Párbeszéd. Vita. Tapasztalatok.

Jó párbeszéd alakult ki egy korábbi írásom kapcsán a „Hungary Business Society” LinkedIn csoportban. Nem egyeznek a korábbi tapasztalataink, és nem egyformán látjuk a jövőt, de az a fontos, hogy megvitatjuk… Ezúton is köszönöm a résztvevőknek!

A múlt héten a projekt előkészítésében és a „personal brand” kialakításában volt szerepe a belső közösségi hálónak.

Ezen a héten arról írok majd csütörtökön, hogy miképp segíti a vezető munkáját egy ilyen eszköz. Lesznek konkrét példák is. Várom a kedves látogatókat!

Párbeszéd. Vita. Tapasztalatok.” bejegyzéshez 11 hozzászólás

        1. Tervezem, hogy felépítek egy kis közösségi rendszert, amiben ki lehet próbálni magát a technológiát. Még eléggé az elején járok, és az is kérdés, hogy lenne-e elegendő játszótárs hozzá…

          Kedvelik 1 személy

          1. Igen, a platform megvan: Yammer. Ezt elég jól ismerem, és úgy gondolom, hogy nagyon alkalmas erre a célra. (Reméljük, az is marad, nem piszkít bele a tulajdonos.)
            Már lényegében készen is van minden, majdnem használható is, csak most nemrég csapott be a ménkű.
            Kell hozzá egy saját domain, az is megvan: “egyuttmukodunk.hu”. A tagoknak kell email cím ebben a domain-ban. Erre a Microsoft ingyenes szolgáltatása volt a tervem. EL is kezdtem a dolgot, de közben megszűnt a szolgáltatás, már csak a teljes Office csomag előfizetésével együtt lehet a custom domain email szolgáltatást megkapni. Elvileg még július közepéig lehetne újabb címeket felvenni, de a portál már nem működik.
            Most keresem a szolgáltatót (jó lenne ingyenes, de azok eléggé fogynak). Van esetleg javaslatod?

            Kedvelés

          2. A tárhely szolgaltatod szerintem ad mail hostingot is, viszont ez korlatos számban (jellemzően 10-50 db), de biztosít alias namet,

            Ha felvázolnad miért jobb, az egyedi mail, mint egy coworking platform lehet tudnék alternatívát.

            Első blikkre azt mondom nézd meg a Rizzomat.

            Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.