És amit megeszünk?

Eljutunk a laborban előállított vagy az elfogyasztás után is nyomon követett élelmiszerig? Jó lenne az nekünk? Jó lesz az nekünk?

Az új technológiák ipari gyártásban, a termékek életútjának nyomon követésében, a karbantartásban, a használati tapasztalatok alapján való továbbfejlesztésében való használatáról már elég sokat tudunk. Nem csak tervek, elképzelések vannak, de a mindennapi gyakorlatban is látszik az eredményük. Az elmúlt hetekben hoztam is érdekes és sikeres példákat.

• Milyen az, amikor egy kisbuszt a megrendelés után kezdenek el gyártani, és nem kell 24 óra ahhoz, hogy elkészüljön? Nem csak nagyon gyorsan ér el a megrendelőhöz (aki gyorsan tudja elkezdeni a szolgáltatást és a pénzkeresést vele), de rengeteg részletet szabadon tud meghatározni a vevő.
• Milyen az, hogy a lift, mozgólépcső, automata ajtó gyártója valós időben kap információt a terméke működéséről, a használat mértékéről, az alkatrészek kopásáról, a szükséges karbantartásról, a hibákról? Mennyivel tudja így a használhatóságát növelni, amivel nagyobb értéket nyújt a vevőjének és a vevő ügyfeleinek?

Ezekhez nagyon sok új műszaki megoldás, és az azokra épülő szolgáltatás kell – és ezek már mind léteznek, széles körben elérhetők.

Mi az eredmény? A gyártó és a vevő között szoros, közvetlen kapcsolat jön létre, eltűnhetnek a közvetítők (nagyker, kisker, szerviz). A gyártó egyre inkább szolgáltatást értékesít. (Két hete a „washing-machine-as-a-service” példáján mutattam be ezt a folyamatot.)

És mi van azzal, amit megeszünk? Lesz olyan, hogy egy mezőgazdasági termék tulajdonságait a vevő határozza meg, és nagyon rövid idő alatt megkapja, amit kitalált? Mondjuk, kérek egy 8,5 cm átmérőjű, sárga színű almát, aminek az íze jonatán, és nincs benne mag – lesz ilyen? Aligha, legalábbis addig, amíg az alma fán nő, addig évek kellenek az „előállításához”, ha egyáltalán lehetséges.

Az ennivalóink teljesen kimaradnak, nem használható a sok új technológia (IoT, 3D nyomtatás, mesterséges intelligencia, felhő)? Nem kell aggódni, nem maradnak ki – de más történik, mint az iparban.

A „precíziós mezőgazdaság” a folyamatok pontos megtervezését és optimális végrehajtását tűzi ki célul, és már jó sok eredménye is van. Mik ezek?

• A gépek jól megtervezett, optimális használata.
• Az egyes növények egyedi fejlődésének mérése, és testreszabott öntözés, tápanyagellátás, növényvédelem.
• A tökéletesen megfelelő időben való betakarítás.
• Az állatok egyedi takarmányozása.
• Az állatok életfolyamatainak percre pontos követése, optimális ápolás, gondozás, szaporítás, gyógyítás.

Ezek nem csak azért hasznosak, mert kevesebb költséggel, több és jobb minőségű élelmiszert állít elő a termelő, hanem csökken az üzemanyag-felhasználás (és a káros anyagok kibocsátása), kevesebb növényvédőszer kell, kevesebb műtrágyát használnak (és ezek miatt csökken az ipari szennyezés is), nincs szükségtelen öntözés, és a víz jobban hasznosul (és kevésbé terheli a szűkös ivóvízkészleteinket a termelés). Az eredmény: jobb minőség, olcsóbb és környezetkímélőbb termelés.

De most nem a termelésről, hanem a termékekről akarok írni. Mire képes itt az internet és a felhő?

Az ellátási lánc és az élelmiszerbiztonság területén lehetne nagyokat lépni. Azt egyre fontosabbnak tartjuk, hogy az élelmiszerek eredetét ismerjük. Tudni akarjuk, hogy hol, milyen körülmények között, mikor termelték, ki volt a termelő. Ezek az információk az esetek egy részében (és részlegesen) meg is találhatók a csomagoláson (vagy az ömlesztett termékek mellett a polcon), de az élelmiszerek útjának követése nehézkes. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tavaly sok ember került kórházba baktériumos fertőzéssel az Egyesült Államokban, és elég gyorsan kiderült, hogy friss spenót fogyasztása állt az esetek mögött. A hatóságok (FDA és CDC) hamar ki is adták a figyelmeztetéseket. A szennyezett spenót forrásának azonosítása viszont eltartott három hétig, és ez az összes spenóttermelőt, -kereskedőt és –feldolgozót nagyon súlyosan érintette. Ha az egyes csomagok teljes útja pontosan és valós időben követhető lett volna, pillanatok alatt meglett volna a felelős. Nem kellett volna az összes többi spenótot is kivonni a forgalomból, és nem károsodott volna mindenki az értéklánc mentén (és a vevők is ehették volna kedvenc spenótjukat). Ezt papíron vagy manuálisan feltöltött és kezelt számítógépes rendszerben lehetetlen elérni – kell hozzá az automatizálás, amibe a csomagok elektronikus megjelölése is beletartozik, vagyis IoT. Élelmiszerek esetében ez nem olyan egyszerű, mint az ipari termékeknél, de ki lehet találni jó megoldásokat.

A biztonság másik eleme az lenne, hogy a visszahívott vagy lejárt termékeket ne is lehessen a polcon tartani, vagy eladni a boltokban. Az egyedi azonosítás szerepe ebben döntő lehet. Egy séta a polcok között a megfelelő kézi készülékkel, és már meg is van, hogy mit kell levenni onnan. Akár a vevők telefonja is alkalmassá tehető erre. A pénztáraknál is lehet ilyen eszköz, ami még a fizetés előtt szól, hogy nem adható el az áru. Az első lépés az elektronikus címkézés. Lesz ilyen? Szerintem lesz! Egyre olcsóbbak az effélék, és egyre nagyobbak a büntetések. Hamar kijön a matek, hogy mi éri meg…

Korábban írtam az egyedileg előállított termékekről (egydarabos szériákról). A példa az Olli kisbusz volt. Hogy van ez az ételekkel? Van erre lehetőség, lenne értelme? Igen, van, és már nem csak kutatják, hanem használják is. Az első komoly érdeklődő a hadsereg és az űrkutatás volt. Az egyforma ételek helyett testreszabott, egyedi ízlésnek és igényeknek megfelelő ennivaló mindkét területen nagy előrelépés lenne. Azonban a polgári életben már nem feltételes módban beszélünk erről. Hol és milyen esélye van az ételek “nyomtatásának”, és ez hogy változtatja meg az üzletmenetet? Arról van szó, hogy egy adott receptet sokféle változatban lehet elkészíteni (gluténmentesen, másféle ízben, másféle alakban), és ezeket nem kell előre megcsinálni (előre ismeretlen igényekre), hanem egyedileg készülhetnek. Ettől minden megváltozik, a beszerzés, a raktározás, a kiszállítás. Az egész a vevőközpontúságban kulminál – akárcsak a korábban említett ipari példák esetében. Meg is lehet kóstolni! Ha valakit a látványos ételek mellett a fenntarthatóság és az egészség is érdekel, ebben a TEDx videóban erről is hallhat (Chloé Rutzerveld, 12 perc).

Nyilván nem csak vendéglőben lehet az így előállított ételeket megenni, hanem házhoz is vihetik. Azt még nem látom, hogy mikor és hogyan tudjuk otthon „kinyomtatni” a recepteket…

Összefoglalva az új technológiák és az ételek kapcsolatát:

• biztonság – élelmiszerek életútjának követése
• biztonság – lejárt, kivont termékek azonnali felderítése
• egyénileg testreszabott ételek, változatok.

Persze, nem pusztán nagyszerűség lesz itt sem. Lesznek vesztesek, akiknek csökken vagy elmúlik az üzlete. Lesznek hibák, sőt csúf visszaélések is. Sőt, van egy új törekvés: az ételek szintetikus előállítása. Megjelent már (kísérleti fázisban) az állatok nélkül, laborban előállított hús. Ebben óriási veszélyt látok. Az orvostudomány még egyáltalán nem tudja, hogy a hús melyik összetevői szükségesek a számunkra – a leegyszerűsített, néhány tucat alkotórészből álló hús lényegesen különbözik a valóditól, és nem biztos, hogy a jó irányban.

Meglátjuk…