Hol van még az év vége? Idén még Szilveszter napja is „rendes” munkanap lesz…
A múlt csütörtököt, karácsony első napját kihagytam, olvasni való nélkül hagytam hűséges olvasóimat. Remélem, nélkülem is ízlett az ebéd, jól telt a nap!
Holnapután ismét csütörtök lesz, ami nem olyan nagy csoda, bár ebben az ünnepi időszakban nehezen követem a napok rendjét. Ez a csütörtök már 2015-ben lesz, és kihasználom egy kis visszatekintésre és a terveim összefoglalására is.
Ami a visszatekintést illeti, a WordPress már ma reggel megörvendeztetett a 2014-es évem összefoglalásával. Nagyon kedvesen kezdik. Egy New York-i metrószerelvény 1200 utast szállít, az én írásaimat idén 6100-szor olvasták; ennyi olvasó elszállításához több mint öt szerelvény kellene. (Tudom, hogy közel sincs ennyi olvasóm – ez az olvasások száma.)
Meglepő, hogy a legerősebb hónap éppen nyárra esett: júliusban 1000 felett volt az olvasások száma. Az év legerősebb napja is ebben a hónapban volt: 15-e volt 127 olvasással.
Honnan érkeztek a látogatóim? Főleg a LinkedIn és a Facebook hozta őket, de a Twitter se maradt el nagyon. Az osztalyfonok.hu is irányított hozzám néhány olvasót (nem hiába írtam az oktatásról is). Köszönöm! A legolvasottabb írásom is a tanítással kapcsolatos: „Tanul a tanár”.
Nem szaporítom tovább a szót! Nagyon impozáns oldalt állítottak össze 2014-ről, érdemes megnézni!
Találkozunk január első napján! Miattam nem kell korán kelni….