Záporozik az innováció! Csak kapkodjuk a fejünket…

Mit kapunk a felhőből? Esőt, havat? Megtermékenyítő új ötleteket? Innovációt?

A CIO Hungary konferencia („Behálózva”) kapcsán írtam a múlt héten, és mára is maradt még írnivalóm. A problémák és a kiszolgáltatottságok jutnak sokszor eszünkbe a felhőről és a behálózottságról – de ne ragadjunk le itt!

Sokkal több van a felhőben: nagyon gyakran innovációt hoz, olyan innovációt, amit másképp nem kaphatnánk meg. Rengeteg ember, rengeteg kisebb-nagyobb (főleg kisebb) cég talál ki nagyszerű dolgokat minden nap. Ezek egy része tényleg nagyszerű, és óriási változásokat képes okozni. Nem is vesszük észre, hogy mennyi mindent használunk, ami ma már természetes, de néhány évvel ezelőtt még csak nem is gondoltunk rá.

A mindennapi életünkben okozott változásokra az előző írásomban hoztam néhány példát (email, naptár, dokumentumok, táblázatok, navigáció, tömegközlekedés tervezése), és biztos vagyok benne, hogy még sok van belőlük.

Mit hagytam ki a fontos dolgok közül? Mi lényeges még a számodra, Kedves Olvasó?

Mi a helyzet vállalati körben? Ahogy az egyik kerekasztal-beszélgetésben is hallottuk, az innováció nagy része a felhőből jön a cégek számára is. Miért? Egyszerűen azért, mert jobbára ott keletkezik, ott jelenik meg. Szinte minden újdonság a felhőben kezdi az életét mostanában.

Hogyan kavart fel mindent a felhő a cégek életében?  Az innovatív, feltörekvő vállalkozásoknak a felhő nélkül alig lenne esélyük, így viszont sokszor nagyot durran az új ötletük, és megzavarja a nagyok által fenntartott langyos állóvizet. Sok ilyen példa van. A nagy rendszerek területén talán a salesforce.com az egyik legjelentősebb. Ez a cég teljesen új alapokra helyezte az ügyfélkapcsolati (CRM) rendszereket, amikor létrehozta a sajátját mint szolgáltatást (felhőben, helyi telepítés lehetősége nélkül). Most már ez is nagy cég, a szolgáltatása lényegesen több lett, mint CRM, és a korábbi nagyok rohanva követik a példáját a saját felhőjükkel.

Igazi nagy durranás lett Zuckerberg ötlete, ami kicsinek és zártnak indult 2004-ben, de a 2006-os nyilvános bevezetés után száguldó növekedésnek indult. Alaposan megváltoztatta az internethez való viszonyunkat, és a közösségi együttműködés korábban sose látott lehetőségeit hozta létre. Elsőre nem is látszott, hogy mekkora lesz ez a változás… Az a téma, amiről több mint egy éve írok, valójában a Facebook alapján indult. Ugyan a cégen belüli közösségi együttműködés és tudásmegosztás technikailag nem Facebook, a kiindulási pont mégis az volt, és a működése ma is sok tekintetben hasonló (szokás „céges Facebook” néven emlegetni, de ezzel én nem értek egyet, mert ahhoz túl sok a különbség a kettő között).

Egy nagyon fontos közös jellemzője a nyilvános és a cégen belüli közösségi rendszereknek az, hogy olyan emberektől kapunk információt és tanácsot, akikben megbízunk, mert ismerjük őket. Mennyire különbözik ez attól, amikor névtelen és arctalan, vagy ismeretlen tudományos hátterű forrásokból származó „okosság” ömlik ránk mindenhonnan!

Mi itt a lényeg? A barátunkról vagy a kollégánkról tudjuk, hogy mit tanult, mivel foglalkozik, mihez ért, miben van személyes tapasztalata. Ha tőle kapunk információt, ő oszt meg velünk valamit, akkor bízhatunk abban, hogy ő elolvasta, megértette, korrektnek találta a dolgot. Ez egész más, mint a mindenhez értő, mindent egyben tartalmazó, mindentudó blogok, ahol az élet és a tudományok minden területéről kapunk okosságot, de fogalmunk sincs az információ forrásáról, és nem tudjuk, hogy van-e bármilyen szakértelme az írójának. Az ilyen névtelen, arctalan, mindenhez értő szerzők számomra gyanúsak. Nagyszerű kijelentéseket tesznek, de nem jelölik meg a forrást, nem lehet tudni, hogy valójában kitől származik az információ, van-e bármilyen valóságalapja. (Azt ne tekintsük valóságalapnak, hogy „kutatók megállapították”! Ennél konkrétabb kell.)

Amikor ismert körben, cégen belül vagy ismerősök között zajlik a kommunikáció, tudjuk, mire számíthatunk. Természetesen ott sem veszek készpénznek mindent, sőt vannak olyan ismerőseim, akikről tudom, hogy kritikátlanul osztanak meg mindent – az ő megosztásaikat már figyelmen kívül hagyom.

Mindezekről a dolgokról nem is elmélkedhetnék most, ha nem indult volna útjára a Facebook 8-9 évvel ezelőtt. A Facebook se létezhetne a számítástechnikai felhő nélkül.

A cégen belüli közösségi együttműködés esetében is a felhő a szokásos és természetes közeg. Miért? Több oka is lehet ennek. Az egyik az, hogy sokszor az informatikusok nélkül születik meg a döntés a kipróbálásáról, esetleg a használatáról is. Ezt úgy lehet egyszerűen megtenni, ha nem kell semmit se telepíteni, hanem elég egy böngésző is a használatához.

Fontosabb oka is van ennek, és ez éppen az innováció, a folyamatos innováció. Az online együttműködés új, modern, gyorsan változó terület. Szinte minden héten vagy hónapban támad egy nagyszerű új ötletük a fejlesztőknek. Hogy jutnának el ezek gyorsan a kipróbálásig és a bevezetésig, ha az ezt használó vállalatok szerverein kellene frissíteni a szoftvert? Mennyi idő kellene a kipróbáláshoz? Jó esetben hónapok telnének el, mire érdemleges számú felhasználóhoz eljutna az új változat. A mai dinamikus (agilis) világban néhány héten belül akarjuk már tudni, hogy jó volt-e az ötlet, maradhat-e az új változat, vagy javítani kell rajta, esetleg megy a kukába. Nincsenek erre hosszú hónapok!

Szóval, bejön a felhő, hozza az innovatív szolgáltatásokat – vagy jönnek az új, innovatív szolgáltatások, és mellékesen a felhőt is hozzák magukkal. Akár így nézzük, akár úgy, mindenképpen az történik, hogy újfajta szolgáltatás (pl., a belső közösségi együttműködés) és újfajta technológia jelenik meg a jól megtervezett, szépen összerakott, integrált vállalati rendszer mellett. Ez így elsőre nem is tűnik problémának, de hamarosan kiderül, hogy kellenek a kapcsolatok a belső rendszerekhez. Mihez? Elsőre a címtár, a dolgozók neve és néhány alapadata jut eszünkbe, meg a bejelentkezési jogok (hiszen nem akarjuk ezt külön, manuálisan kezelni). Hopp, mindjárt az is jó lenne, ha néhány egyéb információ (munkakör, beosztás, osztály, mióta dolgozik nálunk, milyen projektekben vett részt, milyen képzettsége van, és még sok hasonló) is automatikusan bekerülne a profiljába, hiszen az ilyen adatok hasznosak egy közösségi rendszerben. Mindjárt borul is az az egyszerű képlet, hogy ez egy új, független, a régi belső dolgokhoz nem kapcsolódó szolgáltatás! Mégis jobb lett volna az IT-osztályt az elején bevonni, de még most sem késő – legfeljebb egy kicsit zökkenősebb lesz az integrálás (amiről a múlt héten is megírtam – Braun Péter bevezető előadására hivatkozva –, hogy mindig alábecsüljük a bonyolultságát és a költségeit). Lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy nem látunk minden nehézséget előre! Sok dolog elakadna még az indulás előtt, ha az összes bonyodalom előttünk lebegne…

Mit gondolsz erről Kedves Olvasó? Meg tudunk mindent előre tervezni? Akarunk minden integrációs feladatot előre látni, vagy jöhetnek a meglepetések?

Folytatás…