Tanulás vagy játék? Mi működik és miért?

Tanulás vagy játék? Ez nem csak az iskolások kérdése, a dolgozó felnőttek életében is felmerül, ugye? Esetleg „Munka vagy játék?” formában. Legyen mindkettő egyszerre, hiszen játék az élet!

Lehet játszva tanulni, igaz? Sőt, a játék valamikor régen, eredetileg valószínűleg pont a tanulásról szólt. A gyerekek a felnőttek tevékenységeit utánozták, másolták, és ezzel felkészültek a felnőtt életre. Sőt, a felnőttek meséi, énekei, táncai és harci játékai is az ismeretek átadásáról és a munka, a vadászat vagy a harc gyakorlásáról szóltak.

Hogy van ez mostanság? Mennyire távolodott el a játék a valódi élettől? Nehéz megmondani! Elsőre hajlamosak lehetünk kijelenteni, hogy sok játéknak semmi köze a munkához és az élethez.

Vegyünk például egy internetes háborús játékot. Kapcsolódik az életünkhöz? A katonákéhoz egyre inkább. Éppen azzal a pszichológiai problémával néznek szembe a legmodernebb alakulatok, hogy a katona harci játéknak tekinti a távirányított repülővel és fegyverrel való tevékenységet, és nem tudatosul benne, hogy éppen valódi embereket öl meg, ezért csökken a gátlása. De ne menjünk ilyen messzire! Mi van akkor, amikor egy gyerek játszik ilyenekkel? Rombolja a lelki világát, ugye? Sajnos, igen – legalábbis ezt támasztják alá vizsgálatok, és az eredmények szomorúak.

Az az érdekes, hogy jó és nagyon hasznos dolgokat is tanulnak ám a gyerekek az ilyen lövöldözős játékokból (nyáron beszélt erről is egy konferencián Rab Árpád szociológus).

Kedves Olvasó! Mit gondolsz a számítógépes játékokról? Van bennük jó is, vagy csak csupa rossz? Mi a jó bennük?

Nem szeretem az ilyen játékokat, nem vonzanak – ezért most inkább békésebb vizekre evezek.

A tanítás kapcsolata a játékokkal lényegében megszűnt, ahogy szervezetté vált az oktatás. A játékos tanulás csak az óvodában (és esetleg az alsó tagozaton) létezik, a felsőbb oktatásban nem nyert tért. A munkához meg végképp semmi köze a játéknak!

Az utóbbi években azonban – talán az online közösségi lét oldalvizén – ismét felkapott téma lett a játék szerepe a munkában és a tanulásban. Divatos fogalommá vált a „gamification” – vagyis magyarul „játékosítás”. Fogadjuk el ezt a fordítást, hiszen tavaly ősszel már nyomtatásban, fontos szakkönyv címlapján is megjelent.

Nemrégiben írtam az együttműködés és a játékosítás kapcsolatáról, most egy kicsit más szempontból foglalkozom a témával.

Hogy lehet a legunalmasabb kötelező vállalati oktatásokat érdekes játékká átformálni? Ugye mindenki vágyik arra, hogy olyan izgalmas témákról oktassák, mint a bennfentes kereskedelem, a pénzmosás elleni védekezés, az IT-biztonság vagy a munkahelyi zaklatás? Ezek fontos követelmények sok nagy cég és intézmény életében, ilyen szabályok és oktatások nélkül nem felelnek meg a jogszabályoknak, és óriási büntetések mellett még a létüket is kockáztathatják.

Mi történik egy ilyen oktatáson? Összegyűlik a sok dolgozó egy terembe, jön az oktató, két-három órát eltöltenek együtt, a cég elkölt sok pénzt, elvesztegeti a dolgozók munkaidejét – az eredmény meg csekély, mert nem is figyelnek oda, és azt is gyorsan elfelejtik, amit meghallottak… Amikor e-learning formában szervezik meg, akkor sem sokkal jobb a helyzet. Az „elvesztegetett” idő kevesebb, de az eredmény is az. A vizsgakérdéseket jó esetben együtt oldják meg a dolgozók, rosszabb esetben egy megoldja, a többi csak beírja a számokat vagy a betűket.

A megoldás: csináljunk belőle játékot! A bennfentes kereskedelem kérdése csak-csak izgalmasabb lesz, ha krimivé alakítjuk, és a vizsga pedig nyomozássá válik. A jelek szerint eredményesen alkalmazzák a legnagyobb bankok ezt a módszert – bár az kérdéses, hogy az elmúlt évek botrányait valóban a tudás és a megértés hiánya okozta-e…

Hogyan fogadják általában a munkahelyi oktatást az emberek? Úgy vettem észre, hogy rosszul. Azt is megkockáztathatjuk, hogy utálják, és szükséges rossznak találják a legtöbb esetben. Ez alól természetesen kivétel az, amikor érdekli az embert, és maga megy utána tudásnak. Itt egy friss, elég nagy és eléggé nemzetközi felmérés eredménye: Learning in the Workplace Survey Results. Azt találták, hogy se a vállalati oktatások (akár tanfolyam, akár e-learning), se az internetes vagy egyéb külső megoldások nem tartoznak a kedvencek közé. A “Tudatos vezetés” blogon is beszélgetnek erről a felmérésről.

Mik a kedvencek? Csapaton belüli tudásmegosztás, internetes keresés, beszélgetés, találkozók, privát és szakmai közösségek – vagyis csupa olyan, ahol az ember aktív, csinál valamit, és nem a fejébe töltik a tudást. Ebből úgy látom, hogy fontos szerepük van a közösségeknek – akár a fizikai valóságban, akár az online világban, vagyis főleg egymástól szeretnek tanulni az emberek; szeretjük az együttműködést a munkában és a tanulásban is, és fontos a kapcsolati hálónk szerepe.

Valóban így van ez? Tényleg úgy szeretünk tanulni, ha aktívan tennünk kell az érdekében? Mennyire függ ez attól, hogy valóban érdekel a téma, vagy csak kötelező?

Várom a véleményeket, hozzászólásokat!