Mindenki tud írni!

Most húzom lefelé a negyedik bőrt a rókáról, és még mindig van rajta.

Július elején kezdtem megírni a digitális kommunikáció tantárggyal kapcsolatos élményeimet.

Emlékeztetőül, három nagy témakörből áll a tárgy gyakorlati része:

  1. A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  2. Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  3. A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Eddig volt szó a tárgy fogadtatásáról, a hallgatói véleményekről, valamint az első és a második pillérről. Most jön a harmadik, amiben kiderül, hogy sokan szeretnek és tudnak írni (ha arról írhatnak, ami érdekli őket).

Mi ez a “tartalommarketing”? A nevéből kiderül, hogy marketingről van szó. Mi benne a speciális? Tulajdonképpen egyfajta finom, kíméletes “beetetésről” van szó. Finom, élvezetes dolgokkal odaszoktatjuk a “célszemélyt”, ahol előbb-utóbb talál valamit, amire vevő lesz.

Hogy csináljuk ezt? Adunk neki olyasmit, amit szeret, például: információt, tanácsot, közösséget, kapcsolati lehetőségeket, szórakoztatást. Ezért nem csak pénzt nem kérünk, de még regisztrálnia sem feltétlenül kell (bár örülünk, ha mégis). Persze, kedvelhet minket, megoszthatja, amit kapott, feliratkozhat hírlevélre stb. Az a lényege, hogy pozitív élményt nyújtunk, közben megismertetjük magunkat, a márkánkat, a termékünket, a szolgáltatásunkat. (Zárójelben: Igen, én is ezt igyekszem csinálni éppen most, sőt évek óta.)

Ha valódi üzletről van szó, akkor azt is tudnunk kell, hogy kiknek hozzuk létre a tartalmat. Ideális esetben célozni is tudunk, mást kap a potenciális vevő, az új vevő és a visszatérő vásárló. Ez nem éppen könnyű, elég sok munkát kell(ene) beletenni!

A nagy különbség a “hagyományos” marketinggel szemben talán az, hogy nem győzködjük a nagyérdeműt, hogy milyen nagyszerű a termékünk vagy a szolgáltatásunk. Rávezetjük, jöjjön rá magától

Na, ennyi elég lesz a háttérről! Most nem akarom ezt senkinek se megtanítani, hanem inkább a tanítási tapasztalataimról akarok írni.

Meséltem nekik a blogolásról, mire való, miért csináljuk, és megmutattam néhány blogot (köztük szerényen az enyémet is). Látták a blogbejegyzés szerkezetét, főbb elemeit, azok összefüggéseit. A példákon végigmenve megfigyeltük, hogy mit hogyan használnak a különböző célú blogok. Ne felejtsük el, hogy üzletről van szó, tehát meg kell nézni a statisztikákat és az elemzéseket is! Ezeket a sajátomon tudtam megmutatni.

A kis bevezető után a hallgatókon volt a sor, most sem úszták meg a munkát! Regisztráltak a WordPressre, utána meghívtam őket szerzőnek a közös játszóterünkre (ez sem nyilvános, akárcsak a Facebookon), ahol lehet kockázatmentesen próbálkozni, ügyetlenkedni. Az első feladatuk az volt, hogy írjanak akármiről, és közben figyeljenek a megadott szempontokra (pl.: cím, felvezetés, kép, bekezdések, kiemelések, hivatkozások, kulcsszavak).

Nem mindenkinek állt kézre elsőre az írás, még a téma kitalálása sem volt egyszerű. Sokan azonnal tudták, hogy miről akarnak írni, de nem mindenkinek volt könnyű így “szabadjára engedve” alkotni. Remélem, nem neheztel meg rám az a kedves hallgatóm, aki arról írta első bejegyzését, hogy mennyire bonyolult lett egyszerre minden ezzel a digitális kommunikáció tárggyal, ha megmutatom az írását (név nélkül).

Azért hozom ide, mert nagyon tetszett az írása. Nagyon tetszett, hogy belevágott az ismeretlenbe, és le is írta, hogy ez neki új és ismeretlen és nagyon nem egyszerű. (Megjegyzés: Hallottam, amikor a mellette ülő biztatta, hogy nyugodtan írhat erről. Ez is tetszett!) Még hozzáteszem, hogy ebben a témakörben elérte a maximális pontszámot, mert később egy számára fontos témáról jó minőségű cikket írt, közben figyelve minden fontos dologra (ld.: kicsivel feljebb zárójelben).

Csak annyit kértem tőlük, hogy a közös játszótéren gyakoroljanak, és alkossanak jót és szépet. Sokan ennél lényegesen többet csináltak. Létrehozták a saját blogjukat, szépen megcsináltak mindent, ami ehhez kell. Ha már megvolt, jópáran nem álltak meg egy írásnál. Azt hiszem, megérezték az ízét 🙂

Ugye, az már kiderült kedves olvasóim számára, hogy szeretem ezt a munkát? Nagy élmény, amikor adok valamit, valami hasznosat ezeknek az embereknek. Ebben a tantárgyban (mindhárom nagy moduljában) ennél több is történt. Sok hallgató került került közel hozzám, abban az értelemben, hogy megtudtam róluk egy csomó dolgot. Sok mindent leírtak magukról, az érdeklődési körükről, munkájukról, érzelmeikről, nézeteikről. Ennyire személyes kapcsolat csak a “személytelen” online világban jön létre! Személyes beszélgetésre szinte nem is volt lehetőségünk, a levelezőn a 3×3 óra a tananyagra sem elég, nemhogy másra…

Kommunikálni tanultunk

Marketinges, kereskedő, pénzügyes, HR-es – sokféle hátterű ember tanulta ugyanazt.

Régi vágyam teljesült, amikor a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora felkért a digitális kommunikáció tantárgy tanítására. Örömömben gyorsan összeraktam a tárgy tartalmát, és leadtam a tematikát, amit el is fogadott. Nem előzmény nélküli az életemben ez a téma, hiszen jó néhány éve művelem. Egyes elemeit már tanítottam is, különböző helyeken és formában.

A tárgy gyakorlati részét három nagy oszlop tartja:

  • A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  • Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  • A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Aki valamennyire ismer, tudja, hogy az elsővel és a harmadikkal elég sok éve foglalkozom, sőt hirdetem is a fontosságukat.

Az elsőt a Deloitte-ban kezdtem bő hét évvel ezelőtt. Akkoriban az amerikai kollégák a Yammer bevezetésével foglalkoztak. Pontosabban, akkor még sehol se volt a hivatalos bevezetés, még a döntés se született meg, de lelkes emberek egyre bővülő csoportja elkezdte élesben használni, hogy kitapasztalja (és reményeik szerint, bemutassa) az értelmét, a hasznát, a használatát. Hivatalosan nem is értesültem róla, de valaki mondta, hogy valaki mondta neki, hogy hallotta, hogy Amerikában használják ezt a Yammer nevű dolgot (de nem tudja, mire is).

Felkeltette a kíváncsiságomat, megkerestem, elkezdtem követni, hogy mit csinálnak az amerikai kollégák. Mi fogott meg benne? Az első a jó társaság volt. Értelmes, lelkes, alkotó emberekkel találkoztam. A “találkozás” nem személyes volt, hanem az online térben történt. Nem is mindig volt jelen idejű a 6-9 óra időeltolódás miatt.

Nagyon sokat tanultam, teljesen új dolgokról hallottam, amik később mifelénk is megjelentek, itthon is bekerültek a szakmai diskurzusba.

A harmadik (a tartalommarketing) volt a következő az életemben. Ezzel nem a cégnél futottam össze, ott ezt nem művelték (vagy én nem vettem észre). Amikor elkezdtem, én sem tudtam, hogy ez a neve. Amikor szabadúszó lettem, az volt a tervem, hogy a főiskolai tanítás mellett valami jobban fizető és izgalmasabb dolgot is csinálok majd. Konkrétan a friss tudásomat, a cégen belüli online kommunikációt (amit elegánsabban az “enterprise social network” névvel is illetnek) fogom cégeknél tanítani, a bevezetésében segíteni. Ehhez – úgy gondoltam – hasznos lehet ismertté tenni magam, írni a témáról. Nekiláttam rendszeresen (“tudományosan”) felépíteni a témát, cikksorozatba fogtam, amihez kellett a fórum, ahol megjelenik. Így jött létre a blogom. Kértem és kaptam véleményeket, javaslatokat, így alakult, fejlődött a tartalom és a forma. Kevesebb lett benne a didaktikus, tudományos felépítés. Emészthetőbb, olvasmányosabb lett, de nem engedtem a tartalmi pontossággal. Hasonló stílusban írtam néhány folyóiratba is.

Azt talán kevesebben tudják, hogy a második témában (üzleti Facebook-oldal) is dolgozom. Az első ilyen feladatom a Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítványhoz és az Akarattyai Szilfalevél című balatonakarattyai helyi közéleti laphoz kapcsolódott. Ez rövid ideig élt, de motivációt és lehetőséget adott a tanulásra és a gyakorlásra. Kis szünet után a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület Facebook-oldala lett a feladatom, majd ezt követte a helyi önkormányzaté. Így folyamatosan lehetőségem volt karbantartani és fejleszteni a tudásomat, követni a Facebook fejlesztéseit. Amikor sor került a tanítására, újabb lendületet kapott a tanulásom, mélyebben beleástam magam, megtanultam újabb lehetőségeket, és felfedeztem újabb problémákat.

A főiskolai tanításra készülve hoztam létre saját “üzleti” Facebook-oldalamat. Ezen mutattam be a hallgatóknak a beállításokat, különböző trükköket. Ha már megcsináltam, el is kezdtem használni: itt is megjelenik a tartalommarketinges és tartalomválogató munkám termése.

Maga a tanítás érdekes új kalandot jelentett számomra, mert 100 feletti számú hallgatóm egy tantárgyból még sose volt. El is szúrtam rendesen, rengeteg előre nem tervezett munkát csináltam magamnak!

Mit rontottam el? Ahogy a Wekerlén a többi tárgyban is, itt is az volt a célom, hogy a hallgatók minden részterületen elég sok gyakorlati feladatot végezzenek el, így valódi tudásra tegyenek szert. Mindhárom témában kaptak komplex feladatokat, egy részük ráadásul közös, csoportos feladat volt. Mi lett a probléma? A kb. 15 feladatot értékelnem is kellett minden hallgató esetében. Tipikusan több nekifutás után lett olyan, amivel elégedettek voltunk, vagyis estéken és hétvégéken keresztül kommunikáltam velük online, adtam a javaslatokat, segítettem a feladatok megoldásában. A következő félévre ki kell találnom valami mást, mert ez így nagyon sok munka volt!

Mit gondoltak erről a hallgatók? Most is kértem tőlük névtelen értékelést a munkámról. Itt nem megyek bele a részletekbe, csak pár kérdést és választ mutatok meg.

  • A válaszadók 63%-ához közelebb került az informatika, és senkinek sem romlott a viszonya vele.
  • A digitális kommunikáció 78%-ukhoz került közelebb (romlás itt sem volt).
  • A tantárgy hasznosságáról: 5% többet kapott a vártnál, 61% mondta, hogy sok újat tanult. 17% szerint nagyon kis mértékben volt hasznos, egyikük szerint semennyire.

Ehhez érdemes tudni, hogy a munkával vagy tanulással kapcsolatos digitális kommunikációban egyharmaduknak semmilyen tapasztalata nem volt a félév elején, és a meglévő tapasztalat is főleg a Facebook álláskeresésre való használata volt. Akadt, aki bevallotta, hogy csak azért van itt, mert kötelező.

Mennyit tanultak? A saját értékelésük szerint így változott a tudásuk a félév során:

 

Úgy gondolom, hogy ez jó eredmény! Az általam adott osztályzatok szerint valamivel több lett a jeles, kevesebb a jó, és több a közepes, de összességében hasonlóan láttuk az eredményeket.

Folytatom a témát hamarosan, írok az egyes területek részleteiről, az ott tanultakról, a hallgatók reakcióiról.

Folytatás:

2016

Mit hozott 2016, mennyire jöttek be a várakozásaim?

new-years-eve-951750_1920Nem a világ nagy dolgairól akarok írni, azt megteszik sokan mások, akiknek ez a munkájuk. Sőt, a saját kis világomból is csak a munka lesz terítéken, a többi nem ide tartozik.

Mire számítottam egy évvel ezelőtt? Az megvalósult, hogy nem unatkoztam, állandóan el tudtam magam foglalni munkával. Egyszer majd kipróbálnám az unatkozást is egy kis időre, de a jelek szerint az még odébb van…

A tanításból többre számítottam, mint a 2015-ös (ami több volt 2014-nél), és annál is valamivel több sikerült. Valahogy mindig az ölembe pottyannak új tantárgyak és csoportok.

  • A Budapesti Metropolitan Egyetemen a már jól megszokott és bevált tárgyat, az informatikai üzemeltetést tanítottam az Executive MBA for IT  kurzuson. Ez nem annyira műszaki, mint a címe sugallja, inkább vezetői jellegű. A hallgatóim felnőttek, komoly munkatapasztalatuk van, és nem mindenkinek informatikai területen. Nekik az ITIL köré építve, annak a struktúráját követve igyekszem az IT-vezetés üzleti oldalát bemutatni – sok-sok saját tapasztalattal megspékelve. A létszám 20 körül szokott lenni, a tavaszi félév kivétel volt, akkor 29-en voltak. Kicsit sokan voltunk, nem úgy működött a csoportdinamika az óriási előadóban, mint a kisebb teremben szokott. A hallgatók harmadának jutott lehetősége prezentációt tartani, a többiek házi dolgozatot adtak be helyette, pedig egymástól lehet a legjobban tanulni. Szokás szerint megkértem a hallgatókat, hogy véleményezzék a munkámat, de nem voltam elég rámenős, így csak tízen válaszoltak. A csoport vegyes összetétele a válaszokban is megmutatkozik: ki a gyakorlati ismereteket, ki az elméletet tartotta kevésnek. A „mennyi újat hallott” kérdésre adott válaszuk is ezt tükrözi: a válaszolók fele sok újdonságot hallott, ketten viszont már többnyire tudták ezeket.
    Az őszi félévben ismét a szokásos húsz alatti létszámú csoport jött össze a kis tanteremben, ahova éppen befértünk, és nagyon pezsegtek az órák. Karnyújtásnyi távolságból sokkal aktívabban kérdeznek, szólnak hozzá (beszélnek bele) az emberek, egymással és velem is jobban vitatkoznak. Tőlük még nagyon kevés válasz jött be, és nagyon várom a többiek véleményét. Ebben a csoportban is voltak olyanok, akik informatikai vezetői vagy ITIL szakértői múlttal jöttek – nekik kevés újat tudtam mondani. Ők viszont jól hozzá tudtak járulni az órák interaktivitásához – esetenként nem is értettek egyet velem mindenben. Ebből tanulunk leginkább!
  • A Zsigmond Király Főiskolán (ősztől egyetemen) tavaly is a megszokott tárgyakat tanítottam. Tavasszal ismét volt a mobil biztonság tárgy, ami számomra is izgalmas, minden évben van sok új fejlemény a témában. A hat hallgató elég szorgalmasan bejárt, részt vettek az órai munkában, mindenki sikerrel teljesítette a tárgyat.
    Tavasszal itt is húsz körüli létszám jött össze az infrastruktúra-menedzsment tárgyra, ami szintén az ITIL alapján épül fel, és jelentős részben a sok éves tapasztalatomra támaszkodik. A levelező tagozaton érdeklődő emberekkel tudtam dolgozni, akik – a válaszaik alapján – hasznosnak találták az együtt eltöltött időt. Tőlük is sok érdekes órai prezentációt hallottunk, amikből lehetett tanulni. A gyakorlati ismeretek arányát a válaszolók fele találta megfelelőnek, a többiek vagy ebből szerettek volna többet, vagy az elméletből. Érdekesség: azt is kértem, hogy osztályozzák a saját tudásukat, és a válaszok átlaga majdnem pontosan a csoport jegyeinek átlagát adta J
  • A Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán folytattam az informatika tanítását marketinges hallgatóknak, mind alapszakon (BA), mind a posztgraduális képzésben. Itt angol az oktatás nyelve, mert csupa külföldi hallgatóm van. Ugyan senkinek sem anyanyelve az angol, de jól megértjük egymást, nincsenek nyelvi problémák. A BA-n továbbra is sláger a hiányzások száma, pedig az órai aktív részvétel és a feladatok megoldása nélkül nem lehet sikeres a félév. Közülük sokkal újra találkozom majd idén tavasszal. Mennyire más a posztgraduális csoport! Ott mindenki bent volt minden tanórán, és teljesítette is a félévet. Náluk az idő kétharmada azokkal a témákkal telik, ami a marketingeseket különösen érdekli: blogolás, infografikák készítése, hírlevelek.
  • A tavaly ősszel, félév közben megkapott statisztika is folytatódott tavasszal az alapképzésben. Az őszi félévet öt hallgató teljesítette, közülük három maradt a tavaszi félév végére (a másik kettő egyáltalán nem vagy alig nézett be az órákra – otthon meg nem is próbálkoztak a tanulással). Azok, akik bejártak legalább közepest szereztek, és rengeteg gyakorlati feladatot oldottak meg, így van valami fogalmuk a statisztika üzleti célú felhasználásáról, ami marketinges körökben fontos (lenne).
  • Az őszi félévben elég nagy létszán jött össze a posztgraduális és MBA közös informatika és infografika kurzusra, és a többség aktívan részt is vesz az órai munkában, a feladatokban. Szépen alakulnak az első bejegyzések a blogjaikban. A hozzászólásokat és az azokra való reagálást is elkezdték gyakorolni.
  • Idén ősszel kaptam egy újabb tantárgyat és posztgraduális csoportot, nekik a statisztika alapjait tanítom, hogy készen álljanak a kvantitatív analízis című tárgy tanulására. Itt beleszaladtam abba a problémába, hogy az elvileg már diplomás emberek még sose láttak Excelt, még egy képletet se tudnak beírni. Ezen a területen is kell alapoznunk…
  • Az Óbudai Egyetemen a tavaszi félévben ITIL alapú szolgáltatásmenedzsmentet tanítottam egy közel 50 fős csoportnak. Sajnos a csoport egyharmada nem jutott el a vizsgáig, mert nem hitték el, hogy a házi dolgozat valóban kötelező feladat (illetve páran nem önálló munkával próbálkoztak). Akik komolyan vették, egész jó eredményt értek el, egyharmaduk jelest kapott, és az átlag 3,8 lett.

Ennyi volt a főiskolai és egyetemi tanítás – megint kicsivel több lett, mint terveztem.

Már a tavaly januári összefoglalómban sejttettem, hogy várható valami az olyan régen dédelgetett céges oktatási tervekkel kapcsolatban is. A Bitport Akadémia keretében indult el ez a tréningsorozat. Igencsak egyedülálló, hogy három tapasztalt „öreg róka” informatikai vezető jön össze egy négy napos oktatásra, és közben még fiatalabb nagyvállalati CIO-kat is meghívunk. A célközönség: olyanok, akik informatikai piacon dolgoznak, értékesítenek, és vezetőkkel kerülnek kapcsolatba.

Mi történt a blogommal? Folytattam, írtam, de áprilisban és májusban szünet volt, mert a munkák mellett már nem jutott energiám rá. Egyre jobban érdekel, hogy merre megyünk azzal a sok „okos” dologgal, ami körülvesz minket, és mit hoznak nekünk az új szuperszámítógépek. Jó sokat olvastam és írtam ezekről a dolgokról, a robotokról, a digitálissá való világról és még az önvezető autókról is. Itt az összefoglalója: Összekapcsolt mindenség.

Az oktatásnak egy másik vonulata is elkezdett egyre jobban érdekelni: az informatikusok képzése és ehhez kacsolódva a munkaerőhelyzet. Két konferencián kértek fel kerekasztal-beszélgetés vezetésére. Augusztusban az INFOHAJÓ az utánpótlás-nevelésnek adott helyet:

A novemberi INFOTÉR kerekasztala másfelől közelítette meg a témát. Nem az informatika mint tantárgy oktatása volt a középpontban, hanem azok a kompetenciák, amik a modern világban szükségesek. Ezekről beszélgettem hat kiváló szakemberrel:

Innen már csak egy ugrás volt a VISZ és a Scientific Games Kft. által az új technológiákat több tantárgy keretében alkalmazó középiskolai tanári csapatoknak kiírt díj zsűrijében való részvételem, ahol kiemelkedő lelkesedést és eredményeket láttunk:

Mi lesz idén? Amit eddig látok:

  • lényegében változatlan oktatás a Metropolitan Egyetemen,
  • az eddigi tárgyak kisebb óraszámban (csak levelezőn) a Zsigmond Király Egyetemen,
  • a meglévő négy tárgy mellé még néhány a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán.

Több lesz, mint tavaly – meglátjuk, mennyivel…

Mi jön még? Nem tudom, de biztos, hogy érdekes és jó dolgok lesznek közöttük!

Ezt kívánom minden kedves olvasómnak is idénre. Nézzenek pozitív várakozással előre – és teljesüljön, amire számítanak!

 

Hadd menjen!

Itt az idő publikálni!

A múlt héten eljutottunk addig, hogy megírtuk a cikket, van címe, felütése, képet is találtunk, sőt a kategóriát és a kulcsszavakat is hozzáadtuk. Mi van még hátra?

BLOGMár csak közzé kell tenni! Ha véletlenül éppen akkor lett kész, amikor általában megjelennek az írásaim (az én esetemben csütörtökön fél tíz körül), akkor csak a Publish gomb megnyomása van hátra. Na, nem egészen! Előbb elmentem (Save Draft), majd megnézem (Preview) hogy tetszik-e a szöveg és a megjelenése, és ellenőrzöm, hogy az összes link úgy működik-e, ahogy terveztem. Sokszor ebben a nézetben veszem észre, hogy valami nem igazán úgy van a szövegben, ahogy kéne. Néha a képen is kell még igazítani. Semmi gond, még lehet javítani…

Megnézem a cikkem alján, hogy a kategóriák és a kulcsszavak rendben vannak-e.

Ha minden rendben van, akkor még egy utolsó pillantás a Publicize beállításaira, és megvagyunk.

wordpress-publicize

Ha valamelyik megosztási lehetőséggel baj lenne, akkor itt jelezné a WordPress. Milyen baj lehet? Időnként előfordul (főleg a LinkedIn esetében), hogy „lejár” a kapcsolat, és újra engedélyt kell adni a WordPressnek a közzétételre.

Ha ezt az írásomat nem akarom mindegyik helyen közzétenni, akkor az Edit megbökése után kiveszem a neve elől a pipát.

wordpress-publicize-edit

A Custom Message mezőben azt lehet beállítani, hogy milyen címmel legyen megosztva ez a cikk. Ezen nem szoktam változtatni, meghagyom, amit a WordPress beleírt.

Ha előre dolgoztam, akkor beállítom, hogy mikor jelenjen meg az írásom (Settings a Publish mellett).

wordpress-publish-schedule

Itt akár vissza is lehetne dátumozni az írást, azaz egy múltbéli időpontot is beállíthatnék a megjelenésre. Mi ennek az értelme? Nekem még nem volt erre szükségem a blogomon. Csak azt tudom elképzelni, hogy egy régebbi (máshol megjelent) írást akar valaki ide is feltenni, és nem akarja, hogy a legújabbak között jelenjen meg. (Ebben az esetben a megosztásokat is érdemes kikapcsolni.)

Ha nem a nagy nyilvánosságnak szánjuk az írást, akkor a Visibility alatt lehet beállítani, hogy jelszóval védett vagy privát legyen. Erre se volt még szükségem…

wordpress-visibility

A megjelenés után nem árt mindenütt (Facebook, Google+, Twitter, stb.) megnézni, hogy felbukkant-e, és a megosztási beállítások rendben vannak-e. A Facebook engedi, a Google+ nem engedi az utólagos módosítást (az utóbbinál nincs más hátra, mint törölni és újra megosztani, ha nem sikerült elsőre).

Még egy pár szót a linkekről, hivatkozásokról. Amikor felhasználom valakinek az írását (ami sűrűn előfordul, hiszen sokszor éppen az olvasott cikkek ösztönöznek írásra), hivatkozom is rá, hiszen ez így illendő. Ha idézek is belőle, akkor kötelező. A hivatkozást nem kell a tudományos írásokban megszokott módon csinálni, elég a legegyszerűbb módja: egy link. Ennek lehet egy olyan hatása is, hogy a szerző felfigyel az én írásomra. Hogyan? A statisztikában azt is lehet látni, hogy honnan jöttek a látogatók. Én már fedeztem fel úgy online újságot, hogy onnan jött olvasóm.

Ha már a statisztikánál tartunk: érdemes azt is figyelni, hogy a saját írásunkban lévő hivatkozásokat követik-e az olvasóink. Két dolgot lehet megtudni belőle: egyrészt azt, hogy mi érdekli az olvasóimat, másrészt azt, hogy nemcsak beleolvasott, hanem eljutott az írásomban addig, ahol a linket elhelyeztem.

Még egy apróság: Akármennyire is alaposan dolgoztam, többször átolvastam, bizony előfordult, hogy maradt a szövegben hiba, elírás. Jó tudni, hogy a megjelenés után is lehet javítani a szövegben. Ezt nem illik arra használni, hogy lényeges változtatásokat végezzünk rajta. Ha mégis kiderül, hogy valami téves volt, a hibás szöveg maradjon ott áthúzva, vagy írjuk le azt, hogy mit és miért változtattunk. Javítás esetén a közzététel dátumát a WordPress nem módosítja.

Mire vagy még kíváncsi a blogolással kapcsolatban, Kedves Olvasó?

Előzmények:
Szeretnéd, ha olvasnának?
Az első gyakorlati lépések

 

Az első gyakorlati lépések

A múlt héten leírtam, hogy mit tartok fontosnak a blogolásban, a cikkek írásában, hogyan csinálom, és miért úgy. Ma arról írok, hogy milyen eszközöket használok, és hogyan.

Just Write

Nem elég megírni, jól megírni a cikket, de elérhetővé is kell tenni másoknak. Erre a Facebook nem igazán alkalmas. Miért? Több oka is van annak – majd apránként kiderülnek, ahogy leírom a publikálás fontos részleteit.

Mit használok? Egy ingyenes és széles körben használt szolgáltatást, ez a WordPress. (Lehet érte fizetni is, és az is megértheti akár egyéneknek, akár cégeknek, de nekem eddig tökéletesen megfelelt az ingyenes része is.)

Magát a szöveget Word használatával írom, bár a WordPress is ad egy viszonylag használható szövegszerkesztőt, de az a Word közelébe sem ér. A Wordben írt szöveget simán be lehet másolni, és a formázások is átmennek (esetleg kis eltérésekkel – de azokat nem használom, amik nem rendesen mennek át). Mikkel nincs probléma? Jól működik a vastagított, dőlt és aláhúzott betű, a lista (számozott is), bekezdés, térköz, link (ezekkel lesz majd egy kis tennivaló még) –  biztos sok más is, amire nincs szükségem. Beillesztett objektumokkal (képekkel, táblázatokkal) nem érdemes a Wordben foglalkozni – azokat majd később, a WordPressben teszem be a szövegbe. (Megjegyzés: ezt a szöveget – kísérletképpen – a Google Dokumentumokkal írtam, és simán átment a WordPressbe, nem kellett utólag igazítani semmit sem, csak a linket.)

Szóval, ott tartunk, hogy megírtam a szöveget, megvan a cím és a felütés is. Jöhet az átmásolás, utána egy mentés sem árt.  Mi következik? Végignézem, hogy minden formátum rendben van-e. Általában igen. Utána jönnek a linkek, mert azt csak itt tudom beállítani, hogy új lapon nyíljanak meg a hivatkozott oldalak. Ez azért jó, mert így az én szövegem nyitva marad, könnyen visszatalál az olvasó, miután megnézte, amit belinkeltem.

Képek: akár előre feltölthetem a médiakönyvtárba, akár a cikk szerkesztése közben, nincs különbség. Mire kell figyelni, miket lehet beállítani? Azt már írtam a múlt héten, hogy tartsuk tiszteletben a szerzői jogokat, és csak olyan képet használjunk, amit megengedtek. Ha a licenc megköveteli a szerző megnevezését, akkor két megoldást szoktam használni:

  1. A médiakönyvtárban a kép “description” leírásába beírom a linket, ahol a képet találtam. Illik odaírni a licenc megnevezését is, pl.: “CC BY”.
  2. Nem a description mezőbe, hanem a kép címébe (“caption”) írom be. Ez megjelenik a szövegben a kép alatt. Ide nem linket, hanem csak a szerzőt írom, pl.: “Forrás: Gartner”.

A kép beillesztése közben (vagy utána) állítom be a megjelenési paramétereket: “left / center / right” és a kép méretét. A balra igazítást használom leggyakrabban – ekkor a bal hasábban van a kép, jobbra mellette pedig a szöveg. A pontos megjelenést érdemes az előnézetben (preview) ellenőrizni, mert szerkesztés közben nem mindig a véglegeset mutatja.

Még egy dolgot feltétlenül érdemes beállítani: mi történjék, amikor a képre kattintanak? Az egyik lehetőség az, hogy semmi se. Ha kicsiben illesztettük be a képet, akkor viszont megengedhetjük az eredeti megnézését, akár a saját médiakönyvtárunkban, akár a kép eredeti lelőhelyén. Figyelem: itt lehet azt is beállítani, hogy a kattintás után új lapon jelenjen meg a kép! Különben elnavigál a cikkről.

Na, a képekkel megvagyunk! Hasonlóan lehet egyebeket, pl.: PDF-et beilleszteni. Ha táblázatot akarok berakni, akkor azt általában Wordben, Excelben, vagy másban készítem el, és képként illesztem be. A WordPress nem valami ügyes a táblázatok létrehozásában és kezelésében.

Mitől fogják megtalálni az írásomat? Reklámozom a blogom címét, rajta van a névjegykártyámon, az about.me oldalamon, és mindenfelé, ahol csak lehet, pl., időnként emailek végére is odabiggyesztem. Ha már megírtam egy cikket, természetesen megosztom mindenfelé, ahol rendszeresen megjelenek: Facebook, LinkedIn, Twitter, Google+. Lehetne máshol is, de azokra a helyekre még nem jutottam el. Hogyan osztom meg? Rábízom a WordPressre – egész jól csinálja, és nem kell vesződni mindegyik hellyel külön-külön. Az automatikus megosztásokat a “publicize” alatt lehet kezelni. Arra kell csak figyelni, hogy jól legyen beállítva, hogy kik láthatják. Ez mindegyik közösségi hálózatnál másképp működik, sőt néha változik is. Jártam úgy, hogy a Google+ átállította úgy, hogy csak én magam láthassam. Jó sokáig tartott, míg feltűnt, és visszaállítani is vesződségesen ment csak. Azóta minden közzététel után ellenőrzöm, amikor van egy kis időm.

Ha már megosztás: azt is be lehet állítani, hogy az olvasók kényelmesen, egy kattintással tudják a saját köreikben továbbadni a cikkeimet. Ezt a “sharing” alatt adhatjuk meg.

wordpress-sharing-buttons Még egy kicsit vissza a megtaláláshoz. A legtöbben a Google keresőjét használják, amikor keresgélnek. Tehát úgy kell megírni a cikket, hogy a Google minél többféle keresésben visszaadja, és lehetőleg a lista elején. Ezt úgy hívják, hogy SEO (“search engine optimization”). Mérhetetlen mennyiségben lehet ezzel kapcsolatos tanácsokat olvasni mindenféle trükkökről. Túl sok a tanács, és nincs is valami nagy értelme egy-egy konkrét trükköt alkalmazni, mert a Google gyakran változtatja az algoritmusát. Van néhány, ami nem trükk, és nem árthat:

  • Az első és legfontosabb: jó, értelmes írás, ami érdekli az embereket (a megcélzott hallgatóságot). Állítólag ezt is tudja mérni a Google 🙂
  • Használjunk kulcsszavakat! (Majd írom, hogyan.) Ezekkel tudjuk jelezni, hogy mit tartunk fontosnak, miről szól a cikk. Ebben a cikkben, pl., blog, blogolás, blogging, megosztás, sharing és WordPress a kulcsszavak.
  • Legyen jó a cím, kapcsolódjon a tartalomhoz, legyenek benne a legfontosabb kulcsszavak!
  • Magában a szövegben is forduljanak elő a kulcsszavak (többször is). Ez segít abban, hogy a Google elhiggye, hogy tényleg arról szól a cikk, nem trükköztünk a kulcsszavak megadásánál.
  • A képek elnevezése (a WordPressben megadott, és a szövegben nem is látszó elnevezés) is segít a keresési találatokban.

Ígértem a kulcsszavakat. Ezekből kétfélét ismer a WordPress: category és tag. Az előbbi az írásaink osztályozására szolgál, egy írás jobbára egy kategóriában szokott lenni. Az olvasónak segít, hogy az egy témával kapcsolatos írásaimat könnyen megtalálja. Miket használok? Néhány példa: autonomous car, biztonság, collaboration, digitalization, knowledge, leadership, talent.

wordpress-popular-tags

A másik fajta a címke (tag), a valódi kulcsszó: ide a szövegben előforduló, és fontosnak tartott szavakat érdemes beírni (pl.: együttműködés, megosztás, vezető, tudás, informatika, konferencia, csapat, közösségi háló, IBM, Watson, Gartner, blog, NJSZT, Tesla, tartalommarketing, tudatosság). Látszik, hogy ezen a területen nagyon vegyes a kép, és a témákon túl, felbukkannak cégnevek is. Ha egy írásomban lényeges szerepe van egy cég nevének, akkor azt megadom a kulcsszavak között is.

A kategóriákat és a kulcsszavakat is használja a Google a találatok minősítésében, de csak akkor, ha konzisztens a kép, vagyis tényleg előfordulnak a szövegben.

Folytatás: Hadd menjen! 

Kedves Olvasó! Van valami, amit nem írtam le elég részletesen? Mibe menjek bele mélyebben?

Előző rész:
Szeretnéd, ha olvasnának?

 

Szeretnéd, ha olvasnának?

Mutasd meg, mit tudsz! Kinek? Mindenkinek! Hogyan?

word_cloud_horse

 

Rajtam kívül is vannak olyan szakemberek, akik szeretnék online módon felhívni mások figyelmét a tudásukra, és növelni a vevőik, ügyfeleik, pácienseik körét. Egyiküknek, egy kedves ismerősömnek, jó ideje megígértem, hogy leírok neki konkrét, egyszerű tanácsokat, hogy hogyan csinálja (szerintem). Ideje beváltani az ígéretet!

 

Mi a kiindulási pont?

  • Van miről írnom, engem érdekel a téma, és reményeim szerint másokat is.
  • Van időm írni. Ez nem keveset jelent, mert egy 2-3 oldalas írásmű 4-8 órányi munka.

Ennyi mindenképpen kell ahhoz, hogy nekiugorjak. (Később majd arról is írok, hogy mit csinálok, amikor írnék valamiről, de nincsenek óráim erre a célra. Arra is van megoldás!)

Sok kérdés van még, ha már a tartalom megvan. Milyen hosszan és milyen gyakran írjak? Sok okosságot lehet a cikkek hosszáról olvasni. Egy időben az volt a nézet, hogy 600 szó az ideális méret (ez nagyjából egy A4-es oldal), mert ennél többet nem olvasnak el az emberek online. Az utóbbi években azt mutatják a statisztikák, hogy a négyszer ekkora írásokat osztják meg legtöbbször az olvasók, és ezek kerülnek a keresések elejére. Négyoldalnyi szöveget megírni elég sok munka és idő, simán elvisz egy egész munkanapot, vagy még többet. Nekem a 2,5-3 oldalhoz is elég gyakran kell ennyi idő, amíg olyan lesz, hogy szívesen kiadom a kezemből. Szóval, milyen hosszú legyen egy-egy írás? Amennyit a téma megérdemel, és amennyi megírására jut idő és energia. Itt olvastam egy jó írást erről, ajánlom a többi kezdő blogolónak is.

Milyen gyakran írjak? Az egyszerű válasz az, hogy amilyen gyakran adódik jó és érdekes téma, és amilyen gyakran bele is fér a többi munka mellett. (Mert a blogolás is munka!) Általában azt tanácsolják a hozzáértők, hogy legyen rendszeres a publikálás. Nem az számít, hogy hetente, kéthetente vagy havonta írunk, hanem inkább a rendszeresség. Magam, némi próbálkozás után, a heti egyszeri megjelenést választottam, és mindig csütörtök délelőtt. Az olvasó is szereti a rendszerességet, a kiszámíthatóságot! Ahogy egyik nagyon kedves olvasóm mondta, ha nem jelenik meg az írásom csütörtök délelőtt, akkor hiányzik neki, mert ebédszünetben szokta elolvasni. Ez erős motiváció volt, hogy ne késsek, ne csússzon át délutánra a megjelenés! Az első időkben egyszer-egyszer írtam más napokon is, de ez nem vált be, nem működött a rendszertelenség.

Amikor annyi írnivalóm van, ami sok lenne egy cikkbe, akkor megírok kettőt vagy hármat egyszerre, és beosztom a megjelenésüket. Ezt a módszert alkalmazom abban az esetben is, amikor előre látom, hogy zsúfolt lesz a hetem, nem lesz 4-6-8 órám írni. Ilyenkor igyekszem egy vagy két hétre előre megírni az anyagot. Az utolsó átnézésre beiktatok egy fél órát ezeken a heteken is.

Két tavasszal is úgy alakult az egyetemi és főiskolai tanítás, hogy szinte állandóan azzal foglalkoztam, nem jutott időm a heti blogra. Arra jutottam, hogy jobb felvállalni 2-3 hónap teljes szünetet, mint hébe-hóba írni egyet, vagy elkapkodni, engedni a színvonalból.

Miért tart ennyi ideig a 2-3 oldalnyi szöveg megírása? Nem csak a szövegről van szó, és nem csak a többszöri átolvasásról, csiszolgatásról. Érdemes a formával is foglalkozni: legyenek bekezdések, listák, kiemelések (vastagon, esetleg dőlten szedve). A felhasznált (olvasott) irodalomra illik hivatkozni. Időnként kerülnek bele linkek olyan írásokra, amiket további olvasásra javaslok.

Úgy gondolom, hogy egy képet, illusztrációt minden cikkbe érdemes beletenni, mert az is behozhat olvasót. Mi legyen ez a kép? Legyen a témához illő, a szöveget kiegészítő, érthetőbbé tevő. Vagy legyen olyan, ami „behozza” az olvasót (de nem veri át az írás tartalmát illetően). Honnan lesz a kép vagy az illusztráció? Néha én készítek egy fényképet, illusztrációt vagy szófelhőt. A legtöbb esetben azonban más alkotását használom fel, de csak olyat, amit az alkotó engedélyezett. Rengeteg ilyet lehet találni, ha megfelelően állítjuk be a Google keresőeszközét.

nem-kereskedelmi-celra

Fontos: az, hogy a Google szerint újrafelhasználható a kép, még nem elég! Meg kell nézni, hogy a képről mit mond a közzétevője. Általában a Creative Commons (CC) valamelyik licence szabályozza az alkotás használatát, és ezekkel a kulcsszavakkal írják le a lehetőségeinket:

  • BY: meg kell nevezni a licenc eredeti tulajdonosát,
  • SA (share alike): az alkotást ugyanazokkal a feltételekkel kell továbbadni, ahogy mi kaptuk,
  • ND (no derivatives): nem szabad megváltoztatni (pl.: kivágni belőle egy részt),
  • NC (non-commercial): üzleti célra nem szabad felhasználni (vagyis pénzt vagy más anyagi előnyt kérni attól, akinek továbbadjuk).

Ezt a négyet többféleképpen lehet kombinálni, pl.: CC BY, CC BY-NC, CC BY-NC-ND. Az utolsó azt jelenti, hogy meg kell nevezni a jogtulajdonost, és nem szabad üzleti célra használni vagy módosítani a képet. Van egy ötödik, ami kilóg a sorból, ez a CC0 (vagy Public Domain) – az ezzel jelölt alkotás szabadon felhasználható. Fontos megjegyezni, hogy a CC licencekkel csak az alkotó mondott le a jogairól és adott felhasználási jogot. Lehetnek még korlátok, pl.: ha egy fénykép személyt ábrázol, akkor a kép felhasználáshoz szükséges lehet az ő hozzájárulása is (amit aligha tudunk megszerezni). Hasonló a helyzet akkor is, ha jogvédett alkotást (festményt, szobrot, épületet) ábrázol a fénykép. Legyünk körültekintőek!

Vannak olyan helyek, ahol vásárolhatunk képeket, akár egyenként, akár darabszámra vagy időszakra (hónapra, évre) szóló előfizetéssel. A legkisebb előfizetések ára havi tíz dollár körül van. Ezek akkor érik meg, ha sok képre van szükségünk, vagy ha teljesen biztosak akarunk lenni, hogy nem keveredünk jogvitába senkivel sem.

Említettem, hogy szoktam szófelhőt készíteni. Mi az a szófelhő? Például az a kép, ami ennek a cikknek az elején van, egy szófelhő – méghozzá a szövegéből készült. Jópofa dolog, érdemes néha használni! Marketinges hallgatóim nagyon szokták élvezni az ilyenek készítését, jól eljátszanak vele. Sok szoftver van erre a célra, az egyik ilyen a tagul.com, amit én is használok a főiskolai tanításban. Bármilyen nyelvű szövegből elkészíti a szófelhőt. Sok mindent lehet beállítani, pl.: ki lehet hagyni érdektelen szavakat (névelők, kötőszavak), az ábra formáját, a színeket, a szavak méretét is be lehet állítani. Mindezt ingyen…

Amikor már minden megvan, hátra van két nehéz feladat: a cím és a felütés. Szoktak gondjaim lenni mindkettővel, hiszen olyan szöveget kell kitalálni, ami jól kifejezi, hogy miről szól az írás, de nem nekem, aki már olvastam, hanem azoknak, akik még nem olvasták, és a cím és az első mondat alapján döntik el, hogy elolvassák-e. Nem mindig sikerül jól eltalálnom – utólag már szoktam sejteni, hogy mennyire sikerült.

Összefoglalva az eddigieket:

  1. Érdekes tartalom
  2. Elég idő az alapos munkához
  3. Megtervezett terjedelem
  4. Rendszeres megjelenés, előre megtervezve
  5. Jó és jogtiszta kép, illusztráció
  6. Cím és felütés

Kedves Olvasó! Segítettem? Adtam használható tanácsokat? Mi hiányzik?

Legközelebb írok arról is, hogy milyen szoftvereket, szolgáltatásokat használok, és hogyan. Hol és hogyan találják meg az írásaimat az emberek? Arról is lesz szó, hogy mit csinálok, amikor nem tudok, vagy nem akarok valamiről oldalakat írni.

Van két régebbi írásom ebben a témában, érdeklődőknek:
Írásbeliség
Kurátor

Folytatás:
Az első gyakorlati lépések

Kurátor

Egy mellékszál: mi történik azzal, amit elolvasok?

Két hete – megragadva egy témajavaslatot – elkezdtem magáról az írásról írni. Miért és hogyan blogolok?

A múlt héten – a szemeszter vége kapcsán – a főiskolai oktatásról írtam. Hol és mit tanítottam az őszi félévben, és mik a tavaszi tervek?

curating_5314917023_2af11d592e_zMost visszatérek az előbbi témára, mert még maradt bennem ki nem írt szöveg. A blogolás számomra a nagyobb lélegzetű, 2-3 oldalas, és egymásra épülő írásokról szól. A cikkek néhány téma köré szerveződnek, és párhuzamos folyamokat alkotnak. Ezek a folyamok többé-kevésbé alkalmasak arra, hogy valaki nekiüljön és végigolvassa őket.

A témákon nem csak gondolkodom, hanem olvasok is róluk sokat. A megtalált cikkek egy része arra ösztönöz, hogy egy-egy témában elmélyedjek, és részletesen írjak róla. (Megjegyzés: illendő megemlíteni az ihletet adó írást, hivatkozni rá.) Más cikkek nem váltanak ki ilyen hatást, hanem csak bekerülnek a gyűjteményembe, hogy egyszer majd felhasználjam őket, ha úgy adódik. Hébe-hóba meg is osztottam ezeket a cikkeket.

Tavaly augusztusban éledt fel bennem az igény, hogy ebbe is rendszert vigyek, amikor több megosztásra érdemes írást is olvastam az együttműködés témában. Rövid keresgélés után ráakadtam a scoop.it szolgáltatásra. Mindjárt bele is írtam a gyűjteményem első darabjait, rögtön tizenhármat az együttműködésről.

Nagyon megtetszett, és jól használhatónak bizonyult. Azóta azt is megtanultam, hogy egészen másképp kell használni, mint az első napokban csináltam. Mit nem csináltam jól? Először is, mi ez a scoop.it, és mire való? Ez egy content curation, azaz tartalomgondozási platform. Maga a „kurátor” szó leginkább a kiállítások világából való – azt az embert jelenti, aki összeállítja a kiállítás anyagát. Hasonlót csinál az is, aki érdekes cikkeket válogat össze egy gyűjteménybe, és azt elérhetővé teszi mások számára is. Olyasmi ez, mint egy online folyóirat, de nincsenek rendszeresen megjelenő számok, hanem ugyanaz a szám frissül rendszeresen.

Ez tulajdonképpen a tartalommarketing egy fajtája, de itt nem én hozom létre a tartalmat, hanem „csak” észreveszem, összegyűjtöm, és közzéteszem a saját megjegyzéseimmel ellátva. Ez is értékes és hasznos az olvasóknak, ha jól csinálom. Ugye, nem rossz az, ha valaki válogat az interneten megjelenő rengeteg minden között, és javasol naponta egy-két érdekeset?

Vissza a kérdésre, hogy mit nem csináltam jól. Beírtam egy csomó mindent egy szuszra. Ki tudja ezt követni és elolvasni? Szerencsére senkinek se kellett követnie, mert nem osztottam meg sehol máshol, így rajtam kívül senki se látta. Na, ez volt a második hiba, ami majdnem kijavította az elsőt 🙂 A harmadik hiba az volt, hogy nem fűztem a begyűjtött írásokhoz saját véleményt. A negyedik pedig a kulcsszavazás elmaradása volt.

Kedves Olvasó! Ha ezek után érdekel, hogy érdemes ezt csinálni, elmondom, hogy mit tapasztaltam ki.

Hamar (a második napon) észrevettem, hogy nem tudom egy témakörbe belepréselni a megtalált írásokat, ezért létrehoztam a másodikat, ami a számítási felhővel foglalkozik. Két héttel később jött a harmadik: CIO. Egyelőre itt tartok, nincs negyedik, nem akarom nagyon szétforgácsolni…

Most jön egy kis gyakorlati útmutató. Így végzem a kurátori munkát:

  1. Sok olvasás. Az érdekes cikkek címét és linkjét felírom, ha nem tudom azonnal közzétenni. (A nagyon fontosakat lemásolom és elteszem, hátha közben eltűnnek az internetről.)
  2. Megkeresem a cikkben a (számomra) legfontosabb, legérdekesebb vagy legmegkapóbb 2-3 mondatot, és kimásolom valahova.
  3. Kiválasztom a legjobb, legütősebb képet a cikkből.
  4. Írok róla 2-3 mondatot magyarul. (A cikkek többsége angolul van.) Ezek a mondatok nem a cikk tartalmát mondják el, hanem a saját véleményemet, megjegyzésemet, kérdéseimet írom le.
  5. Kulcsszavakat választok. Ezekből kétféle kell. Először is azok, amik a Facebook, Twitter, LinkedIn, Google+ megosztásokban látszanak majd – ezek egyszavasak és általánosak. A másik féle kulcsszavaknak a scoop.it keresésben lesz szerepük. Itt megjelenhetnek az előzőek mellett többszavasak és speciálisak is.
  6. Eldöntöm, hogy mikor jelenjen meg a cikk. (Az előbb említettem, hogy nem érdemes egyszerre az emberek nyakába önteni mindent. Jobb elosztani, legfeljebb napi hármat közzétenni, és azokat is egy-két órányi távolságban egymástól.)

Ennyi az egész! Most már be is írhatom, és hadd menjen! Az útnak indítása előtt még ellenőrzöm, hogy a közösségi megosztások rendben vannak-e, megy-e majd mindenhova (Facebook, Twitter, LinkedIn, Google+).

Megéri ennyit dolgozni vele? Jó kérdés, és nem tudom a biztos választ. Szempontok:

  1. Nagyjából havi száz olvasást regisztrál a scoop.it – ez cikkenként átlagosan 10, de nagy a szórás. Ez is hasznos lehet a szakmai hírem építésére.
  2. Ha már csinálom, csináljam jól, hátha valakinek hasznára van!
  3. A gyűjtemények nekem is hasznosak. Jó, hogy minden cikkhez van összefoglaló és felírom saját véleményemet is.

Kedves Olvasó! Itt találod a jelenlegi három témát, ha érdekel valamelyik:

  • Közösségi együttműködés – a kedvencem, amiről annyit írok és beszélek.
  • Számítási felhő – ez elég vegyes, van benne dolgok internete, önvezető autó, okos otthon, stb.
  • CIO – számítástechnikai vezetők számára érdekes, nem csak műszaki jellegű írások.

 

Írásbeliség

Miért és hogyan kezdtem blogolni, mire jó ez az egész? Hogyan és miért csinálom? Hogy születik meg egy írás?

Quill_pen„Felkérést” kaptam, vagy inkább ötletet, hogy erről a témáról írjak. Hogy kezdődött, miért kezdtem el írni? Ahhoz, hogy az itteni első írásom az eszembe jusson, nem is kellett sokat gondolkoznom. Jó régen, 2013 augusztusában találkoztam egy érdekes ötlettel, és úgy éreztem, hogy feltétlenül írnom kell róla – és valahogy a WordPress lett az a hely, ahol leírtam. Úgy emlékeztem, hogy a második a 2013-as Év Informatikai Oktatója díjátadás volt az, de most találtam még kettőt: a CIO.hu konferenciáról és a BKF Executive MBA for IT kurzusán tartott harmadik órámról is írtam.

Ezután nagy szünet következett, majd 2014 márciusában kezdtem bele a maihoz hasonló módon az írásba. Akkor már terv és szándék is volt az írás mögött. Kialakítottam a heti munkarendemet, aminek egyik középponti eleme lett az írás.

Hopp, itt megállok egy picit, mert eszembe jutott, hogy nem 2013-ban kezdtem az interneten írni, hanem már 2010 nyarán. Akkor indítottam egy blogot akarattyai és kenesei témákról. Ez még kapcsolódott a hagyományos sajtóhoz, a veszprémi Naplónak is elküldtem az írásaimat, meg is jelentek. A kezdeti felbuzdulás nem tartott sokáig – csend van most arrafelé. Többször eszembe jutott már, hogy leírhatnám az odatartozó gondolataimat, de sose jön össze annyi időm, ami egy terjedelmesebb íráshoz kellene. A rövideknek meg ott a Facebook.

Vissza 2014 tavaszára! Akkor már tudatosan, tervezetten írtam. Olvastam már a tartalommarketingről is, és igyekeztem azt csinálni.  (Mi is ez a tartalommarketing? Az a lényege, hogy értékes és a megcélzott közönség számára releváns tartalmat hozunk létre, azt eljuttatjuk hozzá, fenntartjuk az érdeklődését – és a végső célunk az, hogy ideszoktatott érdeklődőkön keresztül bevételt is szerezzünk.) Az a része egész jól ment, hogy érdekes tartalommal szerezzek olvasókat és követőket – csak a másik fele nem jött össze, a követők vevőkké konvertálása. Értékesítésben sose voltam jó…

Csütörtök lett az írásaim megjelenésének napja, igyekeztem minden csütörtökön publikálni egy újabbat. Az volt a heti munkarendem, hogy hétfőn elkezdtem a témát összeszedni és rendezni, kedden nagyjából megírtam az anyagot. Ekkor feltettem egy néhány mondatos összefoglalót az előző csütörtöki cikkről, ami egyben a következőt is beharangozta. Szerdán még dolgoztam a szövegen, javítgattam benne, igyekeztem minél világosabban és érthetőbben fogalmazni. Általában még aznap feltöltöttem és beidőzítettem csütörtök délelőttre a megjelenését.

A téma hosszú ideig szinte kizárólag a „közösségi együttműködés” (social collaboration, enterprise social network) volt, amibe a Deloitte-ban töltött utolsó években szerettem bele. Ez szinte kimeríthetetlen témának bizonyult! Az első hónapokban igyekeztem az alapoktól kezdve, „tudományosan” felépíteni a témát. Nekiültem, megalapoztam, építgettem, magyaráztam, … Lett belőle gyorsan hét oldalnyi szöveg, és rájöttem, hogy ennyit nem szabad közzétenni, senki se fogja elolvasni. Jött a darabolás, ami nem olyan egyszerű, hiszen arra nem számíthatok, hogy az olvasók egymás után mindent elolvasnak. Sőt, arra se, hogy emlékeznek az előzőre… Cikkeket korábban is írtam (még a SZTAKI-ban), de hamar kiderült, hogy ez egészen más műfaj. Az első emberek, akiktől véleményt, bírálatot kértem, azt mondták, hogy „túl professzoros” a stílusom. Ebben, persze, nem volt semmi meglepő, hiszen akadémiai körökben szocializálódtam. Nem is volt nagyon könnyű elfogadnom, hogy itt és most másképp kell írni – és el is tartott egy darabig, amíg sikerült. Jól esett tavaly augusztusban azt a visszajelzést kapnom egy szakembertől, hogy „új íz” a stílusom 🙂

Kaptam még néhány bírálatot (és hozzá kapcsolódó tanácsot) a stílussal és a megjelenéssel kapcsolatban, amiket igyekeztem hasznosítani, a képek és a felütés területén. Azt hiszem, közben a stílusom is kicsit személyesebb, közvetlenebb lett – jobban megfelel ennek a műfajnak. Kapok még bírálatokat a blogom külsejével, megjelenésével kapcsolatban. Van olvasóm, aki annyira elavultnak találja, hogy emiatt olvassa inkább emailben. Előbb-utóbb ezen a területen is lesz változás…

Az elején feltett kérdéseim közül arra már válaszoltam, hogy hogyan kezdődött nálam ez a blogolás. Részben arra is, hogy miért, de van még más okom is. Azt reméltem, hogy párbeszéd, sőt vita alakul ki az írásaim körül. Na, ez nem igazán jött be! Olvasók jöttek, személyes találkozások alkalmával kaptam is egy-egy dicsérő megjegyzést, de a blogban vagy azokon a helyeken, ahol megosztottam (LinkedIn, Facebook, Twitter, Google+) alig-alig szóltak hozzá. Vita vagy ellenvélemény pedig még kevesebb volt. Örülök a dicséretnek, ki nem örül, de a vitából sokkal többet lehet tanulni 🙂

Kevés írásom indított el komoly vitát. Hirtelen egyre emlékszem: két héttel ezelőtt az ITBusiness Club összejöveteléről írtam, ahol az IT-s munkaerő helyzete volt a téma. Ehhez jött sok hozzászólás! Annyira sok és tartalmas, hogy a következő írásomnak is adtak témát. (Azóta is jönnek az újabb vélemények.)

Másoktól is azt hallom, olvasom, hogy alig lehet egy cikkről előre megmondani, hogy mekkora érdeklődést vált ki, és nekem is ez a tapasztalatom. Persze lehet az olvasottságot megosztásokkal és hivatkozásokkal növelni – ez annyiban mindenképpen igaz, hogy ha nem hívom fel rá a figyelmet, aligha olvassa el bárki is. A jó cím, az eltalált kép és az érdekes felütés is kell – de biztos van szerepe a szerencsének is.

Mire jó (nekem) a blogolás? A tartalommarketing elsődleges célját (vevők becserkészése) alig sikerült megvalósítanom. Azt a célomat, hogy beszélgetések és viták révén tanuljak, szintén alig. Mégis mi hasznom belőle?

  • Gyakorlom az írást: heti 2,5-3 oldalnyi összefüggő szöveg igényes megírása nagyon jó gyakorlás. Korábban is írtam (sok évvel ezelőtt tudományos cikkeket, később útmutatókat, terveket, előterjesztéseket), de még van lehetőségem a fejlődésre.
  • Most ismét bele kellett jönnöm a kutatásba: egy-egy téma feldolgozása, előkészítése több cikk elolvasásával, elemzésével, értékelésével kezdődik. Utána összefoglalom, leszűröm a tanulságokat, összekapcsolom a saját tapasztalataimmal és kialakítom a véleményemet.
  • Ez a tevékenység is ösztönöz az olvasásra. Mielőtt írok valamiről, utána kell néznem, hogy mások mit írtak a témában. Eközben találok érdekes dolgokat – olyanokat is, amiket nem kerestem, amik újdonságok a számomra.
  • A saját blogomba írt cikkek és a közben felhasználtak jó forrásul szolgálnak más munkákhoz, pl. az oktatáshoz.

Hogyan születik meg egy cikk?

  1. Ötlet, téma: általában elég sok téma kavarog a fejemben, van miből választani. Ha részt veszek egy konferencián, szinte mindig írok egy-két ottani érdekes témáról. Gyakran írok az ITBusiness Club beszélgetéseiről is. Keresgélés, olvasgatás közben is bele-beleakadok érdekes témákba, amik egy részéből cikk lesz.
  2. Megírás: az esetek többségében két-három nap alatt jön össze a szöveg. Persze nem egyfolytában írok. Többször előveszem, írok bele, utána elteszem a szöveget, és csak magamban érlelem a témát. Munka közben a hivatkozásokat is gyűjtöm (saját dolgaimra, forrásokra, magyarázó, kiegészítő írásokra). Miután elkészült az első verzió, többször elolvasom. Nagyot ritkán módosítok rajta nagyot, de néhány mondat mindig megváltozik, kimarad, vagy újak kerülnek bele. Egy-két alkalommal drasztikusabban változtattam, repültek bekezdések is.
  3. Befejező munkák: A hivatkozások ellenőrzése fontos, mindet meg kell nyitni, hogy még rendben van-e. Végignézem a kiemeléseket (dőlt és vastag betűk), hogy legyen bennük valami rendszer, ami segít az olvasónak. Képet kell keresni: legyen kapcsolata a szöveggel, legyen érdekes, és legyen jogtiszta.
  4. Publikálás: feltöltés a WordPress-be, kulcsszavak kiválasztása, megjelenés időzítése. Még egy utolsó ellenőrzés, a talált hibák kijavítása. Mehet!

Ennyi az egész!

Kedves Olvasó! Szívesen veszek kérdéseket, hozzászólásokat, kritikai megjegyzéseket!

Akit érdekel a blogolói fejlődésem, itt megtalálja időrendben majdnem minden írásomat.

Az írás egy másik aspektusa a tartalomgondozás (content curation).

Kell falusi újság az internetre?

Miért írunk az interneten? Mit akarunk elérni vele?

Balatonakarattya Rákóczi faAmióta rendszeresen írok itt az interneten, foglalkoztat az a kérdés, hogy mit és hogyan érdemes nyilvánosan megosztanom, meddig menjek el a tudásom és a tapasztalatom ingyenes átadásával. Mi is a célja az internetes írásoknak? Leírtam már egyszer-kétszer az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Mik is a főbb pontok?

Azt hiszem, minden írásnak az az egyik motiváló ereje, hogy az ember szeret írni. Jólesik kiírni magamból a véleményemet, a gondolataimat. Amióta viszonylag egyszerű művelet az írás (nem kőtáblába kell belevésni a szövegeket), sokan írtak és írnak naplót vagy azt helyettesítő leveleket. Ilyen esetben nem a közlés az elsődleges cél, hanem a „kiírás”. A blogolás is naplónak indult, eredetileg „weblog” volt a blog elnevezése. A története már nagyjából húsz éves, és az utóbbi néhány évben lett belőle valódi üzleti eszköz.

Ha már az üzletnél tartunk: az írás pénzt is hozhat a konyhára, meg lehet belőle élni, bár nem túl sok embernek és nem mindig fényesen. A közvetlenül pénzért való írást most ki is hagyom, inkább másfelé folytatom az elmélkedést.

Mi van akkor, amikor látszólag ingyen írunk, de mégis várunk belőle valamilyen hasznot? Azt hiszem, hogy manapság a bloggerek nagyobb részt ezzel a motivációval írnak. Nagyon megtetszett nekem néhány évvel ezelőtt, hogy a recepteket összegyűjtő és (történetekkel kiegészítve) közzétevő emberek egy része egyszer csak könyvet is kiadott, majd megjelent a tévében is. A virtuális világból bejutott a valódiba. Jó dolog, hogy az internet kibontakozási lehetőséget ad az arra érdemeseknek!

A céges üzleti használat is megjelent már, és virágzik is. Erről se akarok itt írni. Nekem is van róla véleményem, de annyira jól nem tudnám összefoglalni, mint Pécsi Ferenc teszi ebben az írásában. Ez mostanában népszerű téma, sokan írnak róla, egy jó írást elemeztem a múlt héten.

Szóval, miért is írok blogot? Az egyik fontos cél az, hogy megismertessem magam, a tudásomat és a gondolataimat. Kikkel? A blog szabadon elérhető – örülök, ha minél többen olvassák. Ha megosztják, hivatkoznak rá, idéznek belőle, az még jobb! Hányan olvassák? Havonta 270 körül van az olvasók száma, és ők átlagosan 2,5 cikket olvasnak el egy-egy alkalommal. Nem nagy számok ezek, de talán nem is rosszak egy kezdőtől, aki nem is reklámozza a blogját. Miért nem reklámozom? Azt gondolom, hogy a célközönségemet nem tudnám hatékonyan elérni Google vagy Facebook reklámokkal. Persze tévedhetek… Az tetszik legjobban a statisztikámban, hogy aki benéz hozzám, mindjárt több cikket is elolvas. Van olyan írásom, amit 5-6 hónapja majdnem minden nap megnyit valaki. Ennek igazán tudok örülni!

Másik nagyon fontos célom párbeszéd létrehozása. A kedvenc témám az együttműködés – ez nem lehetséges párbeszéd nélkül. Ebben nem érzem még a sikert. Van egy-egy hozzászólás, ezeknek nagyon örülök, és igyekszem reagálni is rájuk, de ez kevés. Tudok olvasókról, akik minden héten várják az írásaimat, van is véleményük, szeretik is olvasni, de nem sikerült még megmozgatnom őket egy hozzászólás erejéig. Talán majd…

Mi lehet az alacsony aktivitás oka? Ez magyar sajátosság? A sok olvasóval rendelkező, komoly szakemberek írásaihoz is alig szólnak hozzá a magyar LinkedInen. Miért?

Miért jók a hozzászólások? Számomra az a legfontosabb, hogy tanulok belőlük. Hogy látja ő ezt a kérdést? Mik a tapasztalatai? Mi jut róla az eszébe? Egy üzleti blog esetében azonban nem csak a tanulás miatt fontosak a hozzászólások, hanem a közösség bevonása, vagyis az együttműködés miatt is! (Már megint itt tartok…) Ehhez szükséges az is, hogy eljusson a célközönséghez a blog, amit reklámok mellett a Facebook, LinkedIn, Twitter, Google+, stb. megjelenésekkel, vendég szerzők meghívásával és másoknál vendégként írással is elő lehet mozdítani. Kellenek a hozzászólások, mert a vevőink és potenciális vevőink véleménye és kérdései aranyat érnek!

Mi van a cégeken túl? Mi a helyzet azokkal a közösségekkel, amelyek nem közvetlenül profitérdekeltek, de népszerűsíteni akarnak valamit? Nekik is fontos az, hogy széles közönségük legyen, sokan olvassák azt, amit magukról vagy a nekik fontos ügyről, helyről, eseményről írnak.

Van egy konkrét példám is: egy kis üdülőfalu, azon belül is egy helyi újság. A falusi újságok általában a helyben élőknek szólnak, az ő problémáikkal foglalkoznak, és nekik nyújtanak helyileg érdekes információt. A terjesztésük épp ezért jobbára a falura korlátozódik, online terjesztésük nem fontos. Ha léteznek is online, nem lényeges, hogy keresési találatokban előkelő helyen szerepeljenek. Más a helyzet egy üdülőhely esetében. A helyi újság értékes tartalma fontos szerepet játszik a település marketingjében. Az természetes, hogy a fontos eseményekről és tervekről szó esik benne, de emellett más érdekes írások is lehetnek, amelyek vonzzák az olvasókat. Így nem csak azokhoz lehet eljutni, akik kifejezetten a falu újságját keresik, hanem egyéb keresések is hoznak olvasókat.

A konkrét példám Balatonakarattya civil havilapja, az „Akarattyai Szilfalevél”, ami tavaly nyáron indult a Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítvány kiadásában. A lapnak tavaly négy száma jelent meg, és most erőforrások hiányában téli álmot alszik. Bár szeptember közepe óta nem jelent meg, még most is kap keresési találatokat az újság online verziója. Minden nap van olvasója, és egy olvasó több cikket is elolvas. Az aktív időszakában havi 1500-2000 olvasója átlagosan 2,5-3,5 cikket olvasott el. Azóta csendesebb a forgalom, januárban csak 350 olvasója volt, akik átlagosan 3 cikket olvastak.

Milyen formában jelenik meg ez az újság az interneten? Nem a legegyszerűbb és legolcsóbb megjelenést választottuk, ami a PDF feltöltése lett volna. Miért nem tetszett a PDF-ben való online megjelenés (ami a falusi lapok szokásos megjelenési formája, hiszen ezzel alig van munka)? Mi a baj a PDF-ben megjelenő újsággal? Nehezen olvasható, le kell tölteni. Mobilon élvezhetetlen, és ez baj, mert Magyarországon is gyorsan nő a mobilon internetezők száma (januárban 3,1 millió aktív előfizetés volt) – őket nem szabad figyelmen kívül hagyni! (A vezetékes internet előfizetések száma csak 2,5 millió közelében van.)

Mi lett a megoldás? Minden egyes cikket átdolgoztam egy-egy blogbejegyzéssé, és úgy publikáltam az újság online változatában. Miért érdemes ezt a sok munkát befektetni és blogot csinálni az újságból?

  • Könnyen olvasható lesz az újság. Nem kell az egész PDF-et letölteni, cikkenként lehet olvasni.
  • Nincsenek elzárva a mobilon internetezők. A blognak van telefonra és táblagépre optimalizált megjelenítése is, kis képernyőn is könnyen olvasható.
  • Kapunk használható statisztikákat. Tudjuk, hogy mit, mikor, hányan olvasnak.
  • Az olvasók hozzá tudnak szólni az írásainkhoz, párbeszédet tudunk folytatni velük.
  • Cikkeinket internetes kereséssel könnyen megtalálják. Még az utolsó cikk megjelenése után 5 hónappal is az első vagy a második oldalon jelenünk meg a Google találati listáján.

A falusi közösség építésében jelentős szerepük van az online csatornáknak. Sokat segíthet a polgármesternek és az önkormányzati testületnek, ha minél több helybéli polgár és üdülő véleményét ismeri meg a döntései meghozatala előtt. A viták és beszélgetések jó alkalmat adnak a legjobb megoldások megtalálására, kiegészítik vagy helyettesítik a hagyományos falugyűléseket (amik már kimentek a divatból). Arra is tökéletes az online közösségi tér, hogy a falu irányítói elmagyarázzák a döntéseiket, megértessék az okokat és a remélt eredményeket, így az érintettek úgy érzik, hogy törődnek velük. Kell is ez a fórum, hiszen bár nyilvánosak a testület ülései, azokra csak kevesen tudnak munkaidőben elmenni, és nincs is lehetőségük kérdezni vagy hozzászólni.

Csak javasolni tudom minden falu polgármesterének, hogy minél nagyobb mértékben használja ezeket a modern lehetőségeket. Csodálatos eredményeket érhet el mind a helyi közösség építésében, mind a helybeli vagy nem ott élő, de segítőkész és hozzáértő emberek bevonásában, tudásuk hasznosításában.

Ki ismer jó példákat arra, hogy az önkormányzat aktívan részt vesz az online közösség építésében? Hol pezseg az ilyen közösség és együttműködés?

Mi volt tavaly? Mi lesz idén?

Itt az új év! Kezdjünk új életet? Én nem kezdek újat, jól érzem magam a meglévőben. Ki kezd ma új életet?

81001_4UFA2O5GIOHZKLOIULEQBZ6IVWOHUN_champ7_H130457_LKedves Olvasóm! Remélem, pozitívan tudsz visszagondolni az éppen véget ért évre, találsz benne olyan dolgokat, amik előre visznek az utadon. (Ha semmi másban, életkorban és tapasztalatban gazdagabbak lettünk.)

 

Az én életemben nagy változásokat hozott ez az év. Csak a szakmai területekre fókuszálva:

  • Tanítás: sokkal intenzívebben foglalkozom a főiskolai tanítással, mint az előző évben. A tavaszi félévben 250 felett volt a hallgatóim száma, két főiskolán oktattam különböző informatikai tárgyakat (üzemeltetés, ITIL, mobil biztonság). Eközben nagyon sokat tanultam. Egyrészt azzal, hogy másképp kellett rendszereznem az ismereteimet, a tudásomat, mint a korábbi munkámban. Másrészt magát a tanítást tanultam, több korosztállyal és többféle motivációval dolgozhattam együtt. A tavaszi félév után írtam erről: „Tanul a tanár”. Olvastam sok szakdolgozatot is (tizenhetet témavezetőként, kilencet bírálóként, továbbiakat vizsgabizottság tagjaként) – egy részükből tanultam is.
  • Generációk: Korábban is tudtam, hogy létezik a Z generáció, de munkakapcsolatom nem volt a tagjaival. A tanítás felkeltette az érdeklődésemet, amit a nyári konferencián hallott érdekes előadások csak fokoztak. Nem is tudtam magamban tartani az ott hallottakat és a kapcsolódó gondolataimat: „Közoktatás és informatika, Y-Z-alfa” és „Emelkedünk – süllyedünk? Elefántcsonttorony – ipar?” Azóta is foglalkoztat ez a téma, itt egy gyűjtemény a generációs írásaimból (bennük linkekkel).
  • Játékosítás (gamification): Azt nem merem állítani, hogy szakértője lennék ennek az egyre inkább felkapott területnek, de bátran mondhatom, hogy érdekel. Ha szintén érdekel, Kedves Olvasó, itt találod, amit írtam róla. Lelsz ott hivatkozásokat, amik elvezetnek az igazi szakértőkhöz (akiktől igyekszem tanulni).
  • Közösségi együttműködés: A kedvenc témám se maradjon ki! Mi történt ezen a területen idén? Néhány évig nyakig benne voltam egy nemzetközi nagyvállalatnál, sokat tanultam és tapasztaltam, mind a bevezetés és elterjesztés, mind a rendszeres használat területén. Idén nagyon sokat olvastam a témáról okos emberektől, és magam is rengeteget írtam róla. Sok aspektusa van: fiatalok – idősebbek, pályakezdők – felső vezetők, cégen belül – nyilvánosan, kollégákkal – partnerekkel – vevőkkel. Sokan szkeptikusak, sokan csinálják, mások tervezik a bevezetését a cégükben. Ha egy kezdőpontot kellene megadnom, talán a „fiatalos lendület” lenne az.
  • Blogolás: Ezt márciusban kezdtem, és nagyon megszerettem. Szeretek írni azokról a dolgokról, amik érdekelnek – hátha mások is érdekesnek vagy hasznosnak találják. Úgy érzem, hogy beletanultam. Köszönöm a tanácsokat és a biztatást! Még jobban örülnék, ha több lenne a hozzászólás. Az ellenvélemények és kiegészítések különösek fontosak, azokból tanulok.

Mibe fogtam bele mostanában, mi várható 2015-ben?

A főiskolai tanítás folytatódik. Már az őszi félévben beindult két újabb főiskola, mindkettőn angol az oktatás nyelve. A CEU Business School MSc és MBA hallgatóival eddig háromszor találkoztam. Kétszer a „Boardplay” nevű gyakorlaton, egyszer pedig a CIO (informatikai vezető) jelenéről és főleg jövőjéről tartottam nekik órát. Izgalmas ennyire aktív és érdeklődő emberekkel dolgozni!

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola is izgalmas feladattal látott el. Itt külföldről jött kereskedelem és marketing szakos hallgatókat igyekszem bevezetni a számukra fontos informatikai témákba. Ez csak decemberben kezdődött, a nagyja még előttünk van, és találok benne sok új kihívást. Egészen mást tanítok nekik, mint eddig. Valószínűleg írok is majd a tapasztalataimról…

Februárban szélesítem az oktatási palettámat, a Gábor Dénes Főiskola kért fel egy matematikai tárgy (operációkutatás) tanítására. Ez is angolul megy majd, brazil mérnökhallgatók részére. Alkalmam lesz felfrissíteni az egyetemen sok évvel ezelőtt tanultakat, és gyakorlatiasabban kell megközelítenem a témát.

Az iskolák mellett a vállalati szférában is erősíteni akarom a szerepemet. Az egyik terület az informatikai vezetőként szerzett tapasztalatom átadása azoknak, akik munkájuk során nagyvállalati CIO-kkal és más vezetőkkel találkoznak, velük vannak kapcsolatban. A „bennfentes” ismeretek jól jöhetnek nekik.

A másik fontos téma a közösségi technikák segítségével való belső együttműködés, együttes munka, a belső közösség építése, a kollégák elkötelezettségének javítása. Öröm tapasztalni, amikor egy-egy felső vezető felismeri ezek fontosságát, és tenni akar!

Úgy látom, 2015-ben se fogok unatkozni – és ez még csak az, amit előre látok! Hol van még mindaz, ami újdonságként kerül az utamba!

Ugye, nem tudjuk, nem akarjuk az egész évünket előre megtervezni? Kell helyet hagyni a szép, új, még ismeretlen lehetőségeknek is?