Oktatás a bezártság idején

distant-learning-owlElég hirtelen jött a feladat, hogy az épületbe be nem lépve tanítsunk és tanuljunk. Az a hirtelen lépés arra mindenképpen jó volt, hogy ne tervezgessünk hosszasan, hanem gyors fejessel belevessük magunkat.

Itt szeretném az első benyomásaimat megosztani minden érdekelttel és érdeklődővel.

Március első hetében még minden a megszokott kerékvágásban ment.

Az összes tantárgy órái különösebb izgalom nélkül, a szokott módon zajlottak a tanteremben.

A hét második felében szólt rektor úr, hogy foglalkozni kell a távoktatással, hogy felkészüljünk az esetleges karanténra.

Egy hétvégi családi beszélgetés adta az ötletet, hogy a Webexet megnézzem. Jó régen volt felületes kapcsolatunk, tudtam róla, hogy évtizedes múlttal rendelkező nagyvállalati videokonferencia-rendszer. Bár tartottam attól, hogy drága lesz, gyorsan megnéztem, hogy mi a helyzet vele. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy most az ingyenes csomagban is benne van minden, amire az oktatásban szükségünk lehet. 

A második hetet azzal kezdtem, hogy rektor úrral Webexen keresztül megbeszéltük ezt a lehetőséget, és ő zöld lámpát adott a további kísérleteknek.

Hétfőn nem volt órám, de estére meghívtam a levelezősöket a Webex kipróbálására. Kevesen jöttek el (5 vagy 6 hallgató). Velük töltöttem bő fél órát. A Webexről és a digitális kommunikációról beszélgettünk.

Kedden a belföldi nappalisokkal digitális kommunikáció, a nemzetközi képzésben két tantárgy órái voltak – mind a szokott tanteremben. Mindhárom csoporttal azt csináltam, hogy az óra elején meghívtam őket a Webexre, segítettem a kezdeti nehézségekben, majd párhuzamosan ment az óra a tantermi és a webexes módszerrel. A tantermi gépen mutattam a prezentációt és a gyakorlati dolgokat. Ezek a kivetítőn és a Webexen is megjelentek. A hallgatók vagy az asztali gépen, vagy a telefonjukon nézték, vagy mindkettőn. Én a telefonommal is csatlakoztam, és így Webexen is hallhatták, amit mondtam miközben a szokott módon járkáltam a tanteremben. Jó volt ez a gyakorlás, bár akkor még nem tudtuk. hogy egy időre ez volt az utolsó személyes találkozásunk.

Szerdán kiderült, hogy azonnal be kell zárni az épületet

Csütörtökön a belföldi digitális kommunikáció óra már teljesen Webexen ment. Minden hallgató sikeresen csatlakozott, és nem is volt problémájuk a használatával. Az volt az egyetlen kellemetlenség, hogy időnként valaki bekapcsolta a mikrofonját, de nem volt mondanivalója, csak a háttérzajt közvetítette. Persze, ki tudom kapcsolni, de egy kicsit így is bezavar.

Szombat estére ismét meghívtam a levelezősöket, 6-7 fő volt a létszám. Volt, akinek hétfőn még valami technikai problémája volt, azért nem tudott belépni, de ekkorra már megoldotta,

A harmadik héten már rutinosan ment kedden a statistics II. és a digital communication, majd csütörtökön a nappalis és szombaton a levelezős digitális kommunikáció. A kedd délutáni csoportban megint előjött a bekapcsolt mikrofon és a háttérzaj, de leküzdöttük. 

A képernyőmegosztás már rutinosan ment, gyorsan tudtam kapcsolgatni prezentációk között (külön-külön prezentációban van a tananyag és a feladatok), illetve a böngészőablakok között, amikben gyakorlatban is bemutattam, amiről beszéltem. A hallgatóknál mindig minden jól látszott, akár számítógépen, akár telefonon. 

A diákok aktivitása rendben volt, talán még aktívabbak is voltak, mint a tanteremben. A nemzetközi csoportban érdekes volt hallani, amikor feladatmegoldás közben párhuzamosan több nyelven kommunikáltak. Úgy vettem észre, hogy nem zavarta őket. 

A levelezős csoportban az volt a benyomásom, hogy sokaknak volt már tapasztalatuk valamilyen hasonló rendszerben való munkában. Gördülékenyen ment az óra; kérdeztek, amikor volt kérdésük. 

A negyedik héten a szokásos keddi és csütörtöki órák már nem hoztak érdekességet, megszokássá vált ez a munkamódszer. A csütörtöki csoportot megkérdeztem, hogy mennyire jó vagy rossz így tartani az órát. Azt mondták, hogy az élő kapcsolat sokat ad hozzá, így jobb, mintha csak az anyagokat kapnák meg elektronikusan. 

Az ötödik hét szintén rutinból ment. 

A Digital Communication kurzuson ezen az órán egy rövid bevezető ismertető és magyarázat után 5-7 fős csapatokban dolgoztak a diákok feladatokon. Eltérően a tantermi óráktól, most nem ültek egymás mellett a csapatok tagjai, így valóban digitális kommunikációra “szorultak”. Ez így nagyon jó illusztrációja volt a tananyagnak. A csoportos feladatokban éppen a távollévők együttműködését, közös munkáját, a csapatként elért eredményt gyakorolják. Amikor egymás mellett ültek, ennek nem sok értelmét érezték. Most kiderült, hogy jól működik a dolog akkor is, amikor különböző helyszíneken vannak. A hallgatók egy része főleg a Yammeren beszélte meg a kérdéseket, ott dolgozott. A többiek vegyesen, részben a Yammeren, részben Webexen. Az utóbbin az írásos csevegés (chat) mellett volt sok beszélgetés élőszóban is. Csak néha volt kivehetetlen hangzavar (számomra). 

Általános megjegyzések

Március 16-ára elkészült a Webex kezdeteiről, majd 23-ára a használatáról szóló részletes leírásom a főiskolai kollégák részére. 

Azóta mindkettőt közzétettem a blogomban:

Részvétel az órákon: Nincs lényeges eltérés a tantermi órákhoz képest. Talán a levelezőn kicsit többen vannak (valószínűleg azért, mert most nem kell utazniuk).

Az egyéb digitális eszközök nem jelentettek újdonságot, mert azokat korábban is használtuk. Az órai anyagok a Google Drive-on (a digitális kommunikáció esetében a Yammer csoportban is) megtalálhatók. A Statistics II. esetében eddig is elküldtem nekik az órán megoldandó feladatokat emailben, és így kaptam vissza a megoldásokat. A digitális kommunikáció esetében ez a Yammeren történt és történik. 

Mindegyik tárgy esetében látnak a hallgatók egy táblázatot, amiben benne van, hogy az egyes órákon mi volt a tananyag, milyen feladatokat kaptak, és azoknak mi a határideje. Ez is régen így van, nem változott most. .

A feladatmegoldásokra kapott pontszámokat is egy táblázatban látják. Ha valamivel nem értenek egyet, kérdeznek. Ez is bejáratott módszer. 

Összességében: Úgy gondolom, hogy alig veszítünk az oktatás minőségéből ezzel a módszerrel (a megszokott digitális eszközök + a Webex-konferencia). Nyerünk is valamit, mert azok a hallgatók is részt tudnak venni, akik valamiért nem tudnának személyesen megjelenni az órán. Ez főleg a levelezősöket érinti, de külföldiekkel is elő szokott fordulni. 

A jövőre nézve: Ha továbbfejlesztjük ezt a képességünket, akár külföldön élő hallgatóink is lehetnek. Egyszer valamikor még igazi digitális oktatásunk is lehet, de az nagy változtatásokat követel, mind az oktatóktól, mind a diákoktól. Az utóbbiak esetében ma még az a helyzet, hogy a többséget “kézen fogva” kell vezetni, kevés az önállóságuk, pedig a valódi digitális oktatásban arra szükség lesz.

Ha majd kapunk egy kis levegőt, nekiállhatunk a jövő tervezésének, és abban fel tudjuk használni ezeket a tapasztalatokat. 

Oktatás a bezártság idején” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.