Kiművelt emberfők

A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” (Széchenyi István: Hitel)

Ezt már régen tudjuk, és sok-sok elhivatott ember dolgozik is azon, hogy több és több kiművelt emberfőnk legyen.

Itt és most nem általában a kiművelésükről szeretnék elmélkedni, hanem néhány konkrét változásról, amit a közelmúlt és a közeljövő hozott el és ír elő nekünk. Széchenyi a Hitelben a modern idők modern tudását és modern módszereit mutatta meg kortársainak, ezek befogadására biztatta őket.

Ma is pont ez a feladatunk, az új eszközöket és lehetőségeket kell megismernünk, hogy majd alkalmazni tudjuk. Ehhez elengedhetetlen az informatika megismerése, hiszen bármit is csinálunk a munkában vagy a magánéletben, szinte mindenben szerepe van valamilyen számítógépes eszköznek.

Ez a folyamat már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött, de sokat változott a helyzet, mert ma már nem programozók és rendszergazdák kiváltsága és felelőssége ezeknek a dolgoknak a használata, hanem mindannyian aktív szereplők vagyunk. Fontos változás az utóbbi néhány évben, hogy már a programozás sem informatikusok feladata. Az általuk létrehozott egyre könnyebben kezelhető építőelemekből szinte bárki össze tud rakni új és nagyszerű dolgokat. A programozás szépen lassan demokratizálódott: alsó tagozatos általános iskolásoktól kezdve, informatikát sose tanult dolgozókig mindenki programozhat.

Ebben a változásban, fejlődésben a hazai nagyvállalatok informatikai igazgatóit tömörítő VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége) is szerepet vállal már másfél évtizede. 2002-ben írtuk ki először az Év Informatikai Oktatója Díjat felsőoktatásban dolgozók számára. Azokat a tanárokat kerestük, akik a legjobb módszerekkel és a legeredményesebben adják át ezt a fontos tudást a fiataloknak. Másfél évtized nagyon hosszú idő, és nem is múlt el nyomtalanul a díj fölött sem. Ha megnézzük, például, a 2015-ös díjazottakat, azt látjuk, hogy nem is csak az informatika oktatását ismertük el. Abban az évben a szokásos egy helyett négy kiváló tanár munkáját ismertük el ezzel a díjjal. Ők nem csak és nem elsősorban informatikát oktatnak, hanem valami többet is adnak a hallgatóknak: módszertant, gyakorlati tapasztalatot, inspirációt – és ezt a humán tudományok és a művészetek területén is alkalmazható módon teszik.

Két évvel ezelőtt nagyot ugrottunk! 2015-ben a nyári szünetben két korcsoportban ismertettük meg az általános és középiskolás gyerekeket a programozással. A táborban 8-12 évesek a Kodu, a Scratch és a Lego programozással, az idősebbek pedig mobilprogramozással (Scratch, Java, Android) ismerkedtek. A cél az volt, hogy játszva ismerkedjenek az algoritmikus gondolkodás alapjait. Az új időknek megfelelően a gyors sikerélmény is fontos volt. Már az első foglalkozás végére működő programjuk volt!

Azóta nem múlhat el iskolai szünet a programozó táborunk nélkül, minden tavaszi, nyári és őszi szünetben jönnek a gyerekek és a lelkes oktatók. Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy kiváló oktatóink egy része az iskolai tanítás mellett, önszorgalomból tanulta meg a programozást (és természetesen frissíti a tudását folyamatosan). A táborok szervezésében óriási szerepük van tagvállalatainknak (a legnagyobb magyar cégeknek) és az egyetemeknek – ők biztosítják a helyszíneket és a számítógépeket.

Tavaly, amikor először írtuk ki díjunkat középiskolai tanárok részére, még egyet léptünk ezen az úton. Nem informatikát tanító tanárok számára írtuk ki a pályázatot, hanem olyanokat kerestünk, akik hasznosítják más tantárgyak tanításában. Sőt, nem is egyes tanárokat kerestünk, hanem tanári csapatokat! Olyan iskolákat kerestünk, amelyekben a mindennapi élet, a mindennapi oktatás szerves része a modern technológia alkalmazása. Olyan iskolákat, ahol nem az a tipikus, hogy begyűjtik az órák előtt a diákok okostelefonjait, hanem használják azokat az órai munkában.

Ismét a bőség zavarával küzdött a zsűri, és így egy különdíjat is kiadtunk. Meglepett a két díjazott. Egy kisebb város gimnáziuma és egy csepeli szakközépiskola (az új rendszerben szakgimnázium) került az élre: Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma. Nem azt díjaztuk, hogy informatikát oktatnak, hanem azt, hogy tőlük digitális írástudó emberek kerülnek ki, akik a mai életben fontos kompetenciákkal rendelkeznek. Az informatikának nem csak az a szerepe, hogy érdekesebbé, színesebbé tegye az órákat. Projekteken dolgoznak, tananyagot hoznak létre. Alkalmazzák a „fordított osztályterem” módszerét: a tanár előre elkészít egy óratervet, melynek mentén a tanulók otthon, önállóan is elsajátíthatják a kérdéses tananyagot. Így az órán nem ismeretátadás történik, hanem a már mindenki által elsajátított téma közös megbeszélése, feldolgozása, érdemi vita kialakítása.

Más iskolák is végeznek nagyszerű munkát ezen a területen, és érdemes megismerkedni azzal, mit csinálnak. Nagyon fontos, hogy nem sok pénzt és sok külső szakértőt vetnek be a kiváló eredmények érdekében, és nem is borítják fel az oktatás rendszerét. A meglévő rendszerben, a szűkös anyagi lehetőségek között találják meg az új módszereket. Ehhez sokat tanulnak, megkeresik a meglévő (általában ingyenes) eszközöket, bevonják a diákokat.

A VISZ idén is kiírta „Az év középiskolai tanára kara a digitalizációért” pályázatát. November 12-éig várjuk a pályázatokat. Azokat a tanári közösségeket keressük, amelyek alkotó módon használják a modern eszközöket, az életben használható ismeretek megszerzésében segítik a diákokat. A díjakat december 5-én adjuk majd át.

Itt nem ér véget a történet, mert 2017-ben már általános iskolai pályázatunk is van! Ez sem kifejezetten az informatika tanításáról szól, hanem az eszközök kreatív felhasználásáról. A „Királyfi és a sors” néven ismert óegyiptomi mese a téma. Ehhez kell 5-10 rajzot vagy festményt, 1-5 perces videót vagy animációt és Scratch vagy KODU felhasználásával programot készíteniük a gyerekeknek. November 15-éig várjuk a pályamunkákat. A díjátadó szintén december 5-én lesz a VISZ évzáró rendezvényén.

Azt talán nem tudjuk ma megmondani, hogy pontosan mik azok a képességek és begyakorolt tevékenységek, amik 15-20 év múlva majd kellenek az akkori világban való eligazodáshoz és sikeres élethez, abban talán egyetérthetünk, hogy a mai modern technika készségszintű használata jó alapot ad azok elsajátításához. Ezért érdemes – sőt kell – arra törekednünk, hogy az informatikai eszközök használata az új nemzedékek számára természetes, a napi élet része legyen. Abban kell segítenünk őket, hogy ne csak a megszokott módon (beszélgetésre, zenehallgatásra, játékra) használják, hanem alkotó tevékenységekre is, sőt belelássanak a működésébe. Azoknak lesz jó és érdekes munkájuk, akik számára természetes, kézreálló eszközök lesznek ezek a dolgok.

Bíztatónak találom, hogy már nem csak az egyetemekre hívnak minket, tapasztalt informatikusokat előadni, hanem általános iskolákba is. Gazdag Ferenc kollégám Székesfehérvárra megy, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába megy hamarosan a hetedikesek pályaválasztási napjára. Engem a Kispesti Bolyai János Általános Iskola vár december közepén. Nem programozásról fogunk beszélgetni a gyerekekkel, hanem a közeli jövő lesz a téma. Milyen lesz a világ 5-10-15-20 év múlva?

Nagyon érdekel, hogy milyen tapasztalatuk van a Kedves Olvasóimnak a gyerekek, a tanítás és az új eszközök értékteremtő használata terén! Várom a hozzászólásokat!

Élethossziglan

Meddig tart az élethosszig? Mitől lesz és milyen lesz?

Folytatom a múlt héten kezdett beszámolómat az INFOTÉR konferencián rendezett kerekasztal-beszélgetésről, amin több szakterület hozzáértőivel elemeztük az informatikai képzés és munkaerőhelyzet jelenét és jövőjét. A téma szerteágazó, és nyolcvan perc nem elég minden részlet alapos kifejtésére, de elhangzott sok értékes gondolat, amit érdemes megörökíteni.

visz-infoter-15056471_1287543941264730_6994166534630521008_n

A kompetenciákkal és a valóban lényeges elemek keresésével kezdtünk – ezekben nem voltak egy véleményen a résztvevők, mint ahogy később az oktatás tartalmában és módszereiben sem. Vajon a további kérdésekben mekkora lesz az összhang? Mindjárt meglátjuk…

A módszerek és a tartalom mellett nagyon fontos a kontextus, hogy hova érkezik a tudás – hívta fel a figyelmünket Koltányi Gergely. Már a gyerekek szintjén is óriási különbség van a szociális hátterükben, értékrendjükben, tapasztalatukban – a felnőttek esetében még nagyobbak a különbségek, és még nehezebb a változtatás. Nem is lehet összehasonlítani annak a gyereknek a helyzetét, aki az „anyatejjel szívja magába” ezeket a technikákat, és otthon minden sarokban egy táblagépet lát, egy mélyszegénységben élő gyerekével, aki eddig csak osztálytársánál látott ilyet. Egészen másképp tudja fogadni és feldolgozni az új ismereteket a két gyerek! Itt az iskolának fontos feladata a különbségek kezelése. Hogyan tud az iskola azoknak is megfelelni, akiknek még egyáltalán nem mindennapi élmény a digitális eszközökkel való találkozás, és azoknak is, akiknek a 2-3 éves eszköz már elavult, és nem akarják használni? Az lenne az ideális, ha az iskola eszközökben, programnyelvekben széles portfóliót tudna biztosítani, amiből mindenki (egyéni mentorálás mellett) választhatna. Ehhez szemléletváltás kellene.

Ehhez kapcsolódóan kérdeztem meg a beszélgetőtársaimtól, hogy szerintük az iskola képes-e felkészíteni a gyerekeket az élethosszig tartó tanulásra. Meglehetősen egybehangzó „nem” volt a válasz. Ezt támasztotta alá Tarján Gábor, aki a munkahelyén mérnökökkel dolgozik, akiknél elemi igénynek tűnne a rendszeres önképzés. Kevés kivételtől eltekintve nincs „beléjük égetve” ez az igény.  Inkább csak a megfelelésre törekszenek, és csak a megkövetelt minősítések megszerzésével foglalkoznak. Családapaként szerzett tapasztalatait is megosztotta velünk. A gyerekei az oktatási rendszertől teljesen független térben mozognak, és egymástól is nagyon különböznek. Az egyiket úgy kell leállítani, hogy ne akarjon még több információt magába szívni minden nap, mert a feldolgozására is kellene idő, míg másik a minimumra játszik. A látásproblémával élő gyerek segítése meg egy egészen más kérdés – az ő támogatásában is nagy szerepe van az informatikának. Gazdag Ferenc azt hangsúlyozta, hogy ez nem csak az iskola feladata. Nagyon fontos a családi háttér, ami az inspirációt adhatja. Itt nem a család anyagi helyzete a lényeges, hanem az élethez, a munkához való hozzáállás. Ha jó példát lát otthon, akkor a technikai lyukakat hamar be tudja tömni. Másrészt, hiába indul sok otthonról kapott tudással a gyerek, ha elkényelmesedik, nem tesz erőfeszítéseket.

Boda József egy másik szemponttal egészítette ki az eszmecserénket. Látta reggel hatkor a munkásokat a gyárba szállító buszt, akik most boldog emberek, mert van munkájuk, de néhány év múlva esetleg már nem lesz – ezt mondja minden előrejelzés. Nem fogják tudni elsajátítani azokat a kompetenciákat, amik 8-10 év múlva kellenek majd a gyárakban. Nekik is szükségük lenne az élethosszig való tanulás attitűdjére, hogy legyen lehetőségük dolgozni. Ezt gyerekkorban kell elkezdeni, mert nagyon valószínű, hogy egy mai gyerek az élete során 4-5 különböző dologgal fog majd foglalkozni. Az ehhez szükséges tudás egy részét felnőtt korában kell felszednie. Annak a világnak vége van, amikor egy megszerzett végzettségből élete végéig megélhetett az ember!

A kedvcsinálás fontosságát hangsúlyozta Pulay Gellért, aki szerint ez nem feltétlenül a szülők feladata, hiszen a gyereknek sok esetben máshoz lenne kedve, mint amivel a szülők foglalkoznak. Az iskola helyzete viszont nagyon nehéz, ha 45 percben harminc gyereket kellene mentorálni. Itt nagyon fontos, hogy mit tanítunk, és mit tanítunk először. Visszatérve az informatikai munkaerőhiány örökzöld témájára, megosztotta velünk, hogy felmérések szerint évfolyamonként tízezer olyan gyerek van, aki elvileg alkalmas lenne erre a pályára. (Megjegyzés: évente háromezret képezünk informatikusból.) Hogyan tudnánk mind a tízezernek kedvet csinálni, azoknak is, akik szociális hátterük és meglévő tudásuk alapján ma nem látszanak esélyesnek? Gazdag Ferenc itt ismét a család fontosságát emelte ki, mert szerinte az nem fontos, hogy a szülők mivel foglalkoznak, mihez értenek – a hozzáállásuk, a példájuk fontos. Megosztotta velünk egy érdekes élményét a kedvcsinálással kapcsolatban. Az előbb említett elkényelmesedett, a meglévő tudásából az iskolában jól „megélő” gyereket is lehet motiválni. Ugyan az iskolába menéshez nem lehet 6:20-kor felkelteni, amikor a VISZ programozó táborba lehet menni, már 5:40-kor türelmetlenkedik, mert indulna már. A lényeg a kíváncsiság, az előrelépés, a tanulás igényének felkeltése!

A következő nagy felnőttképzési program témája az legyen, hogy hogyan csináljunk kedvet a gyerekeinknek bármihez! Azt tudjuk, hogy kedvet kell csinálni, de mi a módja? Koltányi Gergely egy viszonylag egyszerű választ is adott a saját kérdésére. A gyerekek mintákat követnek. Így lehet olvasásra és bármi másra rászoktatni a gyerekeket. Ha mást mondunk, mint amit lát tőlünk, akkor csak kinevet minket.

Itt a munka és a tanulás egymáshoz való viszonyát kezdtem el feszegetni. Ez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanuláshoz. Hogy is néz ez ki Koltányi szerint? A gyerek először otthon, a családban tanul meg sok mindent. Utána az iskolában és a felsőoktatásban főállású tanuló lesz, majd egyszer csak elkezd dolgozni. Ez ma kicsit másképp van, mert már egyetem közben elkezdenek dolgozni a fiatalok. Sokszor az első évtől kezdve munka mellett tanulnak. Valamikor fiatal felnőtt korban elkezdődik a munka és a tanulás párhuzamos művelése, ami a work-life balance problémájához hasonló. Itt az integráció lenne fontos. A problémát jól illusztrálja az előbb említett helyzet, amikor a mérnök kollégáknak nincs igényük az önképzésre, hanem csak a kötelező végzettségeket akarják megszerezni. Az elméleti motivációs fázis hiányzik nagyon. Ez lenne az, ami tanulásra, dolgok megismerésére hajtaná az embert – lényegében bárminek a megtanulására (persze az alapvető érdeklődése befolyásolja a konkrét témát). Ez a közelmúltban nem volt társadalmi igény. Az ipari forradalom idején beindult iskolai oktatásnak az volt a célja, hogy egy szintre hozza az embereket, értsenek a munkájukhoz szükséges dolgokhoz, és azt egyformán jól csinálják. Ez kellett a gyártósorra. Korábban még szükség volt az önálló akaratra – így váltak szakmájukban mesterekké a fiatalok. Így váltak tudóssá a kutatók. Maguknak kellett megkeresniük a tudást és azt, akitől tanulhattak. A mai társadalmi rendszer és az iskolarendszer még az ipari forradalom utáni helyzetet tükrözi. A mintát követő gyerek vajon látja-e az iskolában sem a tanáron azt az elképesztő kíváncsiságot? Megosztja a tanár a saját tanulni vágyását a gyerekkel? Ad mintás a tanulásra az érdeklődésre? Kutat, tanul a gyerekekkel közösen?

Oda vezetett a közelmúlt oktatási rendszere, hogy a ma dolgozó felnőttek többsége csak akkor tanul, ha muszáj. Ez a jelentős többség. Vannak, akikben szülői vagy más minta alapján kialakult az elméleti motiváció, a belső hajtóerő, hogy tanulni akarjon. Ők úgy élik az életüket, hogy akár a munkája közben is nyelvet tanul, podcastokat hallgat, internetről tanul. Náluk ezzel nincs probléma. A megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben már csak egy alapvető kompetencia van Koltányi szerint – ez az alkalmazkodó képesség. Képes vagyok viszonylag gyorsan tanulni? Ez az új követelmény, és nem a korábbi norma, a gyártósornak vagy az egyetemi kimeneti követelményeknek való megfelelés. Az oktatásban tisztázni kell, hogy a tanuló vevő, vagy elszenvedője a tanítási folyamatnak.

Aki egész nap dolgozik, a megélhetésre keres, és nem tud közben tanulni, egyszer csak azt veszi majd észre, hogy kiszalad alóla a gyár. Ahol az innováció van a középpontban, ott nem azt nézik, hogy mit tudsz, hanem hogy milyen gyorsan tudsz valamit megtanulni. Ebben – Koltányi szerint – a cégek egyáltalán nem segítenek a munkavállalóknak. A céges képzések tömege csak teljesítendő feladat, esetleg juttatás. A céget nem érdekli a munkavállaló alkalmazkodó képességének fejlesztése.  A munka és a tanulás integrációja az új kihívás. Ettől függ, hogy lesz-e munkánk a jövőben.

Vajon ebben segít-e a digitális átállás? Mi annak a szerepe a munka és a tanulás integrációjában? Ezzel a kérdéssel folytattuk, és ez következik a jövő héten. Remélem, sikerült felkelteni az érdeklődésedet, Kedves Olvasó. Várunk jövő csütörtökön is!

Álom és valóság (kompetenciák)

Két hete volt az INFOTÉR konferencián egy érdekes kerekasztal-beszélgetés a jövő nemzedék kompetenciáiról, amit szerencsém volt vezetni. Nagyszerű beszélgetőtársaim voltak, akik az oktatás és a munka világának sok területéről hozták tapasztalatukat.

A beszélgetést a Magyar Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szervezte. Erről a beszélgetésről írok ma és a jövő héten (talán még a következőn is), és remélem, olvasóim is találnak benne érdekességeket. A minket helyben nézők és hallgatók jól tűrték, hogy egy kicsivel tovább beszélgettünk a tervezettnél – nem szaladtak rögtön ebédelni. Vegyük ezt értékítéletnek!

2016-infoter-img_1130

Hadd kezdjem a beszélgetőtársak bemutatásával! Itt csak a neveket írom le, de a részletesebb bemutatást sem akarom megspórolni. Itt található.

  • Boda József
  • Gazdag Ferenc
  • Koltányi Gergely
  • Pulay Gellért
  • Sós Zsuzsanna
  • Tarján Gábor

Amikor az informatikának a közoktatásban elfoglalt helyéről kezdünk beszélgetni, érdemes tisztázni, hogy tantárgyról vagy tantárgyaktól független készségekről beszélünk.

Általános iskolában tanító beszélgetőtársunk (Sós Zsuzsanna) adta meg az alaphangot azzal a véleményével, hogy az általános iskolában, ahol az egész kezdődik, mindenképpen szaktárgyként is meg kell jelennie az informatikának. Önálló tantárgyként az ötödik évfolyamon kezdik tanítani, de a tanterv fontos kompetenciának tekinti, ezért tantárgyak sokaságában jelenik meg, akár már alsó tagozaton is. Korosztályonként másként kell foglalkozni vele. A kötelező tananyagban szerinte felső tagozaton kell csak elkezdeni, de az iskolájában éppen most indul egy program, ami lehetővé teszi, hogy szabadon tervezhető órakeretben akár már elsőben elérhető legyen az informatika a szülők igényei szerint.

Itt Koltányi Gergely mindjárt előhozta azt a fontos (és sokszor nem eléggé tisztázott) kérdést, hogy miről is beszélünk, amikor informatikát mondunk. Melyik részéről van szó: a digitális készségek használatáról, üzemeltetésről, fejlesztésről, tervezésről? Éppen ennek a tisztázatlansága szokta azt okozni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Itt abban maradtunk, hogy nem csak egyik vagy másik részéről lesz szó, hanem igyekszünk mindegyikre kitérni.

A kompetenciák kérdésében Gazdag Ferenc adta meg az alaphangot azzal a jó párhuzammal, hogy elsőben az írás is tantárgyként jelenik meg, amikor megtanítják írni a gyerekeket. Ehhez mindjárt kapcsolódott az a kérdés is, hogy a gépelés vajon digitális kompetencia-e, amit meg kell tanítani a gyerekeknek, vagy rájuk bízzuk, hogy megtanuljanak egy ujjal pötyögni a billentyűzeten. Még az se egyértelmű, hogy min: billentyűzeten vagy képernyőn. Szerinte ez olyan kompetencia, ami nem az informatika körébe tartozik, hanem ahhoz szükséges, hogy létezhessünk. Hasonlóan fontos kompetencia (lenne) a digitális biztonság alapjainak ismerete. Már akkor megtaníthatnánk ezt a gyerekeknek, amikor kisiskolás korukban először lesz valamilyen saját eszközük. A jó jelszó kiválasztását, és annak titokban tartását már nekik is el lehet magyarázni, ők is megértik (és akkor kevesebb olyan felnőtt lesz a világban, akinek ez nem természetes). Ez is egy olyan alapkészség, ami az informatikai eszközök használatához szükséges!

A nagy és gyors változások fényében Koltányi Gergely megkérdőjelezte, hogy a mai számítógép-vezérlési módszereket (billentyűzet, egér, tapizás) valóban kell-e alapkészségként tanítani a közoktatásban. Milyen messzire vagyunk a hangvezérléstől?

Koltányi szerint valami sokkal fontosabbra kellene gondolnunk, amikor az informatika alapkészségeiről beszélünk. A logikus, algoritmikus gondolkodás képessége lenne az alap. Az, hogy milyen szoftverrel, milyen eszközön, milyen beviteli rendszerrel, milyen alkalmazással dolgozunk, inkább korlátozó tényező a gondolkodásban, mert ezek pillanatnyi állapotok. A digitális világban való jártasság megszerzéséhez inkább a gondolkodás fejlesztése lenne szükséges. A versek algoritmizálását (vagyis szabályok szintjén való elemzését) hozta fel példaként. A szabályok és a logika keresése, az erre való igény felkeltése lenne szerinte fontos a közoktatásban. Azt az alapot kell megtalálni és megtanítani, ami az eszközök és szoftverek területén előttünk álló nagyon gyors változáshoz való alkalmazkodást teszi lehetővé. Öt év múlva talán már nem is lesznek azok a dolgok (pl.: gépelés, biztonsági beállítások), amikről manapság beszélünk.

Ehhez kapcsolódva Gazdag Ferenc egy nagyon fontos, és tulajdonképpen nem is csak ide tartozó, készséget hozott szóba. Legyen képes valamire figyelni, azt azonnal megérteni, és jegyzetelni. Itt mindegy, hogy kézzel vagy géppel. Ő éppen géppel szokott előadásokon és megbeszéléseken jegyzetelni, de a technika nem lényeges. (Ha szabad itt közbevetnem: magam is nagyon hasznosnak találom, hogy konferenciákon az előadással egyidejűleg tudok jegyzetelni. Ezt nem helyettesíti az, hogy utólag elküldik a prezentációkat. Jó előadók esetében éppen az a lényeg, amit mondanak – azt kell jegyzetelni.) Aki ezt tudja, az versenyelőnyben van az oktatásban és a munkában is, ezért érdemes megtanítani – az eszközöktől függetlenül.

Boda József is egyetértett azzal, hogy bizonyos alapokat mindenképpen meg kell tanítanunk, akár sejtjük, hogy mi lesz öt év múlva, akár nem. Ezen túlmenően, viszont el kell dönteni, hogy a konkrét ismeretek és technológiák közül mit tanítsunk. Az általa vezetett cég programozókat képez, ezért náluk a programozás van középpontban, de azt látja a munkaerőpiacon, hogy más téren is hiány van: a gazdaságinformatikai és az üzleti informatikai területeken. Ezeken a területeken komplexebb informatikai tudásra van szükség, nem csak programozásra. Figyelni kell arra, hogy ne billenjen át a mérleg, ne csak programozókat oktassunk!

Mit tanítsunk az iskolában? Egyértelműen a felhasználást! A programozás sokak számára egy misztikum, és ezzel a gyereke is így vannak. A nagyobb gyerekeknél ez varázsszó, ezért a vonzóak programozó táborok. Az iskolában az alapokat kell megtanítani, az írás, olvasás, számolás mindig szükséges képességek lesznek Sós Zsuzsanna szerint. Az új eszközöket, például a digitális táblát itt is nagyon jól tudják használni, például az íráselemek tanításában.

Itt mindjárt felmerül a kérdés, hogy mi van az iskolai informatikai rendszerekkel, kik és hogyan üzemeltetik, mennyire jól működnek. A gyerekek egyik első találkozása az informatikával az iskolában van, és a kezdeti élmények meghatározók lehetnek. Az informatika tanításának egyik problémája az, hogy a gyerekek sokszor a tanárok fölé nőnek, többet tudnak náluk. Ehhez kapcsolódott Tarján Gábor (mint iskolás gyerekeket nevelő apa), aki szerint egyáltalán nem készségközpontú az oktatás. A gond a technológiai lemaradással kezdődik. Ez ott kisebb, ahol egy-egy szülő hozzá tud járulni adománnyal az iskola informatikai felszereléséhez. A gyerekek sok esetben az iskolainál 3-4 generációval frissebb eszközökkel ülnek a padban, és ezt a tanár gyakran azzal kezeli, hogy tiltja a saját eszközök használatát. Még a meglévő modern eszközökkel (pl.: digitális táblák) sincs minden rendben, mert csak az eszközök beszerzésén volt a hangsúly, azzal senki sem törődött, hogy meg is kellene tanítani a pedagógusokat a használatukra. Hiányzik az ezekre fejlesztett tartalom is, vagy nem a korosztálynak megfelelő logika lapján épülnek fel a tananyagok, így nem vált ki érdeklődést a gyerekekből. Ezeken a területeken komoly fejlesztésekre van szükség!

A szakemberhiány orvoslásának egyik hatásos módja az, amikor szakmaként tekintünk a programozásra, és ennek megfelelően oktatjuk. Ezzel kapcsolatban kérdeztem Boda Józsefet, aki egy alternatív felnőttképzési modellben foglalkozik programozók oktatásával. Mint a többi szakmát, ezt is gyakorlatra fókuszálva kell oktatni, és utána lehet elmagyarázni, hogy miért úgy működik, ahogy. Ez a szokásos szakmatanítási módszer, és jól működik a programozás oktatásában is. Náluk hagyományos frontális oktatás, amikor kint áll az oktató, és a tanulók a monitorok mögött ülnek, egyáltalán nincs. Erre valójában nincs is szükség, mert olyan jó tananyagok érhetők el, amiknél nem is tudnának jobbat csinálni. Ez az oktatás minden szintjén igaz: soha nem látott mennyiségű, kedvcsináló, élvezetes anyag áll rendelkezésre minden területen (nem csak a programozásban). Ezeket használva, a saját tempójában szeri meg a tudást a diák, és a saját tempóban megszerzett tudás sokkal jobban beépül. Ez nem azt jelenti, hogy el lehet engedni a diák kezét, hanem követni kell, hogy hol jár, és segítséget kell adni neki, ha elakad, de alapvetően rá kell bízni a tempót.

A felnőttek oktatásával szembeállította Gazdag Ferenc azt, hogy a gyerekeket előbb meg kell tanítani a logikus gondolkodásra, a feladat végiggondolására, lépésekre bontására. Ebben szüksége lehet szöveges leírásra vagy folyamatábrára is. Ezt számítógép nélkül is lehet! Saját szakközépiskolai tanulmányaiban azt tapasztalta, hogy így jól és hatékonyan dolgozó programozókat lehetett képezni. Később, amikor egyetemen tanított, azt látta, hogy a gondolkodás módszerét kellett először megtanítania a hallgatóknak. Erre mielőbb meg kell tanítani az embereket. Utána az már majdnem mindegy, hogy milyen eszközzel dolgoznak.

Koltányi Gergely a generációs problémákra hívta fel a figyelmünket ezen a ponton. Ha nincs gyors sikerélmény, akkor hamar eltávolodik a fiatal a témától! Meg kell találni az egyensúlyt. Ma már nem lehet egy éven keresztül folyamatábrákat rajzoltatni a tanulókkal. Nem véletlen, hogy ő jegyezte ezt meg, hiszen a „játékosítás” az egyik szakterülete, aminek ez lényeges eleme.

Kedves Olvasó! Sokáig tartott még a beszélgetés, és érdekes újabb témák jöttek szóba. A jövő héten ott folytatom, hogy milyen kontextusban oktatunk, milyen értékrendű és tapasztalatú gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozunk. Nagyon sokat számít, hogy otthon minden sarokban egy táblagépbe botlik a gyerek, vagy még sose foghatott a kezébe ilyet.

A kerekasztal-beszélgetés nagyszerű csapata (INFOTÉR 2016)

Boda József

a Codecool programozó iskola egyik alapítója. Azon dolgoznak, hogy olyan tehetséges fiatalok számára nyújtsanak IT karrierlehetőséget, akik korábban még nem programoztak. Jelenleg három iskolájuk van: Miskolcon, Budapesten és Krakkóban. 5 éven belül 10-12 további iskolát szeretnének indítani Európában.

Gazdag Ferenc

Gazdag Ferenc, Magyar Államkincstár IT elnöki tanácsadója. Korábbi munkái során vezető részt vállalt az IVSZ felhő fogalomtár kidolgozásában, a Kormányzati felhő létrehozásában és több, gyógyszeripari cég informatikája korszerűsítésében, kiemelve a kritikus rendszerek virtualizációját. A Vezető Informatikusok Szövetségében részt vesz a képzéssel, oktatással kapcsolatos munkáinkban.

Koltányi Gergely

Képzési és fejlesztési tanácsadó. Szakterülete a felnőttképzés, vállalati képzés, továbbképzés, valamint a digitális technológiák alkalmazása a képzési és fejlesztési programokban.Jelenleg a digitális képzést és fejlesztést terjeszti hazánkban mint a Learning Works stratégiai tanácsadó cég társalapítója és tanácsadó partnere. Rendszeresen publikál és tart előadásokat és szemináriumokat képzésfejlesztéssel, képzési trendekkel és az online tanulás világával kapcsolatban.

Pulay Gellért

10 éve foglalkozik HR tanácsadással, elsősorban az informatikai szektorban, 4 éve saját céget építve. A drasztikus erőforráshiányt és annak folyamatos növekedését látva, egy új kezdeményezést indított az elvándorlás megállítására, az IT szakemberek visszacsábítására és az IT szakma népszerűsítésére.

Sós Zsuzsanna

a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. Az iskola székhelyére és tagintézményébe 880 tanuló jár, 90 pedagógus dolgozik velük. KLIK által fenntartott, jelenleg még a Kőbányai Önkormányzat által működtetett alapfokú oktatási intézmény, melyben magas szintű oktató-nevelő munka folyik. A kerület egyik legnépszerűbb iskolája, kimagasló kompetencia mérési eredményei is a legjobbak közé emelik. Tanfelügyeleti és pedagógusminősítési szakértőként az oktatás más szintjeire, és színtereire (Budapesten kívül) is rálátása van Zsuzsannának.

Tarján Gábor

több sapkában van most közöttünk:

  • a Metropolitan Egyetem Executive MBA for IT szak szakvezetője
  • a MagiCom Kft. ügyvezető partnere (bizonyos IT outsourcing szolgáltatások szolgáltatásvezetője elsősorban CISCO közeli technológiák esetében multinacionális környezetben)
  • apa három gyermekkel a közoktatásban és a felsőoktatásban (19 éves fiú – most lett egyetemi polgár és non IT BSc-ért megy, 17 éves lány – gimnazista, 13 éves lány – speciális látássérült általános iskola)

.

.