Utánpótlás-nevelés a Dunán

Miért nincs elég ember, megfelelő utánpótlás az IT-ban? Hol dől el a dolog, az iskolában, az egyetemen vagy a munkahelyen?

Mi a baj az oktatással, konkrétabban azzal a részével, amin az elegendő számú és megfelelő tudással rendelkező informatikus megléte múlik?

Mi a baj a munkahelyekkel, konkrétabban abból a szempontból, hogy megfelelően tartják-e fenn és fejlesztik-e az informatikai szakemberek tudását?

Mi a baj a munkahelyekkel, konkrétan abból a szempontból, hogy be tudják-e vonzani és meg tudják-e tartani azokat az informatikusokat, akikre szükségük van?

Ez három olyan kérdés, amikre a válasz egyenként is egy-egy jelentős tanulmány lenne. És itt még nincs is vége a dolognak, hiszen nem csak a diagnózis fontos, hanem a terápia is. Mit, mikor, hol, hogyan kell annak érdekében tenni, hogy javuljon a helyzet mindhárom területen?

Ezekre itt és most nem fogok, és nem is tudnék kimerítő választ adni. Miért hoztam elő őket mégis? Sokat olvastam, hallgattam szakértőket ebben a témában. Igyekeztem jól csinálni a munkámnak ezt a részét is, amikor hosszú ideig nagyvállalati informatikai igazgató (CIO) voltam. Néhány éve tanítok informatikusokat főiskolán és egyetemen. Írtam is ezekről a témákról néhányszor.

Ezek még mindig nem magyarázzák meg, hogy miért vettem elő ismét ezt a témakört. A valódi ok az, hogy augusztus 31-én a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségének konferenciáján ez a témakör is terítékre kerül. Szó szerint terítékre, hiszen erről szól majd az egyik kerekasztal-beszélgetés. Az erre való felkészülés közben újra elolvastam sok mindent a témában, és most étvágycsinálóként megosztom az olvasóimmal is.

Az oktatással kezdem, és itt elsősorban arra támaszkodom, amit Tari Annamáriától hallottam. Az oktatásban ma az Y és a Z generáció van jelen, és a velük való foglalkozás során oda kell figyelni bizonyos sajátosságaikra. Nagyon fontos az, hogy a digitális világ nem eszközként, hanem élettérként jelenik meg a számukra. Itt vesznek részt a közösségi együttműködésben, és nagyrészt ezt használják mind az ismeretek megszerzésére, mind az olvasott és hallott dolgok valóságtartalmának eldöntésére. Az identifikációjukban és a szocializációjukban kulcsfontosságú szerepe van ennek a közösségi térnek. Az ő világuk nagyon különbözik attól a világtól, amiben az előző generációk nőttek fel. Ha kapcsolatban akarunk lenni velük, tanuljuk meg más szemmel nézni őket! Ugye, néha nehéz türelmesen kezelni a türelmetlenségüket? Tari szerint alapvető jellemzőjük a gyorsaság és a szükségletek azonnali kielégítésének igénye. Hogyan tanítsuk a Z generációt? Nem csak a gyorsaság és a türelmetlenség a jellemzőjük, de a kognitív folyamataik is mások, másképp működik náluk a tanulás, az emlékezés és a felidézés. Ezt meg kell értenünk, és ki kell használnunk – mondja Tari. Nagymértékben képesek a megosztott figyelemre, több dologgal tudnak egy időben foglalkozni. Ezt használjuk ki! Különben az osztott figyelmüket valami másra fogják fordítani…

Megváltozott a tekintélyhez és az alázathoz való viszony. A „mi időnkben” nem volt kérdéses, hogy a felnőtt a tudás letéteményese. Ma ez másképp van. Pillanatok alatt rengeteg (valódi vagy félrevezető) információt lehet begyűjteni – akár az óra közben is. Hogy tudja ezt a tanár kezelni? Mit mondok, ha rákérdez valamire a hallgató, amit most olvasott, és én nem olvastam?

Az is fontos kérdés az oktatásban, hogy egy-egy konkrét számítástechnikai ismeretet kell oktatni, vagy általában a digitális kompetenciát. Azt gondolom, hogy mindkettőt, de más-más céllal. Arra mindenkinek szüksége van, hogy jól eligazodjék az informatikában, művelt felhasználó legyen, élni tudjon a lehetőségekkel, és ne kerüljön bajba ezen a területen. Ezért felhasználói alapismereteket mindenkinek kellene oktatni. Tapasztalatom szerint téves az a feltevés, hogy a mai huszonévesek már jól eligazodnak ebben a világban. Nem, ez csak látszat, valójában a többség sötétben tapogatózik.

Másrészt, konkrét számítástechnikai ismereteket (pl. programozás, robotok, üzemeltetés, programtervezés, vezetési ismeretek), bár különböző szinten, de az egész iskolarendszerben érdemes tanítani. Programozást és speciálisan a robotok programozását sikeresen és élvezetesen tanítják általános iskolásoknak is (iskolákban és iskolán kívül). Azoknak, akik végül informatikusok lesznek, a későbbiekben sok mást is meg kell tanulniuk a programozáson túl, hogy valóban jó színvonalú szolgáltatásokat és termékeket kapjunk.

Mi lesz az iskolák, egyetemek elvégzése után? Közhely, hogy mindenkinek és állandóan tanulnia kell. A munka közbeni tanulás az élet legtöbb területén természetes is. A munkáltatónak és a dolgozónak is alapvető érdeke az emberek folyamatos fejlesztése. Ideális esetben az egymásra épülő újabb ismereteket a munkája közben meg tudja szerezni az ember. Képes erre mindenki?

Az informatika azon szakmák közé tartozik, ahol a munkahelyen gyakran bukkannak fel olyan igények és technológiák, amik nem a meglévőket fejlesztik tovább, hanem a „semmiből” jönnek elő. (Néhány példa: mobil eszközök, a dolgozók saját eszközeinek használata, az internetre kapcsolódó nem számítástechnikai eszközök, a felhő, az okos mindenfélék.) Ezeket nem tudja a szokásos munkavégzése közben megtanulni a dolgozó, mert nem dolgozik velük. Hogyan tanulja meg? Beiskolázzuk tanfolyamokra? Vannak a vadonatúj cuccokról tanfolyamok? A munkaidő rovására tanuljon? Megérné ez a cégnek? Otthon, szabadidejében? Tud, akar erre áldozni a dolgozó? Egyáltalán, felismeri időben mind a cég vezetése, mind az informatikus, hogy mik azok az új technológiák és szolgáltatások, amikre szükség lesz, amik üzleti előnyt jelentenek majd? Ez az egyik kérdéscsoport, amire szeretném megtalálni a válaszokat a kerekasztal-beszélgetés során. Hozzáértő, gyakorlott szakemberekkel beszélgetünk majd, lesznek jó válaszok! A közönség nem hallgatóság lesz, hiszen ott ülnek majd azok a vezetők, akiknek már vannak jó és rossz tapasztalataik, tudják, hogy mi működik, és mi nem.

A „digitális átállás” olyasmi, amiről sokat hallunk az utóbbi időben, bár nem egészen világos, hogy mit is jelent. Sőt, aki nem hall róla, az is megtapasztalja nap mint nap. Rengeteg új üzleti lehetőséget hordoz ez magában, és ugyanakkor sok új műszaki és üzleti ismeret kell a hasznosításához. Hogyan szerezzük meg azokat az embereket, akikkel meg tudjuk valósítani, el tudjuk érni a céljainkat? Kimegyünk a munkaerőpiacra, és levadásszuk őket? Találunk egyáltalán? Ha találunk, meg tudjuk fizetni? A meglévő embereinket képezzük? Hogyan választjuk ki, hogy kiket? Honnan lesz oktatási anyagunk? Van ilyen? Ha nincs kész tananyag, miből tanulnak? Rendszeressé válik a „saját kárán tanul”? Az új technológiával való ismerkedés közben fejlesztjük ki azokat az új dolgokat, amikben felhasználjuk őket? Talán teljesen egybeolvad a munka és a tanulás? Mik lesznek a minőségi következményei ennek?

Sokat hallunk arról, hogy hány informatikus hiányzik Magyarországon, 10-20 ezerről beszélnek, és emellett elszállt bérigényekről. Mi az igaz ebből? Mik az okai? Sokat vitatkozunk erről, és mindenkinek van véleménye róla, pl.:

• Látszólagos a hiány, mert nem találkozik a kereslet a meglévő kínálattal.
• Irreálisak a cégek követelményei, olyan tapasztalatot várnak el, ami nem létezik, de nem is szükséges.
• Nincs is hiány, csak a munkaszervezés rossz!
• Külföldre csábulnak a több fizetésért a jó szakemberek. Meg kéne fizetni őket, akkor maradnának!
• A szakmai fejlődés érdekében mennek külföldre az emberek.
• Nem vonzóak a munkahelyek, nincs jó imázsuk a cégeknek.
• Nem is kell annyi alkalmazott, inkább szabadúszókkal kellene a munkák nagyobb részét elvégeztetni!

Sokféle a vélemény! Főleg azért, mert sokféle az „informatikus” és sokféle az informatikusi munka. Óriási különbség van az üzemeltetés és a fejlesztés között. Óriási különbség van a vállalati információs rendszerek, a mobilfejlesztés és az „okos” eszközökre való fejlesztés között. Más egyedül programozni vagy húsz másik emberrel együtt.

Vajon augusztus 31-én a kerekasztal-beszélgetés résztvevői és a jelenlévők mit emelnek ki a kérdések közül, és mikre kapunk majd választ?