Dr. Robot

Miről lehet beszélgetni dr. Robottal? Kell egyáltalán beszélgetni vele?

A múlt héten azt ígértem, hogy visszatérek a modern számítástechnika orvosi alkalmazásaira. Akkor megemlítettem a Watsont, ami orvosokat segít a diagnózis megtalálásában és terápiás javaslatokkal, és nagyszerű eredményeket ér el (főleg a daganatos betegségek területén). Egyelőre úgy látszik, hogy nem elveszi az orvosok munkáját, hanem tudós kollégaként segíti őket abban, hogy hihetetlen számú beteg leleteit, kezelési módjait és azok eredményeit átnézve, elemezve, gyorsan jó diagnózist állítsanak fel, és megtalálják a legjobb terápiát. Watson többé-kevésbé tekinthető gondolkodó gépnek, hiszen tanulni is képes. Ez a terület, a cognitive computing, nagyokat lép előre, és nem az IBM Watson az egyetlen képviselője. (Itt írtam tavaly egy-két érdekes dolgot erről a területről.)

Ma nem erről lesz szó, hanem a robotika orvosi alkalmazásairól, azon belül is a sebészetről. Talán nem is olyan meglepő, hogy egy nagyon precíz, finom mozgásokat igénylő területen bevetik a robotot, aminek nem remeg a keze, nem fáradt, nincsenek érzelmei, hanem minden helyzetben nagyon pontosan el tudja végezni a feladatát. Ha erre számítottunk, akkor nem teljesen volt igazunk. Ugyan sebészeti robotok használatát már 2000-ben engedélyezte az FDA, a robot egyáltalán nem dolgozik önállóan. Nincs benne semmilyen formája az intelligenciának. Mégis mi a haszna, mire jó?

A nagyon finom, apró mozdulatokat igénylő területeken alkalmazzák, mert le tudja kicsinyíteni a sebész kézmozgását. A szoftvere képes a kézremegés hatásának csökkentésére, kiszűrésére. Az ízületei mozgékonyabbak, mint az emberéi, így olyan helyekre is be tud kanyarodni, ahova egyébként sokkal több vágással lehetne csak eljutni. A döntéseket viszont egyáltalán nem akarja kiadni a kezéből a sebész – mondta az NJSZT idei Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján Haidegger Tamás. Azt is megtudtuk tőle, hogy már 3-4 évtizedes múltja van ennek a témának, először a NASA kezdett el ezen a területen kutatni a hosszú időt a Földtől távol töltő űrhajósok miatt. 1970-ben alkották meg a NASA mérnökei az első távsebészeti rendszer terveit, amik akkor még megvalósíthatatlannak bizonyultak, de évekkel később kezdtek realitássá válni egyes elemei, és felmerült a földi katonai alkalmazás lehetősége. Az első megvalósult műtét 1985-ben mégsem a hadseregben, hanem polgári területen történt, egy idegsebészeti beavatkozásban szolgált asszisztensként egy robot. Itt azt a képességét használták ki a robotnak, hogy nagyon nagy pontossággal tudja végrehajtani az előre megtervezett műveleteket. Tehát itt a sebész semmilyen döntést sem bízott a robotra, hanem „csak” a terv nagyon precíz végrehajtójaként alkalmazta.

Hiába volt nagyon pontos és precíz, ez a módszer mégsem terjedt el, mert hiányzott a bizalom a robotok iránt. Végül nem is ez a megközelítés (az előre megtervezett beavatkozás automatikus vagy félautomatikus végrehajtása) hozta az első komoly sikereket, hanem a da Vinci „távoperáló” rendszer, vagyis a NASA mérnökeinek ötlete, de nem a világűrben, hanem egyszerű kórházban, és nem távolról, mert egy helyen kell lennie a sebésznek és a robotnak (szabályok és aggodalmak miatt). Akár a laporoszkópia továbbfejlesztésének is lehet tekinteni, mert azt teszi könnyebben, pontosabban kivitelezhetővé. Úgy látszik, hogy ezt a megközelítést könnyebben értették meg és fogadták el az emberek. Már több mint 3500 da Vinci robot dolgozik szerte a világon (kétharmaduk az USA-ban), és a közelünkben is vannak páran. Kíváncsiságból beírtam Budapestet a keresőjükbe, és elég sok közeli találatot kaptam (mindet tőlünk nyugatra, a legközelebbieket Bécsben). A rendszer kétmillió dolláros ára nyilván jelentős akadálya a terjedésének.

Az elfogadáshoz járulhat az is hozzá, hogy nem is nagyon használják a „robot” szót, amikor a módszert ismertetik. A bemutató szövegben csak egyszer, és csak a vége felé fordul elő a „robotics” szó. Ez stimmel is, hiszen semmit se csinál önállóan a da Vinci – csak egy (vagyis három-négy) precíz kezet ad a sebésznek. Évente több százezer műtétet végeznek így az Egyesült Államokban, és egyes műtétek (például prosztata) túlnyomó többségét.

Természetesen nem egyöntetűen pozitív a fogadtatása, és sok kritika is éri. Ezek különféle szempontból bírálják a da Vinci rendszert, amikből eggyel foglalkoznék csak. Fontos a kórházak számára, hogy egy ilyen ügyes és drága berendezést minél inkább kihasználjanak, ezért elcsábulhatnak és kevesebb oktatás és gyakorlás után is egyedül rábízhatnak valódi beteget egy kezdő orvosra. Talán ennek tulajdonítható, hogy egyes elemzések szerint nem jobbak az eredményei a hagyományos laparoszkópiás beavatkozásokénál. (Egy 2013-as tudományos cikk szerint az eredmények nem voltak mérhető mértékben jobbak, de a költségek sokkal magasabbak voltak: The Journal of American Medical Association.)

Érdemes a da Vinci rendszert használni a megszokott, bevált módszerek helyett? Igazságot ebben a kérdésben majd a következő évtizedek hoznak, de nem biztos, hogy az a kérdés ugyanez a kérdés lesz.

Az írásom elején említett Watson a kórismében és a kezelés kiválasztásában segít. A da Vinci a műtétben. A kettő között ott van az orvos, és a da Vinci kezét is az orvos fogja. Ő értelmezi Watson tanácsait, ő hozza meg a döntést a kezelésről. Ő tervezi meg a műtétet, és ő hozza meg a műtét közben felmerülő kérdésekben a döntést. A pontosabb képalkotó rendszerek és a pontosabb diagnózis birtokában talán egyre kevesebb ilyen azonnali döntés kell majd. Ha majd – akárcsak a vizsgálatokról és a kezelések eredményességéről – a műtétekről is lesz sokmilliós adatbázis, esetleg a Watson segíthet a sebésznek műtét közben. Eljön majd az az idő, amikor Watson és da Vinci együtt dolgozik, és az orvos csak megfigyelő lesz? Vagy az sem? Kivel fogunk beszélni a műtétről, a várható eredményekről és a kockázatokról? A Watson képes lehet erre…

Talán már itt van a küszöbön egy efféle megoldás: a Google és a Johnson & Johnson nemrég belefogott egy közös vállalkozásba, aminek a célja a „Sebészet 4.0” vagy „digitális sebészet” megteremtése. (Ebben a terminológiában „Sebészet 3.0” az, amit a da Vinci használatával csinálnak.) A diagnosztikai és a műtéti eszközöket döntéstámogató algoritmusokkal egészítik majd ki. Azt még nem merik kimondani, hogy döntéshozó szerepük is lesz… A prototípust 2020-ra ígérik.

Amikor majd könnyű szívvel rábízzuk a családunk életét az önmagukat vezető autókra, talán a mesterséges intelligenciával bíró orvosi robotokat is szívesen látjuk magunk körül.

Ebben az írásomban nem Haidegger Tamás előadását ismertettem, de erősen támaszkodtam rá abban, hogy merre induljak, merre nézzek körül. Nem is mindenről írtam, amiről ő nagyon érdekesen, sok képpel és videóval beszélt. Javaslom az érdeklődőknek, hogy nézzék meg a teljes előadást (26 perc).

Továbbiak erről a konferenciáról:

• Gondolkodom, tehát…?
• Hová vezet ez?