Játék – versengés

     Ma munkaszüneti nap van. Ne dolgozzunk komolyan! Beszéljünk a játékokról!

Játék az élet. Éppen most olvastam egy szórólapon, de itt nem az online fogadásról lesz szó (amit ott reklámoztak).

Játék, de milyen játék? Játszadozzunk csak úgy, hogy teljen az idő? Játékosan tanulunk vagy tanítunk? Vagy sportversenyről van szó, ahol a győzelem a cél?

Divatos fogalom pár éve a „gamification” – vagyis magyarul „játékosítás”. Fogadjuk el ezt a fordítást, hiszen tavaly ősszel már nyomtatásban, fontos szakkönyv címlapján is megjelent.

A játékosítás az a folyamat, amikor játékmechanizmusokat és -stratégiákat alkalmazunk játékon kívüli szituációkban, területeken. Legújabban főleg az online tevékenységekre alkalmazzák ezt az elnevezést. Bővebb definíció és egy kis eszmefuttatás itt található.

Hogy jön ez most ide? Eddig a munkahelyi együttműködésről írtam, mi köze a munkának a játékhoz? Elég sok! A játék eredetileg a tanulás, a munkás életre való felkészülés egyik formája volt az embernél is, nem csak az állatoknál. Most az történik, hogy a játékokban használt egyes mechanizmusokat és módszereket a régről ismert munkaversenynél kiterjedtebben alkalmazunk. (Megjegyzés: sokkal boldogabbak lennénk, ha a munka egyben élvezet is lenne.)

Rengeteg példája van ennek az online világban. Tipikus a jelvények (bagde) osztogatása a fitness alkalmazásokban, de ilyen a LinkedIn „influencer” vagy „top contributor” címkéje is, ami megjelenik az ember neve mellett. Ettől ugyan nem leszek se kevesebb, se több, de mégis jelent valamit. Valamilyen fajta elismerést jelent, ami jó érzés és bátorítás, hogy ebbe az irányba menjek tovább. Azt jelzi, hogy egy közösség elismeri, hasznosnak tartja a munkámat.

Az általam megismert rendszerben (Yammer) is van néhány formája az elismeréseknek. A legismertebb a „Like”, ez minden más közösségi rendszernek is az alapja. (Folyik is a gyűjtése rendesen – sok esetben furcsa módszerekkel találkozom a Facebook-on.) Szóval, ez a munkában is használható és értelmes: egy kis bátorítás, elismerés egy kattintással.

Van még egy direkt formája az elismerésnek, de ez már nem csak egy gombnyomás, hanem munka van vele. Ez a „Praise” – amikor leírjuk, hogy mit értékelünk a kolléga munkájában és miért. Ez megjelenik jól láthatóan egy jelvény formájában, ami sokféle lehet, pl.: aranyszínű kupa, csillag, feltartott hüvelykujj.

Az értékelés más formái a követés és a hozzászólás. Ha sokan követnek, akkor sokan kíváncsiak arra, amit írok. Érdekesnek tartják, nem untatom őket, nem „zaj” számukra a szövegem. Ezt kisebb részben eredeti, saját írások és eredmények révén lehet elérni, de ennek tényleg kisebb a szerepe. Az ember általában nem oszthatja meg széles körben azt, amit a megrendelőnek leírt vagy kifejlesztett. Sokkal gyakoribb az, hogy megtalálunk (az Interneten vagy házon belül) olyan híreket, új információt, friss eredményt, ami másoknak is érdekes, és közzétesszük. Ezzel segítjük a munkájukat, új információhoz juttatjuk őket. Kapunk érte „jutalmat” is. Akik általában hasznosnak tartják, követni kezdenek. A követők számát érdemes mérni, mert az elég jól mutatja a tag bejegyzéseinek minőségét, hasznosságát. Ha játszunk és versenyzünk, ez lehet az egyik értékelési szempont.

Mi a helyzet a hozzászólásokkal? Mit jelez a hozzászólások száma? Nem biztos, hogy hasznos és okos dolgot írtam – az is lehet, hogy végtelen nagy butaságot, és az váltotta ki a sok véleményt. Mégis mér valamit, és hasznos dolgot mér. Azt méri, hogy mennyire mozgatom meg a többieket. Ha ők hozzászólnak az írásomhoz, kifejezik a véleményüket, akkor megindul a közös gondolkodás, a közös alkotás. Épp ez a dolog lényege, ezért van az egész!

És most jön a dicsőségtábla, a Leaderboard.  Hogy rangsoroljuk a tagokat, milyen szempontok alapján lehet felkerülni a legjobbak közé? Egy tábla van vagy több? Én általában azt szeretem, ha a minősítés vagy a rangsor azt is megmondja, hogy miért került oda valaki. Ezt segíti, ha több rangsor van, külön-külön az egyes szempontok szerint, pl.: bejegyzések száma, követők, hozzászólások, hányan kedvelnek, vannak-e kiemelkedően népszerű vagy aktív beszélgetések, amiket én indítottam?

Jó a verseny, de vigyázzunk, hogy jól és jó irányba motiváljon! Nehogy öntsék magukból a kollégák a felesleges cuccot, hogy darabszámban vezessenek! És főleg: ne menjen a kollegialitás rovására a versengés!

Itt most abba is hagyom a szövegelést…

Érdekel, hogy kinek van gyakorlati tapasztalata ezen a területen, ki vett részt ilyen „játékos” mérésekben…

Várom a véleményeket, hozzászólásokat!