Mi a feladat?

Mit bízhatunk az új kollégára? Milyen munkát tud nem csak gyorsan, de pontosan is végezni? Hol vannak a határai, miben pontos, miben hibázik?

A múlt héten az általános trendek és lehetőségek voltak terítéken. Láttuk, hogy a nagy felmérések szerint jelenleg a munkahelyi tevékenységek fele automatizálható, de teljes mértében csak a foglalkozások 5%-a váltható ki géppel. Ez a nagy különbség azért van, mert szinte minden munkakörben vannak olyan feladatok, amiket még nem igazán lehet robotra bízni. Mik ezek? Új dolgok kitalálása, logikai következtetések, több résztvevő tevékenységének koordinálása, beszédértés, érzelmi intelligencia, de még a lépcsőre vagy létrára való felmászás se megy valami jól a robotoknak, hogy ne csak szellemi tevékenységeket mondjunk.

A részleges automatizálás is veszélyezteti a munkahelyeket, hiszen csökken a szükséges dolgozók száma. Különböző számok jöttek ki a felmérésekben, de mindenki nagyjából az emberi tevékenységek felét látja rövid távon veszélyben. Itt nem csak és nem elsősorban a fizikai munka területén jönnek a nagy változások, hiszen a gyárakban már előrehaladott az automatizálás. Megindult ez a folyamat a „fehér galléros” munkák körében is az RPA és az IPA miatt. Ezek bevezetésével az irodai munkát veszik át a szoftveres robotok (ld. az előző cikkemet).

Megmutatok most néhány (elképzelt) esettanulmányt, amiből jobban meg lehet érteni a meglévő műszaki megoldások szerepét az emberi munka helyettesítésében. A példák forrása a McKinsey Global Institute, A future that works: Automation, employment, and productivity című 2017. januári tanulmánya.

Biztos mindenki járt már kórház sürgősségi osztályán, vagy látta valamelyik sikeres amerikai kórházsorozatot. Induljunk ki az ott végzett tevékenységekből, és nézzük meg, hogy mit tudunk ma automatizálni! A beérkező beteg azonnal kaphat egy jól ismert okos karkötőt, ami méri az életfunkcióit. Ezek már nem csak pulzust és vérnyomást tudnak mérni, de még olyan bonyolult adatot is, mint a vér oxigénszaturációja. Az első gyors laborvizsgálatokat is jól lehet automatizálni. Sőt a laboreredményeket és a karkötő által mért értékeket összevető, összefüggéseiben értékelő szoftver is készen van már. Ez a sürgősségi nővér vagy rezidens keze alá dolgozik, segít a prioritások, a kezelési sorrend gyors eldöntésében. Maga a diagnózis is részben ezeken alapszik, de a beteggel való beszélgetés, a nem verbális jelek megfigyelése is fontos, így a végső szó az orvosé, akit a gépek segítenek, hogy gyorsabban és kevesebb hibával döntsön. A betegszállítás és a műszerek mozgatása, sőt a gyógyszerkiadás is lényegében teljesen automatizálható. A McKinsey becslése szerint egy (amerikai) sürgősségi osztály munkájában az elért haszon nagyobb része a kevesebb emberi munkából (Az emberi munka felét lehetne automatizálni!), kisebb része a minőség javulásából származik (költségcsökkenés, rövidebb várakozás, kevesebb hiba). Ezekre igencsak szükség van, mert a várakozási idő tipikusan két óra feletti, és horror összegek mennek el műhibaperekre.

Nézzünk egy másik közismert szituációt, a boltot, ahova vásárolni járunk! A kiskereskedelem is elkezdett már változni, már egyre több folyamatot tudnak digitálisan végezni, sőt akár a buszmegállóban várakozva is meg tudjuk rendelni az árukat, de még mindig sok dolgozóra van szükség a boltokban. Egy csomó egyszerű munkát simán át tudnának venni a gépek, pl.: polcok feltöltése, takarítás, de már az önkiszolgáló pénztárak is megjelentek. Egy kis további technika bevetésével a boltba belépve felismerhet a virtuális eladó, személyre szólóan üdvözölhet és nekünk szóló, testreszabott információt és tanácsokat adhat. A polcok között automatikusan tud követni a bevásárlókocsink. A polcról levett árut azonnal tudja pótolni az automatizált raktár. Sőt, az is egyszerűen megoldható, hogy ne is legyen bevásárlókocsira szükségünk, hanem csak megbökjük, amit meg akarunk venni, és a kijáratnál vár az összekészített csomag (vagy hazakísér a robot a csomaggal, vagy hazahozza a drón). A megtakarítás nagy hányada a kisebb alapterületű boltból és raktárból származik majd. Emellett jelentős lesz a munkaerő-megtakarítás is, a becslés szerint 65% körül. A technikai fejlesztések egyben a vásárlók jobb kiszolgálását, a vásárlói élmény javítását is jelenthetik. A McKinsey szerint itt is nagyjából a költségek háromszorosa lehet a nyereség (akárcsak az előbbi egészségügyi példában).

A tanulmányban elemeznek még három területet: repülőgépek karbantartása, olaj- és gázkitermelés, jelzáloghitel-ügyintézés. Az első két területen fontos nyereség, hogy kevesebb veszélyes munkát kell az embereknek végezniük, gyorsabb és koraibb a hibák észlelése, jobb a megelőző karbantartás. A jelzáloghitelek esetében az emberi munka 55-85%-kal csökkenhet. A most átlagosan 37 napos elbírálási idő hat nap is lehet. Ha még a folyamatokon is javítanak, akkor akár egy napon belül is megtörténhet.

A számok az USA-beli helyzeten alapulnak, és nem mindenhol ugyanezek az eredmények várhatók. A haszon kiszámításánál nem vették figyelembe a társadalmi költséget, ami az alacsony képzett munkaerő feleslegessé válásából származik. Abban nincs egyetértés a szakemberek között, hogy fel tudja-e szívni más terület ezeket az embereket, és át lehet-e képezni őket más munkákra. A sok és olcsó rendelkezésre álló munkaerő pedig lassítja az automatizálás terjedését, amíg nem lesz sokkal olcsóbb a gép.

A társadalmi hatás tekintetében idézek két megállapítást az előbb említett tanulmányból. Az egyik 1966-ból származik, és azt veti fel, hogy meg kell tanítani az embereket a megnövekvő szabadidejük értelmes felhasználására: „In the longer run, significant changes may be needed in our society—in education, for example—to help people find constructive and rewarding ways to use increasing leisure” (Technology and the American economy: Report of the National Commission on Technology, Automation, and Economic Progress, US Department of Health, Education, and Welfare, 1966). A világban körülnézve nem látom, hogy ez sikerült volna az eltelt ötven év alatt.

A másik idézet frissebb, és arra mutat rá, hogy jelentős divergencia figyelhető meg a termelékenység és a fizetések között, a dolgozók részesedése csökken a megtermelt értékből. „However, in recent years, there has been a notable divergence between productivity and pay, and the labor share of income has declined in many advanced economies” (Josh Bivens and Lawrence Mishal, Understanding the historic divergence between productivity and a typical worker’s pay: Why it matters and why it’s real, Economic Policy Institute briefing paper number 406, September 2015; Poorer than their parents? Flat or falling incomes in advanced economies, McKinsey Global Institute, July 2016). Ezt a jelenséget már bő tíz éve észrevették, és gazdasági szempontból nem az a baj vele, hogy igazságtalan, hanem az, hogy hiányzik a vásárlóerő.

Mik azok a területek, amik a technológia mai szintjén nem vagy alig gépesíthetők? Ha több érzékszervünkből érkező információkat kell együtt kezelni és elemezni, akkor sokkal jobbak vagyunk a gépeknél. Nem tudom, meddig lesz még meg ez az előnyünk. Valószínűleg addig, amíg az ember olcsóbb, mint ez összes érzékszervvel rendelkező gép. Új ötletek kitalálása vagy új összefüggések felfedezése se nagyon megy még a gépeknek, de az AlphaGo példája óvatosságra int. (Emlékeztetőül: úgy verte meg a GO egyik legjobb játékosát, hogy az nem is értette a gép lépéseinek a célját.) Nem megy a gépeknek még sok szereplő (ember és gép) munkájának irányítása, koordinálása. Általában gyengék az emberi beszéd finomságainak megértésében, az érzelmek felismerésében, a megfelelő reakciókban. A gépesített eladó nem ismeri fel a betérő vevő érzelmi állapotát, kedélyét, fájdalmát, ezért nem is tud megfelelően beszélni vele.

Ezek azok a hiányosságok, amik miatt még az „okos” gépek, akár mesterséges intelligenciával felruházva, se tudják teljesen átvenni az embertől a munkát, hanem csak egyes munkafolyamatokat lehet átadni nekik.

Itt látok meglehetős bizonytalanságot. Mi lenne az? Elég erős tendencia az online vásárlás, az online bankolás, az automatizált ügyfélszolgálat, az internetes egészségügyi tanácsadás, a fitnesz „kütyük” által adott életmódtanácsok megfogadása stb. Lehet, hogy egyre kevésbé van igényünk arra, hogy a másik oldal, a szolgáltató törődjön az érzelmeinkkel? Lehet, hogy annyi törődés elegendő lesz, amennyit az arcfelismeréssel vagy hangelemzéssel azonosított érzelmeinkre válaszul egy robottól kaphatunk? (Mindkét technológia évek óta használatban van.)

Robotember

Az új kolléga nagyon rendes, udvarias, segítőkész és precízen dolgozik. Sose okoz problémát. Ha nem tud valamit, kérdez, és elsőre megtanulja. Bárcsak mind ilyenek lennének!

Igen, és éjt nappallá téve dolgozik, sose pihen, mindig szorgoskodik az új robot kolléga. Milyen vele együtt dolgozni? Elveszi majd az én munkámat is? Egy-két lusta és ügyetlen kollégát már elküldtek, mert ő jobban csinálja. Rám is sor kerül majd?

A múlt héten a vezető szempontjából írtam a munka világáról, annak megváltozásáról. Az értékes fiatal szakemberek bevonzása és megtartása mellett maguknak a csúcsvezetőknek a megváltozott munkájáról volt szó.

Ma visszatérek arra, hogy az új technológiák (mesterséges intelligencia, gépi tanulás, robotok) milyen változást idéznek elő a munkahelyeken. Hogy alakul az alkalmazottak száma? Tömeges lesz az elbocsátás? Csökken vagy nő az alkalmazottak száma?

Általában csökkenést várnak, de abban nagyon nincs egyetértés az elemzők körében, hogy a munkahelyek számában mekkora változás (csökkenés) várható. Akik növekedést jósolnak, azok ezt pusztán a történelemre alapozzák (eddig egyik ipari forradalom se csökkentette a munkahelyek számát).

Lássunk néhány jóslatot (nem nevezném becslésnek őket):

  • A munkakörök 47%-a van erős veszélyben az automatizálás miatt (Carl Benedikt Frey and Michael A. Osborne, The future of employment: How susceptible are jobs to computerisation? Oxford Martin School, September 17, 2013)
  • Az OECD átlagában a munkahelyek 57%-át érinti az automatizálás, de Indiában 69%, Kínában 77% az arány. (Technology at Work v2.0: The future is not what it used to be, Citibank, January 2016)
  • Az OECD-ben a munkahelyek 9%-a automatizálható teljes mértékben, de nagyok a különbségek, pl.: Koreában 6%, Ausztriában 12%. (Melanie Arntz, Terry Gregory, and Ulrich Zierahn, The risk of automation for jobs in OECD countries: A comparative analysis, OECD Social, Employment and Migration working paper number 189, OECD, May 2016)
  • 2015 és 2020 között az automatizálás és a technológiai fejlődés 7,1 millió munkahely eltűnését és 2 millió új munkahelyet jelentheti a 15 legnagyobb fejlett és fejlődő országban. Az eltűnő munkahelyek kétharmada az irodai és adminisztratív területen várható. (The future of jobs: Employment, skills, and workforce strategy for the fourth Industrial Revolution, World Economic Forum, January 2016)
  • A jelenlegi technológia mellett a munkahelyi tevékenységek közel fele automatizálható. A foglalkozások kevesebb mint 5%-a automatizálható teljes mértékben. Az automatizálható tevékenységek 1,1 milliárd dolgozót érintenek (ennek fele Indiában, Japánban, Kínában és az USA-ban van). A termelékenységet évente 0,8-1,4%-kal növelheti az automatizálás évtizedekig. (McKinsey Global Institute analysis)

Miért ekkora a különbség a számok és a százalékok között? Nem csak azért, mert mások és máskor írták. Mást és másképp vizsgáltak, az egyikben az érintett munkakörökről, a másikban a megszűnő munkahelyekről, a harmadikban foglalkozásokról van szó. Az sem mindegy, hogy a tevékenységek egy része, vagy a teljes munkakör automatizálható.

Lesznek olyan munkahelyek, amelyek teljesen megszűnnek – sőt, nem csak lesznek, már meg is szűntek. Tavasszal írtam arról a nagy biztosítóról, ahol az RPA (robotic process automation) segítségével 81%-kal csökkentették az egyik osztályon a dolgozók számát. A Deutsche Bank vezére nemrég nyilatkozta, hogy nagyon sok dolgozójuk munkája szűnik meg az automatizálás miatt. Ezeken a helyeken olyan tevékenységeket végeznek, amelyek nem igényelnek emberi intelligenciát, hanem jórészt egyszerű szabályok követését – így valóban nincs szükség az emberre. Egy darabig még kell ember a szokatlan helyzetek és a kivételek kezelésére, de várhatóan azokat is meg lehet tanítani a gépnek. Ez a további fázis már kezdi elérni a mesterséges intelligencia határát, és ezért IPA (intelligent process automation, intelligens folyamatautomatizálás, vagy csak intelligent automation) a neve. Az RPA és az IPA egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem igényel változtatást a cég folyamataiban. Egyszerűen csak „beültetik” a gépet az ember helyére. Ez, persze, azt is jelenti, hogy korántsem aknázzák ki technológia összes lehetőségét. Miért csinálják mégis így? Nem kell hozzányúlni a folyamatokhoz, minden mehet a régi, jól bevált módon. Csak annyi a változás, hogy a gép gyorsabban és pontosabban végzi a rutin munkát. Ha egy speciális helyzetben emberi beavatkozás kell, az ember a megszokott programokat és képernyőket használja. A robot tanítása is egyszerű: csak másolnia kell az emberi kolléga tevékenységét.

Ugyan sokat írnak erről az RPA-ról, de talán nem mindenki tudja, miről van szó. Aki szokott internetes üzletben vásárolni, nyilván észrevette, hogy bármely nap, bármely napszakban is adja fel a rendelését, azonnal megkapja a visszaigazoló levelet. A kártyás fizetés után szintén azonnal jön arról is a levél. Ezeket nem ember küldi, mint ahogy a csomag feladásáról szólót sem. Egyszerű, automatizált folyamatok vannak a háttérben. Nos, ez nem RPA. Másrészt, olyan üzlettel is lehet találkozni, amelyik csak munkaidőben, és jókora késéssel küldi a leveleket. Ezek elsősorban a boltban árusítanak, és az internetes (és telefonos vagy papíron történő) rendelés csak kiegészítő lehetőség, és a boltban (vagy a raktárban) dolgozzák fel a megrendelést. Ha átutalással fizetünk, akkor a beérkezett összeg és a megrendelés párosítása egy külön folyamat, ez sem automatikus.

Miért így csinálják, miért nem alakították ki az internetes rendelés sajátos és gyorsabb folyamatát? Egy új folyamat kialakítása pénzbe kerül, be kell tanítani a dolgozókat, két párhuzamos folyamat ugyanarra a tevékenységre nem gazdaságos, és kockázatos is. Na, itt léphet be a robot, az RPA! Nem kell hozzányúlni egyik folyamathoz sem, csak be kell ültetni egy „robotot”. Nem kell különösen okosnak lennie, hiszen az internetes rendelés és fizetés számítógépes folyamatokon keresztül történik, nem lehet félreértés, nem kell intelligencia a megértéséhez.

Miben különbözik ettől az IPA? Képzeljük el, hogy papíron érkezett megrendelést kell bevinni a rendszerbe! Meg kell érteni a levelet, meg kell benne találni a megrendelő nevét, a szállítási és a számlázási címet, a kért határidőt, a fizetési módot, és persze a megrendelt árucikkeket. Észre kell venni azt is, ha valami külön kívánságot is írt a megrendelő. Itt még nincs vége! Az átutalással érkezett pénzt össze kell hozni a megrendeléssel. Azt is kezelni kell, ha több részletben érkezik a pénz. Amikor megvan minden megrendelt áru, össze kell állíttatni a csomagot stb. Ugye el tudjuk képzelni, mennyi kisebb-nagyobb probléma és kérdés merülhet fel ezekben a folyamatokban? Itt már kell intelligencia, kell gondolkozni, nem teljesen automatikus a munka. Ez az IPA (intelligens folyamatautomatizálás) területe. Az ember szerepét részben vagy teljesen átvevő robotot be kell tanítani erre a munkára.

Ha már tanítás: Hogyan is tanul a gép, a mesterséges intelligencia?

Az egyik tanítási módszer a „felügyelt” tanítás (supervised learning): megmutatjuk a gépnek, hogy mit kell tennie, ha egy-egy adott helyzetbe kerül. Például: ha a bejövő átutalásban tudja azonosítani a megrendelőt és stimmel az összeg, akkor fogadja el a fizetést akkor is, ha nem adta meg a vevő a megrendelés számát. A megrendelő azonosítása sem azt jelenti, hogy betűről betűre megegyezik a megrendelésen és az átutalásban a név, lehetnek rövidítések, ismerhetjük már korábbi vásárlásokból a vevő számlaszámát, stb. Ezeket a dolgokat az ügyintézők jól tudják, a munkájuk során kitapasztalják, tapasztalt kollégáiktól megtanulják, és ugyanígy tovább is adhatják a gépnek (ami majd elveszi az ő munkájukat), vagyis az emberek között is szokásos tanulási formáról van szó.

A megszerzett tudás átvitele egy másik területre (transfer learning vagy inductive transfer) se valami új csoda. Itt arról van szó, hogy új helyzetekben alkalmazzuk a már megszerzett ismereteket, például: megtanultuk egy képen felismerni az személyautókat, és ennek alapján a teherautókat is megtanuljuk felismerni. A daganatos betegségek diagnózisában használt okos gépet is szokták egyéb (nem orvosi) képeken tanítani.

Szintén ismerjük a saját emberi világunkból a jutalmazással és büntetéssel való megerősítést a tanulásban (reinforcement learning). Itt nem sokat magyarázunk a gépnek, hanem az elvégzett munka után plusz vagy mínusz pontokat adunk neki – ebből tanul. Erre nagyon jó példa, ahogy az alkudozást tanították meg a gépeknek a Facebook egyik kísérletében. Mesterséges intelligenciával felruházott robotok kapták azt a feladatot, hogy alkudozzanak egymással néhány tárgy elosztása ügyében. Mindenképpen egyezségre kellett jutniuk, a saját maguk számára legjobb eredményt kellett elérniük, és – természetesen – nem ismerték egymás céljait (kinek, melyik tárgy, mennyire értékes). Azt vették észre, hogy előre be nem programozott viselkedési módokra jöttek rá a robotok, pl.: félrevezetés. Az alku elején úgy tettek, mintha valamelyik tárgy megszerzése nagyon fontos lenne, pedig az nem is kellett, csak az értékét akarták felverni. Ez már emberi viselkedés, ugye? Majd, amikor robotokkal kötünk üzletet, nem leszünk könnyű helyzetben, hiszen ők sokkal gyorsabban elemeznek, sokkal több lehetőséget tudnak elemezni, és se fizikailag, se mentálisan nem fáradnak el.

Most már tudjuk, hogy miképpen tanul a mesterségesen intelligens gép vagy robot, és közben arra is láttunk példákat, hogy milyen munkakörökben és milyen tevékenységekben helyettesíthetik az embert. Egyelőre (a technika mai szintje mellett) viszonylag kevés olyan foglalkozás van, amiben teljesen kiváltható az ember robottal, de a munkahelyek többségét érintheti valamilyen mértékben.

Folytatás: Mi a feladat?

(A cikkben jelentősen támaszkodtam a McKinsey Global Institute, A future that works: Automation, employment, and productivity című 2017. januári tanulmányára).

 

A munka digitális világa

Miért jön hozzánk dolgozni a legjobb fiatal szakember? És miért megy el? Egyáltalán: meddig lesz még munkája?

Rengeteget olvastam arról, hogy milyen változásokat hoz ez a sok új technológia a munka világában, lesz-e munkánk, kinek lesz munkája, hogyan változik meg a munkánk. Írtam is jó sokat a témáról.

Az egyik kérdés, ami mindenkit foglalkoztat, az hogy elveszik-e a robotok és az „okos” gépek a munkánkat, vagy jól fogunk együtt dolgozni, jó kollégáink lesznek. Erről már jó sokat írtam, például:

Most nem az „egyszerű dolgozó”, hanem a vezető szempontjából fogom megvizsgálni a jelent és a közeljövőt.

Hogyan változtatják meg a vezető lehetőségeit és vezetési módszereit az új technológiai lehetőségek? Kell egyáltalán a változás? Jó pár éve téma ez is! Átnéztem régebbi írásaimat, és kiderült, hogy már 2014-ben, az elsők között is szó volt erről. Akkor nem a vevőkkel, külső partnerekkel való kapcsolat, hanem a cégen belüli élet, a belső együttműködés volt terítéken: Emberi munkahely és technológia. Van közük egymáshoz? Ebben – többek között – az igazán jó munkaerő (divatos szóval: talent) megszerzése és megtartása foglalkoztatott. Ez azóta is fontos és egyre súlyosabb probléma, lassan mindenfelé az, nem csak az informatikában.

Éppen ez volt az e heti „INSIDE ITB” konferencia központi témája is. Nem először hallottuk Palencsár Miklóstól, hogy egyáltalán nem a pénz az akadály, nem a fizetés miatt váltanak gyakran munkahelyet a „mai fiatalok”, és nem is emiatt mennek külföldre. Palencsár szerint, bár mára már elsődleges kifogás lett a munkaerőhiány, nem ez a valódi oka annak, ha egy cég nem tud megfelelő képességű embereket szerezni (vagy nem tudja megtartani őket). A gond ott kezdődik, hogy már el se megy az interjúra a fiatal szakember, ha nem tetszik neki a cég. Először arra van szükség, hogy vonzó imázsa legyen annak, aki igazán jó munkaerőt akar bevonzani. Ezzel nincs vége, mert a vezető imázsa is fontos! Most ezt úgy mondják, hogy idol kell (vagyis bálvány, ha magyarul akarjuk írni). Maga a jelenség nem új, már régen tudjuk, hogy az emberek többnyire nem a munkahelyet, hanem a főnöküket hagyják ott, amikor váltanak. Ha visszagondolok a saját (összesen két) munkahely-váltásomra, bizony mindkettőben ez volt a legfontosabb tényező.

Mi most az újdonság? Sokkal fontosabbá vált a példakép, a „felnőtt” minta szerepe a fiatalok elhelyezkedésében, mint évtizedekkel ezelőtt. Akkoriban sokkal kevesebbet lehetett tudni egy-egy főnökről a belépés előtt (lakva ismerszik meg az ember), de ma már akár a szakmai, akár a magánéletünk meglehetősen nyitott könyv, és a rólunk mások által kialakított kép, vélemény is könnyen hozzáférhető. A tipikus fiatal szakember gyorsan akar sikert elérni, gyorsan akar tanulni, sikeres emberektől akar tanulni. Ezért keresi az elhelyezkedéskor a mintát, az idolt. Milyen a tipikus idol egy 21-34 éves számára? Nála valamivel idősebb (33-44 éves), van releváns szakmai tudása és tapasztalata, ugyanakkor kellőképpen modern is.

Tanultam egy új szót: idolizmusmenedzsment. Bevallom, hogy nem igazán tetszik, ezért nem is tervezem, hogy még egyszer leírjam – majd körülírom a fogalmat. Arról van szó, hogy a cégeknek meg kell találniuk házon belül az idolnak alkalmas embereket, majd alkalmassá kell tenniük őket erre a szerepre. A szakmai tudás mellett az egyik fontos szempont a személyiség, de emellett képzésre is szükség van, hogy tényleg felnézzenek rájuk a fiatal kollégák. Az idol fejlesztésében a képzések mellett a műhelymunkának és a munka közbeni interaktív tanulásnak van fontos szerepe.

(Az előző három bekezdést Palencsár Miklós előadása alapján írtam.)

Az sem új jelenség, hogy „el kell adni” a céget és a terveket házon belül is, kell a jó kommunikáció és a belső PR. A változás annyi, hogy ezek sokkal fontosabbá váltak. A belső „eladásnak” része mind a cég, mind a vezető eladása. Egyre nagyobb az igény arra, hogy friss és hiteles információt kapjunk a vezetőinkről, vezetőinktől is. Azt hiszem mindenki tapasztalta (mindkét oldalon ülve), hogy erre a szokásos céges hírlevelek csak nagyon korlátozottan alkalmasak, azok nem elég személyesek és nem elég aktuálisak. Sok dolgozónál automatikusan a süllyesztőben landolnak a marketing vagy a HR által megfogalmazott, jól fésült, céges frázisokkal tömött irományok. Az igazi idol maga kommunikál, és ezt tömören, frázisok nélkül, gyorsan reagálva teszi.

Ez a két és fél évvel ezelőtti írás elég jól összefoglalja, hogy mire és hogyan jó a cégen belüli online együttműködés (belső közösségi háló) használata: Kié a “social business” és a “céges Facebook”? Ha létrehoztuk a belső együttműködést, akkor nem állják a munka útját mindenféle határok: osztályok, vezetői szintek határai. Azt érezhetjük, hogy mindenki együtt dolgozik, mindenki részt vesz a cég életének alakításában. A vezetői szinteken nem akad el az információ (se lentről fel, se fentről lefelé). Egy-egy jó kérdés, javaslat, gondolat azonnal megvalósítható és azonnali elismerésben részesül, mind a kollégák, mind a vezetők (nem csak a közvetlen vezető) részéről. Persze ott kezdődik az egész, hogy legyen néhány ember, akinek igénye van erre, és a vezetők ne csak eltűrjék vagy támogassák, hanem részt is vegyenek benne – hiszen nekik termeli a legnagyobb értéket.

Most olvastam egy McKinsey Quarterly írást, ami a csúcsvezetők munkájának megváltozásáról szól. A cikk a Bower Forum korábbi 75 résztvevőjének kétnapos összejövetelén felmerült és megvitatott témák egy részéről szól. Egy témát ragadok ki belőle: Hogyan lesz valaki „e-CEO”? Az új technológiák alaposan megváltoztatják a vezető munkáját is (nem csak a cég termékeit, szolgáltatásait, működését). Az első számú vezetőnek (is) segítségre van szüksége ahhoz, hogy jól tudjon navigálni az információ hatalmas tengerében, és megtalálja a cége számára fontos dolgokat. Ebben a vezetői csapat és az igazgatótanács (board) tud segíteni neki. A csapatát többé-kevésbé szabadon tudja megválogatni, de az igazgatótanács esetében nincs szabad keze, és ott – a dolog természeténél fogva – tapasztalt emberek ülnek, akik sok esetben nem elég fogékonyak az új iránt. Nem könnyű megtalálni azokat, akik egyben tapasztaltak is és nyitottak is a változásra. Itt jutott eszembe, amit Palencsár Miklós mondott az idolról (van tapasztalata és modern is).

Érdekes ezt összevetni azzal, hogy hol tartottunk három évvel ezelőtt: Vezetők vs. “digitális világ” (ha egyáltalán…) Az akkori felmérés szerint a vezetők 60%-a felismerte a digitális világ fontosságát, de az igazgatóságokban 30% alatt volt az ezt támogatók aránya. A jelek szerint még ma is ezt érzik az egyik fontos nehézségnek a vezetők.

Nem maradhatott ki a témák közül a belső és külső kommunikáció sem, amit a technológia alaposan megváltoztatott. A vezetők nem tarthatják távol magukat a külső és belső online kommunikációs csatornáktól, hiszen ott keletkezik sok fontos információ, és ott szerzik be az információt az emberek (akár vevők, akár üzleti partnerek, akár saját dolgozók). Nem adhatja ki a kezéből ezeket a csatornákat a vezető! Itt az ego kordában tartására hívták fel a figyelmet a résztvevők. Nem szabad elmerülni a vezető személyének szóló pozitív visszajelzésekben, hanem a cég érdekeit és imázsát kell szem előtt tartani.

A dolgozókkal való kapcsolattartásban új lehetőségek nyíltak meg, és ezekkel jól kell élni. Két éve, egy nemzetközi konferencián tartott előadásom kapcsán gyűjtöttem össze, hogy milyen gyakorlati tapasztalatokról számoltak be cégek és vezetők: Online együttműködés – CIO. Úgy látom, hogy ezek ma is érvényesek. Ezek közül a McKinsey CEO-i az egyszerű dolgozók ötleteinek, javaslatainak megszerzését emelték ki ezek közül – megfűszerezve a megfelelő elismerési, jutalmazási rendszer szükségességével.

Visszaugorva a korábbi felmérésre: Minél nagyobb a cég, annál nehezebben mennek a dolgok. Az igazán nagyok 30%-a panaszkodott arra, hogy a cég struktúrája nem alkalmas a digitális világnak megfelelő szervezeti, működési megújulásra, és 25% nem képes a kísérletezést mint módszert magáévá tenni ezen a területen. Ez azért is érdekes, mert műszaki területen benne van a cégek kultúrájában a kísérletezés – anélkül nem is létezhetnének.

Ezt most azért vettem elő, mert az INSIDE ITB konferencia HR kerekasztal-beszélgetésében az egyik résztvevő (Farkas Dezső) szerint a nagy cégek hátrányban vannak a legértékesebb programozók megszerzésében, mert azok minél gyorsabban, minél több modern programozási nyelvben akarnak gyakorlatot szerezni. A nagy cégek viszont tipikusan kevés és régi nyelven programoznak.

A végére még egy kis olvasnivaló azoknak, akiket az „e-vezetővé” (e-leader) vagyis az új digitális világban eligazodóvá és abban vezetni tudóvá válás feltételei és módjai érdekelnek. Három éve volt egy európai e-leadership konferencia Budapesten a CEU Business School épületében és részvételével:

Kedves Olvasó! Mik a tapasztalataid, mi a helyzet a cégek vezetőivel? Tudják kezelni az új technológiákkal megáldott világunkat és benne az ifjú tehetségeket?

Harcostársak

“Két pálmaszál, vállvetve az eget hordozni termett” – ezek vagyunk együtt, ember és robot?

Az idézet forrása: Madách Imre Mózes c. tragédiája

A múlt héten a robotika és a mesterséges intelligencia alapelveiről, törvényeiről írtam, Asimov egyszerű (vagy – mint kiderült – talán mégsem olyan egyszerű) három (később négy) törvényétől a mesterséges intelligencia idén megalkotott 23 alapelvéig.

Amikről Asimov írt, azok az események még valahol a távoli jövőben vannak, de a mesterséges intelligencia már itt van, egyre inkább része az életünknek, beleszól, átalakítja, esetleg lerombolja.  Míg Asimov úgy találta ki a robotokat, hogy a pozitron agyukból, annak megsemmisítése nélkül, lehetetlen kivenni a három törvényt, amik megakadályozzák, hogy kárt okozzanak és ellenszegüljenek az embernek, az idei 23 alapelvet nem lenne nehéz kivenni a mesterséges „agyakból”, ha egyáltalán bennük lennének.

Mennyire aggódjunk? Kiknek van ma hozzáférésük azokhoz a technológiákhoz és ahhoz a rengeteg pénzhez, ami a mesterséges intelligencia megalkotásához és használatához kellenek? Azt gondolhatnánk, hogy keveseknek, szinte senkinek. Ez pillanatnyilag valóban így látszik, de már ma sem egészen igaz. A Watson lényegében mindenki számára hozzáférhető, a tudása és az elemzési képessége felhasználható távolról is (a felhőn keresztül). Hamarosan más gyártók is megjelennek, talán még erősebb és gyorsabb megoldásokkal. Amit ember megalkot, azt másik ember meg fogja szerezni, élni fog vele, vissza fog vele élni. Ne számítsunk biztonságra, mert az nem létezik. Elég csak arra gondolni, hogy az amerikai titkosszolgálatok internetes támadó eszközeit is széles körben használják a terroristák.

Evezzünk békésebb vizekre! Hosszú ideje és sok helyen lehet arról olvasni, hogy milyen fajta munkákat vesz el az embertől a gépesítés, az automatizálás, a robotok és a mesterséges intelligencia. Az előbbiek tulajdonképpen azt a sort folytatják, amit az ipari forradalom gépei kezdtek el – a fizikai munkából végeznek el egyre többet a gépek, és egyre kevesebb marad az embernek. Hadd korrigáljak! A gépek semmit se vesznek el – a gépeket üzembe állító cégek döntenek úgy, hogy ezentúl nem ember végzi azt a munkát. Miért? Ez a kapitalizmus törvénye. Ha valamit meg lehet csinálni gyorsabban, olcsóbban, pontosabban, akkor használni kell az új technikát. Nincs ebben semmi meglepő!

Milyen munkák kerülnek robotok kezébe, amikor ellátjuk őket mesterséges intelligenciával? Nemrég olvastam ezt a listát egy oxfordi kutató tollából, ami elsőre meglepő lehet:

  • Középvezető
  • Eladó, kereskedő (commodity)
  • Jelentésíró, sportriporter, pénzügyi újságíró
  • Könyvelő
  • Orvos

Szerinte ez az első 5 munkakör, amit átvesznek a robotok. Meglepetés? A harmadik és főleg a negyedik nem igazi meglepetés, a többin lehet csodálkozni (a cikkben vannak részletek és magyarázatok). Nem tudom, hogy igaza van-e, majd meglátjuk. Azt is mondja, hogy két évtizeden belül a mai munkahelyek 47%-a tűnik el ennek a folyamatnak a következtében az USA-ban.

Több példa és mélyebb elemzés található az NJSZT novemberi konferenciájáról írt egyik cikkemben. Gondolkodom, tehát…?

Fontos, hogy a mai munkahelyekről van szó, hiszen újfajta munkák jönnek közben létre. Itt egy lista arról, hogy a Gartner szerint az olajiparban milyen új tevékenységeket végeznek majd az emberek a digitális világban:

  • Digitális technológia és megoldások feltalálása, fejlesztése
  • A robotok és az automatizálás kockázatainak csökkentése
  • Online támadások elleni védelem
  • Az új szellemi termékek menedzselése
  • Az üzlet átszervezése

Ha összevetjük a két listát, mit látunk? Vajon az oxfordi kutató szerint munka nélkül maradó emberek mind el tudnak helyezkedni ezekben az új munkakörökben? Talán… Annak van esélye, aki képzett és alkalmazkodóképes is egyszerre.

Egy ígéretes (vagy aggasztó, attól függően, hogy honnan nézzük) fejlemény az RPA (robotic process automation), vagyis az a megoldás, amikor a robot (egy kis mesterséges intelligenciával megspékelve) átveszi az emberek helyét, de úgy hogy közben nem kell megváltoztatni a vállalati folyamatokat. Ebben az a nagyszerű, hogy a bevezetése egyszerű, akár részlegesen is be lehet vezetni, vagyis ember és robot végezheti egymás mellett ugyanazt a tevékenységet. További részletek: Felhő, kütyük, okosság.

Eszébe jutott erről valakinek az a csodálatos lehetőség, hogy objektíven lehet majd összehasonlítani az ember és a robot teljesítményét és a munkájuk minőségét? Ki győz majd? Ki marad?

Nos, itt még nincs vége! Az RPA után a következő lépés az IPA (intelligent process automation). Olyan szépet ír róla a McKinsey, hogy nem tudom nem ide másolni:

In essence, IPA “takes the robot out of the human.” At its core, IPA is an emerging set of new technologies that combines fundamental process redesign with robotic process automation and machine learning. It is a suite of business-process improvements and next-generation tools that assists the knowledge worker by removing repetitive, replicable, and routine tasks. And it can radically improve customer journeys by simplifying interactions and speeding up processes.

Segít az embernek, megszabadítja a robottól, az ismétlődő, egyforma tevékenységektől. Itt van még a következő mondat, ami a fejlődést vetíti előre:

IPA mimics activities carried out by humans and, over time, learns to do them even better.

Magyarra fordítva: megtanulja az embertől az általa végzett tevékenységet, majd megtanulja jobban (és gyorsabban) elvégezni. Nem állom meg, leírom, ami erről eszembe jutott. Volt kollégáim azt kapták utolsó feladatuknak, hogy néhány hónap alatt tanítsák be az utódaikat, akik olcsóbban végzik el a munkájukat. Sokan tényleg hősiesen, sok extra erőfeszítéssel és rengeteg többletmunkával meg is tették ezt. Ezek az utódaik már az IPA robotokat fogják betanítani a munkaviszonyuk megszűnése előtt?

Mik a kilátások? Az előbb említett cikk egyik példája szerint az RPA bevezetésével (ami egy kis szelete az IPA-nak) egy nagy biztosító az egyik területen 81%-kal tudta csökkenteni a munkaerő-szükségletet. Persze, ez nem azt jelenti, hogy elküldtek ennyi embert, csak más munkakörbe kerültek.

Legközelebb azzal folytatom, hogy mit tud még ez az IPA, mit ad nekünk (dolgozóknak, munkáltatóknak, és a vevőknek, ügyfeleknek). Már amennyi eddig látszik belőle…

Folytatás: Kell a gép?

Minőség = biztonság?

Autóipar és minőség – mi van, ha még a számítástechnika is belelép?

Ford-connected-car-2012-6719902507_130a4ce4cb_bAz önvezető autók balesetei kapcsán reflektorfénybe került a minőség és a biztonság, ezért elkezdett jobban érdekelni, hogy is áll ez a téma általánosságban az autóknál.

Biztos sokan emlékeznek még a General Motors két évvel ezelőtti esetére, amiről „Együttműködést vagy életet!” címmel írtam annak idején. Ott a vizsgálat szerint a rossz vállalati kultúra, a felelősségérzet hiánya és a költségek növekedésétől való félelem eredményezte több száz ember halálát a 11 év alatt, miközben nem foglalkoztak azzal a műszaki hibával.

Most elolvastam a Boston Consulting Group elemzését az autóipar minőségi problémáiról és a teendőkről. A statisztikák nem valami fényesek: az 1980-as években hétszáz visszahívás történt, ami kb. 700 ezer autót érintett; a 2000-es évtizedben már 13 milliót hívtak vissza (1300 ilyen akcióban). A 2010-es évtizedről nincs még teljes lista, de a CNN szerint csak a GM, csak 2014-ben 30 millió autót hívott vissza (többnyire súlyos) műszaki problémák miatt.

A növekedés biztos a szigorúbb szabályoknak is köszönhető, de szerintem döntő szerepe van benne annak, hogy az egyre bonyolultabb műszaki megoldások megtervezésére és alapos tesztelésére nem jutott elegendő idő.

A józan ész azt diktálná, hogy meg kell előzni ezeket az emberéleteket is követelő hibákat és a nagyon drága visszahívásokat. A gondosabb tervezés és tesztelés végül olcsóbb lesz, mint az utólagos javítások és a kártérítések és büntetések összege. Az is kérdés, hogy a vevők hogy reagálnak, ha még több autót érintenek majd súlyos hibák.

Rengeteg új technológiai megoldás kerül az autókba, és ezek egy része nem az autóiparból jön, sőt sok esetben nem is régen meglévő, megállapodott cégtől. A nem tradicionális módon fejlesztő és gyártó startup cégek nem egykönnyen illeszthetők be az autóipar magas minőségi követelményeket támasztó folyamataiba. A Tesla májusi tragédiája is részben ilyen problémára vezethető vissza. A hiba másik (és szerintem sokkal jelentősebb) része a Tesla sajátja, mert olyan alkatrészt építettek be, ami nem gyártási hibás volt, hanem tervezetten („by design”) volt alkalmatlan a feladatra.

A jelek szerint az autóipar minőségbiztosítási folyamatai nem tudnak lépést tartani a műszaki változások és az új modellek kibocsátásának sebességével. Ez mindannyiunkat súlyosan érint. Ha meg is ússzuk baleset nélkül, a sok évre tervezett autónk nem olyan lesz, mint szerettük volna.

Arra lenne szükség, hogy a kiváló minőséget minden egyes érintett ember (az autógyártónál és minden beszállítójánál) nagyon fontosnak tartsa, és magáénak érezze a felelősséget érte. Ez nem kizárólag elhatározás kérdése – a vezetőknek minden szinten személyes példával kell elől járniuk. Olyan személyes felelősségi rendszer szükséges, amelyben nem lehet a szőnyeg alá söpörni a hibákat a gyorsabb kibocsátás és az alacsonyabb költség érdekében. Ehhez, persze, kell a megfelelő vállalati kultúra és a korlátozás nélküli belső kommunikáció. Minden szinten meg kell adni az embereknek a lehetőséget arra, hogy véleményt nyilvánítsanak, és megosszák egymással a tapasztalataikat. Ha a szervizes, az ügyfélszolgálati dolgozó, a gyártósori munkás és a tervező mérnök, valamint a minőségellenőr minden információt megoszt (és minden információhoz hozzáfér), ami a minőséggel és a hibákkal kapcsolatos, jobb eséllyel derülnek ki a hibák még a tragikus balesetek előtt. (Két évvel ezelőtt morfondíroztam ezen: Megmenthetjük őket!)

Az elemzés szerint a gyenge minőség okozta költségek gyorsan nőnek: “These changes carry siginificant risks. The costs of substandard quality, already high, are rising fast.” Mik a tennivalók? Van elég sok, és az egész a tervezésben kezdődik. A minőségnek döntő szerepe kell legyen a tervezésben és a gyártás megindításában. Ez, persze, nem csak az autógyártásban van így – mindenhol a tervezés során hozzák meg azokat a jó vagy rossz döntéseket, amiktől a végeredmény jó vagy rossz, biztonságos vagy veszélyes lesz. (Ezt tanítom a főiskolai és egyetemi hallgatóimnak is az informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatban. Elméletben tudjuk, a gyakorlati megvalósítás odébb van még.) Az előbb említett BCG elemzés elolvasását javaslom, ha valaki jobban el akar mélyedni ezen a területen.

A gyors innováció és a stabil minőség általában nem jár kéz a kézben. Pedig az innováció a vevők egyik legfontosabb szempontja, amikor márkát választanak (a Boston Consulting Group felmérése szerint). Ezen belül is elsősorban a kapcsolódásokat, a biztonságot és a fogyasztást érintő fejlesztések érdeklik őket. Mihez kell kapcsolódni? Mindenhez! Ahogy a házunk és a munkahelyünk is mindennel kapcsolatban van az interneten keresztül, az autónktól is elvárjuk ezt. Sok autóban van már beépített kommunikációs modul, amiben a SIM-kártya is gyári alkatrész. Hamarosan szinte természetes követelmény lesz a WiFi is, és az autónk végül az otthonunk és a munkahelyünk csatolt része lesz. (Persze, ez azoknak fontos, akik az autóban töltik az életük jelentős részét. Akik tömegközlekednek, a telefonjukon vihetik magukkal az otthonukat és a munkájukat.)

Várhatóan az autók esetében is egyre több hálózati biztonsági probléma derül majd ki a jövőben. Eddig még csak „bemutató” szinten láttunk olyan eseteket, amikor a támadó az interneten keresztül teljesen átvette az autó irányítását, a benne ülő vezető tehetetlen volt ellene. Ez nem önvezető, hanem „hagyományos” autóban történt. Ahogy fejlődik a technológia, egyre több és kifinomultabb lehetőségük lesz a támadóknak – és egyre inkább érdemes lesz ezzel foglalkozniuk a növekvő számú internetre kapcsolt jármű miatt. Ezen a területen még nem kezdődtek el a zsarolásos támadások, de szerintem nem kell sokáig várnunk rájuk.

Persze, ezeknek a drótnélküli kapcsolatoknak sok hasznuk is van, tehát nem kidobni, hanem normálisan megcsinálni kell őket. Az előbb említett Jeep Cherokee esetében az tette könnyűvé a támadást, hogy minden össze van kötve az autóban, és a rádión keresztül érték el a rossz fiúk a gázt és a féket. Ezekre az összeköttetésekre nincs is szükség, csak úgy volt kényelmes kialakítani az elektronikát, hogy minden egy központba van bekötve. Amíg nem volt internetre kapcsolva az autó, ez nem teremtett ilyen támadási lehetőségeket. Most már teremt, ezért várhatóan áttervezik majd a kommunikációs rendszereket.

McKinsey_2014_PNG_Connected_Car_chartA McKinsey 2014-es felmérése szerint a vevők 13%-a nem is hajlandó olyan autó vásárlásán elgondolkodni, ami nem rendelkezik ilyen kapcsolódási lehetőségekkel. A másik oldalon az a 37% van, akit a személyes információ, és az az 54%, akit az autó meghekkelése aggaszt. (Nem ok nélkül!)

Azt hiszem, hogy a világ egyértelműen halad ebbe az irányba, hiszen a kapcsolatokat sok mindenre használják az autókban: távdiagnosztika, hibaelhárítás, balesetek bejelentése. Eredetileg 2015-re tervezték ez utóbbinak a kötelező bevezetését az EU-ban, most 2018 áprilisa a céldátum, amikortól minden új autóba be kell építeni ezt a rendszert. Ha rendesen megcsinálják, sok életet menthet meg a gyorsabban érkező segítség.

Az eddig említetteket nem fogjuk naponta használni, de a dolgok internetére (IoT) való kapcsolódás végtelen lehetőségeket nyújt. Tavaly álmodoztam ezekről: Álom otthon.

Kedves Olvasó! Mit gondolsz erről az egészről? Mennyire érdekel ez a mindenhez kapcsolódó autó?

Egyelőre csak a kapcsolatokról van szó, az önmagát vezető autó még pár évvel arrébb van.

Ami engem illet, most úgy gondolom, hogy ezt a fejlődési lépést kihagyom. Amíg lehet, megmaradok a mostani technológiánál (már ebben a 8 éves autóban is több az elektronika, mint ami jól esik nekem).

Folytatás: Úri huncutság?