Okos adat

Kire tartozik, hogy mennyi por van a szobámban, és milyen gyakran takarítok? Kire tartoznak a fogmosási szokásaim és a fogaimban lévő lyukak?

Első pillanatban úgy tűnik, hogy kevesekre. Rajtam kívül a családtagjaimra és az utóbbi a fogorvosomra. Esetleg még pár emberre. Nos, nem biztos, hogy így van abban az esetben, ha „okos” fogkefém van. Ez az okos jószág szorgosan gyűjti az adatokat, és a biztonság kedvéért jól meg is őrzi – a gyártó rendszereiben. Ott örökre megmaradnak, alávetik őket mindenféle elemzéseknek, megtudnak rólam sok mindent. No, nem csak a fogkefémtől. Tele van a környezetem okosnál okosabb eszközökkel. Ezek egy részét saját magam, tudatosan kapcsolom össze egymással, mert így jobb nekem. A többiek megtalálják egymást, összekapcsolódnak. Ha nem közvetlenül, akkor a „mestereiken” keresztül.

Hoztam pár példát korábban az okos ház és a sok okos eszköz hasznos kapcsolatáról. Ilyen, például, a kellő időre beindított és bemelegített autó, az időre elkészülő vacsora, a fűtés szabályozása a napirendemtől függően (akkor is, ha hirtelen megváltozott a napi programom), a jó alvásomra optimalizált fűtés, és van még sok.

Arról nem beszéltem, hogy mi is van az adatokkal, az információval. Ezek az eszközök sok mindent tudnak rólam és a környezetemről, és mindent az én érdekemben, az én jobb kiszolgálásom érdekében használnak fel. Remélem!

Ki használja ezeket az adatokat és mire? Mennyire fontos ezt tudnom? Mekkora gond az, ha az elsődleges célon (a jó kiszolgálásomon) túl is felhasználják? Van rá joguk?

Jó kérdések! Kezdjük az utolsóval. Most olvastam, hogy jogászok álláspontja szerint ezeknek az adatoknak nem én vagyok a tulajdonosa. Nem az a tulajdonosa, akire vonatkozik az adat, hanem az, aki begyűjtötte. (Az adat azé, aki megműveli?) Engem meglepett ez a vélemény. Persze, tulajdonképpen mindegy, hiszen amúgy is megadjuk mindenhez a hozzájárulásunkat. Nem is igen olvassuk el azokat a hosszú szövegeket. Ha elolvassuk, nem nagyon értjük, hogy mi következik belőle. Az is kérdés, hogy hol lenne a fogkefén az a kijelző, ahol elolvasnánk a jogi bla-blát.

Azt mondja az érvelés, hogy az adataimat összegyűjtő cég időt és pénzt fordított az adatbázis létrehozására, feltöltésére, és az adatok elemzésére, így megszerezte az adatok feletti rendelkezés jogát. A dolgot még szebbé teszi az, hogy nem egy cégről van szó, hiszen az „okos” eszközök világában szerepel a „dolgok internete” (Internet of Things, Internet of Everything) – az a kapcsolódás közege. Nagy adattároló és –feldolgozó felhők játszanak benne szerepet. Miért fontos ez? Nem egy cég lesz tulajdonosa az adatainknak, hanem mindegyik, amelyik részt vesz ebben a folyamatban. És, hogy el ne felejtsem: kereskednek is az adatainkkal.

Összefoglalva: Kinek van köze a fogmosási szokásaimhoz? Mindenkinek, akit csak érdekel! Érdekel ez valakit? Önmagában nem fontos adat, de sok más aprósággal összefésülve, levonhatnak belőle következtetéseket a viselkedésünkre, kitartásunkra, rendszerességünkre, jellemünkre. (A következtetéseket gépek fogják levonni, a közben felhasznált algoritmusok pedig nem lesznek hibátlanok!) A sor végén valaki általános jellemzéseket árul majd, amiket számára is ismeretlen adatokból, számára is ismeretlen algoritmusok számoltak ki.

A szolgáltatás előfizetője (munkáltató, biztosító, társadalmi szervezet, bank, hatóság) kap majd egy „tudományos alapon”, a rólam több év alatt összegyűjtött rengeteg adatból létrehozott profilt. Ennek alapján dönt a jövőmről. Tetszik? Nem igazán! Nem tudom, ki ismeri az USA-beli „credit rating” vagyis hitelminősítő rendszereket. Azok valami hasonlót, de sokkal egyszerűbbet csinálnak. Ha becsúszik egy téves adat (és időnként becsúszik), akkor az érintettnek sok-sok pénzébe és sok idejébe kerül tisztára mosnia magát. Simán eltart hónapokig, ha nem évekig. Addig nem kap hitelt, vagy kiugróan magas kamatot követelnek tőle. Sőt, általában is megbízhatatlannak minősül, mert nem csak hitelintézetek lehetnek az információ felhasználói között. Hol árthat? A Forbes felsorol tíz példát, ilyeneket: lakásbérlethez jutás, munkavállalás, biztosítások megkötése, nyomozó hatóságok.

Ahogy mondtam, a hitelminősítésben lévő tévedéseket sem könnyű kijavíttatni, pedig ott viszonylag kevés forrásból származó kevés adatot dolgoznak fel. Ha már az egész életünk minden apró mozzanata tárolva lesz a nagy rendszerekben, és ott sok lépésben feldolgozzák mielőtt a végső következtetéseket levonják, azt se lehet majd tudni, hogy pontosan milyen adatokból jött ki az, hogy megbízhatatlan vagyok. „Csak úgy” köztudomású lesz. Olyasmi, mint az előítélet, de sokkal biztosabb lábakon áll, mert „tudományos alapokon” jön létre.

Jó messzire jutottam az internetre kapcsolódó „okos” fogkefétől, ugye? Bizonyos mértékig túloztam, a fogkefe nem ennyire veszélyes. Másrészt mégsem túloztam. Az egész, nagy összekapcsolt mindenség erre és ennél sokkal többre is képes. Mi, emberek, hagyni fogjuk, mert a dolog túl komplex ahhoz, hogy minden részletében megértsük, és túl sok cégnek lesz belőle sok bevétele.

Az IBM a Watson bevetését tervezi. Nem Sherlock Holmes társáról, Dr. Watsonról van szó, hanem egy különlegesen okos számítógépes algoritmusról, ami már évekkel ezelőtt képes volt legyőzni (4 perc videó) a legjobb emberi játékosokat az amerikai Jeopardy vetélkedőn. Ha a Watsont tényleg bevetik, akkor előre nem látott összefüggések és kapcsolatok kerülhetnek felszínre. Jók vagy károsak? Hasznosak lesznek nekünk, vagy ártalmasak? Ha igazak is, vajon szükségesek és helyénvalóak?

Szóval, mi legyen? Védekezzünk az „okos otthon” ellen?

Nem tudom. Sok apró kényelmességgel kezdődik a dolog, majd szépen, lassan megszokjuk a meglévő helyzetet, és az újabb nagyszerűségek is beszivárognak. Mindet meg lehet szeretni, és lassan kialakul a függőség. (Láttunk már ilyet!)

Fontolja meg mindenki, hozza meg mindenki a saját döntését!

Segítek: itt gyűjtöttem össze az eddigi írásaimat a témáról. Sokat olvastam hozzá, és megpróbáltam megérteni, amit olvastam… Jó olvasást és döntést!