Szólt még arról a veszélyről is, hogy a legjobb hallgatókat még az MSc előtt elcsábítja az ipar, és megpróbálja lebeszélni a további tanulásról. Ez nagyon rossz stratégia, mert éppen a kiműveltebb mérnökre van szükségük a cégeknek. Ezzel válaszolt az első kerekasztal beszélgetésben elhangzott kritikára, hogy nem az ipar igényeinek megfelelő mérnököket képeznek.

Szani Ferenc (Informatika a Társadalomért Egyesület) e-tananyagok fejlesztéséről és alkalmazásáról beszélt. Jelenleg sok, szigetszerűen szétszórt e-tananyag van. Ezeket nem könnyű megtalálni és nem lehet egységesen elérni. Az a célja, hogy minden szakmában legyen sok jó minőségű tananyag, de nem látja a forrásokat. Az e-oktatás előnye az is, hogy könnyen áttekinthető a diák teljes munkája és előmenetele, sőt egyénileg testre lehet szabni a tananyagot.

Hadd dicsérjem meg mindkét kerekasztal vezetőjét és résztvevőit is! Jó beszélgetéseket és a vélemények értelmes ütközését hallhattuk.

Kusper Gábor (Eszterházy Károly Főiskola) a náluk működő CoderDojo programozó műhely tapasztalatait osztotta meg velünk. Itt felső tagozatosok csoportosan tanulnak programozni (kezdők és haladók vegyesen). Érdekes feladatokat kapnak (pl.: Lego robot vagy quadrocopter programozása), és sikerélményekkel gazdagodnak. Kiemelte, hogy a programozás nem művészet, hanem szakma, és a szakember gyakorolni akar, fejleszteni akarja a tudását. Ennek egyik formája a csoportos műhelymunka.

A robotprogramozásban már öt éve rendeznek versenyeket Magyarországon felsősöknek – a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kezdeményezésére.

Sok magyar általános iskolában tanulják ezt a gyerekek. Idén már annyi csapat indult, hogy három helyszínen kellett válogató versenyeket rendezni az országos döntő előtt. Szép eredményeket érnek el nemzetközi szinten a diákjaik, pl., tavaly a Robocup világbajnokságon negyedik helyezést ért a nyírbogdányi iskola csapata. Azt már alig merem megemlíteni, hogy három lány alkotta a csapatot.

Érdekes ez a kontraszt: az egyik iskolában alig van informatikai oktatás, a másikban pedig az 5. osztálytól robotikát tanulnak a gyerekek! Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy Angliában középiskolai követelmény a mobilra való programozás.

Szóval, hogy is áll az informatika és az oktatás viszonya?

  • Szakma vagy művészet a programozás?
  • Szakmának vagy tantárgytól független készségnek tekintsük az informatikát az általános iskolában?
  • Mitől lesz majd sok-sok ezer új informatikusunk?
  • Hogyan tanítsuk az új generációkat?
  • Mi lesz az e-oktatással?
  • Hova jutunk ezzel a rengeteg, azonnal megtalálható információval tudás és rendszer nélkül?

Kérdések egymás hegyén-hátán… Keressük együtt a válaszokat!

Hasznos fecsegés és taníthatatlan Z generáció?

Hogyan mérjük a fecsegés anyagi hasznát? Van neki? Szerintem van, le is írtam! Múlt csütörtökön foglaltam össze röviden, és szívesen belemegyek alaposabban az érdeklődőknek.

Múlt szerdán írtam egyet soron kívül, mert már feszítettek a gondolatok az oktatás és az informatikai kapcsolatáról. Tari Annamária pszichológus és a Z generáció tanítása volt az egyik téma. Holnapután Rab Árpád szociológus és a kultúra fejlődése vagy hanyatlása jön. Csattanós választ kapunk arra is kritikára is, hogy az egyetemekről nem megfelelő tudással jönnek ki a mérnökök.

Csütörtökön találkozunk azokkal, akit érdekel…