Egyetemi, főiskolai oktatás

2013 óta tanítok informatikai tárgyakat vezetői, stratégiai megközelítésben a Milton Friedman Egyetemen nappali és levelező tagozaton, a Budapesti Metropolitan Egyetemen az „Excecutive MBA for IT” kurzuson, és egy hasonló tárgyat tanítottam műszaki menedzser hallgatóknak az Óbudai Egyetemen is. A hallgatók hasznosnak találják a gyakorlati ismereteket, amikkel az ITIL-re alapozott informatikai szolgáltatási témát kiegészítem.

Számomra nagyon hasznos volt a meglévő tudásom formális, „tudományos” rendszerezése a tananyag kialakítása folyamán. Azóta is sokat tanulok közben, hiszen az informatika üzleti szerepe az új technológiák hatására nagyon sokat változik minden évben.

A mobil rendszerek biztonsága (Milton Friedman) még érdekesebb terület. Ugyan ez az informatikai igazgatói (CIO) munkám során is hangsúlyos terület volt, mégis izgalmas hétről hétre újabb ismereteket megosztani a hallgatókkal – ehhez folyamatosan figyelnem kell az eseményeket és követnem kell az IT-biztonság és a mobil alkalmazások szakértőinek írásait, előadásait és a világban történő eseményeket. Itt is jól hasznosítom a kockázatkezelés és stratégia területén megszerzett tapasztalatomat – így nagyobb összefüggésben tudom bemutatni a hallgatóknak a témát.

Az informatikai vezetői (CIO) munkáról tartottam néhány alkalommal előadást a CEU Business School MBA-s hallgatóinak. Ugyanezen a képzésen vettem részt olyan helyzetgyakorlatokban,  ahol hallgatókkal ültünk szemben a cég vezetőiként, meghallgattuk projektjavaslatukat és döntéseket hoztunk.

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola nemzetközi képzésein marketinges hallgatóknak tanítok informatikát, infografikát és statisztikát (angolul). Velük egész más módon kell dolgozni, mint a mérnökökkel, és a szakmájukhoz kapcsolódóan kell felépíteni a tananyagot (belefér például a blogolás és az email hírlevelek témája is).

A digitális kommunikációt, a közösségi terek és egyéb online felületek üzleti használatát is a Wekerlén tanítom (ezt a belföldi képzésen).