Szüretelő robot

Mi marad a szőlőmunkásoknak, ha a robotok gyorsabban pontosabban végzik a metszést és a szüretelést? Okos telefon lesz a munkaeszközük?

A mezőgazdaság nem nagyon jut az emberek eszébe, amikor a mesterséges intelligenciáról vagy az automatizálásról van szó, pedig nagy dolgok történnek ott is. A magunkra aggatott mindenféle okos kütyük, az ipari robotok, az ipar 4.0 eltereli a figyelmünket arról, ami igazán fontos, arról, amit megeszünk.

Nagy a fejlődés a tudomány és a technika mezőgazdasági alkalmazásában, és egyáltalán nem arról van szó, amire sokan elsőre gondolnak! Nem a több vegyszer, több méreg, több műanyag a fő irány, hanem éppen az ellenkezője. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a mérgek, a műtrágyázás és a génmódosítás mind kell (és növekvő mértékben kell) ahhoz, hogy legyen mit ennünk. Azt lehetett mondani, hogy aki a vegyszerek ellen van, az merje kijelenteni azt is, hogy éhezzenek és haljanak éhen nagy tömegek. Azóta kiderült néhány dolog. Az egyik az, hogy a vegyszerek és a speciális fajták nem oldották meg a problémát. A másik – és erről lesz ma szó – az új eszközök szerepe abban, hogy kevesebb vegyszerrel, többet és jobbat termeljünk.

A precíziós mezőgazdaság éppen erről szól! Mi is ez?

A precíziós mezőgazdaság az ipar 4.0 testvére – hasonló megoldásokat használ a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, mint amit a gyárakban és a termékekhez kapcsolódó szolgáltatásokban. Áprilisban írtam már erről a témáról, megmutattam egy csomó jó és érdekes kezdeményezést.

Írtam a biztonság javulásáról, ami egyrészt az élelmiszerek életútjának pontos követéséről (példa: a betegséget okozott zöldség vagy gyümölcs termelőjét azonnal tudjuk, célzottan tudjuk kivonni a forgalomból) és a lejárt szavatosságú áru azonnali, automatikus levétele a polcról (És amit megeszünk?). A pontos célzásról is volt már szó, legyen az gyomirtó, tápanyag, öntözés, megtermékenyítés vagy elletés – mindegyik területen jobb lesz az eredmény.

Most – közel fél évvel az előző cikkek után – azért térek vissza a mezőgazdaság „okosítására”, mert aktuális, és mert az ITBusiness legutóbbi konferenciájának ez volt a témája. Sok érdekes előadás volt, közben meg is osztottam képeket és mondatokat.

Az utóbbi ötven évben nagyobbat változott a mezőgazdaság, mint korábban ezer év alatt, a gépesítés, az új hibridek, a szója termesztése és a genetikai beavatkozások gyökeres változást hoztak. A digitalizáció, az okos gépek és a mesterséges intelligencia hatására várhatóan tovább gyorsul a fejlődés. Fejlődés lesz ez? Úgy gondolom, hogy igen (a pontos célzás már most is az).

Glattfelder Béla előadásából megtudtam, hogy már folyik a digitális agrárstratégia szakmai vitája, és idén várhatóan el is fogadják. Sok szempontot kell figyelembe venni, sok területen lehet és kell fejleszteni ahhoz, hogy felgyorsuljon a hazai agrárium fejlődése. Az emberek tudása, a szakképzés, az egyetemi oktatás és a felnőttképzés, a folyamatos önképzés elengedhetetlen, és ebben sokaknak van szerepük. Az egyik legfontosabb szereplő maga a gazda, akinek igénye kell legyen a tanulásra. Őt sokféleképpen lehet ebben segíteni, fontos szerepük van az agrárkamaráknak és egyéb szervezeteknek. Úgy látszik, hogy a technikai feltételek (internet, okos telefonok, táblagépek) hiánya már nem igazi akadály. Ha jövőre tényleg minden háztartásig eljut a szélessáv, akkor az önképzésnek és a gazdák együttműködésének, tudásmegosztásának nem lesz technikai akadálya.

A szakképzésről Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum vezetője beszélt előadásában és utána Kiss Boglárka által vezetett beszélgetés során. Náluk is a szakképzés minőségének javítása és a gazdasági versenyképességet segítő duális képzés van előtérben. A gazdák és a leendő gazdák egyik fontos (és hiányzó) ismeretére világított rá Borsiczky István, a Tomelilla ügyvezetője: legalább alapvető térinformatikai tudásra van szüksége annak, aki „okos” gépesítést és automatizálást akar megvalósítani a mezőgazdaságban. Ezek az ismeretek kellenek ahhoz, hogy a távérzékelési és térképadatokat valóban fel tudják használni a gazdálkodók. Ezek az adatok ma még nagyon sokba kerülnek, de tervezi a kormány, hogy ingyenessé tegye az elérésüket – mondta Glattfelder Béla. Ez nagy segítség lesz majd a mezőgazdaságnak, beindíthatja az informatika ésszerű használatát a minőség és a hatékonyság javítására. Ugyanez vonatkozik a centiméteres pontosságú GPS adatokra, a drónok mezőgazdasági felhasználására és az időjárási információkra is.

Szintén Glattfelder Béla hozott fel néhány példát arra, hogy az okos gépek már ma is hasznosak a földeken és az istállókban. A munkaerőhiányra az egyik válasz az a szőlőbetakarító gép, amelyik 180 ember munkáját tudja elvégezni. Ma még nem tudja a szőlő érettségét figyelni, de ez sincs már messze. A metsző robot, akár másodpercenként 5 metszést is el tud végezni, éjjel-nappal, hideg szélben is pontosan dolgozik. A fejőházakat is sikeresen automatizálják, és teljesen megszűnik az emberi munka. Itt egy amerikai családi farmon készített interjú: How Milking Robots Are Helping One Family’s 70-Year-Old Dairy Farm Thrive In 2017 (Forbes). Angliában egy szántóföldi táblán végeztek egyéves sikeres kísérletet az emberi munka nélküli termelésben.

Ezek mind azt mutatják, hogy a kétkezi munka és a 12 órás munkaidő lassan kimegy a divatból a földeken és az állatok mellett is. Helyette tervezni, gondolkodni, ismereteket és technológiát hasznosítani kell tudni. Nem lesz felesleges az ember, csak éppen mást kell csinálnia. Képes lesz rá? Kénytelen lesz!

A felkészülést már gyerekkorban el kell kezdeni. Nem feltétlenül a ma létező technológiát, gépeket és programokat kell megtanulni, hanem inkább az újra való nyitottságot, a világ iránti érdeklődést.

Nagyon fontos, hogy egyáltalán nincsenek egyedül a gazdák. A hagyományos találkozási lehetőségek mellett az új, elektronikus találkozási pontok is kialakultak a közösségi portálokon. Készül egy magyar piactér is, amivel együtt tudástár és digitális szolgáltatások (például drone-as-a-service) létrejön. Erről beszélt a konferencián Kozula Ádám (T-Systems), és korábban már olvashattunk is róla.

Akkor sincsenek egyedül, amikor el akarják adni a sok jót, amit megtermeltek. Nem csak az előbb említett piactér segít az eladásban, hanem a Nemzeti Kereskedőház is. Számomra az volt a kellemes meglepetés Erős Veronika előadásában, hogy digitális exportot is nyélbe ütöttek már, vagyis sikerült igazán modern terméket eladni a nemzetközi piacon.

És akkor, merre van az előre? A konferencián azt is megtudtuk Feldmann Zsolttól, hogy a kertészetben állunk a legrosszabbul hatékonyság tekintetében. Ebből arra gondolok, hogy ott lehetne bevetni a szürkeállományt, hogy megtaláljuk a jobb és több gyümölcs és zöldség megtermelésének útját. A precíziós mezőgazdaság módszereinek bevetésével, pontos célzással lehet csökkenteni a víz, tápanyag és vegyszer felhasználását. Sőt, a bio termékek előállítása is gazdaságosabb lehet. Tudva, hogy azoknak jó piaca és magas ára van, talán ebbe az irányba kellene elindulni. Itt nem olyan magasak a belépő költségek, mint a korábban említett tehenészetben, ahol százmilliós nagyságrendű befektetés kellett.

Hamarosan meglátjuk, hogy mit mond erről a digitális agrárstratégia…

 

A munka digitális világa

Miért jön hozzánk dolgozni a legjobb fiatal szakember? És miért megy el? Egyáltalán: meddig lesz még munkája?

Rengeteget olvastam arról, hogy milyen változásokat hoz ez a sok új technológia a munka világában, lesz-e munkánk, kinek lesz munkája, hogyan változik meg a munkánk. Írtam is jó sokat a témáról.

Az egyik kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, az hogy elveszik-e a robotok és az „okos” gépek a munkánkat, vagy jól fogunk együtt dolgozni, jó kollégáink lesznek. Erről már jó sokat írtam, például:

Most nem az „egyszerű dolgozó”, hanem a vezető szempontjából fogom megvizsgálni a jelent és a közeljövőt.

Hogyan változtatják meg a vezető lehetőségeit és vezetési módszereit az új technológiai lehetőségek? Kell egyáltalán a változás? Jó pár éve téma ez is! Átnéztem régebbi írásaimat, és kiderült, hogy már 2014-ben, az elsők között is szó volt erről. Akkor nem a vevőkkel, külső partnerekkel való kapcsolat, hanem a cégen belüli élet, a belső együttműködés volt terítéken: Emberi munkahely és technológia. Van közük egymáshoz? Ebben – többek között – az igazán jó munkaerő (divatos szóval: talent) megszerzése és megtartása foglalkoztatott. Ez azóta is fontos és egyre súlyosabb probléma, lassan mindenfelé az, nem csak az informatikában.

Éppen ez volt az e heti „INSIDE ITB” konferencia központi témája is. Nem először hallottuk Palencsár Miklóstól, hogy egyáltalán nem a pénz az akadály, nem a fizetés miatt váltanak gyakran munkahelyet a „mai fiatalok”, és nem is emiatt mennek külföldre. Palencsár szerint, bár mára már elsődleges kifogás lett a munkaerőhiány, nem ez a valódi oka annak, ha egy cég nem tud megfelelő képességű embereket szerezni (vagy nem tudja megtartani őket). A gond ott kezdődik, hogy már el se megy az interjúra a fiatal szakember, ha nem tetszik neki a cég. Először arra van szükség, hogy vonzó imázsa legyen annak, aki igazán jó munkaerőt akar bevonzani. Ezzel nincs vége, mert a vezető imázsa is fontos! Most ezt úgy mondják, hogy idol kell (vagyis bálvány, ha magyarul akarjuk írni). Maga a jelenség nem új, már régen tudjuk, hogy az emberek többnyire nem a munkahelyet, hanem a főnöküket hagyják ott, amikor váltanak. Ha visszagondolok a saját (összesen két) munkahely-váltásomra, bizony mindkettőben ez volt a legfontosabb tényező.

Mi most az újdonság? Sokkal fontosabbá vált a példakép, a „felnőtt” minta szerepe a fiatalok elhelyezkedésében, mint évtizedekkel ezelőtt. Akkoriban sokkal kevesebbet lehetett tudni egy-egy főnökről a belépés előtt (lakva ismerszik meg az ember), de ma már akár a szakmai, akár a magánéletünk meglehetősen nyitott könyv, és a rólunk mások által kialakított kép, vélemény is könnyen hozzáférhető. A tipikus fiatal szakember gyorsan akar sikert elérni, gyorsan akar tanulni, sikeres emberektől akar tanulni. Ezért keresi az elhelyezkedéskor a mintát, az idolt. Milyen a tipikus idol egy 21-34 éves számára? Nála valamivel idősebb (33-44 éves), van releváns szakmai tudása és tapasztalata, ugyanakkor kellőképpen modern is.

Tanultam egy új szót: idolizmusmenedzsment. Bevallom, hogy nem igazán tetszik, ezért nem is tervezem, hogy még egyszer leírjam – majd körülírom a fogalmat. Arról van szó, hogy a cégeknek meg kell találniuk házon belül az idolnak alkalmas embereket, majd alkalmassá kell tenniük őket erre a szerepre. A szakmai tudás mellett az egyik fontos szempont a személyiség, de emellett képzésre is szükség van, hogy tényleg felnézzenek rájuk a fiatal kollégák. Az idol fejlesztésében a képzések mellett a műhelymunkának és a munka közbeni interaktív tanulásnak van fontos szerepe.

(Az előző három bekezdést Palencsár Miklós előadása alapján írtam.)

Az sem új jelenség, hogy „el kell adni” a céget és a terveket házon belül is, kell a jó kommunikáció és a belső PR. A változás annyi, hogy ezek sokkal fontosabbá váltak. A belső „eladásnak” része mind a cég, mind a vezető eladása. Egyre nagyobb az igény arra, hogy friss és hiteles információt kapjunk a vezetőinkről, vezetőinktől is. Azt hiszem mindenki tapasztalta (mindkét oldalon ülve), hogy erre a szokásos céges hírlevelek csak nagyon korlátozottan alkalmasak, azok nem elég személyesek és nem elég aktuálisak. Sok dolgozónál automatikusan a süllyesztőben landolnak a marketing vagy a HR által megfogalmazott, jól fésült, céges frázisokkal tömött irományok. Az igazi idol maga kommunikál, és ezt tömören, frázisok nélkül, gyorsan reagálva teszi.

Ez a két és fél évvel ezelőtti írás elég jól összefoglalja, hogy mire és hogyan jó a cégen belüli online együttműködés (belső közösségi háló) használata: Kié a “social business” és a “céges Facebook”? Ha létrehoztuk a belső együttműködést, akkor nem állják a munka útját mindenféle határok: osztályok, vezetői szintek határai. Azt érezhetjük, hogy mindenki együtt dolgozik, mindenki részt vesz a cég életének alakításában. A vezetői szinteken nem akad el az információ (se lentről fel, se fentről lefelé). Egy-egy jó kérdés, javaslat, gondolat azonnal megvalósítható és azonnali elismerésben részesül, mind a kollégák, mind a vezetők (nem csak a közvetlen vezető) részéről. Persze ott kezdődik az egész, hogy legyen néhány ember, akinek igénye van erre, és a vezetők ne csak eltűrjék vagy támogassák, hanem részt is vegyenek benne – hiszen nekik termeli a legnagyobb értéket.

Most olvastam egy McKinsey Quarterly írást, ami a csúcsvezetők munkájának megváltozásáról szól. A cikk a Bower Forum korábbi 75 résztvevőjének kétnapos összejövetelén felmerült és megvitatott témák egy részéről szól. Egy témát ragadok ki belőle: Hogyan lesz valaki „e-CEO”? Az új technológiák alaposan megváltoztatják a vezető munkáját is (nem csak a cég termékeit, szolgáltatásait, működését). Az első számú vezetőnek (is) segítségre van szüksége ahhoz, hogy jól tudjon navigálni az információ hatalmas tengerében, és megtalálja a cége számára fontos dolgokat. Ebben a vezetői csapat és az igazgatótanács (board) tud segíteni neki. A csapatát többé-kevésbé szabadon tudja megválogatni, de az igazgatótanács esetében nincs szabad keze, és ott – a dolog természeténél fogva – tapasztalt emberek ülnek, akik sok esetben nem elég fogékonyak az új iránt. Nem könnyű megtalálni azokat, akik egyben tapasztaltak is és nyitottak is a változásra. Itt jutott eszembe, amit Palencsár Miklós mondott az idolról (van tapasztalata és modern is).

Érdekes ezt összevetni azzal, hogy hol tartottunk három évvel ezelőtt: Vezetők vs. “digitális világ” (ha egyáltalán…) Az akkori felmérés szerint a vezetők 60%-a felismerte a digitális világ fontosságát, de az igazgatóságokban 30% alatt volt az ezt támogatók aránya. A jelek szerint még ma is ezt érzik az egyik fontos nehézségnek a vezetők.

Nem maradhatott ki a témák közül a belső és külső kommunikáció sem, amit a technológia alaposan megváltoztatott. A vezetők nem tarthatják távol magukat a külső és belső online kommunikációs csatornáktól, hiszen ott keletkezik sok fontos információ, és ott szerzik be az információt az emberek (akár vevők, akár üzleti partnerek, akár saját dolgozók). Nem adhatja ki a kezéből ezeket a csatornákat a vezető! Itt az ego kordában tartására hívták fel a figyelmet a résztvevők. Nem szabad elmerülni a vezető személyének szóló pozitív visszajelzésekben, hanem a cég érdekeit és imázsát kell szem előtt tartani.

A dolgozókkal való kapcsolattartásban új lehetőségek nyíltak meg, és ezekkel jól kell élni. Két éve, egy nemzetközi konferencián tartott előadásom kapcsán gyűjtöttem össze, hogy milyen gyakorlati tapasztalatokról számoltak be cégek és vezetők: Online együttműködés – CIO. Úgy látom, hogy ezek ma is érvényesek. Ezek közül a McKinsey CEO-i az egyszerű dolgozók ötleteinek, javaslatainak megszerzését emelték ki ezek közül – megfűszerezve a megfelelő elismerési, jutalmazási rendszer szükségességével.

Visszaugorva a korábbi felmérésre: Minél nagyobb a cég, annál nehezebben mennek a dolgok. Az igazán nagyok 30%-a panaszkodott arra, hogy a cég struktúrája nem alkalmas a digitális világnak megfelelő szervezeti, működési megújulásra, és 25% nem képes a kísérletezést mint módszert magáévá tenni ezen a területen. Ez azért is érdekes, mert műszaki területen benne van a cégek kultúrájában a kísérletezés – anélkül nem is létezhetnének.

Ezt most azért vettem elő, mert az INSIDE ITB konferencia HR kerekasztal-beszélgetésében az egyik résztvevő (Farkas Dezső) szerint a nagy cégek hátrányban vannak a legértékesebb programozók megszerzésében, mert azok minél gyorsabban, minél több modern programozási nyelvben akarnak gyakorlatot szerezni. A nagy cégek viszont tipikusan kevés és régi nyelven programoznak.

A végére még egy kis olvasnivaló azoknak, akiket az „e-vezetővé” (e-leader) vagyis az új digitális világban eligazodóvá és abban vezetni tudóvá válás feltételei és módjai érdekelnek. Három éve volt egy európai e-leadership konferencia Budapesten a CEU Business School épületében és részvételével:

Kedves Olvasó! Mik a tapasztalataid, mi a helyzet a cégek vezetőivel? Tudják kezelni az új technológiákkal megáldott világunkat és benne az ifjú tehetségeket?

Idegen tollakkal

Nem tudtam ellenállni a késztetésnek – a mai írásom a múlt heti cikkemre érkezett válaszok alapján készült.

Corvus_Sidney_wireNagyon értékes hozzászólásokat és kiegészítéseket kaptam a legutóbbi írásomra, amiben a januári ITBusiness Club összejövetellel foglalkoztam. A téma az IT-s munkaerőhiány volt.

Több helyen szóltak hozzá az olvasók, és így nem is mindig látták egymás hozzászólásait. Ez az egyik oka annak, hogy most írok egy összefoglalót a hozzászólásokból. A másik – és fontosabb – ok az, hogy érdemes összegezni a véleményeket, mert jól egészítik ki az írásomat és a Clubban folytatott beszélgetést.

Miről írtak az olvasóim?

  • a nem valódi (látszólagos) munkaerőhiány okairól,
  • arról, hogy a projektre szerződött emberek esetében nincs értelme a cég iránti hűségről beszélni,
  • azokról, akik nem fejlesztési projekteken dolgoznak,
  • arról, hogy miért mentek külföldre az emberek,
  • az olcsóbb munkaerőre való váltásról,
  • az életkor szempontjából vegyes összetételű csapatok fontosságáról,
  • a mai veréb és a holnapi túzok viszonyáról (a tapasztaltabb emberek leépítése kapcsán),
  • a távmunka szerepéről,
  • az itthoni és a külföldi szakmai lehetőségekről,
  • az önéletrajzok, a felvételi beszélgetések és a munkahelyi értékelések szerepéről.

A látszólagos munkaerőhiány okait Túri Ferenc olyan jól és tömören foglalta össze, hogy legjobbnak látom eredetiben idézni:

  • „A munkaerőhiány egy része papír alapú és nem valóságos. Pl. ha a cég irreális felvételi követelményeket támaszt, akkor természetesen nem fog embert találni. (Pl. keresek embert, aki legalább 3 budapesti hidat tervezett már…) Valójában elég lenne kevesebb referenciával rendelkező személy is.
  • A virtuális munkaerőhiány az a munkaerőhiány, amit a cég nagyon könnyen fel tudna számolni. Pl. speciális követelményei vannak a jelentkezővel szemben, de ezt a tudást kvázi 1-2 hónapos tréninggel el lehetne sajátítani. Ennek ellenére a cég hónapokig folytatja a fejvadászatot eredmény nélkül, erőszakolva a hülyeséget.
  • A cikkben említett tény, hogy a cégek nem ismerik a rendelkezésre álló erőforrásaikat teljesen reális. Sokszor meglenne a kapacitás, szakmai tudás a cégen belül is, de a legtöbb cég nem vezeti és gyűjti a dolgozóinak referenciáit.
  • Munkaszervezésből eredő munkaerőhiány. Speciális szaktudású embert olyan projektre osztanak be, amit más is el tudna végezni, azonban mégse tudják levenni a projektről.
  • Mesterséges munkaerőhiány: A cég egyfelől kirugdossa a tapasztalt, drága és motiválatlan munkaerőit. Másik kézzel meg fiatal, motivált embereket akar begyűjteni olyan szaktudással, amellyel a régiek rendelkeztek.
  • Fluktuációból származó átmeneti munkaerőhiány. A cég sokszor saját maga felelős, hogy nem tudja motiválni a dolgozóit, akik elhagyják a céget és rövidebb-hosszabb munkaerőhiány keletkezik a cégnél.
  • Kereslet – kínálati aszimmetria. A cég adott bérszinttel rendelkező embereket keres, csak ez nem illeszkedik a kínálat által elvárt bérszinthez.”

Az ITBusiness Clubban a beszélgetés főleg a fejlesztőkről szólt (bár ezt nem mondtuk ki egyértelműen). Suba Péter, aki hosszabb ideje Angliában dolgozik, hozzászólásában felsorolt még jó pár IT-hoz kapcsolódó munkaterületet, amikre más szempontok érvényesek. Ilyen területek, pl.:

  • infrastruktúra megtervezése, felépítése,
  • üzemeltetés,
  • rendszerszervezés,
  • jogi megfelelés (compliance) és audit,
  • üzleti elemzés,
  • informatikai vezetés.

Az utóbbi területeken viszonylag kevés lehetőség van Magyarországon, kevés cégnél léteznek ezek a munkakörök. A cégek „kevéssé vannak tisztában ezeknek a szakmai területeknek sokszor a létezésével is, nemhogy azzal, ezek hogyan járulnak hozzá egy egészséges informatikai szervezet működéséhez”.  Azt gondolom, hogy ez sajnos valóban így van – ezért az ezen területeken fejlődni akaró szakembereknek nem sok lehetőségük van itthon.

Suba Péter kitér az írásomnak arra a részére is, ahol a külföldre menő szakemberek személyiségtípusával foglalkozom (Palencsár Miklós nyomán), és vitatkozik az ott írtakkal. A saját (százas nagyságrendű) ismeretségi köre alapján azt gondolja, hogy sok ember nem a személyisége miatt megy külföldre, vagyis nem igaz, hogy „úgyis elmenne”. Szerinte „a legnagyobb arányban olyanok vannak, akik egyszerűen olyan szakmai irányba lépnének tovább, amelyre Magyarországon nincs elég kereslet (lásd a fenti felsorolásom), vagy nincs lehetőség továbbfejlődésre”. A kevés szakmai tapasztalattal rendelkező informatikusok egy része a nagy konkurenciával találkozva elhagyja a szakmát és kétkezi munkát vállal (amit ott elég jól megfizetnek).

Az új és nagyobb lehetőségek fontosságát emelte ki – saját tapasztalata alapján – Maczák Andrea: „A mostani cégemnél “talenteket” kerestek egy igencsak új technológia igencsak új projektjébe. Itt megkaptam azt a lehetőséget, amit otthon nem, hogy bár MÉG lehet nem értek hozzá, de rövid idő alatt BÁRMIT megtanulok. És roppant hálás vagyok ezért a lehetőségért, ami kapukat nyit meg.” Ez szerintem is egy nagyon fontos szempont. Rövidlátó az a cég, amelyik mindenképpen „kész” embereket akar felvenni. A nyitott és tanulni képes dolgozó aranyat ér! Gondoljunk csak a technológia és a követelmények gyors változásaira…

A tapasztalt szakemberek olcsóbbakkal való lecseréléséről több olvasómnak is van véleménye és tapasztalata. Idézet Hegedűs Gábortól ebben a témában: „A 90-es évek eleje óta tapasztalom közvetlenül és következményein keresztül is a jó – és ennek megfelelően első látásra drága – szakemberek leépítését, és e leépítés következményeit. A leépítő (vagy fel sem építő) cég viszonylag hosszan tartó problémák és elszalasztott lehetőségek előre nehezen becsülhető költségeként biztosan többet veszít, mint a mennyit a biztos bérmegtakarítással nyer, de döntéskor biztosat vet össze bizonytalannal, és nagyon gyakran választja a mai verebet a holnapi túzok helyett. Esetenként ez lehet jó döntés, de az összkép azt mutatja, hogy az észszerűnél gyakoribb.”

Mészáros Gyula is azt tapasztalta, hogy „a cégek általában a legrövidebb távú legegyszerűbb pillanatnyi (vélt vagy valós) profitérdekeik szerint döntenek, és egyszerűen nem tudnak ellenállni az alacsonyabb árnak még ellenkező tapasztalatok birtokában sem.”

Azt hiszem, hogy érdemes Csudi Csudutov véleményére is figyelnünk, aki szerint: „Van azért egy kis önáltatás is abban, hogy ha valaki sérelmezi, hogy a szakértelmét nem akarják megfizetni, és azért tették ki. A cégek általában racionális döntéseket hoznak, más kérdés, hogy a munkavállaló nem biztos, hogy minden információ birtokában van.” Azt gondolom, hogy az is szerepet játszik itt, hogy a vezető és a munkavállaló még azonos információk birtokában sem egyformán döntene…

Palencsár Miklóstól azt hallottuk, hogy a toborzás nem probléma, jó kiírás és jó hírű cég esetében ömlenek az önéletrajzok. Ehhez kapcsolódóan is jöttek hozzászólások. Suri Éva és Pénzes Tamás is az önmagukat túlértékelő pályázókról írt. Suri Éva kitért a személyiség felismerésének problémájára is: „Az érem másik oldala pedig, hogy az interjúztató vezetőben, megvan-e az a képesség, hogy már az elején, időben felismerje a bizonyos személyiségvonásokat. (…)A cégeknek luxus, hogy 6-9 hónap után derüljön ki, hogy a felvételt nyert kolléga alkalmatlan a feladatra.” Ha most itt lenne Palencsár Miklós, nyilván rögtön mondaná, hogy éppen ezért éri meg velük dolgozni J

Köszönöm minden kedves hozzászólónak, hogy megosztotta velem és a többi olvasóval a véleményét, tapasztalatát. Ha valaki nem ért egyet azzal, hogy idéztem, vagy ahogy idéztem, kérem, hogy szóljon, és elvégzem a szükséges változtatásokat.

Köszönöm a több száz olvasómnak, hogy elolvasta az írásomat!

Hiánygazdálkodás

Hiány van! Elveszítjük a milliárdos lehetőségeket! Az oktatás nem jól működik!

JavaProgrammerMár a vízcsapból is ez folyik; mindenki álmából felébresztve tudja mondani, aki IT-val, HR-rel, közoktatással, felsőoktatással, gazdasági tervezéssel foglalkozik, hogy 10-20 ezer informatikus hiányzik ma Magyarországon. A jobbak be is szorozzák azt azzal, hogy évente mennyi árbevételt termelne egy informatikus, és kijön a sok milliárd potenciális GDP.

Az év elején érdemes áttekinteni, hogy hol vagyunk, és merre akarunk menni. Ennek jegyében beszélgettünk az IT Business Club januári összejövetelén, 19-én. Az új év egyben új formákat is hozott: vendéglátónk (Sziebig Andrea) kerek bárasztal mellett beszélgetett a vendéggel (Palencsár Miklóssal), és kaptunk interjúkat videóban. (Hiába volt bárasztal, koktélokat nem kaptunk. Talán majd legközelebb…)

Palencsár Miklóst már régen ismerjük, a személyiségtípusokra alapozott módszereiről már többször beszélt az IT Business rendezvényein, például 2014-ben a Human Hungary konferencián, amiről én is írtam egy szubjektív beszámolót. Most két éves toborzási tapasztalatai (és tízezer önéletrajz) alapján vezette fel a témát és a beszélgetést. Az ő tapasztalatai kicsit árnyalják a hiánnyal kapcsolatos képet. Szerinte valójában nem a szakemberek számával van a baj, hanem azzal, hogy a cégeken belül nem ismerik a meglévő, rendelkezésre álló tudást és kapacitást. Túlbiztosítják a kapacitást, és ennek oka a vezetőkben van, akik nem tudják reálisan felmérni, hogy mijük van, és mire van szükségük. Az informatikai területen azt látná megoldásnak, hogy a csak kommunikálni tudó vezetőket jó szakemberekre kellene lecserélni. (Érdekes gondolat – és meglehetősen ellentmond néhány nagy cég gyakorlatának!)

Kitért a szakemberhiány és a külföldi munkavállalás kapcsolatára is. Úgy látja, hogy a tipikus informatikus szakembereket meg lehet tartani Magyarországon. Kik mennek külföldre? Két jellemző csoport. Az egyikbe azok tartoznak, akik gyorsan akarnak hatalmi pozícióba kerülni (a nagyon-nagyon uralkodó személyiségtípusba tartozók). Ők szívesen mennek külföldre, olyan céghez, ahol gyorsan lehet a ranglétrán haladni, és az elsődleges céljuk az image építése. A másik könnyen távozó típus ennek éppen az ellenkezője: a rossz érdekérvényesítő képességűek.

Nem csak az a gond az informatikai munkaerőpiacon, hogy nehéz megtalálni és levadászni a jó szakembereket – a meglévők megtartása is nehéz. A megtartáshoz szükséges a személyiségtípus alapos elemzése, amit – tapasztalataik szerint – nem lehet a hagyományos módszerekkel eredményesen elvégezni, hanem többhónapos vagy éves teszteket kell folytatni. Ennek egyik oka az, hogy 87%-os az álarcviselési arány. (Az „álarc” viselése nem feltétlenül valamilyen rossz szándékot jelent. Egyszerűen arról van szó, hogy a környezethez és a feladatokhoz való alkalmazkodás idővel úgy változtatja meg az ember személyiségét, hogy ez az alkalmazkodott személyiség már neki magának is valódinak, elsődlegesnek tűnik.) Az emberek ezt a módosult személyiségüket érzik valódinak, de krízishelyzetben felülkerekedik az eredeti személyiségük. (Ezt lehetett látni a válság idején sok cégvezető esetében.)

Az IT Business Club találkozóin az idő nagyobb részét a beszélgetés és a vita teszi ki. Sokunknak van kérdésünk vagy véleményünk az asztalra kerülő izgalmas témákról, így hamar be szokott indulni a beszélgetés. Kedves Olvasóim az írásaimból biztos megsejtették már, hogy én sem szoktam visszatartani magam, ha kérdezni és hozzászólni lehet. Most azt vetettem fel, hogy barátok, kollégák körében látok egy olyan folyamatot, amiben a komoly tapasztalattal rendelkező (és drága) szakembereket lecserélik olcsóbb és kevesebb (vagy szinte semmi) szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezőkre. Palencsár meg tudta erősíteni, hogy tavaly november óta észlelik ezt a tendenciát; egyre több komoly tapasztalattal rendelkező szakember válik elérhetővé. Emögött az van, hogy a bérmunka iránti igény egyre növekszik, amit viszont a túl jól kommunikáló emberek idéztek elő. A hozzászólók tapasztalata szerint ott fordul elő ilyen, ahol az IT nem az üzlet fontos része, hanem a háttérben meghúzódó belső szolgáltatás.

Hogyan tudnak a cégek hozzájutni a jó informatikusokhoz? Palencsár tapasztalata szerint a toborzás nem probléma, ömlenek az önéletrajzok, ha jó a kiírás, és jó a kereső cégről kialakult kép. Mi kell a jó kiírásba? Benne kell lennie elég sok konkrétumnak, és olyannak kell lennie, hogy a keresett személyiségtípusú embereket vonzza. Nagyon fontos a vezetőről kialakult kép is! Már nem lehet sikeres a cég, ha a vezetője „láthatatlan”, nem jelenik meg a médiában és a közösségi terekben. A jó szakemberek nem akarnak láthatatlan cégnél dolgozni, hiszen a munka nem elsősorban a pénzről, hanem inkább az érdekes feladatokról, a fejlődésről, és a további lehetőségekre való felkészülésről szól.

Hozzászólók is megerősítették, hogy a cégről kialakult image mennyire fontos. Kiélezett a piac a fejlesztői oldalon, a céget „el kell adni” a munkavállalóknak, ehhez jó marketing kell. Egy sikertelen vagy rossz hírt keltő projekt évekre visszavetheti a céget ezen a versenypályán. Az is hátrányt jelent, ha kizárólag belföldi piacra dolgoznak, mert a nemzetközi lehetőségekre igény van. Nem kell feltétlenül tartós külföldi munka, már egy néhány hónapos projekttel is eredményesen lehet jó szakembereket bevonzani.

A multiknak sikerül ez a bevonzás, hiszen általában tudnak érdekes és külföldi munkát ajánlani, sokat lehet tanulni, el lehet sajátítani olyan technológiákat, folyamatokat is, amik kisebb cégekben elérhetetlenek. Jól mutat az önéletrajzban is az ilyen helyen eltöltött néhány év. Az üzleti modelljükben viszont fontos szerepe van a munkaerő alacsony árának, ezért sokan hagyják el őket 5-6 év után, amikor már van tudásuk és tapasztalatuk, és többet akarnak keresni. (A multinál az alacsonyabb és kevésbé megfizetett pozícióban töltött idő tulajdonképpen befektetésnek is tekinthető.)

Nem meglepő, hogy a bérigényekről hosszabb eszmecsere alakult ki, ami azzal a példával kezdődött, hogy a 2 éves tapasztalattal rendelkező Java fejlesztő bruttó 650 ezer forintot kér, és ezt meg is adják neki. Ez a túlzás ördögi spirált indít el. Ez egyik közvetítő cég tapasztalata szerint már nem tudnak Németországba kivinni fejlesztőket, mert ott sem fizetnek többet. Java fejlesztők ilyen igényekkel is 4-5 nap alatt találnak munkát, ezért nem csak a pénz, hanem a felvételi folyamat tekintetében is lehetnek igényeik. Egyre kevésbé hajlandóak fél napokat interjúval tölteni. Szívesebben veszik, ha próba feladatot kapnak, amit otthon elvégeznek, és a munkájuk alapján ítélik meg a szakmai tudásukat.

Nemrég olvastam, hogy az Automattic (az a cég, ami az általam is használt WordPress blogoló rendszert üzemelteti) úgy veszi fel a munkatársait, hogy sose találkoznak személyesen, de még telefonos interjú sincsen. A felvételi folyamat egyik fontos eleme a próbamunka, amit a saját időbeosztása szerint végezhet el a jelentkező. Érdekes!

Sok ez a 650 ezer bruttó, vagy nem? Azt hallottam a mellettem ülőtől, hogy ez valójában nem sok, csak a tanárok és a rezidensek fizetéséhez képest rengeteg. Az elvárható értelmiségi lét finanszírozásához egyáltalán nem sok.

Palencsár szerint is vannak túlzott bérigények. Az egyik problémának azt látja, hogy a magyar cégek vezetői nincsenek tisztában a külföldi élettel (nem utaznak eleget), így nem tudják elmondani a fiataloknak, hogy az a külföldi fizetés csak látszólag sokkal több a magyarnál. Ha azt nézzük, hogy mennyit kap érte a vendéglőben, a boltban, akkor már nincs is akkora különbség. Ha túl sokat kér a jelentkező (vagy a meglévő fiatal kolléga), hagyni kell, hadd menjen. Egy év múlva akkor is elmenne, ha most megkapná a kért összeget. Inkább olyat vegyenek fel, aki először tanulni akar, utána többet keresni!

Nincs értelme a fizetéseket és általában a munkaerő helyzetét Németországgal összehasonlítani. Ott másképp működnek az emberek. Ha azt mondják nekik, hogy jobbra kell menni, akkor kérdés nélkül arra mennek. Magyarországon előbb megkérdezik, hogy miért, majd nem mennek arra…  Ott az emberek 85%-a a professzionalista személyiségtípusba tartozik, nálunk majdnem mindenki önmegvalósító típus.

Frissítés, egy szempont, ami a beszélgetésben elhangzott, de kimaradt az eredeti beszámolómból: Egyre nagyobb a fejlesztési projektre jelentkező, szerződő emberek aránya. Németországban már ez a jellemző munkavállalási forma, nálunk még nem tipikus, de egyre gyakoribb. (Ha rákeresünk a „freelance software developer” kifejezésre, sok millió találatot kapunk – az elsők között azokat a szolgáltatókat, akik a szabadúszó fejlesztők millióinak közvetítésével foglalkoznak. Szabványos fejlesztési eszközök és PaaS felhő használata esetén a világ bármely részéről alkalmazhatunk fejlesztőket, és a magyar fejlesztő is dolgozhat a világ bármely részére.) Tekintetbe véve, hogy egy-egy munka elvállalásában sokat nyom a latba, hogy az a projekt hogyan növeli a dolgozó értékét, ez egy teljesen racionális megközelítés.

Fontos kérdést vetett fel az egyik hozzászóló: Hogyan reagálnak az informatikusok a környezet kihívásaira és változásaira? Mi lesz velük, amikor elkezdenek vezetővé válni? A jó fejlesztő megkapja egy csapat vezetését. A saját fejlesztési tevékenysége mellett már embereket is kell menedzselnie, felelős lesz a projektek mérföldköveinek eléréséért, új személyiségjegyeket kell elsajátítania, és közben továbbra is jónak kell lennie szakmailag, hogy elfogadják az emberek. Hol a határ? Meddig tud fejlődni vezetőként? Palencsár Miklós szerint az informatikusok meg akarják tanulni a vezetést, jó vezetők akarnak lenni. Ebben segíteni kell őket a szükséges képzésekkel, de az is fontos, hogy megfelelő személyiségű emberek kerüljenek ebbe a helyzetbe – leginkább az uralkodó + professzionalista személyiségűek.

A beszélgetés végén konszenzus alakult ki abban, hogy a jó szakemberek megtartásával lehetne a szakemberhiányt enyhíteni. Az új ember megtalálása, integrálása, termőre fordulása hosszú idő – és még az is kérdés, hogy meddig marad ennyi befektetés után. A külföldi munkának sem elsősorban a több pénz a motivációja, hanem a munkakörülmények és a fejlődési, kutatási lehetőségek is fontosak.

Kedves Olvasó! Ha eljutottál idáig az olvasásban, a téma melyik aspektusa hiányzik?

Nekem az tűnt fel, hogy a generációk, az „Y generáció” specialitásai nem jöttek elő. A jelek szerint ez itt nem igazán fontos probléma. Talán azért, mert főleg fejlesztőkről volt szó, és ők tipikusan a fiatalabb generációkba tartoznak, így nem különül el az életkor mint tényező.

Ez az írásom nem csak itt, hanem a közösségi térben (LinkedIn, Facebook) is gerjesztett vitát. Az első hét hozzászólásait foglaltam össze az Idegen tollakkal című cikkemben.

Egy felhőnyi bizalom

Kiben bízunk meg nagyon, kire bízzuk az adatainkat és az ügyfeleink adatait? Kiben bízunk meg annyira, hogy az általa ajánlott üzleti szoftvert, szolgáltatást letöltjük és használjuk? Mi jobb: diverzifikálni, sok szolgáltatót használni, vagy koncentrálni kevésre?

A múlt héten azt írtam, hogy innováció jön a felhőből, ezen a héten mégis kaptunk felhőszakadást és jeget is onnan fentről. Ez csak egy kis kisiklás volt, ezen a héten is jön az innováció, a sok új dolog, amit ötletes emberek kitalálnak és meg is valósítanak. Hogy jut el ez hozzánk, hogy találjuk meg azt, ami nekünk jó és hasznos? Hogy talál meg minket a szoftver előállítója? Ki vezet el minket egymáshoz?

Az egyik jól bevált lehetőség az, hogy a barátaink, ismerőseink már használják, jók a tapasztalataik, ajánlják nekünk is. Tipikusan így kerülünk bele a közösségi hálókba (Facebook, LinkedIn, Twitter), és így hálóznak be a beszélgetős és telefonálós szolgáltatások is (Messenger, Viber, Skype és társaik). A többi dolgot is részben az ismerőseinktől, részben reklámok hatására kezdjük el használni.

A CIO Hungary konferencián hallottam egy másik lehetőségről: a mobilszolgáltatók is beszállhatnak ebbe a láncba. Tóth Levente (Telenor; EuroCloud Magyarország) beszélt a tervekről, hogy a Telenor a saját szolgáltatásaival együtt a felhőben elérhető egyéb szolgáltatásokat is árul majd. Ez nem teljesen új dolog, elkezdődött már egy ideje – most az benne az új, hogy mások által kifejlesztett és nyújtott üzleti szolgáltatásokat adnának tovább a céges ügyfeleiknek, nem is csak egyet-kettőt, hanem lényegesen többet.  Mi ebben a jó? Természetesen jó az ügyfélnek, aki könnyen jut hozzá ahhoz, ami az üzletét segíti. Jó annak, aki a szolgáltatást létrehozta és el akarja juttatni sok vevőhöz, hiszen a mobilszolgáltató rengeteg ügyfelét tudja elérni.

Lighthouse, beaconAz a mobilszolgáltató, amelyik rendelkezik a szükséges kompetenciákkal, és ki tudja számunkra válogatni a hasznos mobilalkalmazásokat, betöltheti a „digital beacon” szerepét, azaz irányt mutathat nekünk az appok végeláthatatlan tengerében.

Vajon lesz igény erre a tudásra, tapasztalatra, vagy inkább mindenki maga kutat az appok után és tanul a saját kárán? Tud majd felelősséget vállalni a mobilszolgáltató az általa ajánlott vagy közvetített dolgokért?

A mobilszolgáltatók azt keresik, hogy a hatalmas ügyfélbázisukat (világszerte közel 7 milliárd!) hogyan tudnák még jobban hasznosítani. Mi is van emögött? Nyilván több bevételt akarnak szerezni, de nem ez az egyetlen motiváló tényező. Az is benne van, hogy részesedni akarnak a mások által a mobilinternet-hálózat révén megszerzett bevételből – és erre a nagy ügyfélbázis alapján van is lehetőségük, ha jól csinálják. (Az interneten tartalmat árusító OTT – over-the-top – szolgáltatók egyre nagyobb fejfájást okoznak a távközlési cégeknek és a szabályozó hatóságoknak is. Ezek a szolgáltatások kívül vannak a régi, megszokott körökön, nehéz megfogni és szabályozni őket. Érdekes a téma, megér egy külön írást. A júniusi ITBusiness Club ezzel a kérdéskörrel foglalkozott, és több volt a kérdés, mint a válasz.)

Nem csak mások szolgáltatásait közvetítik az ügyfeleiknek, hanem felhőszolgáltatóvá is válnak a távközlési cégek. A „telco cloud” elnevezés már létezik egy ideje, és azokhoz a nagy távközlési cégekhez kapcsolódik, amelyek beléptek a felhő üzletbe, így jobban kihasználva a meglévő infrastruktúrájukat, és plusz bevételi forrást szerezve maguknak. A jelenség nem új, már hat éve nemzetközi konferenciákat is rendeznek ezzel a címmel, de még nagy a fejlődési lehetőség.

Jó az, ha az internetszolgáltató egyben felhőt is szolgáltat nekünk? Szívesebben megyünk bele abba a felhőbe, mint másokéba? Mik lehetnek az előnyei?

Ha az internetszolgáltatónk saját hálózati központjában üzemelteti a nekünk nyújtott felhőszolgáltatást is, akkor jó minőségű elérést tud adni, hiszen nem a globális interneten keresztül kapcsolódunk, hanem a szolgáltató saját infrastruktúráján. Kevesebb problémánk lesz a sebességgel és a minőséggel.

A felhőben lévő adataink és rendszereink elérhetőségén kívül még azért szoktunk aggódni, hogy másnál vannak, más is elérheti őket. Vajon megbízhatunk a szolgáltatóban? Mit csinál a Google, az Amazon, a Microsoft és az Apple a nála tartott adatainkkal? Beleolvas a levelezésünkbe? Belenéz a vállalati rendszereinkbe? Megszerzi magának az ügyfeleink adatait? Hát igen, ezek a veszélyek mindig ott leselkednek, amikor másra bízzuk a fontos adatainkat… Ahogy Tóth Levente előadásában hallottuk, a telefonszolgáltatónk egy kicsit más kategória ebből a szempontból – már egyébként is rábíztuk sok értékes adatunkat, és nem élt vissza ezzel a lehetőséggel. Benne már eddig is megbíztunk, és így könnyebb még nagyobb bizalmat belé helyeznünk.

Azt célozzák meg a telefonszolgáltatók, hogy megbízhatónak tekintsük őket abból a szempontból is, hogy akár minden fontos üzleti adatunkat tárolhassák (természetesen titkosítva és jól őrizve).

Mit gondolunk erről? Tényleg nem olyan nagy lépés az, hogy az üzleti folyamataink is a telefonszolgáltatónk kezébe kerülnek?

Ha a mobilszolgáltatónk adja nekünk a felhőt, hogyan lesz a forgalom mérése és számlázása? Láttunk már olyan szolgáltatást, aminek a forgalma nem számított bele a havi keretbe. Vannak olyan csomagok, amikben a Facebook használata nem számít bele a forgalomba, és ingyenes. A mobilszolgáltatók megtehetik, hogy a saját tartalomszolgáltatásuk által generált forgalmat is kiveszik a fizetős forgalmi keretből, és ezt kiterjeszthetik a felhőszolgáltatásukra is. Így nem csak jobb minőségű, hanem ingyenes is lehet a szolgáltatás elérése, hogy még vonzóbb legyen, még jobban megérje az ügyfélnek a telco cloud használata.

Szóval, egy pillanatra úgy tűnik, hogy a telefonszolgáltatónk lesz egyben a felhőszolgáltatónk is, és mindenki boldog lesz. Ha egy kicsit jobban belegondolok, vannak ennek az elképzelésnek korlátai is. Milyen felhőről beszélünk? Ha szervereket, számítási kapacitást és tárterületet bérlünk (IaaS felhő), akkor stimmelhet a dolog. Ezek meglehetősen szabványos szolgáltatások, majdnem mindenki ugyanazt tudja nyújtani. De ez nem arról szól, hogy innovációhoz jutunk a felhőből. Ha kapacitást vásárolunk, akkor megtakaríthatunk beruházást és költséget, rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a gyorsan változó kapacitásigényekhez, de sem a szolgáltatásainkban, sem a rendszereinkben nem történik lényeges változás. Persze a kockázat se nagy…

Mi a helyzet, ha egy nagyszerű új rendszerre, szolgáltatásra bukkanunk a felhőben, és azt akarjuk használni (vagyis szoftvert, SaaS szolgáltatást akarunk venni)? Lehet, hogy ezt éppen a mi telefonszolgáltatónk nyújtja, de az igazán új dolgok esetében sokkal valószínűbb az, hogy tőle teljesen független az, aki kitalálta, akitől megvehetjük. Mit csinálunk? Indulunk és megvesszük?

Ha korlátozzuk magunkat egy szolgáltatóra, akkor hamar ugyanott leszünk, ahol voltunk: az üzleti osztályok azt látják, hogy az IT nem tud gyorsan alkalmazkodni a változó üzleti igényekhez, kerékkötője a változásnak… Ne legyünk kerékkötők! Tartsuk inkább nyitva a szemünket, vegyük észre azokat az új dolgokat, amik segíthetik a cég fejlődését, vizsgáljuk meg alaposan, és álljunk készen a bevezetésükre, amikor felmerül az üzleti igény!

Van még egy alaptípusa a felhőnek, a platform (PaaS). Ebben az esetben szoftverfejlesztő és -futtató eszközöket használunk a felhőből, ebben nagyon jó partner lehet az internetszolgáltatónk. A felhőben való fejlesztésnek rengeteg előnye van (ezekbe most nem megyek bele részletesen – Szentiványi Gábor előadásaiból minden lényegeset meg lehet tudni erről a témáról). Ez tipikusan olyan terület, ahol a kapacitást nagyon rugalmasan kell változtatni a fejlesztés és a tesztelés különböző fázisaiban. Ha külső fejlesztők is bekapcsolódnak a munkába, még jobb szolgálatot tehet a felhő: nem kell a belső hálózaton dolgozniuk, hanem a jól elkülönített szolgáltatói felhőben tudunk együttműködni velük.

A felhők szépen, lassan elvonulnak, jön a napsütés…

 

Medvék között

bear-medve-4447799304_cc02df78a6_oMárcius elején medvés programom volt a Bükkben az erdő szélén. Sziebig Andrea és csapata szervezte a medvék és az irántuk érdeklődők találkozását abból az alkalomból, hogy kezdenek előbújni a medvék – ugyan még óvatosak és bizalmatlanok, nem is felejtették el a rossz tapasztalataikat, de már kezdi újra érdekelni őket a sok csemege, a sok méz. Mivel lehet vajon kicsalogatni és beszerzésre csábítani a még óvatos és lassú mackókat? El lehet érni, hogy rástartoljanak a sok érdekes finomságra? Mivel?

Talán kiderült már az olvasó számára, hogy nem kövér, nagy bundájú, brummogó macikról szólt a konferencia, hanem az IT piac vásárlóiról.

Nem tudom, hogy ki mire számítana egy ilyen konferencia témáival és súlypontjaival kapcsolatban – dominálhattak volna a nagyok, akik a jól bevált és az új termékeiket és szolgáltatásaikat akarják eladni. Kiknek? Főleg a nagy vevőknek, de egyre nagyobb mértékben a kisebbeknek is. Nos, nem ez volt a konferencia középpontjában!

Startup és KKV témákkal indultunk – mindkét témában kerekasztal-beszélgetéssel. (Zárójeles megjegyzés, de nem tudom kihagyni: Sokan félnek a konferenciák kerekasztalaitól és rossz véleménnyel vannak róluk. Azt szokták kifogásolni, hogy nincs bennük valódi tartalom, a résztvevők elbeszélnek egymás mellett, tiszteletköröket futnak a szponzoroknak, stb. Vannak ilyen kerekasztalok is, de nekem jobbára szerencsém van velük. Ezen a konferencián a program nagyobb része volt kerekasztal-beszélgetés, és kifejezetten jók voltak. Nem lepett meg, mert eddig is ez volt a tapasztalatom az ITBusiness konferenciákon.)

Mindjárt az elején egy kockázatitőke-befektető (Core Venture) és két friss cég (Liber8 és Sopreso) képviselői beszélgettek előttünk. Úgy vettem észre, hogy jelentős volt közöttük a nézetkülönbség. A befektető azt mondta, hogy nem tudják pátyolgatni a náluk jelentkezőket. Havi két kihelyezés a céljuk, és nem tudnak egy témával sokat foglalkozni. Ők azzal a vállalkozással tudnak dolgozni, amelyik már tudja, hogy kinek, mit mennyiért akar eladni. Ne tőkét akarjon bevonni a vállalkozás, hanem nyereséget akarjon termelni.

A két startup másképp közelítette meg a kérdést. Nekik az elején szakértelemre és segítségre volt szükségük. A Liber8 karkötőjében nem hittek a befektetők, és a leendő felhasználóknak se tudták könnyen elmondani, hogy miről is van szó. A magyar piac kicsi, itt nem is lehet érdemi eladásokat produkálni. Végül amerikai és távol-keleti marketingcégeket és amerikai gyakornokokat vontak be. A jelek szerint sikeres lesz a termék, a közösségi finanszírozásuk nagy lendülettel indult, nem volt gond a szükséges összeg megszerzése, sőt két és félszer annyit hoztak össze, mint a tervük volt. A Sopreso is arra panaszkodott, hogy se a szükséges szakértelmet, se befektetőt nem találtak itthon.

Úgy gondolom, hogy nem kell nagyon aggódni azon, ha egy technológiai ötlet megvalósításához nem elég a magyar befektetés és a magyar piac. Ez a világ tényleg határok nélküli, és nem érdemes ilyesmit csak hazai piacra tervezni.

Természetesen nem maradt ki az infrastruktúra sem a témák közül, és ez már belföldi téma volt. Az infokommunikációs stratégia elkészült, és annak jelentős eleme a szélessávú internet elérés biztosítása az egész országban. Szerintem ez tényleg fontos dolog. Akik nagyvárosban élnek, talán már nem is emlékeznek arra, amikor alig használható, kis sebességű, szakadozó internetjük volt. (Mit nevezek kis sebességnek? Az 5 megás sávszélességet, nem a harmincat.) Mielőbb el kell azt érnünk, hogy minden faluban olcsón és jó minőségben legyen elérhető az internet. Ma ott tartunk ezen a területe, mint az árammal néhány évtizeddel ezelőtt. Minél kisebb település volt, annál rosszabb minőségben és annál drágábban kapták az áramszolgáltatást a fogyasztók. Ezek az idők már elmúltak, de az internet területén még nagyon itt vannak. Évek óta mondogatom – most talán megvalósul az egységes árú és jó minőségű internet mindenki számára. Úgy tűnhet, hogy nem ez a legnagyobb baj faluhelyen. Talán nem is a legnagyobb, de súlyos probléma. Akár vevő, akár kultúrára szomjazó ember, akár vállalkozó vagy munkavállaló, nagy hátrányban van az, akinek nincs jó minőségű és olcsó hozzáférése a hálózathoz.

Mit gondolsz erről, Kedves Olvasó? Mekkora probléma a gyenge Internet szolgáltatás?

Az ICT-piac öt legfontosabb témájával foglalkozó kerekasztal-beszélgetésben azt is hallottuk, hogy túl sok pénzt is figyelmet szánunk az infrastruktúrára. Sokkal nagyobb figyelmet kellene kapnia az informatikai tudás megszerzésének, mert abban van a jövő. A technológia magától is jön, és egyre olcsóbban jön. (Saját véleményem: ha nincs állami beavatkozás, akkor a kis népsűrűségű területek lemaradása nem szűnik meg hamar, mert ott sokkal több befektetéssel, sokkal kevesebbet lehet keresni. Az alapszolgáltatást nem szabad teljesen a piacra bízni! Kelemen Csaba (NFM) is felhozta az 1,4 millió ellátatlan háztartás problémáját és az ellátásuk költségeit.) Major Gábor (IVSZ) szerint a jövőben kétféle ember lesz: vagy ő irányítja a számítógépet, vagy őt irányítja a gép. Az előbbiek közé azok kerülnek, akik megszerzik a szükséges tudást ezen a területen. Az innovációt valójában nem az informatikusok fogják csinálni, ezért minden ágazatban kell az informatikai oktatás, mindenkinek értenie kell hozzá. (Ki ismeri Meskó Bertalan orvost? Tavaly májusban írtam róla a „Munka, zaj vagy internetezés” cikkemben. A napokban megint olvastam róla, tőle. Azt magyarázta el, hogy a megfelelő és megfelelően használt technológia hogyan változtatja meg, teszi emberibbé az orvos és a beteg közötti kapcsolatot. Ő nagyon jó példája annak, amikor egy nem-informatikus alaposan megismeri az informatikát, és a saját szakmájában nagyot alkot a használatával. Persze, nem ő az egyetlen jó példa – az adatelemzéssel foglalkozó tudósok is ide tartoznak.)

Szentiványi Gábor (ULX) is az oktatás fontosságáról beszélt. Az adatközpontok bárhol lehetnek, de a tudásnak itt kell lennie, mert jelenleg hiányzik a digitális alapképzettség. Nem konkrét termékeket kell tanítani, hanem általános kompetenciát. Több ugyanarra a célra szolgáló terméket kell megismertetni a tanulókkal, hallgatókkal. (Ehhez, persze, az oktatóknak is minden nap tanulniuk kell, nem ragadhatnak le a tavalyi ismereteiknél, amikor tanítanak. Ezért is élvezem a marketinges hallgatóknak tartott informatika óráimat, mert nekik új, érdekes dolgokat taníthatok, pl.: blogolás és email marketing.)

Harold Teasdale (Quadron) is az alapműveltség megszerzésének fontosságát emelte ki (nem csökkentve a kistérségek felzárkóztatásának és a nagy sávszélességnek a fontosságát – de ezek csak rövid távon segítik a fejlődést). A hiányos alapműveltségnek tudja be azt is, hogy az EMEA térségben a tízedik legfertőzöttebb ország vagyunk. A digitális gazdaság elterjedéséhez feltétlenül szükséges az az alapműveltség. Ennek hiánya is okozza azt, hogy a magyar gazdaság szereplői nem tudják kihasználni az online kereskedelem, a felhő és a social media lehetőségeit.

És akkor mi lesz a medvékkel? Elindulnak csemegézni, vagy óvatosan várnak még egy kicsit? Mit gondolsz, Kedves Olvasó?

Az IT és az üzlet 2015-ös trendjei – hozzáértők szemével

Mi történt és mi történik az informatikában? Van forradalmi változás? Mit kezdünk a rengeteg adattal, kijön belőle valami jó a számunkra?

analytics_13731547153_6f6fa08ed0_zAz ITBusiness Club havi összejövetelei mindig érdekesek számomra, és néha szoktam is írni róluk, amikor a kedvenc témáim valamelyikéhez szorosan kapcsolódik a beszélgetés. A legutóbbi alkalom elsőre mintha nem is érintené azokat a témákat, amikről általában írok (együttműködés, zaj, oktatás, generációk), de jobban belenézve kiderül a régi nagy igazság: minden mindennel összefügg…

Mi kérdezett Sziebig Andrea a két meghívottól? Az elmúlt év nagy fejleményei és az új év várható trendjei érdekelték – természetesen az informatika területén.

Gaidosch Tamás mindjárt lehűtötte a várakozásokat, mondván, hogy tavaly semmi valóban új dolog nem történt. Nem volt revolúció, csak evolúció. Amikor belementünk az evolúció részleteibe, már nem voltam egész biztos abban, hogy a fejlődés nem hozott-e létre tényleg új dolgokat.

Nagy fejlődés volt a technológia terén – főleg a számítási felhőhöz kapcsolódóan. A felhő itt van, és velünk is marad még jó darabig. Miért és hogyan? Üzletileg kritikus rendszerek kerülnek a felhőbe; főleg a szoftverszolgáltatás (SaaS) fontos ebből a szempontból. A mobil alkalmazások már megkerülhetetlenek, nélkülük nincs üzlet, és a felhőben laknak. A gyorsan felnövő új cégek és szolgáltatások (startup) a felhő nélkül nem is létezhetnének (néhány nagy név: Airbnb, Uber, Prezi).

A felhő nem csak technológiai szolgáltatást jelent. Léteznek már a felhő koncepció alapján felépített más jellegű szolgáltatások is. Az egyik ilyen a crowdfunding: interneten keresztül, rengeteg embertől begyűjtött apró összegekből jön össze egy projekt vagy kampány céljára sok-sok pénz (akár több millió dollár is). Ez kétszeresen is „felhő”, hiszen a technológiája is az, és maga a módszer is azon alapszik.

Hasonló a crowdsourcing működése: itt embereket hoznak össze, akik együtt, egyenként kevés munkával érnek el nagy eredményt. Erre nagyszerű példa az Amazon Mechanical Turk. Mielőtt a részletekbe mennék, egy kis múltbéli kirándulás következik. Az elnevezés Kempelen Farkas sakkozó gépére utal, ami egy török bábu volt, és nagyon jól sakkozott. Kempelen azt hitette el az emberekkel, hogy drótok, fogaskerekek és óramű ellen játszanak, de valójában egy nagyon jó sakkozó is megbújt a szekrényben.

Ez már tényleg felhőszolgáltatás (Workforce as a Service), hiszen a szolgáltatást igénybe vevő valóban teljesen rugalmasan használhatja a kapacitásokat, lényegében korlátok nélkül, és csak a használt erőforrásokért fizet. Sok érdekes feladatban hasznos az, ha sok embert tudunk egyidejűleg bevonni, például:

  • képek és videók elemzése, kulcsszavazása, kereshetővé tétele (például műholdas felvételeken lezuhant repülőgép darabjait azonosítani);
  • online beszélgetések (chat) feldolgozása, kulcsszavazása, lefordítása;
  • podcastok szövegének leírása;
  • kormányzati és jogi szövegek értelmezése, feldolgozása;
  • adatellenőrzés és -tisztítás, duplikátumok kiszűrése;
  • jó minőségű fordítás;
  • keresési eredmények ellenőrzése és minősítése.

Ezzel végre elérkeztünk a technológiával segített emberi együttműködéshez! Itt is valódi emberek dolgoznak együtt egy feladaton, egy célért. Fontos szerepe van a közösségi technológiának, hiszen olyan emberekről van szó, akik nem ismerik egymást, sose találkoztak, és nem is fognak – mégis közösen végeznek el egy-egy feladatot. A megbízó sem ismeri őket – neki csak egy nagy „felhő” az egész, amiből a végén kijön az eredmény.

Kedves Olvasó! A következő két bekezdést ugord át, ha a technológia nem érint meg!

A felhő műszaki következményeiről is volt szó. Ezekbe nem megyek bele részletesen, de megemlítek néhányat közülük:

  • Az eddigieknél sokkal nagyobb teljesítményű számítógépes rendszerek jönnek létre (hyperscale, web-scale).
  • A számítógépek áramfogyasztása egyre nagyobb szerepet játszik. A nagy adatközpontok adják a teljes áramfogyasztás kb. 1,5%-át a Földön (2%-át az USA esetében). Ez fontos költségtényező, és erősíti a versenyt az egyre takarékosabb gépek létrehozása területén.
  • A nagy és koncentrált adatközpontok esetében a rendelkezésre állás követelményei egyre nőnek, már kilenc kilences (99,9999999%) sem elképzelhetetlen. Ez azt jelentené, hogy évente átlagosan még egy tized másodpercet se érne el a szolgáltatás kimaradása!
  • Olcsóbb hardver használata az adatközpontokban (open source hardware).
  • Sok új technológiai megoldás (pl.: SAP Hana, Hadoop, Oracle Exadata, óriási flash diszkek).

A felhőt Pap Gyula, a másik meghívott előadó, a vállalati informatikai vezető „földhöz kötött” szempontjai szerint tárgyalta. Szerinte is minden vállalat életében fontos kérdés a felhő – ez egy lehetőség, amit ki kell használniuk. Meg kell vizsgálni a szerepét az üzleti igények kiszolgálásában, meg kell találni, hogy mit lehet és mit érdemes házon kívülre vinni. Ugyan az általános vélekedés szerint a felhő használata „olcsó”, mégis alaposan ki kell számolni az összes költséget. Jelentős kulturális és szemléleti változást jelent az, ha nem saját beruházással, hanem szolgáltatás használatával oldják meg a feladatokat – ez az átállás nem könnyű, időt kell hagyni rá, fokozatosan kell bevezetni.

Ezek nyilván a nagyvállalati szempontok voltak. A kicsik, főleg a most indulók, sokkal egyszerűbb döntések előtt állnak. Nekik nem kell sok-sok meglévő hardver és szoftver sorsával törődniük…

A hallgatósággal kialakult diskurzus főleg az óriási adatvagyonok feldolgozása és értelmezése (big data, analytics) körül folyt. Elképzelhetetlen mennyiségű adat gyűlik a világon, amiből nagyszerű dolgokat lehetne kihozni. Becslések szerint, ha a gázturbinák szenzorai által gyűjtött adatok feldolgozása csak 1% megtakarítást eredményezne, az évente több milliárd dollárt érne. Ha valami hozzánk közelebbit akarunk nézni, a városi vízvezetékekben sűrűn elhelyezett műszerek mérései alapján meg lehetne találni a minimális szivárgásokat. Ez nem csak sok ivóvíz megtakarítását jelentené, de meg lehetne előzni a nagy csőtöréseket, amik megbénítják a város forgalmát, és károkat okoznak. Az autók számítógépei is horribilis mennyiségű adatot tudnak begyűjteni, ami a biztonság és a gazdaságosság javítására lenne használható. Ez a terület még gyerekcipőben jár – a világ legnagyobb cégeinek 85%-a még nem tudja valóban értelmesen felhasználni ezt a vagyont (a Gartner 2015-ös előrejelzése).

A mesterséges intelligencia ismét növekedési pályára került, mert anélkül nem lehet jól felhasználni ezt a rengeteg információt. Ugyan Magyarországon még nem alakult ki az adattudósok „piaca”, Európában tízezer ilyen szakember hiányzik, és a semmiből kinövő indiai cégek próbálják ezt az űrt betölteni (Bőgel György).

Az a kérdés, hogy vajon az oktatás mennyire tud lépést tartani a változásokkal. Egyre kevesebb kezdő szintű tudásra van szükség az emberektől, mert a gépek azt a munkát át tudják venni. A magas szintű tudás viszont nagyon fontos, mert a gépi megoldásokat meg kell tervezni, létre kell hozni, a kérdéseket jól kell feltenni, és a válaszokat jól kell értelmezni. Ehhez a szakterület ismerete mellett magas szinten kell matematikához, statisztikához, adatelemzéshez, algoritmusokhoz érteni, és egy kis művészi érzék sem árt. Nem biztos, hogy jó irányba fejlődik most az oktatás… Jó lenne az informatikai szakmai szervezeteket bevonni az irányok és a tananyagok kialakításába.

Kedves Olvasó! Remélem, nem untattalak ezzel a meglehetősen műszaki szöveggel. Megígérem, hogy visszatérek a „normális” világba – de ezt a témát nem hagyhattam ki.

Az írás nagyrészt az ITBusiness Club találkozón elhangzottakon alapszik, de nem feltétlenül tükrözi az előadók és a hozzászólók véleményét, mert a saját véleményemet is beleszőttem.

 

 

 

Eredmények és trendek. Van fejlődés? Lesz?

Január elsején a múlt évről és az új évről írtam – mi történt tavaly, mi lesz idén. Ezen a héten megint ilyen évzáró – évkezdő téma lesz, mert az eheti ITBusiness Club találkozó erről szólt és izgalmas volt. Nagyon jót beszélgettünk, vitatkoztunk az elmúlt évről és az idei trendekről – alig lehetett belénk fojtani a szót.

Előre elnézést kérek azoktól az olvasóimtól, akiket a technika hidegen hagy, mert lesz a holnapi írásomban elég sok szó róla. Nem csak az lesz, ezért beleolvasni talán érdemes lesz.

Ha feltesszük magunknak a „Merre megy a világ?” kérdést, az informatika irányait nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Annyi mindent határoz meg, és egyáltalán nem csak a gépeinket és a kütyüinket! Sok új lehetőséget teremt, sokat javíthatunk az életünkön, ha értelmesen használjuk ezeket az új lehetőségeket. Ehhez persze tanulni kell, és új dolgokat kell tanulni, például adattudósokra is szükség van (lesz) – nem is kevésre!

Várom csütörtökön azokat, akiket nem sikerült elriasztanom ezzel a beharangozóval.

Addig is: ajánlom a múlt heti írásomat, ami a munkával és a zajjal foglalkozik.

Bizalom, együttműködés, bűnözés – jövőkép?

A múlt keddi ITBusiness Club reggelin (téma: kiberbűnözés) a bizalom, a mentalitás és az attitűd fontos szerepet játszott a téma elemzésében. Valószínűleg ezért is kapott meg ennyire, hiszen ezek rímelnek a kedvenc témámra, ami az együttműködés.

Hogyan változik meg a viselkedésünk az egyre szélesebb kapcsolati és együttműködési lehetőségek hatására? Hogyan lenne jó? Egyáltalán: mi a “jó”? Ahogy Mérő László többször is hangsúlyozta: még nagyon kevés ideje élünk ebben az online világban, és nem tudunk róla eleget ahhoz, hogy felfogjuk a hatásait.  A jövő még homályosabb…

Ha az informatika területén a jövőre vagyunk kíváncsiak, érdemes a Gartner elemzéseit elolvasni. Ők sem rendelkeznek a jövőbelátás képességével, de a jóslataik képesek alakítani a jövőt.

Ők négy lehetséges kimenetet látnak, és azok közül a “szabályozott kockázat” (“Regulated Risk“) a legvalószínűbb. Ezt a következők jellemzik:

  • a vállalkozások lesznek a támadók célkeresztjében,
  • még több kormányzati szabályozás jön,
  • kiberháborúk,
  • kritikus infrastruktúra fokozott védelme,
  • növekvő költségek,
  • ugyanakkor a kockázatok csökkenése kérdéses.

A második legvalószínűbb a koalíciók uralma (“Coalition Rule“), ahol hadurak és kartellek uralkodnak, céges  kiberbirodalmak jönnek létre, nem teljesen követik a hatástalan szabályokat, és növekszik a kémkedés, egyre nagyobbak lesznek az üzleti károk.

Érdemes elolvasni az egészet: http://my.gartner.com/webinardetail/resId=2479415?srcId=1-2949089475target=  (ingyenes regisztráció szükséges).

 

Változzon meg a mentalitásunk? Mit gondolunk a kiberbűnözésről?

Bizalom és biztonság – kéz a kézben járnak, vagy ellenfelek?
Bizalom és gazdasági érték – mérhető a kapcsolatuk?
Új technológia és régi gondolkodás – változó mentalitás?

maze searchAz ITBusiness Club novemberi összejövetelének nagyon izgalmas és aktuális témája volt: a kiberbűnözés jelene és jövője. Két meghívottunk volt: Mérő László matematikus professzor, aki hosszú ideje kutatja és elemzi az emberi viselkedést; és Makay Kálmán a Symantec vezető rendszermérnöke. Már a bevezető is élő párbeszéddé alakult, majd a közönség bevonása után igazán pezsgő lett a hangulat.

Az egyik kiinduló pont a bizalom volt (Fukuyama könyve alapján). Az alaptétel az, hogy minél magasabb a bizalom szintje, annál fejlettebb az ország. A bizalom hiánya egy tipikus holtteher-költség, és veszteséget okoz. (Mi ez a holtteher-költség? Mérő példái: A túl nagy raktárkészlet költség az eladónak, de nem nyereség a vevőnek. A hiány költség a vevőnek, de nem haszon az eladónak. Hasonlóképpen, a bizalom hiánya is olyan költséget generál, pl.: a szerződés megírásakor, ami sem a vevőnek, sem az eladónak nem hoz extra bevételt.)

A bizalomra rímelt az a kérdés, hogy milyen beépített kiskapuk és szivárgások vannak az eszközeinkben, és azokat ki és mire használja. A gyártók és szolgáltatók hogyan használják fel azokat az információkat, amiket a „feleslegesen” beépített hardver és szoftver elemek segítségével összegyűjtenek? Csak üzletszerzésre használják a magunk és ismerőseink adatait, vagy másoknak is értékesítik? Az állami intézmények csak a terrorizmus elleni harcban használják, vagy gazdasági célokra is? Szét lehet ezeket egyáltalán választani? Hogy ítéljük meg Snowdent, a modern Rózsa Sándort?

Mi jut erről eszembe? A nagy IT-biztonsági cégek rengeteg információt tudnak összegyűjteni a támadásokról és az ügyfeleik rendszereiről. Ezek felhasználásával tudnak nekünk segíteni a védekezésben. Hogyan? Például statisztikákkal, amikből kijön, hogy mik a gyakori támadások és a legfontosabb elemei a védekezésnek. Ennél sokkal tovább is tudnak menni, ha mélyebbre ásnak az adatokban és azonnal felhasználják a rendelkezésre álló információt. Ha egy helyen összegyűlik sok-sok cég összes biztonsági rendszerének (tűzfal, vírusirtó, behatolás érzékelő) információja, azonnal és hatásosan tudnak segíteni a védekezésben (még mielőtt minket is elérnének a támadások). Hogy viszonyul ehhez az ügyfél? Szívesen adja ki sok-sok információját a „nagyobb jó” érdekében?

Mi a helyzet a védelem vs. támadás fronton? Itt is ugyanaz, mint a széfgyártók és a mackósok harcában: egyre jobb és erősebb a védelem, és előbb-utóbb feltörik. Amit ember titkosított, azt ember meg is fogja fejteni. Minden kód feltörhető, csak idő kérdése, és azt nevezzük feltörhetetlennek, amiről még nem tudjuk, hogyan – mondta Mérő. A Kasperskynek tulajdonított mondás szerint ez az egész csak azért működik, mert a vírusokat kontárok írják. Mi lesz, ha ügyesebbek lesznek?!?

Mennyire aggódjunk amiatt, hogy a hardver és a szoftver adatokat, információkat gyűjt rólunk és arról, amit használunk és csinálunk? Mennyire zavar ez minket? Mérő szerint túlzottan zavar minket, sokkal jobban, mint indokolt. A lehallgatás és megfigyelés nem csak a diktatúrák sajátossága – valójában az egész világ így működik. Az a legjobb, ha megtanulunk együtt élni vele! Szerinte most még nagyon korai következtetéseket levonnunk, mert még fiatal a technológia, nincs elegendő tapasztalatunk. Rajtunk múlik, hogy mi lesz belőle! Szemléletes volt a nagyvárosi mentalitásra hivatkozó példája (ami szintén hosszú idő alatt alakult ki). Ellentétben a kis településekkel, a nagy városban kevésbé követik egymás mozgását és cselekvését az emberek. Míg faluhelyen 50-60 kilométert is kell menni ahhoz, hogy ne legyen „szem előtt” az ember, a városban elég lehet két villamosmegállónyi utazás is.

Ehhez kapcsolódóan szóba került a mentalitás más vonatkozásban is: a nyugati, az orosz és a keleti mentalitás különbözősége. Egyik szemléletes példája a „szto gramm” elfogyasztásához kapcsolódott. (Szóvá tették orosz ismerősei, hogy ő apránként kortyolgatta, és nem egyszerre húzta le. Mérő azt válaszolta, hogy Európában mindenki úgy iszik, ahogy akar – amivel azt állította szembe, hogy Oroszországban viszont úgy, ahogy kell. Ha arra gondolok, hogy szóltak már rám azért, mert apránként kortyolgattam a felest, akkor érezzem magam Európa határvidékén ebben az értelemben? Nem lett belőle harag, megmagyaráztam, hogy szeretem kiélvezni a finom pálinka ízét.)

Visszatérve a mentalitások és gondolkodásmódok különbözőségére. Szintén Mérő említette, hogy a Pentagonban sok sakkmestert cseréltek le go mesterre. Miért? Egyre inkább a kínaiak lesznek az ellenfelek, és az ő gondolkozásukat nem a sakk, hanem a go játék alapján lehet megérteni. Az aji (味) fogalmával szemléltette a nagy különbséget. Az aji egy olyan jellegű előre gondolkodás, ami nem algoritmikus, nem stratégiát alakít ki, nem lépéseket tervez meg. Inkább a dolog ízét vagy utóízét jelenti, egy lehetséges kimenetet, ami vagy bejön, vagy nem – de gondolunk rá. Figyelni kell ezekre a mentalitásbeli különbségekre, hiszen egyre nagyobbak a kiberhadseregek (akár százezres is lehet a létszámuk)!

Mit lehet ellopni? Ellophatják az adatainkat, és felhasználhatják, még akár vissza is élhetnek velük (bár ez nálunk kevésbé működik, mint Amerikában). Ellophatják a cég információit, terveit, az ügyfelek adatait. Ellophatják az újság megjelenési formáját és a híreit. Ezeket meg kell szoknunk, mert megtörténnek, akármit is teszünk ellenük. (Ez nem azt jelenti, hogy ne védekezzünk, ne csökkentsük a kockázatot és a veszélyt! Csak arra ne számítsunk, hogy létezik a tökéletes védelem.) Mit nem tudnak ilyen egyszerűen ellopni? Azt, ami az agyunkban van, amitől az adatok és információk értelmet nyernek, ami nélkül nem lehet annyira hatékonyan felhasználni az adatokat, mint ahogy mi magunk tesszük. Az a miénk marad! Mérő szerint a cég adatainak megszerzése csak a probléma 5%-át jelenti, a maradék 95% a fontosabb.

Makay felvetette azt a kérdést, hogy vajon kire bízzuk az adatainkat. Nagyon sok új felhő szolgáltatás jelenik meg nap mint nap. Ezek gyakran kis, új cégek, startupok, múlt nélkül – és az esetek egy részében jövő nélkül. Amikor a cég eltűnik a süllyesztőben, az adataink hova kerülnek? Nem tudjuk. Arra számíthatunk, hogy nem fogják gondosan kezelni a megszűnt cég által tárolt adatokat…

Kedves Olvasó! Megpróbáltad már összeszedni, hogy mit tárolnak rólad és hány helyen? Nekem nehéz lenne egy tuti teljes listát összeállítanom…

Mérő szerint nem a kódok versenyfutásában van a lényeg, nem ezen múlnak a dolgok, hanem az attitűdjeinken, amik nem kiszámíthatók. Meg fog változni, hogy mi zavar minket és mi nem. Szerintem a változás már meg is kezdődött – nézzünk csak körül, hogy mennyi személyes információt teszünk közzé magunkról önként! (Azt jó lenne tudatosítanunk, hogy ezzel milyen veszélyeknek tesszük ki magunkat – mondom én, de mit gondolnak erről a nálam fiatalabb generációk? Én, mindenesetre, folytatom ezt a tudatosítási tevékenységemet. Valami pici haszna csak van…)

Nos, mi van a kockázattal? Megpróbáljuk megérteni, majd mérlegeljük. Meg tudjuk valóban érteni ezeket a kockázatokat? Általában nem tudjuk az IT-biztonsági kockázatokat kezelni, mert nem is vagyunk tisztában velük – merült fel a vita során. Mérő azzal lepett meg minket, hogy nem is kell ismernünk a rendszerek működését (példának olyan mindennapi berendezéseket hozott fel, amiket használunk, pedig nem értjük a működésüket, mint pl.: wc-lehúzó és karburátor).

Makay az autók legújabb kockázatait kapcsolta ide. Az újakban már mindent elektronika vezérel, nincs mechanikus kapcsolat a kormánykerék és a kormánymű között sem. Vajon hogy működnek a szoftverfrissítések? Tudjuk ellenőrizni őket? Tehetünk vírusvédelmet az autóba? Nem, az egy teljesen zárt rendszer, nem tudunk extra védelmet telepíteni – teljesen meg kell bíznunk a gyártóban és a karbantartókban, valamint az informatikai rendszereikben (amik nem feltörhetetlenek).

Hozzászólók feszegették a kritikus rendszerek (pl.: energia és egyéb közművek) biztonságát, valamint az adatainkat tároló állami rendszerek védelmét. Ezeknek a témáknak a részletei nem fértek bele az összejövetel megszabott időkeretébe. Hasonló sorsra jutott a kémkedés „jogának” témája és a „ki őrzi az őrzőt?” kérdés is. Mi van akkor, amikor a szabályok ellentmondanak egymásnak?

Ha mindenki elmondta volna az összes kérdését, és mind megvitattuk volna, még órákig tartott volna az összejövetel. Nem lennék meglepve, ha hamarosan újra terítékre kerülne a biztonság témája…

Megértve a hozzáállás és a mentalitás fontosságát, továbbra is azt gondolom, hogy az odafigyelés is fontos, és érdemes ésszerű védelmi intézkedéseket tennünk. Mi az ésszerű? Ha ezt így egyből meg tudnám mondani, akkor nagyon okos lennék. Inkább csak keresem

Mit gondolsz erről az egészről Kedves Olvasó? Zavar, hogy mindenki gyűjti az adatainkat?

Mi jön a dinók, a vezérigazgatók és a munkahelyi krimi után?

A múlt héten ismét a tanulásról, a munkáról és a játékról írtam. Az indító lökést az adta, hogy olvastam a krimivé feldolgozott unalmas oktatásokról és egy felmérésről, ami a munkahelyi tanulási preferenciáinkat vizsgálta. Nagy örömömre, ott is az együttműködéssel kapcsolt tanulás volt az élen. (Miért látok én mindenütt együttműködési lehetőségeket?)

Az előző hetekben a dinók, a vezérigazgatók és a nagyvállalatok tanulási képességei is terítékre kerültek. Most jön egy kis váltás…

Egy tegnapi esemény helyez most egy kicsit más vágányra: az ITBusiness Club témája a kiberbűnözés volt, és ehhez kapcsolódóan a biztonság, bizalom és a gazdasági eredmény. Számomra nagyon érdekes volt, és ezzel nem voltam egyedül. Igazán pezsgő vita és eszmecsere alakult ki.

Csütörtökön ezzel jövök…

Az ember és a csapat. Mit és hogyan?

A múlt héten lehetőségem volt részt venni az IT BusinessHuman Hungary 2014 – FINAL 4” konferenciáján, ami nagyon is érdemes volt a figyelemre. A csapat körül forgott a téma, természetesen a vezető, a vezetési stílus, a stratégia és annak megalkotása is szóba jött, nem csak a csapattagok egymáshoz való viszonya, együttműködése.  (Nahát, már megint az együttműködéshez értünk…!)

A stratégia építésével kapcsolatban sok megfontolandó szempontot osztottak meg velünk a kerekasztal résztvevői, akik nagyon különböző helyekről jöttek (startuptól állami nagyvállalatig), és jól kiegészítették egymást.

  • Mit mond a startuphoz értő ember? Heterogén és kifelé nyitott csapat kell. A hierarchia káros, lassítja a folyamatokat, a munkát!
  • A vezetőnek személyesen benne kell lennie a stratégia megalkotásán túl magában az innovációs folyamatban is. Ez nagyon fontos!
  • A stratégia megalkotásába is be kell vonni a középvezetőket. Ez ne valami formális részvétel legyen, hanem valódi, érdemi hozzájárulás az eredményhez, a vélemények figyelembe vételével és a tudás felhasználásával. Az ellenvélemény, az ellentmondás értékes – ne nyomjuk el, ne hagyjuk elveszni, sőt valójában bátorítani kell!
  • Nagyon érdekes volt az a példa, ahol bevonták a megcélzott ügyfélkört is a nekik szóló „üzenet” megfogalmazásába.
  • A technológia segíti az emberek bevonását és a közös gondolkozást, alkotást már a stratégia létrehozása (módosítása) idején is.

A csapat tagjainak, az üzleti sikert támogató, az eredményeket hozó emberek megtalálása a stratégiai munkaerő-tervezés fontos feladata. Zsoldos Marianna ehhez azt is hozzátette, hogy az emberek közötti kapcsolatok és az együttműködés színvonala adja a különbséget a sikeres és a sikertelen cégek között.

Nagyon tanulságos volt Vedres Balázs professzor előadása. Arról a kutatásról számolt be, amelyben a sikeres és a sikertelen játékfejlesztő csapatokat elemezték és hasonlították össze. A siker egyik kulcsát abban találták meg, hogy egy csapatba kerülnek olyan emberek, akik korábban egymástól nagyon távoli területeken dolgoztak. Ezt elő tudjuk segíteni azzal, ha munka közben nem korlátozzuk a kapcsolatokat az éppen folyamatban lévő projektre, hanem teret adunk a szélesebb körű kommunikációnak, kapcsolatoknak is.

Tetszett az a megállapítása is, hogy robotok nem tudnak kommunikálni. Vagy nem csinálják, vagy túlterhelik egymást. Úgy látszik, itt (is) kell az emberi gondolkodás. Szerintem épp arról van szó, hogy mi (ellentétben a gépekkel) nem egyformán, nem konzekvensen, nem hibátlanul működünk.

Lehet, hogy ez az emberi „fogyatékosságunk” valójában érték? 🙂

Amikor a vezető és a csapat viszonya volt a téma, a kicsiből gyorsan naggyá nőtt, innovatív és az autóiparban nagyon sikeresen terjeszkedő NNG (i-GO) volt az egyik példa. Sok érdekes dolgot tudtunk meg Magyari Andreától – engem főleg az emberi vonatkozások érdekeltek (amiről, HR igazgató lévén, részletesen beszélt), köztük például az, hogy 95%-ban sikeresek voltak a szakértő ⇒ vezető átmenet megvalósításában. Nem ismerem a statisztikákat, de nekem imponál ez az arány! Az új emberek integrálását és a változásokat sikeresen kezelik, amiben szerepe lehet annak, hogy rászánják az időt a sikereik elemzésére és a tanulságok levonására. (Ne csak a hibáinkból tanuljunk!) És persze, a jolly joker: a vezetői példamutatás és folyamatos önfejlesztés – ezek segítenek a csapaton belüli bizalom megteremtésében és fenntartásában.

A csapat építésével és motiválásával foglalkozó kerekasztal sok fontos gondolata közül azt emelem ki, hogy mindenki, a „háttérmunkás” is értse meg, hogy mivel járul hozzá az ügyhöz, hogy ő sem egy lecserélhető alkatrész. (BTW, jó lenne, ha ezzel a főnökök is tisztában lennének! Az ember nem „darab, darab”!) Ehhez szerintem több kell annál, hogy időnként elmondjuk ezt neki. Jobban magáénak érzi az ügyet és az eredményt, ha folyamatosan bevonjuk a tervezésbe és a megvalósításba, friss információt kap – és ez nem egyirányú csövön érkezik, hanem hozzá is tud szólni, sőt akár befolyásolni is tudja a „nagyobb” dolgokat! Ez nyilván hozzájárul sok egyéb szemponthoz is, amit a kerekasztal résztvevői motivációs eszközként felsoroltak, például, önmegvalósítás, kihívások, közös érdekek kialakítása, új emberek segítése a beilleszkedésben.

A női vezetőkkel foglalkozó kerekasztal egyik fontos üzenete is az volt, hogy teret kell adni a vezetőkön kívül másoknak is a döntési folyamatokban, konszenzust érdemes kialakítani, és hatékonyabb a kérés, mint az utasítás. Bár nem vagyok női vezető, saját tapasztalatom is alátámasztja mindezeket…

Észrevetted Kedves Olvasó? Sok kerekasztal beszélgetés volt, négy egy félnapos konferencián! Nemrég arról olvastam, hogy a kerekasztalok mennyire és miért rosszak. Az ottani hozzászólók többnyire szintén rossz tapasztalataikat hangsúlyozták. Nos, itt másképp volt. Miért? Nem vagyok szakértője a témának, de szerintem a résztvevők jó kiválasztása és a moderátor felkészültsége lehetett a siker oka. (A moderátor, Alföldi Zoltán, felkészült a beszélgetés résztvevőiből, tudta, hogy korábban mit mondtak a témáról!)

Sokat hallottunk már az új technikai megoldásokról, amik lehetővé teszik az otthoni vagy utazás közbeni munkavégzést. Nyilván sokan használjuk is ezeket. Amikor a munka új világáról beszélt Schlemmer Noémi (Ricoh), nem szorítkozott a távmunka eszközeire. Azzal, hogy a tradicionális szervezeti határok megváltoztak (kiszervezett tevékenységek, részmunkaidős kollégák, szabadúszók részvétele), megváltozott a „munkahely” definíciója is – ez már nem feltétlenül egy adott fizikai hely. Fontos szerepe lesz a különböző emberek eltérő munkastílusának, igényeinek és képességeinek. Mindenképpen teljesen új módon kell a cégnek és a vezetőknek a dolgozókkal kommunikálniuk. Itt is nagyon fontos, hogy ne egyirányú cső vagy kevés ember levélváltása jelentse a kommunikációt. Meg kell találni a csoportos beszélgetések új módjait is, amik akkor is működnek, ha nem vagyunk egy időben egy helyen!

Sziebig Andrea bevezetőjében a lufifújáshoz hasonlította a startupok növekedését. Ha sikerül elég körültekintően fújni, nem durran ki. Azt is megkérdezte, hogy vajon az ilyen óvatosság mennyire passzol a startup filozófiához. A konferencia egyik célja az volt, hogy segítsen a növekedésben és a folyamatos csapatépítésben nekik. Azt ők tudnák legjobban megmondani, hogy ez mennyire teljesült… Szerintem elég jól!

Érdekel, hogy a megcélzottak mit „vettek le” belőle. Van valaki érintett az olvasók között?

Befejezésül: egy rövid összefoglaló videó a konferenciáról.

Technológia? Kultúra? Vezető? Csapat?

Mi a technológia szerepe a cégen belüli együttműködés elősegítésében vagy akadályozásában? Egyáltalán: ez tényleg fontos kérdés, vagy inkább csak a belső kultúra fejlesztésével kellene foglalkoznunk, ha nem vagyunk elég jók és eredményesek?

Ezekbe a kérdésekbe kezdtem bele a múlt héten, és felsoroltam néhány fontos szempontot a technológiai területen (köztük, például, az egyre magasabb minőségi, kényelmi igényeket).

Volt a múlt héten egy érdekes konferencia (Human Hungary 2014 – FINAL 4), ami a csapat, a vezetés és a stratégiaalkotás kérdéseivel foglalkozott, és segített a fenti kérdések továbbgondolásában. Nagyon jó előadók és kerekasztal résztvevők osztották meg velünk tudásukat és tapasztalatukat. Holnapután arról írok, hogy milyen tanulságokkal szolgált számomra a konferencia, mit szűrtem le magamnak, az engem elsősorban érdeklő együttműködési kérdésekkel kapcsolatban.

Remélem, az olvasóimat is érdekli majd! Várok mindenki csütörtökön!

Final Four? Kézilabdáról lesz szó? Vagy miről?

sumall_lightbulb_key_idea_campaign

Nem egészen, de majdnem! “Human Hungary 2014 – FINAL FOUR” a holnapi konferencia címe.

Tetszik a címválasztás: az is hogy humánus és a „Final Four” is! Vajon mi jön ki belőle holnap?

A csapatokról, a munkahelyi csapatokról szól a rendezvény, így biztos kulcsfontosságú lesz az együttműködés: a vezető és a csapat között, valamint a csapaton belül. Nem lep meg senkit, ugye, hogy ez a fogalom jutott rögtön eszembe? Akinek kalapács van a kezében, mindenütt szöget lát 🙂

Aligha létezhet csapat együttműködés nélkül, és szerintem egy jó csapatban nem csak felülről lefelé halad a stratégia és a belső kultúra meghatározása, hanem minden tagnak fontos szerepe és felelőssége van benne. Együtt alakítjuk ki a működés (együttműködés) módját és szabályait, a csapat kultúráját és a célok is közösek. A célokat nem egymás legyőzésével, nem egymás fölé kerekedve, hanem összefogva érjük el. Eközben kapcsolatokat építünk és fejlesztünk, megosztjuk a tudásunkat, tapasztalatunkat a többiekkel, segítjük egymást, és nem irigykedünk a társak eredményére – sőt, igyekszünk eredményhez segíteni őket. Valahogy így fest egy csapat – sportban és munkában is.

Meghívtak és örömmel, érdeklődéssel megyek – várom, hogy mi sül ki belőle. A beharangozó ígéretes, és a szervezőket ismerve, a megvalósításban sem adják alább!

Az emberközpontú világról lesz szó, és ennek nem szabad üres szónak lennie a munkahelyen sem. Ez nem is csak „jóságból” fontos! Az ember személyiségének kiteljesedése fontos a munkáltatónak is, ha valódi odafigyelést és elkötelezettséget szeretne kapni a dolgozótól. Ne csak a dolgozók 13%-a „tegye oda magát”, amikor a munkájáról van szó!

Meggyőződésem, hogy a technológia is nagyon fontos ezen a területen, ezért várom a nagyívű bejelentéseket is. Mit hoznak az üzleti pszichológia témájában?

Holnap kiderül…

Munka, zaj vagy internetezés?

yay-5470736-time-is-money

Mi térít el a munkától vagy más dologtól, amivel valóban foglalkoznom kellene (vagy szeretnék foglalkozni)? Ó, annyi minden elcsábíthat!

A múlt héten belefogtam ebbe a témába mint a közösségi együttműködés egy nem teljesen mellékes szálába, és a hozzászólások meg más olvasmányaim arra ösztönöztek, hogy folytassam.

Tényleg kiterjedt a téma irodalma! Főleg azzal foglalkoznak az írások, hogy mennyire rossz és zavaró a zaj, hogy veszi el az ember idejét a fontosabb dolgoktól, mennyi időt vesztegetnek el a dolgozók a munkaidejükből „fészbúkozással”. Ez, persze, nem annyira új jelenség, mint a Facebook – korábban „internetezésre” pazarolták az idejüket, azt megelőzően  tetriszezésre, meg cigizésre és kávézásra, telefonálásra … Hallottam olyan (külföldi) cégről, ahol évi egy nap plusz szabadságot kaptak a nem dohányzók. Magam nem dohányzom, de azt tapasztaltam, hogy a dohányzással eltöltött idő egyáltalán nem elvesztegetett idő – valójában hálózatépítés és a kapcsolatok hasznosítása (információ megosztása és megszerzése).

Mit mondjak? Nem szeretem ezeket a szavakat – ezért is tettem idézőjelbe mindkettőt. Azt hiszem, hogy nagyon pontatlanok ezek a szavak. Nem fészbúkozni szoktunk, hanem ezt a technológiát használjuk arra, hogy:

  • üzenjünk ismerőseinknek, barátainknak, rokonainknak; megosszuk velük egyes élményeinket;
  • kövessük, hogy számunkra fontos emberek (távolabbi rokonok, barátok, távolabbi ismerősök, volt kollégák) mit csinálnak, mi történik velük, milyen érdekességeket találtak;
  • kövessük a világ folyását (híreket, érdekes információkat, véleményeket ismerjünk meg);
  • a munkánkhoz szükséges információt, tudást gyűjtsünk össze;
  • a munkánkat végezzük (hirdessünk, eladjunk, hálózatot építsünk, tudassuk a többiekkel, hogy mihez értünk, mivel foglalkozunk).

A lista nyilván nem teljes, és hiányzik belőle a „csak nézek ki a fejemből” tevékenység is. BTW, ehhez nem kell fészbúk, lehet a tévé előtt ülve is csinálni. Fontos megjegyzés: szerintem ez nem feltétlenül káros tevékenység. Néha kell a lazításhoz. Csak nem a családi élet, a tanulás, a művelődés, a szórakozás, a testmozgás, az alvás vagy a munka helyett…

Érdemes elolvasni, amit Craig Mod ír erről: „A Facebook OK, csak tüntesd el a zajt” címmel.

Itt most abbahagyom a Facebook témát. Tényleg széles az irodalma…

Kérdések a zajjal kapcsolatban:

  1. Hogyan védekezünk ellene? Mit csinálunk, hogy ne térítsen el, ne zabálja fel az értékes időnket?
  2. Akarunk ellene védekezni egyáltalán? Jó a zaj, vagy rossz a zaj?
  3. Egyáltalán: biztos, hogy kintről jön a zaj???

Na, ezekre nem tudok mind-mind kimerítő választ adni. Alighanem egy pár doktori értekezés kitelne belőlük…

Kezdjük a közepén!

Szerintem a zaj tud jó és hasznos lenni! Magam nagyon sokat tanultam a „zaj” révén. A zaj ebben az értelemben azokat az információkat jelenti, amiket nem kerestem, mert fogalmam sem volt a létezésükről. A big data, analytics és a sensing mind olyan fogalmak, amiket a közösségi együttműködés melléktermékeként hallottam először néhány évvel ezelőtt. Strukturált módon, kereséssel nem jutottam volna el hozzájuk. Úgy is vehetnénk, hogy elvesztegettem az időmet – és ez igaz is lenne az akkori, pillanatnyi feladataim szempontjából. De, nem mindenkori feladatom a művelődés, a szakmai érdeklődésem fenntartása, az új dolgok megismerése? Nem érdeke ez a munkáltatómnak is? Nem olyan emberekre van szüksége, akik nyitottak a világra? De, szerintem igen! Alig van olyan munka, ahol a valódi követelmény a kitaposott úton való haladás lenne!

Mit gondolsz erről Kedves Olvasó? Nálad működik ez? Szoktál számodra teljesen új (és fontos) dolgokba belebotlani?

Szóval, a zaj tud hasznos lenni, de nyilván nem mindig az, ezért tudnunk kell védekezni ellene. Szerintem a fő feladatunk azoknak a módszereknek a megtalálása, amik segítenek minket abban, hogy ne térüljünk el a céljainktól (legyen az munka, tanulás, családi élet, szórakozás, sport, pihenés, alvás – akármi). Ezt tényleg mindenkinek magának kell megtalálnia, de érdemes tanulmányozni bevált módszereket. Ilyeneket ír le az FB használatával kapcsolatban a fentebb hivatkozott írás. Az FB-nél maradva: van egy elég új magyar megoldás (vagy megoldási javaslat) a hírfolyam optimalizálására. Ez a „LinKE”, aminek az ötlete Gayer Zoltán szociológustól származik. Több helyen is lehet olvasni róla, például az ITBusiness is megírta. Megismerkedem majd vele, és írok róla.

Nagyon jó módszereket ismertet Meskó Bertalan orvos ebben az írásában.  Mindenkinek más az élete, és nem mindenki igényli az eszközök és megoldások ilyen széles tárházát, de javaslom nyitott elmével olvasni – mindenki találhat benne hasznosítható megoldást saját magának.

Vissza a munkával kapcsolatos közösségi együttműködéshez!

Amikor a korábban említett céges együttműködési térben találkoztam olyan dolgokkal, amik akkor éppen nem kellettek, de később el akartam olvasni őket, hasznos volt, hogy maga a rendszer nyújtott egy könyvjelző szolgáltatást. Csak egy kattintás, az új dolgot megjegyezte nekem, és folytathattam az éppen aktuális munkámat. Rengeteg hasonló szolgáltatás van (pl.: Instapaper, Evernote), ami független minden egyéb rendszertől, és általánosan használható. Ezek is segíthetnek, ha a használt rendszerben nincsenek könyvjelzők (és a legtöbben nincsenek).

Kedves Olvasó! Szoktál „cédulázni” böngészés közben? Feljegyzel dolgokat későbbi alaposabb elolvasás vagy megosztás céljára? Hogyan csinálod? Bevált?