Internetre kötött tehén?

Az internetre kapcsolt kütyük (IoT) nagyszerű és ijesztő lehetőségeket hoznak létre. Élni fogunk velük, visszaélni, vagy velünk élnek vissza? Azt hiszem, hogy mindhárom előfordul majd.

Nagy érdeklődéssel olvasom az újabb és újabb nagyszerű ötletekről és működő megoldásokról szóló híreket. Néha azon csodálkozom, hogy milyen zseniális az ötlet, néha azon, hogy miért hagyták félbe.

Mutatok néhány példát. Ebben a cikkben olyan megoldásokról írnak, amikben a Vodafone hálózatát is használják.

Az egyik éppen az egyszerűségében nagyszerű, és közben valódi problémát old meg. Teheneknél gyakran vannak problémák az ellés körül, és ezek akár a borjú és az anyaállat elvesztéséhez is vezethetnek, ezért a gazdák sokszor egész éjszaka kénytelenek fennmaradni, hogy vigyázzanak, figyeljenek – akár több napig is, mert nem lehet pontosan előre megmondani az ellés időpontját. A Moocall azon a megfigyelésen alapul, hogy a tehén farkának mozgásából meg lehet állapítani az esemény közeledtét. Felraknak egy kis kütyüt, ami mobil interneten keresztül közvetíti a dublini központba az adatokat az egész világról. Innen küldenek SMS-t a tehén gazdájának egy órával a borjú világra jötte előtt. Ugye milyen egyszerű? Nincs is hiányérzetem – ez egy jól megfogalmazott problémára ad jól használható megoldást, és nincs elbonyolítva.

Jut eszembe egy korábbi tehenes hír, amiben az előző lépés, a mesterséges megtermékenyítés szerepel. Itt az a gond, hogy csak egy 16 órás időszakban fogannak a tehenek, ekkor kell a megtermékenyítést elvégezni. Ebben is az a szép, hogy egyszerű! Egy lépésszámlálót kap a tehén, ennek az adatait elemzik a Fujitsu adatközpontjában, a tehén toporgásából kiszámolják, hogy mikor lesz éppen megfelelő állapotban, és az eredményeket kapja meg a farmer (telefonon, táblagépen, asztali gépen, akárhol). Ez segít neki az eredményes megtermékenyítésben.

A VanMoof „okos” elektromotoros biciklije 2800 eurónál kezdődik, és nem szívesen veszítenék el, akik ennyit adnak érte, mások viszont szívesen megszereznék ingyen. Itt is egyszerű a megoldás: a gyárban beépítik a bicikli vázába azt a GSM modult, ami elárulja a gyártó központjának, hogy hol van éppen. Ha két héten belül nem szerzi vissza a biciklit a gyártó, akkor ad egy újat. (A helyinformációt csak a rendőrségnek adják ki, a tulajdonosnak nem, mert nem akarják a tolvajjal való konfliktus veszélyének kitenni.)

Mutatom azt is, ahol továbbfejlesztési lehetőséget látok. A DriveNow 11 európai nagyvárosban ad bérbe BMW és Mini autókat. A nagyszerűsége a rugalmasságában van. Egy telefonos alkalmazással lehet megkeresni, hogy hol van a közelben szabad autó, és a végén bárhol le lehet tenni a kijelölt területen belül. Amikor hosszabb ideig használaton kívül van az autó, a személyzet kitakarítja és megtankolja. Mi hiányzik nekem? A modern autók tele vannak érzékelőkkel. Hogy használják ezeket? Nem derül ki sok a leírásokból, bár a tankolásra vonatkozó szabályok arra utalnak, hogy az üzemanyagszintet figyelik. Vajon mi van az egyebekkel? Szól az autó, ha valami gondja van, valamit meg kell javítani vagy ki kell cserélni? Ez hasznos lenne, mert egy sok-sok ember által használt autó esetében nem igazán lehet a vezető fülére támaszkodni. Hogyan kommunikál az autó a központtal? Eleinte próbálkoztak WiFi-vel, de előfordult, hogy nem volt megfelelő kapcsolat, és a bérlő nem tudta kinyitni és beindítani az autót (mert az nem tudta ellenőrizni a jogosultságát). Áttértek egyszerű mobil internetre, azóta nincsenek ilyen problémák.

Az előző bekezdésben szereplő biciklikkel is létre lehetne hozni egy hasonló kölcsönző szolgáltatást.

Ha már autó, és hiányoltam a beépített érzékelők használatát: biztosítás. A biztosítás arról szól, hogy a hozzávetőleg azonos mértékű kockázatú szerződők között elosztják a károkat és a költségeket. Ehhez ismerni kell az egyes résztvevők kockázatosságát. Ezt ma leginkább néhány egyszerű adat alapján becslik meg (korábbi káresetek, életkor, nem, lakóhely), amik elég pontatlan eredményt adnak – így egyesek többet, mások kevesebbet fizetnek, mint a valós kockázatuk alapján kellene. El is kezdtek ezen a területen mozogni a biztosítók. Figyelembe tudják venni a vezetési stílust (gyorsítás, fékezés, hirtelen kormánymozdulat, gyorshajtás, és ki tudja, még mit) a biztosítási díj kialakításánál. Érdekes jövő (jelen) az, ahol a biztosító mindent tud a vezetési szokásainkról! Sőt, akár azt is észreveheti, amikor más vezeti az autót.

Ha már biztosítás: Megjelent az első olyan biztosítás, amit kifejezetten az önvezető autókra szabtak. A biztosítási védelem tartalmából világosan látszik, hogy a biztosító használja a jármű szoftveréből származó adatokat (amikből ezekben az autókban még több van).

Ezek mind óriási lökést adnak a mobilszolgáltatók forgalmának – azokénak, amelyek tudnak egyetlen SIM kártyával az egész világot (vagy legalább egy egész kontinenst) lefedő és ésszerű árú szolgáltatást nyújtani. Enélkül egyik ötlet sem kivitelezhető!

Hozok egy földhöz ragadt példát is. Az Egyesült Királyságban az utóbbi években a nagy esőzések sok helyi árvizet okoztak, és a háttérben gyakran az volt, hogy eldugultak az utak alatt átvezető csatornák. Ezekből 30 ezer van országszerte, és nem egyszerű feladat a folyamatos tisztításuk. Sok a felesleges kiszállás, amikor az ellenőrzés után nincs semmi tennivaló, de sokszor nem találják meg a dugulást a zápor előtt, ami elég nagy baj. Mi lett a megoldás? Napelemes kamerákat szereltek ezekbe a csatornákba, majd mobil interneten keresztül bekötötték őket a központba. Ha esik, a kamera elkezdi figyelni a víz lefolyását, a felvételt elküldi, és azonnal indulhat a beavatkozó brigád, ha baj van. Így kevesebb emberrel, jobb és gyorsabb munkát végeznek, és kevesebb az elöntéses kár.

Ezekben az IoT alkalmazásokban csak megfigyelés, adatgyűjtés és elemzés van, direkt beavatkozás nincs, így a kockázatok mérsékeltek. Ma még főleg ilyen célokra használjuk az új technológiát, de egész biztos vagyok benne, hogy a vezérlés is felfut majd. Bő egy éve írtam az álom otthonról, ott felsoroltam néhány lehetőséget. Mi valósult meg eddig belőlük?