Címke / INFOTÉR

by Pal Kerekfy

Hajtunk hasznot?

Mire megy egymással az informatikai és az üzleti vezetés? Értik egymás szavát és értékeit?

Óriási változásokat élünk át az élet sok területén, és természetesen az informatikában is. Nem az a változás, hogy új verziók, új operációs rendszerek, új telefonok jönnek szembe nap, mint nap. A néhány éve elkezdődött változás, amit digitalizációnak is neveznek, teljesen új üzleti lehetőséget és módszereket hozott magával. Előzetes tudás nélkül, nagy kezdeti beruházás nélkül és kevés kockázattal lehet olyan területeken labdába rúgni, amelyek régebben sok-sok tanulást, tapasztalatot, számtalan szabály betartását és sok eszköz megvásárlását igényelték. Ez egyszerre lehetőség és veszély – kinek ez, kinek az.

Az autók és gépkocsivezetők nélküli taxis társaság, az épületek és szállodai dolgozók nélküli szállodacég, a nagy számítóközpont, székház, bankfiókok, bankárok és rengeteg külső szabály nélkül működő pénzügyi szolgáltatók – ez csupa olyan üzleti modell, ami felkavarja a világot.

Ebben a felkavarodó világban az informatika szerepe teljesen más lett, mint korábban volt. Már nem a működést segítő, a háttérben meghúzódó tevékenységeket végez. Nem is az a feladata, hogy olcsóbban és gyorsabban végezze el gépekkel azt a munkát, amit korábban emberek végeztek. Nem, valójában már maga az informatika jelenti a cég működését!

Azt mindannyian tudjuk, hogy – mint mindennek, amit csinálunk – az informatikának is az értékteremtésről kell szólnia. Minek is csinálnánk egyébként?

Na igen, ez az elmélet, de vajon így van ez mindig? Vajon tudja ezt minden üzleti és informatikai vezető? Ez volt az első kérdés, amit feltettem beszélgetőtársaimnak a VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen az idei INFOTÉR konferencián.

Kik adták a válaszokat?

  • Both András (Lechner Tudásközpont)
  • Bödör László (OTP Mobil Kft.)
  • Gál Tamás (Szerencsejáték Zrt.)
  • Takács Tibor (VISZ és Magyar Fejlesztési Bank)
  • Tarján Gábor (Magicom Kft., Metropolitan Egyetem, ISACA)

Itt lehet többet olvasni róluk.

Hogy látják ezt a kérdést kollégáink? A jó hír az, hogy mind az üzleti területek, mind az informatikusok tisztában vannak azzal, hogy az informatikai osztály fontos értékteremtő tényező a cég életében. Ehhez kapcsolódóan azt emelte ki Gál Tamás, hogy az informatikus egy olyan „furcsa állatfajta”, aki mindig tudni akarja, hogy miért csinálja, amit csinál. Sőt, élveznie is kell neki a munkáját, hogy később a felhasználó is élvezettel dolgozzon az általa létrehozott eszközzel. Mindenkiben benne van az alkotási vágy, értéket akar teremteni, azért megy dolgozni minden reggel.

Tarján Gábor kicsit másképp látja a helyzetet, az ő tapasztalata szerint időnként mindkét oldalon kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy tényleg teremt-e értéket az IT. Emlékeztetett minket a Gartner által használt kategorizálásra, ahol a C kategória azt jelenti, hogy az IT-ra költséghelyként tekintenek. Mivel mindig azt kapjuk, amit várunk egy kapcsolattól, valóban költségtemetőként működik az informatikai osztály ezekben a cégekben. A B kategóriában már termelékenységi célokra használják az informatikát – ettől lesz gyorsabb és olcsóbb a termelés. Az A kategóriában várnak (és kapnak) valódi versenyelőnyt az IT-tól. Az egyetemen sok olyan kollégával találkozik, akik B és C kategóriás cégnél dolgoznak, és őket próbáljuk az A irányába mozgatni.

Mindjárt fel is tettem a kérdést a hallgatóságnak, hogy a saját cégük melyik kategóriába esik. Főleg B és néhány A jelentkezés volt. Ezek szerint az átlagosnál jobb a helyzet azoknál, akik eljöttek erre a konferenciára és erre a beszélgetésre.

Bödör László szerint mind az üzleti vezetés, mind az informatikai vezetés szerepe új definíciót kapott. Kérdés, hogy hogyan látják ezt az egyes emberek és cégek. Beszélünk CDO-ról (Chief Digital Officer) CIO-ról (Chief Information Officer), CTO-ról (Chief Technology Officer) és más CxO-król. Nagyon fontos, hogy ki, hova helyezi el magát. Az informatika sok esetben hendikeppel indul a beidegződött negatív kép miatt. Egyéni szinten dől el, hogy kinek milyen érdekérvényesítő képessége van, hogy tudja kihasználni a jó lapjárást. Mit tud az adott cég keretein belül megvalósítani, mennyire tudja elmondani és láttatni azokat az értékeket, amiket az informatika teremt. Sok esetben a háttérben marad, nem látszik ez az érték, ha nem tudatosítjuk az üzleti vezetésben – ugyan megteremtjük a vadonatúj infrastruktúrát és rendszereket, de meg kell mutatni, hogy ezzel nem csak elköltünk rengeteg pénzt, hanem üzleti értéket is teremtünk, amikor egy masszív, több lábon álló rendszerrel biztosítjuk az üzlet folyamatos működését. Bödör László szerint az üzleti és az informatikai vezetők közös feladata ennek láttatása, és ehhez azt is közösen kell meghatározniuk, hogy mi az érték a cég számára, és itt lát problémát, mert ezt mindenki másképp látja. Tisztázni kell, hogy mi az érték az adott cég számára, és mi az odavezető út. Utána lehet tudni, hogy mit kell a vezetőknek tenniük a cél elérése, az érték létrehozása érdekében. Ha ebben sikerrel járnak, akkor valóban teremt értéket az informatikai osztály!

Az informatikai vezető a kulcsszereplő, az ő dolga, hogy megfelelően mutassa be a részlege szerepét, értékét!

Both András egy régi példával kezdte, ezzel illusztrálta, milyen változások között élünk most. Az 1800-as évek közepén egy ládagyár kiváló ládákat gyártott, sikeres volt, de a tulajdonos ennek ellenére nem szeretett ládákat gyártani. Azt vette a fejébe, hogy hangszereket fog készíteni. A szakma természetesen azt mondta, hogy erre egy ládagyáros nem alkalmas – maradjon csak a saját szakmájánál. Nem hallgatott rájuk, és ő találta fel a gitárok mai húrozását és nagy siker lett a Martin Guitar. Erre tekintettel, inkább lehetőségnek tekinti a váratlan változásokat.

Visszatérve a kategóriákkal kapcsolatos kérdésemre: szerinte a Lechner és az egész közigazgatás valahol a B és a C kategória között van. Rengeteg olyan fejlesztés folyik, olyan funkcionalitás jön létre, ami azután senkit sem érdekel. Ez nem magyar sajátosság, hanem általánosabb jelenség, de baj. A közigazgatásban dolgozó informatikai vezető helyzete nem könnyű. Neki személyesen az a célja, hogy megváltozzon a helyzet. Ne legyenek olyan fejlesztések, amik nem értéket teremtenek!

Az első kérdésemre Takács Tibor adta az utolsó választ. Hangsúlyozta, hogy a Bödör László által kitűzött első feladat, az érték meghatározása a legfontosabb. Sok különböző szektorban dolgozott, és mindenütt azt tapasztalta, hogy az informatikai szervezet akkor tud jól működni, ha tiszta és világos, hogy mit várnak tőle. Az érték mást és mást jelenthet az egyes üzleti területek számára, és ezeket az értékeket világosan kell artikulálni. Két éve egy bankban dolgozik, ahol az elmúlt évből 6-8 hónapot egy új üzleti stratégia megalkotásával töltöttek. Ezt hagyományos módon csinálták, fentről lefelé, a nagy céloktól az egyes üzleti területek saját céljaiig. Azt látta, hogy az informatikai vezetőnek az üzleti területekkel beszélgetve kell tisztáznia és bemutatnia, hogy mivel tud hozzájárulni a céljaik eléréséhez. Ha a valós értékeket nem artikulálják, hanem csak számokkal és általánosságokkal dobálóznak, akkor a végén az derül ki, hogy valami teljesen más alapján mérik az IT teljesítményét.

Összefoglalva, ezek a legfontosabbak:

  • A cégen belül kinek, mit jelent az érték?
  • Hogyan mérjük? (Ha nem tudjuk mérni, nem is tudjuk irányítani.)

Azt gondolom, hogy az iskolában tanított elmélethez képest nem kaptunk forradalmian újat az első kérdésre adott válaszokból, de mindenképpen hasznos volt a helyzettel és a lehetőségekkel szembesülnünk.

Az alapok tisztázása után azt firtattam, hogy az új technológiák megjelenése hogyan változtatta meg a kollégák (és a cégek) helyzetét, hogyan változott az informatikai és az üzleti területek közötti viszony, a kommunikáció.

Ezzel folytatom a jövő héten…

Addig is várom a Kedves Olvasók véleményét, hozzászólását!

by Pal Kerekfy

Mi az álmunk?

Mik a lehetőségeink ebben az új, digitalizálódó világban? Beépül az életünkbe az új technika? Kapunk tőle új lehetőségeket?

2016-infoter-img_1130Nagyon izgalmas témáról beszélgettünk az idei INFOTÉR konferencián az általános iskolától a felnőttképzésig és munka közbeni képzésig terjedő szakterületek hozzáértőivel. Az ott elhangzott kérdéseket és véleményeket igyekszem minél több érdeklődőhöz eljuttatni, és ez a cikksorozatom harmadik része. A kompetenciáktól indultunk, majd az attitűd, az érdeklődés, a tanulni vágyás következett. A munka melletti, munka közbeni tanulás mindenki számára kulcsfontosságú, mert különben elszáguld mellette az innováció, a digitális átalakulás, és nem lesz munkája.

Úgy tűnik, mintha ez az új világ, ahol mindenben számítógép van, ellensége lenne sok embernek, akik valamilyen manuális szakmához értenek, vagy betanított munkásként dolgoznak egy gyárban. Az ő munkahelyüket az automatizálás és a robotok veszélyeztetik, sőt már el is kezdték elvenni. Mi lesz velük, ha nincs idejük, energiájuk, sőt kedvük se tanulni? Lesz módjuk és képességük a folyamatos tanulásra? Lesz motivációjuk? A bőségesnek látszó céges képzések erre a területre nem fókuszálnak, inkább csak látszattevékenységek vagy a pillanatnyilag szükséges ismereteket akarják a dolgozóba beletölteni.

A megoldás a munka és a tanulás integrációja – mondta Koltányi Gergely. Hogy segít ebben a digitális átalakulás? Ez volt a következő kérdésem a beszélgetés résztvevőihez. Ezzel kapcsolatban Gazdag Ferenc elsőnek azt a problémát vetette fel, hogy ez a változás szétzilálta a hagyományos kapcsolati hálókat, egyre több ember dolgozik olyan csapatban, aminek a tagjai nem találkoznak egymással. Az együtt dolgozó emberek más városban, más országban, más időzónában is lehetnek. Itt a vezetésnek alapvető feladata a változás emberi részének a kezelése. Be kell vonni az új technológiának azokat a lehetőségeit is, amelyek a közvetlen munkafeladatokon túlmenő kapcsolattartást tesznek lehetővé (pl.: Facebook, LinkedIn, Skype). El kell juttatni a kollégákhoz azokat a jó mintákat (vezetői és dolgozói viselkedést, attitűdöt), amik régebben a személyes találkozások során látszottak.

Az eddig elhangzottak inkább a szellemi munkát végzők lehetőségeiről szóltak, és arról a helyzetről, amikor a munkáltató tesz valamilyen erőfeszítést a dolgozók olyan képzésére, amivel a jövőbeli feladatok elvégzésére is képesek lesznek. De mi a helyzet azokkal, akik a gépsor mellett dolgoznak, és a munkáltatójukat csak az érdekli, hogy ma el tudják végezni a feladataikat. Az nem szempont, hogy három év múlva, teljesen más technikai körülmények között is helyt tudjanak állni. Ők magukra vannak hagyva. Ők fel tudnak készülni arra, amikor már nem lesz ilyen munka, nem lesz rájuk szükség a gépsor mellett? Segíti őket a sok új „digitális” lehetőség? Önmagában a technika nem fogja azokat az embereket segíteni, akiknek eddig sem volt igényük és akaratuk tanulni – válaszolta a kérdésemre Gazdag Ferenc. Csak azokat fogja segíteni az új technika, akiknek eddig is megvolt az igényük erre. Nekik segít az időbeli és térbeli korlátok legyőzésében.

Boda József úgy látja, hogy itt nem csak az akarat a kérdés. Sok ember nincs tisztában a lehetőségekkel, nem tudja, hogy akár a gyárba buszozva a telefonján is hozzáférne tananyagokhoz. Azt sem tudja, hogy mi lenne neki jó, mit kellene tanulnia. Nem tudja, hogy létezik podcast, amit meghallgatva tanulhatna. Eszébe sem jut, hogy YouTube videók segítségével megtanulhatna egy dolgot, új képességekre tehetne szert. Ebben van felelősségük a vállalatoknak, hiszen ott töltik az emberek a legtöbb időt, ott találkozhatnának ezzel a szemlélettel.

Koltányi Gergely azt tette hozzá, hogy a digitális világ akkor segít, ha a digitális szemlélet beépül az ember mindennapi életébe. A telefonja nem csak azért „okos”, mert mindenkinek az van, hanem tényleg okostelefonként is használja. Tud rá alkalmazásokat keresni, telepíteni, tudja azokat használni. Ha ebben a közegben otthonosan mozog, akkor fel fogja használni arra, hogy elérje a céljait. Ha az a célja, hogy megtanuljon valamit, és ehhez van félelem nélkül használt eszköze, akkor azt fogja is használni. Persze, ha nem tudja, hogy miről marad le ezek nélkül, akkor nem nagyon lesz igénye sem. Összefoglalva: mindenkinek annyi lehetőséget ad az új digitális kultúra, amennyire ő ezeket beépíti a saját mindennapi működésébe.

Itt arra is szükség van, hogy az emberek számára felmutassuk a technológiai eszközök hasznosságát – hallottuk Tarján Gábortól. Példája a nagymama volt, akit nem nagyon lehet leültetni a laptop elé. Ha az unoka külföldre ment dolgozni, akkor vihar sebességgel megtanulja a Skype vagy bármi más használatát, mert leképeződött a fejében a dolognak a hasznossága. Csak úgy általában nem érdemes az embereknek a digitális kultúráról beszélni. Konkrétan kell megmutatni nekik, hogy miért van rá szükségük!

Itt tettem fel az egyik kedvenc kérdésemet: Újra szükség van reneszánsz emberekre? Olyan emberekre, akik sok mindenben tájékozottak? Tarján Gábor hisz abban, hogy igen, szükségünk van rájuk! A gyerekeinknek is ilyen mintákat kell mutatnunk. Nagyon nem jó, ha már 8-10 évesen szakosodnak. Nagy hiba, ha a gyerek beáll egy csőbe, és azon kívül nem létezik számára a világ, mert az életben egy nagyon komplex térben kell soktényezős döntéseket hozni. Ahhoz, hogy differenciáltan lássuk a világot, több diszciplínával kell valamilyen szintű barátságot kötnünk. Szerinte a legrosszabb informatikus az, amelyik csak informatikus. Koltányi Gergely a reneszánsz ember helyett a „T” modell elnevezést használja. Ez azt jelenti, hogy sok területen rendelkezik „sekélyes” tudással (ez a T teteje), és egy valamihez nagyon ért (ez a T függőleges szára). Itt az a fontos, hogy ez utóbbit nagyon gyorsan tudja oldalra tolni, hamar tudjon egy másik területen mélyebb tudást szerezni. Ehhez kell a T teteje, vagyis az ismeretek sok területen. Főleg a startupok közelében van szükség ilyen emberekre, olyan generalistákra, akik egy területen specialisták. Reneszánsz emberre és specialistára is szükségünk van, és a fiatal felnőtt korig elsősorban reneszánsz embereket kell képezni. Ez után kell a rövid távú és gyorsan változó specializációkra felkészülni.

Mi a helyzet a külföldi munkával? Az informatika területén ez különösen aktuális. Mik a célok? Itthon akarjuk tartani az informatikusokat, vagy ez nem annyira fontos? Ide akarunk külföldről csábítani embereket?  Nem kellene ennyire negatívan beszélni a külföldre menésről! Ez teljesen normális dolog a globalizált világban – hangsúlyozta Boda József. Az emberek oda mennek, ahol akkor éppen jobban megfelelnek nekik a feltételek, és ez nem jelenti azt, hogy nem fognak visszajönni. Ők az iskolájukban sok éves tapasztalattal és ipari háttérrel rendelkező programozókkal oktatnak – olyan emberekkel, akik tudják, hogy miről beszélnek. Most 18-20 ilyen mentoruk van, és közülük ketten Londonból jöttek haza. Borzasztóan örülnek annak, hogy voltak kint, mert egy teljesen más szemléletet tudnak a saját tapasztalataik alapján megmutatni az oktatásban. Nem rossz tendencia az, hogy kimennek, és azon kell dolgozni, hogy legyen kedvük visszajönni. Ennek egyik eleme az, hogy informatikusként sokkal jobban meg lehet élni Magyarországon, mint Londonban.

Másképp látja ezt a kérdést Pulay Gellért. Szerinte ez nagy nemzetgazdasági probléma, mert sokan nem jönnek vissza. Itt is hiányzik a megfelelő információ – ez is oka a külföldre menésnek. Meg kell mutatni, hogy itthon is megvannak a lehetőségek. Itthon is lehet idegen nyelvi környezetben dolgozni, lehet nemzetközi cégeknél dolgozni, lehet havi rendszerességgel külföldre menni. Több cég Amerikába dolgozik, és magas béreket tudnak fizetni. Nagyon jó lenne, ha úgy lenne, mint régen a céheknél: a gyerek elment három évre külföldre tapasztalatot szerezni, tanulni, majd visszajött és felépítette a maga vállalkozását. De most nem így van. Sokan nem jönnek haza, főleg a legjobban keresők, akik a legtöbbet adóznának és a legtöbb gyereket vállalják.

Ezt a témát vitte tovább Koltányi Gergely, aki átvette a szerepemet, és ő tette fel a következő kérdést. Visszatérve arra, hogy a technológia bizonyos mértékben eltünteti a tért és az időt: Nem tűnnek majd el az országok? Szerinte mindenki oda tud dolgozni, ahova akar. Innen Magyarországról lehet az Egyesült Államokba vagy bárhova dolgozni. Néhány magyar cég éppen azzal csábítja ide az amerikai programozókat, hogy itt abból a pénzből nagyon jó helyen és nagyon jól tud élni. Ez fordítva is igaz: attól, hogy valaki úgy döntött, hogy Londonban él, dolgozhat egy magyar IT-cégnek is. Az embernek lehetősége van, hogy ott éljen, ahol neki jó. Ha ez itthon van, akkor itthon fog élni – ha ez külföldön van, akkor ott fog élni. Ha csak a pénz motiválná, akkor itthon is meg tudná azt a pénzt keresni (ár–érték arányban), ha versenyképes a tudása és a teljesítménye. Itt még előhozott a beszélgetés néhány fontos szempontot: például nem mindegy, hogy hol születnek meg a gyerekei, és hol neveli fel őket.

Pulay Gellért ismét kiemelte a korrekt információ szerepét. Sokan úgy döntenek, hogy nem ismerik se a valódi itthoni lehetőségeiket, se a valódi külföldi feltételeket. Ha csak a fizetéseket hasonlítják össze, de nem veszik figyelembe a megélhetés költségeit, a napi ingázás idejét, stb., akkor nem tudnak jó döntést hozni. Az is szerepet játszik ebben, hogy mennyi és milyen információval bombázzák az embereket. Megosztott velünk egy konkrét esetet, amikor valaki arra panaszkodott, hogy hetente 20-40 telefonhívással zaklatják fejvadászok, hogy menjen Manchesterbe dolgozni. Azt tartja lényegesnek, hogy a legfontosabb tudással rendelkező emberek itthon maradjanak.

A következő kérdésem az volt, hogy mi a szerepe a cég imázsának a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Hogy kell a cégeknek megjelenniük a mindent befedő közösségi térben ahhoz, hogy azok az emberek, akiket ők meg akarnak szerezni, hozzájuk menjenek? Tarján Gábor saját példát mondott: az ő cégük egy vágyott cég az informatikusok körében, az „Investor In People” minősítésben arany partnerséget értek el. Az emberekre hosszú távú befektetésként tekintenek, és költenek a képzésükre, vagyis a munkaerőpiacon értékesebbé teszik őket. Ugyan ez abszurdnak tűnik, de jól működik. Folyamatosan jönnek a jó képességű emberek, meg is maradnak, mert rájönnek ennek a dolognak a belső logikájára és igazságára. Ez fontos választási szempont az emberek számára. Az ő modelljük a külföld–belföld kérdést is kezeli, mert vannak külföldön dolgozó kollégáik, akik pár év kinti munka után hazajönnek. Miért? Akkor szoktak visszajönni, amikor a gyerekek születése vagy az iskolás kora jön el. A sokat szidott egészségügy és oktatás miatt jönnek haza a mérnökeik, mert itthon biztosabbnak érzik a szülést, és itt jobb iskolába tudnak járni a gyerekeik. Ez is benne van a világunkban!

Az iskolai rendszergazdák helyzetéről szólva kapcsolódott a témához Sós Zsuzsanna. Egy általános iskolában szóba sem jöhetnek a korábban említett amerikai szintű munkabérek. Ők bruttó 129 ezer forintot tudnak fizetni. Vajon mi tartja az iskolájában a rendszergazdát? Három év alatt négyet fogyasztottak el belőlük. Az első Ausztriába ment, ahol nem informatikával foglalkozik, hanem egy autókölcsönzőben hozza-viszi az autókat. A másodikról előre tudta, hogy nem marad sokáig, mert főiskolai végzettsége volt. Amint adódott jobb ajánlata, azonnal lépett is. A harmadik nagyon fiatal, kezdő és lusta volt, aki alig várta, hogy beválogassák egy microsoftos programba, ahova kezdőket kerestek. Ő mondta a következő rendszergazdának a felvételi interjún, hogy fogja fel ezt a munkát jó szakmai gyakorlatnak. Arra valóban jó az iskola, hogy sok mindent megtanuljon. A mostani már egy éve van náluk, és bármikor dönthet úgy, hogy elmegy. A meglepő az, hogy erre a rosszul fizetett állásra is hamar vannak jelentkezők, és válogatni lehet az alkalmasokból. Talán az iskola jó hangulata vonzza és tartja ott őket… Úgy látszik az imázsnak fontos szerepe van!

Koltányi Gergely cége azzal a problémával küzd, hogy nehezen talál szenior fejlesztő és architect pozíciókba embereket. Mit tehetnek ilyenkor? Azt kell sugározni a cégről, jó hely, érdemes oda menni dolgozni. Mégis vigyázni kell az imázzsal, mert óriási csalódás, amikor a csokit kibontva kiderül, hogy belül egyáltalán nem olyan, mint a csomagolás ígérte. A munkáltatónál az egyik legfontosabb dolog a hitelesség. A jó kommunikációnak része, hogy a potenciális jelölt alaposan meg tudja nézni a céget, hozzájusson a döntéséhez szükséges információhoz, és ne csak a nagyszerű marketing kampányhoz. Ma már pillanatok alatt tud a LinkedIn-en kapcsolatba lépni korábban ott dolgozott kollégákkal, és ellenőrizni tudja a marketinges imázs valóságtartalmát. Az utolsó próba, aminek meg kell felelni, az amit végül ott talál a dolgozó. Legyen a munkahely az „első otthon”, ahova jó bemenni az emberi közeg, a felszerelés, a „feeling” és a célkitűzések miatt. Legyen meg a bizalom és az önállóság – ezek megfelelő vezetési kultúrát követelnek. A jó csapat fontosságát azzal illusztrálta, hogy náluk egy olyan 15 fős fejlesztői csapat van, akik tizenöt éve dolgoznak együtt. Együtt mozognak, együtt váltanak munkahelyet. Pénzzel nem lehet szétbontani a csapatot, mert nekik többet ér az, hogy együtt úgy végzik a munkájukat, ahogy az szerintük jó, mint plusz százezer forint.

A munkáltatói imázs akkor is létezik, ha nem foglalkozunk vele, csak akkor nem mi alakítjuk. Az alakításához tudnunk kell, hogy mi a célcsoportunk, és őket milyen szempontok érdeklik. Nem az a kérdés, hogy szükséges-e a munkáltatói márka, hiszen minden cégnek van, legfeljebb nem tud róla.

A végén a közönség soraiból is kaptunk egy kérdést: Ha az iskola nem képes arra, hogy az élethosszig tartó tanulás megtanítására, nem képes a digitális esélyegyenlőtlenségek kiegyenlítésére, nem képes motiválni, nem képes jó mintákat adni, akkor miért nem gondolkodunk azon, hogy csukjuk be a kaput? Mi lenne az az álom, ami a közoktatásban megfelelő lenne? Mit tesznek a jelenlévők, hogy a középosztály és az új eszközöket magának megengedni nem tudók közötti különbség ne nőjön, hanem csökkenjen?

Gazdag Ferenc szerint ezeket a problémákat egyesével lehet kezelni, és mindenkinek azt kell eldöntenie, hogy ő személyesen mit tud tenni. Saját példája: hat éve támogat egy halmozottan hátrányos helyzetű cigány ikerpárt, akik most 32 évesek, jóindulatúak, de keveset tudnak – őket próbálja a digitális világa bevinni. Emellett foglalkozik gyerekekkel, akiket megpróbál kíváncsivá tenni. Nem a KLIK, nem az iskola, nem a vállalat tud valamit tenni, hanem az igazgató, a vezérigazgató viszi végig a szervezeti kultúrában. A tanárnak kell jól csinálnia – tőle még egy egyébként rossz iskolában is lehet tanulni és motivációt kapni. Egy vállalatot egy kis mag (17%) meg tud változtatni!

Sós Zsuzsanna álma a közoktatásba: pénz. Eddig az önkormányzat volt az iskola működtetője, és elég sok támogatást kaptak. Januártól a KLIK lesz, és fél attól, hogy ez a forrás kevesebb lesz vagy elvész. A túlélésért küzdenek, és abban reménykednek…

A túlélésért küzdő iskolában, a túlélésért küzdő tanároknak arra már nem jut energiájuk, hogy folyamatosan tanuljanak, kutassanak, és ne csak azt tanítsák a gyerekeknek, amit már tudnak. A kérdésre válaszolva, Koltányi Gergely szerint az nem kérdés, hogy mindenkinek van-e álma, de az igen, hogy van-e közös álmunk. Mit akarunk együtt elérni a magyar oktatási rendszerben?

Ez záró kérdésnek jó is volt…

by Pal Kerekfy

Élethossziglan

Meddig tart az élethosszig? Mitől lesz és milyen lesz?

Folytatom a múlt héten kezdett beszámolómat az INFOTÉR konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésről, amin több szakterület hozzáértőivel elemeztük az informatikai képzés és munkaerőhelyzet jelenét és jövőjét. A téma szerteágazó, és nyolcvan perc nem elég minden részlet alapos kifejtésére, de elhangzott sok értékes gondolat, amit érdemes megörökíteni.

visz-infoter-15056471_1287543941264730_6994166534630521008_n

A kompetenciákkal és a valóban lényeges elemek keresésével kezdtünk – ezekben nem voltak egy véleményen a résztvevők, mint ahogy később az oktatás tartalmában és módszereiben sem. Vajon a további kérdésekben mekkora lesz az összhang? Mindjárt meglátjuk…

A módszerek és a tartalom mellett nagyon fontos a kontextus, hogy hova érkezik a tudás – hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely. Már a gyerekek szintjén is óriási különbség van a szociális hátterükben, értékrendjükben, tapasztalatukban – a felnőttek esetében még nagyobbak a különbségek, és még nehezebb a változtatás. Nem is lehet összehasonlítani annak a gyereknek a helyzetét, aki az „anyatejjel szívja magába” ezeket a technikákat, és otthon minden sarokban egy táblagépet lát, egy mélyszegénységben élő gyerekével, aki eddig csak osztálytársánál látott ilyet. Egészen másképp tudja fogadni és feldolgozni az új ismereteket a két gyerek! Itt az iskolának fontos feladata a különbségek kezelése. Hogyan tud az iskola azoknak is megfelelni, akiknek még egyáltalán nem mindennapi élmény a digitális eszközökkel való találkozás, és azoknak is, akiknek a 2-3 éves eszköz már elavult, és nem akarják használni? Az lenne az ideális, ha az iskola eszközökben, programnyelvekben széles portfóliót tudna biztosítani, amiből mindenki (egyéni mentorálás mellett) választhatna. Ehhez szemléletváltás kellene.

Ehhez kapcsolódóan kérdeztem meg a beszélgetőtársaimtól, hogy szerintük az iskola képes-e felkészíteni a gyerekeket az élethosszig tartó tanulásra. Meglehetősen egybehangzó „nem” volt a válasz. Ezt támasztotta alá Tarján Gábor, aki a munkahelyén mérnökökkel dolgozik, akiknél elemi igénynek tűnne a rendszeres önképzés. Kevés kivételtől eltekintve nincs „beléjük égetve” ez az igény.  Inkább csak a megfelelésre törekszenek, és csak a megkövetelt minősítések megszerzésével foglalkoznak. Családapaként szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk. A gyerekei az oktatási rendszertől teljesen független térben mozognak, és egymástól is nagyon különböznek. Az egyiket úgy kell leállítani, hogy ne akarjon még több információt magába szívni minden nap, mert a feldolgozására is kellene idő, míg másik a minimumra játszik. A látásproblémával élő gyerek segítése meg egy egészen más kérdés – az ő támogatásában is nagy szerepe van az informatikának. Gazdag Ferenc azt hangsúlyozta, hogy ez nem csak az iskola feladata. Nagyon fontos a családi háttér, ami az inspirációt adhatja. Itt nem a család anyagi helyzete a lényeges, hanem az élethez, a munkához való hozzáállás. Ha jó példát lát otthon, akkor a technikai lyukakat hamar be tudja tömni. Másrészt, hiába indul sok otthonról kapott tudással a gyerek, ha elkényelmesedik, nem tesz erőfeszítéseket.

Boda József egy másik szemponttal egészítette ki az eszmecserénket. Látta reggel hatkor a munkásokat a gyárba szállító buszt, akik most boldog emberek, mert van munkájuk, de néhány év múlva esetleg már nem lesz – ezt mondja minden előrejelzés. Nem fogják tudni elsajátítani azokat a kompetenciákat, amik 8-10 év múlva kellenek majd a gyárakban. Nekik is szükségük lenne az élethosszig való tanulás attitűdjére, hogy legyen lehetőségük dolgozni. Ezt gyerekkorban kell elkezdeni, mert nagyon valószínű, hogy egy mai gyerek az élete során 4-5 különböző dologgal fog majd foglalkozni. Az ehhez szükséges tudás egy részét felnőtt korában kell felszednie. Annak a világnak vége van, amikor egy megszerzett végzettségből élete végéig megélhetett az ember!

A kedvcsinálás fontosságát hangsúlyozta Pulay Gellért, aki szerint ez nem feltétlenül a szülők feladata, hiszen a gyereknek sok esetben máshoz lenne kedve, mint amivel a szülők foglalkoznak. Az iskola helyzete viszont nagyon nehéz, ha 45 percben harminc gyereket kellene mentorálni. Itt nagyon fontos, hogy mit tanítunk, és mit tanítunk először. Visszatérve az informatikai munkaerőhiány örökzöld témájára, megosztotta velünk, hogy felmérések szerint évfolyamonként tízezer olyan gyerek van, aki elvileg alkalmas lenne erre a pályára. (Megjegyzés: évente háromezret képezünk informatikusból.) Hogyan tudnánk mind a tízezernek kedvet csinálni, azoknak is, akik szociális hátterük és meglévő tudásuk alapján ma nem látszanak esélyesnek? Gazdag Ferenc itt ismét a család fontosságát emelte ki, mert szerinte az nem fontos, hogy a szülők mivel foglalkoznak, mihez értenek – a hozzáállásuk, a példájuk fontos. Megosztotta velünk egy érdekes élményét a kedvcsinálással kapcsolatban. Az előbb említett elkényelmesedett, a meglévő tudásából az iskolában jól „megélő” gyereket is lehet motiválni. Ugyan az iskolába menéshez nem lehet 6:20-kor felkelteni, amikor a VISZ programozó táborba lehet menni, már 5:40-kor türelmetlenkedik, mert indulna már. A lényeg a kíváncsiság, az előrelépés, a tanulás igényének felkeltése!

A következő nagy felnőttképzési program témája az legyen, hogy hogyan csináljunk kedvet a gyerekeinknek bármihez! Azt tudjuk, hogy kedvet kell csinálni, de mi a módja? Koltányi Gergely egy viszonylag egyszerű választ is adott a saját kérdésére. A gyerekek mintákat követnek. Így lehet olvasásra és bármi másra rászoktatni a gyerekeket. Ha mást mondunk, mint amit lát tőlünk, akkor csak kinevet minket.

Itt a munka és a tanulás egymáshoz való viszonyát kezdtem el feszegetni. Ez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanuláshoz. Hogy is néz ez ki Koltányi szerint? A gyerek először otthon, a családban tanul meg sok mindent. Utána az iskolában és a felsőoktatásban főállású tanuló lesz, majd egyszer csak elkezd dolgozni. Ez ma kicsit másképp van, mert már egyetem közben elkezdenek dolgozni a fiatalok. Sokszor az első évtől kezdve munka mellett tanulnak. Valamikor fiatal felnőtt korban elkezdődik a munka és a tanulás párhuzamos művelése, ami a work-life balance problémájához hasonló. Itt az integráció lenne fontos. A problémát jól illusztrálja az előbb említett helyzet, amikor a mérnök kollégáknak nincs igényük az önképzésre, hanem csak a kötelező végzettségeket akarják megszerezni. Az elméleti motivációs fázis hiányzik nagyon. Ez lenne az, ami tanulásra, dolgok megismerésére hajtaná az embert – lényegében bárminek a megtanulására (persze az alapvető érdeklődése befolyásolja a konkrét témát). Ez a közelmúltban nem volt társadalmi igény. Az ipari forradalom idején beindult iskolai oktatásnak az volt a célja, hogy egy szintre hozza az embereket, értsenek a munkájukhoz szükséges dolgokhoz, és azt egyformán jól csinálják. Ez kellett a gyártósorra. Korábban még szükség volt az önálló akaratra – így váltak szakmájukban mesterekké a fiatalok. Így váltak tudóssá a kutatók. Maguknak kellett megkeresniük a tudást és azt, akitől tanulhattak. A mai társadalmi rendszer és az iskolarendszer még az ipari forradalom utáni helyzetet tükrözi. A mintát követő gyerek vajon látja-e az iskolában sem a tanáron azt az elképesztő kíváncsiságot? Megosztja a tanár a saját tanulni vágyását a gyerekkel? Ad mintás a tanulásra az érdeklődésre? Kutat, tanul a gyerekekkel közösen?

Oda vezetett a közelmúlt oktatási rendszere, hogy a ma dolgozó felnőttek többsége csak akkor tanul, ha muszáj. Ez a jelentős többség. Vannak, akikben szülői vagy más minta alapján kialakult az elméleti motiváció, a belső hajtóerő, hogy tanulni akarjon. Ők úgy élik az életüket, hogy akár a munkája közben is nyelvet tanul, podcastokat hallgat, internetről tanul. Náluk ezzel nincs probléma. A megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben már csak egy alapvető kompetencia van Koltányi szerint – ez az alkalmazkodó képesség. Képes vagyok viszonylag gyorsan tanulni? Ez az új követelmény, és nem a korábbi norma, a gyártósornak vagy az egyetemi kimeneti követelményeknek való megfelelés. Az oktatásban tisztázni kell, hogy a tanuló vevő, vagy elszenvedője a tanítási folyamatnak.

Aki egész nap dolgozik, a megélhetésre keres, és nem tud közben tanulni, egyszer csak azt veszi majd észre, hogy kiszalad alóla a gyár. Ahol az innováció van a középpontban, ott nem azt nézik, hogy mit tudsz, hanem hogy milyen gyorsan tudsz valamit megtanulni. Ebben – Koltányi szerint – a cégek egyáltalán nem segítenek a munkavállalóknak. A céges képzések tömege csak teljesítendő feladat, esetleg juttatás. A céget nem érdekli a munkavállaló alkalmazkodó képességének fejlesztése.  A munka és a tanulás integrációja az új kihívás. Ettől függ, hogy lesz-e munkánk a jövőben.

Vajon ebben segít-e a digitális átállás? Mi annak a szerepe a munka és a tanulás integrációjában? Ezzel a kérdéssel folytattuk, és ez következik a jövő héten. Remélem, sikerült felkelteni az érdeklődésedet, Kedves Olvasó. Várunk jövő csütörtökön is!

by Pal Kerekfy

Álom és valóság (kompetenciák)

Két hete volt az INFOTÉR konferencián egy érdekes kerekasztal-beszélgetés a jövő nemzedék kompetenciáiról, amit szerencsém volt vezetni. Nagyszerű beszélgetőtársaim voltak, akik az oktatás és a munka világának sok területéről hozták tapasztalatukat.

A beszélgetést a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szervezte. Erről a beszélgetésről írok ma és a jövő héten (talán még a következőn is), és remélem, olvasóim is találnak benne érdekességeket. A minket helyben nézők és hallgatók jól tűrték, hogy egy kicsivel tovább beszélgettünk a tervezettnél – nem szaladtak rögtön ebédelni. Vegyük ezt értékítéletnek!

2016-infoter-img_1130

Hadd kezdjem a beszélgetőtársak bemutatásával! Itt csak a neveket írom le, de a részletesebb bemutatást sem akarom megspórolni. Itt található.

  • Boda József
  • Gazdag Ferenc
  • Koltányi Gergely
  • Pulay Gellért
  • Sós Zsuzsanna
  • Tarján Gábor

Amikor az informatikának a közoktatásban elfoglalt helyéről kezdünk beszélgetni, érdemes tisztázni, hogy tantárgyról vagy tantárgyaktól független készségekről beszélünk.

Általános iskolában tanító beszélgetőtársunk (Sós Zsuzsanna) adta meg az alaphangot azzal a véleményével, hogy az általános iskolában, ahol az egész kezdődik, mindenképpen szaktárgyként is meg kell jelennie az informatikának. Önálló tantárgyként az ötödik évfolyamon kezdik tanítani, de a tanterv fontos kompetenciának tekinti, ezért tantárgyak sokaságában jelenik meg, akár már alsó tagozaton is. Korosztályonként másként kell foglalkozni vele. A kötelező tananyagban szerinte felső tagozaton kell csak elkezdeni, de az iskolájában éppen most indul egy program, ami lehetővé teszi, hogy szabadon tervezhető órakeretben akár már elsőben elérhető legyen az informatika a szülők igényei szerint.

Itt Koltányi Gergely mindjárt előhozta azt a fontos (és sokszor nem eléggé tisztázott) kérdést, hogy miről is beszélünk, amikor informatikát mondunk. Melyik részéről van szó: a digitális készségek használatáról, üzemeltetésről, fejlesztésről, tervezésről? Éppen ennek a tisztázatlansága szokta azt okozni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Itt abban maradtunk, hogy nem csak egyik vagy másik részéről lesz szó, hanem igyekszünk mindegyikre kitérni.

A kompetenciák kérdésében Gazdag Ferenc adta meg az alaphangot azzal a jó párhuzammal, hogy elsőben az írás is tantárgyként jelenik meg, amikor megtanítják írni a gyerekeket. Ehhez mindjárt kapcsolódott az a kérdés is, hogy a gépelés vajon digitális kompetencia-e, amit meg kell tanítani a gyerekeknek, vagy rájuk bízzuk, hogy megtanuljanak egy ujjal pötyögni a billentyűzeten. Még az se egyértelmű, hogy min: billentyűzeten vagy képernyőn. Szerinte ez olyan kompetencia, ami nem az informatika körébe tartozik, hanem ahhoz szükséges, hogy létezhessünk. Hasonlóan fontos kompetencia (lenne) a digitális biztonság alapjainak ismerete. Már akkor megtaníthatnánk ezt a gyerekeknek, amikor kisiskolás korukban először lesz valamilyen saját eszközük. A jó jelszó kiválasztását, és annak titokban tartását már nekik is el lehet magyarázni, ők is megértik (és akkor kevesebb olyan felnőtt lesz a világban, akinek ez nem természetes). Ez is egy olyan alapkészség, ami az informatikai eszközök használatához szükséges!

A nagy és gyors változások fényében Koltányi Gergely megkérdőjelezte, hogy a mai számítógép-vezérlési módszereket (billentyűzet, egér, tapizás) valóban kell-e alapkészségként tanítani a közoktatásban. Milyen messzire vagyunk a hangvezérléstől?

Koltányi szerint valami sokkal fontosabbra kellene gondolnunk, amikor az informatika alapkészségeiről beszélünk. A logikus, algoritmikus gondolkodás képessége lenne az alap. Az, hogy milyen szoftverrel, milyen eszközön, milyen beviteli rendszerrel, milyen alkalmazással dolgozunk, inkább korlátozó tényező a gondolkodásban, mert ezek pillanatnyi állapotok. A digitális világban való jártasság megszerzéséhez inkább a gondolkodás fejlesztése lenne szükséges. A versek algoritmizálását (vagyis szabályok szintjén való elemzését) hozta fel példaként. A szabályok és a logika keresése, az erre való igény felkeltése lenne szerinte fontos a közoktatásban. Azt az alapot kell megtalálni és megtanítani, ami az eszközök és szoftverek területén előttünk álló nagyon gyors változáshoz való alkalmazkodást teszi lehetővé. Öt év múlva talán már nem is lesznek azok a dolgok (pl.: gépelés, biztonsági beállítások), amikről manapság beszélünk.

Ehhez kapcsolódva Gazdag Ferenc egy nagyon fontos, és tulajdonképpen nem is csak ide tartozó, készséget hozott szóba. Legyen képes valamire figyelni, azt azonnal megérteni, és jegyzetelni. Itt mindegy, hogy kézzel vagy géppel. Ő éppen géppel szokott előadásokon és megbeszéléseken jegyzetelni, de a technika nem lényeges. (Ha szabad itt közbevetnem: magam is nagyon hasznosnak találom, hogy konferenciákon az előadással egyidejűleg tudok jegyzetelni. Ezt nem helyettesíti az, hogy utólag elküldik a prezentációkat. Jó előadók esetében éppen az a lényeg, amit mondanak – azt kell jegyzetelni.) Aki ezt tudja, az versenyelőnyben van az oktatásban és a munkában is, ezért érdemes megtanítani – az eszközöktől függetlenül.

Boda József is egyetértett azzal, hogy bizonyos alapokat mindenképpen meg kell tanítanunk, akár sejtjük, hogy mi lesz öt év múlva, akár nem. Ezen túlmenően, viszont el kell dönteni, hogy a konkrét ismeretek és technológiák közül mit tanítsunk. Az általa vezetett cég programozókat képez, ezért náluk a programozás van középpontban, de azt látja a munkaerőpiacon, hogy más téren is hiány van: a gazdaságinformatikai és az üzleti informatikai területeken. Ezeken a területeken komplexebb informatikai tudásra van szükség, nem csak programozásra. Figyelni kell arra, hogy ne billenjen át a mérleg, ne csak programozókat oktassunk!

Mit tanítsunk az iskolában? Egyértelműen a felhasználást! A programozás sokak számára egy misztikum, és ezzel a gyereke is így vannak. A nagyobb gyerekeknél ez varázsszó, ezért a vonzóak programozó táborok. Az iskolában az alapokat kell megtanítani, az írás, olvasás, számolás mindig szükséges képességek lesznek Sós Zsuzsanna szerint. Az új eszközöket, például a digitális táblát itt is nagyon jól tudják használni, például az íráselemek tanításában.

Itt mindjárt felmerül a kérdés, hogy mi van az iskolai informatikai rendszerekkel, kik és hogyan üzemeltetik, mennyire jól működnek. A gyerekek egyik első találkozása az informatikával az iskolában van, és a kezdeti élmények meghatározók lehetnek. Az informatika tanításának egyik problémája az, hogy a gyerekek sokszor a tanárok fölé nőnek, többet tudnak náluk. Ehhez kapcsolódott Tarján Gábor (mint iskolás gyerekeket nevelő apa), aki szerint egyáltalán nem készségközpontú az oktatás. A gond a technológiai lemaradással kezdődik. Ez ott kisebb, ahol egy-egy szülő hozzá tud járulni adománnyal az iskola informatikai felszereléséhez. A gyerekek sok esetben az iskolainál 3-4 generációval frissebb eszközökkel ülnek a padban, és ezt a tanár gyakran azzal kezeli, hogy tiltja a saját eszközök használatát. Még a meglévő modern eszközökkel (pl.: digitális táblák) sincs minden rendben, mert csak az eszközök beszerzésén volt a hangsúly, azzal senki sem törődött, hogy meg is kellene tanítani a pedagógusokat a használatukra. Hiányzik az ezekre fejlesztett tartalom is, vagy nem a korosztálynak megfelelő logika lapján épülnek fel a tananyagok, így nem vált ki érdeklődést a gyerekekből. Ezeken a területeken komoly fejlesztésekre van szükség!

A szakemberhiány orvoslásának egyik hatásos módja az, amikor szakmaként tekintünk a programozásra, és ennek megfelelően oktatjuk. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Boda Józsefet, aki egy alternatív felnőttképzési modellben foglalkozik programozók oktatásával. Mint a többi szakmát, ezt is gyakorlatra fókuszálva kell oktatni, és utána lehet elmagyarázni, hogy miért úgy működik, ahogy. Ez a szokásos szakmatanítási módszer, és jól működik a programozás oktatásában is. Náluk hagyományos frontális oktatás, amikor kint áll az oktató, és a tanulók a monitorok mögött ülnek, egyáltalán nincs. Erre valójában nincs is szükség, mert olyan jó tananyagok érhetők el, amiknél nem is tudnának jobbat csinálni. Ez az oktatás minden szintjén igaz: soha nem látott mennyiségű, kedvcsináló, élvezetes anyag áll rendelkezésre minden területen (nem csak a programozásban). Ezeket használva, a saját tempójában szeri meg a tudást a diák, és a saját tempóban megszerzett tudás sokkal jobban beépül. Ez nem azt jelenti, hogy el lehet engedni a diák kezét, hanem követni kell, hogy hol jár, és segítséget kell adni neki, ha elakad, de alapvetően rá kell bízni a tempót.

A felnőttek oktatásával szembeállította Gazdag Ferenc azt, hogy a gyerekeket előbb meg kell tanítani a logikus gondolkodásra, a feladat végiggondolására, lépésekre bontására. Ebben szüksége lehet szöveges leírásra vagy folyamatábrára is. Ezt számítógép nélkül is lehet! Saját szakközépiskolai tanulmányaiban azt tapasztalta, hogy így jól és hatékonyan dolgozó programozókat lehetett képezni. Később, amikor egyetemen tanított, azt látta, hogy a gondolkodás módszerét kellett először megtanítania a hallgatóknak. Erre mielőbb meg kell tanítani az embereket. Utána az már majdnem mindegy, hogy milyen eszközzel dolgoznak.

Koltányi Gergely a generációs problémákra hívta fel a figyelmünket ezen a ponton. Ha nincs gyors sikerélmény, akkor hamar eltávolodik a fiatal a témától! Meg kell találni az egyensúlyt. Ma már nem lehet egy éven keresztül folyamatábrákat rajzoltatni a tanulókkal. Nem véletlen, hogy ő jegyezte ezt meg, hiszen a „játékosítás” az egyik szakterülete, aminek ez lényeges eleme.

Kedves Olvasó! Sokáig tartott még a beszélgetés, és érdekes újabb témák jöttek szóba. A jövő héten ott folytatom, hogy milyen kontextusban oktatunk, milyen értékrendű és tapasztalatú gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozunk. Nagyon sokat számít, hogy otthon minden sarokban egy táblagépbe botlik a gyerek, vagy még sose foghatott a kezébe ilyet.

by Pal Kerekfy

A kerekasztal-beszélgetés nagyszerű csapata (INFOTÉR 2016)

Boda József

a Codecool programozó iskola egyik alapítója. Azon dolgoznak, hogy olyan tehetséges fiatalok számára nyújtsanak IT karrierlehetőséget, akik korábban még nem programoztak. Jelenleg három iskolájuk van: Miskolcon, Budapesten és Krakkóban. 5 éven belül 10-12 további iskolát szeretnének indítani Európában.

Gazdag Ferenc

Gazdag Ferenc, Magyar Államkincstár IT elnöki tanácsadója. Korábbi munkái során vezető részt vállalt az IVSZ felhő fogalomtár kidolgozásában, a Kormányzati felhő létrehozásában és több, gyógyszeripari cég informatikája korszerűsítésében, kiemelve a kritikus rendszerek virtualizációját. A Vezető Informatikusok Szövetségében részt vesz a képzéssel, oktatással kapcsolatos munkáinkban.

Koltányi Gergely

Képzési és fejlesztési tanácsadó. Szakterülete a felnőttképzés, vállalati képzés, továbbképzés, valamint a digitális technológiák alkalmazása a képzési és fejlesztési programokban.Jelenleg a digitális képzést és fejlesztést terjeszti hazánkban mint a Learning Works stratégiai tanácsadó cég társalapítója és tanácsadó partnere. Rendszeresen publikál és tart előadásokat és szemináriumokat képzésfejlesztéssel, képzési trendekkel és az online tanulás világával kapcsolatban.

Pulay Gellért

10 éve foglalkozik HR tanácsadással, elsősorban az informatikai szektorban, 4 éve saját céget építve. A drasztikus erőforráshiányt és annak folyamatos növekedését látva, egy új kezdeményezést indított az elvándorlás megállítására, az IT szakemberek visszacsábítására és az IT szakma népszerűsítésére.

Sós Zsuzsanna

a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. Az iskola székhelyére és tagintézményébe 880 tanuló jár, 90 pedagógus dolgozik velük. KLIK által fenntartott, jelenleg még a Kőbányai Önkormányzat által működtetett alapfokú oktatási intézmény, melyben magas szintű oktató-nevelő munka folyik. A kerület egyik legnépszerűbb iskolája, kimagasló kompetencia mérési eredményei is a legjobbak közé emelik. Tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértőként az oktatás más szintjeire, és színtereire (Budapesten kívül) is rálátása van Zsuzsannának.

Tarján Gábor

több sapkában van most közöttünk:

  • a Metropolitan Egyetem Executive MBA for IT szak szakvezetője
  • a MagiCom Kft. ügyvezető partnere (bizonyos IT outsourcing szolgáltatások szolgáltatásvezetője elsősorban CISCO közeli technológiák esetében multinacionális környezetben)
  • apa három gyermekkel a közoktatásban és a felsőoktatásban (19 éves fiú – most lett egyetemi polgár és non IT BSc-ért megy, 17 éves lány – gimnazista, 13 éves lány – speciális látássérült általános iskola)

.

.