Jól költünk?

Kis pénz – kis foci. Nagy pénz – nagy foci?

Régi jó mondás, van is benne igazság, de az informatikai biztonság területén félrevezető. Rengeteg pénzt elköltő, mindenféle minősítésekkel büszkélkedő óriási cégeket és szervezeteket érnek nagyon komoly hatással járó támadások. Mi lehet a baj? Keressünk válaszokat!

Az IDC informatikai biztonsági konferenciáján (2019. március 28., Budapest, New York Palota) Bakk József (az IDC magyarországi vezetője) tartotta a nyitó előadást.

Jól felépített, informatív előadás volt, találtam benne fontos tényeket, állításokat. Lássunk néhányat!

Az első fontos szám: 2018-ban 1,5 billió (amerikaiul: trillion) dollár bevétel származott informatikai támadásokból. Ez nem a kár, hanem a bevétel összege! A kár ennek sokszorosa lehetett, hiszen a károsult üzleti vesztesége, a helyreállítás költsége nem jelenik meg a támadó bevételeként.

Fontos szempont, hogy új fókuszra van szükség. Ne a prevenció, a támadás megelőzése legyen az elsődleges cél, hanem az üzleti működés biztosítása. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos megállapítás! Az informatikai biztonság – mint minden háttérterület – valódi feladata a cég üzleti céljainak támogatása, azok elérésének elősegítése. A megelőzés természetesen nagyon fontos, de tudjuk, hogy a 100%-os szintje elérhetetlen. Vagyis, számíthatunk arra, hogy lesz sikeres támadás. Ennek a hatását kell olyan szinten tartani, hogy az üzletmenet folytonos legyen. Az ezzel kapcsolatos követelmények iparáganként és üzleti területenként mások és mások, meghatározásuk az üzleti, a kockázatkezelési és az informatikai terület közös felelőssége. Nem akarom azt mondani, hogy a gyors észlelés, majd a gyors elhárítás nem nagyon fontos. DE: sajnos tény, hogy a támadások jelentős része esetében az észlelésig hónapok telnek el.

Verizon: 2018 Data Breach Investigations Report

Ebből az is következik, hogy másképp kell értékelni a célokat és az eredményeket, vagyis új üzleti mérőszámok, új KPI-ok kellenek! Üzleti szempontból nem annak van elsődleges fontossága, hogy mennyi idő alatt észlelünk és hárítunk el egy támadást, hanem a támadás és a védekezés együttes üzleti hatása számít. Természetesen, az észlelés és az elhárítás időigénye ebben szerepet játszik.

Az IDC sok kutatást végez. Ezek közül az egyikben azt is vizsgálták, hogy az informatikai biztonsági költések és az eredmények között milyen a kapcsolat. Ha többet költünk, csökken az incidensek száma? Nincs egyértelmű korreláció. Az igaz, hogy a ráfordítások növelése általában valamilyen mértékben javítja a biztonságot, de nagy a szórás (ahogy az ábrán is látható).

Most általában az előírásoknak való megfelelés az első szempont. A jogi megfelelőség (compliance) követelménye revolverezi a cég vezetőit és az informatikai biztonsági szakterületet.

Úgy gondolom, hogy ez nem tud megváltozni, amíg a büntetés az elsődleges megközelítés a hatóság részéről. A meg nem felelés majdnem biztosan üzleti kárt okoz, így el kell kerülni “minden áron”. Ez a minden ár most a GDPR (EU-s általános adatvédelmi rendelet) miatt sokkal-sokkal nagyobb lett, mert a büntetés mértéke és valószínűsége is megnőtt. A következő évek mutatják majd meg, hogy összességében javul-e a helyzet ennek hatására, vagy esetleg éppen romlik.

Az informatikai biztonságba való befektetésre mi készteti a cégeket? A kiváltó ok többnyire:

  • Külső kényszer (például hatósági előírás vagy vizsgálat)
  • Incidens történt

Mi lehet ennek az oka? Itt eszembe jutott a néhány évvel ezelőtt a bankszférából hallott megállapítás, panasz, hogy majdnem minden fejlesztési erőforrásukat elviszi az újabb és újabb előírásoknak való megfelelés (Braun Péter, CIO Hungary konferencia, 2014., és akkor még nem is volt GDPR és PSD2). Úgy vélem, hogy a helyzet mostanában is hasonló, és nem csak a pénzintézetekben. Jelentős mértékben jogszabályoknak való megfelelés a célja a fejlesztéseknek. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a GDPR vagy a PSD2 hibás vagy felesleges lenne, de az tény, hogy sok időt, pénzt és szakembert kötnek le. Így másra nem sok erő marad.

Amikor bekövetkezik egy súlyos probléma, hirtelen szükséges és indokolt lesz erőforrást biztosítani a helyzet kezelésére és az ismételt bekövetkezése megakadályozására. Ez jó és kötelező is. Mi vele a gond? Így mindig az események után kullogunk, valójában sose nyerhetünk.

Ideális esetben – ahogy fent írtam – a támadás előtt kell felkészülnünk arra, hogy az ne tudjon üzletileg súlyos problémát okozni. Ehhez “nyugodt” tervezési időszakok is kellenek.

Ahogy ezt tanítjuk is, az informatikai szolgáltatás biztonsága a tervezés során dől el. Utána már csak foltozgatunk, loholunk az események után. A gyakorlatban sajnos ez utóbbi történik, egyre-másra jönnek a foltozgató javítások, majd a foltokra teszünk foltokat. Ez az eredményt tekintve gyenge, a költsége viszont magas.

A való életben általában azzal a helyzettel találkozunk, hogy a cégnek meglévő, egymással bonyolult kapcsolatrendszerben lévő informatikai rendszerei vannak. Az alábbi táblázatban foglalja össze az IDC az informatikai szervezetnek szóló útmutatásait. Látszik, hogy vannak elkerülhetetlen fázisok, nem lehet a nulláról az optimális megoldásra ugrani egy lépésben. A mérőszámoknak üzleti alapon kell állniuk, és tükrözniük kell a cég kockázatvállalási hajlandóságát is. A tevékenységünk minőségének és eredményeinek megítélésénél figyelembe kell venni az iparág, az üzleti területek, igényeit, lehetőségeit és általános helyzetét is.

Megjegyzés: A cikket Bakk József előadása ösztönözte. A tőle átvett gondolatokat dőlt betűvel szedtem. Ahol az illusztráció forrását nem jelöltem meg, az is ebből az előadásból származik. Köszönöm a felhasználás lehetőségét!

Vezessük együtt a projekteket!

Okos gép lesz a projektmenedzser megbízható kollégája? Mit és mennyi munkát bízhat majd rá?

Két hete fogtam bele a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazásába, azon belül is a projektmenedzser és az “okos” gép kapcsolatába. Ez a sorozat harmadik (befejező) része.

A testtel nem rendelkező, csak szoftverként megjelenő robot át tud venni egyszerű vállalati folyamatokat az embertől – ez az RPA (robotic process automation, robottal végzett folyamatautomatizálás), amit már sok területen használnak sikeresen, és a projektekkel kapcsolatos feladatok egy részét is el tudja végezni.

Ezt nem nevezzük mesterséges intelligenciának, de azokban a feladatokban, ahol rengeteg fajta és óriási mennyiségű információ alapján kell gyorsan döntéseket hozni, már az is szerepet kaphat.

Adatból és információból egyre több áll rendelkezésre mindenhol – természetesen projektekben is. A hagyományos adatforrások mellett megjelennek IoT-eszközök, szenzorok, amik a feladatainkkal kapcsolatos gépekből, eszközökből hihetetlen mennyiségű adatot tudnak közvetíteni. Ezeket össze kell gyűjteni, tárolni kell, és gyorsan és pontosan fel kell dolgozni, ha valóban hasznosítani akarjuk őket. Ez valóban lehetséges, ezt igazolja például a légiközlekedés. A légitársaságok és a gyártók már évek óta használnak különböző „okos”, sőt mesterségesen intelligens gépeket arra, hogy csökkentsék a problémákat és növeljék az üzembiztonságot. Ha ezt a komplexitási szintet tudják kezelni, akkor kevés projekt adatai lehetnek kezelhetetlenek számukra. (Azt – sajnos – nem állíthatjuk, hogy néha nem követnek el súlyos hibákat, amikor a gép és az ember együttműködését kell megvalósítaniuk.)

Az biztosnak látszik, hogy rengeteg információ gyors és hiánytalan feldolgozása, elemzése, és ezek alapján döntési javaslat tétele olyan tevékenység, amire a gépek képesek lesznek. Ami most még hiányzik, és egyelőre nem is látszik a közeli eljövetele, az az a mesterséges intelligencia, amelyik elmagyarázza, hogy miképp jutott erre a következtetésre, sőt arról is mond valamit, hogy milyen eséllyel van igaza. Ez óriási eredmény lesz, ha valaha létrejön. Ennek hiányában, vagy „vakon” hiszünk a gépnek, vagy megpróbáljuk saját magunk ismét elvégezni az elemzést. Erre viszont nem vagyunk képesek, vagy csak sokszoros idő ráfordításával. Akkor meg minek a gép?

A gépi „gondolkodás” megértése a célja az explainable artificial intelligence (XAI) kutatásoknak, amikkel például az amerikai hadsereg is foglalkozik.

Ilyen kételyei és kérdései vannak most a mesterséges intelligenciát használó embernek, mert nem lát bele a folyamatokba:

  • Miért ezt tetted? Miért nem valami mást?
  • Mikor vagy sikeres, és mikor tévedsz?
  • Mikor bízhatok benned?
  • Hogy javítom ki a hibáidat?

xai-figure2-inline-graphic

Ha a gép magyarázatot is fog majd fűzni a javaslataihoz és a döntéseihez, egy nagy lépéssel kerülünk közelebb a fenti kérdések megválaszolásához és a bizalom kialakulásához.

A sok sikeres alkalmazás mellett ne veszítsünk szem elől két fontos korlátot!

  • A gépi intelligencia – meglepően jó eredményei mellett is – valójában nagyon messze van az emberi intelligenciától! Minden alkalmazási példában az történik, hogy egy specifikusan arra a feladatra kiválóan alkalmas megoldást hoznak létre, de ez más területen nem alkalmazható. Az általános érvényű mesterséges intelligencia (artificial general intelligence, AGI) még nagyon messze van, ha egyáltalán létrejön valamikor.
  • Még az egy konkrét célra készített, arra optimalizált mesterséges intelligencia is tud óriási, ember számára elképzelhetetlen hibákat elkövetni. Erre főleg a képfeldolgozás, a képek értelmezése területén látunk érdekes példákat. Ez nagyon fontos probléma, hiszen az alkalmazások jelentős részében van szükség képek megértésére (pl.: orvosi diagnosztika, önvezető autó, minőség-ellenőrzés, háború). Ma még nem realitás, de a mesterséges intelligenciával támogatott döntések elterjedése után már valósággá válhatnak az olyan támadások is, amik a gép „átverésén” alapulnak. Éppen nemrég került napvilágra egy olyan eset, amikor a kórházi CT-t babrálták meg, és így tévesen mutatott daganatot. Ez arra mutat, hogy “igény” van a gép átverésére.

A jelek szerint az ember és a gép közös munkájára még jó darabig szükség lesz, nem hagyhatjuk magára a gépet!

human-robot-handshake-81d4f14893d2b7a26aaa39f52e47310a_original

Ha megnézzük az oxfordi kutató előbb bemutatott listáját azokról a munkakörökről, amiket el tudnak venni a robotok, mindjárt találunk rajta kettőt, ami releváns lehet a projektekben. A középvezető és a jelentésíró robotok beléphetnek a projektcsapatokba, el tudják végezni a munka egy részét. Ami azt illeti, számokból jelentést írni már ma is tudnak az „okos” gépek. Nem kisebb hírügynökségek, mint az Associated Press, a Dow Jones, a Bloomberg és a Reuters íratnak üzleti információkból cikkeket a gépekkel. Ezek túlnyomó részben jók és hasznosak, de a finom nüánszok hiánya miatt többen bírálják is őket.

Ha nekik jó, talán a heti és havi projektjelentések egy jelentős részét is rá lehet bízni a gépesített asszisztensre. A projektvezető egy ideig még ellenőrzi a szöveget, de előbb-utóbb összecsiszolódnak a géppel, és utána már látatlanban adja tovább a jelentést.

Nap mint nap jönnek ki újabb eszközök és alkalmazási lehetőségek – és a projektvezetés sem kivétel ezek alól. Ezek – egyelőre – nem tűzik ki célul, hogy a gép önállóan vezessen projekteket, de segítséget ígérnek benne, például:

  • A megfelelő projekttagok kiválasztása, a szerepek kiosztása.
  • Az emberek munkájának, teljesítményének monitorozása, és megfelelő feladatokkal való folyamatos ellátásuk.
  • Tudáskezelés. Ha a projekttel kapcsolatos kommunikációból ki tudjuk válogatni a lényeges, később is hasznos információt és tudást, akkor nagy lépést teszünk azon az úton, hogy egy projekttag távozásával ne veszítsünk tudást.
  • Biztonságos munkakörnyezet. Veszélyes munkahelyeken (építkezés, gyár) sok érzékelő és kamera termel rengeteg adatot. Ezek elemzésével időben felismerhetünk veszélyes helyzeteket, mielőtt még bekövetkeznének.
  • Az információbiztonsági kockázatok észlelésében is nagyon fontos szerepet tud játszani az adatgyűjtés és -elemzés. A mesterséges intelligencia alkalmazása ezen a területen már nem újdonság.
  • Minőségellenőrzés. A gép sosem fárad el, sosem unja meg újra és újra elvégezni a méréseket, teszteket, ellenőrzéseket. A határidő közeledtével sem lesz elnézőbb (hacsak nem éppen azt várjuk tőle).

Úgy gondolom, hogy ezek fényében a projektmenedzsereknek érdemes elgondolkodniuk a cikksorozat második részében feltett kérdéseken, és a saját munkájukra vonatkozó válaszokat megtalálniuk. Tartsák ujjukat a változások ütőerén, hogy ki tudják használni az új lehetőségeket. Nagyon fontos az is, hogy cseréljenek tapasztalatokat – így találják meg, hogy mi működik jól, mivel van probléma az új „okos” megoldások és módszerek közül, mit hogyan lehet a leghasznosabban alkalmazni.

Kedves Projektvezető Olvasó!

  • Mit gondolsz az előző részben feltett kérdésekről?
  • Mi a véleményed a fenti listáról? El tudod képzelni, hogy ezeket a feladatokat átadd egy gépnek? Mennyire bíznál meg benne?

Erről fogunk beszélgetni, vitatkozni a 41. PM Műhelyen április 25-én 16-18 óra között a Budapest. XI. Magyar Tudósok körútja 2. alatt a BME I.ép. B.110 teremben.

Ez a cikk jelentős mértékben azon a kutató munkámon alapszik, amit a 22. Projektmenedzsment Fórumra készülve végeztem 2019 elején, és erősen hasonlít a konferencia kiadványában megjelent írásomra, annak utolsó harmadára.

A sorozat első két darabja itt található:

 

Ember és okos gép együtt a projektben

Erről a témáról volt lehetőségem 15 percet beszélni a 22. Projektmenedzsment Fórumon április 4-én, és erről fogunk műhelybeszélgetés keretében eszmét cserélni 25-én (holnapután) a PM Műhely keretében a BME I. épület B 110. teremben (Magyar Tudósok körútja 2.) 16 és 18 óra között.

A konferenciára készülve sok mindent olvastam a témában. Ezekről és a saját gondolataimról írtam egy 3 részes cikksorozatot:

Robot a projektmenedzser mellett

 

Ebben az írásban főleg kérdéseket vetek fel a mesterséges intelligencia alkalmazásáról általában az üzleti életben, és specifikusan a projektek vezetésében. A kérdésekre ma is vannak válaszaink, és a jövőben is lesznek válaszaink – és ezek jó eséllyel különbözőek lesznek.

Folytatom a múlt héten elkezdett írásomat, és ma már tényleg sor kerül az “okos” gép szerepére a projektmenedzser mellett (helyett?).

Amikor arról cikkeznek a kutatók (jósok), hogy miképpen veszik el a munkánkat az okos gépek, azt mondják, hogy nem teljes munkakörök kerülnek a gépek kezébe, hanem inkább csak azok bizonyos részei, általában kb. 80%-a, így kevesebb emberi munkaerő kell majd, de valamennyire még egy ideig szükség lesz (amíg a robot nem tudja 100%-osan átvenni a munkánkat).

Az RPA (robotic process automation, folyamatautomatizálás robotokkal) az a megoldás, amikor a robot részben átveszi az emberek helyét, vagyis ember és robot végezheti egymás mellett ugyanazt a tevékenységet. Az RPA már évek óta használatban van (és sikeres) bankokban és biztosítóknál. Rengeteg munkaerőt tudnak felszabadítani érdekesebb, alkotó munkára. A jó tapasztalatok következtében sok új projekt is indul az RPA bevezetésére. Amikor megnéztem, az “RPA project manager” keresés 680 eredményt adott (csak USA és Kanada) a glassdoor platformon. (Egyes európai országokat is megnéztem, országonként valamivel húsz alatti találat volt.)

Ami ezeknek az eszközöknek magukban a projektekben történő alkalmazását illeti, látszanak már a jelei. A teljesen egyszerű feladatok (nagyon egyszerű adminisztratív tevékenységek) mellett megjelennek komolyabbak is (kockázatkezelés, audit). Az ERP rendszerekben az RPA-nak már jelentős szerepe van, és innen is “átszivárognak” megoldások és módszerek a projektek világába. “When we implement RPA in large organisations, such as FTSE100’s, the use cases often start with traditional centres of excellence where we might typically automate an excel to ERP system. But we are seeing more use cases in project related data such as project accounting and resource management which have similar characteristics.” (India Miller, Voyager RPA Lead)

A Gartner szerint a más területeken várt 80%-os arány a projektvezetésben is jellemző lesz hamarosan: „By 2030, partnerships between humans, smart machines and artificial intelligence will eliminate some 80% of the “work” that represents the bulk of today’s project management discipline, practices and activities.” Tehát marad valamennyi munka az embernek is, de csak meglehetősen kevés. A szokásos válasz eddig az volt, hogy nem kell majd kevesebb ember, mert az emberek olyan feladatokat kapnak, amiket a gépek nem tudnak elvégezni. Vajon ez így lesz a projektekben is?

Sok aggály és kétség is megfogalmazódott már, és sok további is megjelenik majd, ahogy egyre többet tudunk meg a robotok és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásairól. Összegyűjtöttem néhány véleményt, amelyek korlátokra és kockázatokra hívják fel a figyelmet:

  1. Ha hibázik a robot, gyorsan és sok hibát követ el. “Bots have no judgment and will repeat errors at scale if bot rules are not well designed and monitored.” (Dan French, CEO, Consider Solutions)  Amikor érzékeny területen (például: pénzügyi szolgáltatónál, egészségügyben) ismétli gyorsan és hosszú ideig a hibát, az nagyon sokba kerül, nagy bajt okoz. Ezért fontos lenne az emberi felügyelet, de éppen a gyors munka csökkenti a felügyelet lehetőségét.
  2. Kevésbé ismeri fel problémákat, nagyobb eséllyel követ el hibát, amikor valami változik a képernyőn vagy a beviteli mezőkben.
  3. Amikor valami apró változtatást végzünk a rendszerben, ami az emberi munkaerőt semennyire vagy alig zavarja, a robotra súlyos hatása lehet, mert az kevésbé tud rugalmasan alkalmazkodni.
  4. Kérdéses minőségű és megfelelő módszertan nélküli fejlesztések is vannak az RPA területén (részben a sok igény és az időnyomás miatt). Ebből egyedi, nehezen továbbfejleszthető és támogatható megoldások jönnek ki.
  5. Ha látszólag korlátlan kapacitásunk keletkezik, és az emberi munkaerő költségei nem kényszerítenek minket jobb megoldások létrehozására, akkor lelassulhat az innováció.
  6. Nem is RPA (folyamatautomatizálás), hanem RTA (feladatautomatizálás) történik, mert komplex folyamatok végigvitelére nemigen alkalmasak a mai robotok. Később alkalmasak lesznek?

Az „okos” gép és a projektvezető kapcsolatában én ezeket a kérdéseket tartom érdekesnek és fontosnak:

  • Hogyan befolyásolja a projektmenedzser munkáját az adatelemzés fejlődése? Tud segíteni a hihetetlen mennyiségű információt gyorsan feldolgozó és elemző gép a munkájában? Mi az előnye annak, ha eltűnnek a korlátok ezen a területen, vagyis tetszőlegesen sok és változatos adatból tudunk gyorsan következtetéseket levonni?
  • Mi a hatása a szenzorok terjedésének? Hogyan tudjuk hasznosítani a projektben használt eszközökből kinyerhető rengeteg működési információt?
  • Hogyan tudjuk a mesterséges intelligencia eszközeit felhasználni a lehetséges összes forrásból (projekten belüli, cégen belüli, nyilvános, IoT- eszközökből származó) származó információ elemzésére? Hogyan segíti ez a projektvezetőt az optimális döntések villámgyors meghozatalában? Meg tud bízni a gép által készített döntéselőkészítő anyagokban, ezekre tudja alapozni a döntését?
  • Milyen mértékben vannak “okos” géppel automatizálható folyamatok a projektekben? Mit tudunk a szoftverrobotra bízni? Milyen mértékben kap szerepet a projektekben az RPA (robotic process automation), ami a bankok és biztosítók üzlet folyamataiban már bizonyította az alkalmasságát?
  • Lesz szoftverrobot (RPA) kolléga a projektekben? Milyen feladatokat bízunk rájuk? Lesz esetleg irányító (vezető) szerepe?

Azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre évről-évre változó válaszokat fogunk adni. Miért? Még kevés tapasztalatunk van ezen a területen. Sok a fejlődés, sokan dolgoznak a mesterséges intelligencia különböző területein.

Ez a cikk jelentős mértékben azon a kutató munkámon alapszik, amit a 22. Projektmenedzsment Fórumra készülve végeztem 2019 elején, és erősen hasonlít a konferencia kiadványában megjelent írásomra, annak középső harmadára.

A témát a jövő héten folytatom az “okos” gép helyével a projektekben.

 

Munkába állt az okos gép

Mit csinál a mesterséges intelligencia és a folyamatautomatizálás a munkahelyen?

man-vs-robotSokat hallunk a mesterséges intelligenciáról, jót is, rosszat is, biztatót is, aggasztót és fenyegetőt is. Az biztos, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia terjedő alkalmazása meg fogja változtatni az életünket, de a hatásairól nagyon eltérő, sőt ellentétes véleményük van a szakértőknek. Én nem vagyok szakértő, ezért meg engedhetem magamnak azt a luxust, hogy magammal se értsek egyet.

A sok ellentétes vélemény mind a múlt példáin alapszik, csak éppen más és más módon alkalmazzák a történelmet a jövőre.

A mesterséges intelligencia bizonyos, nagyon korlátozott gyakorlati megvalósításai több évtizede léteznek már, de az utóbbi években hirtelen megsokszorozódott a számuk. Ehhez a számítási teljesítmény, a tárolási kapacitás és a hálózati sebességek növekedése is szükséges volt.

Mi mindent nevezünk manapság mesterséges intelligenciának? Elég sok mindent! A gyorsan keletkező, gyakran változó és óriási mennyiségű adatok villámgyors elemzése és annak alapján döntési javaslatok készítése az egyik ilyen terület. Itt valójában “csak” arról van szó, hogy az embernél sokkal-sokkal gyorsabban tudja a gép az információt feldolgozni, sőt olyan sok és sokrétű információval is megbirkózik, amire az ember sose lenne képes. Ezt még nem nevezném igazi intelligenciának, de nagy segítséget jelent az élet sok területén.

Ha a gép már tanulni is képes, akkor már közeledünk az intelligenciához. Mit jelent az, hogy tanulni képes? Nem mondjuk meg neki (programozzuk bele) az elvégzendő munka lépéseit, hanem megmutatjuk neki. Amikor a pénzügyi osztályon végzendő munkát veszi át, pontosan ez történik. A gép megfigyeli, hogy az emberek mit csinálnak a számlákkal, banki utalásokkal, hogyan készítenek kimutatásokat, és utánozza őket. A szokásos, ismétlődő feladatokat gyorsan elsajátítja, a szokatlan, kivételes esetekben a humán kollégákhoz fordul. Azután apránként azokat a helyzeteket is megtanulja kezelni. Van más módszer is. Jutalmazással is lehet tanítani a gépet. Kap megoldandó feladatokat, hozzájuk alapvető szabályokat, majd megoldja őket, és dicséretet kap, amikor sikeres. Így lehet olyan tevékenységekre megtanítani, amiket nem tudunk algoritmusokkal lépésről lépésre leírni. A GO játékot, ami a sakknál sokkal bonyolultabb, úgy tanulja meg a gép, hogy akár milliárdnyi játszmát is lejátszik saját maga ellen. A végén olyan ügyes lesz, hogy a világ legjobb bajnokait is legyőzi.

Mit jelent a tanulni képes gép megjelenése a munkaerő, az emberi munka számára? Azon a fázison már túl vagyunk, amikor az egyszerű, ismétlődő fizikai munka egy részét átveszi a gyári összeszerelő robot. Itt egészen másféle munkákról van szó. Egy oxfordi kutató (Shelly Palmer) szerint ez lesz az első 5 munkakör, amit teljes egészében el tudnak majd végezni a gépek (két évtizeden belül):

  • Középvezető
  • Eladó, kereskedő (commodity)
  • Jelentésíró, sportriporter, pénzügyi újságíró
  • Könyvelő
  • Orvos

Meglepetés? A harmadik és főleg a negyedik nem igazi meglepetés, a többin lehet csodálkozni (a cikkben vannak részletek és magyarázatok). Nem tudom, hogy igaza van-e, majd meglátjuk.

A közelmúlt statisztikái azt mutatják, hogy a “középen” elhelyezkedő munkakörök vannak a legnagyobb veszélyben. A szakmunkásokat erősebben érinti a gépesítés, mint a segédmunkásokat. Az egyszerűbb irodai munkák jelentős részét is el tudják végezni a gépek. A nagy tudást vagy ráadásul kreativitást igénylő tevékenységek megmaradnak nekünk. Az előrejelzések szerint ez a tendencia folytatódik a következő években, bár ezzel kapcsolatban kezdenek kétségeim lenni a legújabb fejlemények tükrében.

Az várható, hogy nem teljes munkakörök kerülnek a gépek kezébe, hanem inkább csak azok bizonyos részei, így kevesebb emberi munkaerő kell majd, de valamennyire még egy ideig szükség lesz (amíg a robot nem tudja 100%-osan átvenni a munkánkat).

Több területen láthatunk valódi, működő példákat “fehér galléros” munkák gépesítésére, és vannak komoly elemzéseken alakuló előrejelzések is. Mik ezek a területek? Jogi tanácsadás és beadványok elkészítése, szerződések kockázatelemzése, releváns bizonyítékok kiválogatása, egészségügyi alapellátás, orvosi diagnózis- és terápiajavaslat, kórházi sürgősségi osztályon első szintű döntések meghozatala (triage). Tapasztalatok és tudományos kutatások is alátámasztják azt, hogy a gép ezeken a területeken is képes lehet a legjobb szakemberekkel azonos minőségű munkát végezni – csak éppen sokkal gyorsabban.

Van egy olyan formája a gépek alkalmazásának, amit nem neveznék mesterséges intelligenciának, inkább szellemi betanított munka. Ez az RPA (robotic process automation, folyamatautomatizálás robotokkal), vagyis az a megoldás, amikor a robot (esetleg egy kis mesterséges intelligenciával megspékelve) átveszi az emberek helyét, de úgy, hogy közben nem kell megváltoztatni a vállalati folyamatokat. Ebben az a nagyszerű, hogy a bevezetése egyszerű, akár részlegesen is be lehet vezetni, vagyis ember és robot végezheti egymás mellett ugyanazt a tevékenységet. A “robot” (aminek nincs teste, hanem csak egy szoftver) ugyanaz előtt a képernyő előtt “ül”, ugyanazokat a mezőket olvassa és írja, ugyanazokra a gombokra bök az egérrel, mint a humán ügyintéző.

Az RPA már évek óta használatban van (és sikeres) bankokban és biztosítóknál (magyarországi példa az Allianz). Rengeteg munkaerőt tudnak felszabadítani érdekesebb, alkotó munkára. A jó tapasztalatok következtében sok új projekt is indul az RPA bevezetésére. Amikor megnéztem, az “RPA project manager” keresés 680 eredményt adott (csak Észak-Amerikában) a glassdoor platformon. (Egyes európai országokat is megnéztem, országonként valamivel húsz alatti találat volt.)

Ez a cikk jelentős mértékben azon a kutató munkámon alapszik, amit a 22. Projektmenedzsment Fórumra készülve végeztem 2019 elején, és erősen hasonlít a konferencia kiadványában megjelent írásomra, annak első harmadára.

A témát a jövő héten azzal folytatom, hogy mi lehet a szerepe az “okos” gépnek a projektekben.

Véletlenszerű alkalmazott

Járunk még munkahelyre néhány év múlva? Lesz munkaszerződésünk, szabadságunk, betegállományunk? Tudjuk kezelni az alternatív munkavégzési formákat?

Sok ember számára az marad a normális, hogy munkahelye és munkaszerződése van, hosszabb ideig dolgozik egy cég számára, látja előre a jövőjét.

Egyre többen lesznek azonban olyanok, akik nem erre építik az életüket. A hagyományos munkaviszony mellett vagy helyett a megbízási szerződés már ma is gyakori egyes fajta tevékenységekben, és várhatóan folytatódik ez a trend.

A megbízási szerződéssel azonban nem merül ki a lehetőségek tárháza. Sőt, még vissza is léphetünk egy kicsit, és megmaradhatunk a munkajogi védelemmel járó alkalmazási formáknál, ha valami szokatlant akarunk találni. Meglepett, amikor a témában kutatva a magyar törvényben megtaláltam a „munkakör megosztása” lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy többen együtt kötnek munkaszerződést egy munkáltatóval, egy pozíció betöltésére. A dolgozók együttműködve, közös felelősséggel látják el a vállalt tevékenységet, maguk osztják be, hogy ki, mikor, mennyit végez el a munkából, de gondoskodniuk kell arról, hogy valóban el legyen végezve a munka. Lényeges, hogy ez valódi munkaviszony – beleértve az összes munkajogi védelmet, ami megbízási szerződés esetén nem létezik.

Mit kerestem, amikor a munkakör megosztását megtaláltam? Olvastam a „crowd working”, „crowd employment” és „crowd sourcing” neveken ismert munkavégzési formáról, és érdekelt, hogy van-e ilyen Magyarországon. A crowd working más, mint a megosztott munkakör. Itt nincs munkaszerződés, a kapcsolat csak egy-egy rövid ideig tartó munkára vonatkozik. A munkaadó apró, egymástól függetlenül elvégezhető részfeladatokat ad ki, jellemzően internetes rendszeren keresztül. A dolgozók nem feltétlenül állnak kapcsolatban egymással, és nincs közös felelősségük. Sok esetben nem is tudják, hogy mi az a feladat, amiben részt vesznek, aminek egy apró elemét elvégzik.

Mi lesz a munka jövője?

A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérésében részt vevő cégek egy része arra számít, hogy a nem tipikus munkavégzési módszerek terjedni fognak a következő két évben.

Deloitte-2018-Anticipated-use-of-each-labor-type-in-2020-relative-to-today

A cég és a dolgozó közötti kapcsolat szintjét illetően az egyik véglet a hagyományos munkaviszony, a másik a crowd working. Az előbbiben a munkaadó kezében van az irányítás, az utóbbiban főleg a munkát végzők irányítanak. Ők válogatnak szabadon az egymással versenyző megrendelők által felajánlott feladatokból, és nem vállalnak semmiféle tartós elkötelezettséget. Természetesen, nem is számíthatnak arra, hogy holnap is kapnak feladatot, senkit sem érdekel, hogy mi lesz velük, ha nem tudnak dolgozni, és kedvük szerint mehetnek szabadságra (fizetés nélkül).

Deloitte-2018-traditional-open

Az előbb említett felmérésből az derül ki, hogy csak a válaszadók 42%-ánál dolgoznak elsősorban munkavállalókkal. Mit kezdenek a cégek ezzel a helyzettel? Hogyan tudják kezelni ezt a sokféle kapcsolatot?

Az első meglepetést az okozhatja, hogy ennek ellenére csak 16%-uknál vannak kidolgozott szabályzatok és eljárások az alternatív módon dolgozókkal kapcsolatban.

Más meglepetés is ért! Csak a cégek 29%-a figyeli, hogy betartják-e a szerződéseket, és 32% követi a munkájuk minőségét. Ez nyilván nem azért van, mert ennyire nem érdekli őket, hogy mi történik. Az lehet a probléma hátterében, hogy a személyzeti (emberi erőforrás, HR) osztályok nincsenek felkészülve erre a feladatra. A nagy HR-szoftverek egészen a legutóbbi évekig nem voltak képesek ezeket a „furcsa” munkavégzési formákat kezelni. Így a beszerzési osztályok „nyerték meg” a rengeteg egyéni alvállalkozóval kapcsolatos feladatokat. Ott viszont nem erre vannak kialakítva a folyamatok, nem bírnak a feladattal.

Tudják a vállalatok, hogy stratégiai kérdés ezeknek a kapcsolatoknak a kezelése, és tisztában vannak azzal is, hogy jelentős kockázataik vannak.

crowd-working-risk-e1549201246211.png

Mi az orvosság? Olyan rendszereket és megoldásokat kell bevezetni, amik alkalmasak a széles spektrum bármely pontján elhelyezkedő munkavégzésben részt vevő emberekkel való foglalkozásra. Legyenek világos célok és követelmények, kapjanak oktatást és támogatást. A biztonságos elektronikus kommunikáció is fontos lenne.

Aggasztó az is, hogy az esetek több mint harmadában nem vonják be a HR-osztályt az emberek kiválasztásába, így senki sem foglalkozik azzal, hogy kulturálisan és képességeik alapján be tudnak-e illeszkedni a cég munkájába. A jól működő nagy cégeknél a hosszabb ideig vagy rendszeresen alkalmazott külsősöket (akár magánszemélyként, akár szállító vagy alvállalkozó dolgozójaként dolgoznak a cégnek) általában pont úgy kezelik, mint a saját alkalmazottakat. Ennél a fajta munkavégzésnél az lehet a probléma, hogy a crowd employment esetében semmi kiszámíthatóság és stabilitás sincsen a cég és a munkát végző ember kapcsolatában. Így tényleg nehéz!

Vajon segíthet a helyzeten, ha okos gépek kezdenek foglalkozni az emberekkel, ők kezdik végezni a HR-es munkák egy részét? Vannak sikeres kísérletek a kiválasztás és a felvétel területén. Ezeket talán ki lehet terjeszteni a rugalmas munkavégzési formákra is. Meglátjuk…

A sok negatívum mellett vegyük észre azt is, hogy nem minden válasz volt negatív! Sok cég ismerte fel, hogy fontos ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, és sokan profitálnak az új módszerek rugalmasságából – mindkét oldalon.

Ha már a másik oldalnál tartunk: Kik választják a legszabadabb alternatív munkavégzési formát (crowd working), és miért? Két tudományos cikket olvastam el a témában. Az egyiket a grazi műszaki egyetem, az aacheni egyetem és a GESIS kutatói készítették. Ők tíz országban, összesen 900 résztvevővel végezték a kutatást, és figyeltek arra, hogy alacsony, közepes és magas jövedelmi szintű országokból egyenlően válasszák ki őket.

  • Általában nagyobb részben (68-78%-ban) férfiak, kivéve az USA és a Fülöp-szigetek esetében, ahol 62%, illetve 58% volt a nők aránya.
  • Az életkoruk tipikusan 18 és 34 év között van, de Oroszországban kiemelkedően sok 35-54 éves volt.
  • Az a tipikus, hogy teljes munkaidőben dolgoznak, mellékesként keresnek így is pénzt. Itt is Oroszország vezet, 60%-uknak van teljes munkaidős állása.
  • Mennyire fontos számukra az így keresett pénz? Általában 10-25% mondta, hogy ez a fő kereseti forrása (kivétel Venezuela, ahol a harmaduk).

A tanulmányban még sok-sok további részlet megtalálható (ha valakit érdekel).

Miért fontos egy ilyen alapos elemzés? Annak a cégnek, amelyik ezt a leglazább munkavégzési formát tervezi bevezetni, érdemes megérteni a résztvevők demográfiáját és motivációját. Ne meglepetés legyen!

Hol tartunk Európában és Magyarországon? Nem sikerült statisztikákat találnom, sem a KSH, sem az Eurostat anyagai között. Talán túl korai még részletes adatokra számítani. Az Eurofound (European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions) foglalkozik a témával, de csak érintőlegesen, és számokat ott se találtam.

Kedves Olvasóim? Kinek van tapasztalata ezen a területen, akár munkaadóként, akár munkavállalóként? Hogy vált be? Mik voltak a jó és rossz tapasztalatok?

Emberi gép

robotvera

Gépiesen bánunk a dolgozókkal? Emberi módon bánnak velünk a gépek?

Nem is tudom, hogy a számítógépek használatának terjedése az emberekkel való foglalkozásban (HR, emberi erőforrás) jó vagy rossz irányú változás!

Kezdjük azzal, hogy semmi esetre sem új a jelenség. A „HR black hole”, vagyis a mindent elnyelő fekete lyuk már több mint egy évtizede jó ismerősünk, kötetekre rúgó irodalma van a működésének és a megkerülésének. A téma egyik nagy szakértője Liz Ryan, aki nagy cégeknél dolgozott személyzeti vezetői pozíciókban. Alaposan kiismerte azt a világot, és most az emberi munkahely (Human Workplace) témában ír, és ad tanácsot (mind a munkáltatóknak, mind a dolgozóknak). Érdemes elolvasni az írásait, nagyon jó dolgokat ír és élvezetes a stílusa (angolul ír, és nem merem állítani, hogy minden egyes szót értek, amit használ, de élvezem).

Hogy működött (működik) a hagyományos gépesítés ezen a területen? Az álláskereső beküldi az önéletrajzát és a kísérő levelet. Ezeket odaadják a „rendszernek” (ATS: Applicant Tracking System). Mi ez az ATS? Egy végtelenül buta szöveges adatbázis-kezelő rendszer, ami szavak előfordulását elemzi a beérkezett anyagokban. Ha van benne egy kicsi „okosság”, akkor legalább a szinonimákat észreveszi, de ez sem biztos, hiszen azokat meg kell adni neki. Ki fogja ezeket beletáplálni? Általában senki. Miért? A HR-es nem ismeri a cégnél szóba jöhető összes szót és szakkifejezést, és esélytelen, hogy a szakterületek dolgozói ilyesmivel töltenék az idejüket. Mi jön ki ebből? Ez a csekély okosságú rendszer kiszórja az általa esélytelennek ítélt jelentkezőket, és továbbítja a többit a humán erőforrásnak. (Ha még így is túl sok maradna, akkor szigorítják a szűrést.)

A megoldás gyenge pontja az, hogy a gép nem képes megérteni és értelmezni a szöveget – így nincs is valódi esélye a legjobb jelentkezők kiválasztására. Azoknak, akik ismerik az algoritmus működését, van esélyük jól kigondolt trükközéssel átjutni ezen a kapun, de ugye nem ez lenne a cég célja…

Mint írtam, ez már bőven évtizedes történet. Ma már mesterséges intelligencia, tanuló algoritmus végzi az önéletrajzok szűrését. A tanuló gépnek információra van szüksége, pontosabban: minták alapján tanul. Honnan lesznek a mintáink? Egy kézenfekvő megoldás a cégnél dolgozó sikeres, jól bevált kollégák önéletrajzait vagy egyéb írásait felhasználni. Ha ezeken tanul a gép, az ezekben előforduló szavakat, kifejezéseket, fordulatokat, az írások stílusát tanulmányozza, majd ezekkel veti össze a beérkező jelentkezők írásait, akkor bátran számíthatunk arra, hogy hasonlóan jók felvételére tesz majd javaslatot. Sőt, még azzal is bővíthető a módszer, hogy nem csak a beküldött önéletrajzot és levelet elemezzük, hanem az illető nyilvánosan megjelent szövegeit is. Így tényleg alapos képet kapunk mindenkiről. Nagyszerű segítséget nyújtunk az előválogatással a felvételi beszélgetések előtt. Tökéletes! Tökéletes?

Sajnos nem tökéletes! Mi a probléma vele? Az ember szóhasználata és stílusa nem csak attól függ, hogy mennyire alkalmas a betöltendő pozícióra. Vannak ám eltérések a nők és a férfiak, a feketék és a fehérek, az ország (a világ) különböző területeiről származók, a különböző társadalmi rétegekből származók között ezen a területen is. Ha, például, egy technológiai cégnél a sikeres emberek tipikusan fehér férfiak, akkor egy bizonyos előítéletként ez meg fog jelenni az előszűrést végző programban. Persze az is, ha főleg ázsiai származású nők adják a mintát. Ez jól van így, ha az a célunk, hogy megőrizzük, esetleg erősítsük a cég jellegét ebben a tekintetben. Persze, ez nem lehet a kimondott célunk (hiszen helytelen és törvénytelen lenne).

Nem fantáziáltam, ezekkel a problémákkal minden területen, köztük a HR-esen is találkozunk az életben. Mostanában éppen az Amazon esete van terítéken, de akárhol előfordulhat ilyen, ahol megpróbálnak érdemi tevekénységeket is az „okos” gépre bízni. Miért is ne tennék? A gép sokkal gyorsabban, olcsóbban és precízebben végzi el azt a munkát, amit megtanult, mint az ember. A gond éppen azon van, hogy „megtanulta”. Honnan, kitől, hogyan tanulta meg? A tudás végső forrása valamilyen értelemben az ember. Az ember a saját gyengeségeivel és akár tudattalan elfogultságával. Ezt adja tovább a gépnek.

Sok példát lehet hozni arra, hogy az okos gép elfogult. Persze, nem a gép az elfogult, hanem az általa felhasznált „tananyag”, a minta hordoz valamilyen elfogultságot vagy torzítást magában. Azt is fontos hozzátenni, hogy a már felfedezett elfogultságot ki lehet javítani. Azonban ezek a „javítások” általában nem oldják meg a valódi, a mélyben meghúzódó problémát, csak elfedik azt. Erre van egy tökéletes példám: a Google képfelismerőjének esete a néger arcokkal. Egyáltalán nem tudták megoldani azt a problémát, hogy egyes esetekben gorillának vagy más emberszabású majomnak nézett négereket a képeken. Mit csináltak? Beleírták a szoftverbe, hogy soha, semmit ne lásson gorillának, csimpánznak vagy majomnak. Végülis megoldották a problémát, ugye? Nos, nem, egyáltalán nem! Ettől semmivel se lett jobb a programjuk, csak ez a hiba nem nyilvánvaló a használók számára…

Hasonló megoldásokkal lehet „javítani” az előszűrő programon is, de az se lesz jobb tőle.

Nem azt látom igazi bajnak, hogy elfogult a gép, hiszen az ember is az. Akkor van baj, ha automatikusan elfogadjuk a gép véleményét – és ez sajnos eléggé tipikus. Hiszen éppen azért használjuk a gépet, hogy olcsón és gyorsan elvégezze ezt a munkát. Ha utána alaposan ellenőriznénk, akkor mire való a gép? Akkor magunk is elvégezhetnénk a munkát…

Mutatok pár pozitív példát is. Az első esetben kezdeti kapcsolatfelvételre használják az „okos” gépet. Amennyire sikerült megértenem a hátterét, ez egy csevegő robot (chatbot), ami megérti az emberek mondatait, és értelmesen beszélget velük. Jim (Jobs Intelligence Maestro) a szingapúri DBS bankban dolgozik. Előszűrést végez kérdésekre adott válaszok alapján, és a jelentkezők pszichológiai alkalmasságát méri. Ezzel átvesz bizonyos ismétlődő, unalmas, gépies feladatokat az emberektől, akik így értékesebb munkát tudnak végezni. A pályázók számára előny, hogy hamar, 24 órán belül választ kapnak a jelentkezésükre. (Vagyis nem tűnik el a fekete lyukban az önéletrajzuk.) Egy kis szösszenet: Ha a jelentkezővel való kezdeti online csevegés az emberek számára nem tűnik értékes munkának, akkor valóban jobb ezt robotra bízni. Ő talán emberibben tudja ezt elvégezni.

Ha már az emberi viselkedés szóba jött a robotok esetében, álljon itt Vera (az orosz HR-es robot) példája. Ő nem csak a géptől elvárható rutin tevékenységeket végzi el, de telefonon is beszél velük az előszűrés első lépésében, majd az ezen átjutott emberekkel videón is elbeszélget. Nagy sikere van a világcégek és a jelentkezők körében is! Kik használják? 200 cég, közöttük az IKEA és a Pepsico. Akinek van kedve, beszélgethet is Verával a gyártó weblapján (link a fenti írásban). A jelölteknek tetszik az új HR-es: “Some 95% of candidates told us it was interesting, inspiring, great, something new”. Lehet, hogy megvan a megoldás arra, hogy ne panaszkodjanak a jelöltek a lélektelen, gépies bánásmódra a kiválasztási eljárás során?

Mi a tanulság? Hol tartunk most? Sok mindent rábízhatunk a gépekre, de ne számítsunk arra, hogy tökéletes munkát végeznek. Ha tisztában vagyunk ezzel, akkor nincs baj. A gond ott van, amikor a gép hihetetlen mennyiségű munkát tud nagyon gyorsan elvégezni. Miért baj ez? Azért baj, mert nem győznénk emberrel és idővel az ellenőrzését. Ebben az esetben hajlamosak vagyunk hinni neki…

Kedves Olvasó! Veled beszélgetett már gép? Milyen élmény volt – összehasonlítva a humán ügyintézővel folytatott hasonló beszélgetéssel?

Mi az eredmény?

Az ismétlés a tudás anyja, avagy a kiskutya is így jön bele az ugatásba.

Remélem, még nem unják az olvasóim a digitális kommunikációról szóló cikksorozatomat. Eddig négyet írtam, és az az utolsó – megígérem!

Ez volt a három gyakorlati témakör:

  1. A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  2. Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  3. A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Az utolsó sorból a tartalomválogatásról még nem esett szó, ami angolul content curation, és nincs még tökéletes magyar elnevezés rá. Ez arról az esetről szól, amikor “talált” tartalom a kiindulási pont. Vagyis, olvastam valamit, gondolkoztam rajta, lettek gondolataim, el akarom mondani őket. Ha ezt rendszeresen, rendszerezetten csinálom, akkor tartalomválogatással foglalkozom.

Ezzel értéket állítok elő, ha követem a szakterület írásait, elolvasom és megértem őket, kiválogatom és továbbadom az értékeset, és másoknak is segítek megérteni. Ha ezt jól csinálom, akkor követnek, olvasnak, elismernek – ez is a tartalommarketing egy formája. Akár véleményvezér is lehet belőlem.

Ennek a gyakorlására sajnos csak a nappali tagozaton jutott időnk. A levelezőn csak elmondtam és megmutattam, de feladatot már nem tudtam adni. Így ők valószínűleg nem is nagyon emlékeznek a dologra.

A nappalin részletesen végigvettük a folyamatot és az általam használt eszközöket. (Mondtam nekik, hogy másképp is lehet csinálni, kitalálhatják a saját maguknak kézreálló módszert.)

Ezt itt nem írom most le, mert 2016-ban már volt szó róla:

Leírtam, hogy az elején hogy csináltam rosszul, és most hogy csinálom jobban. (Messze vagyok attól, hogy profi legyek benne!) A hallgatókkal még egy kicsit mélyebben belementünk a részletekbe, a módszerekbe és az eszközökbe. Megjegyzés: azóta már nem minden részlet érvényes, mert változott a világ (most éppen az Instapaper dobta be a törölközőt a GDPR-re hivatkozva). Ahogy korábban mondtam: mindig újat kell tanulni!

A nappalin még arra is mutattam eszközt, ha valakinek több közösségi térben, több személy vagy vállalkozás számára van szerencséje dolgozni. Az ilyesmit nem mindig lehet az adott szolgáltató eszközeivel jól és kényelmesen csinálni, de van segítség. Nekem a hootsuite vált be, azzal egész jól tudok sok különböző oldalt és profilt kezelni. Tulajdonképpen a Facebook oldalkezelője már nagyon jó lett, ezért az üzleti oldalakra nem is kell a hootsuite. Friss hír, hogy a személyes oldalak kezelését korlátozta a Facebook, ott a hootsuite alig használható. Ez nem olyan nagy baj, mert normálisan az embernek csak egy személyes Facebookja lehet. Ahol nagy segítség, az a Twitter, mert nem kell állandóan ki- és bejelentkezni a különböző fiókokba.

A hootsuite nem csak arra jó, hogy több helyre egy fáradsággal írjak. Tudom vele követni, hogy mi történik a Facebookon, Twitteren és a többi helyen, ami kapcsolatos az általam kezelt cégekkel. Az idővonal és az említések listázása az alap. Be lehet állítani automatikus kereséseket, amikkel egy-egy listán megjelenik az adott szó vagy kifejezés minden említése. A Twitteren az új követőket is megmutatja. Az Instagramon kulcsszavak (hashtag) és helyek említése is figyelhető. Ezek aranyat érnek, ha több oldalt és fiókot használ az ember (például ez a munkája, ezt csinálja másoknak).

Elemzéseket is végez – sok is lenne felsorolni mire képes. Természetesen kapcsolódni tud a Google Analyticshoz és a linkrövidítőkhöz, ezekből a szolgáltatásokból is készít elemzéseket, statisztikákat.

Miről volt még szó az órákon, amiről itt nem írok?

  • Milyen eszközöket, kik, mire, hogyan használnak? Statisztikák, trendek.
  • Célja, előnyei, hátrányai.
  • Kockázatok (magánélet, kulturális különbségek, eszközválasztás, stratégiai és vezetési kockázatok, jogi kockázatok)
  • Infografika (ami önmagában is szép nagy témakör)

Írtam az elején, hogy kaptak konkrét gyakorlati feladatokat is a hallgatók. Ez úgy történt, hogy mindegyik témakört elmagyaráztam, bemutattam, csináltunk néhány bevezető feladatot, és utána jöttek az igaziak. Példák:

  1. Csoportos feladat a cégen belüli online kommunikáció gyakorlására: csapatokat alakítottak, meghatároztak egy munkahelyi feladatot (munkaerőfelvétel, marketingterv készítése, új termék vagy szolgáltatás megtervezése), kiosztották a szerepeket és a feladatokat, megbeszélték a kérdéseket, döntéseket hoztak, létrehozták a szükséges dokumentumokat. Mindezt a Yammer használatával, nem feltétlenül egy időben dolgozva.
  2. Csoportos feladat az üzleti Facebook-oldal gyakorlására: a csapatok kitaláltak valamilyen céget, szervezetet, híres embert, fontos célt, amire az oldalt létrehozták. Szintén kiosztották a szerepeket és a feladatokat. A megbeszélendőket a Yammeren beszélték meg. Megcsinálták a Facebook-oldalt (ehhez kaptak szempontokat, kérdéseket), majd bejegyzéseket, eseményeket és hirdetéseket hoztak létre (gyakorolva, amiket mutattam nekik).
  3. Blogolás: regisztráltak a WordPressen, megalkották a saját blogjukat. Először a közös “játszótéren” írtak, utána a legtöbben a saját oldalukon is. Erről írtam, hogy mennyire élveztük (ők is, én is).
  4. Infografika (erre csak a nappalin jutott idő): Először az edumap.ofi.hu oldalon készítettek hármat. (Ott rengeteg adat érhető el a közoktatással kapcsolatban, és könnyen lehet azokból jóképű ábrákat csinálni.) Utána szófelhőt kértem tőlük. A beállításokkal is kellett játszadozniuk, ebből is hármat csináltak. A végén önállóan kiválasztott téma és adatok alapján készítettek infografikát.

Ezeknek a feladatoknak az volt a céljuk, hogy belejöjjenek, megszerezzék az alapvető jártasságot mindegyik területen. Természetesen, nem lettek profik, de jó kiinduló pontot kaptak. Ha az élet úgy hozza, hozzá tudnak fogni, vagy legalább tudnak annyit, hogy tájékozott megrendelőként lépjenek fel. Szerintem ez a az egyik legfontosabb ismeret mindenki számára, hogy ne lehessen könnyen megvezetni.

Remélem, sokuknál sikerült is elérnem ezt a célt! A félév végi kérdőívben 50% felett volt azok aránya, akik bele mernének vágni az itt tanultak használatába (vagy már használják is).

A következő feladatom: az őszi félévre felkészülni, kicsit átdolgozni a tananyagot, és nagyon átdolgozni a feladatokat.

Mindenki tud írni!

Most húzom lefelé a negyedik bőrt a rókáról, és még mindig van rajta.

Július elején kezdtem megírni a digitális kommunikáció tantárggyal kapcsolatos élményeimet.

Emlékeztetőül, három nagy témakörből áll a tárgy gyakorlati része:

  1. A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  2. Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  3. A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Eddig volt szó a tárgy fogadtatásáról, a hallgatói véleményekről, valamint az első és a második pillérről. Most jön a harmadik, amiben kiderül, hogy sokan szeretnek és tudnak írni (ha arról írhatnak, ami érdekli őket).

Mi ez a “tartalommarketing”? A nevéből kiderül, hogy marketingről van szó. Mi benne a speciális? Tulajdonképpen egyfajta finom, kíméletes “beetetésről” van szó. Finom, élvezetes dolgokkal odaszoktatjuk a “célszemélyt”, ahol előbb-utóbb talál valamit, amire vevő lesz.

Hogy csináljuk ezt? Adunk neki olyasmit, amit szeret, például: információt, tanácsot, közösséget, kapcsolati lehetőségeket, szórakoztatást. Ezért nem csak pénzt nem kérünk, de még regisztrálnia sem feltétlenül kell (bár örülünk, ha mégis). Persze, kedvelhet minket, megoszthatja, amit kapott, feliratkozhat hírlevélre stb. Az a lényege, hogy pozitív élményt nyújtunk, közben megismertetjük magunkat, a márkánkat, a termékünket, a szolgáltatásunkat. (Zárójelben: Igen, én is ezt igyekszem csinálni éppen most, sőt évek óta.)

Ha valódi üzletről van szó, akkor azt is tudnunk kell, hogy kiknek hozzuk létre a tartalmat. Ideális esetben célozni is tudunk, mást kap a potenciális vevő, az új vevő és a visszatérő vásárló. Ez nem éppen könnyű, elég sok munkát kell(ene) beletenni!

A nagy különbség a “hagyományos” marketinggel szemben talán az, hogy nem győzködjük a nagyérdeműt, hogy milyen nagyszerű a termékünk vagy a szolgáltatásunk. Rávezetjük, jöjjön rá magától

Na, ennyi elég lesz a háttérről! Most nem akarom ezt senkinek se megtanítani, hanem inkább a tanítási tapasztalataimról akarok írni.

Meséltem nekik a blogolásról, mire való, miért csináljuk, és megmutattam néhány blogot (köztük szerényen az enyémet is). Látták a blogbejegyzés szerkezetét, főbb elemeit, azok összefüggéseit. A példákon végigmenve megfigyeltük, hogy mit hogyan használnak a különböző célú blogok. Ne felejtsük el, hogy üzletről van szó, tehát meg kell nézni a statisztikákat és az elemzéseket is! Ezeket a sajátomon tudtam megmutatni.

A kis bevezető után a hallgatókon volt a sor, most sem úszták meg a munkát! Regisztráltak a WordPressre, utána meghívtam őket szerzőnek a közös játszóterünkre (ez sem nyilvános, akárcsak a Facebookon), ahol lehet kockázatmentesen próbálkozni, ügyetlenkedni. Az első feladatuk az volt, hogy írjanak akármiről, és közben figyeljenek a megadott szempontokra (pl.: cím, felvezetés, kép, bekezdések, kiemelések, hivatkozások, kulcsszavak).

Nem mindenkinek állt kézre elsőre az írás, még a téma kitalálása sem volt egyszerű. Sokan azonnal tudták, hogy miről akarnak írni, de nem mindenkinek volt könnyű így “szabadjára engedve” alkotni. Remélem, nem neheztel meg rám az a kedves hallgatóm, aki arról írta első bejegyzését, hogy mennyire bonyolult lett egyszerre minden ezzel a digitális kommunikáció tárggyal, ha megmutatom az írását (név nélkül).

Azért hozom ide, mert nagyon tetszett az írása. Nagyon tetszett, hogy belevágott az ismeretlenbe, és le is írta, hogy ez neki új és ismeretlen és nagyon nem egyszerű. (Megjegyzés: Hallottam, amikor a mellette ülő biztatta, hogy nyugodtan írhat erről. Ez is tetszett!) Még hozzáteszem, hogy ebben a témakörben elérte a maximális pontszámot, mert később egy számára fontos témáról jó minőségű cikket írt, közben figyelve minden fontos dologra (ld.: kicsivel feljebb zárójelben).

Csak annyit kértem tőlük, hogy a közös játszótéren gyakoroljanak, és alkossanak jót és szépet. Sokan ennél lényegesen többet csináltak. Létrehozták a saját blogjukat, szépen megcsináltak mindent, ami ehhez kell. Ha már megvolt, jópáran nem álltak meg egy írásnál. Azt hiszem, megérezték az ízét 🙂

Ugye, az már kiderült kedves olvasóim számára, hogy szeretem ezt a munkát? Nagy élmény, amikor adok valamit, valami hasznosat ezeknek az embereknek. Ebben a tantárgyban (mindhárom nagy moduljában) ennél több is történt. Sok hallgató került került közel hozzám, abban az értelemben, hogy megtudtam róluk egy csomó dolgot. Sok mindent leírtak magukról, az érdeklődési körükről, munkájukról, érzelmeikről, nézeteikről. Ennyire személyes kapcsolat csak a “személytelen” online világban jön létre! Személyes beszélgetésre szinte nem is volt lehetőségünk, a levelezőn a 3×3 óra a tananyagra sem elég, nemhogy másra…

Facebook a tanteremben

Lubickoljunk Facebookban!

Nem hagyom abba, folytatom a “digitális kommunikáció” tantárggyal kapcsolatos élményeimet.

Emlékeztetőül, három nagy témakörből áll a tárgy gyakorlati része:

  1. A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  2. Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  3. A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Az elsőről írtam a múlt héten, azt megelőzően pedig a tárgy fogadtatása volt a terítéken. Ma az üzleti Facebook-oldal következik.

Hadd vágjak mindjárt a közepébe! Az üzleti oldal nagyon más, mint a privát Facebook-profil. Amikor alaposabban megismerkedtem vele, engem is meglepett sok eltérés, és így jártak azok a hallgatóim is, akik Facebookban hozzáértőnek gondolták magukat. Többen emelték ki a félév végén, hogy ez volt számukra a legérdekesebb és leghasznosabb része az anyagnak (olyan is tanult újat, aki a munkájában már egy ideje foglalkozik vele).

Miért akarunk üzleti oldalt létrehozni? Az egyik fontos szempont az üzlet (esetleg több, különböző üzleti tevékenység) és a magánélet szétválasztása. Nem ugyanazoknak és nem ugyanazt akarjuk mondani, amikor tanácsadással, értékesítéssel és a privát ügyeinkkel kapcsolatban írunk. Nem egészen mellékes, hogy a személyes Facebook-profilt tilos üzleti célra használni. Lebukás esetén törölheti a Facebook, és az ezernyi követő elvesztése fájdalmas üzleti veszteség. Ha fizetünk hirdetésekért, csak az üzleti oldal kap számlát (amit költségként elszámolhat), magánszemélyként csak nyugtát kapunk.

Az üzleti oldalnak tetszőleges számú kedvelője lehet (szemben az egyéni ismerősök ötezres korlátjával), és nem kell egyenként visszaigazolnia az kedvelőket. (Nem kellemes naponta több tucat kapcsolatkérés elfogadásával tölteni az időnket.)

Az óriási különbségek azok, amik a valódi üzleti használathoz szükségesek, például:

  • Többen kezelhetik az oldalt, és egészen különböző feladataik, jogosultságaik lehetnek, pl: szerkesztő, moderátor, hirdető, elemző.
  • Kimutatásokat, statisztikákat, összehasonlításokat kapunk. Ezek nélkül nem lehet üzletet tervezni és értékelni.
  • A hirdetések területén rengeteg lehetőség van. Pontosan megcélozhatjuk a kívánt célcsoportokat, ütemezhetjük a hirdetéseket. Azt is megadhatjuk, hogy mi a hirdetés célja (megjelenés, reagálás, kattintás), és az eredményért fizetünk.
  • Előre létrehozhatunk és időzíthetünk bejegyzéseket. Ez óriási segítség eseményekkel és kampányokkal kapcsolatban. Ha valaki több oldalt kezel, enélkül szinte lehetetlen.
  • Létrehozhatunk nyilvános eseményeket.
  • Van moderálás (előre vagy utólag). Ez részben automatizálható is.

… és még rengeteg hasznos lehetőség.

Ami különösen szép benne, az az állandó változás. Rendszeresen jelennek meg új lehetőségek, tűnnek el vagy változnak meg korábbiak. Ugyan már évek óta kezelek Facebook-oldalakat, most a tanítás miatt ismét alaposan belenéztem a működésükbe.

Annak érdekében, hogy a kezdetektől tudjam megmutatni a hallgatóknak a tennivalókat, létrehoztam egy új “üzleti” oldalt, Kerékfy Pál blogger oldalát. Ért néhány meglepetés közben, sok minden volt másképp, mint korábban. Ami azt illeti, az órán is találkoztam új jelenségekkel, néhány hallgatónál egész másképp jelentek meg választási lehetőségek és beállítások. Tanulság: Semmi sincs kőbe vésve, nem érdemes nagyon ragaszkodni a pillanatnyi helyzethez a tanításban és a tanulásban. Inkább azt a képességet kell megszerezni, aminek a birtokában kiismerjük magunkat a változó világban.

A hallgatók segítségével (mert nem mindig úgy csináltak mindent, ahogy mutattam) sikerült érdekes felfedezéseket is tennem. Ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindent sikerült kiderítenem az üzleti Facebook-oldalak rejtelmeiről!

Az előbb említett saját oldalamon kívül egy játszóteret is csináltam (ez az oldal nem nyilvános). Itt tudtam olyan dolgokat megmutatni, amiket én nem használok, és itt kezdtek ismerkedni az alapokkal.

Ezután “élesbe” fordult a munka! Csoportos feladatot kaptak, egy kitalált cég Facebook-oldalát kellett megtervezniük és megcsinálniuk. Nagyon szép, alaposan kivitelezett oldalakat kaptam a legtöbb csapattól! Utána bejegyzések, megosztások, események, időzítések és hirdetések is a feladatlistájukra kerültek.

Több csapaton és hallgatón láttam, hogy élvezték, szinte lubickoltak a feladatokban, lelkesen megcsináltak mindent, sőt többet is. Komolyan öröm volt látni!

Tanultam néhány új dolgot a hirdetésekkel kapcsolatban is az órákra készülve, a legmeglepőbb az Audience Network volt, ami Facebookon (és Instagramon) kívüli elhelyezést biztosít. Ami azt illeti, azt se tudtam korábban, hogy van külön álláshirdetési funkció, amiben még kérdéseket is megválaszoltathatunk a jelentkezővel. Az nagyon meglepett, hogy két külön helyen jelennek meg az álláshirdetések (mások a két helyen). Nem jöttem rá, hogy ennek mi az értelme…

A legfrissebb új ismeret az volt, hogy az üzleti oldalhoz létre lehet hozni kapcsolódó csoportot. Ennek az az értelme, hogy a látogatók beszélgethessenek egymással, és ne az oldalt írják tele a dolgaikkal. Ezt még nem próbáltam ki élesben, de tervezem. Remélem, hamarosan hozzájutok!

Ha már a csoportnál tartunk: A csoport és az üzleti oldal két teljesen különböző dolog, másképp működnek, másra valók. Itt hibáztam, mert ezt nem emeltem ki se az előadásban, se a közzétett prezentációban. Néhány hallgató, akik nem csoportosan végezték el a csoportos feladatot, hanem utólag, egyedül ugrottak neki, nem vette észre, hogy nem csoport létrehozása a feladat. Persze, lassacskán sikerült rávezetnem őket. Tanulság: a következő félévben kiemelem ezt a különbséget.

Tanulom tovább a Facebook-oldalak rejtelmeit, hogy a következő félévben friss tudással okítsam a hallgatókat. Szerencsére négy oldalt kezelek, így van hol gyakorlatoznom!

Ez volt a második pillér, a jövő héten következik a harmadik. Visszavárok mindenkit!

Folytatás: Mindenki tud írni!

Munkavégzést szimuláltunk

A végére sokan megkedvelték, bár az elején idegenkedtek tőle.

A múlt héten végre hozzájutottam, hogy írjak a tavaszi félév számomra legizgalmasabb tantárgyáról.

A tárgy gyakorlati részét három nagy oszlop tartja:

  1. A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  2. Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  3. A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Ma az első “oszlop” kerül sorra. Ennek az oktatási vonatkozásairól még nem írtam, de a használatáról sokszor – épp ez volt az ok, ami miatt elkezdtem rendszeresen írni.

Mi is ez, mire való?

  • A vezetők és a dolgozók közötti folyamatos, élő kapcsolat értéket teremt, segít a károk megelőzésében.
  • A vezetők hitelességét támogatja, így segít a dolgozók elkötelezettségének megteremtésében.
  • A feladatok közös megoldásának, ötletelésnek, innovációnak kiváló terepe.
  • Együttes munka, tanulságok megbeszélése, közös tanulás helyszíne.
  • Kapcsolat a dolgozók között (korlátok átlépése: földrajzi, időzóna, másik osztály, másik műszak, otthoni munka, részmunkaidő).
  • Együttműködés a munka során (a fenti korlátok átlépése, csoportok rugalmas létrehozása, kérdések megvitatása, közös döntéshozás, eredmények megosztása és mérése), projektkommunikáció, munkaanyagok megosztása, közzététele.
  • Tudásmenedzsment, tudásmegosztás.
  • Dolgozók személyes márkájának építése (personal brand), ismertség, tudás és képességek megismertetése szélesebb körben a cégen belül.
  • Kapcsolat a vezetés és a dolgozók között (oda-vissza).
  • Azonnali, nyilvános elismerés jó munkáért, eredményekért.
  • Kapcsolat a HR és a dolgozók között (oda-vissza).
  • Beilleszkedés elősegítése (onboarding).
  • Feladatra, munkára alkalmas emberek (talent) megtalálása, belső munkaerőtoborzás.

… és még sokat írhatnék róla, de nem teszem, mert már megtettem.

Az órán az történt, hogy egy rövid bevezető magyarázat után meghívtam a hallgatókat az előre elkészített együttműködési terünkbe, ahol azonnal bele is vágtunk a közepébe. Az volt a feladatuk, hogy írjanak bejegyzéseket, válaszoljanak, kedveljenek, osszák meg, amiket mások írtak, használjanak kulcsszavakat (#hashtag). Ez majdnem olyan, mintha Facebook lenne, de itt most nem cuki cicákat és finom ebédeket kellett lefényképezni és feltenni, hanem munkával kapcsolatos dolgokat. Nem is sokuknak sikerült ez elsőre…

Persze, honnan tudhatná az, aki sose látott ilyet? Mutattam nekik jó néhány példát, ahol valódi cégek, valódi probléma megoldására használták. Utána jött a következő feladat. Internetes cikkeket kellett keresni, amik kapcsolódnak a szakterületükhöz, ezeket itt megosztani (magyarázattal ellátva, hogy mi benne az érdekes, a jó, a hibás), kulcsszavakkal ellátni, felhívni rájuk mások figyelmét. Sőt reagálniuk is kellett egymás bejegyzéseire! Nem mondom, hogy mindenkinek könnyen ment – ezt is szokni kell. Voltak, akiknek többször el kellett magyarázni, hogy mi a dolog lényege.

Kaptak csoportos feladatot is. Na, ezzel sokan megkínlódtak, de végül – esetenként sok segítséggel – mindenki sikerrel vette, akinek egyáltalán volt alkalma (ideje) foglalkozni vele. Azt kértem, hogy alakítsanak 6-12 fős csapatokat. Azt hiszem, néhány esetben itt kezdődött a probléma, mert nem mindenki volt szokva a csapatban végzett munkához. Néhány csapat viszont hipp-hopp megalakult, azonnal lett vezéregyéniség (egy, esetleg több), és égett a kezük alatt a munka.

Mi volt a feladat? Azzal kezdődött, hogy ki kellett találniuk a feladatot. Ehhez két példát adtam, munkaerő-felvételt és marketingterv készítését, és feltettem 8-9 kérdést, hogy ne lógjon a levegőben az egész. Természetesen kitalálhattak másfajta feladatokat és kérdéseket, de az volt a lényeg, hogy mindent a csoportban (online) beszéljenek meg, döntsenek el, ott hozzák létre az összes dokumentumot.

Kaptam közben jó sok kérdést, és magamtól is figyeltem, hogy mit csinálnak. Szükség esetén beleszóltam. Jó sok este és hétvége ment rá…

Sok nagyszerű megoldást kaptam, sokan megértették, hogy mi a lényeg egy ilyen együttműködésben. Gyönyörűen eljátszották, hogy munkahelyről és munkáról van szó.

A félév végi kérdőívben csak egy hallgató mondta, hogy nem érdekli a munkával kapcsolatos online együttműködés. A válaszadók háromnegyede használja vagy szívesen használná, ha lenne rá lehetősége. Úgy érzem, csináltam valami hasznosat!

Ezen a ponton kell visszatérnem a módszertanra és a feladatokra. Nagyon sok munkánk volt a feladatokkal, a hallgatóknak is és nekem is. Nekik a csoportos feladattal (a többi összesen nem volt 15 perc). Nekem a 100 hallgató munkájának folyamatos követésével (a határidők betartása nem volt mindenkinek az erőssége), a tévedésekre, hibákra való reagálással, segítéssel, majd az ismételt értékeléssel. (A csoportok több mondatos szöveges értékelést kaptak.)

A nehézségek ellenére, most is úgy gondolom, hogy ennek csak így van értelme.

Elmagyarázom – megmutatom – együtt csináljuk, amíg nem megy – hallgatói feladatmegoldások.

Aki ezen végigment, az még nem profi benne (ahhoz legalább hónapokig kellene intenzíven használni), de érti a lényegét, szerzett pozitív élményt, fel tudja eleveníteni az itt gyakoroltakat, ha éles helyzetbe kerül.

Ez az egyik hallgató válasza a “Mi tetszett legjobban?” kérdésre: “Otthoni feladatok voltak, de ha elakadtunk lehetett kérdezni, amire hamar segítséget kaptunk”.

Ehhez kellett az online együttműködés!

(Megjegyzés: A konkrét eszköz, amit használtunk, a Yammer volt. Ezen belül a Wekerlén végzett oktatásra általam létrehozott hálózatban dolgoztunk, ahol a hallgatók nyilvános vagy zárt csoportokban oldották meg a feladatokat.)

Folytatás: Facebook a tanteremben

Kommunikálni tanultunk

Marketinges, kereskedő, pénzügyes, HR-es – sokféle hátterű ember tanulta ugyanazt.

Régi vágyam teljesült, amikor a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora felkért a digitális kommunikáció tantárgy tanítására. Örömömben gyorsan összeraktam a tárgy tartalmát, és leadtam a tematikát, amit el is fogadott. Nem előzmény nélküli az életemben ez a téma, hiszen jó néhány éve művelem. Egyes elemeit már tanítottam is, különböző helyeken és formában.

A tárgy gyakorlati részét három nagy oszlop tartja:

  • A cégen belüli (munkával kapcsolatos) online kommunikáció.
  • Az üzleti célra szolgáló Facebook-oldal.
  • A tartalommarketing és a tartalomválogatás.

Aki valamennyire ismer, tudja, hogy az elsővel és a harmadikkal elég sok éve foglalkozom, sőt hirdetem is a fontosságukat.

Az elsőt a Deloitte-ban kezdtem bő hét évvel ezelőtt. Akkoriban az amerikai kollégák a Yammer bevezetésével foglalkoztak. Pontosabban, akkor még sehol se volt a hivatalos bevezetés, még a döntés se született meg, de lelkes emberek egyre bővülő csoportja elkezdte élesben használni, hogy kitapasztalja (és reményeik szerint, bemutassa) az értelmét, a hasznát, a használatát. Hivatalosan nem is értesültem róla, de valaki mondta, hogy valaki mondta neki, hogy hallotta, hogy Amerikában használják ezt a Yammer nevű dolgot (de nem tudja, mire is).

Felkeltette a kíváncsiságomat, megkerestem, elkezdtem követni, hogy mit csinálnak az amerikai kollégák. Mi fogott meg benne? Az első a jó társaság volt. Értelmes, lelkes, alkotó emberekkel találkoztam. A “találkozás” nem személyes volt, hanem az online térben történt. Nem is mindig volt jelen idejű a 6-9 óra időeltolódás miatt.

Nagyon sokat tanultam, teljesen új dolgokról hallottam, amik később mifelénk is megjelentek, itthon is bekerültek a szakmai diskurzusba.

A harmadik (a tartalommarketing) volt a következő az életemben. Ezzel nem a cégnél futottam össze, ott ezt nem művelték (vagy én nem vettem észre). Amikor elkezdtem, én sem tudtam, hogy ez a neve. Amikor szabadúszó lettem, az volt a tervem, hogy a főiskolai tanítás mellett valami jobban fizető és izgalmasabb dolgot is csinálok majd. Konkrétan a friss tudásomat, a cégen belüli online kommunikációt (amit elegánsabban az “enterprise social network” névvel is illetnek) fogom cégeknél tanítani, a bevezetésében segíteni. Ehhez – úgy gondoltam – hasznos lehet ismertté tenni magam, írni a témáról. Nekiláttam rendszeresen (“tudományosan”) felépíteni a témát, cikksorozatba fogtam, amihez kellett a fórum, ahol megjelenik. Így jött létre a blogom. Kértem és kaptam véleményeket, javaslatokat, így alakult, fejlődött a tartalom és a forma. Kevesebb lett benne a didaktikus, tudományos felépítés. Emészthetőbb, olvasmányosabb lett, de nem engedtem a tartalmi pontossággal. Hasonló stílusban írtam néhány folyóiratba is.

Azt talán kevesebben tudják, hogy a második témában (üzleti Facebook-oldal) is dolgozom. Az első ilyen feladatom a Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítványhoz és az Akarattyai Szilfalevél című balatonakarattyai helyi közéleti laphoz kapcsolódott. Ez rövid ideig élt, de motivációt és lehetőséget adott a tanulásra és a gyakorlásra. Kis szünet után a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület Facebook-oldala lett a feladatom, majd ezt követte a helyi önkormányzaté. Így folyamatosan lehetőségem volt karbantartani és fejleszteni a tudásomat, követni a Facebook fejlesztéseit. Amikor sor került a tanítására, újabb lendületet kapott a tanulásom, mélyebben beleástam magam, megtanultam újabb lehetőségeket, és felfedeztem újabb problémákat.

A főiskolai tanításra készülve hoztam létre saját “üzleti” Facebook-oldalamat. Ezen mutattam be a hallgatóknak a beállításokat, különböző trükköket. Ha már megcsináltam, el is kezdtem használni: itt is megjelenik a tartalommarketinges és tartalomválogató munkám termése.

Maga a tanítás érdekes új kalandot jelentett számomra, mert 100 feletti számú hallgatóm egy tantárgyból még sose volt. El is szúrtam rendesen, rengeteg előre nem tervezett munkát csináltam magamnak!

Mit rontottam el? Ahogy a Wekerlén a többi tárgyban is, itt is az volt a célom, hogy a hallgatók minden részterületen elég sok gyakorlati feladatot végezzenek el, így valódi tudásra tegyenek szert. Mindhárom témában kaptak komplex feladatokat, egy részük ráadásul közös, csoportos feladat volt. Mi lett a probléma? A kb. 15 feladatot értékelnem is kellett minden hallgató esetében. Tipikusan több nekifutás után lett olyan, amivel elégedettek voltunk, vagyis estéken és hétvégéken keresztül kommunikáltam velük online, adtam a javaslatokat, segítettem a feladatok megoldásában. A következő félévre ki kell találnom valami mást, mert ez így nagyon sok munka volt!

Mit gondoltak erről a hallgatók? Most is kértem tőlük névtelen értékelést a munkámról. Itt nem megyek bele a részletekbe, csak pár kérdést és választ mutatok meg.

  • A válaszadók 63%-ához közelebb került az informatika, és senkinek sem romlott a viszonya vele.
  • A digitális kommunikáció 78%-ukhoz került közelebb (romlás itt sem volt).
  • A tantárgy hasznosságáról: 5% többet kapott a vártnál, 61% mondta, hogy sok újat tanult. 17% szerint nagyon kis mértékben volt hasznos, egyikük szerint semennyire.

Ehhez érdemes tudni, hogy a munkával vagy tanulással kapcsolatos digitális kommunikációban egyharmaduknak semmilyen tapasztalata nem volt a félév elején, és a meglévő tapasztalat is főleg a Facebook álláskeresésre való használata volt. Akadt, aki bevallotta, hogy csak azért van itt, mert kötelező.

Mennyit tanultak? A saját értékelésük szerint így változott a tudásuk a félév során:

 

Úgy gondolom, hogy ez jó eredmény! Az általam adott osztályzatok szerint valamivel több lett a jeles, kevesebb a jó, és több a közepes, de összességében hasonlóan láttuk az eredményeket.

Folytatom a témát hamarosan, írok az egyes területek részleteiről, az ott tanultakról, a hallgatók reakcióiról.

Folytatás:

Az új technológiák és a jogászok

Mikor jön el az ideje annak, hogy számítógép hoz majd ítéletet?

Valószínűleg eljön majd egyszer! Nem lehet véletlen, hogy ennyi okos ember foglalkozik vele!

Sokat írnak és fantáziálnak arról, hogy mi történik egyes szakmákkal a mesterséges intelligencia és más izgalmas új technológiák hatására.

Itt most eszembe jutott a kutatók által a mesterséges intelligencia fejlesztésére és felhasználására megalkotott 23 alapelv egyike: a jogi döntésekben részt vevő önálló rendszerek adjanak megfelelő és emberek által ellenőrizhető magyarázatot a döntésükre. Ez tényleg jól hangzik, de az egy pillanat alatt meghozott döntést vajon hány ember, hány hétig fogja elemezni, és megérti-e majd?

Azt is mondhatnánk, hogy a cél nem az, hogy minden döntés hibátlan legyen, hanem legalább olyan jó legyen, mint az emberek döntései. Nekünk magunknak is vannak előítéleteink, hibázunk, és nem mindig tudjuk rendesen elmagyarázni a döntéseinket. Ha a gép kicsivel kevesebbet hibázik, akkor már nyertünk! Nyertünk? Lehet, hogy túl sokat tudok az informatikáról…? Az nyugtalanít, hogy nem csak tévedés lehet a rossz döntések mögött, hanem valakinek a szándékossága is. Ez nem olyan különös, embereknél is előfordul a szándékos rosszakarat. A veszélyt abban látom, hogy a számítógépet „istenítjük”, elfogadjuk helyesnek azt, ami a gépből kijön. Nem kellene…

Ami engem illet, inkább azoknak az írásoknak szentelek nagyobb figyelmet, amikben már megtörtént esetekről, már használatban lévő megoldásokról írnak. A jóslatok is érdekesek, de azokat is könnyebb a helyükre tenni, ha ismerjük a jelenlegi helyzetet.

Eddig a gépi tanulás vagy mesterséges intelligencia lehetőségeiről és hatásairól volt általában szó:

  • Angliai esetek, amikben a bíró megengedte, hogy az ügyben előkerült dokumentumokat ne emberek nézzék át, hanem számítógépre bízzák, hogy kiválogassa a lényegeseket (amiket majd figyelembe vesz a bíróság).
    Látszik, hogy már ebben a viszonylag egyszerű esetben is sok múlik azon, aki a számítógépet beprogramozza, megtanítja a válogatásra. Szubjektív vagy részrehajló válogatás hibás ítéletet eredményezhet.
  • Az IBM Watson felhasználásával működő szoftver (robotügyvéd), ami rengeteg fajta jogi ügyben ad segítséget, pl.: megfellebbez közlekedési bírságot, panaszt tesz a bérbeadó ellen vagy a munkáltató ellen.
    Nem jogászok hada kezdte fejleszteni, hanem egy 19 éves programozó ugrott neki jogász önkéntesek segítségét igénybe véve.
  • Amikor az előbbiről olvastam, arra gondoltam, hogy nagy nyelvterület és a precedenseken alapuló angolszász ítélkezései gyakorlat fontos volt, de Magyarországon sokkal nehezebb lenne ilyesmit létrehozni.
    Nem tudom, hogy mennyire nehéz, de tény, hogy a pécsi egyetemen belefogtak. Ők is a Watsont használják a háttérben a Lexi fejlesztéséhez, “aki” először a Polgári Törvénykönyvet fogja “megtanulni”.
  • Ezek után komolyan felmerül a kérdés, hogy át tudja-e venni a számítógép a jogászok munkáját. Pontosabban: azt már látjuk, hogy egy részét át tudja venni – az a kérdés, hogy mekkora részét.
    A jelek arra mutatnak, hogy a jogi területen is – sok más szakmához hasonlóan – az alapszintű (kezdő) tudással rendelkező emberek munkáját fogja először átvenni (vette át először). Felmerül a kérdés, hogy hogyan jönnek létre a tapasztalt, speciális tudással rendelkező jogászok, ha a kezdőknek nem lesz (elég) munkahely…

Miután már ennyit írtak a mesterséges intelligencia “gyilkos” szerepéről, most egy olyan írást találtam, amiben ennél sokkal veszélyesebbnek találja a szerző a blokkláncot (blockchain).

  • Ezzel a technológiával közbenső “kitüntetett” szereplők (ügyvéd, közjegyző, bank, állami szervezet) nélkül lehet hiteles, igazolható módon üzleti és jogi erejű dokumentumokat létrehozni, továbbítani, feldolgozni. A számítástechnikai háttér miatt automatizálni is lehet egy csomó mindent, és lényegében egyidejűleg, visszavonhatatlanul történnek meg az összetartozó lépések (pl.: az ingatlan átírása a vételár banki átutalása után azonnal).
  • Úgy látom, hogy nem egészen “gőzös” elképzelés ez, hiszen a Maersk és az IBM már másfél éve tesztel egy blokkláncon alapuló megoldást, amivel drasztikusan tudjuk rövidíteni (és biztonságossá tenni) a tengeri szálítmányozást. Sok-sok pénzről van szó, és néhány nagy ügyfél és két ország hatóságai már használják. Ha ebben az esetben működik, akkor sok más helyzetben is működhet.

Vajon tényleg ennyi mindent tud átvenni az “okos” gép? Apránként ellesni minden munkánk minden lépését, majd jobban, gyorsabban, kevesebb hibával másolja? Amit megtanult, azt képes mindig egyformán csinálni! Ugye, mi emberek ebben nem vagyunk annyira jók? Hiába tudunk valamit, csak-csak előfordul, hogy nem pont úgy csináljuk, ahogy szoktuk, ahogy tanították. Miért hozom ezt elő? 

Amikor a gép tökéletesen egyformán végzi a munkafolyamatokat, a hibákat és tévedéseket is gyorsan és nagy számban tudja ismételni. Na de, miért hibázna? A jogi tanácsot adó gép ismer rengeteg korábbi esetet, ezek között keres hasonlót, amikor egy újabbal találkozik. De vajon tényleg eléggé hasonló a megtalált minta? Ideális esetben meg tudja állapítani, hogy alkalmazható-e a korábbi tudása. Ha nem, akkor segítését kér az ember kollégától. Ha viszont nem ismeri fel a lényeges eltérést, akkor nagy lendülettel alkalmazza a megtalált mintát. Ha rövid időn belül sok ilyen esetet kap, akkor gyorsan tud rengeteg hibát elkövetni. Sokkal gyorsabban és sokkal többet, mint a legszorgalmasabb ügyvédbojtár! Mekkora ennek az esélye? Egyre nagyobb lesz! Ahogy megtanuljuk, hogy a gép jó munkát végez, meg lehet benne bízni, egyre több munkát kap, egyre kevesebb ellenőrzés mellett. 

Meg kell találnunk az egyensúlyt a bizalom és az ellenőrzés között az automatizált kollégák esetében is. Úgy gondolom, hogy egészen másképp kell az ő munkájukat menedzselni, mint az emberekét. Kialakul ennek a tudománya is? Mikor? Hogyan:  

Modern eszközök a középiskolákban

Közel húsz iskolából a budapesti Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium nyert a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége pályázatán. A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium különdíjat kapott.

Második alkalommal írt ki pályázatot a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) olyan középfokú oktatási intézmények tanárcsapatainak, melyek komoly eredményeket értek el az oktatás digitalizálásában.

Gyorsan változik a világunk, és segítenünk kell az ifjú generációkat, hogy jó életük legyen ebben a világban, megtalálják a gyorsan kialakuló újabb és újabb lehetőségek jó és értelmes felhasználását, élni tudjanak a lehetőségekkel. Ők lesznek a jövő kiművelt emberfői!

Mint azt Nagyné Agárdi Györgyi, a VISZ elnökségi tagja, az Allianz Hungária CIO-ja elmondta, a pályázattal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ma a középiskola az az utolsó pont, ahol még érdemben befolyásolható a diákok pályaválasztása. Olyan impulzusokat kaphatnak, amely vonzóvá teszi számukra az informatikai pályát.

De nem csak a jövő informatikusai miatt tartja fontosnak a VISZ a középfokú oktatásban a digitalizációs törekvéseket. Ma már nem csak az informatikai szakirányba továbbtanulók számára fontos a digitális eszközök és szolgáltatások készségszintű használata. Minden informatikai jellegű tudás felértékelődött, és ezt valamiféleképpen közvetítenie kell a középiskolai oktatás módszertanának is. Az oktatásba ma szervesen bele kell illeszteni az infokommunikáció szinte minden aspektusát, a különböző alkalmazások felhasználó szintű kezelésének készségétől az alapvető programozói fogásokon át a biztonságtudatosságra nevelésig.

Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata pályázatra bármely Magyarországon érvényes működési engedéllyel rendelkező középiskola beadhatott pályamunkát, amelyben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.

A digitalizáció fontosságát az oktatási intézmények is érzékelték: rekordszámú pályázat érkezett. A megnövekedett érdeklődésben szerepet játszott az is, hogy a VISZ a tavalyi pályázatok alapján pontosabb képet alkothatott arról, hogy milyen elvárásokat lehet ma Magyarországon megfogalmazni ezen a téren az iskolákkal szemben.

A pályamunkában az iskolában folyó oktatás digitalizációjában elért eredményeket kellett bemutatni, elsősorban az utóbbi két évre koncentrálva. Ismertetni kellett azt is, hogy

  • az iskolában milyen fejlesztések folynak (módszertan, segédanyagok stb.),
  • milyen meglévő digitális oktatási, szakmai anyagokat kutattak fel és építettek be az oktatás-nevelés folyamatába és
  • az iskolai életben hogyan jelennek meg a digitális közösségi terek.

A zsűri két körben választotta ki a díjazottakat. Először a pályamunkák alapján kiválasztotta esélyes csapatok egy szűkített körét, majd azok meghallgatása után javaslatot tett a VISZ elnökségének a díjra legérdemesebb csapatra.

A meghallgatás után a díjat a zsűri a Csepelen működő Budapesti Szakképzési Gazdasági Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium pályázatát ítélte a legjobbnak, így ők vihették haza az 1 millió forintot. Az intézményben Csongrádi Tamás, informatika-történelem szakos tanár vezetésével alakítottak ki egy munkacsoportot, amely az oktatás – a szaktárgyak és a közismereti tárgyak – átfogó digitális fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fordít a kollégák továbbképzésére is. A csapat további tagjai: Csiszár Szilvia (komplex természettudomány, matematika, kémia), Deákváriné Vizi Ágnes (közgazdaság, turizmus-vendéglátás), Gacsó Viktória (történelem, társadalomismeret és etika, angol), Kovács Attiláné (angol), Márkus Noémi (magyar nyelv és irodalom, történelem, társadalomismeret), Orphanides Mária igazgatóhelyettes (közgazdaság, kereskedelem-marketing) és Szalainé Nisóczi Ildikó (magyar nyelv és irodalom, informatika).

A zsűri különdíjjal ismerte el a nagy múltú Budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban folyó munkát. A Dobóné dr. Tarai Éva (kémia), Horváth Zoltán (olasz, angol), Juhász Anna (közösségi szolgálati koordinátor), Károlyi Gergely (matematika), Kerek Roland (magyar, angol), Klein Anita (angol), Kormos Mária (olasz, magyar), Mahler Attila (matematika, informatika), Nemecskó István igazgatóhelyettes (matematika), Siegler Gábor (kémia, informatika), valamint Virág Miklós (matematika, fizika) összeállítású közösség az oktatás mellett sokat tesz azért is, hogy a digitális csatornák (felhőszolgáltatás, interaktív okostévék, Skype az oktatásban és a kapcsolattartásban stb.) az oktatás hatékonyságát növelő tudásmegosztás mellett a közösségi élet szervezésében is fontos szerepet kapjanak.

A díjak átadása után a díjazottak néhány percben bemutatták, hogy mit, miért és hogyan csinálnak. Jó volt látni, hogy mekkora lelkesedéssel és elhivatottsággal dolgoznak a tanárok!

Sokan voltunk, hiszen a Magyar Egyiptomi Baráti Társasággal közösen kiírt általános iskolai pályázatunk díjkiosztása is most volt, így a kisebb gyerekek és tanáraik, családtagjaik is kaptak egy kis ízelítőt a középiskolai munkából. Persze, mire ők odajutnak, sok minden másképp lesz!

Kiművelt emberfők

A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” (Széchenyi István: Hitel)

Ezt már régen tudjuk, és sok-sok elhivatott ember dolgozik is azon, hogy több és több kiművelt emberfőnk legyen.

Itt és most nem általában a kiművelésükről szeretnék elmélkedni, hanem néhány konkrét változásról, amit a közelmúlt és a közeljövő hozott el és ír elő nekünk. Széchenyi a Hitelben a modern idők modern tudását és modern módszereit mutatta meg kortársainak, ezek befogadására biztatta őket.

Ma is pont ez a feladatunk, az új eszközöket és lehetőségeket kell megismernünk, hogy majd alkalmazni tudjuk. Ehhez elengedhetetlen az informatika megismerése, hiszen bármit is csinálunk a munkában vagy a magánéletben, szinte mindenben szerepe van valamilyen számítógépes eszköznek.

Ez a folyamat már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött, de sokat változott a helyzet, mert ma már nem programozók és rendszergazdák kiváltsága és felelőssége ezeknek a dolgoknak a használata, hanem mindannyian aktív szereplők vagyunk. Fontos változás az utóbbi néhány évben, hogy már a programozás sem informatikusok feladata. Az általuk létrehozott egyre könnyebben kezelhető építőelemekből szinte bárki össze tud rakni új és nagyszerű dolgokat. A programozás szépen lassan demokratizálódott: alsó tagozatos általános iskolásoktól kezdve, informatikát sose tanult dolgozókig mindenki programozhat.

Ebben a változásban, fejlődésben a hazai nagyvállalatok informatikai igazgatóit tömörítő VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége) is szerepet vállal már másfél évtizede. 2002-ben írtuk ki először az Év Informatikai Oktatója Díjat felsőoktatásban dolgozók számára. Azokat a tanárokat kerestük, akik a legjobb módszerekkel és a legeredményesebben adják át ezt a fontos tudást a fiataloknak. Másfél évtized nagyon hosszú idő, és nem is múlt el nyomtalanul a díj fölött sem. Ha megnézzük, például, a 2015-ös díjazottakat, azt látjuk, hogy nem is csak az informatika oktatását ismertük el. Abban az évben a szokásos egy helyett négy kiváló tanár munkáját ismertük el ezzel a díjjal. Ők nem csak és nem elsősorban informatikát oktatnak, hanem valami többet is adnak a hallgatóknak: módszertant, gyakorlati tapasztalatot, inspirációt – és ezt a humán tudományok és a művészetek területén is alkalmazható módon teszik.

Két évvel ezelőtt nagyot ugrottunk! 2015-ben a nyári szünetben két korcsoportban ismertettük meg az általános és középiskolás gyerekeket a programozással. A táborban 8-12 évesek a Kodu, a Scratch és a Lego programozással, az idősebbek pedig mobilprogramozással (Scratch, Java, Android) ismerkedtek. A cél az volt, hogy játszva ismerkedjenek az algoritmikus gondolkodás alapjait. Az új időknek megfelelően a gyors sikerélmény is fontos volt. Már az első foglalkozás végére működő programjuk volt!

Azóta nem múlhat el iskolai szünet a programozó táborunk nélkül, minden tavaszi, nyári és őszi szünetben jönnek a gyerekek és a lelkes oktatók. Nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy kiváló oktatóink egy része az iskolai tanítás mellett, önszorgalomból tanulta meg a programozást (és természetesen frissíti a tudását folyamatosan). A táborok szervezésében óriási szerepük van tagvállalatainknak (a legnagyobb magyar cégeknek) és az egyetemeknek – ők biztosítják a helyszíneket és a számítógépeket.

Tavaly, amikor először írtuk ki díjunkat középiskolai tanárok részére, még egyet léptünk ezen az úton. Nem informatikát tanító tanárok számára írtuk ki a pályázatot, hanem olyanokat kerestünk, akik hasznosítják más tantárgyak tanításában. Sőt, nem is egyes tanárokat kerestünk, hanem tanári csapatokat! Olyan iskolákat kerestünk, amelyekben a mindennapi élet, a mindennapi oktatás szerves része a modern technológia alkalmazása. Olyan iskolákat, ahol nem az a tipikus, hogy begyűjtik az órák előtt a diákok okostelefonjait, hanem használják azokat az órai munkában.

Ismét a bőség zavarával küzdött a zsűri, és így egy különdíjat is kiadtunk. Meglepett a két díjazott. Egy kisebb város gimnáziuma és egy csepeli szakközépiskola (az új rendszerben szakgimnázium) került az élre: Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium és a BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma. Nem azt díjaztuk, hogy informatikát oktatnak, hanem azt, hogy tőlük digitális írástudó emberek kerülnek ki, akik a mai életben fontos kompetenciákkal rendelkeznek. Az informatikának nem csak az a szerepe, hogy érdekesebbé, színesebbé tegye az órákat. Projekteken dolgoznak, tananyagot hoznak létre. Alkalmazzák a „fordított osztályterem” módszerét: a tanár előre elkészít egy óratervet, melynek mentén a tanulók otthon, önállóan is elsajátíthatják a kérdéses tananyagot. Így az órán nem ismeretátadás történik, hanem a már mindenki által elsajátított téma közös megbeszélése, feldolgozása, érdemi vita kialakítása.

Más iskolák is végeznek nagyszerű munkát ezen a területen, és érdemes megismerkedni azzal, mit csinálnak. Nagyon fontos, hogy nem sok pénzt és sok külső szakértőt vetnek be a kiváló eredmények érdekében, és nem is borítják fel az oktatás rendszerét. A meglévő rendszerben, a szűkös anyagi lehetőségek között találják meg az új módszereket. Ehhez sokat tanulnak, megkeresik a meglévő (általában ingyenes) eszközöket, bevonják a diákokat.

A VISZ idén is kiírta „Az év középiskolai tanára kara a digitalizációért” pályázatát. November 12-éig várjuk a pályázatokat. Azokat a tanári közösségeket keressük, amelyek alkotó módon használják a modern eszközöket, az életben használható ismeretek megszerzésében segítik a diákokat. A díjakat december 5-én adjuk majd át.

Itt nem ér véget a történet, mert 2017-ben már általános iskolai pályázatunk is van! Ez sem kifejezetten az informatika tanításáról szól, hanem az eszközök kreatív felhasználásáról. A „Királyfi és a sors” néven ismert óegyiptomi mese a téma. Ehhez kell 5-10 rajzot vagy festményt, 1-5 perces videót vagy animációt és Scratch vagy KODU felhasználásával programot készíteniük a gyerekeknek. November 15-éig várjuk a pályamunkákat. A díjátadó szintén december 5-én lesz a VISZ évzáró rendezvényén.

Azt talán nem tudjuk ma megmondani, hogy pontosan mik azok a képességek és begyakorolt tevékenységek, amik 15-20 év múlva majd kellenek az akkori világban való eligazodáshoz és sikeres élethez, abban talán egyetérthetünk, hogy a mai modern technika készségszintű használata jó alapot ad azok elsajátításához. Ezért érdemes – sőt kell – arra törekednünk, hogy az informatikai eszközök használata az új nemzedékek számára természetes, a napi élet része legyen. Abban kell segítenünk őket, hogy ne csak a megszokott módon (beszélgetésre, zenehallgatásra, játékra) használják, hanem alkotó tevékenységekre is, sőt belelássanak a működésébe. Azoknak lesz jó és érdekes munkájuk, akik számára természetes, kézreálló eszközök lesznek ezek a dolgok.

Bíztatónak találom, hogy már nem csak az egyetemekre hívnak minket, tapasztalt informatikusokat előadni, hanem általános iskolákba is. Gazdag Ferenc kollégám Székesfehérvárra megy, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába megy hamarosan a hetedikesek pályaválasztási napjára. Engem a Kispesti Bolyai János Általános Iskola vár december közepén. Nem programozásról fogunk beszélgetni a gyerekekkel, hanem a közeli jövő lesz a téma. Milyen lesz a világ 5-10-15-20 év múlva?

Nagyon érdekel, hogy milyen tapasztalatuk van a Kedves Olvasóimnak a gyerekek, a tanítás és az új eszközök értékteremtő használata terén! Várom a hozzászólásokat!