Közoktatás és informatika, Y-Z-alfa

Június 26-án és 27-én volt az Információs Társadalom Parlamentje. Én a második napon vettem részt, amikor az oktatás és az informatika kapcsolata volt a téma.

Megemlékezéssel kezdtünk. Roska Tamás akadémikus, a Bionikai Innovációs Központ kezdeményezője, az MTA SZTAKI kutatója és több egyetem professzora egy hete hunyt el, róla emlékeztünk meg egy perces néma felállással.

Szubjektív lesz az írásom, nem akarok az egész rendezvényről beszámolni, megteszik biztos sokan, például az Informatika a Társadalomért Egyesület.

Bennem a legtöbb nyomot Tari Annamária pszichológus és Rab Árpád szociológus előadása hagyta.

Tari Annamária az Y és a Z generációról beszélt, a világhoz és az oktatáshoz való viszonyukról. Az Y generációba az 1980 és 1995 között születettek tartoznak. Ők már a fogyasztói társadalomba születtek bele, és ambivalens a hozzá való viszonyuk. Rájuk jellemző a közösségi együttműködés felhasználása az ismeretek megszerzésében és a döntések meghozatalában. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról márciusban írtam „Találjuk meg!” címmel. A velük való munkában, együttműködésben fontos megértenünk ezt, és okosan alkalmazkodnunk. Családilag is látom ezt: Y generációsok vesznek körül, de nem egyformák, ebben a 15 éves intervallumban is látok különbségeket.

A Z generáció tagjai még fiatalabbak és sok tekintetben mások, ők digitális bennszülöttek, akik beleszülettek a digitális világba – az nem eszköz a számukra, hanem maga az élettér. Ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk, akármilyen kapcsolatban is vagyunk velük, mert különben nem érthetjük meg a viselkedésüket, a reakcióikat. (Amúgy se egyszerű…)

Nekem most ez a Z generáció az újdonság, őket próbálom tanítani a főiskolán. A múltkorjában írtam már az oktatási tapasztalataimról és hallgatói véleményekről is. Azóta leveleztem is erről a témáról egy hallgatómmal, és tőle is kaptam hasznos véleményt.

Visszatérve Tari Annamáriához: meg kell ismerünk a fiatalok gondolkodását, életmódját. Az identifikációjukban és a szocializációjukban kulcsfontosságú szerepe van ennek a közösségi térnek. Ez nagyon különbözik attól a világtól, amiben az előző generációk nőttek fel. Ha kapcsolatban akarunk lenni velük, tanuljuk meg más szemmel nézni őket! Ugye, néha nehéz türelmesen kezelni a türelmetlenségüket? Tari szerint alapvető jellemzőjük a gyorsaság és a szükségletek azonnali kielégítésének igénye. (Hadd szúrjam itt közbe, hogy nem csak a Z generáció esetében fordul ez elő – inkább csak arról van szó, hogy az ő esetükben ez jellemző.)

Hogyan tanítsuk a Z generációt? Azt magam is tapasztaltam, hogy a hagyományos 4-6 óráig tartó iskolai tanítást akkor se viselik könnyen, ha fellazítom csoportos és egyéni feladatokkal. Nem csak a gyorsaság és a türelmetlenség a jellemzőjük, de a kognitív folyamataik is mások, másképp működik náluk a tanulás, az emlékezés és a felidézés. Ezt meg kell értenünk és támaszkodhatunk is rá – mondja Tari. Nagymértékben képesek a megosztott figyelemre, több dologgal tudnak egy időben foglalkozni. Ezt használjuk ki! Különben az osztott figyelmüket valami másra fogják fordítani…

Interaktív tanítással, sok cselekvéssel és kooperálással tudjuk bevonni őket és fenntartani a figyelmüket. Én is azon töprengek, hogy tudnám a tantermi órát és a közösségi együttműködést ötvözni. Először arra gondoltam, hogy az órákon kívül, valamilyen online közösségi térben jöhetnénk össze. Ezt attól tartva vetettem el, hogy se nekem, se a hallgatóknak nem lesz idejük még többet foglalkozni a témával. Nem tudom, hogy jól tettem-e. Most az jár a fejemben, hogy az órai munkába kellene valahogy bekapcsolni az online kooperációt. Hogy kellene ezt csinálni? Nyilván ott van a lehetőség az órai feladatok online megoldására. Ennek örülne a hallgatók jó része, mert nehezükre esik kézzel írni. Nekem is jó lenne, mert részben automatizálná a kiértékelést, és a többi feladat esetében is megkönnyítené az olvasást (a kézírás olvasásával voltak gondjaim, néha tényleg találgattam). Adhatnék azonnal megoldandó kutatási, keresési feladatokat is. Vajon ez működne?

Jár erre főiskolai, egyetemi hallgató? Érdekelne a véleménye!

Tari Annamária arra is emlékeztetett minket (ha nem vettük volna még észre), hogy megváltozott a tekintélyhez és az alázathoz való viszony. A „mi időnkben” nem volt kérdéses, hogy a felnőtt a tudás letéteményese. Ma ez másképp van. Pillanatok alatt rengeteg (valódi vagy félrevezető) információt lehet begyűjteni – akár az óra közben is. Hogy tudja ezt a tanár kezelni? Mit mondok, ha rákérdez valamire a hallgató, amit most olvasott, és én nem olvastam? Nyitottnak kell lenni, benne kell lennie a tanárnak ebben a világban. Akármilyen sokat olvasok, böngészek, mindig lesz rengeteg dolog, amit nem olvastam, és nem is fér bele az életembe elolvasni. Mi lenne, ha megvitatnánk az órán az ilyen kérdéseket?

Valami átütőbbet keresek, de még nem találtam meg. Annak nem sok hasznát látnám, hogy Facebook csoportokban „beszélgessünk” az óra alatt. Ha már úgyis egy teremben vagyunk, nem kell hozzá számítógép. Az tetszene, ha magát a tanítást tudnám (esetleg opcionálisan) hálózaton keresztül csinálni. Így otthonról (vagy munka közben) is be tudnának kapcsolódni a hallgatók, nem kellene a teremben ülniük. Magukat a prezentációkat és a magam látványát el tudnám juttatni hozzájuk. Ennél szebbet és jobbat szeretnék! Azt hiszem, ahhoz sok idő és nem kevés pénz kell, hogy igazi online tananyagom legyen.

Meg fogok próbálni olyan témákat kiadni hallgatói prezentációra, amikhez online keresést, kutatást kell végezniük. Eddig is volt kötelező házi dolgozat vagy prezentáció, de a többség (minden ösztökélésem ellenére) a házi dolgozatot választotta. Azt hiszem, féltek a nyilvános szerepléstől. Talán azzal teszek nekik jó szolgálatot, ha ebbe az irányba motiválom őket.

Mit gondolsz, Kedves Olvasó?

Na, vissza a konferenciához!

Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár előadását nem fogom részletesen ismertetni, csak egy-két gondolatot emelek ki belőle. A tanterv lehetséges változtatásai között megemlítette a nyelvtudás és a digitális kompetencia fejlesztését. Meg kell találni, hogy milyen tárgyak óraszámát lehet csökkenteni, mert nagyobb óraszámot már nem lenne jó a gyerekekre terhelni. (Saját megjegyzés: pont ez az a két terület, ahol az óraszám egy részét lehetne iskolán kívül, a gyerekek online élete részeként végezni. Ez a játékosabb forma hatékonyabb lehet.) Az eredményekről és a mérésről azt mondta, hogy megvannak a jó mérési módszerek, használni kell őket. A versenyeken jók az eredményeink, az átlagos tudásszinttel van a baj, az csökkent. (A 70-es és a 80-as években még elsők voltunk, mára sokat romlott a helyzet.) Hangsúlyozta az innováció, a kreativitás és a közösségi élettér használatának fontosságát. (Ebben az utóbbi témában a kerekasztal beszélgetésben elmondta, hogy sok iskolában van a tanároknak saját online közösségük, de ezek nem kapcsolódnak össze. Szerintem a kritikus tömeg elérése nagyon fontos lenne, akárcsak az országos, sőt szélesebb tapasztalatcsere.)

A kerekasztal beszélgetésben Laufer Tamás (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) az iskolai és a felsőfokú informatikai oktatás gazdasági szerepéről beszélt. Ha az általa hangsúlyozott hiányzó tízezer informatikai szakemberünk meglenne, akkor jelentősen nagyobb lehetne a GDP (egy szakember évente kb. 15 milliót hoz). Hiányolta a szakmával való együttműködést az oktatás tartalmának megtervezésében. Az irodai programok használatát sokkal kisebb óraszámban tanítaná, helyette játékos programozás kellene a felső tagozatban. Ezt iskolán kívül, alapítványi támogatással, nyári táborban csinálják is. Nem kell feltétlenül diplomásnak lennie az informatikusnak, kellene sok OKJ-s képzés is.

Ollé Jánostól (ELTE) megtudtuk, hogy Angliában a mobilra való alkalmazásfejlesztés középiskolai követelmény. Ez nagyon meglepett! Hangsúlyozta, hogy maga az informatika használata tantárgytól független készség kell legyen.

Itt most abbahagyom ezt a témát. Legközelebb Rab Árpád szociológussal folytatom, aki nagyon érdekes előadást tartott a kultúra, az oktatás és a mai világunk minősége témájában.

Kedves Olvasó!

Mit gondolsz az informatika és az oktatás kapcsolatáról? Mennyi kell belőle az általános- és a középiskolában? Mennyit és mit kellene mindenkinek tudnia?

Hogyan csináljuk a felsőoktatásban?