Adjunk a digitális átalakulásnak!

digitalis_transzformacio_30

Digitális Transzformációs Munkacsoportot hozott létre Gazdag Ferenc vezetésével a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ).

 

A VISZ Digitális Transzformációs Munkacsoportjának célja, hogy a különböző iparágakban működő cégek és szakemberek felismerjék a digitális átalakítás lehetőségeit. Ennek érdekében a tagok megosztják majd egymással transzformációs gyakorlataikat, tapasztalataikat.

A digitális fejlődés ugyanis jelentős üzleti és technológiai változásokat eredményez a vállalatoknál. Ezt igazolja például, hogy német nyelvterületen a vállalatvezetők 82%-ának várakozása szerint a hagyományos üzleti területek visszaszorulnak – ismertette Tanács Zoltán, az IFUA Horváth & Partners partnere a cég felmérését a munkacsoport alakuló ülésén.

A munkacsoport több nézőpontból foglalkozik a digitális transzformációval. Egyebek mellett ilyen az üzleti, a digitális és az informatikai stratégia viszonya, az üzlet és az IT együttműködése a fejlesztésekben, a digitális transzformáció szervezeti irányítása és az IT szerepe. Téma lesz az is, hogy az egyes iparágaknak milyen digitalizációs specialitásaik vannak, milyen technológiai kérdések merülnek fel a digitális átalakítás során, s hogyan változik a vállalati kultúra a digitalizációval.

Mindezzel abban kívánják segíteni az informatikai vezetőket, hogy felismerjék saját szerepüket a digitális transzformációban, és az ezzel kapcsolatos feladataikat sikeresen el tudják látni.

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai társadalmi szervezet, amely a magyar informatikai piac meghatározó vásárlóit tömörítve képviseli a tagvállalatok érdekeit, és támogatja az informatikai kultúra fejlesztését. Szakmai rendezvényeiken az informatikai vezetők (valamint pénzügyi vezetők és különféle üzleti területek vezetői) olyan programokon vehetnek részt, amelyek az új technológiák megismerése mellett az informatikai irányítási tevékenység eredményességének fejlesztését célozzák. Kiemelt hangsúlyt fektetnek a tagvállalatok informatikai vezetői közötti tapasztalatcserére.

A VISZ részt vesz az informatikai szektor szereplői közti érdekegyeztetésben. Kiemelt feladatának tekinti a szakmai utánpótlás-nevelést a felsőoktatásban és a közoktatásban egyaránt.
2015-től a legfiatalabb iskolás korosztálynak is rendszeresen szervez programozói táborokat, melyekben eddig több száz diákot oktattak programozási alapfogásokra, problémamegoldásra és az algoritmikus gondolkodásra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.