Szüretelő robot

Mi marad a szőlőmunkásoknak, ha a robotok gyorsabban pontosabban végzik a metszést és a szüretelést? Okos telefon lesz a munkaeszközük?

A mezőgazdaság nem nagyon jut az emberek eszébe, amikor a mesterséges intelligenciáról vagy az automatizálásról van szó, pedig nagy dolgok történnek ott is. A magunkra aggatott mindenféle okos kütyük, az ipari robotok, az ipar 4.0 eltereli a figyelmünket arról, ami igazán fontos, arról, amit megeszünk.

Nagy a fejlődés a tudomány és a technika mezőgazdasági alkalmazásában, és egyáltalán nem arról van szó, amire sokan elsőre gondolnak! Nem a több vegyszer, több méreg, több műanyag a fő irány, hanem éppen az ellenkezője. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a mérgek, a műtrágyázás és a génmódosítás mind kell (és növekvő mértékben kell) ahhoz, hogy legyen mit ennünk. Azt lehetett mondani, hogy aki a vegyszerek ellen van, az merje kijelenteni azt is, hogy éhezzenek és haljanak éhen nagy tömegek. Azóta kiderült néhány dolog. Az egyik az, hogy a vegyszerek és a speciális fajták nem oldották meg a problémát. A másik – és erről lesz ma szó – az új eszközök szerepe abban, hogy kevesebb vegyszerrel, többet és jobbat termeljünk.

A precíziós mezőgazdaság éppen erről szól! Mi is ez?

A precíziós mezőgazdaság az ipar 4.0 testvére – hasonló megoldásokat használ a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, mint amit a gyárakban és a termékekhez kapcsolódó szolgáltatásokban. Áprilisban írtam már erről a témáról, megmutattam egy csomó jó és érdekes kezdeményezést.

Írtam a biztonság javulásáról, ami egyrészt az élelmiszerek életútjának pontos követéséről (példa: a betegséget okozott zöldség vagy gyümölcs termelőjét azonnal tudjuk, célzottan tudjuk kivonni a forgalomból) és a lejárt szavatosságú áru azonnali, automatikus levétele a polcról (És amit megeszünk?). A pontos célzásról is volt már szó, legyen az gyomirtó, tápanyag, öntözés, megtermékenyítés vagy elletés – mindegyik területen jobb lesz az eredmény.

Most – közel fél évvel az előző cikkek után – azért térek vissza a mezőgazdaság „okosítására”, mert aktuális, és mert az ITBusiness legutóbbi konferenciájának ez volt a témája. Sok érdekes előadás volt, közben meg is osztottam képeket és mondatokat.

Az utóbbi ötven évben nagyobbat változott a mezőgazdaság, mint korábban ezer év alatt, a gépesítés, az új hibridek, a szója termesztése és a genetikai beavatkozások gyökeres változást hoztak. A digitalizáció, az okos gépek és a mesterséges intelligencia hatására várhatóan tovább gyorsul a fejlődés. Fejlődés lesz ez? Úgy gondolom, hogy igen (a pontos célzás már most is az).

Glattfelder Béla előadásából megtudtam, hogy már folyik a digitális agrárstratégia szakmai vitája, és idén várhatóan el is fogadják. Sok szempontot kell figyelembe venni, sok területen lehet és kell fejleszteni ahhoz, hogy felgyorsuljon a hazai agrárium fejlődése. Az emberek tudása, a szakképzés, az egyetemi oktatás és a felnőttképzés, a folyamatos önképzés elengedhetetlen, és ebben sokaknak van szerepük. Az egyik legfontosabb szereplő maga a gazda, akinek igénye kell legyen a tanulásra. Őt sokféleképpen lehet ebben segíteni, fontos szerepük van az agrárkamaráknak és egyéb szervezeteknek. Úgy látszik, hogy a technikai feltételek (internet, okos telefonok, táblagépek) hiánya már nem igazi akadály. Ha jövőre tényleg minden háztartásig eljut a szélessáv, akkor az önképzésnek és a gazdák együttműködésének, tudásmegosztásának nem lesz technikai akadálya.

A szakképzésről Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum vezetője beszélt előadásában és utána Kiss Boglárka által vezetett beszélgetés során. Náluk is a szakképzés minőségének javítása és a gazdasági versenyképességet segítő duális képzés van előtérben. A gazdák és a leendő gazdák egyik fontos (és hiányzó) ismeretére világított rá Borsiczky István, a Tomelilla ügyvezetője: legalább alapvető térinformatikai tudásra van szüksége annak, aki „okos” gépesítést és automatizálást akar megvalósítani a mezőgazdaságban. Ezek az ismeretek kellenek ahhoz, hogy a távérzékelési és térképadatokat valóban fel tudják használni a gazdálkodók. Ezek az adatok ma még nagyon sokba kerülnek, de tervezi a kormány, hogy ingyenessé tegye az elérésüket – mondta Glattfelder Béla. Ez nagy segítség lesz majd a mezőgazdaságnak, beindíthatja az informatika ésszerű használatát a minőség és a hatékonyság javítására. Ugyanez vonatkozik a centiméteres pontosságú GPS adatokra, a drónok mezőgazdasági felhasználására és az időjárási információkra is.

Szintén Glattfelder Béla hozott fel néhány példát arra, hogy az okos gépek már ma is hasznosak a földeken és az istállókban. A munkaerőhiányra az egyik válasz az a szőlőbetakarító gép, amelyik 180 ember munkáját tudja elvégezni. Ma még nem tudja a szőlő érettségét figyelni, de ez sincs már messze. A metsző robot, akár másodpercenként 5 metszést is el tud végezni, éjjel-nappal, hideg szélben is pontosan dolgozik. A fejőházakat is sikeresen automatizálják, és teljesen megszűnik az emberi munka. Itt egy amerikai családi farmon készített interjú: How Milking Robots Are Helping One Family’s 70-Year-Old Dairy Farm Thrive In 2017 (Forbes). Angliában egy szántóföldi táblán végeztek egyéves sikeres kísérletet az emberi munka nélküli termelésben.

Ezek mind azt mutatják, hogy a kétkezi munka és a 12 órás munkaidő lassan kimegy a divatból a földeken és az állatok mellett is. Helyette tervezni, gondolkodni, ismereteket és technológiát hasznosítani kell tudni. Nem lesz felesleges az ember, csak éppen mást kell csinálnia. Képes lesz rá? Kénytelen lesz!

A felkészülést már gyerekkorban el kell kezdeni. Nem feltétlenül a ma létező technológiát, gépeket és programokat kell megtanulni, hanem inkább az újra való nyitottságot, a világ iránti érdeklődést.

Nagyon fontos, hogy egyáltalán nincsenek egyedül a gazdák. A hagyományos találkozási lehetőségek mellett az új, elektronikus találkozási pontok is kialakultak a közösségi portálokon. Készül egy magyar piactér is, amivel együtt tudástár és digitális szolgáltatások (például drone-as-a-service) létrejön. Erről beszélt a konferencián Kozula Ádám (T-Systems), és korábban már olvashattunk is róla.

Akkor sincsenek egyedül, amikor el akarják adni a sok jót, amit megtermeltek. Nem csak az előbb említett piactér segít az eladásban, hanem a Nemzeti Kereskedőház is. Számomra az volt a kellemes meglepetés Erős Veronika előadásában, hogy digitális exportot is nyélbe ütöttek már, vagyis sikerült igazán modern terméket eladni a nemzetközi piacon.

És akkor, merre van az előre? A konferencián azt is megtudtuk Feldmann Zsolttól, hogy a kertészetben állunk a legrosszabbul hatékonyság tekintetében. Ebből arra gondolok, hogy ott lehetne bevetni a szürkeállományt, hogy megtaláljuk a jobb és több gyümölcs és zöldség megtermelésének útját. A precíziós mezőgazdaság módszereinek bevetésével, pontos célzással lehet csökkenteni a víz, tápanyag és vegyszer felhasználását. Sőt, a bio termékek előállítása is gazdaságosabb lehet. Tudva, hogy azoknak jó piaca és magas ára van, talán ebbe az irányba kellene elindulni. Itt nem olyan magasak a belépő költségek, mint a korábban említett tehenészetben, ahol százmilliós nagyságrendű befektetés kellett.

Hamarosan meglátjuk, hogy mit mond erről a digitális agrárstratégia…

 

Tanulás vagy munka? Tanulás + munka? Munka = tanulás?

Hogyan tudják az informatikát használó vállalatok támogatni az informatika oktatását? Mire van szükségük az iskoláknak és az egyetemeknek?

Ma folytatom a múlt héten elkezdett írásomat a VISZ INFOHAJÓ konferencia kerekasztal-beszélgetéséről az utánpótlás-nevelés témakörében.

ashs-teacher-and-studentsEljutottunk az egyetemekig: Mi a szerepük ebben a folyamatban? Hogyan tehetik vonzóvá az informatikus pályát? Dr. Szabó Zoltán érdekes külföldi példát mondott el: egy stadionba gyűjtötte össze egy vidéki egyetem az összes harmadéves alapszakos hallgatóját, és kiállításon mutatták be az abban az évben külső cégekkel együtt megvalósított projektjeiket. Ennek nagy sajtónyilvánossága volt, és néhány száz általános iskolás gyereket is elvittek oda. Nekik játékokon keresztül mutatták be, hogy a computer science milyen szexi dolog. A gyerekek ezt „megvették”, és majd jelentkezni fognak informatikát tanulni a felsőoktatásban. Nálunk sokan egyáltalán nem tudják, hogy az informatika micsoda, sőt a jelentkezés után, elsősként is csak nagyon halvány elképzelésük van, hogy mi is ez és mit lehet vele csinálni. Jó lenne a karrierlehetőségekkel kampányolni itthon is!

A hosszú távú lehetőségeken túlmenően az is fontos, hogy az oktatás minden szintjén legyenek változások. Szabó Zoltán tapasztalata szerint egyre gyengébb az az „anyag”, amit a felsőoktatás kap. Ez nem azért van, mintha a mai fiatalok gyengébbek lennének. Mások, másképp kell tanítani őket, más módszerekre van szükség. Erre sem a középfokú oktatás, sem a felsőoktatás nincs felkészülve. Léteznek azok a módszertanok, amikkel előre lehetne lépni (játékosítás, e-learning), de használni kellene ezeket. Sokkal kevesebb egyoldalú információátadás (előadás) kellene, hiszen annak jelentős részét el tudnák olvasni a hallgatók, és az oktatónak csak a saját tapasztalatát, gyakorlati ismereteit kellene elmondania.

Kapcsolódjon be a piac az oktatásba! Szabó Zoltán sok lehetőséget lát erre a felsőoktatásban. Nem csak arra van szükség, hogy vendégként megjelenjenek a tapasztalt szakemberek, hanem a hallgatók aktív foglalkoztatására is. Jó feladatokat, valódi komoly projekteket kell adni a gyakornokoknak! Már az alapszakos hallgatókkal is jók a tapasztalatok a nagy tanácsadó cégeknél. A legjobbak gyorsan elkelnek már a képzés alatt. Tovább lehetne fejleszteni ezt a gyakorlatot, hogy a szakdolgozatokat valódi gyakorlati témákból írják, ne elméletből.

A piac és a felsőoktatás szorosabb kapcsolata segítene az egyetemeknek a jobb, hasznosabb tananyag kialakításában, és be tudná hozni a legfrissebb műszaki fejlesztéseket is. Szűts Ildikó tapasztalata az, hogy az egyetemi diákszervezetek megkeresnek vállalatokat azért, hogy nagy komplex projektekben vehessenek részt a hallgatók. Azt javasolja, hogy a cégek proaktívan keressék meg a diákszervezeteket, ha vannak erre alkalmas projektjeik. Ez is egy módja a legjobb munkaerő megszerzésének! Csudutov Csudinka javasolta, hogy a most aktuális és fontos digitális átállásban támaszkodjanak a vállalatok a diákokra, akik sokkal jobban érzik ezt, mint az idősebbek. Nekik lennének (sőt vannak is) javaslataik!

Érdekes szempontra hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely: azt emelte ki, hogy mi magyarok főleg az empatikus személyiségtípusba tartozunk, ezért meg kell szeretnünk azt, amivel foglalkozni akarunk. A kívülállók számára az informatikát az óriásplakátokon túl „IT celebekkel” is vonzóbbá lehetne tenni. Nos, hol vannak ezek a celebek?

A dolgok megszeretéséhez az is hozzásegít minket, ha alaposan meg tudjuk ismerni a működését, magunk tudjuk létrehozni, megcsinálni. A barkácsolás azért veszített a népszerűségéből, mert a mai, informatikával működő eszközöket nem lehet szétszedni, megnézni és megérteni a működésüket, majd szerelgetni. A szoftverek és a számítógépek nem ilyenek. Nagyon nehéz felkelteni az érdeklődést valami iránt, aminek a működését nem tudjuk megismerni.

Hogyan befolyásolja a digitális átállás, amiről mostanában olyan sokat hallunk és olvasunk, az oktatással és a továbbképzéssel kapcsolatos igényeket és lehetőségeket? Amellett, hogy kevesebb frontális képzés és több e-learning kellene, hagyni kellene, hogy a hallgatók maguknak alkossanak képet a dolgokról. A mai „libatömés” se nem élvezetes, se nem eredményes – mondta Koltányi Gergely. A digitális eszközök Magyarországon iszonyúan kis mértékben terjedtek el. A meglévő e-learning is lényegében prezentációk és tankönyvek elektronikus átadását jelenti. A valóban erre tervezett, interaktív és játékos oktatási anyagok aránya elhanyagolható. Sokkal többet lehetne, kellene tenni ezen a területen, és az oktatóknak valóban élményt kellene adniuk, mert az élmény fogja meghatározni az érzelmi kötödést, ahhoz amit tanulunk. Ha kialakul ez a kötődés, akkor nem kell külső motiváció (vizsgakényszer vagy jövőbeli karrier), hanem a belső motiváció hajt a tanulásban.

Ha a munka közbeni tanulásra gondolunk, fontos figyelembe vennünk azt, hogy nem az a lényeges, amit ma tudunk, hiszen senki se tudja megmondani, hogy 2-3-5-10 év múlva milyen tudásra lesz szükségünk. Az alkalmazkodásra és a tanulásra való képesség fogja meghatározni a sikerességet – mondta Koltányi Gergely. Ha valakinek széles látóköre van, ha képes többféle tudományterületről proaktívan kombinálni a tudást és így innovációt létrehozni, akkor tud első lenni, és a kezdeti nagy hasznot learatni. Aki az előzőt másolja (reaktív), annak kevesebb sikere lesz. Ez a munka közbeni tanulás lényege: nincs külön a munka és külön a tanulás. Korábban az volt a gyakorlat, hogy időben és helyileg is elkülönült a képzés és a munka egymástól. Főleg az informatikában igaz, hogy a tanulás a munkába integráltan történik, hiszen néhány havonta kell valami nagyon újat megtanulnunk. Minden nap szükség van arra, hogy újat tanuljunk, leszűrjük és rendszerezzük a tapasztalatainkat. Hasonló jelenség látszik az iskolai oktatásban, amikor már az egyetem első évfolyamán, vagy akár a középiskolában valódi feladatot végeznek a diákok, és így gyakorlati tapasztalatot szereznek. Ez egy új fajta tanulási stílus és életstílus, amit az iskolában lehet elkezdeni.

A munka közbeni tanulásra hozta példaként Csudutov Csudinka azt a nagy nemzetközi informatikai szolgáltató központot, ahova nem informatikusokat, hanem nyelvtudással rendelkező bölcsészeket vesznek fel. A szükséges szakmai tudást a cégnél szerzik meg. Ezt az irányzatot erősítette meg Szűts Ildikó, amikor elmondta, hogy nincs időnk kivárni, amíg a hiányzó 22 ezer informatikust a felsőoktatás (vagy akár egy OKJ-s képzés) kiképzi. Alaposan át kell gondolni, át kell alakítani a kezdeti munkaköri követelményeket. Utána munka közben lehet megszerezni a szükséges speciális tudást.

Beszéltünk arról is egy keveset, hogy mi a cég imázsának a szerepe a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Nem elsősorban annak, amit a cég magáról hirdet a Facebookon, hanem annak, hogy a céget ismerő emberek mit mondanak a cégről. Ezzel kapcsolatban Szűts Ildikó egy friss hazai kutatás alapján mondta, hogy a válaszoló cégvezetőknek csak 12%-a tartja vonzónak a saját munkáltatói márkáját. Ez katasztrofálisan alacsony arány! Ma már nem az a munkáltatói márka szerepe, mint pár évvel ezelőtt, amikor azt gondolhatta a munkáltató, hogy ő választ a munkaerőpiacról. Ma ez fordítva van! Egészen másfajta módszerekkel kellene dolgozniuk ebben a helyzetben a cégeknek.

Pulay Gellért közösségi terekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg velünk. Akárcsak a B2B szektorban, itt se lehet eredményt elérni ismertség nélkül. Sőt azt is fontos tudni, hogy a célközönségünk honnan tájékozódik. Tudjuk, hogy az emberek általában a Facebookról szerzik az ismereteiket, de igaz ez vajon az informatikusokra is? Fontos szerepe van az időzítésnek is: ha tudjuk, hogy a legjobbak az egyetem első évében elkelnek, akkor még az első év előtt kell megmutatkoznunk neki. Nem elég az ismertség, a hitelesség is kulcs! A potenciális jelentkező meg fog keresni pár embert, aki korábban a cégnél dolgozott, és rajtuk keresztül fogja ellenőrizni, hogy igaz-e mindaz, amit a cég állít saját magáról. Így hamar kiderülnek a valótlanságok. Ha már megszereztük az embert, meg is akarjuk tartani. Itt mi a fontos? Ismerni kell az embereink igényeit, a nekik személyesen fontos „üzenetet”, oda kell figyelni rájuk! Valóban a csúszdára van szükség az irodában, vagy inkább a kiszámítható jövőre? Pulay egyik ügyfelénél nulla az IT-s elvándorlás, és ezt azzal érték el, hogy havonta tisztázzák a dolgozókkal az elvárásokat és az ígéreteket (amiket be is tartanak). Vissza a közösségi terekhez: az is kell, hogy emlékezzenek ránk. Ehhez a megfelelő időben és a megfelelő rendszerességgel kell szólnunk ahhoz a közönséghez, akik közül a következő 2-3 évben fel akarunk venni új dolgozókat.

Természetesen szóba került az elvándorlás és a külföldi munkavégzés is. Pulay szerint nincs óriási technológiai lemaradás, hiszen „kis németországok” vannak itthon, ahol ezres nagyságrendben alkalmaznak német cégek embereket technológiailag igényes területen. Az IT-s fizetésben sincs nagy lemaradás. Ezzel együtt népszerűbbé is kell tenni a magyar piacot, mert külföldön még nagyobb a hiány, és nagy az elszívás.

Csudutov Csudinka tapasztalata szerint igenis van technológiai lemaradás. A német bankokhoz képest talán nincs, de angol cégektől olyan szaktudásra vonatkozó igényeket kapnak heti rendszerességgel, amikről még csak nem is hallottak. Alig-alig találnak itthon olyan IT-st aki már foglalkozott azokkal a technológiákkal. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „informatika”. Húszezer informatikus hiányzik itthon, de nem húszezer egyforma kellene, hanem sokféle speciális területen van a hiány.

Végezetül az iskolai oktatással kapcsolatban javasolta Csudutov Csudinka azt a programot, amiben informatikai vállalkozások mentorálnak informatikai tanárokat. Legyen minden tanárnak egy olyan céggel kapcsolata, ahova évente egyszer bemehet szakmai tapasztalatot gyűjteni, például, részt venni egy projektmegbeszélésen, megismerni, hogy mit fejlesztenek, milyen piacra, esetleg egy-egy tanfolyamot finanszírozzon neki a cég. Ez azért fontos, mert a legtöbb informatika tanár még sose látott belülről üzleti alapon működő céget. Kósa Judit megerősítette, hogy óriási szükségük van a cégek segítségére az iskolákban. Az eszközökre még csak-csak jut pályázati pénz, de az azokhoz kapcsolódó tanulást (pl. a programozásét) maguknak kell megoldaniuk a pedagógusoknak. Nagy segítség lenne a gyerekek tanításában, ha támogatnák a tanárok informatikai képzését a vállalkozások.

Kedves Olvasó! Tudsz ebben segíteni? Fel tudsz ajánlani ilyen lehetőségeket a tanároknak?

Hol és hogyan oktassunk informatikust?

Honnan jöjjön az a 22 ezer informatikus, akiket tárt karokkal vár a magyar gazdaság? Itthon képezzük közoktatásban és a felsőoktatásban? Lesz jelentkező? Átképezzük a zenészeket?

robot-shootA Dunán úszva volt alkalmam hat kiváló szakemberrel beszélgetni az informatikai utánpótlás-nevelésről a múlt héten. Ők az oktatás, a felnőttképzés és a fejvadászat különböző területein rendelkeznek sok hasznos tapasztalattal, és ezek egy részét osztották meg az INFOHAJÓ konferencia hallgatóságával a kerekasztal-beszélgetés keretében.

Három témakörben készültem kérdésekkel, a többiek pedig válaszokkal, amik jól megvilágították problémákat és a lehetőségeinket. Örültem, hogy a hallgatóságot érdekelték a témák, és nem szivárogtak el a késői befejezés ellenére sem, pedig a vacsora már várta őket, sőt a kerekasztal után még egyénileg is beszélgettek a résztvevőkkel.

Az informatika iskolai oktatásával kezdtük a beszélgetést. Itt alapvető kérdés, hogy csak informatikát tanítunk, vagy a szaktárgyon kívül hogyan épül bele az informatika az egyéb tantárgyakba mint általános kompetencia. Ahogy az életünk minden területén jelen van, bele kellene épülnie minden tantárgyba is, a magyartól, a rajzon át a testnevelésig – mondta Kósa Judit, akitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt tanévben módjuk volt kísérletképpen a számítógépet, a mobiltelefont és a táblagépet bevetni sok tantárgy óráin (nem informatika szakos, önként jelentkező tanárokkal együtt dolgozva, akik beépítették a tananyagba az informatika által adott lehetőségeket). Ezen kívül meg tudtak hívni az általános iskolába szakembereket különböző informatikai cégektől, akik például weblapszerkesztést és digitális fényképezést tanítottak. Megmutatták a hetedikes és nyolcadikos diákoknak, hogy mivé lehet fejlődni, ha az informatikában tanulnak tovább. Ez sokkal meghatározóbb élmény, mintha egy informatika tanár beszélne nekik a lehetőségekről.

A játék és a számítógép a kezdetek óta összekapcsolódott egymással, és ma is elképzelhetetlenül sokféle játékot lehet a gépeken és telefonokon játszani. Mi a gyerekek viszonya ehhez, és mi legyen a viszonyuk? A játékos tanítás lényeges, mert közben nem is veszik észre a gyerekek, hogy éppen tanulnak valamit, hanem játékként élik meg az új ismeretek megszerzését. Nagyon sok fejlesztő készít játékokat az általános iskolai korosztálynak, és nagyon jó lenne együttműködni velük – mondta Kósa Judit. Egy pedagógus sok jó tanácsot adhatna nekik, hiszen ismeri a gyerekeket és a problémákat. Sőt, a gyerekek részt vehetnének a nekik szánt játékok tesztelésében – és ezzel nemcsak segítenének a fejlesztőknek, de tanulnának is.

A játéknak nem csak az iskolások életében és tanításában van fontos szerepe, de a felnőttek életében is. A játékosítás (gamification) arról szól, hogy a játékokban használt módszereket bevisszük a munkával kapcsolatos fejlesztésekbe is. Ahogy Koltányi Gergely mondta, a tanulás az egy kemény játék (hard fun). A tanulás munkával jár, kemény munka az újabb ismeretek elsajátítása, begyakorlása. Ha ezt örömmel tudja tenni az ember, akkor nyert ügyünk van! A játékok arra építenek, hogy küldetéseket teljesítünk, miközben jól szórakozunk. Ahogy más területeken, a tanulásban is nagyon fontos a felhasználói élmény, amit a játékok mechanizmusának alkalmazása ad meg.

Honnan lesz utánpótlás és egyre több informatikus? Most úgy fest a helyzet, hogy egyre kevesebben jelentkeznek az informatikai szakokra. Vajon elment az emberek kedve az informatikától? Pulay Gellért szerint nem csak azért jelentkeznek kevesen, mert kevés gyerek születik. Az is gond, hogy a nem műszaki érdeklődésű emberek és az ő gyerekeik nem hallanak, nem tudnak eleget az informatikáról, és így fel sem merül bennük, hogy ilyen szakra jelentkezzenek. Ha ismertebbé és szimpatikusabbá akarjuk tenni számukra az informatikát, akkor ezt a játékokon keresztül tudjuk megtenni. Ezért jók azok a kezdeményezések (például a VISZ programozó táborai), ahol a gyerekek játékos formában ismerik meg a programozást. Így lehet olyan fiatalokhoz közel vinni az informatikát, akik a családban, a szüleiktől nem hallanak róla.

Nem csak a gyerekeknek, hanem másoknak is sokkal többször kellene találkozniuk az informatikával, ha sok-sok ezer új informatikust akarunk képezni. Sláger csak úgy lehet valami, ha sokat játsszák – mondta Pulay Gellért. Ehhez kapcsolódott Csudutov Csudinka is, amikor azt javasolta, hogy a 11 ezer választókörzetben állítsunk fel egy-egy óriásplakátot azzal az egyszerű üzenettel, hogy a pályakezdő diplomás informatikus fizetése bruttó 480 ezer forint. Fel is szólította a jelenlévőket, hogy adakozzanak erre a célra. Tapasztalata szerint a vidéki városokban a helyi értelmiség nem informatikusnak, hanem orvosnak vagy jogásznak szánja a gyerekét. Ezért kell tudatosítani a szülőkben, hogy ez egy lehetőség. Akik ezt felismerték, azok összetörik a kezüket, hogy a gyerekeik mehessenek programozó táborba, mert tudják, hogy ez biztos megélhetést, stabil munkavégzést biztosító szakma, ami változatos és élethosszig szól. Ezt az üzenetet kell addig ismételni, amíg sláger nem lesz belőle!

Csudutov Csudinka azt tapasztalja, hogy kezdik már felismerni az emberek a lehetőséget. Az informatikusokat közvetítő cégében idén már a karrier tanácsadások fele nem informatikusoknak szólt. Interjúzott csellistát, jogászt, orvost, bölcsészt, akik mind tudták, hogy az IT mekkora üzlet. A példájában említett bölcsész Python fejlesztőként helyezkedett el. Mivel az itthon rendelkezésre álló informatikusok száma még az átképzett bölcsészekkel és orvosokkal együtt sem elég, külföldről is szükségünk lenne sok szakemberre. Azt a problémát látja, hogy az EU-n kívüliek behozatala túl sok akadállyal jár és túl sok ideig tart. Korábban lehetett számítani az erdélyi magyarokra, de nekik már otthon is nagyon jó lehetőségeik vannak, nem jönnek ide. Ha oroszt, ukránt vagy amerikait akar behozni, az a legjobb esetben is hat hónapba telik és sok nehézséggel jár. Arra lenne szükség, hogy egy külföldi informatikus behozását két hét alatt le lehessen bonyolítani!

Szűts Ildikó megerősítette a család és a tanárok szerepét a gyerekek pályaválasztásában. Nemrég végeztek egy felmérést erről a kérdésről, és nem a Facebook jött ki meghatározónak (bár sokan azt várták), hanem a család és az iskola. Ott dől el, hogy milyen irányban akar továbbtanulni a gyerek. Sokkal szorosabb együttműködést kellene kialakítania a szakmának a pedagógusokkal! Akár a középiskola első éveiben lehetne ösztöndíj-programokat indítani, nem kell kivárni a felsőoktatást.

Az átképzés, a pályamódosítás lehetőségét is hangsúlyozta Szűts Ildikó. Mint mondta, százezer üres állás, de több mint kétszer ennyi álláskereső van most az országban. Elvileg lenne elég munkaerő, de nem a szükséges végzettséggel és tudással rendelkeznek az emberek. Van egy csomó ötven körüli és a feletti ember, akiket rá kellene arra ébreszteni, hogy tizenöt évig vagy hosszabb ideig kell még dolgozniuk, és ehhez tanulniuk is kell (és érdemes). Ezt a korosztályt miért nem lehet rávenni szakma tanulására, karrierváltásra? Ezzel ma Magyarországon nem foglalkoznak, pedig ezeknek az embereknek a bevonzása egyre fontosabb lesz.

Itt még egyáltalán nem ért véget a kerekasztal-beszélgetésünk, a fele még előttünk van, amire a jövő héten kerítek sort. Az egyetemekkel és dr. Szabó Zoltánnal folytatjuk… 

 

Hiánygazdálkodás

Hiány van! Elveszítjük a milliárdos lehetőségeket! Az oktatás nem jól működik!

JavaProgrammerMár a vízcsapból is ez folyik; mindenki álmából felébresztve tudja mondani, aki IT-val, HR-rel, közoktatással, felsőoktatással, gazdasági tervezéssel foglalkozik, hogy 10-20 ezer informatikus hiányzik ma Magyarországon. A jobbak be is szorozzák azt azzal, hogy évente mennyi árbevételt termelne egy informatikus, és kijön a sok milliárd potenciális GDP.

Az év elején érdemes áttekinteni, hogy hol vagyunk, és merre akarunk menni. Ennek jegyében beszélgettünk az IT Business Club januári összejövetelén, 19-én. Az új év egyben új formákat is hozott: vendéglátónk (Sziebig Andrea) kerek bárasztal mellett beszélgetett a vendéggel (Palencsár Miklóssal), és kaptunk interjúkat videóban. (Hiába volt bárasztal, koktélokat nem kaptunk. Talán majd legközelebb…)

Palencsár Miklóst már régen ismerjük, a személyiségtípusokra alapozott módszereiről már többször beszélt az IT Business rendezvényein, például 2014-ben a Human Hungary konferencián, amiről én is írtam egy szubjektív beszámolót. Most két éves toborzási tapasztalatai (és tízezer önéletrajz) alapján vezette fel a témát és a beszélgetést. Az ő tapasztalatai kicsit árnyalják a hiánnyal kapcsolatos képet. Szerinte valójában nem a szakemberek számával van a baj, hanem azzal, hogy a cégeken belül nem ismerik a meglévő, rendelkezésre álló tudást és kapacitást. Túlbiztosítják a kapacitást, és ennek oka a vezetőkben van, akik nem tudják reálisan felmérni, hogy mijük van, és mire van szükségük. Az informatikai területen azt látná megoldásnak, hogy a csak kommunikálni tudó vezetőket jó szakemberekre kellene lecserélni. (Érdekes gondolat – és meglehetősen ellentmond néhány nagy cég gyakorlatának!)

Kitért a szakemberhiány és a külföldi munkavállalás kapcsolatára is. Úgy látja, hogy a tipikus informatikus szakembereket meg lehet tartani Magyarországon. Kik mennek külföldre? Két jellemző csoport. Az egyikbe azok tartoznak, akik gyorsan akarnak hatalmi pozícióba kerülni (a nagyon-nagyon uralkodó személyiségtípusba tartozók). Ők szívesen mennek külföldre, olyan céghez, ahol gyorsan lehet a ranglétrán haladni, és az elsődleges céljuk az image építése. A másik könnyen távozó típus ennek éppen az ellenkezője: a rossz érdekérvényesítő képességűek.

Nem csak az a gond az informatikai munkaerőpiacon, hogy nehéz megtalálni és levadászni a jó szakembereket – a meglévők megtartása is nehéz. A megtartáshoz szükséges a személyiségtípus alapos elemzése, amit – tapasztalataik szerint – nem lehet a hagyományos módszerekkel eredményesen elvégezni, hanem többhónapos vagy éves teszteket kell folytatni. Ennek egyik oka az, hogy 87%-os az álarcviselési arány. (Az „álarc” viselése nem feltétlenül valamilyen rossz szándékot jelent. Egyszerűen arról van szó, hogy a környezethez és a feladatokhoz való alkalmazkodás idővel úgy változtatja meg az ember személyiségét, hogy ez az alkalmazkodott személyiség már neki magának is valódinak, elsődlegesnek tűnik.) Az emberek ezt a módosult személyiségüket érzik valódinak, de krízishelyzetben felülkerekedik az eredeti személyiségük. (Ezt lehetett látni a válság idején sok cégvezető esetében.)

Az IT Business Club találkozóin az idő nagyobb részét a beszélgetés és a vita teszi ki. Sokunknak van kérdésünk vagy véleményünk az asztalra kerülő izgalmas témákról, így hamar be szokott indulni a beszélgetés. Kedves Olvasóim az írásaimból biztos megsejtették már, hogy én sem szoktam visszatartani magam, ha kérdezni és hozzászólni lehet. Most azt vetettem fel, hogy barátok, kollégák körében látok egy olyan folyamatot, amiben a komoly tapasztalattal rendelkező (és drága) szakembereket lecserélik olcsóbb és kevesebb (vagy szinte semmi) szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezőkre. Palencsár meg tudta erősíteni, hogy tavaly november óta észlelik ezt a tendenciát; egyre több komoly tapasztalattal rendelkező szakember válik elérhetővé. Emögött az van, hogy a bérmunka iránti igény egyre növekszik, amit viszont a túl jól kommunikáló emberek idéztek elő. A hozzászólók tapasztalata szerint ott fordul elő ilyen, ahol az IT nem az üzlet fontos része, hanem a háttérben meghúzódó belső szolgáltatás.

Hogyan tudnak a cégek hozzájutni a jó informatikusokhoz? Palencsár tapasztalata szerint a toborzás nem probléma, ömlenek az önéletrajzok, ha jó a kiírás, és jó a kereső cégről kialakult kép. Mi kell a jó kiírásba? Benne kell lennie elég sok konkrétumnak, és olyannak kell lennie, hogy a keresett személyiségtípusú embereket vonzza. Nagyon fontos a vezetőről kialakult kép is! Már nem lehet sikeres a cég, ha a vezetője „láthatatlan”, nem jelenik meg a médiában és a közösségi terekben. A jó szakemberek nem akarnak láthatatlan cégnél dolgozni, hiszen a munka nem elsősorban a pénzről, hanem inkább az érdekes feladatokról, a fejlődésről, és a további lehetőségekre való felkészülésről szól.

Hozzászólók is megerősítették, hogy a cégről kialakult image mennyire fontos. Kiélezett a piac a fejlesztői oldalon, a céget „el kell adni” a munkavállalóknak, ehhez jó marketing kell. Egy sikertelen vagy rossz hírt keltő projekt évekre visszavetheti a céget ezen a versenypályán. Az is hátrányt jelent, ha kizárólag belföldi piacra dolgoznak, mert a nemzetközi lehetőségekre igény van. Nem kell feltétlenül tartós külföldi munka, már egy néhány hónapos projekttel is eredményesen lehet jó szakembereket bevonzani.

A multiknak sikerül ez a bevonzás, hiszen általában tudnak érdekes és külföldi munkát ajánlani, sokat lehet tanulni, el lehet sajátítani olyan technológiákat, folyamatokat is, amik kisebb cégekben elérhetetlenek. Jól mutat az önéletrajzban is az ilyen helyen eltöltött néhány év. Az üzleti modelljükben viszont fontos szerepe van a munkaerő alacsony árának, ezért sokan hagyják el őket 5-6 év után, amikor már van tudásuk és tapasztalatuk, és többet akarnak keresni. (A multinál az alacsonyabb és kevésbé megfizetett pozícióban töltött idő tulajdonképpen befektetésnek is tekinthető.)

Nem meglepő, hogy a bérigényekről hosszabb eszmecsere alakult ki, ami azzal a példával kezdődött, hogy a 2 éves tapasztalattal rendelkező Java fejlesztő bruttó 650 ezer forintot kér, és ezt meg is adják neki. Ez a túlzás ördögi spirált indít el. Ez egyik közvetítő cég tapasztalata szerint már nem tudnak Németországba kivinni fejlesztőket, mert ott sem fizetnek többet. Java fejlesztők ilyen igényekkel is 4-5 nap alatt találnak munkát, ezért nem csak a pénz, hanem a felvételi folyamat tekintetében is lehetnek igényeik. Egyre kevésbé hajlandóak fél napokat interjúval tölteni. Szívesebben veszik, ha próba feladatot kapnak, amit otthon elvégeznek, és a munkájuk alapján ítélik meg a szakmai tudásukat.

Nemrég olvastam, hogy az Automattic (az a cég, ami az általam is használt WordPress blogoló rendszert üzemelteti) úgy veszi fel a munkatársait, hogy sose találkoznak személyesen, de még telefonos interjú sincsen. A felvételi folyamat egyik fontos eleme a próbamunka, amit a saját időbeosztása szerint végezhet el a jelentkező. Érdekes!

Sok ez a 650 ezer bruttó, vagy nem? Azt hallottam a mellettem ülőtől, hogy ez valójában nem sok, csak a tanárok és a rezidensek fizetéséhez képest rengeteg. Az elvárható értelmiségi lét finanszírozásához egyáltalán nem sok.

Palencsár szerint is vannak túlzott bérigények. Az egyik problémának azt látja, hogy a magyar cégek vezetői nincsenek tisztában a külföldi élettel (nem utaznak eleget), így nem tudják elmondani a fiataloknak, hogy az a külföldi fizetés csak látszólag sokkal több a magyarnál. Ha azt nézzük, hogy mennyit kap érte a vendéglőben, a boltban, akkor már nincs is akkora különbség. Ha túl sokat kér a jelentkező (vagy a meglévő fiatal kolléga), hagyni kell, hadd menjen. Egy év múlva akkor is elmenne, ha most megkapná a kért összeget. Inkább olyat vegyenek fel, aki először tanulni akar, utána többet keresni!

Nincs értelme a fizetéseket és általában a munkaerő helyzetét Németországgal összehasonlítani. Ott másképp működnek az emberek. Ha azt mondják nekik, hogy jobbra kell menni, akkor kérdés nélkül arra mennek. Magyarországon előbb megkérdezik, hogy miért, majd nem mennek arra…  Ott az emberek 85%-a a professzionalista személyiségtípusba tartozik, nálunk majdnem mindenki önmegvalósító típus.

Frissítés, egy szempont, ami a beszélgetésben elhangzott, de kimaradt az eredeti beszámolómból: Egyre nagyobb a fejlesztési projektre jelentkező, szerződő emberek aránya. Németországban már ez a jellemző munkavállalási forma, nálunk még nem tipikus, de egyre gyakoribb. (Ha rákeresünk a „freelance software developer” kifejezésre, sok millió találatot kapunk – az elsők között azokat a szolgáltatókat, akik a szabadúszó fejlesztők millióinak közvetítésével foglalkoznak. Szabványos fejlesztési eszközök és PaaS felhő használata esetén a világ bármely részéről alkalmazhatunk fejlesztőket, és a magyar fejlesztő is dolgozhat a világ bármely részére.) Tekintetbe véve, hogy egy-egy munka elvállalásában sokat nyom a latba, hogy az a projekt hogyan növeli a dolgozó értékét, ez egy teljesen racionális megközelítés.

Fontos kérdést vetett fel az egyik hozzászóló: Hogyan reagálnak az informatikusok a környezet kihívásaira és változásaira? Mi lesz velük, amikor elkezdenek vezetővé válni? A jó fejlesztő megkapja egy csapat vezetését. A saját fejlesztési tevékenysége mellett már embereket is kell menedzselnie, felelős lesz a projektek mérföldköveinek eléréséért, új személyiségjegyeket kell elsajátítania, és közben továbbra is jónak kell lennie szakmailag, hogy elfogadják az emberek. Hol a határ? Meddig tud fejlődni vezetőként? Palencsár Miklós szerint az informatikusok meg akarják tanulni a vezetést, jó vezetők akarnak lenni. Ebben segíteni kell őket a szükséges képzésekkel, de az is fontos, hogy megfelelő személyiségű emberek kerüljenek ebbe a helyzetbe – leginkább az uralkodó + professzionalista személyiségűek.

A beszélgetés végén konszenzus alakult ki abban, hogy a jó szakemberek megtartásával lehetne a szakemberhiányt enyhíteni. Az új ember megtalálása, integrálása, termőre fordulása hosszú idő – és még az is kérdés, hogy meddig marad ennyi befektetés után. A külföldi munkának sem elsősorban a több pénz a motivációja, hanem a munkakörülmények és a fejlődési, kutatási lehetőségek is fontosak.

Kedves Olvasó! Ha eljutottál idáig az olvasásban, a téma melyik aspektusa hiányzik?

Nekem az tűnt fel, hogy a generációk, az „Y generáció” specialitásai nem jöttek elő. A jelek szerint ez itt nem igazán fontos probléma. Talán azért, mert főleg fejlesztőkről volt szó, és ők tipikusan a fiatalabb generációkba tartoznak, így nem különül el az életkor mint tényező.

Ez az írásom nem csak itt, hanem a közösségi térben (LinkedIn, Facebook) is gerjesztett vitát. Az első hét hozzászólásait foglaltam össze az Idegen tollakkal című cikkemben.

Egy felhőnyi bizalom

Kiben bízunk meg nagyon, kire bízzuk az adatainkat és az ügyfeleink adatait? Kiben bízunk meg annyira, hogy az általa ajánlott üzleti szoftvert, szolgáltatást letöltjük és használjuk? Mi jobb: diverzifikálni, sok szolgáltatót használni, vagy koncentrálni kevésre?

A múlt héten azt írtam, hogy innováció jön a felhőből, ezen a héten mégis kaptunk felhőszakadást és jeget is onnan fentről. Ez csak egy kis kisiklás volt, ezen a héten is jön az innováció, a sok új dolog, amit ötletes emberek kitalálnak és meg is valósítanak. Hogy jut el ez hozzánk, hogy találjuk meg azt, ami nekünk jó és hasznos? Hogy talál meg minket a szoftver előállítója? Ki vezet el minket egymáshoz?

Az egyik jól bevált lehetőség az, hogy a barátaink, ismerőseink már használják, jók a tapasztalataik, ajánlják nekünk is. Tipikusan így kerülünk bele a közösségi hálókba (Facebook, LinkedIn, Twitter), és így hálóznak be a beszélgetős és telefonálós szolgáltatások is (Messenger, Viber, Skype és társaik). A többi dolgot is részben az ismerőseinktől, részben reklámok hatására kezdjük el használni.

A CIO Hungary konferencián hallottam egy másik lehetőségről: a mobilszolgáltatók is beszállhatnak ebbe a láncba. Tóth Levente (Telenor; EuroCloud Magyarország) beszélt a tervekről, hogy a Telenor a saját szolgáltatásaival együtt a felhőben elérhető egyéb szolgáltatásokat is árul majd. Ez nem teljesen új dolog, elkezdődött már egy ideje – most az benne az új, hogy mások által kifejlesztett és nyújtott üzleti szolgáltatásokat adnának tovább a céges ügyfeleiknek, nem is csak egyet-kettőt, hanem lényegesen többet.  Mi ebben a jó? Természetesen jó az ügyfélnek, aki könnyen jut hozzá ahhoz, ami az üzletét segíti. Jó annak, aki a szolgáltatást létrehozta és el akarja juttatni sok vevőhöz, hiszen a mobilszolgáltató rengeteg ügyfelét tudja elérni.

Lighthouse, beaconAz a mobilszolgáltató, amelyik rendelkezik a szükséges kompetenciákkal, és ki tudja számunkra válogatni a hasznos mobilalkalmazásokat, betöltheti a „digital beacon” szerepét, azaz irányt mutathat nekünk az appok végeláthatatlan tengerében.

Vajon lesz igény erre a tudásra, tapasztalatra, vagy inkább mindenki maga kutat az appok után és tanul a saját kárán? Tud majd felelősséget vállalni a mobilszolgáltató az általa ajánlott vagy közvetített dolgokért?

A mobilszolgáltatók azt keresik, hogy a hatalmas ügyfélbázisukat (világszerte közel 7 milliárd!) hogyan tudnák még jobban hasznosítani. Mi is van emögött? Nyilván több bevételt akarnak szerezni, de nem ez az egyetlen motiváló tényező. Az is benne van, hogy részesedni akarnak a mások által a mobilinternet-hálózat révén megszerzett bevételből – és erre a nagy ügyfélbázis alapján van is lehetőségük, ha jól csinálják. (Az interneten tartalmat árusító OTT – over-the-top – szolgáltatók egyre nagyobb fejfájást okoznak a távközlési cégeknek és a szabályozó hatóságoknak is. Ezek a szolgáltatások kívül vannak a régi, megszokott körökön, nehéz megfogni és szabályozni őket. Érdekes a téma, megér egy külön írást. A júniusi ITBusiness Club ezzel a kérdéskörrel foglalkozott, és több volt a kérdés, mint a válasz.)

Nem csak mások szolgáltatásait közvetítik az ügyfeleiknek, hanem felhőszolgáltatóvá is válnak a távközlési cégek. A „telco cloud” elnevezés már létezik egy ideje, és azokhoz a nagy távközlési cégekhez kapcsolódik, amelyek beléptek a felhő üzletbe, így jobban kihasználva a meglévő infrastruktúrájukat, és plusz bevételi forrást szerezve maguknak. A jelenség nem új, már hat éve nemzetközi konferenciákat is rendeznek ezzel a címmel, de még nagy a fejlődési lehetőség.

Jó az, ha az internetszolgáltató egyben felhőt is szolgáltat nekünk? Szívesebben megyünk bele abba a felhőbe, mint másokéba? Mik lehetnek az előnyei?

Ha az internetszolgáltatónk saját hálózati központjában üzemelteti a nekünk nyújtott felhőszolgáltatást is, akkor jó minőségű elérést tud adni, hiszen nem a globális interneten keresztül kapcsolódunk, hanem a szolgáltató saját infrastruktúráján. Kevesebb problémánk lesz a sebességgel és a minőséggel.

A felhőben lévő adataink és rendszereink elérhetőségén kívül még azért szoktunk aggódni, hogy másnál vannak, más is elérheti őket. Vajon megbízhatunk a szolgáltatóban? Mit csinál a Google, az Amazon, a Microsoft és az Apple a nála tartott adatainkkal? Beleolvas a levelezésünkbe? Belenéz a vállalati rendszereinkbe? Megszerzi magának az ügyfeleink adatait? Hát igen, ezek a veszélyek mindig ott leselkednek, amikor másra bízzuk a fontos adatainkat… Ahogy Tóth Levente előadásában hallottuk, a telefonszolgáltatónk egy kicsit más kategória ebből a szempontból – már egyébként is rábíztuk sok értékes adatunkat, és nem élt vissza ezzel a lehetőséggel. Benne már eddig is megbíztunk, és így könnyebb még nagyobb bizalmat belé helyeznünk.

Azt célozzák meg a telefonszolgáltatók, hogy megbízhatónak tekintsük őket abból a szempontból is, hogy akár minden fontos üzleti adatunkat tárolhassák (természetesen titkosítva és jól őrizve).

Mit gondolunk erről? Tényleg nem olyan nagy lépés az, hogy az üzleti folyamataink is a telefonszolgáltatónk kezébe kerülnek?

Ha a mobilszolgáltatónk adja nekünk a felhőt, hogyan lesz a forgalom mérése és számlázása? Láttunk már olyan szolgáltatást, aminek a forgalma nem számított bele a havi keretbe. Vannak olyan csomagok, amikben a Facebook használata nem számít bele a forgalomba, és ingyenes. A mobilszolgáltatók megtehetik, hogy a saját tartalomszolgáltatásuk által generált forgalmat is kiveszik a fizetős forgalmi keretből, és ezt kiterjeszthetik a felhőszolgáltatásukra is. Így nem csak jobb minőségű, hanem ingyenes is lehet a szolgáltatás elérése, hogy még vonzóbb legyen, még jobban megérje az ügyfélnek a telco cloud használata.

Szóval, egy pillanatra úgy tűnik, hogy a telefonszolgáltatónk lesz egyben a felhőszolgáltatónk is, és mindenki boldog lesz. Ha egy kicsit jobban belegondolok, vannak ennek az elképzelésnek korlátai is. Milyen felhőről beszélünk? Ha szervereket, számítási kapacitást és tárterületet bérlünk (IaaS felhő), akkor stimmelhet a dolog. Ezek meglehetősen szabványos szolgáltatások, majdnem mindenki ugyanazt tudja nyújtani. De ez nem arról szól, hogy innovációhoz jutunk a felhőből. Ha kapacitást vásárolunk, akkor megtakaríthatunk beruházást és költséget, rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a gyorsan változó kapacitásigényekhez, de sem a szolgáltatásainkban, sem a rendszereinkben nem történik lényeges változás. Persze a kockázat se nagy…

Mi a helyzet, ha egy nagyszerű új rendszerre, szolgáltatásra bukkanunk a felhőben, és azt akarjuk használni (vagyis szoftvert, SaaS szolgáltatást akarunk venni)? Lehet, hogy ezt éppen a mi telefonszolgáltatónk nyújtja, de az igazán új dolgok esetében sokkal valószínűbb az, hogy tőle teljesen független az, aki kitalálta, akitől megvehetjük. Mit csinálunk? Indulunk és megvesszük?

Ha korlátozzuk magunkat egy szolgáltatóra, akkor hamar ugyanott leszünk, ahol voltunk: az üzleti osztályok azt látják, hogy az IT nem tud gyorsan alkalmazkodni a változó üzleti igényekhez, kerékkötője a változásnak… Ne legyünk kerékkötők! Tartsuk inkább nyitva a szemünket, vegyük észre azokat az új dolgokat, amik segíthetik a cég fejlődését, vizsgáljuk meg alaposan, és álljunk készen a bevezetésükre, amikor felmerül az üzleti igény!

Van még egy alaptípusa a felhőnek, a platform (PaaS). Ebben az esetben szoftverfejlesztő és -futtató eszközöket használunk a felhőből, ebben nagyon jó partner lehet az internetszolgáltatónk. A felhőben való fejlesztésnek rengeteg előnye van (ezekbe most nem megyek bele részletesen – Szentiványi Gábor előadásaiból minden lényegeset meg lehet tudni erről a témáról). Ez tipikusan olyan terület, ahol a kapacitást nagyon rugalmasan kell változtatni a fejlesztés és a tesztelés különböző fázisaiban. Ha külső fejlesztők is bekapcsolódnak a munkába, még jobb szolgálatot tehet a felhő: nem kell a belső hálózaton dolgozniuk, hanem a jól elkülönített szolgáltatói felhőben tudunk együttműködni velük.

A felhők szépen, lassan elvonulnak, jön a napsütés…

 

Jégeső és felhőszakadás után – barátságos felhők

Már két hete a felhőkről írok – tegnap be is futottak, hozták a felhőszakadást és a jégesőt 😦

Nem az ilyen felhőkre gondoltam a CIO Hungary konferencia kapcsán írt cikkeimben. Úgy látom, mára már elmentek. Holnap igyekszem nem visszavonzani őket, amikor folytatom a témát…

A behálózottságunk volt az egyik fontos aspektusa a felhő témának. Több szempontból is be vagyunk hálózva, és ezek között fontos az, hogy beleragadhatunk a felhőbe, mert az ragacsos tud lenni, nem könnyen enged el, ha már benne vagyunk.

Az egyik legjobb dolog, amit a felhőből nyerhetünk, az új szolgáltatások elérése, az innováció, más emberek nagyszerű ötleteinek a hasznosítása. Az a nagy kérdés, hogy az előnyök vagy a kockázatok vannak túlsúlyban, mi milyen mértékben esik latba nálunk. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, nincs univerzális válasz…

További kérdések…

Behálózva?

Konkrétan és átvitt értelemben is be vagyunk hálózva! Hogy viszonyulunk hozzá? Szívesen vesszük!

Social Network Analysis VisualizationAz idei CIO Hungary konferencia a „Behálózva” címet viselte, és ez a cím valóban találó – több értelemben is. Fizikai értelemben: be vagyunk kötve mindenféle hálózatokba, magánemberként a drótos és a mobil internetbe, cégként egyéb magánhálózatokba is. Ez jó nekünk, kell nekünk, szükségünk van rá, örülünk neki!

Be vagyunk hálózva a sokféle „közösségi háló” által is, legyen az a Facebook, a Twitter, a LinkedIn, a Google+, vagy bármi más. A munkában még egyebek is összekötnek minket a kollégákkal és másokkal, sok online helyen dolgozunk együtt, gyűjtünk és osztunk meg információt és tudást egymással (pl.: a céges közösségi együttműködésben).

De itt még nincs vége! A munkánkkal kapcsolatos és a személyes adataink egy része a „felhőben” van. Csak sejtjük, hogy merre vándorol, és ki, mit kezd vele. Ha azt gondoljuk, hogy sokan és sok mindenre használják fel, akkor nem tévedünk…

Braun Péter (a VISZ elnöke) rövid bevezetőjében ezt az utóbbi fajta behálózást hangsúlyozta – ennek is a cégeket érintő részét. Bekövetkezett a nagy nyitás, mindenki mindenhez hozzáfér, és minket is mindenki lát. Össze se tudjuk szedni, hogy merre vannak az adataink, hová jutott el a rólunk szóló információ. Ami egyszer nyilvánossá vált, az nyilvános is marad. Ezt a helyzetet kiki a vérmérséklete szerint kezeli, és nagy egyensúlyérzék kell ahhoz, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő megoldásokat.

Kétféle módon is ki vagyunk szolgáltatva a behálózottságunknak: egyrészt fizetünk a kapcsolatért (manapság tipikus, hogy a drótos és a mobil internetért is fizetünk, családonként többszörösen is, meg még a munkában is). Ezek általában nem nagy összegek havonta, de többszörözve már igencsak észre lehet venni. A másik kiszolgáltatottságunk az adatainkhoz kapcsolódik. Lépten-nyomon ki kell adnunk egy csomó információt magunkról, hogy benne lehessünk az élet vérkeringésében. Persze, úgy tűnik, mintha a saját szabad döntésünk lenne…

Vissza a cégekhez és a felhőhöz: migrálni vagy integrálni? Az előbbi, a teljes beköltözés a felhőbe nem nagyon jön szóba céges szinten – valami mindig marad helyben, a saját rendszereinkben. Az integrálás, a rendszerek összekapcsolása szokott a járható út lenni. Braun Péter arra figyelmeztetett minket, hogy az összekapcsolás nagyon drága és eddig mindig alulbecsülték a költségeket.

Hozzátenném az eddigi két kiszolgáltatottságunkhoz ezt a harmadikat is: a szolgáltatási szerződések váratlan és egyoldalú módosítása. Ezt a jól szabályozott belföldi szolgáltatások esetében is havonta tapasztaljuk (ha egyáltalán elolvassuk a számla végén lévő tájékoztatást, amiből úgy se sokat értenénk). Ha a felhőt használjuk, akkor szabályozatlan területen járunk, itt teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Nem csak az árak emelkednek (időnként drasztikusan), vagy ingyenes szolgáltatások válnak fizetőssé egyik pillanatról a másikra, de a szellemi termékünkre is jogot formál a szolgáltató, és nem csak az ingyenes szolgáltatások esetében. Erre az utóbbira az Adobe példáját hozta Takács Tibor a „Földre szállás” című előadásában. Furcsa érzés lehet az Adobe szoftverét használó grafikusnak, hogy minden alkotását szabadon használhatja az Adobe…

Persze megtehetjük, hogy abbahagyjuk a felhő használatát, ha nem tetszik a módosítás, de ez szinte lehetetlen, ha már erősen benne vagyunk. Ezt a szerződéses kiszolgáltatottságot akarja az EU csökkenteni a felhő szolgáltatások szabályozásával. Nagyon erősek a szolgáltatók, nem lesz könnyű őket korlátozni. Meglátjuk…

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a felhő megoldások mennyire egyediek, mennyire hiányzik a szabványosítás. Kicsit olyan a helyzet, mint az áram vagy a telefon esetében volt néhány évtizeddel ezelőtt. Nem csak a dugókkal volt baj (azokkal ma is van), de a készülékeket se lehetett mindenütt használni az eltérő és nem kompatibilis „szabványok” miatt. A felhőben is annyi szabvány, ahány szolgáltató… Próbálta már valaki a levelezését máshová költöztetni? Sikerült? Mi lenne, ha valami bonyolultabbat, mondjuk a cég ügyfélkapcsolati rendszerét (CRM) akarnánk másik felhőbe vinni, vagy letölteni és saját rendszerünkben folytatni? Sok időbe és pénzbe kerülne! Na, ezért vagyunk kiszolgáltatva, ezért nem tudunk hipp-hopp váltani, amikor nem tetszik az árak vagy a szerződés változása!  Általában maradunk, tudomásul vesszük a változást.

Ki hozott már vissza valamilyen fontos dolgot a felhőből? Hogy sikerült? Mennyi munka és pénz ment bele?

Ne tévedjünk, a felhő egyáltalán nem csak arról szól, hogy olcsón vagy ingyen kapunk valamit, és cserébe lenyúlják az adatainkat! Sokkal több van benne! Nagyon gyakran innovációt hoz, olyan innovációt, amit másképp nem kaphatnánk meg. Rengeteg ember, rengeteg kisebb-nagyobb (főleg kisebb) cég talál ki nagyszerű dolgokat minden nap. Ezek egy része tényleg nagyszerű, és óriási változásokat képes okozni. Nem is vesszük észre, hogy mennyi mindent használunk, ami ma már természetes, de néhány évvel ezelőtt még csak nem is gondoltunk rá.

Mindenki tud hozni sok olyan példát, ami nagyon megváltoztatta az életünket. Számomra ilyen a telefonon elérhető email és naptár. Nagy szabadságot jelent az, hogy nem vagyok számítógéphez kötve a levelezésben és a programjaim szervezésében! Vagy vegyük a dokumentumok, szövegek tárolását a felhőben: bárhol tudom írni a blogomat, készülni az óráimra, terveket készíteni, a hallgatók dolgozatait értékelni. Ezekhez nem kell rengeteg papírt cipelnem (amit el is hagyhatnék). Sőt azt se kell előre tudnom, hogy min fogok majd dolgozni vonatozás közben. Mindig velem van minden, amire csak szükségem lehet. Ma már alig van olyan, hogy “majd este vagy holnap, amikor gép előtt leszek, megnézem“.

Emlékszünk még arra, amikor sok pénzt adtunk a navigációs eszközért, amin gyorsan elavuló, jó esetben évente frissített térkép volt? Itt a Google ingyenes térképe a telefonokra, a használata csak az adatforgalomba kerül, és új kényelmi szolgáltatásai is vannak (pl.: kapcsolat a naptárral és a névjegyzékkel). Felhőszolgáltatások kapcsolódnak itt össze, és nem csak a Google saját felhője. A budapesti közlekedést azért tudja (szuper pontosan!) megtervezni, mert a Google felhő kapcsolódik a BKK felhőhöz, onnan kapja az adatokat (folyamatosan és pontosan!). Erre, persze, reagálniuk kellett a régi gyártóknak is. A Sygic navigáció már ingyenes lett, a frissítéseket is ingyen adják. Miből élnek? Csak a kép van ingyen, a hangért fizetni kell, és kitaláltak még néhány “prémium” szolgáltatást (videofelvétel, kivetített útvonal, videofelvétel).

Ahogy az egyik kerekasztal-beszélgetésben is hallottuk, az innováció nagy része a felhőből jön. Ezt nap mint nap tapasztaljuk felhasználóként, de így vannak ezzel a vállalatok is, sőt az IT-fejlesztéssel foglalkozók is –  ők is azzal szembesülnek, hogy a semmiből előbukkannak kis cégek, amelyek zseniális új szolgáltatásokat hoznak létre.

Hogyan kavart fel mindent a felhő a cégek életében? Sokféleképpen… Erről majd legközelebb írok.

Szembesül a felhővel a vállalati IT-osztály is. Szerencsésebb esetben maguk veszik észre az újdonságokat, amiket integrálnak, felhasználnak, és jobb, kényelmesebb, olcsóbb szolgáltatásokat tudnak velük nyújtani a belső és külső vevőknek, ügyfeleknek és felhasználóknak. Ez nagyon izgalmas téma, és bonyolult kérdéseket vet fel. Nem maradhat ki az informatikusok életéből, meg kell tanulniuk! Az elmúlt három félévben már röviden, tömören be is vettem az infrastruktúramenedzsment, a mobil biztonság és az IT-üzemeltetés tananyagomba mindkét főiskolán, ahol ezeket tanítom. A marketingeseknek szóló informatika kurzus pedig elképzelhetetlen a felhő nélkül! Ez is szép nagy téma – tervezek írni róla…

 

Merre szállnak a felhők?

Mindjárt vége a tanévnek, már csak egy-két vizsga van hátra. Több időm lesz kedvenc vesszőparipámon lovagolni.

Ezen a héten még nem a közösségi együttműködés lesz a téma, hanem a legutóbbi érdekes konferencia: a CIO Hungary. A mai időjárás jól illeszkedik a konferencia egyik témájához: a felhővel volt kapcsolatos sok előadás. Főleg kérdéseket tudtak hozni az előadók – a válaszokat mindenki magának fogja megtalálni…

Mostanában keveset tudtam írni – és főleg konferenciákról. Tavasszal volt már szó a medvékről és a projektmenedzsmentről is. Volt nemrégiben egy érdekes beszélgetés a nyugdíjas klubban, ahol az internet hasznáról és veszélyeiről volt szó.

Hamarosan ismét elmélyedek az eredeti témámban, és megosztom, hogy mire jutok…

Kedves Olvasó! Várlak csütörtökön!

Medvék között

bear-medve-4447799304_cc02df78a6_oMárcius elején medvés programom volt a Bükkben az erdő szélén. Sziebig Andrea és csapata szervezte a medvék és az irántuk érdeklődők találkozását abból az alkalomból, hogy kezdenek előbújni a medvék – ugyan még óvatosak és bizalmatlanok, nem is felejtették el a rossz tapasztalataikat, de már kezdi újra érdekelni őket a sok csemege, a sok méz. Mivel lehet vajon kicsalogatni és beszerzésre csábítani a még óvatos és lassú mackókat? El lehet érni, hogy rástartoljanak a sok érdekes finomságra? Mivel?

Talán kiderült már az olvasó számára, hogy nem kövér, nagy bundájú, brummogó macikról szólt a konferencia, hanem az IT piac vásárlóiról.

Nem tudom, hogy ki mire számítana egy ilyen konferencia témáival és súlypontjaival kapcsolatban – dominálhattak volna a nagyok, akik a jól bevált és az új termékeiket és szolgáltatásaikat akarják eladni. Kiknek? Főleg a nagy vevőknek, de egyre nagyobb mértékben a kisebbeknek is. Nos, nem ez volt a konferencia középpontjában!

Startup és KKV témákkal indultunk – mindkét témában kerekasztal-beszélgetéssel. (Zárójeles megjegyzés, de nem tudom kihagyni: Sokan félnek a konferenciák kerekasztalaitól és rossz véleménnyel vannak róluk. Azt szokták kifogásolni, hogy nincs bennük valódi tartalom, a résztvevők elbeszélnek egymás mellett, tiszteletköröket futnak a szponzoroknak, stb. Vannak ilyen kerekasztalok is, de nekem jobbára szerencsém van velük. Ezen a konferencián a program nagyobb része volt kerekasztal-beszélgetés, és kifejezetten jók voltak. Nem lepett meg, mert eddig is ez volt a tapasztalatom az ITBusiness konferenciákon.)

Mindjárt az elején egy kockázatitőke-befektető (Core Venture) és két friss cég (Liber8 és Sopreso) képviselői beszélgettek előttünk. Úgy vettem észre, hogy jelentős volt közöttük a nézetkülönbség. A befektető azt mondta, hogy nem tudják pátyolgatni a náluk jelentkezőket. Havi két kihelyezés a céljuk, és nem tudnak egy témával sokat foglalkozni. Ők azzal a vállalkozással tudnak dolgozni, amelyik már tudja, hogy kinek, mit mennyiért akar eladni. Ne tőkét akarjon bevonni a vállalkozás, hanem nyereséget akarjon termelni.

A két startup másképp közelítette meg a kérdést. Nekik az elején szakértelemre és segítségre volt szükségük. A Liber8 karkötőjében nem hittek a befektetők, és a leendő felhasználóknak se tudták könnyen elmondani, hogy miről is van szó. A magyar piac kicsi, itt nem is lehet érdemi eladásokat produkálni. Végül amerikai és távol-keleti marketingcégeket és amerikai gyakornokokat vontak be. A jelek szerint sikeres lesz a termék, a közösségi finanszírozásuk nagy lendülettel indult, nem volt gond a szükséges összeg megszerzése, sőt két és félszer annyit hoztak össze, mint a tervük volt. A Sopreso is arra panaszkodott, hogy se a szükséges szakértelmet, se befektetőt nem találtak itthon.

Úgy gondolom, hogy nem kell nagyon aggódni azon, ha egy technológiai ötlet megvalósításához nem elég a magyar befektetés és a magyar piac. Ez a világ tényleg határok nélküli, és nem érdemes ilyesmit csak hazai piacra tervezni.

Természetesen nem maradt ki az infrastruktúra sem a témák közül, és ez már belföldi téma volt. Az infokommunikációs stratégia elkészült, és annak jelentős eleme a szélessávú internet elérés biztosítása az egész országban. Szerintem ez tényleg fontos dolog. Akik nagyvárosban élnek, talán már nem is emlékeznek arra, amikor alig használható, kis sebességű, szakadozó internetjük volt. (Mit nevezek kis sebességnek? Az 5 megás sávszélességet, nem a harmincat.) Mielőbb el kell azt érnünk, hogy minden faluban olcsón és jó minőségben legyen elérhető az internet. Ma ott tartunk ezen a területe, mint az árammal néhány évtizeddel ezelőtt. Minél kisebb település volt, annál rosszabb minőségben és annál drágábban kapták az áramszolgáltatást a fogyasztók. Ezek az idők már elmúltak, de az internet területén még nagyon itt vannak. Évek óta mondogatom – most talán megvalósul az egységes árú és jó minőségű internet mindenki számára. Úgy tűnhet, hogy nem ez a legnagyobb baj faluhelyen. Talán nem is a legnagyobb, de súlyos probléma. Akár vevő, akár kultúrára szomjazó ember, akár vállalkozó vagy munkavállaló, nagy hátrányban van az, akinek nincs jó minőségű és olcsó hozzáférése a hálózathoz.

Mit gondolsz erről, Kedves Olvasó? Mekkora probléma a gyenge Internet szolgáltatás?

Az ICT-piac öt legfontosabb témájával foglalkozó kerekasztal-beszélgetésben azt is hallottuk, hogy túl sok pénzt is figyelmet szánunk az infrastruktúrára. Sokkal nagyobb figyelmet kellene kapnia az informatikai tudás megszerzésének, mert abban van a jövő. A technológia magától is jön, és egyre olcsóbban jön. (Saját véleményem: ha nincs állami beavatkozás, akkor a kis népsűrűségű területek lemaradása nem szűnik meg hamar, mert ott sokkal több befektetéssel, sokkal kevesebbet lehet keresni. Az alapszolgáltatást nem szabad teljesen a piacra bízni! Kelemen Csaba (NFM) is felhozta az 1,4 millió ellátatlan háztartás problémáját és az ellátásuk költségeit.) Major Gábor (IVSZ) szerint a jövőben kétféle ember lesz: vagy ő irányítja a számítógépet, vagy őt irányítja a gép. Az előbbiek közé azok kerülnek, akik megszerzik a szükséges tudást ezen a területen. Az innovációt valójában nem az informatikusok fogják csinálni, ezért minden ágazatban kell az informatikai oktatás, mindenkinek értenie kell hozzá. (Ki ismeri Meskó Bertalan orvost? Tavaly májusban írtam róla a „Munka, zaj vagy internetezés” cikkemben. A napokban megint olvastam róla, tőle. Azt magyarázta el, hogy a megfelelő és megfelelően használt technológia hogyan változtatja meg, teszi emberibbé az orvos és a beteg közötti kapcsolatot. Ő nagyon jó példája annak, amikor egy nem-informatikus alaposan megismeri az informatikát, és a saját szakmájában nagyot alkot a használatával. Persze, nem ő az egyetlen jó példa – az adatelemzéssel foglalkozó tudósok is ide tartoznak.)

Szentiványi Gábor (ULX) is az oktatás fontosságáról beszélt. Az adatközpontok bárhol lehetnek, de a tudásnak itt kell lennie, mert jelenleg hiányzik a digitális alapképzettség. Nem konkrét termékeket kell tanítani, hanem általános kompetenciát. Több ugyanarra a célra szolgáló terméket kell megismertetni a tanulókkal, hallgatókkal. (Ehhez, persze, az oktatóknak is minden nap tanulniuk kell, nem ragadhatnak le a tavalyi ismereteiknél, amikor tanítanak. Ezért is élvezem a marketinges hallgatóknak tartott informatika óráimat, mert nekik új, érdekes dolgokat taníthatok, pl.: blogolás és email marketing.)

Harold Teasdale (Quadron) is az alapműveltség megszerzésének fontosságát emelte ki (nem csökkentve a kistérségek felzárkóztatásának és a nagy sávszélességnek a fontosságát – de ezek csak rövid távon segítik a fejlődést). A hiányos alapműveltségnek tudja be azt is, hogy az EMEA térségben a tízedik legfertőzöttebb ország vagyunk. A digitális gazdaság elterjedéséhez feltétlenül szükséges az az alapműveltség. Ennek hiánya is okozza azt, hogy a magyar gazdaság szereplői nem tudják kihasználni az online kereskedelem, a felhő és a social media lehetőségeit.

És akkor mi lesz a medvékkel? Elindulnak csemegézni, vagy óvatosan várnak még egy kicsit? Mit gondolsz, Kedves Olvasó?

Okos gépek, reneszánsz emberek?

Mi az, hogy okos (smart)? Ismerjük az okos telefonokat, de ez az elnevezés valójában átverés. Tényleg jól használhatók sok mindenre, de hogy okosak lennének…

smartphoneSzóval: milyen egy okos rendszer? Egy definíció: miniatűr eszköz, érzékelő, működtető és vezérlő képességekkel, ami leír és elemez egy szituációt, és a rendelkezésre álló adatok alapján döntést hoz. Ez egy nagyon mai és nagyon műszaki definíció.

Létezett régebben is ilyen okos rendszer? Nagyon szemléletes példát hozott a DE! 2014 konferenciára Bőgel György a múlt héten. Az egészségügyből Semmelweis Ignác volt az első példája. Mit csinált Semmelweis a XIX. század közepén Bécsben? Fiatal orvosként szembesült azzal a tragédiával, hogy sok anya meghalt közvetlenül a szülés után a félelmetes gyermekágyi lázban. Senki sem tudta, hogy mi okozta ezt a betegséget. Semmelweis elkezdte elemezni az évek alatt összegyűlt adatokat, és azt vette észre, hogy a két klinika statisztikái között nagy különbség volt. Azon a klinikán haltak meg többen, ahol az orvosokat képezték. A bábaképzőn sokkal kevesebben. Az adatokon túl a folyamatokat is elemezte, és észrevette a lényeges különbséget: az orvostanhallgatók boncoltak, a bábanövendékek nem. Ezután már „csak” a klórmeszes kézmosásig kellett eljutnia, így lett az anyák megmentője.

Ebben az okos rendszerek szempontjából az a lényeg, hogy mindezt a baktériumok ismerete nélkül, elemzésekkel érte el. Hallottunk egy friss példát is: azt az informatikában járatos orvost, aki az koraszülött osztályra érkezve a műszerek által gyűjtött rengeteg adat elemzésével tudta a súlyos fertőzéseket előre jelezni és megelőzni. Azzal, hogy bizonyos problémákat 24 órával előbb tudott jelezni, sok baba életét mentette meg! Itt is adatok elemzéséről volt szó – de sokkal több adat állt rendelkezésre.

Nem a konferencián hallottam, de ide kapcsolódik az egyik MBA hallgatóm főiskolai prezentációja. Rabatin József a Vasas Kubala Akadémia példáján azt mutatta meg nekünk, hogy az eredetileg informatikai szolgáltatások üzemeltetésére kifejlesztett módszertan (ITIL) alapelveit hogyan használták fel a foci akadémia munkájának megszervezésére. Ez egy nagyon érdekes téma, de most nem megyek bele a részletekbe. Azt emelem csak ki belőle, hogy a focista palántákra edzés és meccs közben feltett orvosi műszerek segítségével 2-3 nappal előbb tudja a sportorvos, hogy mikor lesz beteg a gyerek, és ennek megfelelően időben tudja kezelni és az edző tudja a terhelését módosítani. Hát nem csoda ez?

okos-rendszerNos, akkor hogy is fest egy okos rendszer? Van alanyunk és problémánk (pl.: újszülöttek és fertőzések). Gyűjtünk rengeteg adatot, ezeket tároljuk és elemezzük (általában hosszú időszak rengeteg adatával dolgozunk). Az elemzések eredményeit bemutatjuk, megoldási javaslatokat ajánlunk, majd döntünk. A döntésünket végrehajtjuk, majd mérjük az eredményeket. Itt jön a lényeg: ezeket az eredményeket ismét tároljuk, elemezzük, és így tovább.

Ki csinálja ezt? A példáinkban olyan orvosok, akik az adatok elemzésében és feldolgozásában ügyesek és okosak. Bőgel példáiban voltak még fizikusok, asztrofizikusok és biológusok is. A jelek szerint a PhD fokozat szinte követelmény. A lényeg az, hogy sok szakmához kell egyszerre érteni: elengedhetetlen a szakterület ismerete, emellett informatikai és statisztikai tudás is kell. A kommunikáció is nagyon fontos (Semmelweis ebben nem volt sikeres, csak a halála után kezdték elismerni a módszerét, amikor egy angol orvos is hasonlót vezetett be). Bőgel György tanácsa: adattudósnak adjuk a gyerekeinket!

(Kis kitérő: itt egy fiatal magyar asztrofizikus, aki a biológiában akar nagyot alkotni a malária elleni harcban. Lehet, hogy sokkal több asztrofizikust kellene képeznünk??? Lehet, hogy visszajön a mindenhez értő reneszánsz ember ideje? Talán éppen ezt hozzák nekünk ezek az okos rendszerek azzal, hogy ők végzik el a munka nagyját, nekünk megmarad a kreatív része?)

Nagyon sok „okos” rendszer jelenik meg az életünkben: okos szike, okos város, okos mezőgazdaság, okos kereskedelem.

Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/00/Flash_Crash.jpg/640px-Flash_Crash.jpg

Ne felejtsük el, hogy nem minden okos, ami annak látszik! Ezek a sok adatot nagyon gyorsan feldolgozó és azonnal döntő rendszerek egy új súlyos problémát hoztak létre. Elszabadulnak az algoritmusok, átveszik az irányítást, és rossz döntések ezreit vagy millióit hozzák egy pillanat alatt. Bőgel példája a 2010. május 6-ai „flash crash” volt, amikor a Dow Jones tőzsdeindex 5 perc alatt 600 pontot esett, majd 20 perc alatt nagyjából visszaemelkedett. (Mennyi az a 600 pont? Ezzel a 600 ponttal együtt összesen közel 1000 pontot esett aznap az index, és ez volt a Dow Jones történelmének legnagyobb esése.) Mi okozta? Az úgynevezett „high frequency trading”, ami egy automatikus kereskedési módszer. A sok-sok egymással versengő algoritmus pillanatok alatt hozott döntéseket, és egymást gerjesztették…

Erre a veszélyre már egy pár évvel ezelőtti VISZ INFOhajó konferencián felhívta a figyelmünket Braun Péter a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke. Túl sok az információ, és túl gyorsak a döntések, nincs lehetőség megfontolt döntést hozni.

Mi lesz velünk és ezzel a sok okossággal? Hogy változtatja meg az életünket az okos kereskedelem, az okos város, az okos oktatás? Tudjuk tolerálni ezt a sok okosságot? Mi lesz, ha helyettünk lesznek okosak az okos rendszerek? Kellünk mi majd akkor? A lovak sorsára jutunk?

Sok ilyen kérdést tettek fel az előadók a konferencián. A válaszok megadása nagyrészt a jövő feladata…

Kedves Olvasó! Mit gondolsz? Hogy bírod ezt a sok okosságot? Szeretnél néha megszabadulni ettől a rengeteg információtól? Papp László elmondása szerint ma egy napilapban több információ van, mint amennyit 1930-ban egy átlagosan művelt ember egész élete alatt feldolgozott.  Az általunk egy nap alatt feldolgozandó információ harminc év alatt az ötszörösére nőtt. Hogy bírjuk ezt? Meddig még?

Én is folytatom majd az ezzel kapcsolatos gondolataimat…

 

Egyszer volt, hol nem lesz… Okosabb lesz-e nálunk?

Okos város, mese, játék. Ezek valahol összetalálkoznak…

HR konferencia és játék. Erről írtam a múlt héten. Meg meséről. Na jó, nem csak játék és mese volt, hanem tanulás is. Számomra nagyon érdekes volt a konferencia, és úgy láttam, hogy a jobbára a konferencia témájába vágó területen dolgozó szakembereknek is.

A játékosítás (gamification) szépen fejlődő terület, van már mögötte pár év gyakorlati alkalmazás. Most az a kérdés, hogy mi lesz belőle. Tovább terjed a használata, vagy lassan eltűnik, ahogy korábban az edutainment tette. Ez – Mérő László szerint – főleg azon múlik, hogy ezek a játékosan tanító megoldások valóban jó számítógépes játékok legyenek. Nos, játékfejlesztők előre!

A játékok révén is okosodunk, de vajon lépést tartunk-e az „okos” rendszerekkel? Hányszor mondjuk viccesen, hogy a telefonom már okosabb nálam. Ez persze nem igaz, még a közelében sincs az emberi okosságnak. Inkább csak sok információt lehet elérni vele. (Információ ≠ tudás! Tudás ≠ okosság!)

Mégis, akkor milyen egy okos rendszer? Mennyi benne az ember és mennyi a számítógép szerepe? Nagyon tetszett, amit Bőgel György mondott erről a Neumann Társaság múlt heti konferenciáján.

Azt is megtudtuk, hogy mit fogunk csinálni öt év múlva, hogyan okosodik a kereskedelem, és hogy kerül egy lapra New York, Párizs és Szolnok

Hamarosan megírom, hogy mi rezonált bennem az előadásokból. Már csak csütörtökig kell várni…

Játék, mese, munka, okítás, …

Mit keresek én egy HR konferencián? Sőt, egy HR kiállításon? Mit is? Játékot és mesét…

forrás: https://www.flickr.com/photos/jurgenappelo/10867478976/

Miért mentem el a Personal Hungary második napjára? Az is egy ok volt, hogy hívtak, de ez nem lett volna elég – nem minden konferencia meghívást fogadok el. Ezt miért? Az egyik ok Mérő László volt, a másik a játékosítás (gamification).

Mérőt mindig érdemes olvasni vagy hallgatni. Legutóbb azt ITBusiness Clubban az informatikai biztonságot közelítette meg a bizalom és az attitűd szempontjából. Itt az első nap a káoszról tartott workshopot Baracskai Zoltán professzorral együtt, majd a rendezvény végén ők reflektáltak a játékosításra.

Mi az a játékosítás? Valószínűleg sokan hallottak már róla, az olvasóim biztosan, hiszen nem egyszer hoztam már szóba különböző kontextusban, legutóbb az oktatással kapcsolatban. Egy egészen tömör definíció a Koltányi Gergely által vezetett kerekasztal beszélgetésből: játékos elemek használata játékon kívüli folyamatokban. Többnyire arról van szó, hogy közeli, gyorsan elérhető célokat tűzünk ki, ezek teljesítését mérjük, és jutalmakat adunk. A mérés és a világos, jól érthető célkitűzés fontos elemek! A felhasználó (tanuló) élményt akar szerezni, ezen keresztül motiváljuk a viselkedését.  Feltettem azt a kissé provokatív kérdést, hogy vajon az apró, gyorsan elérhető célok nem mondanak-e ellent annak, hogy a világ nagyon bonyolult. Tényleg így kell tanulnunk? A válasz lényege az volt, hogy a kis célokból összeáll egy nagyobb, összetett stratégiai cél, de éppen az a lényeg, hogy apró feladatokon keresztül jussunk el a nagyobb célhoz.

Kedves Olvasó! Van tapasztalatod az ilyen játékosított tanulásban?

Többször említették Csíkszentmihályi Mihály flow elméletét – főleg azzal kapcsolatban, hogy a játékos tanulási–tanítási folyamatokban lényeges a kihívások és a képességek egyensúlya. Lényeges, hogy éppen meg tudjuk csinálni a feladatot, se nem túl könnyű, se nem túl nehéz. Ez olyan, mint amikor a matekórán a tanár több csoportra osztja az osztályt, és más feladatokat ad nekik. Egy játékosított oktatásban szinte mindenkinek lehet saját tanmenete, feladatai. Ehhez nagyon jól kell tudni alkalmazni a játékfejlesztők tudását!

Ide kapcsolódik Mérő László egyik megállapítása. Egy régebbi példával világította meg a játékosítás előtt álló alapvető kihívást. Volt régen egy edutainment nevű próbálkozás, „educational entertainment”, vagyis a szórakoztatva tanítás. Szerinte az oktatásban való használatának az volt a problémája, hogy a gyakorlatban ez a tanárok szerint entertainment, a diákok tapasztalata szerint viszont education volt – vagyis nem működött jól a dolog. Most hasonló jeleket lát a gamification háza táján: nem játékfejlesztők írják a szoftvert, pedig nekik kéne ahhoz, hogy valóban szerethető játékok legyenek. Azoknak a kontroll a lelke: hogyan válaszol a kezemnek, hogy működik. Ezt kell jól eltalálni, ettől nyújt valódi játékélményt! Kulcsfontosságú, hogy valódi játék legyen. http://bitport.hu/egybegyurta-a-kommunikacios-csatornakat-az-ibm/Mérő szerint a játék az lesz a XXI. századnak, ami a munka volt az előző századoknak, de játékfejlesztők kellenek hozzá!

Ez megerősítette azt, amit korábban a kerekasztal résztvevőitől hallottam. Amikor végre elkészül az oktatási szempontok és célok alapján létrehozott játék, sok esetben nem működik, újra kell írni, hogy valóban a játékon keresztül való tanulást szolgálja. Nem ritka, hogy évekig tartó együttműködés alakul ki az ügyféllel – így érik el az igazi sikereket. Sok esetben egy kicsivel indulnak, majd lépésről lépésre alakul ki a nagyobb megoldás. (Ami azt is jelzi, hogy ez az újdonság már sok éve működik a gyakorlatban nálunk.)

Jó volt hallani, hogy ezen a területen a világ élvonalában vagyunk. Észak-Amerika bizonyos értelemben előttünk jár, de még nekik is tudunk újat mutatni. Nyugat-Európa még alig ismeri ezt a dolgot, ott még az alapokat kell az érdeklődőknek elmagyarázni egy-egy rendezvényen. 2006-ban még nálunk is nehéz volt ilyesmit eladni. Azóta sokan megértették, megtapasztalták a hasznát. Ebben segít az is, hogy a gyors mobiltelefonos játékok szokássá váltak. Akár néhány perces várakozás közben is lehet ilyeneket játszani. Ezek nem csak játékok lehetnek, hanem a microlearning eszközei is.

Meglepett, hogy ma a videojátékot játszók átlagéletkora 37 év! Ebből az is kiderül, hogy közülük sokan már vezetői pozícióban lehetnek. Ők nyitottak és fogékonyak az onnan átvett módszerekre és technikákra, őket könnyebb meggyőzni…

Elgondolkodtam, hogy vajon mikor vált szét a játék, a tanulás és a munka a történelem során. Valamikor régen a felnőttek játékai és táncai a munkával voltak kapcsolatban, például a vadászatot mutatták be és gyakorolták. A gyerekek játékai is a felnőttek tevékenységeit utánozták – azoknak a tanulását segítették. Lehet, hogy most visszajön a játékok és a munka kapcsolata? A játékosítással foglalkozók biztos ezt remélik, és Mérő is erre számít. Meglátjuk…

Mit gondolsz Kedves Olvasó? Valóban nagy szerepe lesz ismét a játéknak?

Ugye nem csak a játék, hanem a mese is hagyományos módja a tanításnak? Már Ezópusz (Aiszóposz) is mesékkel tanított, sőt direkt azt kérték a megrendelői, hogy úgy tanítsa őket. Erről tartott érdekes előadást Mavromotisz Aposztolisz. Ezek a réges-régi mesék (amelyeknek egy részét La Fontaine révén ismerjük, aki „lájkolta és megosztotta” őket) még ma is jól használhatók a coaching folyamatban, de óvatosan kell alkalmazni őket, mert didaktikusak. Persze filmeket és színdarabokat is hasonlóan lehet használni az oktatással kapcsolatos ellenállás kiküszöbölésére. Segítenek nézőpontot váltani, az „itt és most” helyet az „ott és akkor” egy új ablakot nyit a tényekre, a helyzetünkre. Az is segít ebben, hogy állatok a szereplők – így előhozza a hallgató gyermeki énjét és segít megnyílnia.

Én határozott kapcsolatot érzek mesékkel és a játékokkal való tanítás között. A játékok (főleg a szerepjátékok) a tanítás szokásos eszközei közé tartoznak. Mi akkor a különbség? Mitől más a „játékosítás”? Nem vállalom a precíz elhatárolást, de talán abban látom a különbséget, hogy itt most számítógépes- és videojátékok kerülnek képbe. Velük együtt (Mérő László várakozása szerint) a játékfejlesztő szoftveresek is.

Várom a véleményeket és a hozzászólásokat!

Játszik az X és a Z is? Mit? Mivel?

Jó eszmecsere alakult ki a múlt heti „Z” főnök vs. „X” beosztott témáról a „Hungary Business Society” LinkedIn csoportban. A hozzászólások kiegészítették a történetet. Azt hiszem, érdemes lesz folytatnom a témát.

Most csütörtökön a múlt heti Personal Hungary rendezvény kapcsán ismét a játékosításról írok majd. Tetszik a téma, kóstolgattam már egy kicsit, és főleg emiatt mentem el a konferenciára. Úgy látszik, hogy egyre nagyobb szerepet kapnak a számítógépes játékok a szervezetfejlesztésben és a vállalati oktatásban – és ezen a területen Magyarország az élvonalban van.

Ezzel a témával jövök csütörtökön. Várlak Kedves Olvasó!

Létezik egyáltalán az Y és a Z generáció?

dupla-cica-Web

Már a létezés kérdése is felmerült a beszélgetések (viták) során, amiket az oktatásról szóló írásaim indítottak el.

Az is felmerült, hogy egyáltalán újak-e a problémák.

Hogy sikerült ezt elérnem?

Írtam két szubjektív beszámolót az Információs Társadalom Parlamentje második napjáról:

Ezek előtt pedig a saját főiskolai oktatási tapasztalataimat és terveimet írtam le:

Továbbra is keresem a kérdéseket és a válaszokat ebben a témában. Szeretnék hasznosabb oktatójuk lenni a 22-23 éves fiataloknak.

Ezen a héten is a fiatalokról írok: a cégen belüli fiatalos lendületről. Érdekel, hogy elég lendületes leszek-e…

 

Emelkedünk – süllyedünk? Elefántcsonttorony – ipar?

Mit keresnek robotok és drónok az általános iskolákban? Keveset tudunk, mert túl sok az információ? Használhatatlan tudást ad az egyetem, vagy szuper mérnököket képez? Életet ment az internetes játék?

Parlament belső

Folytatom szubjektív írásomat Információs Társadalom Parlamentjéről (június 26-27). A második nap az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma. Bennem a legnagyobb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta. Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Ehhez kapcsolódó gondolataimat már leírtam, most Rab Árpáddal folytatom.

Rab Árpád azzal kezdte, hogy a kultúra a legerősebb fegyver, és a célja az emberek életét jobbá tenni. Mutatott néhány érvet annak alátámasztására, hogy a világunk egyáltalán nem rosszabb – sőt jobb –, mint az állandóan visszasírt régi szép idők. (Ebben teljesen megegyezik a véleményünk, én is így gondolom. Sőt, már előttem is gondolták így okos emberek, például Márai Sándor). Csak két példa abból a sokból, amiket Rab Árpád említett:

  1. A XX. század szignifikánsan kevésbé volt agresszív, mint bármelyik megelőző. A két világháborúval együtt is sokkal kisebb volt az erőszakos halál valószínűsége, mint a XIX. században és a korábbiakban.
  2. 1800-tól 2000-ig kétszeresére nőtt az élettartamunk (ezzel együtt, sajnos, jelentősen megnőtt a szórása is).

Érdekes volt a technológiák elterjedésével kapcsolatban, hogy a vasútnak 150 év kellett, amíg elterjedt az egész világban, a mobil internetnek 5 év is elég volt. Hogy lesz ez a következő újdonsággal?

Ami a tanítást és a tanulást illeti: Rab szerint az, hogy mindent villámgyorsan meg lehet találni, nem okosabbá, hanem butábbá teszi az embereket. Az okossághoz rendszerezni kellene az információt, kontextusba kellene helyezni. Az azonnali hozzáférés miatt viszont látszólag nincs szükség arra, hogy bármit is tudjunk, rendszerezzünk – és ez hiányzik. Példaként említette, hogy az Árpád-ház kihalásának évét egy pillanat alatt megkereshetjük. Ha, viszont, nem tudjuk ezt kontextusba helyezni (mi volt a jelentősége, milyen más történelmi eseményekkel és milyen kapcsolatban van), ez csak egy magában lógó információ darab lesz, nem valódi tudás. (Magam azt tenném hozzá, hogy a rendszer és sok-sok tény ismerete kellene ahhoz, hogy az interneten fellelt rengeteg mindenféléből ki tudjuk válogatni a valódit és a hamisat. Ennek hiányára láttam példát hallgatók házi dolgozatában is, például a Wikipédiáról szedett hibás információkat használtak fel. Itt lenne szerepünk nekünk, oktatóknak is: látogassuk azokat a helyeket, ahonnan a hallgatók gyűjtik a tudásukat, és igyekezzünk kijavítani a hibákat, megbírálni a butaságokat!)

Tudjuk, hogy a játékok fontosak a tanulásban – ez régi dolog. Az internetes játékokat nem szokás ilyen szempontból pozitív fényben emlegetni. Kaptunk két példát Rabtól ezen a területen is. Egy kisfiú a World of Warcraft révén tudta, hogy kell a rénszarvast elterelni a kisöccsétől, aki nagyon megijedt tőle, amikor az erdő szélén feléjük ment. Egy másik fiú pedig egy lövöldözős játékban tanulta meg az elsősegélynyújtást, és több ember életét megmentette egy közlekedési balesetnél. Ugye, ezek nem jutnak eszünkbe a számítógépes játékokról?

Az oktatásról még azt mondta, hogy a 10-20 éves stratégia nagyon fontos, de az 1-2 éves távra is kell terveznünk, mert tíz év alatt túl sokat változik a világ, odáig nem is látunk el. Figyelembe kell vennünk az új generációk más fajta motivációját és koncentrációs képességeit. A játékosítás mellett az is, hogy bedodjuk a hallgatókat a mély vízbe. (Erről hallottunk a kerekasztal beszélgetésben is, a BME MSc képzésével kapcsolatban. A mély vizet magam is alkalmaztam munkahelyi vezetőként, és ott is nagyon bevált. Erről mesélhetne néhány volt kollégám.)

Mit tanítsunk? Annak a felismerését, hogy milyen információnk hiányzik, és azt a tudást, hogy azt hol és hogyan lehet beszerezni. Az információ morzsákat tudjuk rendszerbe helyezni, és tudjuk megkülönböztetni a hamisat a valóditól!

Érdekes kerekasztal beszélgetést hallgathattunk meg az egyetemi oktatással kapcsolatban. Honti Pál jövőkutató beszélt egy párizsi magánegyetemről, ahol nincs is formális tantárgyi curriculum, hanem csak gyakorlati feladatokat oldanak meg a hallgatók. Sőt, osztályzatok sincsenek: vagy megfelelt, vagy nem felelt meg, mert az életben sem az a cél, hogy egy kicsit működjön az, amit csinálunk. Azt javasolja, hogy az egyetemi oktatás vegye át az agilis módszereket a modern projektmenedzsmentből. Szerintem ez jelentős változást igényel, mert nagyon messze van a klasszikus egyetemi oktatástól, ahol a beiratkozáskor tudni akarja a hallgató, hogy mit fognak tanítani neki. A nano-diplomára vonatkozó javaslata segíthet ebben (rövid, 6-12 hónapos részekre lehetne bontani a tanulmányokat). Fontosnak tartja azt is, hogy nincs ingyen ebéd, vagyis a hallgatónak tanúbizonyságot kell tennie arról, hogy valóban akar tanulni.

Az egyetemeket Horváth Zoltán (ELTE, dékán) és Charaf Hassan (BME, docens) képviselte a beszélgetésben. Válaszolva azokra a bírálatokra, hogy nem tanítanak a gazdaság számára hasznos ismereteket, mindketten elmondták, hogy mit tesznek ennek érdekében. Az ELTE mesterképzésén a szakmai ismeretek mellett tanítanak vállalkozási és innovációs ismereteket is, és üzletileg alkalmazható diplomamunkát készítenek a hallgatók. A tanulmányaik során közös kutatási és fejlesztési feladatokban vesznek részt – ezek valódi projektek az ipar számára. A BME-nek erős szakmai kapcsolatai vannak, és szintén közös ipari projektekben dolgoznak a hallgatók. Charaf szerint az informatikában nincs szükség a duális képzésre (amiről korábban a Kecskeméti Főiskola rektora tartott érdekes előadást), mert az egyetem tudja az infrastruktúrát és a mentort is biztosítani a hallgatóknak a projektekhez (alkalmasint modernebb felszerelést is, mint az iparban). Hangsúlyozta a friss tananyag fontosságát – ők azzal csábítják a hallgatókat, hogy mindig a legújabb technológiával dolgozhatnak.  Szólt még arról a veszélyről is, hogy a legjobb hallgatókat még az MSc előtt elcsábítja az ipar, és megpróbálja lebeszélni a további tanulásról. Ez nagyon rossz stratégia, mert éppen a kiműveltebb mérnökre van szükségük a cégeknek. Ezzel válaszolt az első kerekasztal beszélgetésben elhangzott kritikára, hogy nem az ipar igényeinek megfelelő mérnököket képeznek.

Szani Ferenc (Informatika a Társadalomért Egyesület) e-tananyagok fejlesztéséről és alkalmazásáról beszélt. Jelenleg sok, szigetszerűen szétszórt e-tananyag van. Ezeket nem könnyű megtalálni és nem lehet egységesen elérni. Az a célja, hogy minden szakmában legyen sok jó minőségű tananyag, de nem látja a forrásokat. Az e-oktatás előnye az is, hogy könnyen áttekinthető a diák teljes munkája és előmenetele, sőt egyénileg testre lehet szabni a tananyagot.

Hadd dicsérjem meg mindkét kerekasztal vezetőjét és résztvevőit is! Jó beszélgetéseket és a vélemények értelmes ütközését hallhattuk.

Kusper Gábor (Eszterházy Károly Főiskola) a náluk működő CoderDojo programozó műhely tapasztalatait osztotta meg velünk. Itt felső tagozatosok csoportosan tanulnak programozni (kezdők és haladók vegyesen). Érdekes feladatokat kapnak (pl.: Lego robot vagy quadrocopter programozása), és sikerélményekkel gazdagodnak. Kiemelte, hogy a programozás nem művészet, hanem szakma, és a szakember gyakorolni akar, fejleszteni akarja a tudását. Ennek egyik formája a csoportos műhelymunka.

A robotprogramozásban már öt éve rendeznek versenyeket Magyarországon felsősöknek – a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kezdeményezésére.

Sok magyar általános iskolában tanulják ezt a gyerekek. Idén már annyi csapat indult, hogy három helyszínen kellett válogató versenyeket rendezni az országos döntő előtt. Szép eredményeket érnek el nemzetközi szinten a diákjaik, pl., tavaly a Robocup világbajnokságon negyedik helyezést ért a nyírbogdányi iskola csapata. Azt már alig merem megemlíteni, hogy három lány alkotta a csapatot.

Érdekes ez a kontraszt: az egyik iskolában alig van informatikai oktatás, a másikban pedig az 5. osztálytól robotikát tanulnak a gyerekek! Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy Angliában középiskolai követelmény a mobilra való programozás.

Szóval, hogy is áll az informatika és az oktatás viszonya?

  • Szakma vagy művészet a programozás?
  • Szakmának vagy tantárgytól független készségnek tekintsük az informatikát az általános iskolában?
  • Mitől lesz majd sok-sok ezer új informatikusunk?
  • Hogyan tanítsuk az új generációkat?
  • Mi lesz az e-oktatással?
  • Hova jutunk ezzel a rengeteg, azonnal megtalálható információval tudás és rendszer nélkül?

Kérdések egymás hegyén-hátán… Keressük együtt a válaszokat!