Fiatalos lendületet a munkába!

Tudok az Y és a Z generációval dolgozni, nekik eladni? Hogy hozzák meg a döntéseiket? Eljut hozzájuk az üzenetem? És az övék eljut hozzám? Mit mondana el nekem a potenciális ifjú vevőm, ha párbeszédbe tudnék keveredni vele? És a kollégám? Mekkora üzleti eredménye lenne, ha tudnám, amit eddig nem mondott el?

Z-social-logos

Összekapcsolódik itt több dolog:

  • a vállalati belső együttműködésben szerzett tapasztalatom,
  • a különböző közösségi terek ismerete és
  • a Z generáció tanítása.

Amikor az ügyfelek igényeinek meg akarunk felelni, szükségünk van a fiatalok bevonására és a fiatalos lendületre is. Mond az valamit, hogy Y  és Z generáció? A potenciális vevőink között nő az internet világában felnőtt, a korábban megszokottól eltérő módon gondolkodó és döntő emberek száma. Ha még nem célcsoportunk ez a korosztály, hamarosan az lesz. Gondoljunk az ügyfeleink vevőire is! Valahol már most is ott vannak a fiatalok és egyre többen lesznek.

Meg kell tanulnunk az ő gondolkodásmódjukat, kérdésfeltevésüket, és benne kell lennünk az információszerzési és döntési folyamataikban. Sokan korábbi generációk tagjai vagyunk, és ezt a kultúrát nem könnyű elsajátítanunk. Nem tudunk kibújni a bőrünkből, de ez nem is szükséges, hiszen a tudásunkra és a tapasztalatunkra továbbra is szükség van – csak ötvöznünk kell az új módszerekkel.

Honnan szerezzük meg ezeket a fiatalokat? Kiket és hogyan vonjunk be? Milyen technológiával tegyük ezt? Hol vannak a szinergiák?

Nagyon hatásosak a “közösségi” módszerek. Nem is igazán új ez! Amióta létezik a termékelőállítás és a kereskedelem, amióta el akarunk adni valamit, tudnunk kell, hogy mi kell a vevőnek. Ez mindig együttműködés volt. Már a falusi kovács és fazekas se egyedül találta ki a termékeit, hanem támaszkodott a vevőire, beszélgetett velük. Ez azóta is így van, csak a módszerek és az eszközök változtak. A személyes beszélgetés még mindig fontos, de egyre nagyobb szerepe van a gyorsaságnak, a nagy földrajzi kiterjedésnek és az azonnaliságnak is. A hosszadalmas megbeszélések nem mindig alkalmasak arra, hogy “kinyerjük” a rohanó, türelmetlen emberekből a friss és struktúrálatlan tudást és információt.

A “laza” beszélgetések teremtenek lehetőséget a még pontosan meg sem fogalmazott igények, elképzelések megismerésére. Összeülünk egy-két sör mellett, és a kötetlen beszélgetés közben felbukkannak gondolatok, egyik követi a másikat, és – szerencsés esetben – szuper üzleti lehetőség kristályosodik ki a fejünkben, amikor otthon vagy másnap folytatjuk a gondolatokat, a beszélgetést. Utána még felhívjuk egyik-másik résztvevőt vagy emailt írunk, hogy tisztázzunk valamilyen részletkérdést vagy megtudjuk a véleményét a továbbgondolt ötletünkről.

Nem csak a vevőkkel és a potenciális vevőkkel való beszélgetés fontos, hanem a belső emberekkel való eszmecsere is. Megtudunk sok mindent tőlük, hiszen sok emberrel tartanak kapcsolatot, és hivatalos és informális híreik is vannak. A hivatalos információ továbbításának megvannak a szervezett formái (CRM vagy más csatornák). A nem hivatalos is útra kelhet a cégen belül. Hogyan? Beszélgetnek a kisebb csoportok tagjai egymás között és a vezetőikkel, majd ők egymással és a főnökükkel, és így tovább felfelé a ranglétrán. Vannak (bár ritkábban) horizontális eszmecserék is, amikor az egyfajta munkát, de különböző szervezeti egységekben végzők jönnek össze, például a titkárnők kávéznak együtt. Jó esetben útjukra indulnak értékes információk, de ezek hasznosulására kicsi az esély.

Nagyon fontos (lenne), hogy minden jó ötlet és okos gondolat eljusson ahhoz, aki felismeri a nagyszerűségét, és hasznosítani tudja, de ez nem mindig működik. Aligha tudjuk ezt a hierarchia sok szintjén áthatolóan megcsinálni. Nehezen megy a részlegek között is. Hogyan lehetséges mégis? Itt jön a képbe a “közösségi” módszerek használata.

Ezekben elsősorban éppen azokra számíthatunk, akiktől az új, fiatalos gondolkodásmódot várjuk. Ezek a kollégáink nap mint nap jelen vannak különböző közösségi terekben, otthon érzik magukat, beszélgetnek egymással, sok-sok hír és információ éri el őket, és maguk is sokat tesznek közzé. Meg tudjuk “csapolni” ezeket a forrásokat? Jó hírem van: igen!

Az a szép a dologban, hogy “intézményesíteni” is tudjuk a beszélgetések hasznosítását. Mit kell tennünk ehhez? Szélesre nyitni a lelki kapunkat, befogadni új technikákat, módszereket. A kulturális változás egyben a módszerek megváltozásával is jár. Nem kell ettől félni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy még a “behemót” szervezetek és azok felső vezetői is fogékonyak tudnak lenni a belső közösségi együttműködésre,  különösen akkor, ha a gyakorlati hasznát is megtapasztalják. Vannak erre példák, és egyre több lesz belőlük. Magam is része voltam egy nagyvállalati rendszer bevezetésének és felfuttatásának, és nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Sok különböző területen igazolták már a “szervezetlen” együttműködés értékteremtő erejét – erről sokat hallottunk a legutóbbi Human Hungary konferencián is. Sajnos példák mutatják a fordítottját is, amikor jobb, a részlegek és a vezetési szintek közötti határokon átívelő kommunikáció hiánya vezetett (egyébként megelőzhető) tragédiákhoz.

A technológia megválasztásának is nagyon fontos szerepe van, ha élő kapcsolatba akarunk kerülni ezekkel a korosztályokkal. A “customer is king” után elérkezett a “user is king” időszaka. Szeretjük vagy sem, ezt figyelembe kell vennünk! Sőt, a technológiának fontos szerepe van a vállalati kultúra megváltoztatásában, felfrissítésében is. Ez azért fontos, mert a vevőink sok esetben egyben felhasználóink is (akkor is, ha nem IT-ban működünk).

Most még csak az Y generáció jelent meg a kapukon belül, de jön a Z is. A technológiai termékek és szolgáltatások vevői között egyre többen vannak, és hamarosan önálló életet kezdenek, egyre több területen jelennek meg vásárlóként. Most kell biztosítanunk, hogy elérjük őket, szóba álljanak velünk. A figyelmet érdemlő területek egyike a közösségi együttműködés lehetőségeinek kiaknázása. Írtam már erről, és fogok is, mert vannak még kérdések…

Kedves Olvasó!

Találkoztál már ezzel a témával a munkádban? Sikeresen kommunikálsz velük? Ki tudod aknázni a legfiatalabb kollégáidban rejlő lehetőségeket? Meg tudod őket szerezni vevőként is?

Hogy működnek együtt a különböző korosztályok? Tud fesztelenül beszélgetni a felső vezetővel a fiatal kezdő kolléga? Hogy fogadná a vezető az alulról jövő, nyilvános kritikát?

Várom a megjegyzéseket, problémákat, kérdéseket!

Rövid összefoglaló a célokról, eszközökről, eredményekről

Létezik egyáltalán az Y és a Z generáció?

dupla-cica-Web

Már a létezés kérdése is felmerült a beszélgetések (viták) során, amiket az oktatásról szóló írásaim indítottak el.

Az is felmerült, hogy egyáltalán újak-e a problémák.

Hogy sikerült ezt elérnem?

Írtam két szubjektív beszámolót az Információs Társadalom Parlamentje második napjáról:

Ezek előtt pedig a saját főiskolai oktatási tapasztalataimat és terveimet írtam le:

Továbbra is keresem a kérdéseket és a válaszokat ebben a témában. Szeretnék hasznosabb oktatójuk lenni a 22-23 éves fiataloknak.

Ezen a héten is a fiatalokról írok: a cégen belüli fiatalos lendületről. Érdekel, hogy elég lendületes leszek-e…

 

Emelkedünk – süllyedünk? Elefántcsonttorony – ipar?

Mit keresnek robotok és drónok az általános iskolákban? Keveset tudunk, mert túl sok az információ? Használhatatlan tudást ad az egyetem, vagy szuper mérnököket képez? Életet ment az internetes játék?

Parlament belső

Folytatom szubjektív írásomat Információs Társadalom Parlamentjéről (június 26-27). A második nap az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma. Bennem a legnagyobb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta. Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Ehhez kapcsolódó gondolataimat már leírtam, most Rab Árpáddal folytatom.

Rab Árpád azzal kezdte, hogy a kultúra a legerősebb fegyver, és a célja az emberek életét jobbá tenni. Mutatott néhány érvet annak alátámasztására, hogy a világunk egyáltalán nem rosszabb – sőt jobb –, mint az állandóan visszasírt régi szép idők. (Ebben teljesen megegyezik a véleményünk, én is így gondolom. Sőt, már előttem is gondolták így okos emberek, például Márai Sándor). Csak két példa abból a sokból, amiket Rab Árpád említett:

  1. A XX. század szignifikánsan kevésbé volt agresszív, mint bármelyik megelőző. A két világháborúval együtt is sokkal kisebb volt az erőszakos halál valószínűsége, mint a XIX. században és a korábbiakban.
  2. 1800-tól 2000-ig kétszeresére nőtt az élettartamunk (ezzel együtt, sajnos, jelentősen megnőtt a szórása is).

Érdekes volt a technológiák elterjedésével kapcsolatban, hogy a vasútnak 150 év kellett, amíg elterjedt az egész világban, a mobil internetnek 5 év is elég volt. Hogy lesz ez a következő újdonsággal?

Ami a tanítást és a tanulást illeti: Rab szerint az, hogy mindent villámgyorsan meg lehet találni, nem okosabbá, hanem butábbá teszi az embereket. Az okossághoz rendszerezni kellene az információt, kontextusba kellene helyezni. Az azonnali hozzáférés miatt viszont látszólag nincs szükség arra, hogy bármit is tudjunk, rendszerezzünk – és ez hiányzik. Példaként említette, hogy az Árpád-ház kihalásának évét egy pillanat alatt megkereshetjük. Ha, viszont, nem tudjuk ezt kontextusba helyezni (mi volt a jelentősége, milyen más történelmi eseményekkel és milyen kapcsolatban van), ez csak egy magában lógó információ darab lesz, nem valódi tudás. (Magam azt tenném hozzá, hogy a rendszer és sok-sok tény ismerete kellene ahhoz, hogy az interneten fellelt rengeteg mindenféléből ki tudjuk válogatni a valódit és a hamisat. Ennek hiányára láttam példát hallgatók házi dolgozatában is, például a Wikipédiáról szedett hibás információkat használtak fel. Itt lenne szerepünk nekünk, oktatóknak is: látogassuk azokat a helyeket, ahonnan a hallgatók gyűjtik a tudásukat, és igyekezzünk kijavítani a hibákat, megbírálni a butaságokat!)

Tudjuk, hogy a játékok fontosak a tanulásban – ez régi dolog. Az internetes játékokat nem szokás ilyen szempontból pozitív fényben emlegetni. Kaptunk két példát Rabtól ezen a területen is. Egy kisfiú a World of Warcraft révén tudta, hogy kell a rénszarvast elterelni a kisöccsétől, aki nagyon megijedt tőle, amikor az erdő szélén feléjük ment. Egy másik fiú pedig egy lövöldözős játékban tanulta meg az elsősegélynyújtást, és több ember életét megmentette egy közlekedési balesetnél. Ugye, ezek nem jutnak eszünkbe a számítógépes játékokról?

Az oktatásról még azt mondta, hogy a 10-20 éves stratégia nagyon fontos, de az 1-2 éves távra is kell terveznünk, mert tíz év alatt túl sokat változik a világ, odáig nem is látunk el. Figyelembe kell vennünk az új generációk más fajta motivációját és koncentrációs képességeit. A játékosítás mellett az is, hogy bedodjuk a hallgatókat a mély vízbe. (Erről hallottunk a kerekasztal beszélgetésben is, a BME MSc képzésével kapcsolatban. A mély vizet magam is alkalmaztam munkahelyi vezetőként, és ott is nagyon bevált. Erről mesélhetne néhány volt kollégám.)

Mit tanítsunk? Annak a felismerését, hogy milyen információnk hiányzik, és azt a tudást, hogy azt hol és hogyan lehet beszerezni. Az információ morzsákat tudjuk rendszerbe helyezni, és tudjuk megkülönböztetni a hamisat a valóditól!

Érdekes kerekasztal beszélgetést hallgathattunk meg az egyetemi oktatással kapcsolatban. Honti Pál jövőkutató beszélt egy párizsi magánegyetemről, ahol nincs is formális tantárgyi curriculum, hanem csak gyakorlati feladatokat oldanak meg a hallgatók. Sőt, osztályzatok sincsenek: vagy megfelelt, vagy nem felelt meg, mert az életben sem az a cél, hogy egy kicsit működjön az, amit csinálunk. Azt javasolja, hogy az egyetemi oktatás vegye át az agilis módszereket a modern projektmenedzsmentből. Szerintem ez jelentős változást igényel, mert nagyon messze van a klasszikus egyetemi oktatástól, ahol a beiratkozáskor tudni akarja a hallgató, hogy mit fognak tanítani neki. A nano-diplomára vonatkozó javaslata segíthet ebben (rövid, 6-12 hónapos részekre lehetne bontani a tanulmányokat). Fontosnak tartja azt is, hogy nincs ingyen ebéd, vagyis a hallgatónak tanúbizonyságot kell tennie arról, hogy valóban akar tanulni.

Az egyetemeket Horváth Zoltán (ELTE, dékán) és Charaf Hassan (BME, docens) képviselte a beszélgetésben. Válaszolva azokra a bírálatokra, hogy nem tanítanak a gazdaság számára hasznos ismereteket, mindketten elmondták, hogy mit tesznek ennek érdekében. Az ELTE mesterképzésén a szakmai ismeretek mellett tanítanak vállalkozási és innovációs ismereteket is, és üzletileg alkalmazható diplomamunkát készítenek a hallgatók. A tanulmányaik során közös kutatási és fejlesztési feladatokban vesznek részt – ezek valódi projektek az ipar számára. A BME-nek erős szakmai kapcsolatai vannak, és szintén közös ipari projektekben dolgoznak a hallgatók. Charaf szerint az informatikában nincs szükség a duális képzésre (amiről korábban a Kecskeméti Főiskola rektora tartott érdekes előadást), mert az egyetem tudja az infrastruktúrát és a mentort is biztosítani a hallgatóknak a projektekhez (alkalmasint modernebb felszerelést is, mint az iparban). Hangsúlyozta a friss tananyag fontosságát – ők azzal csábítják a hallgatókat, hogy mindig a legújabb technológiával dolgozhatnak.  Szólt még arról a veszélyről is, hogy a legjobb hallgatókat még az MSc előtt elcsábítja az ipar, és megpróbálja lebeszélni a további tanulásról. Ez nagyon rossz stratégia, mert éppen a kiműveltebb mérnökre van szükségük a cégeknek. Ezzel válaszolt az első kerekasztal beszélgetésben elhangzott kritikára, hogy nem az ipar igényeinek megfelelő mérnököket képeznek.

Szani Ferenc (Informatika a Társadalomért Egyesület) e-tananyagok fejlesztéséről és alkalmazásáról beszélt. Jelenleg sok, szigetszerűen szétszórt e-tananyag van. Ezeket nem könnyű megtalálni és nem lehet egységesen elérni. Az a célja, hogy minden szakmában legyen sok jó minőségű tananyag, de nem látja a forrásokat. Az e-oktatás előnye az is, hogy könnyen áttekinthető a diák teljes munkája és előmenetele, sőt egyénileg testre lehet szabni a tananyagot.

Hadd dicsérjem meg mindkét kerekasztal vezetőjét és résztvevőit is! Jó beszélgetéseket és a vélemények értelmes ütközését hallhattuk.

Kusper Gábor (Eszterházy Károly Főiskola) a náluk működő CoderDojo programozó műhely tapasztalatait osztotta meg velünk. Itt felső tagozatosok csoportosan tanulnak programozni (kezdők és haladók vegyesen). Érdekes feladatokat kapnak (pl.: Lego robot vagy quadrocopter programozása), és sikerélményekkel gazdagodnak. Kiemelte, hogy a programozás nem művészet, hanem szakma, és a szakember gyakorolni akar, fejleszteni akarja a tudását. Ennek egyik formája a csoportos műhelymunka.

A robotprogramozásban már öt éve rendeznek versenyeket Magyarországon felsősöknek – a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kezdeményezésére.

Sok magyar általános iskolában tanulják ezt a gyerekek. Idén már annyi csapat indult, hogy három helyszínen kellett válogató versenyeket rendezni az országos döntő előtt. Szép eredményeket érnek el nemzetközi szinten a diákjaik, pl., tavaly a Robocup világbajnokságon negyedik helyezést ért a nyírbogdányi iskola csapata. Azt már alig merem megemlíteni, hogy három lány alkotta a csapatot.

Érdekes ez a kontraszt: az egyik iskolában alig van informatikai oktatás, a másikban pedig az 5. osztálytól robotikát tanulnak a gyerekek! Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy Angliában középiskolai követelmény a mobilra való programozás.

Szóval, hogy is áll az informatika és az oktatás viszonya?

  • Szakma vagy művészet a programozás?
  • Szakmának vagy tantárgytól független készségnek tekintsük az informatikát az általános iskolában?
  • Mitől lesz majd sok-sok ezer új informatikusunk?
  • Hogyan tanítsuk az új generációkat?
  • Mi lesz az e-oktatással?
  • Hova jutunk ezzel a rengeteg, azonnal megtalálható információval tudás és rendszer nélkül?

Kérdések egymás hegyén-hátán… Keressük együtt a válaszokat!

Hasznos fecsegés és taníthatatlan Z generáció?

Hogyan mérjük a fecsegés anyagi hasznát? Van neki? Szerintem van, le is írtam! Múlt csütörtökön foglaltam össze röviden, és szívesen belemegyek alaposabban az érdeklődőknek.

Múlt szerdán írtam egyet soron kívül, mert már feszítettek a gondolatok az oktatás és az informatikai kapcsolatáról. Tari Annamária pszichológus és a Z generáció tanítása volt az egyik téma. Holnapután Rab Árpád szociológus és a kultúra fejlődése vagy hanyatlása jön. Csattanós választ kapunk arra is kritikára is, hogy az egyetemekről nem megfelelő tudással jönnek ki a mérnökök.

Csütörtökön találkozunk azokkal, akit érdekel…

Közoktatás és informatika, Y-Z-alfa

Június 26-án és 27-én volt az Információs Társadalom Parlamentje. Én a második napon vettem részt, amikor az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma.

Parlament

Megemlékezéssel kezdtünk. Roska Tamás akadémikus, a Bionikai Innovációs Központ kezdeményezője, az MTA SZTAKI kutatója és több egyetem professzora egy hete hunyt el, róla emlékeztünk meg egy perces néma felállással.

Szubjektív lesz az írásom, nem akarok az egész rendezvényről beszámolni, megteszik biztos sokan, például az Informatika a Társadalomért Egyesület.

Bennem a legtöbb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta.

Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Az Y generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők már a fogyasztói társadalomba születtek bele, és ambivalens a hozzá való viszonyuk. Rájuk jellemző a közösségi együttműködés felhasználása az ismeretek megszerzésében és a döntések meghozatalában. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról márciusban írtam „Találjuk meg!” címmel. A velük való munkában, együttműködésben fontos megértenünk ezt, és okosan alkalmazkodnunk. Családilag is látom ezt: Y generációsok vesznek körül, de nem egyformák, ebben a 15 éves intervallumban is látok különbségeket.

A Z generáció tagjai még fiatalabbak és sok tekintetben mások, ők digitális bennszülöttek, akik beleszülettek a digitális világba – az nem eszköz a számukra, hanem maga az élettér. Ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk, akármilyen kapcsolatban is vagyunk velük, mert különben nem érthetjük meg a viselkedésüket, a reakcióikat. (Amúgy se egyszerű…)

Nekem most ez a Z generáció az újdonság, őket próbálom tanítani a főiskolán. A múltkorjában írtam már az oktatási tapasztalataimról és hallgatói véleményekről is. Azóta leveleztem is erről a témáról egy hallgatómmal, és tőle is kaptam hasznos véleményt.

Visszatérve Tari Annamáriához: meg kell ismerünk a fiatalok gondolkodását, életmódját. Az identifikációjukban és a szocializációjukban kulcsfontosságú szerepe van ennek a közösségi térnek. Ez nagyon különbözik attól a világtól, amiben az előző generációk nőttek fel. Ha kapcsolatban akarunk lenni velük, tanuljuk meg más szemmel nézni őket! Ugye, néha nehéz türelmesen kezelni a türelmetlenségüket? Tari szerint alapvető jellemzőjük a gyorsaság és a szükségletek azonnali kielégítésének igénye. (Hadd szúrjam itt közbe, hogy nem csak a Z generáció esetében fordul ez elő – inkább csak arról van szó, hogy az ő esetükben ez jellemző.)

Hogyan tanítsuk a Z generációt? Azt magam is tapasztaltam, hogy a hagyományos 4-6 óráig tartó iskolai tanítást akkor se viselik könnyen, ha fellazítom csoportos és egyéni feladatokkal. Nem csak a gyorsaság és a türelmetlenség a jellemzőjük, de a kognitív folyamataik is mások, másképp működik náluk a tanulás, az emlékezés és a felidézés. Ezt meg kell értenünk és támaszkodhatunk is rá – mondja Tari. Nagymértékben képesek a megosztott figyelemre, több dologgal tudnak egy időben foglalkozni. Ezt használjuk ki! Különben az osztott figyelmüket valami másra fogják fordítani…

Interaktív tanítással, sok cselekvéssel és kooperálással tudjuk bevonni őket és fenntartani a figyelmüket. Én is azon töprengek, hogy tudnám a tantermi órát és a közösségi együttműködést ötvözni. Először arra gondoltam, hogy az órákon kívül, valamilyen online közösségi térben jöhetnénk össze. Ezt attól tartva vetettem el, hogy se nekem, se a hallgatóknak nem lesz idejük még többet foglalkozni a témával. Nem tudom, hogy jól tettem-e. Most az jár a fejemben, hogy az órai munkába kellene valahogy bekapcsolni az online kooperációt. Hogy kellene ezt csinálni? Nyilván ott van a lehetőség az órai feladatok online megoldására. Ennek örülne a hallgatók jó része, mert nehezükre esik kézzel írni. Nekem is jó lenne, mert részben automatizálná a kiértékelést, és a többi feladat esetében is megkönnyítené az olvasást (a kézírás olvasásával voltak gondjaim, néha tényleg találgattam). Adhatnék azonnal megoldandó kutatási, keresési feladatokat is. Vajon ez működne?

Jár erre főiskolai, egyetemi hallgató? Érdekelne a véleménye!

Tari Annamária arra is emlékeztetett minket (ha nem vettük volna még észre), hogy megváltozott a tekintélyhez és az alázathoz való viszony. A „mi időnkben” nem volt kérdéses, hogy a felnőtt a tudás letéteményese. Ma ez másképp van. Pillanatok alatt rengeteg (valódi vagy félrevezető) információt lehet begyűjteni – akár az óra közben is. Hogy tudja ezt a tanár kezelni? Mit mondok, ha rákérdez valamire a hallgató, amit most olvasott, és én nem olvastam? Nyitottnak kell lenni, benne kell lennie a tanárnak ebben a világban. Akármilyen sokat olvasok, böngészek, mindig lesz rengeteg dolog, amit nem olvastam, és nem is fér bele az életembe elolvasni. Mi lenne, ha megvitatnánk az órán az ilyen kérdéseket?

Valami átütőbbet keresek, de még nem találtam meg. Annak nem sok hasznát látnám, hogy Facebook csoportokban „beszélgessünk” az óra alatt. Ha már úgyis egy teremben vagyunk, nem kell hozzá számítógép. Az tetszene, ha magát a tanítást tudnám (esetleg opcionálisan) hálózaton keresztül csinálni. Így otthonról (vagy munka közben) is be tudnának kapcsolódni a hallgatók, nem kellene a teremben ülniük. Magukat a prezentációkat és a magam látványát el tudnám juttatni hozzájuk. Ennél szebbet és jobbat szeretnék! Azt hiszem, ahhoz sok idő és nem kevés pénz kell, hogy igazi online tananyagom legyen.

Meg fogok próbálni olyan témákat kiadni hallgatói prezentációra, amikhez online keresést, kutatást kell végezniük. Eddig is volt kötelező házi dolgozat vagy prezentáció, de a többség (minden ösztökélésem ellenére) a házi dolgozatot választotta. Azt hiszem, féltek a nyilvános szerepléstől. Talán azzal teszek nekik jó szolgálatot, ha ebbe az irányba motiválom őket.

Mit gondolsz, Kedves Olvasó?

Na, vissza a konferenciához!

Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár előadását nem fogom részletesen ismertetni, csak egy-két gondolatot emelek ki belőle. A tanterv lehetséges változtatásai között megemlítette a nyelvtudás és a digitális kompetencia fejlesztését. Meg kell találni, hogy milyen tárgyak óraszámát lehet csökkenteni, mert nagyobb óraszámot már nem lenne jó a gyerekekre terhelni. (Saját megjegyzés: pont ez az a két terület, ahol az óraszám egy részét lehetne iskolán kívül, a gyerekek online élete részeként végezni. Ez a játékosabb forma hatékonyabb lehet.) Az eredményekről és a mérésről azt mondta, hogy megvannak a jó mérési módszerek, használni kell őket. A versenyeken jók az eredményeink, az átlagos tudásszinttel van a baj, az csökkent. (A 70-es és a 80-as években még elsők voltunk, mára sokat romlott a helyzet.) Hangsúlyozta az innováció, a kreativitás és a közösségi élettér használatának fontosságát. (Ebben az utóbbi témában a kerekasztal beszélgetésben elmondta, hogy sok iskolában van a tanároknak saját online közösségük, de ezek nem kapcsolódnak össze. Szerintem a kritikus tömeg elérése nagyon fontos lenne, akárcsak az országos, sőt szélesebb tapasztalatcsere.)

A kerekasztal beszélgetésben Laufer Tamás (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) az iskolai és a felsőfokú informatikai oktatás gazdasági szerepéről beszélt. Ha az általa hangsúlyozott hiányzó tízezer informatikai szakemberünk meglenne, akkor jelentősen nagyobb lehetne a GDP (egy szakember évente kb. 15 milliót hoz). Hiányolta a szakmával való együttműködést az oktatás tartalmának megtervezésében. Az irodai programok használatát sokkal kisebb óraszámban tanítaná, helyette játékos programozás kellene a felső tagozatban. Ezt iskolán kívül, alapítványi támogatással, nyári táborban csinálják is. Nem kell feltétlenül diplomásnak lennie az informatikusnak, kellene sok OKJ-s képzés is.

Ollé Jánostól (ELTE) megtudtuk, hogy Angliában a mobilra való alkalmazásfejlesztés középiskolai követelmény. Ez nagyon meglepett! Hangsúlyozta, hogy maga az informatika használata tantárgytól független készség kell legyen.

Itt most abbahagyom ezt a témát. Legközelebb Rab Árpád szociológussal folytatom, aki nagyon érdekes előadást tartott a kultúra, az oktatás és a mai világunk minősége témájában.

Kedves Olvasó!

Mit gondolsz az informatika és az oktatás kapcsolatáról? Mennyi kell belőle az általános- és a középiskolában? Mennyit és mit kellene mindenkinek tudnia?

Hogyan csináljuk a felsőoktatásban?