Internet vs. nevelés. Vak vezet világtalant?

Lehet egyáltalán nevelni az internet világában? Hallgatnak ránk az ifjak? Figyelnek ránk egyáltalán ebben a hangzavarban? Ömlik rájuk az információ és a sok szemét. Belefulladnak! Vagy nem is?

Mennyire megbízható az, amit „a neten” találunk? Mi minden jelenik ott meg? Nézzük meg a tudás és az információ szempontjából:

• Sok ember osztja meg komoly tudását, amit sok tanulással, kutatással és munkával szerzett. Legyünk ezért hálásak nekik, és becsüljük meg őket!
• Találkozunk rengeteg jó szándékú emberrel, akik lelkesen megosztják, amit valahol találtak. Ők sokat segítenek abban, hogy eljussanak hozzánk az érdekes és fontos dolgok.
• Jó lehetőséget ad az internet népszerűsége azoknak is, akik szándékosan elferdített vagy hamis információt és híreket, óriási szenzációkat tesznek közzé. Sokszor vírusként terjednek az ilyenek, és nem nagyon tudjuk megkülönböztetni őket a valódi, értékes információtól.
• Sokszor látjuk azt is, hogy a látogatottság, a forgalom növelése érdekében másolnak érdeklődésre számot tartó szövegeket a saját lapjukra emberek és szervezetek. Ezzel jó sok keresési találatot érnek el, és a náluk hirdetőktől több bevételre tesznek szert. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy érték vagy szemét, amit megtalálunk – a lényeg a keresési találatok száma.

Hogy igazodunk el ebben a dzsungelban? Hogy választjuk szét a magot az ocsútól? Felmérések szerint nagyrészt a rokonaink és ismerőseink véleményére támaszkodunk – és ezzel sok esetben „vak vezet világtalant”. Hányszor bosszankodik egy szakember, tudós kutató, amikor az ő tudáson alapuló véleményét felülírja „a net” szava… Ismerjük ezt az érzést? Hasonlít a kereskedő érzésére, aki alaposan bemutatja az áruját, megválaszol minden kérdést, de a vevőjelölt még egy kicsit gondolkozni akar. Közben megbeszéli a sógorával vagy a lányával, aki ugyan nem ért a dologhoz, de határozott véleménye van, és le is beszéli a vásárlásról.

Hogy jön ez ide, és főleg miért írom ezeket, amikor eddig a közösségi együttműködés mellett tettem le a garast? Továbbra is azt gondolom, hogy kell és hasznos a közösségi együttműködés! Azonban: meg kell tanulnunk értelmezni és értékelni azt, amit ott olvasunk.

Mit jelent mindez a tanárnak, az oktatónak? A diákok hatalmas mennyiségű információhoz tudnak pillanatok alatt hozzájutni – akár az óra közben is, amikor a tanár éppen magyaráz. Ez az információ ellentétes is lehet azzal, amit a tanár éppen mond – és akár igaz is lehet. Hogy van ez? Butaságot mond a tanár? Nem feltétlenül – csak éppen nem ismeri a legújabb kutatási eredményeket. Akármennyire is igyekszik követni a saját tantárgyában minden újdonságot, a helyzete „reménytelen”. Sose lehet minden friss felfedezésnek a birtokában. Ez régen is probléma volt, sose lehetett a tanár minden tudás birtokosa (van saját emlékem általános iskolás koromból is), és akkor is okosan kellett a tanárnak ezt a helyzetet kezelnie.

Mennyiben más ez most a „Z generáció” esetében? Most még jobban oda kell figyelnie a tanárnak a hitelessége megőrzésére.

• Több az információ és gyorsabban jutnak hozzá a diákok.
• Sok a félrevezető, téves vagy pontatlan információ.
• Gyorsan terjednek az új felfedezések, kutatási eredmények (sokszor még a tudományos igazolás előtt tényként, szenzációként jelennek meg).
• Igényesebbek a diákok a tanárral szemben, és kevésbé tisztelik a hivatalos tekintélyt.

Mit tehetünk? A cenzúra nem működik, nem lehet elzárni őket az internettől. Nem tudnak nélküle tanulni, kapcsolatot tartani a barátaikkal. Ez az életterük. Fordítsuk ezt hasznunkra, a nevelés, oktatás hasznára (pedagógusként és szülőként is)!

Régen tudtuk befolyásolni, hogy milyen könyveket és újságokat olvas a gyerekünk – egy darabig működött a tiltás, a negatív befolyásolás is. Ma jobbára csak a pozitív befolyásolás működik. Ha hitelesek vagyunk, akkor – valamennyire – követnek minket.

Hogy segíthetünk?

• Keressük meg azokat a helyeket, ahol hasznos és értelmes, az értékítéletünk szerint jó dolgok vannak, és ezeket mutassuk meg nekik.
• Ismerjük meg azokat a helyeket, ahol ők és az ismerőseik, kortársaik a buta és káros tartalmat találják.
• Ha butaságokat osztanak meg vagy olyasmit mondanak, ami ellentétes az értékrendünkkel, magyarázzuk el, hogy miért nem igaz, miért rossz az.

Kedves Olvasó! Mennyire tudsz türelmes lenni, amikor a gyereked vagy a tanítványod olyan oldalakat olvas, amikről tudod, hogy nem kellene?

A cél a tanítás. Ehhez benne kell lennünk a számukra elfogadott, tekintéllyel rendelkező emberek körében. Példákon keresztül meg tudjuk mutatni, hogy miről ismerszik meg a megbízhatatlan tartalom. Egyre biztosabban mozognak majd ebben a térben, egyre kevesebb segítségre lesz szükségük. Az a célunk, hogy gondolkozó, a világban magukat kiismerő, önálló döntést hozni tudó embereket neveljünk.

Hogy fogja kezelni az ifjú ember a konfliktusokat? Kinek hisz? Hogy különbözteti meg az igazat a hamistól? Sok esetben magunk sem tudjuk ezt biztosan, de mi tudunk támaszkodni az élettapasztalatunkra. Azt, természetesen, nem tudjuk tölcséren át a fejébe tölteni, de megoszthatjuk vele. Hoppá, itt a “megosztás” szó! Igen, valóban, akár az online közösségi tereket is használhatjuk! Szerintem a szülő és a tanár is részt vehet az ifjakkal együtt az ottani életben. Sőt, igyekezzen is részt venni benne! Sok pedagógus meg is teszi. Megtanulta az ottani élet szabályait, és okosan tudja orientálni a diákjait.

Kedves Olvasó! Mennyire vagy benne a tanítványaid és a gyerekeid „online” terében? Hogy érzed, tudod befolyásolni az ottani életét? Mennyire sikeres a nevelésnek ez a része? Elkülöníthető ez a rész?