Találjuk meg!

A múlt héten belefogtam a tudás kezelésének, tárolásának, megtalálásának kérdéseibe, és elkezdtem írni arról az újfajta megoldásról, amivel pár éve találkoztam. Az együttműködés a kulcsszó!

Az emberiség felhalmozott rengeteg ismeretet és tudást. Az ismeretek könyvek és folyóiratok millióiban és a világ minden országának könyvtáraiban gyűltek és gyűlnek az ókortól napjainkig, és ma már nagyrészt elektronikus formában is elérhetők (az Interneten és zárt rendszerekben is). Ezeket kiegészíti és mennyiségben felülmúlja az a sok írás, ami eleve elektronikusan keletkezik minden nap: blogok, a Facebook, Twitter, LinkedIn és sok más rendszer tárolja kisebb és nagyobb, fontos és kevésbé fontos írásainkat.

Itt nem csak a mennyiség növekedése fontos! Nagy változás történt a rendszerezésben és a kereshetőségben is.

Először a hagyományos módszerek kerültek be a számítógépek világába. A kulcsszavakat, indexeket és kartotékokat adatbázisokba rendezték; egyre könnyebb lett a kulcsszavazás, az indexek készítése és a többrétegű struktúrák kialakítása. A következő lépés „szabad szöveges” keresés megjelenése volt, ez óriási lehetőségeket nyitott meg a kutatók és a tanulni vágyók előtt, hiszen már nem csak a könyvtárosok és szerzők által megadott kulcsszavak, hanem az egész szöveg alapján tudtak keresni – és találni. Ez sokáig jól működött, jól lehetett használni, de hamar eljött a „vég”.

Emlékszünk az internetes keresés problematikus napjaira? Alig lehetett értelmes eredményeket kapni a keresésekre. Hogyan történt ez? A weblapok tulajdonosai növelni akarták a látogatóik számát, és ezt a keresés „optimalizálásával” tudták elérni. Figyelték, hogy milyen szavakra keresünk gyakran, és azokat elhelyezték a szövegben és a kulcsszavak között, függetlenül a valódi tartalomtól. Az első 10-20-30 találat között már sok esetben egyetlen releváns sem volt – csak az ilyen mesterségesen kreált találatok. Meg kellett változnia a keresésnek! Az egyik változási irány technikai volt. Új, zseniális algoritmusok (és hihetetlen számítási és tárolási kapacitások) jöttek létre – ezek már nem csak a szavak előfordulásait, hanem a kontextust is figyelték. (Persze a másik oldal sem tétlenkedett, kiismerte és kijátszotta ezeket a szűrőket, ezért egyre finomabb szűrések jöttek és jönnek létre a „trükkök” semlegesítésére. A Google rendszeresen változtatja a keresési és szűrési módszereit.)

Ugorjunk egy kicsit, hagyjuk egy időre az egyre kifinomultabb keresést – beszéljünk a közösségi hálóról (igen, Facebook és a többiek)!

Hogy kerül ez ide? Ömlik ránk az információ, és tudjuk, hogy jelentős részét „nyomják”, vagyis el akarnak érni vele valamit: befolyásolni akarják a vásárlási szokásainkat vagy a politikai preferenciánkat. Hogyan védekezünk ez ellen? Kiválasztjuk azokat a forrásokat, amiket megbízhatónak tartunk. Melyek ezek? Felmérések szerint (és ez nem is lep meg) családtagjaink, barátaink és ismerőseink vannak a megbízhatósági listánk elején. A megbízhatóságot ki kell érdemelni, és el is lehet veszíteni. Hogy jön ide a közösségi háló? Ott is szerzünk ismerősöket, és ott is találkozunk az ismerőseink által ajánlott és megosztott információval, tudással. Ha sok ismerősünk áll mögötte, vagy kevés, de olyan, akiben megbízunk, relevánsabbnak és valóságosabbnak gondoljuk az információt. A közösség értékeli és minősíti a megosztott tartalmat, információt és a megosztóját is.

Hogyan keresünk ma tudást vagy információt? Nem múlt el teljesen a „régi” módszer – még mindig fordulunk szakkönyvekhez és lexikonokhoz, de ez egyre kevésbé jellemző (különösen nem abban a generációban, amely már az interneten nőtt fel). A szabad szöveges, alapos meggondolás nélkül végzett internetes keresés sokkal gyakoribb – és sok esetben eredményesebb is.

Azzal, hogy rengeteg barátunkat és ismerősünket (és az ő ismerőseiket is) egy pillanat alatt tudjuk elérni a kérdéseinkkel, új lehetőségeket is kapunk. Feldobjuk a kérdést a közösségnek, és várjuk a válaszokat. Általában nem is hiába. Persze a válaszok száma és minősége erősen függ attól, hogy milyen körben és hogyan kérdezünk. A különböző fórumok (Facebook, LinkedIn, Twitter, munkahelyi, szakmai és érdeklődési közösségek) másképp működnek, más a használóik köre, és azok másképp viselkednek.

A következőkben a szakmai, munkahelyi közösségekkel foglalkozom. Mi ezeknek a sajátossága? Az együtt dolgozó, egy körbe tartozó emberek között az együvé tartozás miatt általában a bizalom valamilyen szintje eredendően jelen van és vannak közös céljaik is. Ez a kiindulási pont akkor is igaz, ha egyáltalán nem ismerik egymást. Ennek következtében szívesebben és kevesebb fenntartással osztják meg a tudásukat ebben a körben.

A jól megtervezett és kidolgozott ellenére, érdekes módon, folyamatosan küzdünk a tudásmenedzsmenttel a munkában és a projektekben…

Miért?

A módszerek és rendszerek megvannak. Bennük van rengeteg idő, munka és pénz. Vannak kialakult, kipróbált folyamataink. Alkalmazunk embereket, akiknek az a munkájuk, hogy összegyűjtsék a létrehozott tudást és ismereteket, és azokat rendezzék, kulcsszavazzák, csoportosítsák és elérhetővé tegyék mindenki számára.

Miért állítom mégis azt, hogy a sok munka – az ezzel foglalkozó emberek gondos és precíz munkája – mégsem old meg minden problémát?

Ehhez meg kell válaszolnunk néhány kérdést…

Hogyan jön létre az új tudás? Hogyan örökítjük meg? Hogyan hozzuk mások tudomására?

Hogy találjuk meg azokat, akiket érdekel, akiknek hasznos lesz majd? Összetalálkozik a kínálat és a kereslet (helyben és időben)? Hogy befolyásolja egy új eszköz ezt a folyamatot?

Itt folytatom a jövő héten…

Kedves olvasó! Mit gondolsz erről a témáról? Neked milyen kérdéseid vannak?